A Mika Tivadar Mulató a nevét személyesen Mika Tivadartól kapta, aki 1907-ben kiíratta nevét az általa építtetett ház homlokzatára, ahol feleségével, Jelinek Klementinával éltek, és ahol az épület hátsó részében az általa alapított vas-és rézárugyár működött. 2010. nyarán gondoltunk egyet és elkezdtük átépíteni ennek az épületnek a földszintjét és pincéjét. Az volt az elképzelésünk, hogy egy 20-as évekre emlékeztető mulatót hozunk létre. A földszintet ennek megfelelően alkítottuk ki teljesen, Langer Vera elképzelései és tervei alapján. A pince kicsit modernebb és strapabíróbb lett, mert az az a hely, ahol a vendégek bulizhatnak és tombolhatnak. A mulatót 2010. december 17-én nyitottuk meg és mindenki hamar megszerette. 2011. tavaszán az épület mellett található parkoló helyén megnyílt a Mika Kert is, ahova nyáron néha képtelenség beférni. 2011. októberében megnyitottuk a Jelinek Klementináról elnevezett koncert- és tánctermet, ide rengeteg koncertet, színházi eseményt, táncelőadást, beszélgetést és bulit szerveztünk már. Néha nagy, néha kisebb, néha nulla sikerrel. Az utóbbi 2 évben egy kicsit kevesebben jártok hozzánk, mint az első 2 évben, de az az elképzelésünk, hogy ezen változtatni fogunk, és a Mikát ismét szerethető és népszerű hellyé varázsoljuk. Ebben a folyamatban nagyon komolyan számítunk rátok. Ezt a honlapot is azért hoztuk létre, hogy mindenki könnyedén tájékozódjon végre az itteni történésekről és eseményekről.

June 24 2015
Urbanplayer
September 16 2014
We Love Budapest
July 30 2014
artportal.hu
June 18 2014
Spotted by Locals
August 28 2013
NOL
May 1 2013
We Love Budapest
January 31 2013
We Love Budapest
September 27 2012
We Love Budapest

A Mika Kert 2010-ben még egy kopár parkoló volt, ahol Guszti bácsi vigyázott az autókra és nekünk ehhez semmi közünk nem volt. Aztán 2011. tavaszán elkezdtük használni mint kerthelyiséget, teleraktuk csónakkal és néhány növényt is tettünk bele. Sokan jártak ide már az első nyáron is, és mindenki nagyon szomorú volt, amikor eljött a hideg ősz, és be kellett zárni. A következő tavasszal egy kicsit kisebb lett a kert, de egyre több növény került bele és egy olyan csoda is megtörtént itt, amit szinte mi sem hiszünk el. A fapalánk szélére kivágott fákat tettünk, hogy egy kicsit izgalmasabbá tegyük a látképet, és mivel az egyik nyárfa tövébe valaki rakott egy kis földet és elkezdte locsolgatni, a kivágott fa nem pusztult el, hanem zöldek maradtak a levelei egész nyáron. Azóta minden tavasszal szépen kizöldell és egyre nagyobbra nő, mivel úgy döntött, hogy gyökeret ereszt. 2013-tól Nárai Szilvi annyi növényt és fát telepített ide, hogy idén nyárra már szinte dzsungelnek tűnt a pár éve még kietlen betonplacc. Idén egy új lakója is lett a kertnek, a Kerala Dosa, azaz egy indiai büfé, ahol többféle, nagyon finom dosát lehet megkóstolni. Sokszor gondolkodtunk azon, hogy a kertet befedjük, hogy télen is lehessen élvezni a nyáron megszokott "húspiacot", de még mindig nem vagyunk biztosak abban, hogy ezt érdemes-e megtennünk. Hatalmas a terület és a nyári varázst nem biztos, hogy tudnánk télre konzerválni.

Nyitva tartás
16–01 H
16–01 K
16–01 Sz
16–02 Cs
16–03 P
16–03 Szo
Zárva V

Itallap

Étlap

A közeljövőben nincsenek szervezett programok.
március 1 Wednesday

ZH presents: Kelenføld

A Zeneipari Hivatal végzősei (leendő menedzserek, koncertszervezők és egyéb zeneipari pályakezdők) havi egy pénteken a Mikában mutatják meg, hogyan lesz a tananyagból valóság, koncertszervezés modulzáróból Artisjus műbejelentő!
A három péntekből álló koncertsorozat alternatív pop-rock, indie vagy egy kis shoegaze produkciókat mutat be a Mikába érkező közönségnek.
Hozd el barátaidat és töltsd velünk március első péntekét!

A koncertsorozat első vendége a Kelenføld!

“Egyszerű, hatásos indie rock és olyan dalszövegek, amik átélhető tapasztalatokat fogalmaznak meg kesernyés-vicces iróniával.” - így nyilatkozott a Kelenføldről a Recorder a 2018-as albumpremierük kapcsán.
A zenekar tagjainak érdeklődési köre a szerelem, világbéke, illetve a hő- és áramlástan. A zenészek szerepe is tökéletesen le van osztva: Sebi, a szerelmes tudós művész, Dani a felelősségteljes állampolgár, Gyuri, aki mindig hangosan kiabál és Tomi, akinek minden évben már csak egy év van hátra a suliból - ők hozzák nekünk a talpalávalót péntek este.

2017-ben indultak - nem meglepetés, Budapesten. Hogy ne csak az elnevezés legyen meghökkentő, az első, 3 számos EP-jüket Pszichológusra keresztelték, majd októberre időzítették az Október című single-t és 2018 májusában jelent meg első nagylemezük, a Repülőgépek.
A repülés mellett hajókon is örömmel töltik az idejüket: felléptek már az A38 Hajón és a TRIP Hajón, de a Mika Tivadar Mulatóban is visszatérő fellépők. Vidéki nagyvárosokba is
előszeretettel mennek koncertezni - akár egyedül, akár Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában, legutóbb pedig a Petőfi TV-ben meséltek arról, hogy mi köze van a Balatonnak Kelenföldhöz.

Biztonsági öveiket kérjük becsatolni, hamarosan felszállunk!

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Balaton György (gitár, ének)
Fehér Tamás (szólógitár)
Nagy Sebestyén (basszusgitár, vokál)
Pass Dániel (dob)

Kapunyitás: 20:30, kezdés: 21:00
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

november 10 Saturday

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

A Stifler mamája második szülinapja, jó sok pop-punkkal, meg jó haverokkal. Velük ünnepel a legendás Szabadtéri 4akkordos Performansz és a mandolin-ukulele-metál legnagyobbjai, a Moonshine Bros. Sokan leszünk, gyere időben! Hátha józanon is megpillanthatsz valakit.

Program:
19:30 Moonshine Bros.
20:30 Szabadtéri 4akkordos Performansz
21:45 Stifler mamája

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

július 18 Friday

Mika Skandi Filmklub

Hafið (r.: Baltasar Kormákur, 2002) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük (with English subtitles). A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Mika bárpultjánál.

Hafið (r.: Baltasar Kormákur, 2002) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük (with English subtitles) A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal 
A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

július 22 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

július 25 Friday

Mika Diplo Filmklub

A nyugtalanság kora (Gus Van Sant, 2011) A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

augusztus 1 Friday

Mika Skandi Filmklub a AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Fluerne på væggen (r.: Åke Sandgren, 2005) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. 
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

Åke Sandgren, a Fluerne på væggen filmrendezője nem éri be egy átlagos skandináv krimi vászonra vitelével. Michelangelo Antonioni és Wim Wenders nyomdokain lépked, akkor, amikor a reprodukáló médiumokról is gondolkodik, azok hatásáról az emberre, a képkivágás valóságtartalmáról, egy történet elmesélésének nehézségeiről. Feledhetetlen képek sora burjánzik szemünk előtt, miközben egyre több lesz a légy és az izgalom a filmben. A sok légy oka nem bonyolult (a rókák miatt van), viszont minden más rejtély feltárásra vár.

Kezdés: 18:30

augusztus 8 Friday

Mika Diplo Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

A másik oldalon (Fatih Akin, 2007) − a filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. 
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.  

2007-ben Akın A másik oldalon (The Edge of Heaven) című filmje elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb forgatókönyvének járó díjat. Akın filmjeiben legtöbbször a Németországban élő törökök helyzetével foglalkozik. A másik oldalon a filmrendező egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, fiatalos lendületű filmje.

A másik oldalon (Fatih Akın, 2007) rövid tartalma:
Ali, a brémai nyugdíjas török prostituáltat vesz maga mellé, hogy életét bearanyozza. Fia, Nejat először elképed, de hamar megkedveli a lányt, mikor megtudja, hogy Yeter csak azért bocsátja áruba testét, hogy lánya egyetemi tanulmányait fizethesse. Mikor Ali megöli a nőt, Ali fia, Neyat felkerekedik, hogy Isztambulban megkeresse a nő lányát. Aytent azonban nemcsak Neyat keresi, hanem a török rendőrség is − ők terrorizmussal vádolják.

Kezdés: 18:30

augusztus 15 Friday

Mika Skandi Filmklub a AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

En kærlighedshistorie (r.: Ole Christian Madsen, 2001). A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben.
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

En kærlighedshistorie (r.: Ole Christian Madsen, 2001) rövid tartalma: Kira és Mads már néhány éve házasok, amikor Kira két évre bekerül a pszichiátriára. A történet azzal kezdődik, hogy Kira hazatér férjéhez és két gyerekükhöz. Kira azonban még nem gyógyult meg teljesen és nehezére esik megbirkózni a külvilággal. Ráadásul arra gyanakszik, hogy Mads-nek viszonya volt, amíg ő a kórházban volt. Néhány botrány után Kira kap még egy utolsó esélyt, hogy tegyen valami jót. De elég erős a szerelmük ahhoz, hogy a problémákon felülemelkedjenek?

Kezdés: 18:30

augusztus 22 Friday

Mika Diplo Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Soul Kitchen (Fatih Akin, 2009) – magyar szinkronhanggal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. 
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=NLD1PmR4cFU

Soul Kitchen (Fatih Akın, 2009) rövid tartalma: A film főhőse a német-görög Zinos, aki Hamburg külvárosában üzemelteti lepukkant kis kocsmáját, a Soul Kitchent. Miközben minden erejét megfeszítve küzd azért, hogy életben tartsa az éttermét, barátnője, Nadine bejelenti, hogy Sanghajba utazik. A hősszerelmes Zinos mindent megtenne, hogy utána repüljön, de az élet keresztbe tesz neki. Bátyja, Ilias a sittről szabadulván a nyakába varrja magát, az üzlet csődbe megy, rászáll az adóhatóság, s mikor végre kikecmeregne a gondokból, porckorongsérvet kap. Ám még innen is fel lehet állni: a sérvét a szépséges masszőr lány, Anna (Gryllus Dorka) elkezdi gyógyítgatni, majd egy munkanélküli török szakáccsal szövetkezve Zinos égett olajszagú lokálja menő hellyé futja ki magát. Na, de mi jöhet még? Az biztos, hogy nagyon sok humoros jelenet.

Kezdés: 18:30

augusztus 29 Friday

Mika Skandi Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Ondskab (Mikael Håfström, 2003) – eredeti nyelven, angol felirattal (with English subtitles). A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben.
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. 
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=3tCFvaJo9aE

Kezdés: 18:30

szeptember 1 Monday

ESN ELTE Pub Quiz

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points.

Let's kick off the new season with a fun pub game where we test your general and not so general knowledge!

If you'd like to participate, all you need to do is register at the link below. This is in order to to avoid overcrowding the venue, so the number of teams is limited to 9, with each team consisting of 10 people. That means that 90 people can come to the Pub Quiz, and that 90 have sign up at THIS link: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1s_y0RBO7gYRV0E4-DNMekL9pGbZWtS2X7E0fUJ1yA5U/edit?usp=sharing

DO register if you want to attend, please! Don't worry if you don't know the others, forming random teams will surely help you get to know a lot of other people:)

There is no entry fee, the winning team gets free drinks!

The Quiz starts at 8 P.M., meeting is at 7:45!

Kezdés: 20:00

szeptember 2 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Jubilálunk. Három éves az Apu azért iszik mert te sírsz. Számvetés - számadás. Hogyan tovább?

Kezdés: 18:00

Jubilálunk. Három éves az Apu azért iszik mert te sírsz. Számvetés - számadás.
Hogyan tovább?

Kezdés: 18:00

szeptember 5 Friday

Mika Diplo Filmklub: Isten városa (Fernando Meirelles, 2002)

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

A Le Monde Diplomatique magyar kiadásának filmklubja (minden páros hét péntekén 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. A vetítés után kötetlen beszélgetés és baráti filmvita Csejk Miklós filmtörténésszel.

Már jó ideje vége a foci VB-nek, azóta se esett túl sok szó arról, milyen a mélyszegények élete Brazíliában. Akkor a Központi pályaudvar (eredeti címén: Central do Brasil) című filmre esett a választásunk, melyet a filmklub törzsközönsége meleg szívvel fogadott, nagyon szerettük ezt az alkotást.

Most egy kevésbé szerethető, de annál megdöbbentőbb, megrázóbb és izgalmasabb filmet ajánl a filmklub vezetője mindenki figyelmébe. Az Isten városának forgatókönyve Paulo Lins azonos című, dokumentum értékű regényéből született. Az író egyrészt a negyed lakójaként maga is látott hasonló történeteket, másrészt folyamatosan interjúkat készített a helyiekkel, hogy dokumentálja a favellák életét.

Olyan ez az egész sztori egyre több szereplővel, érintettel, egyre bonyolultabb filmszerkezettel, mintha soha nem lenne vége. Nagyrészt helyiek, amatőrök szerepelnek az Isten városában, amely nemcsak dokumentálja Rio De Janeiro nyomornegyedeinek, a favelláknak életét, hanem bevezet a legmélyebb poklába is, ahol leginkább gyerekeket találunk. A film nézőpontja is gyerekek, kiskamaszok nézőpontja.

Az Oscar-díjra is nevezett alkotás érdekessége, hogy filmformanyelvi szempontból igazi kuriózum. Michelangelo Antonioni nyomdokain lépdel a film rendezője, és nemcsak azért, mert a film főszereplője egy fotóriporter, aki lefotóz egy gyilkosságot gyakorlatilag véletlenül, hanem azért is, mert a film minden képkockáján ugyanaz a filmformanyelvvel kísérletező lelkesedés látszik, amely Godard, Antonioni, Jancsó, Wenders és manapság Quentin Tarantino sajátja.

Megrázó, de igazán nagy kalandra hívunk most mindenkit.

Isten városa (Fernando Meirelles, 2002) rövid tartalma:
A cselekmény Rio de Janeiro nyomornegyedének szegények lakta utcáin zajlik. Két különböző utat bejáró fiú sorsát követi nyomon 15 éven át, a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Az egyikből fotós lesz, a másikból drogdíler. A film rövid történetek sorozatán keresztül mutatja be életútjukat, melyekből sokszor igen rövidre sikeredett sorsok rajzolódnak ki. Az Isten városa főszereplője nem egy személy, hanem egy hely. Az Isten városa egy hatvanas években elkezdett, szegényeknek épült lakótelep, amely a nyolcvanas évek elejére Rio de Janeiro egyik legveszélyesebb városrészévé vált. A hely történetét a film jónéhány szereplő sztoriján keresztül meséli el. Ám mindent a narrátor nézőpontjából látunk: Buscape egy szegény fekete srác, aki túl törékeny és félős ahhoz, hogy bűnöző legyen, ugyanakkor túl okos ahhoz, hogy megelégedjen valamilyen alulfizetett munkával. Olyan erőszakos környezetben nő fel, ahol nem sok esélye van. A fiú azonban rájön, hogy más szemmel, egy művész szemével láthatja a valóságot: profi fotós lesz belőle. Számára ez jelenti a megváltást.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=KrC73Kyft9A

Kezdés: 18:30

szeptember 9 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Heti téma a monogámia, és ha marad idő, az is szóba kerül, hogy miért vicces a pornó.

Kezdés: 18:00

szeptember 12 Friday

Mika Diplo Akadémia - Filmikrek: Betty Blue (r.: Jean-Jacques Beineix, 1986)

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

A Mika Akadémia: Filmikrek sorozatában a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású filmjeit, legfontosabb klasszikusait, kultikus botránykrónikáit nézzük meg Csejk Miklós filmtörténész válogatásában. A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagyis FILMIKREKnek tekinthetők.

Előadó: Csejk Miklós

Szeptemberben Beineix-től a Betty Blue és Cassavetestől az Egy hatás alatt álló nő című filmeket vesszük górcső alá. Az Egy hatás alatt álló nőről már sok szó volt filmklubunkban, közkívánatra vetítjük, ahogy a Betty Blue kultikus botrányfilm rendezői változatát is.
A filmklub vezető kamaszkorának kedvenc filmjét nemcsak egyetemistáknak, de szüleiknek és nagyszüleiknek is bátran ajánlja. A szenvedélyes szerelemről való romantikus gondolkodás helyett ez a film egy kapcsolat legmélyebb bugyraiba vezet minket, miközben a testi szerelmet, a testhez való viszonyulást a lehető legnagyobb természetességgel ábrázolta. Minden idők egyik legjelentősebb filmklasszikusát ajánljuk tehát figyelmükbe. És hogy miért filmikrek? Ezt mindig csak a film utáni beszélgetésen fejtjük majd meg együtt.

Betty Blue (r.: Jean-Jacques Beineix, 1986) rövid tartalma:
Betty vad, perzselő érzéseket keltve érkezik Zorg életébe, és kiszámíthatatlanná teszi kedvese mindennapjait. Zseninek tartja a férfit, akinek írásait ki akarja adatni, ezért eléri, hogy megszökjenek a szerinte csak kilátástalan jövőt tartogató tengerparti bungaló-telepről. Együtt indulnak a városba az elismertségért és a beteljesülésért. Betty a mindenséget vágyná, de csak kielégítetlensége fokozódik, hisz terveik nem valósulnak meg, s ez újabb dühkitörésekbe hajszolja őt. Lassan elveszíti minden önuralmát? Vajon a szerelmük felül tud-e kerekedni a legrosszabbon? A rendezői változat 67 percnyi eddig nem látott jelenetet tartalmaz, amely még finomabban körvonalazza ennek az őrületig fokozott szerelemnek a történetét. Ez az a film, amit Beineix mindig is meg akart jelentetni!

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=YydulEgsTOE

Kezdés: 18:30

szeptember 13 Saturday

Tánc az esőben w/ Zenit Incompatible

A csodálatos őszi időre való tekintettel (úgy mint szemerkélő eső) egy héttel korábban kezdjük a buliszezont! Ha épp úgy alakul, hogy a kertben nem tudtok esetleg ücsörögni, legalább bent a Mikában már tudtok majd táncolni!

Szóval senki se maradjon otthon, hiszen nagy örömünkre a nagyszerű Zenit Incompatible teszi tiszteletét nálunk, aki csupa olyan zenével készül, amire nem lehet nem táncolni.

Pop, funk, diszkó, okos house, sláger drum'n'bass.

Kezdés: 22:30

szeptember 15 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points.

If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. 

Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 16 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

szeptember 19 Friday

Mika Diplo Akadémia - Szociofilm: A nagy kiárusítás (Florian Opitz, 2007)

A Le Monde Diplomatique magyar kiadásának filmklubja szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban.

Előadó: Csejk Miklós

Ma hazánkban, amikor egyre inkább az tűnik ésszerűnek, hogy ingyenes legyen a tömegközlekedés, hiszen nemzetgazdasági érdek, hogy az emberek eljussanak munkahelyükre, hiszen maga a jegyrendszer fenntartása és fejlesztése majdnem annyiba kerül, mint amennyi bevételt hoz, tehát a járművek vezetőinek fizetése és a benzin most is adóbevételekből finanszírozódik, ami azért igazságos, mert a gazdagabb autós is beszáll a szegények közlekedésébe, mégis másról szól a nóta. Arról, hogy be kell vezetni a digitális jegyrendszert. Ez a legfontosabb. Ami persze iszonyatosan drága, ezért leginkább privatizálni kellene a városi tömegközlekedést, vagy legalábbis egy részét. A nagy kiárusítás című filmben egy brit mozdonyvezető, egy fülöp-szigeteki anya, egy dél-afrikai aktivista és egy bolíviai város lakói rádöbbennek, hogy mit jelent a privatizáció, és harcba szállnak ellene. Sajnos még mindig aktuális Magyarországon is a film. Ezért vetítjük, majd utána vitázunk egy nagyot.

A nagy kiárusítás (Florian Opitz, 2007) rövid tartalma:
A privatizáció – a manilai Mindának, a sowetói Bonganinak és a brightoni Simonnak – nem csak elvont fogalom. Hanem valóságos fenyegetés, amellyel nap mint nap szembenéznek. Epizódokból építkező dokumentumfilmjében Florian Opitz a privatizáció – amelyet gyakran olyan intézmények kényszerítenek ki, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Monetáris Alap – egyes embereket érintő következményeit vizsgálja a Föld különböző pontjain. Minda például azért küzd, hogy pénzt szerezzen a fia heti két dialízisére, mivel a Fülöp-szigetek egészségügyi ellátását privatizálták és elérhetetlenné vált a szegények számára. Bongani és „elektro-gerilla” csapata egy dél-afrikai városban illegálisan köti vissza az áramot a szegények otthonába, akik a privatizáció után nem bírták fizetni a villanyszámlát a magánszolgáltatónak. Simon humoros kalandokat mesél mozdonyvezetői pályájáról, előbb a brit államvasutaknál, majd a számtalan egyéb cégnél, amelyek olyan rendszerességgel jönnek és mennek, amely rendszeresség már rég eltűnt a menetrendből. A boliviai Cochabamba lakosainak győzelme egy amerikai óriásvállalat ellen, amely megpróbálta rátenni a kezét a városi vízellátásra, reményteli kicsengést ad a filmnek. Az egymásba kapcsolódó történeteket a privatizációkért felelős „másik oldal” megszólalásai és olyan szakértők kommentárjai ellenpontozzák, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, aki átállt a vesztesek oldalára.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=00KYPsQSG10

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

szeptember 19 Friday

Bemelegítő buli: Elliot & Séf

A nyári szünet után végre beindul az őszi-téli buliszezon! Első táncmulatságunkat, amolyan bemelegítő bulit, szeptember 19-én tartjuk.

A zenéről két kedvenc dj-énk, Elliot és Séf gondoskodnak! A dj páros szettjei eklektikus, de gondosan felépített és precízen mixelt 6-8 órás soul-funk-break mashup-ghettofunk-r'n'r-hiphop futamok a 100% tánc jegyében. 

Kezdés: 22:00

szeptember 20 Saturday

AUTÓMENTES GYEREKNAP a Kazinczy utcában

Szeptember 20-án a Kazinczy utca megint megmutatja, hogy milyenné szeretne válni. A Kazinczy utca autómentes, a pezsgő élet, a sokféleség, a gyermekek, a szórakozás, a kultúra utcája. Az itt működő vendéglátóhelyek most is összefognak, hogy egy napot a párbeszéd jegyében töltsünk, együnk-igyunk, újra megtanuljunk játszani azoktól akik még nem felejtettek el. Szeptember 20-án a nemzetközi autómentes nap mellett Gyermekek világnapja is van, ezért elsősorban a gyermekkorúakat és persze a gyermeklelkűeket várják a programok:

Eszter-lánc mesezenekar
Makám gyerekkoncert
Babra koncert
Helló Anyu játszóház
Kézműves foglalkozások
Különféle portréfotózások

Este is minden korosztály számára lesz program, Dream Ferry koncert, Balkan Party és még sok minden más.

Ám a Kazinczy utca élete nem csak játék és mese. Sokan más szemmel nézzük fejlődését, sokan mást szeretnénk tőle. Többet kell beszélgetnünk és nyitottan kell gondolkoznunk, ezért az érdeklődőknek egy rendhagyó fórumot szervezünk, melyen élő könyvként beszélgethetünk olyan emberekkel, akik mind különböző szemszögből tudják bemutatni az utcát, illetve az itt zajló életet.

A fórumot az intelligens vita és párbeszéd jegyében a Humán Plattform moderálja.

A rendezvényen jelen lesz a fogyatékkal élő gyermekeket segítő Kézenfogva alapítvány. A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik a befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni napjaikat. A fogyatékos emberek közül is a leghátrányosabb helyzetben lévő értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek ügyének támogatását választottuk feladatul.

Reméljük már mondani sem kell, hogy az utca reggel 10-től este 10-ig le lesz zárva az autók számára, mert ez így természetes!

A PROGRAM:

11:00 - Mika Kert - Kézműves foglalkozások gyerekeknek (és felnőtteknek)
- Kőleves - Menedék Bazár
- Café Analóg - Analóg / polaroid portréfotózás
- Kazimir - Bogrács főzés a Kézenfogva alapítvánnyal
- Szimpla Háztáji - Helló Anyu játszóház
- Illegál - Slacklein

12:00 - Szimpla Kert - utcazene, kosztümös fotózkodás békebeli ruhákban
- Kirakat - Tollas és csocsó bajnokság

15:00 - Mika Tivadar - Eszter-lánc mesezenekar
- Szimpla Kert - Felnőtt társasjáték csoport

16:00 - Szimpla Kert - Makám gyerekkoncert

18:00 - Szimpla Kert - Babra koncert

20:00 - Mika Kert - Balkán party utcabál
- Szimpla Kert - Dream Ferry koncert

22:00 - Mika Tivadar - Balkán Party!

Kezdés: 10:00

szeptember 20 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. 

A buli kivételesen már este 8-kor kezdődik az utcán, az egész napos utcafesztivál részeként, aztán 10-től leköltözünk a pincébe, és ott hajnalig folytatódik a tánc!!!

Kezdés: 22:00

szeptember 22 Monday

Menedék Filmklub: Kezeket fel, srácok!

A nyugat-európai országok egyik legégetőbb kérdése a migráció, ami olyan politikai, etnikai és kulturális problémákat vet fel, amelyek már nem egyszerűen a statisztikai és bevándorlási hivatalok hatáskörébe tartoznak, hanem a lakosság életében is új szituációkat teremtenek. Roman Goupil filmje bebizonyítja, hogy egy ilyen helyzetben is meghatározóak lehetnek a humánus értékek, így a másság elfogadása, a szolidaritás, a kitartás és önfeláldozás egy másik emberért. Mindezt pedig a gyerekkor tiszta és varázslatos tükrén keresztül láthatjuk.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=4tnkOiFiCVA

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés.

A film vetítését az Anjou Lafayette Film Distribution támogatja.

Kezdés: 19:00

szeptember 23 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

szeptember 25 Thursday

MikroBe koncert

Lemezbemutató-emlékfrissítő koncert, DECEMBERIG AZ UTOLSÓ!! 
Bóta Nóra - ének, Eichinger Tibor - gitár, Váczi Kristóf - basszusgitár, sabada, Herboly László - dob

A Mikrobe 2009-ben alakult a Comethebe zenekar három tagjából. A Comethebe egy 1993 óta működő popos-jazzes-mindenféle stílusú zenekar volt, mely igen ritkában tudott fellépni, mivel 10 tagját reménytelen volt akár csak a próbákra is összeszervezni, nemhogy koncertekre. A terv az volt, hogy gitár, perka, basszusgitár és ének felállással egy viszonylag csendes zenét játszó, kisebb zenekart hozunk létre. Az első próbák egyikén azonban a gitárosunk rálépett a Zoral Sound feliratú torzítópedáljára, majd játszani kezdett. Ezzel örökre megpecsételte a brigád sorsát. Az egyébként ütőhangszeres Czibere Józsi szagot fogott, kezébe dobverőt ragadott, dobcucc mögé pattant és ütlegelni kezdte. A basszusgitáros, énekes Váczi Kristóf, az eredeti felállás ötletgazdája, ezt látva örökre lemondott a finom, halk muzsikálás megvalósításának lehetőségéről. Beletörődött a fejleményekbe, és megpróbált hangerőben is alkalmazkodni az újonnan felmerülő igényeknek. Nagy örömmel tette. Kicsivel később csatlakozott a zenekarhoz Bóta Nóri is, hogy szakmailag is elfogadható énekhangon is szólhassunk az érdeklődőkhöz. Később Czibere Józsinak mennie kellett, hívta őt a nyugat. Azóta nem kis örömmel Herboly Lacival zenélünk együtt.

Kapcsolódó linkek:
http://www.youtube.com/user/MikrobeMusic
http://mikrobe.hu/
http://vimeo.com/36474407

Kezdés: 21:00

szeptember 26 Friday

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK: Egy hatás alatt álló nő (John Cassavetes, 1974)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Szeptemberben Beineix-től a Betty Blue és Cassavetestől az Egy hatás alatt álló nő című filmeket vesszük górcső alá. Az Egy hatás alatt álló nőről már sok szó volt filmklubunkban, közkívánatra vetítjük, ahogy a Betty Blue kultikus botrányfilm rendezői változatát is.

A maga nemében egy kultikus jelentőségű botrányfilm az Egy hatás alatt álló nő, amely a filmkockák között a női egyenrangúság, egyenjogúság kérdését is feszegeti (egy nőnek szabad-e ugyanazokat a dolgokat, mint egy férfinak), meg persze nagyon szokatlan módon, de a nőiség lényegéről is nagyon fontos információkkal szolgál ez az egyáltalán nem hétköznapi alkotás.

Gena Rowlands alakítása az évtized legnagyobb színészi teljesítménye, Peter Falknak pedig (akit Columbo hadnagyként ismer a magyar közönség leginkább) ha nem is teljesen új arcát ismerjük meg, de színészi módszerének lényegét érthetjük meg ebben az alakításában, amely vitán felül életművének csúcspontja.

A filmtörténet egyik legnagyobb jelentőségű alkotásáról lesz tehát szó a Mika Diplo Akadémia legújabb előadásán.

Egy hatás alatt álló nő (r.: John Cassavetes, 1974) rövid tartalma:
Nick művezetőként dolgozik egy építkezésen. A munka mellett nem sok ideje jut a családjára. Régóta tervezi a feleségével, Mabellel, hogy a két gyereket a nagyszülőkre hagyva végre kettesben töltenek egy estét. Ám egy csőtörés keresztülhúzza számításukat, Nicknek egész éjjel benn kell maradnia emiatt. Az elkeseredett asszony az üres lakásból az utcára menekül. A városban bolyong, mígnem felszed egy ismeretlen férfit. Másnap beállít Nick a munkatársaival. A vita persze nem marad el, melynek végén Mabel idegösszeroppanással kórházba kerül. Férje szeretettel próbálja segíteni a gyógyulását, ám ez nem egyszerű folyamat.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=X4Uzdlgv2G8

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

szeptember 26 Friday

Felül ősz, alul tavasz w/ DJ Mezősimán

Bár lassan lehullanak a levelek a fákról odafent a kertben, a tánctéren DJ Mezősimán örök tavaszt sőt tüzes nyarat varázsol nektek eklektikus elektronikus szettjével. Nincs az a láb, ami ne perdülne táncra!

Kezdés: 22:30

szeptember 27 Saturday

Bollywood Filmvetítés és Party

A Mikában immár hagyományos Bollywood party szezonnyitó bulija előtt mindenkit próbára teszünk a „Bachna Ae Haseeno” című zenés vígjátékkal! Garantáljuk, hogy mindenki startállásban nézi majd végig, hogy végre elkezdhessen táncolni!! Dj Milendee és Dj Thot jóvoltából a megszokott bollywoodi slágereken felül a legújabb indiai sikerekkel és nagyon sok bhangrával várunk mindenkit, aki velünk temetné a nyarat. És lesz Bollywood Totó is!

Mindeközben: Tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary és Bollywood Totó nyereményekkel

18:30 Film: Bachna Ae Haseeno (2008)
21.30 Bollywood party

18:30
Film: Bachna Ae Haseeno (2008)
2008, indiai romantikus vígjáték, 152 perc
Szereplők: Ranbir Kapoor, Deepika Padukone, Bipasha Basu, Minissha Lamba
Zene: Vishal – Shekhar
Rendezte: Siddharth Anand

Igazi party előtti bemelegítés! Habkönnyű szórakoztató film, tele zenével és tánccal, Ranbir Kapur nagyszerű játékával, és természetesen a gyönyörű Deepika Padukone-val, hogy a többi lányt már ne is említsük... A történet? Raj nem törődik barátnői érzéseivel, jön egyik lány a másik után. Amikor aztán rátalál a szerelem, saját boldogsága érdekében először meg kell gyógyítania az élete során összetört szíveket.
Ez után a film után nem is lesz kérdés: Maradunk a bulira? Még szép!

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=185LEdRKg04
Hosszabb leírás magyarul: http://www.bollywoodextra.hu/filmek/60-bachna-ae-haseeno

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

Kezdés: 18:30

szeptember 29 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 30 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

szeptember 30 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 1 Wednesday

UH Fest – Tomutonttu, Èlg, Sőrés Zsolt, Shibuya Motors

Jan Anderzén zenéjében látszólag nagyon különböző elemek állnak össze egy jól felismerhető, átélhető, de nehezen megfogható, gyermeki és álomszerű logika szerint. Anderzén a finn DIY pszichedelikus free folknak nevezett színtér központi alakja; többek között a Kemialliset Ystävät vezetője, amelynek koncertje a 2007-es UH Fest egyik csúcspontja volt.

A francia Laurent Gérard, azaz Èlg zenéje nyugtalanító és magába szippant. A szemerkélő dallamok és a finom elektronikus ütemek Gérard hangjával egészülnek ki, ami leginkább arra hasonlít, mintha egy számítógép egyszerre több nyelven próbálna beszélni. 2008 óta tagja a Ghédalia Tazartès vezette lenyűgöző triónak, a Reines D’Angleterre-nek is.

Sőrés Zsolt a magyar avantgárd fáradhatatlanul aktív alakja, 2014-ben The Wasp Boutique címmel közös lemeze jelent meg Jean-Hervé Peronnal, a Faust egyik alapítójával.

A szlovák Shibuya Motors kivételesen pontos önjellemzésre képes: “improvizált elektroakusztikus avant-core”, mondják magukról, illetve a free jazz, a death metal és az élő elektronika háromszögében helyezik el magukat. A zenekar tagjai, Slavo Krekovic és Miro Toth a szlovák kísérleti zenei élet meghatározó alakjai.

///

Jan Anderzén makes music from seemingly disparate elements that nonetheless make a coherent whole, united by a recognizable, dreamlike and childlike logic that is easy to feel, but hard to describe. Anderzén is a central figure on the Finnish DIY psychedelic free folk scene. Founder of Kemialliset Ystävät, whose show was one of the highlights of UH Fest in 2007.

Laurent Gérard aka Èlg’s music can be described as disturbing and immersive at the same time. The drizzly melodies and subtle electronic beats are joined by Gérard’s voice which sounds like if a computer was trying to speak multiple languages at once. Since 2008, he’s been a member of the sublime Reines D’Angleterre, a trio led by Ghédalia Tazartès.

Sőrés Zsolt is the untiring figure of the Hungarian avantgarde, in 2014 he released The Wasp Boutique recorded with Faust’s Jean Hervé Peron.

Shibuya Motors from Slovakia describe themselves as improvised electro-acoustic avant-core, somewhere between free jazz mountains, sea of death metal and islands of live electronics. The members of the duo, Slavo Krekovic and Miro Toth are active in various Slovak groups, and also work as organizers and curators in the country’s experimental music scene.

több infó a fesztiválról /// more info about the festival:
http://uh.hu/

Kezdés: 20:00

október 2 Thursday

Takáts Eszter akusztikus koncert egy szál gitárral

Az 1979-es születésű pécsi származású Takáts Eszter 1999 óta gazdagítja a magyar dalszerzők és előadók táborát. Pontosan nyolc év telt el azóta, hogy az énekes megjelentette első albumát. Szövegei arcba és fülbemászóak, ugyanannyira illenek irodalmi, mint popzenei körökbe, írója előadásában pedig nevetésével gyógyít és tölti fel a hallgatóságot.

Kezdés: 21:00

október 3 Friday

Mika Diplo Akadémia − SZOCIOFILM: Még egy év (Mike Leigh, 2010)

Előadó: Csejk Miklós 
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Mike Leigh talán legjobb filmje egy 60-as éveiben járó házaspár egy évét mutatja be. Egymáshoz és barátaikhoz fűződő viszonyukat társasági életükön keresztül ismerhetjük meg. Közösségi emberekről van szó, és ez azért is fontos, mert a szeptemberi előadások központi témája a közösség. Képesek vagyunk-e saját önző világunkból kikukucskálni, képesek vagyunk-e egy kicsinykét legalább a másik ember bőrébe belebújni, képesek vagyunk-e megérteni azt, miért van az ember a Földön. Mike Leigh (Stephen Frears és Ken Loach) mellett az angol újfilmmel újra a szociális tematikára helyezték a hangsúlyt a 90-es években, sőt vállaltan baloldali filmesként közelítettek a világ magyarázásához, persze egy percre se esve bele a didaktikusság mély és sötét gödrébe. Leigh a Cannes-i fesztivál díjas Mezítelenül és a szintén Cannes-i Fesztivál díjas Titkok és hazugságok, valamint a Velencei Filmfesztivál díjas Vera Drake rendezőjeként már bebizonyította, hogy a legnagyobb filmrendezők közé tartozik. Az apró részletek figyelmes mestere ő, nagy szívvel és sok empátiával. A filmklubvezető nagyon ajánlja ezt a filmet fiataloknak, akik meg fognak öregedni, és időseknek, hogy legyen erejük még élni.

Még egy év (Mike Leigh, 2010) rövid tartalma: A „Még egy év” című film négy évszakon átívelő, megható történetet mesél el a boldog házasságban élő Tomról és Gerriről, valamint apró-cseprő gondokkal küzdő családjukról és barátaikról. Az életszagú, valós történések a szerelem és a szeretet, az öröm és a szomorúság, a remény és a kétségbeesés, a társas kapcsolatok és a magány, valamint a születés és a halál körül forognak.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=kJkXQzdgpQc

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

október 3 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával! A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

If you like Boban Markovics, Shantel or Goran Bregovic, this party is for you. Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night! So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara! The party is brought to you by the Most Wanted trio composed of Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) and LAY DNA (HU). It will be an eclectic international night!

Kezdés: 22:00

október 4 Saturday

PASO Soundsystem (KRSA&Lipi Brown) - Ska&Reggae Party

Ezen az estén KRSA aka Lord Panamo a PASO zenekar frontembere és Lipi Brown a PASO dobosa a korai jamaicai ska-tól a rocksteady-n és a reggae-n keresztül egészen a modern dancehall zenékig pakolja a lemezeket.

http://www.mixcloud.com/lipibrown/soul-of-jamaica/

Kezdés: 22:00

október 7 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

október 7 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 7 Tuesday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Karafiáth Orsolya és Legát Tibor

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket. Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse igazgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőművész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozás ígér.

Kezdés: 22:00

október 8 Wednesday

JazzaJ - CACTUS TRUCK (US/NL) + AMP (H)

Meta-metál dzsungelharcosok Amszterdamból és budapesti lelki társaik élő példával szemléltetik, milyen, amikor fülcimpáink free jazzre pogóznak. Az Ajtai-Miklós-Pozsár trió ezúttal John Dikemannel kiegészülve játszik. Szédületes kapunyitás a Mikában!

CACTUS TRUCK:

John Dikeman - szaxofonok
Jasper Stadhouders - gitár, bőgő
Onno Govaert - dob

AMP:

Ajtai Péter - bőgő
Miklós Szilveszter - dob
Pozsár Máté - zongora

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

október 8 Wednesday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kemény István és Bárdos Deák Ági

október 9 Thursday

MEMORIES' GARDEN & CAUGHT THE FLOW

A hazai grunge rock színtér két tapasztalt képviselője, a CAUGHT THE FLOW és a ritkán koncertező MEMORIES' GARDEN mutatja be a Mika Tivadar Mulató közönségének, hogy a koszos, mégis kimunkált, őszinte rockzene még ma is meg tudja hódítani a zenerajongókat.
Kockásing és bakancs nem kötelező! 
--------------------------------------
Kapunyitás: 20.00
Memories' Garden: 20.30
Caught The Flow: 21.30
Belépő: 800.-
--------------------------------------
MEMORIES' GARDEN

Az immár 20 éve létező zenekart Kocsondi Csaba gitáros / dalszerző hívta életre még a grunge korszak magyarországi hajnalán. A sok viszontagság ellenére ma is működő banda tagjainak - Késmárki Zsolt: basszus
(Hooligans), Székely Marci: ének (Ozone Mama), Markó Jancsi: dobok (Basement) és Hetyei Bálint: billentyűk (SCHAGGG) - közös szerelemgyereke megtartotta ugyan grunge-gyökereit, de dalaikba blues, progresszív rock, funk és néhol jazz-es elemeket ültetve igazi zenei csemegét tárnak az őszinte rockzene rajongói elé.

Legutóbbi klipjük: https://www.youtube.com/watch?v=eY4ciHEzH-k
2014-es lemezük itt: http://memoriesgarden.bandcamp.com/
További info: https://www.facebook.com/MemoriesGarden
--------------------------------------
CAUGHT THE FLOW

A Caught the Flow zenekart Komáromi Imi (ex-Plastix Bitch) hívta életre, amikor 2011 májusában összehívta Szabó Attist (ex-Soundshine) és Szeremi Balázst (ex-Solution) egy közös baráti zenélésre. Ez olyannyira jól sikerült, hogy viharos gyorsasággal és lendülettel írták dalaikat. A kezdeti lelkesedést hosszas énekes keresés követte, de 2013 máciusában Bölcsföldi Zoli (Cadaveres) személyében találták meg a zenekar hangját. Majd Imi távozásával Almásy Dániel basszusgitáros csatlakozott a csapathoz.
Zenéjük kompromisszummentes, lendületes, karcos rock/grunge, ami néhol stoner elemekkel tarkított. 2014-ben jelent meg debütáló kislemezük, de hamarosan első nagylemezük is az igényes rockrajongók kezébe kerülhet.

Legutóbbi klipjük: https://www.youtube.com/watch?v=c6Q_lQnQmig
Debütáló EP itt: https://soundcloud.com/caughttheflow/sets/mirror
További info: https://www.facebook.com/caughttheflow/

Kezdés: 20:00

október 9 Thursday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Háy János és Beck Zoltán

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor, Dramaturg: Vajdai Vilmos, Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 10 Friday

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Őszi szonáta (Ingmar Bergman, 1978)

Előadó: Csejk Miklós.
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (minden pénteken 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Októberben Ingmar Bergmantól az Őszi szonátát (fsz.: Ingrid Bergman) és John Cassavetestől az Arcok (fsz.: Gena Rowlands) című filmet nézzük meg.

Ingmar Bergman így emlékszik az Őszi szonáta forgatására: „A színészekkel a Cinematograph irodájában találkoztam először, az udvarban álló épület legfelső emeletén. Az Őszi szonátát fogjuk együtt átolvasni. Ingrid Bergman harsány mimikával, szélesen gesztikulálva, zengő hangon olvasta fel szerepét. Látszott, hogy már mindent eldöntött és begyakorolt a tükör előtt. Kétségbeejtő volt. Megfájdult a fejem, az asszisztensem, egy fiatal nő, kiment a folyosóra, és sírt elkeseredésében: ennyi hamisságot a harmincas évek óta még senki nem láthatott. Az ünnepelt filmcsillag önhatalmúlag húzott a szövegből, és a csúnya szavakat nem volt hajlandó kiejteni a száján.

(…) Egyik reggel hirtelen hátrafordult és megpofozott (játékból?), és azt mondta, hogy agyonüt, ha nem magyarázom el neki azonnal, hogy mit kell ebben a jelenetben csinálnia. Felbőszített a váratlan támadás, és azt feleltem, hogy már százszor megkéretem, hogy ne csináljon semmit, és hogy csak a tökkelütött amatőrök hiszik azt, hogy minden pillanatban csinálniuk kell valamit.

(…) Ingrid állt mozdulatlanul, szemhéja megduzzadt, mintha visszafojtaná magában a sírást, a merev maszk lehullt, a kamera egy szenvedő ember arcát rögzítette.”

„A biztosítótársaság nem akarta megkötni a biztosítást Ingrid Bergmanra, mivel már átesett egy rákműtéten. Egy héttel a forgatás megkezdése után hírt kaptunk Londonból, ahová Ingrid egy rutinellenőrzésre utazott, hogy újabb metasztázisokat találtak benne, és hogy azonnal jelentkeznie kell újabb műtétre és sugárkezelésre. Ingrid kijelentette, hogy előbb be szeretné fejezni a forgatást…”
(Ingmar Bergman: Laterna magica)

Ingmar Bergman csodát tett Ingrid Bergmannal, filmtörténeti alapmű született, nem kevés tabu döntögetésével, és persze azt se feledjük, hogy Liv Ullmann nélkül mindez meg sem születhetett volna. Két színésznő egyáltalán nem hétköznapi alakítását láthatjuk, a lélek rejtett zugaiban kutakodásuk során.

Őszi szonáta (r.: Ingmar Bergman, 1978) rövid tartalma:
Eva vendégségbe hívja évek óta nem látott anyját, Charlotte-ot. Az elismert és gazdag zongoraművész nem tudta, hogy lánya maga mellé vette fizikailag és értelmileg sérült húgát, akit még ő helyezett el egy intézetben. Azonban nemcsak emiatt támad feszültség köztük, hanem a gyermekkor és az elmúlt évek során ki nem beszélt véleménykülönbségek, indulatok és érzelmek okán is. Ingmar Bergman egyetlen olyan filmjében, amelyben Ingrid Bergman a főszereplő, mértani pontosságú pszichológiai leírását adja a sérült anya-lány kapcsolatnak.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=euTti9by-08

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

október 10 Friday

Cumbia - fűszoknyás lányok dalai a Mikában

Ma este napfényt varázsolunk a pincébe! Suefo és dj Clairvo párosa vérbő mediterrán ritmusokkal fog minket szórakoztatni egész este. Huncut samba, vidám bossa, kedves cumbia, trükkös afro, varázslatos tropical - minden előkerül, amit a fűszoknyás lányok szeretnek! Bátran bízhatunk az alkalmi duó széles látókörében: nemcsak lemezlovasként ülik meg a műfajt; Suefo, Savages-el karöltve Savages Y Suefo-ként a német Agogo Records-nál, Clairvo pedig a görög Katakana Edits-nél aktív szerzői is az új-latin zenei világnak!

http://www.mixcloud.com/MustBeat/dj-clairvo-mustbeat-cumbia-in-key-c/

Kezdés: 22:00

október 10 Friday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Keresztury Tibor és Víg Mihály

október 11 Saturday

Al Caponétól Pablo Escobarig – Gengszterbuli a Mika Tivadar Mulatóban

3 éves a Mika Tivadar koncertterme, a Jelinek Klementina Terem. Ezt egy hatalmas gengszterbulival ünnepeljük meg. A dirty zenékről Vida G (Mr2 Petőfi Dj) és Vamos Dj gondoskodik. Dress code: Öltözz bármilyen gengszternek vagy gengszternőnek a 20-as évektől napjainkig! Szeszcsempésznek, kolumbiai drogbárónak, ukrán fegyverkereskedőnek, olasz maffiózónak!

WELCOME DRINK éjfélig a jelmezben érkezőknek!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 11 Saturday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Grecsó Krisztián és drMáriás

október 12 Sunday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Darvasi László és László Attila

október 13 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

október 13 Monday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Cserna-Szabó András és Tóth Viktor

október 14 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Mivel legutóbb elhalasztottuk az eredeti témát, miszerint a pénz boldogít-e vagy sem, most kedden ezt megpróbáljuk pótolni.

Kezdés: 18:00

október 14 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat.
Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet.
Nevezési díj: csapatonként 500 Ft.
A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg.
Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

október 14 Tuesday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Garaczi László és Both Miklós

október 15 Wednesday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kukorelly Endre és Lamm Dávid

október 16 Thursday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Nádasdy Ádám és Márkos Albert

október 17 Friday

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: REMAKE (Dino Mustafic, 2003)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (minden pénteken 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Nem kicsit figyelemre méltó bosnyák filmet ajánlok most mindenki figyelmébe. A történelmi múlttal való szembenézés tiszteletre méltó példáját láthatjuk ebben az igencsak érdekes, izgalmas és megrázó moziban. A film elején elhangzik, hogy a Remake egy valóságos történet dramatizált verziója. Ráadásul nemcsak a 90-es évekbeli délszláv háborút dolgozza fel a film, hanem párhuzamba állítja az eseményeket a második világháború borzalmaival. A történet egyre csak ismétlődik, és úgy tűnik, hogy mi mégsem tanulunk semmit. Vagy mégis sikerül végre valamiféle maradandó tudásra szert tenni?

Remake (Dino Mustafic, 2003) rövid tartalma:
Három történet szövődik egybe ötven év távolából, s mind Szarajevóhoz, az újra és újra kárhozatra ítélt városhoz kötődik. 1993-ban járunk, a bosnyák Tarik az apja életét felelevenítő forgatókönyvön dolgozik, mely fél évszázaddal korábban játszódik. S máris ott vagyunk az apa, Ahmed társaságában a második világháború kellős közepén, a bombázás sújtotta Szarajevóban. Újabb ugrás az időgépen: 1992, s ismét bombák hullanak a városra. Az immár idős apa és fia előbb egymás mellett, majd erőszakkal elszakítva a másiktól küzd a túlélésért. Olyan idők ezek, amikor a legjobb barátok kerülnek egymással szembe, tragikus szerelmek szövődnek, s mind jobban eluralkodik a vak gyűlölet. Dióhéjban: a Balkán történelme.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=MiUfI-HP4Z0

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

október 17 Friday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Németh Gábor és Vázsonyi János

Csiri Bá bemutatja: farkasokkal táncoló

DJ Mezősimán elektronikus tánczenei rendezvénye kezdőknek és haladóknak.

Kezdés: 22:00

október 18 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

október 18 Saturday

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Tóth Krisztina és Juhász Gábor

október 20 Monday

Menedék Filmklub: Parador Húngaro

A Parador Húngaro (vagyis a magyar megálló) egy kolbászsütő Bogotában, Kolumbia fővárosában, ahol különös barátság szövődik a film főszereplői, két „furcsa magyar” között. A nyugdíjas korú Villás György 56-os menekült a Nyírségből, aki bár soha nem tért vissza a hazájába, a Parador Húngaro tulajdonosaként végig a magyar megállóban élte az életét. A negyvenes éveiben járó Patrick Alexander amerikai katonacsalád sarja, aki egyik bázisról a másikra költözve nőtt fel szerte Amerikában és Nyugat-Németországban, majd fiatal felnőttként Magyarországra is eljutott és otthonra lelt félig megtalált, félig elképzelt magyarságában.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés a film alkotóival, Patrickkal és Asenethhel!

Kezdés: 19:00

október 21 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: A lázadás a rendszer ellen középről jön, nem alulról. Legalábbis Puzsér szerint. FAM szerint pedig a prolizásnál kevesebb proli dolog van a közbeszédben.

Kezdés: 18:00

október 21 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 22 Wednesday

Hennafestés

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen. Nézelődj Gyöngyvér több mint 100 mintát tartalmazó hennaminta albumában. Kérd el a pultból a Mika Tivadar Mulatóban és válaszd ki a kedvenced.

Kezdés: 17:00

október 22 Wednesday

100-as Klub & Fucktone Records Present: The Quakes *USA*, Voodoo Allen

Voodoo Allen: 
A zenélést nem üzleti vállalkozásként űző vagy karrier-lehetőségként megélő Voodoo Allen az egyik legrégebbi magyar psychobilly zenekar. A tagokat a 80-as évek elsőgenerációs psychobilly zenéje, a horror-filmek, az emberi hülyeség és deviancia különböző megnyilvánulásai és formái iránti érdeklődés, valamint a részvételükkel zajló bulikon kinyilvánított közös rombolási hajlam hozta össze. Magyar nyelvű számaik többek között mutáns állatokról, szürreális életélményekről, és tv-sorozatok szereplőinek tivornyáiról szólnak.
https://www.facebook.com/voodooallen

The Quakes:
https://www.facebook.com/TheQuakes
https://www.thequakes.com

20.00 - kapunyitás.
20.30 – 21.10 – Voodoo Allen - old school psychobilly
21.30 - 23.00 - The Quakes *USA* - psychobilly legenda

Kezdés: 20:00

október 22 Wednesday

Rude Boy Dreams - SKA-RNR party Vol. V.

Selector Desmond Schlekker & JD Littlehead
Felbukkanó táncos műfajok az este: two tone ska, rockabilly, psychobilly, neo-swing, skinhead reggae, surf rock.

Kezdés: 23:00

október 23 Thursday

Forradalmi Puszi koncert. Utána DJ Tihoztok és TG Lupin

A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást. Erre az ünnepi koncertre néhány új számmal is készülnek. A koncert után buli hajnalig, ahol DJ Tihoztok és TG Lupin zenél.

A koncertre a belépő: 1000HUF
A koncert utáni bulira a belépés ingyenes.

Kezdés: 21:30

október 24 Friday

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arcok (r.: John Cassavetes, 1968)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (októberben még péntekenként 18.30-tól 21.30-ig, novembertől azonban minden szerdán 18 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.
A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Októberben Ingmar Bergmantól az Őszi szonátát (fsz.: Ingrid Bergman) és John Cassavetestől az Arcok (fsz.: Gena Rowlands) című filmet nézzük meg.
Cassavetes Arcok című filmjét több kategóriában is jelölték Oscar-díjra, persze nem kapta meg, túl provokatív film volt ez a maga korában, túl sok tabut próbált ledönteni, túl nagy problémáknak ment neki gátlások nélkül. 1968-as a film, és ez az esztendő bizony a diáklázadásoktól és azok leverésétől volt hangos. Az amerikai független filmes Cassavetes, akárcsak sok kortársa, kritikus attitűddel megy neki a polgári világ álszent valóságának, s mutatja be a teljes szétesés állapotát. Cassavetes megelőzte korát. A film – legalábbis az előadó szerint – éppen a 2010-es években lett aktuálisabb, mint valaha.

Arcok (r.: John Cassavetes, 1968) rövid tartalma:
Egy szétmálló házasság története, s a szeretőké, akikhez a pár vigaszért fordul. A férj belezúg egy prostituáltba, sőt hozzá is költözne, de ennek a nőnek már − minden látszat ellenére − a magány az egyetlen lehetséges életközege. A feleség inkább ragaszkodna a klasszikus családmodellhez, de amikor a férj faképnél hagyja, hamar gyönyört keres egy fiatal táncos karjai közt. Cassavetes provokatív alkotása a 60-as évek végén, épp amikor leverik a diáklázadásokat.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=7BsmWI2cPdw

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

október 24 Friday

Táp Táncklub w/ DJ Vajdai

Egy táncos este a legendás Táp Színház legendás tagjaival.

Kezdés: 22:00

október 25 Saturday

A oldal 1-es szám w/ Zenit Incompatible

Slágerek és remixeik. Funk, disco, okos house, drum’n bass, mashupok és basszustelt műremekek, az RCKO.FM műsorvezető/dj-je, a Playboy magazin zenekritikusa, Zenit Incompatible (RCKO.FM / The Inglorious Funkerz / Mustbeat Rec. / Breakbeat Paradise / Budabeats / Bulabeats / TruFunk / Decks And The City) celebrálásával, napnyugtától napkeltéig, vagy amíg lábon bírjátok.
A jelszó: urban disco!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 27 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

október 28 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának aktuáltársadalom- és kultúrpolitikai interpretációja puzsérosan. És ha jut szufla, FAM pár szót ejtene a közelgő Halottak Napjáról is.

Kezdés: 18:00

október 28 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

október 29 Wednesday

JazzaJ // GERÖLY TRIO feat. PORTELEKI // JULIE KJAER (DK)

Végre egy kis ragtime a JazzaJon! Persze nem akárhogy, hanem Geröly Tamás szabadzenei triója által magyarra fordítva. A szintén dobos Porteleki Áron ezúttal népi brácsán húzza a free alá valót. A nem mindennapi produkciót Julie Kjaer, a londoni kortárs jazz szcéna dinamikus szaxofonosa teszi megismételhetetlenné.

GERÖLY TRIO:
GERÖLY TAMÁS - dob
KOVÁTS GERGŐ - szaxofon
AJTAI PÉTER - bőgő

PORTELEKI ÁRON - brácsa
JULIE KJAER - szaxofon

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

október 30 Thursday

Stukker & Monyo Project koncert

A STUKKER egy 2013 októberében alakult, egyfajta "alternatív szupergroup" - ként is aposztrofálható, egyéb formációkban (Korai Öröm, Pluto, colorStar, Erik Sumo Band, Amorf Ördögök, Biorobot, stb.) már ismertté vált alkotókból álló zenekar.

Alternatív folk&roll dalaik sajátos humorú magyar szövegekkel társulnak, mint például bemutatkozó daluk, a Sárga Busz esetében, melynek megjelenése után folytatják a 2015-re tervezett bemutatkozó album felvételének munkálatait.

Tagjai:
Vécsi Tibor - ének
Szalay Péter - gitár, vokál 
Dudás Zsombor - gitár, vokál 
Nemes András- basszusgitár, vokál 
Szert Zsigmond- dob, szájharmonika, vokál

A bemutatkozó dal, a Sárga busz klipje: http://recorder.blog.hu/2014/07/28/klippremier_stukker_sarga_buszstukker
A Stukker facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/Stukker/174431876079510

Monyo Project:
A Monyo Project zenekart a gitáros, dalszerző Monyo alapította Székelyudvarhelyen 1999-ben, és abban az évben megjelentette első nagylemezét, Monyo Freedom címmel. A zenekar az Országos Dalversenyen első helyezést ért el már 2002-ben. A következő években felléptek számos budapesti klubban (többek között a Gödörben, az After Music Clubban, a Menta Teraszon, az Avalonban, B4 Clubban, a Vadviragban, a Kék-, Vörös-, Fekete Lyukban), több dalukat azóta is folyamatosan játsza többek között a Petőfi Rádió is.

Idén októberben költöztek Magyarországra, hogy a korábban Erdélyben elért sikereiket itthon is megismételjék. Zenéjük igazán változatos, az eltelt évek alatt mindenféle stílust kipróbáltak, minden koncerten újra és újra meglepik a közönséget sokoldalúságukkal.

A zenekar tagjai:
Monyo – gitár, ének
Baba - ének
Fekecs Akos - dobok
Lehner Aron - basszusgitár

A zenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/Monyo-Project/166666686705924
A zenekar youtube csatornája: https://www.youtube.com/user/monyoproject

Kezdés: 20:30

október 31 Friday

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: TEJFÖL ÉS LEKVÁR (Branco Djuric, 2003)

Előadó: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (októberben még péntekenként 18.30-tól 21.30-ig, novembertől viszont már szerdán este 6 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Egy nagyon kedves, szórakoztató és elgondolkoztató szlovén filmet ajánlok mindenki figyelmébe. A rendszerváltás veszteseiről szól, vagyis rólunk. Azokról, akik még szeretnék visszaszerezni elveszett életüket, elveszett szerelmüket, elveszett boldogságukat, de leginkább elveszett hitüket, az emberhez méltó élet reményét. A film egy szlovén lány és egy bosnyák fiú szerelmi történetét dolgozza fel nem kevés humorral, és nem kevés igazi balkáni kavalkáddal.

Tejföl és lekvár (Branco Duric, 2003) rövid tartalma:
Spela csak gyereket, szép lakást és mindenekelőtt egy dolgos férjet szeretne. Bozo azonban csak a foci, a pornó meg a hideg sör után mutat érdeklődést. Amikor Spelának elege lesz és visszaköltözik az anyjához, Bozo elhatározza, hogy megváltozik. Első lépésként megkéri ivócimboráját, Gorant, hogy találjon neki valami munkát. A haver által szerzett állások azonban vagy megalázóak, vagy nem éppen legálisak. Bozo viszont mindenáron vissza akarja szerezni szerelmét, így bármire képes.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=cgroG5331uY

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

október 31 Friday

Halott zenészek vs. zombik – Halloween Party

Öltözz bármilyen halott zenésznek, vagy zombinak, vagy zenész-zombinak, és bulizz velünk Halloween éjszkáján. A zenéről DJ Elliot és DJ Séf gondoskodnak, akik természetesen csak halott zenészek számait fogják játszani, Jim Morrisontól Michael Jacksonig, Janis Joplintól Amy Winehouse-ig.

Fél 1-kor JELMEZVERSENY! Beöltözni érdemes, hiszen a fődíj: 5000 Ft-os fogyasztás + DJ Elliot saját készítésű bakelit faliórája.

A jelmezben érkezőket ráadásul éjfélig WELCOME DRINK-kel várjuk.

Kezdés: 22:00

november 1 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Rocky Horror Picture Show

A frissen eljegyzett pár, Janet (Susan Saradon) és Brad (Barry Botstwick) az eső elől egy elhagyott kastélyban keres menedéket, miután teljesen eltévedtek és az autójuk és lerobbant. A kastély ura bőrszoknyát, női fehérneműt visel és sminkeli is magát, hiszen a valóságban ő nem más, mint a távoli Transszexualis bolygóról érkezett űrlény. A házigazda éppen legújabb munkájával büszkélkedik el a megszeppent párnak, amikor kitör a fagyasztóból Eddie (Meat Loaf), az őrült motoros és közben a házi személyzet is összeesküvést sző.

Ízelítő a filmből: https://www.youtube.com/watch?v=sg-vgGuTD8A

A film után a horror, transzkérdések és a holtakkal való dolgaink kerülnek napvilágra.

A filmklubot Farkas Lívia vezeti.
A mozi díjtalan, adományokat elfogadunk!

Kezdés: 18:00

november 1 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

november 4 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

november 4 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

november 5 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK 1.: RÍTUS (Ingmar Bergman, 1969)

Előadó: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (novembertől SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.
A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Novemberben Ingmar Bergmantól a Rítust (fsz: Ingrid Thulin, maga Bergman is megjelenik a filmben papként) és John Cassavetestől a Premiert (fsz.: Gena Rowlands, maga Cassavetes is játszik a filmben) nézzük meg.
Ingmar Bergman Rítus című filmje egyike a legnagyobb Bergman-moziknak. A film egy olyan problémáról mond egyértelmű véleményt, amely ma Magyarországon több tankönyvbéli vers kapcsán is kirobbant, valamint Bergman lefolytatja a „mindenkori” hatalom és a társadalomkritikával élő, a társadalom bajaival, problémáival is foglalkozó művészvilág közötti vitát a film folyamán. Mindemellett „transzcendens” magasságokba is emelkedik a mű, mivel Bergman arra is választ keres (és talál is), hogy mi a funkciója életünkben a kultúrának és a művészetnek. A filmklub vezető bátran ajánlja az egyik kedvenc Bergman-moziját mindenki figyelmébe, és az sem véletlen, hogy maga a mester is megjelenik egy fajsúlyos jelenetben, és egyértelmű gesztussal valami nagyon fontosat mond az utókornak.

Rítus (r.: Ingmar Bergman, 1969) rövid tartalma:
Egy háromtagú varieté-csoport színészeit feljelentik szeméremsértőnek tartott produkciójuk miatt. Kihallgatásuk során a bíró megvetéssel beszél velük, titokban azonban irigyli őket „erkölcstelen” életmódjuk miatt, és minél több részletre kíváncsi személyes életükből. Bergman pokoli mélységekig viszi magával a nézőt, miközben a művészet legfontosabb alapkérdéseinek megválaszolására is kísérletet tesz.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=AFOGues7G0A

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

november 5 Wednesday

Be Jazz

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika földszintjén. 
A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt.
Cool jazz with a modern twist.
FB page: https://www.facebook.com/pages/Be-Jazz/1492333764366562?sk=timeline

Kezdés: 21:00

november 6 Thursday

Magyar Császári Pillanatművek + Bagossy Brothers Company koncert

Magyar Császári Pillanatművek: A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.
https://www.facebook.com/pillanatmuvek

Bagossy Brothers Company: Az indie/alternatív/folk zenei stílusokat ötvöző zenekar 2013. májusában alakult, tagjai azonban több éve zenélnek együtt, más és más formációkban. A mostani felállás, az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Az utóbbi időkben megíródott saját szerzemények népszerű fogadtatása arra ösztönözte a zenekar tagjait, hogy több figyelmet fordítsanak a saját produkciókra. A feldolgozások jelenleg még szerves részeit képezik a repertoárnak, de remélhetőleg fokozatosan felváltják őket a saját szerzemények.
https://www.facebook.com/bagossybrothers

Kezdés: 21:00

november 7 Friday

Z.U.P. koncert

„A ZUP már majdnem hét éve alakult, de csak az elmúlt években kezdtek saját dalokat is alkotni. Dalaik egyszerre poposan fülbemászóak, rockosan lendületesek és akusztikusan, folkosan finomak. A zenekar oszlopos tagjai a Farkas testvérek: Krisztina, a frontember, billentyűs, ukulelés és tangóharmónikás, János pedig gitáros, didgeridoos – és persze mindketten énekelnek. A zenekar harmadik állandó tagja a basszusgitáros Gaál Kristóf. Az elmúlt időszakban a ZUP adott MR2 Akusztik koncertet, turnézott a Vad Fruttik vendégeként és ők léptek fel a Quimby előtt a nagy sikerű Budapest Park koncerten.”

Diszkográfia:
2012. Takarásból EP (7” vinyl)
2013.Füstjelek szélcsendben LP (12” vinyl és CD)
2014. Huszonvalahányban LP (hamarosan vinyl-en és CD-n)

Dalok:
Az MR2 Top30-as listájának 1. helyéig jutó Orom utca 8. http://youtu.be/HqUyQxKYpsA
Ízelítő az új lemezről: Jó világ van - https://www.youtube.com/watch?v=4iDUBm8Wzyc
Nagyon élsz - https://www.youtube.com/watch?v=jNcRzLcLBx8

Facebook: https://www.facebook.com/zup.music

Kezdés: 21:00

november 7 Friday

R.A.W POWER! w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket.

Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

Kezdés: 23:00

november 8 Saturday

Suburban Anthems w/ DJ Rákospalotai

Ezen az estén a legnagyobb r'n'b slágerek sorakoznak fel az ezredforduló környékéről. A TLC-től R Kellyig, Alicia Keystől a Fugeesig. Csupa olyan dal, amire azt mondod "áááá úúúú, úgy imádtam ezt a számot!". Énekelni ér, táncolni pedig úgyis fogsz! A lemezjátszók mögött dj Rákospalotai, akit a legtöbben Palikának, vagy Pálinkás Tamásnak ismernek, mint az Isten Háta Mögött frontembere, vagy a sokkal poposabb Tej ezüst zakós, csillámos macskanadrágos énekese.

Kezdés: 22:00

november 10 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

november 11 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

november 11 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

november 12 Wednesday

JazzaJ vonós szextett: Stanković - Jávorka - Kertész - Márkos - Ölveti - Gyányi

November 12-én egy igazi különlegességgel jelentkezünk: a JazzaJ felkérésére klasszikus-, jazz- és improvizált zenészekből álló vonós kamarazenekar lép színpadra a Mikában. Kiváncsian várjuk mit vonnak ki ebből a helyzetből!

Tijana Stanković - hegedű
Jávorka Ádám - brácsa
Márkos Albert - cselló
Ölveti Mátyás - cselló
Kertész Endre - cselló
Gyányi Marcell – bőgő

Belépő: 1200.-
Kedvezményes: 800.-
Támogatói: 2000.-

Kezdés: 20:00

november 13 Thursday

"LÁTOD APA, CSAK LETT EGY KIÁLLÍTÁSOM" - Válogatás Pucz Dani vonalrajzaiból

Pucz Dani, az illyés művészeti akadémia animáció szakának másodéves hallgatója. Szeretettel várunk mindenkit első kiállítására a Mika Tivadarba, ahol olyan vonalrajzok kerülnek bemutatásra, mint például a "a fiatal lány wc kefével" és sok mások. A kiállítást megnyitja: Patrovits Tamás

Kezdés: 19:30

november 13 Thursday

ED IS ON feat. Jordán Adél // Előzenekar: PontMost

Ed Is On:
A szentendrei Ed Is On 2005-ben alakult igazi gimis bandaként. A kezdeti helyi sikerek, majd az egyetemi, főiskolai tanulmányok alatti pauza után a zenekar 2013-ban reaktiválta magát - a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence időközben a budapesti Katona József Színház színészeként helyezkedett el. Az újrakezdés sikerét bizonyítja, hogy a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutottak tovább - ekkor már vokalista-fronton Jordán Adéllal kiegészülve, aki állandó vendégként azóta is gyakran közreműködik akoncerteken. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.
Tagok:
Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Rokonál Benedek - gitár és szintipop
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Pucsek András - dob
Állandó vendég: Jordán Adél – vokál

PontMost:
A PontMost zenekar 2014 januárjában alakult, a világ vége után bő egy évvel. A két esemény közti időszakban a pusztulás és az azt követő, lassan beinduló felemelkedés folyamatának dokumentációja zajlott, és zajlik azóta is - a dalírás. A dalok széles perspektíván, így a személyestől kezdve az azon keresztül átszűrődő, vagy épp az azon felülemelkedő politikai, világnézeti síkon át egyaránt reagálnak e folyamatra, aktuális kérdéseket feszegetnek, azokra adott esetleges válaszok adásával kísérletezgetnek a közérthetőségre fektetett igen nagy hangsúly okán magyar szavak igénybevételével, ám viszonylag egyéni magyar nyelven szólva. Ebből következőleg állítható, hogy a dalok befogadása egész embert kíván, nyitott szívet, lelket, elmét, tudatot a hallgatótól, s azok cserébe feldobják őt, megérintik, szétzúzzák és összetörik, felemelik, akárcsak az élet, miből alapvető ihletüket merítik, s melynek példát állítani igyekeznek mindenhol és minden körülmények között csak ott, éppen ahol, s csakis akkor, mihelyst amikor, az időbeli állandósult változóban: PontMost.
Baqais Ádám - ritmusgitár/ének
Findrik Dávid - dob
Kádár Áron - billentyű
Kész Petra - vokál
Mihalovics Dávid - basszusgitár
Vendli Áron - szaxofon

Line-up:
20:00 PontMost
21:30 Ed Is On feat. Jordán Adél 

Kezdés: 20:00

november 14 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

november 15 Saturday

Lost Minute #13 welcomes Contra Mundum

Szombat esti house, techno, electo party. 

| Contra Mundum |
► Po:ti b2b David Mole

| L o s t M i n u t e |
► DJ Naga & Peter Bernath
► Thomas Forester

Kapcsolódó linkek:

▌PO:TI (Contra Mundum)
https://soundcloud.com/zsolt_fenyves
http://www.mixcloud.com/zsolt_fenyvesi

▌DAVID MOLE (Contra Mundum)
https://soundcloud.com/david_mole

▌THOMAS FORESTER (Lost Minute)
https://soundcloud.com/thomasforester
http://www.mixcloud.com/thomasforester
https://soundcloud.com/imaginarywindow

▌NAGA (Lost Minute, Hairy)
https://soundcloud.com/dj-naga-1
https://mixcloud.com/balazs-fejer

▌PETER BERNATH (Lost Minute, RTS.FM, Plug & Lay)
http://www.residentadvisor.net/dj/peterbernath
https://soundcloud.com/peterbernath
https://mixcloud.com/peterbernath

Kezdés: 22:00

november 17 Monday

Menedék Filmklub - Gyerekkivándorlók (Which Way Home)

Nap mint nap emberek ezrei, tízezrei próbálnak illegális módon bejutni az Egyesült Államokba. Rengeteg bevándorló érkezik Közép-Amerika országaiból, hogy azután a mexikói határon át próbáljanak átszökni álmaik földjére. Sok közöttük a gyerek, a film néhányuk sorsát követi nyomon. A kilencéves Olga és Freddy Hondurasból indultak útnak, hogy eljussanak az Amerikában élő szüleikhez. Josét, a tízéves salvadori fiút embercsempészek hagyták magára. A tizennégy éves Kevin az anyja tudtával vágott neki az útnak, azt reméli, majd pénzt küldhet haza. Útjukon ezernyi veszély leselkedik rájuk.
A film a „Fenevad” névre keresztelt tehervonaton utazó gyerekek sorsát követi végig, akik szülői felügyelet nélkül, teljesen magukra utalva utaznak keresztül Mexikón az USA-beli jobb élet reményében.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=o6XLDqsc9Ug

A filmről bővebben:
http://whichwayhome.net/

A filmet magyar nyelven, angol felirattal vetítjük.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

november 18 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

november 18 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

november 19 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – Filmikrek 2.: Premier (John Cassavetes, 1977)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (novembertől SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.Novemberben Ingmar Bergmantól a Rítust (fsz: Ingrid Thulin, maga Bergman is megjelenik a filmben papként) és John Cassavetestől a Premiert (fsz.: Gena Rowlands, maga Cassavetes is játszik a filmben) nézzük meg. Cassavetes munkássága többek között abban is hasonlít Ingmar Bergmanéra, hogy mindketten legalább olyan legendásan jó színházi rendezők voltak, mint amilyen legendásan jó hírű filmrendezők. Cassavetes Premierje a színház világába kalauzol most minket, Cassavetes felesége, Gena Rowlands pedig újra brillírozhat, nem kell visszafognia sziporkázó tehetségét. A film érdekessége, hogy azt a pszichológiai mechanizmust vizsgálja, hogyan folyik egybe a színházi szerep és a valóságos élet, valamint (ahogy Bergman Rítusában is láttuk) a művészet lényegéről, a katarzis mibenlétéről is fontos gondolat fogalmazódik meg a műben. A filmklub vezetője bátran ajánlhatja ezt a filmet, igazi kuriózumról van ugyanis szó.

Premier (r.: John Cassavetes, 1977) rövid tartalma:
Lelki válságba kerül az új darab próbája közben a híres színésznő. Myrtle Gordon nehezen viseli az öregedéssel járó megpróbáltatásokat, még nehezebben, hogy egy ilyen nőt kell a színpadon is alakítania. Se családja, se kutyája, a barátai és az ismerősei is elmaradoztak mellőle. Már csak a színpad maradt neki, ahol estéről estére ő van a reflektorfényben. Miután szemtanúja lesz egy rajongója tragédiájának, az ereje végleg elhagyja, az idegei felmondják a szolgálatot. Részegen érkezik a premierre. A színpadon Myrtle rögtönözni kezd, és végül a saját drámáját játssza el a nézők előtt.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=JcpawBDp5Ak

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Előadó: Csejk Miklós

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

november 19 Wednesday

Stahl Barbara – Havai Gábor duó

Akusztikus koncert a Mika földszintjén. Stahl Barbara és Havai Gábor akusztikus formációja 2,5 éve alakult és azóta jazzes, soulos dallamaik és izgalmas feldolgozásaik bejárták a budapesti belváros legjobb helyeit. Ének és gitár.

Kezdés: 21:00

november 20 Thursday

Real Lies & Dereng koncert

E remek esten két egymással már évek óta szemezgető zenekar fog randizni a Mikában, gyere és lesd meg őket, hátha elcsattan az első csók is!

Dereng:
A Dereng zenekart az Isten Háta Mögött ex-gitárosa Bokros Csabi kiváló zenészekkel alakította. Máris Viktor "Nárcisz" többek között Bálnalovasban is dalol, Pap Dávid "Page" a Grand Mexican Warlockban is dobol, Bakos István "Baxi" pedig ex-Peacetones gitárosa volt és stúdiós, most meg mélyebb húrokat rángat. Alapító tag volt még a VHK basszusgitárosa Mestyán Ádám, akinek szellemisége máig érezhető munkásságukban. Zenéjük ennek megfelelően sodor, üt, és aritmikusan megtáncoltat. Matek, dallam és erősen torzított gitár viszi magával a hallgatót a lelkek legmélyéből a felszín felé. Élőben igazán arcba csap az energia, ha befogadóképes a közönség és átengedi magát annak a hangulatnak, ami az élet értelmét fejtegeti az érzelmek által megmozgatott testek hatására.
http://www.reverbnation.com/dereng

Real Lies:
A szegedi Real Lies zenekar 2005 óta van jelen a hazai underground rockzenei életében. A korábban elszállós disszonanciákkal és kemény progresszív témákkal dolgozó együttes mára már elsősorban a modern rock és pszichedelikus rockzene kedvelői számára nyújt újdonságot a 2014 augusztusában, MamaZone kiadó gondozásában megjelent „9” című nagylemezével.
http://reallies.bandcamp.com/

Belépő /// 800 HUF ⦁ Támogatói jegy /// 1200 HUF

Kezdés: 20:00

november 21 Friday

Ittas pajtatánc w/ Elliot és Séf

Ittas pajtatánc? Az meg mi? Egy biztos: az előző ilyen bulin fogant meg kis kedvencünk, Eric Cartman. Hogy ki az apja, azt mi sem tudjuk, de nem is fontos. A lényeg az őrület, amihez a két Peg Top dj, Elliot és Séf hozzárakja a szokásos funk-soul-rockandroll szettjét, SŐT! Igazi pajtatánc special várható: szénbányász-blues, cowboy-country, részeg kocsmazenék, és ezek szétcsavart remixei. Cotton Eye Joe otthon marad, lehet viszont füttyöngetni, kart karba öltve táncolni, banjozni, herflizni, fegyvert rántani, mozgó vonat tetején verekedni! Persze csak viccből!

Kezdés: 22:00

november 22 Saturday

Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Sita Sings the Blues 2008, amerikai animációs film, 121 perc
Rendezte: Nina Paley
A film az ókori indiai eposz, aRámájana animációs feldolgozásaAnnette Hanshaw 20-as évekbeli dizőz hangfelvételeinek beillesztésével. A szerző női szemszögből mesél. A történet kiegészül egy mai korban játszódó, magánéleti ihletésű szállal. A film sűrű meséjében és látványvilágában szervesen keveredik a Rámájana kötelességtudó nőalakja a modern női sorssal. Mindkét szálon a férj elhagyja feleségét. A jelenünkben játszódó cselekménynek is van köze Indiához: az amerikai férj a szakítás előtt ott vállal munkát. A film sziporkázóan szellemes és szórakoztató, grafikája és animációja tehetségesen igényes. Ezt értékelte a legfontosabb animációs filmfesztivál nagydíja (Annecy 2008). A film szabad szoftverekkel készült és szabadon letölthető az internetről (Creative Commons License).
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=7y5_zJ1xfQs

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot! Az év utolsó Bollywood partiján, az Indiából frissen hazatért, DJ Thot és Dj Milendee hozza el a Mikába a legújabb indiai slágereket! Azok sem maradnak tánczene nélkül, akik a régi klasszikusokat szeretik, nem beszélve az örök kedvencről: a bhangráról! A buli előtt kivételesen nem bollywoodi, hanem egy amerikai filmet vetítünk! Sőt mi több: animációs… Hát persze, hogy témájában indiai! A Sita sings the blues a kultúra szabad terjesztésének egyik szimbóluma, sziporkázó humorával és magával ragadó grafikájával garantált buli előtti szórakozás! Azt megvolt, hogy a Rámájana modern feldolgozása egy 20-as évekbeli dizőz hangjával? Mindeközben tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary és Bollywood Totó nyereményekkel Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

Kezdés: 18:30

november 24 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

november 25 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

november 25 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

november 26 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: Az összeesküvés (Theo van Gogh, 2004)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A politikai thriller kiindulópontja Michelangelo Antonioni Nagyítására emlékeztet. Csakhogy itt egy valóságos politikai merényletről van szó, melyet a filmben időről időre megjelenő dokumentum felvételek is bizonyítanak. Zavarba ejtő, hogy már az elején összezavarja a rendező a szálakat, mert egy bevándorlás ellenes unszimpatikus szélsőjobboldali politikust gyilkolnak meg, akivel nem tudunk azonosulni. A film végére a rendező megdöbbentő magyarázattal áll elő, annyit elárulhatunk, hogy természetesen hiába szeretnék az iszlám fundamentalizmusra kenni a gyilkosságot a holland hatóságok, szó sincsen erről.

Theo van Gogh, a filmrendező dédunokája a világhíres festő, Vincent van Gogh testvérének, akit szintén Theo van Goghnak hívtak. A vetítés után a szólásszabadságról és annak határairól (is) beszélgetünk.

06.05 – Az összeesküvés (Theo van Gogh, 2004) rövid tartalma:
2002. május 6-án Pim Fortuyn, az ellenzéki párt bevándorlás ellenes politikusa utcai merénylet áldozata lett. A valós esemény köré Theo van Gogh filmrendező izgalmas politikai thrillert épített fel. A merénylet helyszínéhez közel egy fotóriporter, Jim de Booy egy sztárról készít felvételeket, amelyeken később furcsa részleteket vesz észre, amelyek gyanús összefüggésekre engednek következtetni. Az összeesküvés szálai egy készülő fegyvervásárlási szerződés irányába mutatnak, amelyben szerepet játszik a holland titkosszolgálat és bizonyos amerikai üzleti körök is érintettek. A nyomozás kulcsa egy fiatal török nő, Ayse Him, szélsőséges állatjogi aktivista, akit nemrég engedtek ki a börtönből. A titkosszolgálat hamar felfigyel Jim tevékenységére, és minden eszközzel meg akarja állítani.
A film tragikus különlegessége, hogy rendezője, Theo van Gogh még a bemutató előtt a filmbelihez hasonló merénylet következtében vesztette életét.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=Ukd_2jAp5TU

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia 

Előadó: Csejk Miklós
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

november 26 Wednesday

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

A fiatal, és erőteljes kisugárzású énekesnő - Rozsnyik Borka - mellett a "Lány a Liftben" formáció hangszeresei ugyanis szabadidejükben a Mika Tivadar dolgozói. Eddig csak a bejáratnál vagy a keverőpult mögött találkozhattál velük, de most más szerepben mutatják meg magukat. Maga az együttes egy bizonyos filmszerepről lett elnevezve, és a környékbeli szórakozóhelyek személyzetének alkalmi zenei formációiból kelt önálló életre ez év nyarán. Ezen a napon könnyed, kávéházi hangulatú estet adnak kedvenc dalaikból, akusztikus hangszerelésben.

Kezdés: 21:00

november 27 Thursday

kiddo és SirVive koncert

A kiddo 2014 elején jelentette meg önálló gondozásban 4 dalt tartalmazó, magyar nyelvű bemutatkozó EP-jét. A kislemez videoklipes dala, a Tornádó röviddel a megjelenés után már felkerült a Petőfi Rádió játszási listájára.
Az együttes 2014. októberében jelentette meg soron következő videoklipes dalát, a Hozzátok el!-t, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik első nagylemezén.
A kiddo zenei világa a kísérletezgetésről, izgalomkeresésről szól, hiszen a dalokban jól megférnek egymás mellett a vintage szinti pop, a letisztult rock’n’roll, a modern indie és az electro elemei is.

Az eredetileg Pécsi székhelyű SirVive zenekar 2008-ban alakult.
Zenéjükben többek között Hip/Hop, Rock és elektronikus zenei stílusjegyek keverednek egymással, ezáltal egy olyan karakteres és modern egyveleget alkotva, ami garantáltan maradandó nyomot hagy minden hallgatóban. Kiváltképp igaz ez a formáció élőben nyújtott produkcióira, hiszen a rendhagyónak mondható 2-tagú felállás és az ezzel szemben tapasztalható zenei komplexitás egy olyan ellentétet képez ami mellett (nemtől és kortól függetlenül) képtelenség szó nélkül elmenni.

Kezdés: 21:00

november 28 Friday

Hip Hop Gold Chain$: Golden Era of Rap - Host DJ: Lord Györemix

Csapd a nyakadba az aranyláncot és öltözz fel ahogy a rapvideókban láttad! DE szigorúan a '80-as, '90-es évek stílusában, mert a Hip Hop aranykorszaka, Run DMC-től Dr.Dre-ig forog majd a vinyl-korongokon Lord Györemix! kezei alatt. HoST DJ: LoRD GYöReMiX!

Kezdés: 22:00

november 29 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

december 2 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

december 2 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

december 3 Wednesday

JazzaJ Less Is More feat. Zlatko

A kevesebb: több. Az elmúlt évek alatt egyre kifinomultabbá érett trió (Oli Mayne - Hock Ernő - Sárvári Kovács Zsolt) koncertjei mára a budapesti improvizatív színtér kihagyhatatlan eseményei közé tartoznak. A kiszámíthatóan kiszámíthatatlan elektronikus zajokkal zenélő Zlatko Baracskai most először lép fel velük egy színpadon. JazzaJ a javából!

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

december 3 Wednesday

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is. A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

december 4 Thursday

Run Over Dogs és Puma Danger koncert

RUN OVER DOGS

Mondták már őket az ország legőszintébb, legneveletlenebb, leghangosabb zenekarának is, de arra senki rá nem cáfolhat, ha a Run Over Dogs-ról megy a téma, az egyik legfaszább itthoni koncertzenekarról beszélünk. A színpadon a kitekert fuzzos témák, meg a kártékony pszichedelika mellett általában végeláthatatlan kupleráj uralkodik, ami a Kutyák hírhedt afterpartyjait is rendszerint végigkíséri. Első nagylemezüket, a 2013 végén megjelent Noxious Foodies-t több meghatározó zenei portál is az év legjobb hazai lemezei közé választotta, a Németh Jucival közösen felvett Our Love videoklipje pedig ugyanebben az évben nem csak az egyik legjobb, de több zenei platformon is a legjobb klip címet nyerte el. 2014-ben egy 25 napos nyugat-európai turnét szerveztek maguknak, ahol London és Liverpool legfaszább klubjai mellett felléptek még Párizsban, Berlinben, Bernben, Prágában és millió kisebb, külföldi városban. Legfrissebb tőlük a 2014 októberében megjelent Cold Blooded Jukeboxing Gives Us No Nitemares című kislemez, amit szintúgy érdemes meghallgatni, mint az eddigi munkásságukat. Színpadon a Run Over Dogs!

https://www.facebook.com/runoverdogs

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=9h6XS4aCrEI
http://www.youtube.com/watch?v=hZziKgBraUM
Soundcloud:
https://soundcloud.com/runoverdogs

PUMA DANGER

A zenekar 2014 nyarán alakult. Rövid próbaidőszak után felvették első kislemezüket Glass Echoes & Cozy Cabanas címmel, mellyel bejutottak a Keretblog Kikeltető tehetségkutatójának döntőjébe. Zenéjükben a ’80-as ’90-es évek stoner alapjai keverednek a ’60-as ’70-es évek pszichedelikájával egy kis garázs rockkal fűszerezve.

https://www.facebook.com/pumadangerband

Soundcloud:
https://soundcloud.com/pumadanger/sets/glass-echoes-cozy-cabanas

Kezdés: 21:00

december 5 Friday

Garage Remedies, végre egy garage buli! w/ Vittorio Waxman & Mheola

Mivel is tehetnénk izgalmasabbá december első hétvégéjét, ha nem egy hamisítatlan UK Garage bulival. Hiánypótló megmozdulás a pesti éjszakában nektek, nekünk, akik szeretik a különleges hangzású zenéket, a fülbemászó dallamokat és vokálokat, de nem riadnak vissza a mély basszusoktól sem. Igen, mert a garage erről szól… A „tökéletes tánczene”, olvashattuk megannyi írásban. És a stílus minduntalan bizonyítja is, hogy megérdemli eme jelzőt, legyen az 4/4 vagy 2 step. Ezt az üzenetet adja át nektek Vittorio Waxman és Mheola kifulladásig. Figyelem, a következő lépés már a tiétek lesz!

Kezdés: 22:00

december 6 Saturday

AfroMikulás - Serengeti Troupe koncert, DJ Paulo De Jesus

Ezen az estén nyugodtan kint hagyhatjuk a csizmánkat az ablakban, mert a Mika Tivadar AfroMikulás buliján mezítláb is rophatjuk az afro ritmusokra. A Tanzániából érkező Serengeti Troupe koncertjén nem csak az afrikai dobokat, zenét, de a táncokat is megismerhetjük. A koncert után a dj, Paulo De Jesus viszi tovább a forró hangulatot.

Kezdés: 21:00

december 8 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

december 9 Tuesday

A zsidók szégyene - Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton könyvének közönségbemutatója

A Konkrét Könyvek kiadó szeretettel meghívja Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton: A zsidók szégyene című könyvének bemutatójára, a Mika Tivadar Mulatóba, ahol a szerzők beszélgetnek könyvükről.

A könyvről:
Az anyja temetésére az Egyesült Államokból Ausztriába hazalátogató holokauszttagadó történészt, Hans-Jürgen Geyert az osztrák hatóságok letartóztatják, és az 1947-es Tilalmi Törvényre hivatkozva vádeljárás alá helyezik. Védelmét egyetlen ember vállalja, a holokauszttúlélő családból származó jogvédő, Joseph Grosswald. Az ügyvéd apja harminc évvel a koncentrációs táborból való szabadulása után öngyilkos lett. Ekkor az anya megeskette fiát, hogy élete során mindig az üldözöttek, a jogfosztottak mellé áll. Grosswald ezért választotta a jogi pályát, és látta el húsz éven át a társadalom perifériáján élők védelmét. Bár Geyert sarlatánnak tartja, meggyőződése, hogy nézeteiért nem zárhatják börtönbe.

Az intézményes kultúra évtizedeken keresztül nem volt hajlandó tudomásul venni a holokauszttagadás létezését, egyetlen reflexiója arra mind a mai napig a büntetőjogi fenyegetés. A szerzőpáros merész drámájával nem csak a jelenség elhallgatásának korszakos tabuját dönti le, de a cselekmény során a liberális eszmék össztársadalmi elárulása is kirajzolódik.

A szerzőkről:

Puzsér Róbert újságíró, kritikus, közéleti személyiseg. A magyar nyilvánosság összetéveszthetetlenül egyedi stílusú, kérlelhetetlenül őszinte, ellentmondásos érzelmeket keltő alakja. A kollektív tabuk felmondása valamint a politikai és médiaosztállyal szemben hangoztatott nyilvános megnyilatkozásai révén a kritikusi tevékenység körét messze tovább tágította annál, mint ahol a színházak és hangversenytermek falai húzódnak.

Farkas Attila Márton kulturális antropológus, egyiptológus, esszéista, főiskolai tanár. Fontosabb érdeklődési területei a buddhista bölcselet, a vallásfilozófia valamint az ókori egyiptomi szimbolikus gondolkodás. Tudományos munkássága mellett a hazai baloldali rendszerkritika egyik ismert alakjaként számos publicisztika szerzője, egyetlen valóban sikeres művének mégis kislányát tartja.

Kezdés: 16:00

december 9 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

december 9 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

december 10 Wednesday

Hennafestés a Mikában

Szeretnél valami nagyon egyedivel készülni az idei céges karácsonyi bulira? Akkor gyere és hennáztass Hegedűs Gyöngyvér, hennafestő művésszel egy gyönyörű mintát! Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

december 10 Wednesday

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arc (r.: Ingmar Bergman, 1958)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

Decemberben Ingmar Bergmantól az Arc című filmet és John Cassavetestől az Egy kínai bukméker meggyilkolását nézzük meg.

Novemberben Bergmantól a Rítust vetítettük, most decemberben tehát elengedhetetlen, hogy sorra kerüljön a mester egyik legjobb, a Rítusnál sokkal korábbi alkotása, az Arc, amely az 1959-es Velencei Filmfesztiválon három díjat is kapott, s amely a művészetértelmező önvizsgálatával hozott újat.

A Rítus vizsgálóbíró szerepét most három személyre osztja Bergman, a szituáció ugyanaz, egy művésztársulat áll szemben a hatalom kegyetlen és buta embereivel, illetve a metafizika és a pszichológia áll szemben a rációval és az orvostudománnyal, s mindez az 1800-as évek közepén.

Federico Fellini Országúton című remekművének híres láncos jelenetét (Zampano erőművész láncszakítását) értelmezi újra, gondolja tovább Bergman, csak itt már láthatatlan lelki láncokkal. A Dr. Caligarit, a német expresszionista filmművészet remekművét is megidézi Bergman a film drámai csúcsjelenetében, mely a padláson játszódik, ferde síkokkal, a lelki kapaszkodók hiányával, az arcok egymásba olvadásával, a tükrök robbanásával, álarcok lehullásával, önmagunkkal való szembenézéssel.

A filmklub vezetőjének, Csejk Miklós filmtörténésznek különleges karácsonyi ajándéka ez a film, mely arról is szól, hogy a kompromisszumot, megalkuvást nem ismerő művészet (és élet) előbb vagy utóbb elnyeri méltó jutalmát.

Az Arc (r.: Ingmar Bergman, 1958) rövid tartalma:
1846-ban egy mágiával és hipnotizálással foglalkozó mutatványostrupp közeledik Stockholm felé egy batáron. A csapatban főleg a hipnotizőr Vogler számít hatalmas attrakciónak. Stockholm kapujában fel is tartóztatják a batárt, és utasait egy palotába kísérik. Itt a konzul fogadja őket, aki lelkesedik a mágiáért, és szeretné jobban megismerni a művészetüket. Arra kérik Voglert és csapatát, hogy mielőtt engedélyezik nyilvános szereplésüket, mutassák be tudományukat a város vezetőinek. A hatalmasok között persze többen is akadnak, akik felettébb kétkednek a mutatványosok módszereiben, azonban az előadáson megdöbbentő dolgok történnek.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=UBPTo8dQ4lo

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Előadó: Csejk Miklós

Kezdés: 18:30

december 10 Wednesday

Be Jazz a Mika földszintjén

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika Tivadar Mulató földszintjén. A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt.

Cool jazz with a modern twist

FB page: https://www.facebook.com/pages/Be-Jazz/1492333764366562?sk=timeline

Kezdés: 21:00

december 11 Thursday

The Trousers & Cante Diem koncert

A garázsrock hazai zászlóshajója, a The Trousers tavaly jelentette meg legutóbbi albumát, a "Freakbeat"-et, amely a 2010-es "Soul machine"-hoz hasonlóan Fonogram-díj jelölt lett, több zenei újságíró az év egyik legjobb rocklemezének nevezte. Az album egyik dalában nem kisebb név vendégszerepelt, mint Nicke Andersson (The Hellacopters, Imperial State Electric), és ráadásként idén ősszel a lemezt korábban beharangozó "Sister Sludge EP" borítóját is betiltották. A zenekar már következő nagylemezén dolgozik, amelyről már elhangzik néhány dal az est folyamán. Az előzenekar a fiatal budapesti garázs/indie trió, a Cante Diem lesz, akik nemrég jelentették meg legújabb videoklipjüket.

Linkek:

The Trousers:
http://thetrousersband.com/hu/
https://www.facebook.com/thetrousers
Klip: 
https://www.youtube.com/watch?v=6ESvXGsPiNo

Cante Diem:
https://www.facebook.com/cantediem
Klip:
https://www.youtube.com/watch?v=3A7FtET4Xoo

Kezdés: 21:00

december 12 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

december 13 Saturday

REGGAE DANCEHALL NIGHT WITH RIDDIM COLONY SOUNDBWOAYZ

A hűvös téli napok ellenszere a Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, akik karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. A garantált forró hangulat ráadásul most teljesen ingyenes! BOOYAKAH!

Kezdés: 22:00

december 15 Monday

Menedék Filmklub: Hunky Blues - az amerikai álom

Film a magyarság nagy kivándorlásáról. Keserédes balladák füzére, amely nem csak a milliókat vonzó Amerikát, de a korabeli magyar viszonyokat is felidézi. E filmeposz az 1890 és 1921 között az Egyesült Államokba érkező sokszázezer magyar férfi és nő sorsát bemutató, a bevándorlók krónikáját elmesélő, soha nem látott korai amerikai mozit, fényképek és interjúk sokaságát szövi össze sokrétegű, hatalmas kárpittá. A film megmutatja a megérkezés, beilleszkedés és asszimiláció nehéz pillanatait, ám azt is, ahogyan ezekből a sorsokból az utódok boldogsága, és ily módon az amerikai álom beteljesülése fakadt.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=Jzvt0cK5sUQ

A film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

december 16 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

december 16 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

december 17 Wednesday

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Egy kínai bukméker meggyilkolása (r.: John Cassavetes, 1976)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

Decemberben Ingmar Bergmantól az Arc című filmet és John Cassavetestől az Egy kínai bukméker meggyilkolását nézzük meg filmikerként.

Cassavetes nemcsak munkamódszerében lázadt a korszellem ellen, hanem a filmről, a filmművészetről való gondolkodásában is. (Épp ezért köti össze ezernyi angyali szál Ingmar Bergmannal, miközben két nagyon különböző alkotóról van szó.)

Ebben a filmben, mely egyébként az író Darvasi Lászlónak is az egyik kedvenc mozija, éppen arról gondolkodik a filmrendező, hogy mitől lesz valami amatőr és mitől professzionális, hogy miért van a professzionalizmusnak akkora kultusza, miközben az egész életünk sokkal inkább amatőr megoldások tárháza. És ebben a pillanatban a művészet, a kultúra értelméről gondolkodik Cassavetes, s akárcsak Bergman az Arcban, ő is elmegy a lehető legmesszebb.

A kérdés csak annyi, hogy e havi filmikerink képesek-e a határátlépésre, ahogy a szintén krimiben társadalomkritikát gyakorló Jean-Luc Godard a Kifulladásig című filmben Jean-Paul Belmondoval. Az viszont biztos, hogy a mi karácsonyi mozinkban Ben Gazzara hasonlóan nagyot alakít.

Csejk Miklós filmtörténész, a filmklub vezetője szerint a 2014-es esztendő méltó lezárása ez a mozi.

Egy kínai bukméker meggyilkolása (r.: John Cassavetes, 1976) rövid tartalma:
Cosmo Vitelli jól megélne az éjszakai klubjából, ám szenvedélyes szerencsejátékos. Emiatt azután állandóan pénzzavarban van, egyik adóssága követi a másikat. Épp egy tartozás visszafizetését ünnepli, amikor megint nem úgy forognak a lapok, ahogy kellene és veszít. Nem is keveset, huszonhárom „lepedőt”. Mort Weil hajlandó kisegíteni, cserébe egy kikötéssel: tegyen el láb alól egy kínai bukmékert. Vitelli válaszút elé kerül, vagy elvégzi a piszkos munkát, vagy a saját életét teszi kockára, hiszen jól tudja, hogy a fickó sohasem tréfál. Hosszas vívódás után rááll az alkura.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=GRrj60C24Y0

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

december 18 Thursday

Menedék Karácsony

Szeretettel várunk partnereddel együtt a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára! Fellép a Midlife Crisis zenekar. A koncert után DJ Mezősimán zenél.
Ha van otthon fölösleges, vagy csak nem használt takaród vagy hálózsákod, kérünk, hozd magaddal! Az adománnyal az utóbbi hetekben nagy számban Magyarországra érkező főként szír és koszovói családok biztonságos elhelyezését támogatod. A gyűjtőpontot a bejáratnál találod majd.

Kezdés: 20:00

december 19 Friday

Zártkörű rendezvény

december 20 Saturday

The End koncert

AZ ÉV VÉGE KÖZELEDTÉVEL A FIÚK ÚJRA EGYÜTT!

ZSÁGER-LIGETI-PAP-WINTER-GOLOVICS
NÉMEDI&BÁRÁNY

December 20-án egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar. És hogy kik is ők? A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság. Ebből a kaposvári gimis zenekarból nőtt ki a magyar zenei élet egy fontos szelete (Zagar, Puzzle, We Are Rockstars stb). És amellett, hogy mindenki játszik a maga zenekarában, mind a mai napig (igaz, a tagok elfoglaltsága miatt évente csak 2-3 alkalommal) összejönnek és visszatérnek azokhoz a gyökerekhez, energiákhoz ahonnan valamikor indultak.

Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni:
- Winter Csaba (Napra, Blues Train)
- Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle)
- Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior)
- Pap Krisztián (ex-The Puzzle)
- Golovics Ferenc (Kollaps, ex-The Puzzle)
- Némedi Árpád
- Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

Kezdés: 21:00

december 20 Saturday

Mika Szülinap - Vázsonyi János trió // DJ Elliot & Séf

Ebben az évben már negyedik születésnapját ünnepli a Mika Tivadar Mulató. Gyertek, örüljünk közösen ennek a már majdnem kerek évfordulónak!
21.30-tól Vázsonyi János triója (Vázsonyi János – szaxofon, Rózsa István -tuba, Jász András - szaxofon) játszik a földszinten, 23h-tól pedig Elliot & Séf kezdi meg a táncoltatást a pincében. Hajnalig tartó ünneplést tervezünk.

Kezdés: 21:30

december 23 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

december 24 Wednesday

Puszi koncert Szenteste Gera Marinával

Immár hagyomány, hogy szenteste a Puszi együttes a Mika Tivadar Mulatóban koncertezik. A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást. Ez alkalommal a fiúk vendége, a kivételes tehetségű fiatal színésznő: Gera Marina.

Kezdés: 22:00

december 26 Friday

The PinUps XMAS AFTERPARTY feat. Ludditák MC-k

Karácsonyi The PinUps koncert a Mikában! Vendégfellépők a legendás LUDDITA MC csajok: MC Tita és MC Móki! A belépés ingyenes, karácsonyi hangulatban.

Szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda.

Balogh Szonja - dob, ének
Perlaki Zsuzsanna - billentyű, ének 
Gellért Linda - basszusgitár, ének 
Vas Gabriella - ukulele, ének
Nagypal Orsi - gitár, ének

Kezdés: 21:30

december 26 Friday

Shék ya Jingle Bells - Revo Project r'n'b set

70'FUNK 90'RNB, 00's HIPHOP 10'sDANCE. A Revo.Project dj-szettjében a groove-ok és disco alaptételei mellett újdonságok, ritkaságok és tánc tánc tánc! Ezen az estén mindenki ledolgozhatja a bejgliket, letáncolhatja a habkarikát, kiizzadhatja a halászlét. Ha már unod a Reszkessetek betörőket, gyere el a Mikába a legkényelmesebb cipődben éééés Shék ya...

Kezdés: 23:30

december 27 Saturday

Nyár a télben Party w/ Vida G & Vamos D

Vida G és Vamos dj igazi nyári hangulatot varázsol ezen a hideg téli napon. Napágyak, koktélok és pergő homok. Ha már kikarácsonyoztátok magatokat, és amúgy meg elegetek van a télből és a hidegből, akkor itt az idő táncolni egy jót a legnyáribb ritmusokra. Sunshine, beach & happiness.

Kezdés: 22:00

december 29 Monday

Magic Mosquitoz és Andrew Medwed koncert

A Magic Mosquitoz nevű lázbeteg alakulat egy fiktív, nem evilági műfajban, a mocsári garázsrock stílusban alkot. Dalaik a szúnyogoktól hangos mocsárvilág tanulságos történeteivel foglalkoznak, lidérces álomként megélve azokat.
Andrew Medwed Ukrajnából érkezik hozzánk egy remek csapat., akik garázs rockot játszanak, néha popposabban. Mindenesetre egy világszínvonalú produkció. Andrew már jó ideje benne van az ukrajnai undergroundban. Sokáig dobtanár volt, alapított is saját iskolát, de most ott tart, hogy világgá kürtöli, hogy hogyan is képzeli el a húzós mai zenét.

Kezdés: 21:00

december 30 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel

Téma: Párkapcsolati dinamika, a férfi-nő kapcsolat érzelmi relációi, valamint az Interstellar című film.

Kezdés: 18:00

december 30 Tuesday

Balkan PRE NYE Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. 

Kezdés: 22:00

december 31 Wednesday

Szilveszteri Tilos Rádió Selection Party

A Tilos Selection jelenleg a rádió legprogresszívebb zenei műsora, ahol nemcsak Tilos Dj-k, de a fővárosban zenélő vendégelőadók is fellépnek. A Mika Tivadarban két helyszínen szól majd a zene, az utcáról nyíló vendégtérben táncoltatós bulizenéket, míg egy szinttel lejjebb, a koncertteremben, ugyancsak táncos, de inkább „party-style”-t hallgathattok. A belépőjegy, amely egyben a frekvenciáért küzdő Tilos Rádiót támogatja, mindössze 1000 Ft lesz.

Tilos Selection Dj-k: CARL OH | GANDHARVA + VON YODI | IN:FORM + MR FIEL | MHEOLA | SUNSPOT (UK) | ZEUS
AZAKI | INZERT | MINICH + MINEK | SENZ | SLICZ

Ajándék pogácsa!

Kezdés: 21:00

január 2 Friday

Az év első bulija DJ Mezősimánnal

2015. január 2., de az élet nem áll meg! Táncolni lehet, sőt kell, hiszen péntek van. A másnap másnapján gyere a Mikába, levezetni a szilvesztert és az újévi lencse-partit. Ha pedig otthon maradtál december 31-én, mert nem szereted a szilveszteri felhajtást, akkor nem is kérdés, hogy ideje, hogy kibújj az odúdból, és bulizz egy jót DJ Mezősimánnal, aki eklektikus elektronikus tánczenét szolgáltat talpalávalónak.

Kezdés: 22:00

január 3 Saturday

Recycling Hits - Újrahasznos slágerek w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Egy este a ritkaságok jegyében. DJ Delgado és Disc Bobby mindenféle zenei műfajból válogat nektek az év harmadik napján, hiszen a kaleidoszkóp-szerű igényesség az egyik erősségük. Slágerek és különleges feldolgozásaik. „Csak a tánc!” jeligére.

Kezdés: 22:00

január 6 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

január 6 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

január 7 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A NAP VÉGE (r.: Ingmar Bergman)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

2015 januárjában Ingmar Bergmantól A NAP VÉGE (1957) című filmet (01.07. szerda 18.30-tól) és John Cassavetestől a NEW YORK ÁRNYAI (1959) címűt (01.21. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

A 2015. január 7-ei Bergman-filmben, és ikerfilmjénél, a január 21-ei Cassavetes alkotásnál egyaránt olyan idősebb-fiatalabb emberek a szereplők, akik az önkifejezés, az önmegvalósítás lehetőségeit keresik. A kérdésre a választ, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi értelme az életünknek?

Bergmannál egy idős professzor lázad fel a napi rutin ellen, és elindul, hogy felkeresse életének legfontosabb állomásait, hogy megértse, hol rontotta el a dolgait, hol csúszott el az élete. A kőkemény skandináv rendezőnél, ahogy megszoktuk, megkapjuk a választ. Álomjelenetek vezetnek minket a múlt és a tudattalan útvesztőin egészen a szamócásig (Smultronstället, magyarul szamócás vagy nagyon jó hely Bergman filmjének eredeti címe).

Míg Bergman a múltban, Cassavetes a jelenben kutatja az élet értelmét, ő a 20. századi kallódó kisembert helyezi története középpontjába, ahogy az eredeti cím is mondja: az árnyakat (Shadows). Vajon Cassavetes árnyai (Shadows) eljutnak Bergman szamócásába (Smultronstället)?

Ingmar Bergman cselekményekben és szereplőkben igencsak gazdag egyetlen road movie-ját a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész, a mozgalmasabb filmek kedvelőinek is bátran ajánlja, arról már nem is beszélve, hogy az egyik legszebb és legtökéletesebb Bergman-moziról van szó.

A 2015-ös esztendő méltó indítása ez a feledhetetlen örök klasszikus.

A NAP VÉGE (r.: Ingmar Bergman, 1957) rövid tartalma:
Bergman talán legszebb filmje tanulmány az egyedüllétről, a szeretet hiányáról, az elmúlás miatt érzett szorongásról. A hetvennyolc éves Isak Borg orvosprofesszor, menyével együtt autón indul Lundba, a dél-svédországi egyetemi városba, doktorrá avatásának ötvenéves jubileumára. Útja során álom- és emlékképekben szembesül ifjúkora egyes részleteivel, és a nap végére ráébred élete idáig nem firtatott értelmére.

„A történeten egyetlen motívum húzódik végig, sokféle változatban: elégtelenség, szegénység, üresség − nincs megbocsátás. Most sem tudom és akkor sem tudtam, hogyan akartam kérni a szüleimet A nap vége segítségével: Nézzetek rám, értsetek meg engem és, ha lehet, bocsássatok meg nekem!” (Ingmar Bergman)

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

január 7 Wednesday

Be Jazz a Mika földszintjén

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika Tivadar Mulató földszintjén. A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt. Cool jazz with a modern twist.

Kezdés: 21:00

január 8 Thursday

Magyar Bori & Lamm Dávid duó a Mika földszintjén

Lamm Dávid sokoldalú zeneszerző, gitros. A jazzben otthonosan mozog, közel áll hozzá az r'n'b, a blues és a viágzeneben is számos produkció fűzódik az ő nevéhez.
Magyar Bori énekesnő leginkább világzenei körökben ismert de a jazz és a latin műfajok sem állnak tóle távol. Kettejük egyestés duójában hallhatóak lesznek saját szerzemények, magyar és más népek dalai, és persze iprovizációban sem lesz hiány.

Kezdés: 21:00

január 9 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

január 10 Saturday

Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Hasee Toh Phasee (2014, Bollywoodi vígjáték 141 perc, hindi nyelven, angol felirattal), rendezte: Vinil Mathew, főszereplők: Parineeti Chopra, Sidharth.Malhotra, Adah Sharma

Nikhil (Sidharth Malhotra) feltörekvő vállalkozó éppen készül elvenni színésznő barátnőjét Karishmát (Adah Sharma). Ám a lány azt szabja feltételként, hogy az esküvőig alapozza meg a jövőjét. Mindeközben Nikhil találkozik Karishma húgával Meetával (Parineeti Chopra). A zseni, ámde szokatlanul, sőt néha őrült módon viselkedő lány 7 éve szökött el a családjától, és éppen ezt az időt választotta, hogy visszatérjen vagy inkább meneküljön hozzájuk. Nikhilnek egy hete van, hogy megkösse élete üzletét, megházasodjon, és legalább az esküvőig távol tartsa a csodabogár Meetát a családjától, és tisztába jöjjön saját zavaros érzéseivel.
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=rQu8jZkCQak
Punjabi wedding song: https://www.youtube.com/watch?v=NuTx6Q4151s

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Az év első Bollywood partiján beleadunk mindent, és garantáljuk, hogy egyrészt ledolgozzuk az ünnepek alatt felszedett pluszokat, másrészt megalapozzuk a 2015-ös évet egy fergeteges bulival! Ahogy mindig, most is DJ Thot és Dj Milendee lesz a felelős a legújabb indiai slágerekért! Azok sem maradnak tánczene nélkül, akik a régi klasszikusokat szeretik, nem beszélve az örök kedvencről: a bhangráról!
A buli előtt egy nagyszerű bollywoodi vígjátékot vetítünk, tele nagyszerű zenével!

Mindeközben tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

További infók és zenék: https://www.facebook.com/bpbollywood/timeline

Kezdés: 18:30

január 13 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel

Puzsér egyedül fog prófétálni, a franciaországi mészárlások kapcsán nem csak a szólásszabadságról, hanem egyáltalán a szabadság korlátozásának veszélyeiről. "Ha hagyod, hogy ma még csak vallásgyalázás miatt lőjenek főbe, holnap már egy miniszoknya is elég lesz hozzá."

Kezdés: 18:00

január 13 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

január 14 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: ZENE ESKÜVŐRE ÉS TEMETÉSRE (Unni Straume, 2002)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Miközben az ex-feleség, a jelenlegi és a szerető a férfi öngyilkosságának nyomait takarítja fel a földről, sokkos állapotban keresik a válaszokat arra, miért lett kommunikációképtelenség, elidegenedés és magány a 20. századi ember létállapota, amiről már az egzisztencialista filozófusok is azt mondták, hogy szorongást és közönyt szül. Az évezred végének alapvető problémáit jól bemutatja, hogy a férfi világhíres építészként a minimalizmus megszállottja volt, amely nemcsak egy óriási tragédiát okozott az életében, hanem jól jellemezte a kapcsolatait is. A remek norvég-svéd filmdráma hideg, ám annál figyelemreméltóbb világát nem kicsit forrósítja fel Bogdan, a szerb zenész betoppanása, akit Goran Bregovic alakít (leginkább Kusturica filmjeinek zeneszerzőjeként ismerjük), s akinek saját balkáni zenei világa egy nem mindennapi csatát vív meg a hideg skandináv miliővel, s mindez a lét perifériáján, a tengerparton történik. Nem csak a skandináv filmek szerelmeseinek ajánlja a filmet jó szívvel a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész.

Zene esküvőre és temetésre (Unni Straume, 2002) rövid tartalma:
„Azt akarom, hogy zavarjanak!” − kiáltja Sara (Lena Endre), a regényírónő, aki egy válás és egyetlen gyermeke halála után visszavonult a volt férje által tervezett, modern tengerparti villába. Most úgy érzi, hogy újra élni akar és társaságra vágyik. Legutóbbi regénye nagy sikert aratott és nemrég kiadta háza alagsorát Bogdannak (Goran Bregovic), a meglehetősen kiszámíthatatlan és rendetlen szerb menekültnek és muzsikusnak, aki egész cigányzenekarát be akarja költözetni a házba.
A Muzsika esküvőre és temetésre a legjobb európai hagyományokat követő érett film. Komoly, mégis humoros és kifinomult történet arról, hogy a káosz elkerülhetetlenségével szemben mindannyian rendre vágyunk.

Díjak: Norvég Nemzetközi Filmfesztivál, Haugesund, 2002: Legjobb női főszereplő.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

január 14 Wednesday

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is.

Kezdés: 21:00

január 15 Thursday

Sonar bistro és Volume Under Kontroll koncert

Sonar Bistro
Amikor 2012 januárjában megalakult a zenekar, már túl voltunk az első nagylemezünk felvételein. Éreztük, hogy valami különleges részesei vagyunk, de fogalmunk sem volt arról, hogy ez a próbateremben vagy a színpadon is működni fog. Aztán lassan körvonalazódni kezdett az a hangzás, amit nemes egyszerűséggel csak trip-popnak hívunk. Mindenki beleteszi a saját világát, hogy a végeredmény befogadható és izgalmas, épp elég mély és szerethető legyen. Olyan sonarbistrós. A 2014-es évet új énekesnővel és billentyűssel forgatjuk fel. CéAnne a reggae kultúrkör berkein belül a PASO és a Ladánybene27 koncertek visszatérő vendégszereplője, és szerencsére varázslatosan helyt áll az alternatív zene és a magyar szövegek világában is. Az új album dalai két részletben, 2014 ősszén és 2015 tavaszán jelennek meg, hogy utána összefésülődve kialakuljon belőle a zenekar második lemeze.

https://www.youtube.com/watch?v=jt_e3MbE6QQ
https://www.youtube.com/watch?v=9Gfz8_Jvgvo

Tagok:
Szélinger „CéAnne” Anna - ének, vocal
Hollós Bence - gitár
Ádám Peti - gitár, ambient
Csallóközi Jocó - dob
Sáfrány „DJ Crocus" Áron - scratch
Potesz Tamás - billentyű
Tóth Tibor – basszusgitár

Volume Under Kontroll (VUK zenekar)

Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak.
Csajozós pop-rock.
Ifj. István Fekete - gitár, ének
János Jammal Fekete - dob, beatbox, rap
Zoltán Fekete - basszusgitár, ének
Mátyás Fekete - gitár, ének
István Fekete- Trombita

20.30 Volume Under Kontroll
22h Sonar bistro

Kezdés: 20:30

január 16 Friday

PASO Soundsystem (KRSA & Lipi Brown)

Ska & Reggae Party. Ezen az estén KRSA aka Lord Panamo a PASO zenekar frontembere és Lipi Brown a PASO dobosa a korai jamaicai ska-tól a rocksteady-n és a reggae-n keresztül egészen a modern dancehall zenékig pakolja a lemezeket.

Kezdés: 22:00

január 17 Saturday

90's Floorfillers w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli!

A pult mögött Zenit Incompatible (RCKO.FM)

Kezdés: 22:00

január 19 Monday

Menedék Filmklub: A csendes kislány / A kis Daniela

Ezúttal két rövid dokumentumfilmet láthattok; két bevándorló gyermek portréját és történetét.

A csendes kislány (29’)
Stockholm külvárosában van egy speciális előkészítő iskola, ahol szinte csak külföldi gyerekekkel találkozhat az ember. Szerte a világból érkeznek ide bevándorolt családok gyermekei, hogy svédül tanuljanak, mielőtt átkerülnének hagyományos iskolába. A 6 éves Maryam, aki édesanyjával menekült ide Iránból. A film az ő küzdelmeit követi nyomon; ismerkedését és nehézségeit egy különös új nyelvvel és az ismeretlennel.

A kis Daniela (23’)
Kolumbiaiak milliói hagyják el hazájukat az otthoni viszonyok következtében. Sokan Angliába vándorolnak, elsősorban Londonba. Ez a dokumentumfilm egyetlen kolumbiai család, egy nagymama, egy anyuka és egy kislány életét követi nyomon új otthonukban, az angol metropoliszban.

A vetítésre a belépés ingyenes, a filmek után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

január 20 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

január 20 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

január 21 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: NEW YORK ÁRNYAI (r.: John Cassavetes, 1959) /

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

2015 januárjában Ingmar Bergmantól A NAP VÉGE (1957) című filmet (01.07. szerda 18.30-tól) és John Cassavetestől a NEW YORK ÁRNYAI (1959) címűt (01.21. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Mind a januári Bergman-filmben, mind Cassavetesnél olyan idősebb-fiatalabb emberek a szereplők, akik az önkifejezés, az önmegvalósítás lehetőségeit keresik. A kérdésre a választ, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi értelme az életünknek? Bergmannál egy idős professzor lázad fel a napi rutin ellen, és elindul, hogy felkeresse életének legfontosabb állomásait, hogy megértse, hol rontotta el a dolgait, hol csúszott el az élete. A kőkemény skandináv rendezőnél, ahogy megszoktuk, megkapjuk a választ, álomjelenetek vezetnek minket a múlt és a tudattalan útvesztőin egészen a szamócásig (Smultronstället, magyarul szamócás vagy nagyon jó hely, Bergman filmjének eredeti címe). Cassavetes mindezt a jelenben kutatja, a 20. századi kallódó kisembert helyezi története középpontjába, ahogy az eredeti cím is mondja: az árnyakat (Shadows). Vajon Cassavetes árnyai (Shadows) eljutnak Bergman szamócásába (Smultronstället)?

NEW YORK ÁRNYAI (r.: John Cassavetes, 1959) rövid tartalma:
Egy New York-i fekete családban három, egymástól teljesen különböző testvér keresi az önkifejezés vélt vagy valós lehetőségeit. Bennie, a jazztrombitás éjszakától éjszakáig tartó bódulatban dédelgeti művészlétének gyengécske lehetőségeit. Lelia, az írónő már ébredezik: szerelmi kalandjával nemcsak a lányság szertelen naivsága múlik el belőle, hanem csalódása révén az őszinteség is. Hughes, a bárénekes meg nem értett „művészként” haknizgat ódivatú dalaival.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

január 21 Wednesday

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

Az Eszes Viki - Berkó Gábor duó 3 éve, nyáron alakult. Berkó Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves tanulója, Eszes Viki, pedig a Bartók Béla Zemeművészeti Konzervatórium tanulója, ahol sikeresen leérettségizett, majd tanulmányait ott folytatta ötödéven. A duó nagyon szereti a jazzt és a popzenét is.

Kezdés: 21:00

január 22 Thursday

Moderntokyo és Grabanc koncert

Moderntokyo: A Moderntokyo 2013 őszén alakult dob, trombita, basszusgitár felállású trió. Zenéjüket leginkább a műfajok közti szabad átjárhatóság, a számszerkezetekkel való ötletelés és a könnyűzenei konvenciókhoz való fenntartások jellemzik. A gyakori groove alapot a trombita kötetlenebb játéka ellenpontozza. A hangszerelés determináltsága és a hangszerek akusztikus megszólalása leginkább a jazz világát idézik, ez ugyanakkor egyfajta minimalista szemléletet is tükröz. Idén novemberben jelentették meg első lemezüket Moderntokyo címen. A koncert az album első élő bemutatója.

Grabanc: A Grabanc egy nagy múltú, hírhedt, hat tagú instrumentális banda. Zenéjükben keveredik a pszichedelikus dzsesszes űr-funk, elektronikus zenével, goával és rockkal, fűszerezve. Az élvezetért csinálják, a zenén keresztül kommunikálnak közönségükkel, akiknek megadzsúl energiákat adnak koncertenként. Egy idő után részesei lesztek annak a hömpölygő masszának, ami csak akkor jön ki az emberekből, mikor ennyire ősi ösztönöket ébreszt fel valami. Mindenkin a boldogság látszik, pont az az érzés, amit életed minden percében érezni akarsz. Felszabadultan, örömmel, egymásra mosolygósan kellemes állapot, amiről azt érzed, hogy ez most így van rendjén és a világ tulajdonképpen a legjobb irányban halad. Látod, hogy a körülötted lévő embereknek sem kell ezt magyarázni, hiszen érti, érzi ő is a zsigereiben, mert a zene bekúszott a bőre alá és elérte a lelkét.

Zene itt:
http://grabanc.bandcamp.com/
Próbafelvételek, izgalom itt:
https://soundcloud.com/grabanc
Videoklip itt: www.youtube.com/watch?v=bjNDPaA5RLk
Koncert itt: www.youtube.com/watch?v=Z64PNgAK26E&authuser=0
Like itt: https://www.facebook.com/grabanc?fref=ts

Kezdés: 20:30

január 23 Friday

Peca és Desenvoltura koncert

Desenvoltura:
Utcazenén edződött, akusztikus flamenco-rumbo-punk attak. Barcelona megelevenedik a pincében.
Eszter - ének, gitár
Gyöngyi - ének, gitár
Vityka - gitár
Timur - basszusgitár
Sub - tangóharmonika, gitár, ének

Peca:
Afro-latin sügérbeat magyar paprikás lisztben, avagy afrikai, latin és balkáni ritmusok mellett bambusz- és PVC-fuvolák valamint népdalosan egyszerű, felhőtlen dalszövegek dicsérik a pecázós élet örömeit.

Gábos Barna - ének, gitár, kaval, fuvolák, talking drum
Szász Márk - ének, shekere, ahatse, güiro
Rácz Krisztián – gitár
Vajdovich Árpád – basszusgitár
Kovács Norbert – dob
Takács Márton - konga, timbales, cabasa, maracas
Fehér Károly - cajon, djembe, derbuka, kpanlogo, talking drum

Kezdés: 21:00

január 23 Friday

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket. Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

Kezdés: 23:00

január 24 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

január 27 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

január 27 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

január 28 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Egy igazi magyar kultuszfilmet mutatunk be szabadegyetemünkön, a 2014-es esztendő legjobb magyar filmjét. A filmklub vezetőjének, Csejk Miklós filmtörténésznek személyes ajánlásával.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014) rövid tartalma:
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=rbyOcZHGjZc

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

január 28 Wednesday

Cirkusz-KA duó a Mika földszintjén

A Cirkusz-KA, Szlávics Anna és Rock Tamás duója, 2009-től írja, játssza „Álomvilágzenéjét". Saját dalok fádó, bossa-nova, sanzon, tangó, flamenco, magyar népdal elemeivel, a jazz eszköztárával. Stílus: Világzene / Ethno-Jazz

Szlávics Anna énekes és Rock Tamás gitárművész első közös dalai 2006-ban születnek Budapesten. Még abban az évben színpadra állnak, Alborada duó néven, és rövidesen megalakítják triójukat, majd első zenekarukat. A 2009-es év végének első külföldi koncertjei meghatározó élmény Anna és Tamás számára. Berlini koncertjeiket 2010-ben további külföldi vendégszereplések követik, Párizsban, Wrocławban és a Petrováci Jazz Fesztiválon. Ekkoriban már teljes egészében saját szerzeményeikből álló, magyar nyelvű repertoárjukkal, Cirkusz-KA néven mutatkoznak be. Az iskolai zenei tanulmányaik folytatása mellett ezek az évek az alkotó munkában is a tanulás, kísérletezés időszaka, amit NarRátor Records Kiadó kiadásában megjelenő első nagylemez foglal össze 2011-ben. A lemez anyagát, Simon Istvánnal trió felállásban a megjelenés évében Párizsban és Berlinben már visszatérőként, Bernben, Bécsben, Barcelonában, Hamburgban, Wrocławban pedig első alkalommal mutatja be a Cirkusz-KA. A következő években változatos színpadokon, klubokban, fesztiválokon és utcazene fesztiválokon folytatódik a zenészeink trubadúr élete. A Cirkusz-KA 2012 és 2013-ban és 2014-ben többnyire külföldön koncertezik, de kislemezükön és második stúdióalbumukon magyar zenészekkel dolgoznak.

Honlap: www.cirkuszka.com

Kezdés: 21:00

január 29 Thursday

Roy & Ádám trió + Patent koncert

Roy & Ádám trió: 
16 éve töretlen a siker. 6 album, 22 videóklip.
Legnagyobb slágerek: A csapból is én folyok!, Trambulin, Feketén a hófehér, Csak 1 pillanat, Az otthon itt van, Az én órám másképp jár.

Kohánszky Roy - ének, basszusgitár
Nagy Ádám - gitár, vokál
Csányi Zoltán - dob, vokál

http://www.royesadam.hu/

Díjak:
2 MAHASZ Aranyzsiráf díj: 
1999 - az év modern rock albuma
2001 - az év hangfelvétele
1998 - Huszka Jenő díj – az év zeneszerzője (Nagy Ádám)
1999 - Rockvoks díj – az év énekese (Roy)
2013 - Zenélni! díj: év zenekara a Roy&Ádám Trió

A '98-as évben az akkori zenecsatorna (z+) összesített éves slágerlistáján a "Csapból is én folyok!" c. daluk lett az első. A Feketén a Hófehér c dalukat, mely eredetileg egy Stevie Wonder - Paul McCartney dal feldolgozása, maga a popzene atyja, Paul McCartney engedélyezte. Feldolgozták Madonna Music c. dalát, a hozzá készült videoklip az USA-ban a világ legnépszerűbb botrány-bloggerének, Perez Hiltonnak az oldalán is felkerült a címlapra. Három alkalommal is felléptek a Kapcsolat koncerteken közel 200.000 ember elött a Felvonulási téren. Több, mint 3000 koncert Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, és Amerikában, ahol New Yorkban a Café Wha?-ban is zenéltek, ahol Jimi Hendrix és Bob Dylan is kezdte a pályafutását.

Patent zenekar:

Lekváros funk alternatív szájízzel.
Funk, hip-hop és pop-rock alapokon hempergő számaikat magyarul írják bármiről, ami megfogja őket. Szeretik, amit csinálnak, és próbálnak mindig jó bulit összehozni nektek. Funk&roll!

Hajdu Csabi - ének, billentyű
Paulik Andris - gitár, ének
Temesvári Máté - basszusgitár
Kirschner Laci - dobok

Jól szerepeltek pár tehetségkutatón (A38 Talentométer 2012: pop-rock kategória első hely; Battle of Universities 2010: első hely), 4000 feletti a BKV sztrájkhoz két nap alatt megírt és videóval ellátott Pótló című számuk nézettsége, és rengeteget koncerteztek az első négy évben. A 2009-es házi készítésű Belépő után végre elkészült 2012 év végére első stúdióanyaguk is, a 3 számot tartalmazó EP, a Tökélets.

Hallgassatok bele:
http://soundcloud.com/patent-zenekar/sets/patent-t-k-lets-2012/

További olvasnivalók, hallgatnivalók:
https://www.facebook.com/patentzenekar
www.patentzenekar.hu

Kezdés: 20:30

január 30 Friday

Antonia Vai koncert

Antonia Vai, magyar származású svéd énekes-dalszerző, a stockholmi klubszinpadokon tünt fel a svéd zenei életben. Javarészt angol nyelvű dalaival egy saját világot teremt, mindegyik külön történet, álmodó, szenvedélyes, kiszámithatatlan. Nevezték "bohém souldivának", de gyökerei inkább a folkzenében találhatók. 2012-ben kiadott két nagylemezt, "Dirt from when the Earth was flat" és "Lovers and Prophets".
2013 áprilisában Antonia és zenészei kisérletképpen Budapestre költöztek. Sikerült felkelteniük a magyar közönség érdeklödését és számtalan klubszinpadon és fesztiválon felléptek. A Bohemian Betyars gypsy-punk-csapat Antonia egyik dalát a repertoárjába vette és közös lemezfelvételt is készitettek.
Antonia Vai - ének
Győri Atilla - gitár
Gilinger Ádám – dob, ütőhangszerek
Zdosek Ádám – basszusgitár

Kezdés: 21:00

január 30 Friday

HIP HOP GOLD CHAIN$ 2.0 - *WEST COAST SPECIAL!*

Az aranyláncok újra csörögnek! Ezúttal a Hiphop naposabbik oldalára, Kaliforniába gurulunk a a vinyl-kerekeken. Az ültetett karosszériájú lemezjátszókon pálmafák nőnek az égig, miközben a pimp DJ: GYöReMiX! dobálja a dupla W-éket az égbe és természetesen a legpartikészebb zenéket, ahol visszaköszönnek a 90-esek mellett a 2000-es évek!

Kezdés: 23:00

január 31 Saturday

Hello HollyWood!

A Hello Wood idei farsangi bulijába egy Oscar díj a belépő. Na jó, ha van egy Golden Globe-od, akkor is beengedünk. Bújj bele a kedvenc színészed, producered, rendeződ vagy kedvenc karaktered bőrébe, és tartsuk meg együtt a filmipar legnagyobb gáláját! Január 31-én a Mikában gördül ki a vörös szőnyeg. Még sosem volt ennyi sztár a Mikában. Séf és Eliot jóvoltából pedig egész éjjel csak filmzenék szólnak!
Dress code: Öltözz hollywoodi hírességnek!

Kezdés: 21:00

február 2 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

február 3 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

február 3 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

február 4 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A HETEDIK PECSÉT (r.: Ingmar Bergman, 1957)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők. 2015 februárjában Ingmar Bergmantól A HETEDIK PECSÉT (1957) című filmet (02.04. szerda 18.30-tól) és szintén Ingmar Bergmantól a SZŰZFORRÁS (1960) címűt (02.18. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

Ingmar Bergman középkori lóhátas „road movie-ja” minden idők egyik legizgalmasabb értelmiségi filmkalandja, vagy inkább minden idők egyik legokosabb kalandfilmje Bergman módra. A hetedik pecsét az egzisztencializmus tézismozija, akárcsak Camus Közöny vagy A pestis című regényei. A film központi kérdése, le lehet-e győzni a halált, vagy egészen pontosan a halálfélelmet. Bergman szerint, ha tudatosítjuk saját halandóságunkat, akkor már meg is nyertük a csatát, hiszen ez a módja a halálfélelemmel járó szorongásunk legyőzésének, a múltban és a jövőben élés helyett a jelen világ problémáinak átlátása és a felszabadultan (halálfélelemtől megszabadultan) jelenben cselekvő lét az egyik legfontosabb kihívások egyike. Ha megszűnik a szorongás, olyan mértékű energia szabadul fel, mellyel képesek leszünk környezetünkben fényt és lángot teremteni, vagy ha úgy tetszik, még a halált is legyőzni. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja minden korosztálynak Ingmar Bergman egyik legkülönlegesebb hangulatú, az egzisztencialista filozófia legfontosabb gondolataira épülő filmkalandját, vagy inkább filozofikus kalandfilmjét.

A HETEDIK PECSÉT (r.: Ingmar Bergman, 1957) rövid tartalma:
Antonius Block a vitéz és fegyverhordozója, Jöns a keresztes háborúból térnek vissza. Lepusztult földeken, dühöngő járványok között vezet útjuk. Block a vándorlást úgy tekinti, mint a megismeréshez, tudáshoz vezető utat. Minden áron tudni akar. Ha Isten hallgat, kész megkérdezni a Sátánt. Jonsot nem foglalkoztatják túlságosan ura metafizikai kételyei. Úgy örül az életnek, ahogyan az van. Nem veszi észre a Halált, amely egyedül készséges elbeszélgetni Block-kal és sakkjátszmát folytatni vele. Utazásuk során a legszörnyűbb erőszaknak és önkorbácsoló menetnek szemtanúi. Találkoznak egy rémült fiatal lánnyal, akit boszorkányságért halára ítéltek és egy különös bűvészcsaláddal, akiket Block meg akar menteni a halál elől. Ám az a film kulcskérdése, hogy meg lehet-e menekülni a halál elöl. Az utolsó vacsora után, amelyet Block feleségének várában költ el, a Halál egy igazságkeresőt és saját megvilágosodását hozza magával.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

február 4 Wednesday

Ken Burke koncert a Mika földszintjén

Ken Burke második szoló albuma 2015 tavaszán jelenik meg 'The Error of my Ways’ címmel, amit 2014 nyarán, Fabien Leseure (Brian Johnstown Massacre), társproducer, segítségével hozott létre. Az album kiadását egy koncertsorozat is kíséri, szülőhazájában, Írországban, illetve Európa jelentősebb városaiban. A turné legelső állomása a Mika Tivadar Mulató.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 5 Thursday

Napkutya farsangi koncert

Hol a labda? címmel január 10-én hivatalosan is megjelent a Napkutya zenekar második nagylemeze. Az új számok változatosak, dallamosak, szerethetőek és nem utolsósorban táncolhatóak. Az említett stílusjegyek kezdetektől fogva jelen vannak a saját bevallása szerint buddha pop punkot játszó bandánál. Segítenek abban, hogyha csak egy kis időre is, de kilépjünk az addigi megszokott életünkből, és egy másik univerzumban érezhessük magunkat.

A január 10-ei sikeres lemezbemutató után újra budapesti színpadra lép a Napkutya és farsangi mulatsággal egybekötött koncerttel búcsúzik a fővárostól egészen áprilisig!

Mi vár Rád, ha eljössz? Hatalmas energialöket. Pozitív életérzés. Tánc izzadásig. Mi vár Rád, ha jelmezben jössz? Meglepetések!

Hallgasd itt: http://www.deezer.com/album/9443294
Nézd itt: https://www.youtube.com/user/Napkutyazenekar
Szeresd itt: https://www.facebook.com/Napkutya

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

február 6 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 7 Saturday

Nagy Farsangi Ciki Buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Idei második farsangi bulinkat a ciki ruhák jegyében rendezzük. Öltözz fel ízléstelenül, mackónadrág-magassarkú-sportzokni-blúz kombináció a minimum! Ha ég a fejed az utcán, míg ideérsz, akkor már jó nyomon jársz. Az ízléstelen ruhaköltemények mellé csak kicsit ciki zenéket hoz Dj Delgado és Disc Bobby. Kivételesen egyik dalnak sem lesz égő tudni a szövegét.

Dresscode: Bármilyen ízléstelen ruhaköltemény.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 10 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

február 10 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

február 11 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: A PAPA SZOLGÁLATI ÚTRA MENT (Emir Kusturica, 1985)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A bosnyák születésű Emir Kusturica A papa szolgálati útra ment című filmje nem ok nélkül nyerte el az 1985-ös Cannes-i Filmfesztivál Arany pálma-díját, a rendező életművének talán legkiforrottabb, legletisztultabb darabja. Persze ebből a filmből se hiányzik a felfokozott délvidéki szenvedély és a groteszk népi humor. A film remek apropóul szolgál a soknemzetiségű Balkán-félsziget terhelt történelméről való gondolkodásnak. Kusturica 50-es éveket különleges nézőpontból megidéző mostani (02.11. szerda) filmjét filmklubunkban két hét múlva (02. 25. szerda) követi a 60-as évekről szóló mozija, a két film összevetése pedig igazi filmklubos „kalandtúra”. NEMcsak fiataloknak!

A PAPA SZOLGÁLATI ÚTRA MENT (Emir Kusturica, 1985) rövid tartalma:
Közép- és Kelet-Európa szocialista országaihoz hasonlóan az ötvenes évek Jugoszláviájában is személyi kultusz van. A Tito vezette országban a félelem és a rettegés az úr, a politikai rendőrség bármikor, bárkit indok nélkül letartóztathat. Egyik nap a kis Malik édesapját is elviszik, a régi szeretője jelentette fel. A férfit bányamunkára ítélik. Az édesanyja mindent megtesz, hogy a boldog család látszatát megőrizve eltitkolja fia elől az igazat. Azt hazudja neki, hogy a papa szolgálati útra ment. Ám eljön az idő, amikor Maliknak szembe kell néznie az igazsággal.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

február 11 Wednesday

Lány a liftben koncert a Mika földszintjén

Amíg a tavasz fel nem ébred, Rozsnyik Borka és barátai készen állnak arra, hogy egy pár szép hangot varázsoljanak a szívekbe. Az együttes - amelynek a hangszeresei a Mika Tivadar dolgozói is egyben - ezúttal is több vendégfellépőt hívott meg, és velük együtt kedvenc dalaikat adják elő, akusztikus hangszerelésben, könnyed kávéházi hangulatban.

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár

https://www.youtube.com/watch?v=PN2HNCkDBj8&feature=youtu.be

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 12 Thursday

Hennafestés a földszinten

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

A henna növény egy narancs-vörös-barnás pigmentet tartalmazó cserje. Ha a hennaleveleket összezúzzák, és savas közegbe kerülnek (például a hennapaszta összetevői által), megszínezik a fehérje (protein) tartalmú anyagokat. Ezt az anyagot alkalmazzuk a bőr és haj színezésére több, mint 5000 éve.
A hennafestés során a bőr felső sejtrétegeit festi meg a hennanövényben található, színező hatással bíró vegyület, a Lawsone. A festett minta színe először narancssárga lesz, majd fokozatosan bebarnul. Végleges színét körülbelül a festéstől számított 24-36 óra múlva éri el. Ez a szín fokozatosan halványodni fog a minta életének 4. napjától. Eltávolítani nem lehet, meg kell várni, hogy magától lekopjon.
A hennapaszta zöldes-barnás árnyalatú fogkrém sűrűségű krémes valami, amit un. hennatölcsérrel viszek fel a bőrre.
A hennapaszta összetevői teljesen természetesek: cukor, citromlé, a hennapor valamint 100%-os illóolajok.
Én eukaliptusz és szegfűszegolajat szoktam használni. Ettől nagyon kellemes mézeskalácsos illata van. Ha valaki ezekre esetleg érzékeny, az szóljon, mert van nálam mindig levendulaolajjal és teafa olajjal készült paszta is.

Kezdés: 17:00

február 12 Thursday

Szeder és TükeZoo koncert

TükeZoo:
A 2008-ban alakult pécsi zsebzenekar különleges hangszerelési megoldásokból – kontrabasszus gitárral és ütőhangszerparkkal – barkácsol könnyűzenét a színpadon, bizonyítva, hogy ketten is elő lehet állítani egy komplett bandával felérő hangzást anélkül, hogy mindenféle kütyükhöz nyúlna az ember. Zenei világuk az ínyenc partyarcok playlistjeinek kínálatát majmolja, úgy váltogatják a különböző csontig tisztított, kiforgatott tánczenei alapokat a reggae-től a mulatósig, mint az estére készülődő lányok a ruhát, szövegeikkel pedig a hülyeség egyenjogúsága mellett törnek dárdát. A köztudatba underground kultzenekarként szivárognak be alattomosan, könnyen mozgatható hangszereikkel mindenféle zenei partizánakciókat hajtva végre. Így zenéltek már parasztház verandáján, vonaton, villamoson, zuhanyzófülkében és felhőkarcoló tetején, de bármerre is járjanak, a közönséget mindig megtanítják arra, hogy a „hip-hop nem egy sport”.
Babarci Bulcsú – kontrabasszus gitár, ének, kazoo, harmonika, stb.
Restás Gergő – dobok, ütőhangszerek, vokál

Szeder:
A Szeder Budapest kultúrájának egyik legújabb gyümölcse, amely egyedi stílusával és hangzásvilágával különleges színt hozott a hazai zenei életbe. Szeder-Szabó Krisztina és zenekara dalaiban az akusztikus hangzás teljes természetességgel fonódik össze a pop és a francia sanzon, a jazz és a folk jellegzetes elemeivel. A zenekari felállást a bőgő-hegedű-dob triumvirátusa és a gitáros-énekes-dalszerző jelenti. A könnyed humorral átitatott, frappáns és jól megformált szövegezésű dalok egytől egyig optimizmust, őszinte vidámságot és lendületet sugároznak. Első lemezük Hab a tetején címmel 2014. májusában jelent meg. Már az első hallgatás után is könnyű megszeretni, megjegyezni egy-egy sort, a jól sikerült hangszerelés miatt mégsem unjuk meg egyhamar a dalokat.
Szeder-Szabó Krisztina - ének, gitár
Csizmás Andris - nagybőgő
Bakai Márton - hegedű, szanszula, melodika
Szabó Sipos Ágoston - dob

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

február 13 Friday

Spirit of Woodstock - Elliot & Séf Rock Remix Special DJ Set

A woodstock-i fesztivál korának zenéi, és azok szanaszét csavart remixei, béke, szerelem, virágok, zuhogó eső, sár. Peg Top Djz hippi speciál! A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 14 Saturday

Szesztilalom Party

Farsangi buli a 20-as évek jegyében. Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot! Vörös ajkak, csíkos öltönyök és swing! Lazíts stílusosan és egy éjszaka erejéig legyél te a végzet asszonya vagy játszd el magát Al Caponét. Dresscode: bármi, amivel erősíted a 20-as évek hangulatát. Zene: DJ Mezősimán.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 16 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 17 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

február 17 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

február 18 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK-sorozat: SZŰZFORRÁS (r.: Ingmar Bergman, 1960)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.
2015 februárjában Ingmar Bergmantól A HETEDIK PECSÉT (1957) című filmet (02.04. szerda 18.30-tól) és szintén Ingmar Bergmantól a SZŰZFORRÁS (1960) címűt (02.18. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

Ingmar Bergman egy XIV. századi legenda alapján készült filmje kevésbé ismert Magyarországon, de nemcsak ezért ajánlja mindenki figyelmébe a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész, hanem azért is, mert ez a film látszólag kilóg a Bergman-filmek sorából. Sőt, első látásra úgy tűnik, hogy szöges ellentétben áll mindazzal, amit később Bergman a halálról és Istenről gondolt és legnagyobb filmjei révén mondott. Ez a film, a legnagyobb Bergman mozik, egészen pontosan a Bergman-trilógia (március-április-május első szerdáján lesz látható filmklubunkban) előtt áll egy óriási felkiáltójelként. Annyira izgalmas a megfejtése, hogy a film megnézése utáni baráti filmvita tárgya természetesen ez lesz. Kihagyhatatlan.

A SZŰZFORRÁS (r.: Ingmar Bergman, 1960) rövid tartalma:
Töre, a gazdag paraszt feleségével, lányával és szolgálóival él egy tanyán. A mélyen keresztény háztartásban található egy kakukkfióka is: ő Ingeri, a fiatal cseléd, aki titokban Odin istent imádja. Egy nap Töre szemefénye, a naiv és elkényeztetett Karin a szomszédos falu templomába indul, hogy az átaludt mise után gyertyákkal kedveskedjen a papnak. A lány eléri szüleinél, hogy Ingeri is vele tarthasson, ám sötét erdőn át vezet az út…

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

február 18 Wednesday

Magyar Bori és Kardos Dani duó a Mika földszintjén

Magyar Bori – ének, Kardos Dani – gitár.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 19 Thursday

deephlux és Lynd koncert

deephlux:
Új taggal bővült a hazai underground színtér. Az A38 Talentométer tehetségkutatójának különdíjas formációja, a deephlux öt fiatal közössége, akiknek széles zenei spektruma a triphop, a neosoul és a downtempo határvonalán találkozott. A pozitív visszajelzések és a tehetségkutatón elért sikerek adtak lendületet, hogy Végh Balázs, Őrsi András, Weil András, Bencze László és Zahár Fanni alkalmi társulásából valódi zenekar szülessen. Elképzeléseik a budapesti éjszakában lassan letisztultak, és az Objects című 10 számos albumon álltak össze, melyet 2014 áprilisában a skót Hidden Orchestra előtt mutattak be az A38 hajón. Számaikban a fuvola, az afro-light férfiének, a gyakori rhodes- és zongoradallamok, illetve helyenként szolisztikus gitárelemek csavarják meg a hangmintákból épített elektronikus zenei alapokat. Az angol nyelvű szövegek az önanalízis, az emberi kapcsolatok és a szex körül kalandoznak.

www.facebook.com/deephlux

https://www.youtube.com/watch?v=bpSGOE6jKr0

Felállás:
Bencze László – gitár
Őrsi András – sampler, scratch
Végh Balázs – ének
Weil András – billentyű
Zahár Fanni – fuvola, szaxofon

Lynd:
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop zenekar alig másfél éves, de már maga mögött tudhat egy EP-t amelynek címadó dalára kürtöskalácsos, kenőmájas szakítós klip is készült. Megjárták már többször az A38 színpadát, az M1 pedig műsorára tűzte a koncertjüket. Idén beválasztották őket a Cseh Tamás programba, aminek köszönhetően nyárig egy komplett albumot készítenek. Ezt nemrégiben az Only Tonight című dalukkal tízelték. Az este különlegessége lesz, hogy először mutatkozik be a bandával Gulyás Kristóf (Realistic Crew) a zenekar új dobosa, ezzel egészen különleges új színt víve a műsorba.

https://www.facebook.com/Lynd.band

https://www.youtube.com/watch?v=uB_xHQO44Js

Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Gulyás Kristóf
Gitár -Marton Péter

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

február 20 Friday

R.A.W. Power vol. 3. – Nemzetek farsangja w/ Cyborg Templar & Negro - Carnival Edition!

Baadasssss! & Voodoo Selecta, aka Negro & Cyborg Templar Feat. Jalalu-Trumpet-Massive (CH/USA)

Februárban természetesen a farsangé a főszerep! A lemezlovasok egy masszív trombitás /showman segédletével a különböző kultúrák zenéit hozzák, ti meg öltözzetek mindenféle népek, nemzetek lányainak és fiainak! Elő a mexikói kalapokat, az eszkimóbundát, a fűszoknyát vagy kimonót!

Dresscode: bármilyen nép, nemzet tipikus viselete!

És ami a zenéket illeti: lesz ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 21 Saturday

Magyar Császári Pillanatművek koncert

A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.

https://www.facebook.com/pillanatmuvek

Belépő 800 HUF

Kezdés: 21:00

február 21 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 23 Monday

Menedék Filmklub: Én és az orrom / Aziz kertje / A kis szépségszalon

Ezúttal három skandináv dokumentumfilmet válogattunk bevándorló-létről, identitásról, integrációról.

Én és az orrom (28’)
Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Nem svéd az orra. A filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e.

Aziz kertje (15’)
Aziz egy idős kurd férfi, aki gyermekeivel Luelába, Észak-Svédországba költözött. Egy napon gyermekei megajándékozzák őt egy kerttel, mely új értelmet és reményt ad életének. A film Aziz álmairól, az új országban való identitásáról, csalódásairól és elidegenüléséről szól…

A kis szépségszalon (32’)
Dokumentumfilm egy Svédországban élő fiatal iráni nő munkájáról, aki egy tradicionális szőrtelenítő módszerrel dolgozik. Szalonjában bevándorlókat és svéd nőket is fogad. Ezen a kis szigeten nők osztják meg gondolataikat életről, bánatról, reményekről, megmutatva végtelen erejüket és kitartásukat.

A vetítésre a belépés ingyenes, a filmek után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

február 24 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

február 24 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

február 25 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? (Emir Kusturica, 1981)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A bosnyák születésű Emir Kusturica EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? című filmje a 60-as évek szabadságról bőszen gondolkozó, a szabadságot mindennél jobban áhítozó időszakát idézi meg, mindezt persze felfokozott délvidéki szenvedéllyel, a rendezőre jellemző felettébb szórakoztató stílusjegyekkel. A film remek apropóul szolgál a soknemzetiségű Balkán-félsziget terhelt történelméről való gondolkodásnak, már csak azért is, hiszen két héttel korábban lázadó rendezőnk ötvenes évekről vászonra írt gondolatait ismerhettük meg. Az akkori filmvitát most egy kicsit máshol folytatjuk, és megidézzük a 60-as évek forradalmainak legfontosabb gondolatait is. Filmklubunkat jó szívvel ajánljuk tehát NEMcsak fiataloknak!

Az EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? (Emir Kusturica, 1981) rövid tartalma:
Dino vidáman éli fiatalságát barátaival a '60-as évek Szarajevójában. Roskadozó, kiutalt szükséglakásukban nehezen férnek el a szülők és a három fiútestvér. Az apát mindez cseppet sem zavarja, esténként, még ha részegen is jön haza, fölkelti a fiúkat, hogy megtartsa a szokásos ülésüket. A nem túl következetes, de elveihez görcsösen ragaszkodó apa szerint akár hipnózis nélkül is el lehet jutni a kommunizmusba. Dino szerint viszont csak azzal. Egyszerű mindennapjait Dolly Bell megjelenése borítja fel. A lány gyönyörű, fiatal és készséges. Egy gond van csak: Braco, Dolly Bell barátja, örömlányokat közvetít Milánóba. Dinónak, úgy tűnik, nem marad más csak a hipnózis és a kultúrházban alakuló zenekar fellépései, ja meg a mondat: Én minden nap, minden tekintetben egyre többet fejlődöm.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

február 25 Wednesday

Stahl Barbara – Havai Gábor duó a Mika földszintjén

Stahl Barbara és Havai Gábor akusztikus formációja 2,5 éve alakult és azóta jazzes, soulos dallamaik és izgalmas feldolgozásaik bejárták a budapesti belváros legjobb helyeit. Ének és gitár.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 26 Thursday

makrohang és Terrible Ted koncert

makrohang:
A 2014-es Talentométer győztese a 2013-ban alakult makrohang. Instrumentális zenéjükben különböző műfajokat kevernek, ha mindenképpen be kellene valahogy skatulyázni, a kísérletezős jazz, noise- és postrock érdekes hibridjeként jellemezhetnénk legjobban. Magukat csak "jazz for metalheads"-ként szokták jellemezni, és tulajdonképpen jól is illik rájuk ez a sajátos meghatározás. Határozott koncepciók, tiszta struktúrák, a sötét, rockos hangzást kifinomult, sodró grúvok és jazzes játékmód viszi előre.

Tagok:
Czirják Tamás
Gyányi Marcell
Nagy Gergely

Terrible Ted:
A Terrible Ted egy 2014 januárjában alakult, magát heavy rock/protopunkként meghatározó banda. A zenekar a nevét egy pankrátor medvéről kapta, tagjai pedig a magyar underground zenei élet ismert arcai.

“A Terrible Ted elsőosztályú, zajos, sok közös vokállal dolgozó, remek dalokból álló bemutatkozás, hallgassátok!” (recorder.hu)

Tagok:
Minda Endre - ének
Bajor Ádám - gitár
Horváth Zoli - gitár
Kicsi Sebő - basszusgitár
Fekete Dávid - dob

Kezdés: 21:00

február 27 Friday

Suburban Anthems 2.0 w/ DJ Rákospalotai

Ezen az estén a legnagyobb r'n'b slágerek sorakoznak fel az ezredforduló környékéről. A TLC-től R Kellyig, Alicia Keystől a Fugeesig. Csupa olyan dal, amire azt mondod "áááá úúúú, úgy imádtam ezt a számot!". Énekelni ér, táncolni pedig úgyis fogsz! A lemezjátszók mögött dj Rákospalotai, akit a legtöbben Palikának, vagy Pálinkás Tamásnak ismernek, mint az Isten Háta Mögött frontembere.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 28 Saturday

Riddim Colony Soundsystem

Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 2 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk:
Miért utálják annyian a hétfőt? Mit tegyünk, hogy a munkában az önmegvalósítás eszközét lássuk?

Ingyenes!

Kezdés: 19:30

március 2 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 3 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.  

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

március 3 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 4 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN (r.: Ingmar Bergman)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők. Március 4-én (TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN, 1961), április 1-jén (ÚRVACSORA, 1963) és május 6-án (A CSEND, 1963), vagyis március, április és május első szerdáján egy hármasiker bemutatására kerül sor szabadegyetemünkön. Megnézzük, fiatalos lendülettel újraértelmezzük, hanyatló kultúrkörünkben végre a megfelelő helyre tesszük Ingmar Bergman sokszor félreértelmezett laza trilógiáját. Ingmar Bergman, mikor leforgatta életművének felét, úgy döntött, hogy mindent újra akar kezdeni.

Az 1961-es TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN című filmet ezért Opus 1-nek nevezte, jelezve azt, hogy minden, ami előtte volt, csak a nyitány ujjgyakorlatainak tekinthető. Úgy tűnik fél évszázad távlatából, hogy igaza volt. Ezzel a filmmel minden újra kezdődött, de nem a bergmani életműben (annak ugyanis szépen szervez része), hanem a 60-as évek lázadó korszakában, abban a korszakban, mely örökre el akarta törölni a színről a papa moziját, és persze vele a bűntudat kultúráját is. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész a mai napig nem érti, hogy az igazi filmtörténeti remekműveket rendszeresen figyelmen kívül hagyó, általában fáziskésésben lévő Oscar-díj, a 60-as években mégis képes volt meglátni az igazán fontos alkotásokat, jó példa erre, hogy 1962-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjjal jutalmazta a TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSANT is. A filmet, mely a szeretet, a család, az istenhit kérdéseit minden tabutól mentesen, szókimondó kritikával próbálta megközelíteni, úgy, ahogy a filmtörténetben addig soha senki nem merte. Egy nemzedék sóhajtott föl: végre megszületett a mozi, amit régóta vártunk. Végre egy kritikus, bátor, intellektuális kompromisszumot nem ismerő filmrendező, aki szembemegy minden hagyománnyal. És akkor még nem tudták, hogy a trilógia következő részei csak még keményebbek lesznek, bár a MINTHA EGY TÜKÖRBEN (ez az eredeti cím szó szerinti fordítása ez, a korabeli magyar cím ugyanis komoly félreértésen alapul és teljesen elhibázott) így is minden határon túlmegy. Botrány mozi a 60-as évekből, bátor határátlépés, megkerülhetetlen kultuszfilm. Kihagyhatatlan!

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN (r.: Ingmar Bergman, 1961) rövid tartalma: „Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Ez történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata.” (Ingmar Bergman)

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

március 4 Wednesday

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a Mika földszintjén

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 5 Thursday

"AZ A VALAMI FÉNYKÉPEN" - Szabó Eszter, amatőr fényképész első kiállításának megnyitója

Szabó Eszter, amatőr fényképész első kiállítása, amelyen házilag laborált, Opemus nagyítóval régi Forte papírra kidolgozott fotók tekinthetők meg.Online válogatás Eszter képeiből: https://www.flickr.com/photos/pszichocica/

A kiállítást megnyitja: Donáth László

„Azért fényképezek, hogy kiderítsem, milyen lesz az a valami fényképen.” (Garry Winograd)

Kezdés: 19:00

március 5 Thursday

Magidom és VUK koncert

Volume Under Kontroll// VUK 

Négyen vannak. Testvérek.

Fekete István - gitár, ének
Fekete János "Jammal" - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének
és a koncertjeink gyakori vendége, a rangidős jazz trombitás: idősebb Fekete István

Volt fesztivál, egy szám 4 pop akkordra, egy zöld rétre:
https://www.youtube.com/watch?v=t8kC3wSkTEM

Magidom

“A magidom térgeometriai fogalom. Azon támadáspontok mértani helye, amelyeken ható F erő esetén a keresztmetszeten csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek.” -rettegett tananyag például a Műszaki Egyetemen. A Magidom zenekar nem sokat tud a térgeometriáról, de a feszültségre – előjeltől függetlenül – érzékeny, oldani is igyekszik, ami elsősorban dalok formájában tör a felszínre.

A budapesti - négy rokon alkotta - zenekar, saját meghatározása szerint szabadfogású gitárpopot játszik. Tagjai Bajnok Balázs (gitár, vokál), Benyhe Marcell – (dobok), Benyhe Róbert (gitár, ének), Pánczél Péter (basszusgitár).
A 2010-es kezdést követő gyors debüt-kislemez (Mi, merre, meddig – 2011) után csak egy rendhagyó, angol nyelvű EP (Obscurity – 2013) szakította meg a hosszú készülődést, míg 2014 végére megérkezett a zenekar első nagylemeze, Turistajel címmel, melynek létrejöttében Varga Ádám (30Y, Audiota Productions) segédkezett. Mindeközben olyan magyar zenekarok társaságában járták az országot mint a 30y, Pál Utcai Fiúk, vagy Szabó Balázs Bandája. Bevették a fontosabb pesti koncerttereket, mint az Akvárium Klub, A38, vagy a Gödör Klub, és a nyári fesztiválokon is feltűntek; a Veszprémi Utcazene, az EFOTT és a Pannónia Fesztivál fellépőiként. Dalaikat egy-két vidéki rádió, mellett a Petőfi Rádió is műsorra tűzte. A most következő év elejére (2015), pedig három új klippel is készül a zenekar.

Facebook: https://www.facebook.com/magidom
Bandcamp: http://magidom.bandcamp.com/ 
Instagram: www.instagram.com/magidom

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

március 6 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 7 Saturday

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

18.00 Film: Happy New Year (2014)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
Mindeközben: Schlakker Angelika és a Bollywood Dance Hungary táncbemutatója dhol kísérettel

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

18.00 Film: Happy New Year
2014, Bollywoodi vígjáték 180 perc, hindí nyelven, angol felirattal
Rendezte: Farah Khan
Főszereplők: Shah Rukh Khan, Abhishek Bachchan, Deepika Padukone, Boman Irani, Sonu Sood, Vivaan Shah, Jackie Shroff
A legendás Farah Khan filmjét óriási várakozás előzte meg, ez lett India hivatalosan legdrágább filmje, a legnagyobb sztárokkal, fantasztikus díszletekkel, jelmezekkel és a legjobb dalbetétekkel!
Charlie (Shah Rukh Khan) utcai harcosként küszködik a mindennapokkal, és várja a lehetőséget, hogy végre bosszút állhasson apjáért, akit ártatlanul bebörtönöztek a híres Shalimar-gyémántok elrablása miatt. Az alkalom éppen karácsony este jön el, amikor a gyémántokat a dubai Atlantis Hotel páncéltermébe szállítják. Ugyanaznap azonban éppen ebben a hotelben tartják a táncvilágbajnokságot is. Bűnöző barátaiból csapatot verbuvál a nagy rabláshoz. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán lehetőségük legyen feltörni a világ legbiztonságosabb széfjét, először is meg kell tanulniuk táncolni, sőt a csapat lúzernek meg is kell nyerni az indiai selejtezőket, hogy a legjobb tánccsaspatként továbbjussanak a világbajnokságra! Ehhez ki más segítené őket, mint a bártáncosnő, Mohini (Deepika Padukone)?
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=u0mrzMQJMQ8

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján március 7-én, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott - a biztonság kedvéért - a játszóruha ☺
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:00

március 9 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk: Kötődésfóbia

Mégsem tetszik! Pedig egy perce még nagyon is!
Tegnap még imádott, mára szőrén-szálán eltűnt!
Elmondjuk, mi történt valójában!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 10 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

március 10 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

március 11 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER (R.: Miel Van Hoogenbemt)

Előadó: Csejk Miklós. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A gazdasági bevándorlás kérdésében nem kevés okos gondolattal tarkított belga film nemcsak a szociális érzékenységünket veszi górcső alá, hanem az internetes párkeresés legfontosabb buktatóit is bemutatja, s teszi mindezt a belgák fanyar humorával. Dráma és vígjáték egyben, ráadásul azt is megfejthetjük végre, hogy milyen is egy jó belga film. Kevés belga filmet látni ugyanis, de az biztos, hogy ez a legjobbak közül való.

ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER (belga film, R.: Miel Van Hoogenbemt, 2007) rövid tartalma:
Leopold, az özvegy iskolaigazgató egy szép napon kénytelen szembenézni a nyugdíjas lét kihívásaival. Elhatározza, hogy öreg napjait nem fogja magányban tölteni, ezért feleséget keres - a mai kor eszközével: az interneten. Céltudatosan osztályozza a jelentkezőket és szervezi a randevúkat, mégsem képes választani a sok ígéretes középkorú hölgy között. Szívét egyedül új házvezetőnője tudja megdobogtatni, aki Romániából érkezett, a házimunkához semmi tehetsége és több mint negyven évvel fiatalabb Leopoldnál.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

március 11 Wednesday

Medve Balázs koncert a földszinten

Medve Balázs one-man-band produkciója itthon igazi kuriózumnak számít. Bob Dylant idéző felállásban harmonika, gitár és ének képezi a hangszerek repertoárját. Balázs zenei karrierjének 10 éves pályafutása alatt egyedülálló szájharmonika stílust alakított ki több zenekarban és formációban is. Az este folyamán Stevie Wondertől Michael Jacksonig teljesen új country-s swinges köntösben jelennek meg az ismertebb slágerek és emellett saját magyar és angol nyelvű dalokat is hallhat a nagyérdemű.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 12 Thursday

Norbert Kristof és Vojnits koncert

Norbert Kristóf:
Norbert Kristof közel egy évtizede készít indie rock zenét. 2007 óta több szóló albuma is megjelent, amelyek mind elérhetőek a Bandcampon. https://www.facebook.com/pages/Norbert-Kristof-official/174784895883772?sk=timeline

Vojnits zenekar:
A Vojnits zenekar a névadó Vojnits Mártonnal az élén 2012-ben alakult, és most második EP-jük kiadására készülnek gőzerővel. A nem könnyen besorolható zenét játszó banda első albuma a Lost and Found dallamos, fülbemászó British rockot, grunge elemeket, indie-t és popot is ötvöző számai hamar magával ragadják a hallgatókat, amit jól mutat az is, hogy a négy számból kettőt a mai napig is játszik a rádió. 2015 tavaszán pedig ez a sor is bővül, ugyanis az új EP-ről - ami a Weird címet kapta - elsőként a Bucketlist című pörgős szerzeménynél tekerhetjük a rádió hangerő szabályozóját a maximumig. A zenekar élőben is egyre több alkalommal látható, fellépéseik száma és rajongótáboruk is folyamatosan emelkedik, amely tovább inspirálja és lelkesíti őket mind a zeneszerzésben, mind a zenélésben. A Weird egy kisebb szünet után született meg, amely tagcseréket is magábafoglalt: a csapatba a dobos Mamó és a frontember mellé érkezett Temesvári Bence és Máté, gitár illetve basszusgitár pozícióra. A változás természetszerűleg hatással volt az alkotómunkára is, amely során nagyobb teret engedtek az elemi és ösztönös zenélésnek is. Ezáltal az új EP-n szereplő négy dal stílusban még jobban feszegeti a határokat, mindamellett, hogy sikeresen megőrizték a dalok ’90-es évek zenei gazdagságára épülését, de a friss, kortárs hangzástól izgalmasabbak, vibrálóbbak lettek.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

március 13 Friday

Naked Truckers és Surfin' Zhiguli koncert

NAKED TRUCKERS:
A 2009-ben alakult Naked Truckers a hazai és Közép-Európai underground zenei színtér jelentős formációja. A háromtagú rock'n'roll zenekar a korai blues-t ötvözi a rockabilly ritmusával, és a modern punk-rockkal. Látványos show-elemekkel tarkított előadásaik és az együttest övező botrányok nyomán a trio a lázadó zene igazi megtestesülésévé vált. "Jump!" című videójuk 2014-ben megnyerte a Berlin Music Video Awards "Best Live Act" díját, a srácok pedig rendszerint úton vannak a következő koncerthelyszínre, valahol Európában.

SURFIN' ZHIGULI:
A Surfin' Zhiguli élménykvintett egyedülálló performansz. Persze-persze, lépten-nyomon halljuk ezt máshol és másról is, de ez valóban a megtestesült cross-art.
Mozgáskultúra, vizuális stimuláció, történelem, pop-art, sorozatos életérzés, mely az agyadban recesszíven pihenő ismert dallamokra épít.
Ja. És nem utolsósorban zene. A jobb fajtából.

A bulit DJ Languszta zárja tökös rock'n'rollal!!!

Belépő: 1000 forint, ami tartalmaz egy Dickies 20% vásárlási utalványt!!!

https://www.facebook.com/N.Truckers?fref=ts
https://www.facebook.com/SurfinZhiguli?fref=ts

Kezdés: 21:00

március 13 Friday

Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta

'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 14 Saturday

Bevanda Discoteca w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli! A pult mögött Zenit Incompatible (RCKO.FM)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 16 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Társfüggés
Egészséges kötődés vagy beteges ragaszkodás? Hogyan döntsük el, melyik cipőben járunk, és mit tegyünk, hogy jól működjünk?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 16 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

március 17 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

március 17 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 18 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: SHOUF SHOUF HABIBI! ( r.: Albert Ter Heerdt, 2004)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Itt van az a film, ami megmutatja végre szellemes és szórakoztató köntösbe öltöztetve, hogy mennyire is problémás a másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók élete. Ráadásul, ha vallási és kulturális különbségekkel is nehezített a feladat, akkor gyakorlatilag megoldhatatlan úgy, hogy valamit ne adjon fel az ember az identitásából, a modern élet és az ortodox vallási hagyományok összeegyeztetése túlmutat az abszurditás határain. A film rendezője még véletlenül sem akar ítélkezni. Bemutat, és talán arra mutat rá, hogy nem szabad annyira komolyan venni önmagunkat. Másrészről a film kőkemény kritikát gyakorol a filmben ábrázolt európai társadalom felett, amely magát elméletben toleránsnak gondolja, a gyakorlatban viszont a tolerancia csíráját se nagyon lehet megtalálni. A filmrendező a humorral akar elmondani valamit, valamit, ami tényleg mindennél fontosabb. Nagyon fiatalos, lendületes film ez, maradandó tartalommal, szellemes helyzetkomikummal. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész csak ajánlani tudja.

SHOUF SHOUF HABIBI! (szinkronizált holland film, r.: Albert Ter Heerdt, 2004) rövid tartalma:
Ap egy marokkói származású, de már Hollandiában született fiú, aki szeretné a helyét megtalálni a holland társadalomban. Megfontoltan akar dönteni az életéről; éljen úgy, mint az idősebb bátyja és a fiatalabb lánytestvére, akik már inkább hollandok, mint marokkóiak, vagy pedig folytassa a régi családi hagyományokat és marokkói lányt vegyen el feleségül? Ap úgy dönt, hogy komolyan kézbe veszi a sorsát, és ezért több mindent meg is próbál: banki alkalmazottól a bankrablóig, hentestől a menekülő vőlegényig terjednek a próbálkozásai, de semmi se működik igazán.

A film egyfelől vérbő komédia, elképesztő fordulatokkal, szellemes dialógusokkal és vérbő karakterekkel, másfelől pedig egy komoly történet kulturális különbségekről, hagyományról, változásról, elfogadásról és visszautasításról.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

március 18 Wednesday

Oti Acoustic Duo koncert a Mika földszintjén

A formáció populárisabb feldolgozásokat játszik, ének-gitár felállásban. Ottilia jazzes, blues-os stílusára formálva, a napi slágerektől kezdve, egészen a 70-es évekig nyúlnak vissza. Akiktől hallhatunk dalokat, a teljesség igénye nélkül: Amy Winehouse, Sting, Eric Clapton, Santana, Norah Jones, Adele.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 19 Thursday

Ed Is On és Pán Péter Projekt koncert

Ed Is On:
A szentendrei Ed Is On 2005-ben alakult igazi gimis bandaként. A kezdeti helyi sikerek, majd az egyetemi, főiskolai tanulmányok alatti pauza után a zenekar 2013-ban reaktiválta magát - a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence időközben a budapesti Katona József Színház színészeként helyezkedett el.
Az újrakezdés sikerét bizonyítja, hogy a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutottak tovább - ekkor már vokalista-fronton Jordán Adéllal kiegészülve, aki állandó vendégként azóta is gyakran közreműködik a koncerteken.
A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

A zenekar tagjai:
Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Rokonál Benedek - szintipop
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Pucsek András - dob

Állandó vendég:
Jordán Adél – vokál

https://www.facebook.com/edisonhungary
https://www.facebook.com/panpeterprojekt

Pán Péter Projekt:
„Csak a hangok vannak, mik a fejben maradnak
Csak így élni túl, ha minden más bevadul”
Miért éppen Pán Péter?
- Mert 2014 óta színesen, játékosan, műfaji korlátok nélkül, szabadon alkotnak zenét.
Mit játszanak?
- Pop-rockos, eklektikus, modern magyar szövegű dalokat, melybe néhol kevésbé, néhol hangsúlyosabban belekerül az elektronika is.
Mit csináltak eddig?
- Az első kislemezt Szentmihályi Gábor produceri segítségével
http://www.deezer.com/album/9237861
- Egy merész, egysnittes bemutatkozó klipet Szabó Szonja rendezésében
-> A dal bekerült számos rádió rotációjába.
https://www.youtube.com/watch?v=TlkWu9oSXUo
- Koncertrepertoárt saját számokból és néhány feldolgozás dalból.
- Ezen kívül hangos, bulis koncerteket Budapesten, egyre bővülő közönséggel.
Mi várható még?
- A színek (vol.2.) kislemez megjelenése 2015 tavaszán

A zenekar tagjai:
Szentmihályi Gábor 'Michel' - dob
Sárdi Ádám - basszus
Németh Péter - ének
Balla Gergely Mózsi - gitár
Biljárszki Dániel - billentyű
Kádár Áron – elektronika

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

március 20 Friday

GOMBAFEJEK BEATPARTY

19:30 - A Hard Day's Night filmvetítés (20:00-kor pontosan indul)
21:30 - The BlackBirds Live BEATLES Show (korai Beatles dalokkal)
23:00 - Elliot & Séf Beat DJ Set

Március 20-án egy igazán felejthetetlen estére számíthatnak a beatkorszak rajongói. Levetítjük az "A Hard Day's Night" című Beatles film újradigitalizált verzióját, majd élőben fellép a legautentikusabb magyar Beatles emlékzenekar, a 11 éves The BlackBirds. A koncert után pedig buli: Elliot & Séf Beat DJ Set hajnalig.

A filmvetítésre és a koncertre együtt a belépő: 1000 HUF
A 23 órakor kezdődő bulira a belépés ingyenes.

FIGYELEM!!! FONTOS INFORMÁCIÓ: A Mika koncerttermében korlátozott a férőhelyek száma, ezért aki be szeretne jutni a vetítésre illetve a koncertre, érkezzen időben!

A 11 éves The BlackBirds zenekar túl a 725. Beatles Show lejátszásán is ugyanazzal a lelkesedéssel játssza a gombafejűek megunhatatlan dalait, mint 2004-es magalakulásukkor. Az utóbbi években szinte minden koncertjük teltházas volt, és remélhetőleg így lesz ez a március 20-i fellépésükkel is, melyet a Mika Tivadar Mulató felkérésére adnak. A koncertet a korhű ruhák és hangszerek mellett az eredeti Beatles hangzás teszi még egyedibbé. A 90 perces The BlackBirds koncert előtt megnézheted az idén 51 éves „Egy nehéz nap éjszakája” c. kultikus mozifilmet is, melyet tavaly két teltház fogadott az Uránia Filmszínházban. A film újradigitalizált képpel és hanggal, magyar felirattal kerül a vászonra.

23h - Elliot & Séf Beat DJ Set
Elliot & Séf előszedik szüleik régi bakelitjei közül kedvenc Beatles számaikat, és válogatnak a milliónyi jobbnál jobb átdolgozás közül. Hogyan énekelt Beatlest Ray Charles, Aretha Franklin, David Bowie, Michael Jackson, Joe Cocker, Jimi Hendrix, Tom Jones, Little Richard, vagy éppen a Coldplay? Ez is kiderül az este folyamán, de kedvenc remixeiket, bootlegeiket is elhozzák. Egy biztos, nem fogunk unatkozni.
A bulira belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 20 Friday

Elliot & Séf Beat DJ Set

március 21 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 23 Monday

Menedék Filmklub: A Kelet az Kelet (East is East)

A pakisztáni származású George Khan angol nőt vett feleségül, akitől hét gyermeke született. A népes család az angliai Salfordban él a múlt század hetvenes éveinek elején. A férfi a népes pakisztáni közösség tagjaként őrzi hitét és a tradíciókat, vezeti a kis boltját, miközben vasszigorral próbálja elérni, hogy a gyermekei is kövessék a muszlim hagyományokat. Ám kénytelen szembesülni a megrázó ténnyel, hogy gyermekei nem kívánják követni az általa diktált elveket. Inkább látják magukat britnek, mint muzulmánnak.

A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

március 23 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: ”Soha nem gurulok dühbe, helyette tumort növesztek” /Woody Allen/ - Inkább gurulj dühbe!
A testi tünetek lelki okai és a gyógyuláshoz vezető út

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 24 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

március 24 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 25 Wednesday

Mika Diplo Akadémia SZOCIOFILM-sorozat: ELSA ÉS FRED (r.: Marcos Carnevale, 2005)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Itt a tavasz, és ha tavasz, akkor mi másról szólhat egy filmklub, mint a szerelemről – némi kis csavarral. Nálunk ugyanis most két idős ember időskori érzelmei révén gondolkozhatunk a szerelemről, szeretetről, párkapcsolatról. Fiatalként hihetetlen felismerésekben lehet részünk, hiszen némi távolságból vizsgálhatjuk a szerelem, szeretet, párkapcsolat lényegét, idősként pedig megtanulhatunk a filmből valamit, ami mindennél, de mindennél fontosabb. Aki pedig középkorú, az a szüleit és a kamaszkorát egyszerre fogja siratni. Szenvedélyes, megható, okos kis film ez, ráadásul a filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész személyesen is ajánlja mindazoknak, akik imádják Rómát és Fellinit, ugyanis a főszereplők is imádják Rómát és Fellinit, sőt az Édes élet című filmet is, arról már nem is beszélve, hogy az 1960-as alkotás Anita Ekbergje a dolgok mozgatórugója, akinek emlékét filmklubunk ezzel a filmmel idézi meg. A Trevi-kútban botrányosan megfürdő svéd színésznő 2015. január 11-én, 83 évesen halt meg. Az édes élet Sylviája azonban halhatatlan.

ELSA ÉS FRED (argentin−spanyol film, r.: Marcos Carnevale, 2005) rövid tartalma:
Elsa 82 éves dinamikus özvegyasszony, aki évtizedek óta arról álmodozik, hogy eljusson Rómába, és Anita Ekberthez hasonlóan megmártózhasson a Trevi kútban. Amikor a szomszédjába költözik egy megözvegyült öregúr, Alfredo, Elsa mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmét. Alfredo egész életében szolid és visszafogott volt, amióta pedig felesége eltávozott, már semmit nem vár az élettől. Kezdetben idegesíti Elsa állandó zaklatása, hamarosan azonban rájön, hogy utolsó éveit nem gyógyszerekkel és otthon akarja tölteni, hanem az élet minden cseppjét ki akarja élvezni. Elsa és Fred hamarosan elválaszthatatlan szerelmespárként sétálnak Róma utcáin.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

március 25 Wednesday

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

Az Eszes Viki - Berkó Gábor duó 3 éve, nyáron alakult. Berkó Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves tanulója, Eszes Viki, pedig a Bartók Béla Zemeművészeti Konzervatórium tanulója, ahol sikeresen leérettségizett, majd tanulmányait ott folytatta ötödéven. A duó nagyon szereti a jazzt és a popzenét is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 26 Thursday

Eugenia formáció koncert

A zenekar 2008 nyarán született, miszerint az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszer ízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, anno „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsíratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészjányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok síratóspunkosítását. Az Eugenia zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik sok vidámsággal fűszerezve.

Fazakas Júlia - ének
Miklusicsák Aliz - ének
Dimitri Rekun - szaxofon
Robert Dakowicz - harmonika
Beöthy Árpád - dob
Szemző Dávid - basszusgitár
Varga Péter - mandolin
Katona László - néha felbukkanó sztárvendég

A zenekar 2009-ben FRINGE díjat nyert.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

március 27 Friday

Memento Zenekar koncert

A zenekar 2001 szilveszterén alakult. Kezdetben a formáció 4 tagból állt: Gróf István, Látos Balázs, Schmitt Pál és Hinora Bálint. 2003 tavaszán csatlakozott hozzájuk Molnár Dániel, aki a basszusgitáros szerepkörét kapta meg. 2004. december 28-án volt az első koncertjük 150 ember előtt. 2005 az első albumuk felvételével, a stúdiózással telt. 2006-2009 között a zenekar átalakulásokon ment keresztül, előkészítették az együttes második albumának hanganyagát. 2009 nyarán csatlakozott hozzájuk Kozma Tamás, aki a frontemberi szerepkör átvételével jelentős változást hozott a zenekar életébe. Azóta összecsiszolódtak és megtalálták a közös, új hangzást. Pop, rock, funky.

Gróf István - ének
Kozma Tamás - ének, szólógitár
Hinora Bálint - ritmusgitár
Molnár Dániel - basszusgitár
Látos Balázs - dob
Schmitt Pál - billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

március 27 Friday

HIP HOP GOLD CHAIN$ 3.0: *LADIES FIRST SPECIAL!* w/ DJ Györemix

Lánc, lánc, aranylánc, amit hord sok rapper-lány! A március 8-ai Nőnap és egy Hiphop Múzsa csókja egyszerre ihlette meg ezt a "gyengébbik" nem előtt tisztelgő Hiphop eseményt. Eljött hát végre az idő, hogy a műfaj belevaló, dögös képviselői a Rap és R'n'B legformásabb vonalain belül bizonyíthassák zenei jelenlétük mennyire nélkülözhetetlen egy igazi partin akár egy egész estén át! Aranyláncokat becsatolni, öveket kilazítani és tessék a hölgyeket előreengedni!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 28 Saturday

Nagy Ciki Buli 2.0 w/ DJ Delgado & Disc Bobby

A Nagy Farsangi Ciki Buli sikere után, úgy döntöttünk, hogy megrendezzük Ciki Buli 2.0-t. Ezúttal nem kell ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz a múltkorihoz, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Dj Delgado és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 30 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk:

A pszichológus kanapéja - vagy nem? Lerántjuk a leplet a pszichológiáról!

Mi történik valójában a zárt ajtók mögött? - Tévhitek és a valóság.
Honnan tudhatjuk, hogy jó szakemberrel van-e dolgunk?
Miért csalókák a médiapszichológusok szakvéleményei?
Az önsegítő könyvek, bölcseletek veszélyei.

Kezdés: 19:30

március 30 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 31 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:30

március 31 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

április 1 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: ÚRVACSORA (r.: Ingmar Bergman, 1963)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.
Március 4-én (TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN, 1961), április 1-jén (ÚRVACSORA, 1963) és május 6-án (A CSEND, 1963), vagyis március, április és május első szerdáján egy hármasiker bemutatására kerül sor szabadegyetemünkön. Megnézzük, fiatalos lendülettel újraértelmezzük, hanyatló kultúrkörünkben végre a megfelelő helyre tesszük Ingmar Bergman sokszor félreértelmezett laza trilógiáját.

Ingmar Bergman egyik legizgalmasabb filmjében (a trilógiájának második részében) az istenkeresés témájában elmegy a legvégsőkig. (A trilógia harmadik része már nem az istenkeresésről, hanem az isten csendjének állapotáról szól.) Az ÚRVACSORÁBAN Bergman egy olyan lelkipásztort mutat be, aki elveszti az istenhitét. Aki azt gondolja, hogy Isten nem segít, Isten nevében hiába a szó. Aki lelkipásztor létére eljut addig, hogy talán nem is létezik Isten. Bergman ebben a filmjében egészen messzire menetel a témáról való gondolkodásban, ugyanis elkezdi vizsgálni, hogy mi az autentikus emberi megnyilvánulás, ami betölti Isten csendje miatt támadt űrt. A film egyrészt leszámolás Bergman nyomasztó apafigurájával (apja evangélikus lelkipásztor volt), másrészt a 60-as évek intellektuális forradalmi megnyilvánulásainak legjelentősebb nyitóakkordjai közé tartozik, melyek összességéből igazi forradalmi zenemű született, olyan, ami mára teljesen megváltoztatta a gondolkodásunkat a zsidó-keresztény kultúrkörről. A film (főleg manapság) megkerülhetetlen, kihagyhatatlan, igazi és örök klasszikus remekmű!

ÚRVACSORA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1963) rövid tartalma:
A trilógia második filmjében Bergman még mélyebbre ás az emberi lélek feltárásában. Főhőse a közép-svédországi Dalarna tartomány egyik kis falujának papja, a már nem egészen fiatal Tomas Ericsson lelkész, aki azon tépelődik, milyen papnak bizonyul, hogyan adhat híveinek lelki vigaszt az, aki hosszas tépelődés során elvesztette istenhitét.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

április 1 Wednesday

Zrínyi pop koncert a Mika földszintjén

HOT Club Swing, Swing manouche, Django-jazz a popzene köntösében. Ilyet még nem füleltél, ez a Zrínyi Pop! Igazi csemege, ínyenceknek.

Hermann Gábor (Hego) - gitár, Horkai András - gitár, Balázs Miklós - basszusgitár, Bartók Máté - szaxofon.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 2 Thursday

Junkie Jack Flash és Kipu koncert

Junkie Jack Flash

A Junkie Jack Flash egy fiatal, 2012-ben alakult pécsi zenekar, melynek tagjai alig húszévesek, zenéjük azonban mégis akkora rutinról árulkodik, mintha évtizedeken át csiszolták volna. Lendületesek, tökösek, céltudatosak, nem meglepő hát, hogy bármilyen versenyen mérettették meg magukat, mindegyikről bezsebelték a legértékesebb díjakat. A blues mélysége, a glam rock harsánysága, a punk lendülete és a rock and roll őszintesége mind-mind fellelhető dalaikban. A jövő nagyjai között foglalt helyük van!

Dalok: https://junkiejackflash.bandcamp.com/

Kipu

A Kipu története 2006 nyarán kezdődött, és azóta is változatlan felállásban tart. Első nagylemezük, 2012-ben jelent meg. Az " ... és medvévé változott" már olyan közönségkedvenceket is tartalmazott, mint a Részegen mindenki szerelmes vagy a Rajzolj nekem egy álmot. A már pécsi székhellyel működő rockzenekar 2014-ben új kislemezzel jelentkezett, ráadásul az EP mindhárom dalához videoklip is készült.

Dalok: http://tinyurl.com/q8vrucg

Kezdés: 21:00

április 3 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 4 Saturday

The Trousers (H) és Reverend Backflash koncert (A)

Reverend Backflash (A)

A bécsi Reverend Black Flash több mint tíz éves múltra tekint vissza. A 70-es évek hard rockjából és punkjából táplálkozó csapat az elmúlt években mintegy 200 koncertet adott szerte Európában, megjelentettek két nagylemezt, számos single-t és split-lemezeket más hasonszőrű előadókkal. A négyfős banda munkásságát a Classic Rock Magazine úgy méltatta, hogy az AC/DC-hez hasonlóan hangos, őszinte és mocskos rockzenét játszanak.

The Trousers (HU)

A garázsrock hazai kiválóságai idén áprilisban jelentetik meg negyedik nagylemezüket „Mother of Illusion” címmel. Az budapesti együttes előző két albuma, a 2013-as „Freakbeat” és a 2010-es „Soul Machine” egyaránt Fonogram díj-nevezést kapott „az év legjobb hazai hard rock lemeze” kategóriában. A „Freakbeat”-en egyébként vendégszerepelt a zenekar egyik legnagyobb példaképe, a legendás svéd Hellacopters egykori vezetője, Nicke Andersson is. A pennsylvaniai Modern Rock Reviews most februárban a top 5-be válogatta be a szerintük „dühös, de nagyon is befogadható hard rock” muzsikát produkáló formáció legutóbbi munkáját.

Belépő 800 HUF 

Kezdés: 21:00

április 4 Saturday

Hangmás DJ Set

A Hangmás zenekarból ismert Endre Minda és Lala lehengerlő DJ produkciója.

Kezdés: 23:00

április 7 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

április 7 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

április 8 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: A KELETI PUNKOK EMLÉKEI (r.: Lucile Chaufour, 2012)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Egy egészen különös dokumentumfilmet készített egy francia filmrendezőnő Magyarországon az egyik legizgalmasabb szociotémáról, a színes szubkultúraként a mai napig köztünk élő magyar punk kultúráról. A magyar nyelvű bejátszásokban megnézhetjük 30 évvel korábbi arcukat, megismerhetjük 30 évvel korábbi gondolataikat a világról, önmagukról, a politikáról, a lázadásról és a szabadságról, melyek aztán szembekerülnek a mai, jórészt a punk kultúrát maguk mögött hagyó meglett emberek világképével. A filmnek erénye még, hogy betekintést ad a korszak punk zenei világába, valamint elég alaposan körbejárja, hogy a magyar punk kultúra a 80-as években milyen világképpel rendelkezett, s még azt is megtudjuk, hogy ez a világkép hogyan alakult át 30 év alatt. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész tehát egy igazán megkapó időutazásra invitál mindenkit, aki elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen valódi történeteinkkel, melyeket valódi emberek mesélnek el mindenféle belső és külső cenzúra nélkül. A punk kultúra történetében ugyanis benne van az elmúlt fél évszázad Magyarországának története is. Filmklubunkban most cenzúra nélkül megnézhetjük szabadon, a vetítés után pedig beszélgetünk a látottakról.

A KELETI PUNKOK EMLÉKEI (East Punk Memories, francia-magyar dokufilm, r.: Lucile Chaufour, 2012) rövid tartalma: Tizenkét egykori punk emlékszik vissza húszéves kori önmagára. A Super 8-as felvételeken bepillanthatunk a kommunizmus utáni Magyarország életébe. De mi köze van a „no future”-nek a berlini fal leomlásához? A filmben emellett szó esik a rendszerváltásról és a jelenlegi (2012-es) politikai helyzetről is.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

április 8 Wednesday

Pápai Zsanett – Várvölgyi Szabolcs Duo a Mika földszintjén

A duó az egyik legkarizmatikusabb hangzásvilágú jazz projekt a hazai zenei életben. Az énekesnő többek között fellépett már a párizsi Music Hallban, ahogy hallhattuk Rene Trossman zenekarával vagy a Moveast fesztiválon Joe Fonda blues projektjében is. Erőteljes, expresszív és személyes kifejezésmódját keretezi Várvölgyi Szabolcs sokoldalú, szofisztikált gitárjátéka. Kettejük zenei párbeszédét a műfaji kötöttségektől mentes improvizatív játék és az érzelmi szuggesszió jellemzi. Ezen az estén jazz standardeket, popfeldogozásokat és kortárs jazz dalokat hallhatunk.

Pápai Zsanett – ének
Várvölgyi Szabolcs – gitár

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 9 Thursday

Csala József fotókiállítása - megnyitó

A kiállítást megnyitja: Kovács Claudia, operatőr.

Kezdés: 18:00

április 9 Thursday

Baron Mantis és Lions of Suburbia koncert

21.00 Baron Mantis

Baron Mantis – Lure EP bemutató – végre Budapesten!
A 2 fiatal hímpéldányból álló, alig egyéves zenekar hihetetlen energiával és egyedi hangzással sáskahadként lepi el az újdonságra kiéhezett nagyérdemű tudatát, hogy szeretetpetéit vaskos riffekbe és kíméletlenül zakatoló ritmusokba ágyazva keltse ki. A Mantis fiúk modern rockzenéje rendkívül dinamikus, lényegre törő és sallangmentes. Angol szövegeik világokon átívelő utazásra csábítanak.

Youtube: http://goo.gl/KRhDEF

22.30 Lions of suburbia

A Lions of Suburbia zenekar a magyar ska élet üde színfoltja. Hangzásviláguk egyediségének és változatosságának hátterében a különböző műfajokból merített ihletek állnak. Ez a különleges elegy, ami ska, swing, reggae, egy kis jazz és rythm and blues összehozva egy remek pop hangzással, mindig meghozza a felhőtlen jó hangulatot a koncerteken. Egy valamit biztosan leszögezhetünk nehéz lesz nyugton maradni, amíg az oroszlánok zenélnek.

Tagok:
Frankie - vokál, gitár
Balázs - dobok
Dani - trombita
Nelly - szaxofon
Jui - basszusgitár
Andro - orgona

Zene: https://lionsofsuburbia.bandcamp.com/

Video: https://www.youtube.com/user/lionsofsuburbia

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

április 10 Friday

Magic Mosquitoz koncert

A Magic Mosquitoz egy öncélú, lázbeteg szúnyograj, mely művésztársulatnak adja ki magát. Tagjai távolról sem civilek. Hanem moszkitók. Nem trükköznek, ellenben kihasználnak. Véletlenül sem eszköztelenek: mocsári rock and roll, földszagú techno blues, voodoo trash, két-akkordos jungle boogie, monster trash, garage punk, swamp pop, dirty exotica, fülledt erotika, börleszk revü, voodoo swing, psycho sanzon, posványtánc, megosztó rave és lápszörf – ezek mind az eszközeik. Vannak még durva hangszereik. Pl. a kajmanizátor, a villanykanna vagy az ETA porszívó, de velük játszik Pomáz legjobb szólógitárosa is. Üzeneteik teljességgel kimerülnek a mocsári erotikával, lápi rémtörténetekkel és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéskörökben. Kedvenc közegük a jelmezbál és a Nóta TV rendezvényei. Kedves betévedt vendégeik garantáltan egy szürreális nájtklubban és egy nem múló lázálomban érezhetik magukat! Jöjjön csak, kerüljön beljebb... mindenképpen csalódni fog!

A zöldszervezet tagjai:
Mosquito – alligátorhang, sárharmonika, mosódeszka, akkordeon
Bosquito – láp gitár
Asquito – Jolana SwampcasterTM, synth
Kosqutio – mély
Fosquito – mocsár ritmus, Eta 2400

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

április 10 Friday

French Connection w/ DJ Maadjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogatás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 11 Saturday

Rock and Roll High School w/ Elliot & Séf

Rock, Beat, Hippi, Soul, Funk djset - táncolható történelem egyenesen a katedráról, Elliot és Séf kezei alól.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 13 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Párosan szép az élet?! Az enyém aztán nem. Megkopott érzelmek? Megcsalás vagy féltékenység? Sehova nem vezető mindennapos balhék? Párkapcsolati problémák és ami mögöttük van. Megoldások, amikben már nem is hittél.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 13 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

április 14 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése. 

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

április 14 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

április 15 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: DAL EGY AGYONVERT FIÚÉRT (r.: Aisling Walsh)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

A megtörtént esetet feldolgozó film arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyi brutalitásban, lelki és fizikai bántalmazásban volt részük több száz éven keresztül a nevelőintézetekben lakó diákoknak, növendékeknek. Mindezek a bűncselekmények még nagyobb döbbenetet váltanak ki, ha keresztény szerzetesek követik el őket. A legtragikusabb pedig az, hogy még néhány évtizeddel ezelőtt is voltak olyan intézmények, melyekben a gyermekbántalmazás napi gyakorlat volt. Viszont ez a film is arról szól, hogy van remény, ha a humanista nevelés és az európai kultúra iránt elkötelezett tanár kerül a gyermekeket emberszámba nem vevő intézmény falai közé. Komor, történet ez, de mégiscsak arról szól, hogy van értelme annak a küzdelemnek, mely egy igazságosabb világ eljöveteléért száll síkra. 

„A békés éjszaka, mely rám borul,
Bezúzza súlyával a börtönajtót,
Szellemetek kiszabadul, szabad kézzel,
Szabad tenyérbe csaptok.
A szél a mi pártunkra állt,
az éj az ajtót résre hagyta,
S hol a Földet nem zárja rács,
Ott gyűlnek a vad lázadók csapatba.” (Yeats)

DAL EGY AGYONVERT FIÚÉRT (ír-angol-dán-spanyol film, r.: Aisling Walsh, 2003) rövid tartalma:
A spanyol polgárháborúból hazatérő Franklin irodalomtanárként helyezkedik el a keresztény szerzetesek által irányított St. Jude Fiúiskolában. Megdöbbenve tapasztalja a rengeteg kegyetlenséget és brutalitást, amely az intézmény falai között, a nevelés álcája alatt történik. Franklin írni és olvasni tanítja a rábízott gyerekeket. Kollégái nem nézik jó szemmel a ténykedését, mert szabad gondolkodásra, a tudás szeretetére neveli a fiúkat, és ez a lehető legveszélyesebb az intézmény rendjére nézve. A film megtörtént esetet dolgoz fel, és egy hangos kiáltás a gyerekeket érő lelki és fizikai bántalmazás ellen.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

április 15 Wednesday

Boriván Duó a Mika földszintjén

Magyar Bori és Mc Guacho Aljas Iván duója, ahol ötvöződik a latin hangzás, a funk, a jazz, vagy akár a raggamuff a magyar népzenével.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 16 Thursday

Open Mik(a)—Open Mic Night

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:30

április 17 Friday

Meztelen Diplomaták és Csodagyerek koncert

Meztelen Diplomaták
Az egyetlen tavaszi buli Pesten a Meztelen Diplomatákkal, kis hazánk első számú beachpop zenekarával! Semmi extra, csak a szokásos megőrülés, vigyorgás és bukfencezés, fogós dallamok és feszes ritmusok, tánci és egymásnak örülés. Ja meg új számok. Szerintünk jó lesz.

Csodagyerek
Gyetvai Zsombor - ének, gitár, billentyű
Borbás Dániel - gitár, billentyű
Pap Attila - basszusgitár, basszusszinti
Nagy Dániel - dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

április 17 Friday

Tuc Tuc w/ Disc Bobby & Cassius Clay

Elektronikus tánczeneórák kezdőknek és haladóknak. A tipegéstől, a szeletelésen át az ugróiskoláig. Ciccegés, puttyogás, döngölés és sivítás. Kényelmes monotónia, frissítő töredezettség. Két dj, négy deck, kicsavart testrészek, kitekert potméterek. Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 18 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 20 Monday

Menedék Filmklub: Az osztály (Entre les murs)

François egy olyan iskolában osztályfőnök, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A különböző kultúrák és temperamentumok gyakran szítanak konfliktust az osztályban. A diákok, miközben sokszor szórakoztatóak és inspirálják a tanári munkát, magatartásukkal a legelszántabb tanár kedvét is elvehetik a tanítástól.
Mivel François se nem körülményes, se nem túl szigorú, a diákok kezdetben együttműködőek vele. Nyíltsága gyakran meglepi a diákokat, akik közül néhányan maguk is megnyílnak előtte. François igyekszik ragaszkodni ahhoz, hogy a diákok tisztelettel beszéljenek egymással és vele is, de nehéz helyzetbe keveri magát, amikor diákjai elkezdik feszegetni a határokat.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

április 20 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: “Ne ess pánikba, és mindig legyen nálad törölköző! /Douglas Adams/ A törölköző valójában Te magad vagy! A pánik oka, hatásmechanizmusa és a gyógyulás.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 21 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

április 21 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

április 22 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: SABAH (r.: Ruba Nadda, 2005)

A SABAH egy egyedülállóan megkapó, kedves szerelmes film megoldhatatlannak tűnő problémákkal a háttérben. Az alkotás jó példa arra, hogy még a legkacifántosabb helyzetekből is ki lehet úgy kerülni, hogy az ember nem adja fel az identitását, viszont megtartja a szabad akaratát. Bár az is biztos, hogy egyedül semmi sem megy ezen a Földön. Éljenek a nők, akik hamarosan jobbá formálják világunkat!

SABAH (kanadai film, r.: Ruba Nadda, 2005) rövid tartalma:
Sabah 40 éves, egyedülálló nő, aki családjával Szíriából emigrált Kanadába. Apja meghalt, így testvére, Majid lett a családfő. Bár a nyugati világban élnek, a család még szigorúbban betartja a muszlim hagyományokat, mint otthon. Ezért amikor Sabah megismerkedik egy férfival, nehéz helyzetbe kerül. Stephen ugyanis kanadai, elvált és mindezt tetézve még Istenben sem hisz. Így pedig szinte lehetetlennek tűnik, hogy Majid áldását adja kapcsolatukra.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Kezdés: 18:30

április 22 Wednesday

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

A Mika Tivadarhoz több szállal kötődő zenekar ismét koncertre invitálja régi barátait, és szeretettel várja az újonnan érdeklődőket is. A többi nagy sikerű előadáshoz hasonlóan, ezúttal is a kedvenc dalok szólalnak meg, akusztikus hangszerelésben, kötetlen és tavasziasan vidám kávéházi hangulatban.

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár

Állandó vendég:
Rozsnyik Lóránd - cselló
Molnár Márk - slide gitár

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 23 Thursday

Góbé Zenekar és Zombori koncert

Góbé Zenekar
A Góbé Zenekar tagjai jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói. A zenekar tagjai az erdélyi zenei tradíciót, a vajdasági hagyományokat, a komolyzenei hatásokat, illetve a jazz és a rock inspirációit tették a közösbe. Zenéjük a Kárpát-medencei népzenei hagyományból indul és ezt szabadon variálják, lazán kapcsolják a jazz, a blues, a country és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználva a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új és mindenki számára élvezhető formában. Koncertjeiken olyan ismert hazai zenészekkel muzsikáltak már együtt, mint Porteleki László, Csík János vagy Ferenczi György.

"Elektromos hangszerek nélkül hozták azt, amit én világzenének gondolok." - Porteleki László (Muzsikás együttes)
"Nagyon vagány muzsikálás volt, nagyon élveztem." - Sebestyén Márta
"Csak jó zenét akarunk csinálni, lavírozunk a határainkon, és egyszer csak megszületik körülöttünk a zene. Amikor elkezdtünk feldolgozásokat készíteni, kicsit úgy éreztem, hogy elhagytuk a szülői házat, azonban van, aki csak általunk találkozott a népdallal, és jó érzéssel tölt el, hogy továbbvihettük idegen portákra." - Csasznyi Imre

Tagok:

Kiss-B. Ádám - hegedű, brácsa, ének
Vizeli Máté - brácsa, hegedű, koboz, gitár, prímtambura, ének
Egervári Mátyás - cimbalom, brácsatambura, ír fuvola, furulya, ének
Csasznyi Imre - basszprímtambura, brácsa, ének
Timár Márton - nagybőgő, ének
Czupi Áron - dob, ütőhangszerek, ének

Facebook: https://www.facebook.com/GobeZenekar?fref=ts

Zombori
Fúziós világzenét játszó formáció, amely a magyar népzenétől ihletett dallamokat ötvözi a legkülönfélébb zenei stílusokkal. Egyaránt merít a jazz, a pop, a rock vagy épp a surfpunk világából, s közben megőrzi a népzene ösztönösségét és mélységét.

Tagok:
Csordás Zita – ének
Novai Gábor – billentyű (Nord Stage), darbuka, vokál
Szabó Dániel Ferenc – dob, vokál
Jeszenszky Márton – furulya, kaval, fuvola, vokál
Máhr Dani –basszusgitár, koboz, vokál

Linkek:
Facebook: https://www.facebook.com/ZomboriBand?fref=ts
Recorder.hu: http://recorder.blog.hu/2015/01/17/klippremier_zombori_egyedul_vagyok
NOWmagazin.hu: http://www.nowmagazin.hu/?p=18517
MR2 Akusztik: https://www.youtube.com/watch?v=veraM_FFErY
"Egyedül vagyok" videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=Z9nxf-HjO_A

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

április 24 Friday

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket.

Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 25 Saturday

Savages y Suefo – Remixes y Reworks lemezünneplő buli

A Savages y Suefo háza táján nagy a mozgolódás, épp csak túl vannak The Worldstylers nevű elektromosabb alteregójuk bemutatkozó nagylemezének megjelentetésén, és saját kiadójuknál, a Mana Mana Records-nál is folyamatos a nyüzsgés, de már elkezdték a következő Savages y Suefo anyag felvételeit is. Az év második felében érkező új maxi előtt azonban jön még egy összegzés a duó eddigi történetének kedvenc remixeiből. A 15 számos gyűjtemény jó része még eddig kiadatlan új, vagy fiókban heverő munkákból áll, de sok már korábban kijött különböző kiadóknál. Olyan producereknek és zenekaroknak készített átdolgozások kerültek a lemezre, mint Marcel, Mr Bird, The Qualitons, a Smokey Bandits, [dunkelbunt], vagy a Watcha Clan. A lemezünneplő bulin az összes remixet beépítik a srácok a szettjükbe, ami egyébként elég eklektikus. Lesz: electro-swing, electro-blues, balkan, latin, dub és hip-hop is várható. Az egyébként is színes felhozatalt pedig Bem fuvolajátéka teszi teljessé.

www.savagesysuefo.com
www.manamana.hu
www.agogo-records.com

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 27 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ami a szexet illeti. “A szex mocskos dolog. Feltéve persze, hogy jól csinálják!” /Woody Allen/
Sokkal többünknek okoz gondot a szex, mint gondolnánk! Mi mindent tudunk rosszul a szexről? Leránjuk a leplet a tévhitekről!
-Ennyi év után már természetes, hogy alig szexelünk?
-Miért nem áll fel/ sülök el hamarabb a kelleténél?
-Miért vagyok ilyen kripli, hogy nem bírok elmenni? stb.
Segítünk megérteni, segítünk megoldani!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 28 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

április 28 Tuesday

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

április 29 Wednesday

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: HÓDÍTÓ PELLE (r.: Bille August, 1987)

A XIX. századi svéd emigránsokról szóló film, mely a Cannes-i Aranypálmát és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte, a legnagyobb dicséretet is megkapta, mely egy filmrendezőt érhet, ugyanis minden idők legjelentősebb filmrendezője, Ingmar Bergman is lenyűgözve beszélt róla. Fel is kérte Bergman azonnal a Bergman-család történetét feldolgozó Legjobb szándékok című önéletrajzi regényének megfilmesítésére Bille Augustot.

A Hódító Pelle viszont nemcsak hangulatában találta el a korszellemet, hanem kínosan pontos realizmusával le is leplezte a gazdasági bevándorlás rémálmát.

Bergman egyik kedvenc színésze, Max von Sydow pedig elnyerte a legjobb férfi alakításért járó Európai Filmdíjat, ugyanis annyira pontosan ábrázolta azt a lélektani határmezsgyén való létezést, amely választ ad arra, miért nem lázadtak fel ezek a jogfosztottságban élő tömegek.

A film különlegessége, hogy realisztikus képet kaphatunk arról, hogyan éltek százötven évvel ezelőtt kiszolgáltatott és jogfosztott állapotban Nyugat-Európában a cselédsorba taszított bevándorlók tömegei úgy, hogy még a napszámból járó jövedelmüket se biztos, hogy megkapták.

Egy remek skandináv filmet ajánl tehát a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész mindenkinek figyelmébe, akik a mai skandináv krimik lélektani realizmusának majdnem 30 évvel korábbi előképére is kíváncsiak.

HÓDÍTÓ PELLE (dán-svéd film, r.: Bille August, 1987) rövid tartalma:
Lasse felesége halála után fiával, Pellével útnak ered, hogy munkát találjon. Dániába mennek, ahol egy uradalmi birtokon sikerül állást találnia Lassénak. Itt sok megaláztatásban van részük, ám mindent eltűrnek, mert gyűjtik a pénzt arra, hogy kivándorolhassanak Amerikába. Pelle segít apjának a nehéz munkában és közben iskolába is jár. Amikor azonban el kellene indulniuk, közbejön valami, ami mindent megváltoztat.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

április 29 Wednesday

Kiss Péter akusztikus koncert a Mika földszintjén

"Kiss Péter igazán sokoldalú előadó. A the griffins zenekar (facebook.com/thegriffinsband) tagjaként szólógitáron játszik, akusztikus projectjében egymaga lép színpadra. Gitárján és énekhangján kívül szájharmonikáját is megszólaltatja. A palettára nem lehet majd panasz, hiszen saját dalain kívül hazai és külföldi pop, country, blues (Johnny Cash, Bob Dylan, Ray Charles, John Mayer...) slágereket hallhatunk tőle saját stílusára formálva." - Musicon.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 30 Thursday

Bevanda Discoteca: Power of Cover

A másnapi sör-virslihez meglepően hatalmas élvezeti értékkel bíró, különleges eseménnyel készítünk fel.
Vigyázz, itt semmi nem az, aminek elsőre hallatszik!

Vettél már benzinkúton olcsó cédét?
Piacon másolt kazit, fénymásolt borítóval?
Imádod, ahogy a haverod a tűz mellett elénekli a Paradise city-t dobozgitárral?

Nekünk is ez a bűnös szenvedélyünk.

Ezúttal kicsit hanyagoljuk a '90-es évekre való szerelmes emlékezést és beleugrunk a tavaszi tutiba.
Garantáljuk, hogy így még biztosan nem hallottad a kedvenceid!

Mint minden, ez is jól indul majd, aztán egyre bűnösebb lesz.
Érkezz korán, távozz későn, gyere be ingyen, táncolj hajnalig!

Kivételesen szelektorkodnak: Zenit Incompatible (RCKO.FM), Capitano Ampulla

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 1 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 2 Saturday

Recycle hits - Disc Bobby & dj Delgado

Egy este a ritkaságok jegyében a műfaji határok slágercsempészeivel. A vékony szálkás és a talpalávaló gazember. Itt van május másodika, italok, meg tánc és Mika!

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

május 5 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

május 6 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: FILMIKREK-sorozat: A CSEND (Ingmar Bergman, 1963)

Ingmar Bergman trilógiájának harmadik része már nem az istenkeresésről, hanem az isten csendjének állapotáról szól. A CSENDet a legprovokatívabb filmnek tartják a trilógiából leginkább Ingrid Thulin maszturbáló jelenete miatt (mely során természetesen Bergman igazi nagy művészhez méltó módon csak a színésznő arcát mutatja, de mint kiderül, ez aztán még izgalmasabb, mint gondolnánk).

A 60-as években, amikor egy egész generáció lázadt fel a bűntudat kultúrája ellen, amikor egy egész generáció döntött úgy, hogy örökre eltöröl a szexualitással kapcsolatban minden bűntudatot, beleértve a gondolatbűnözést is, mely majdnem kétezer évig nyomorította meg az európai embert és tette szerencsétlen vagy erőszakos frusztrálttá, Bergman filmje igazi lázadó aktus volt, és persze amennyire csak lehetett, kiverte a biztosítékot.

Arról már nem is beszélve, hogy két nő és egy gyermek kitaszított lelkiállapotának ábrázolása egy háború sújtotta övezetnek nagyon különös szállodájában, ahol a művészek persze csak törpék lehetnek, rendesen feladta a leckét a korabeli értelmezőknek. Akkor sokan félremagyarázták, ma viszont már pontosan értjük, miről beszél Bergman, mert az új, 21. századi fiatal nemzedék ebben a különös hotelben él már jó ideje kitaszítva a társadalomból, kiszolgáltatva a pénz uralmának, körbevéve a harmadik világháború rémképével. De nem reménytelenül. Nem, nem reménytelenül…

A filmet a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész, a filmművészet 10 legnagyobb mozija között tartja számon, ezért fontos pillanat ez a filmklub történetében is, hogy megnézhetjük végre együtt, és aztán nagyon sokat beszélgethetünk róla, Ingmar Bergman talán legnagyobb, költőien szép mozijáról.

A CSEND (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1963) rövid tartalma:
Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A CSEND, melyből poétikus filmet alkotott. A csend filmjét. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter. Némán utaznak hárman a vonaton. Ki tudja merre és hová? Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Arca sápadt és elkínzott. Fullasztó köhögés rázza meg. Beteg. Eszter megnyugtatja kísérőit, hogy semmi baja, s nem akar kórházba menni. A trilógia befejező darabját − a rendező huszonötödik filmjét – „negatív lenyomatként” jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, istenhit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat?

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

május 7 Thursday

Deley és Rosa Parks koncert

Deley
A 2012 tavaszán alakult Deley tagjai korábban a poposabb hangzású Mona Lisa Overdrive formációban zenéltek együtt. Ennek megszűnése után, a billentyűs Markos Leventével kiegészülve alapították meg új, instrumentális alapokon nyugvó post-, és psychedelic rock elemeket ötvöző, egyedi stílusú zenekarukat. 2012 augusztusában léptek először színpadra, azóta rendszeresen koncerteznek, főként budapesti klubokban (A38, Gozsdu Manó Klub, Dürer Kert stb.), de jártak már Szegeden és a Bakony Jazz Fesztiválon is, valamint visszatérő fellépői a Börzsönystock fesztiválnak. Játszottak többek között a lengyel Tides From Nebula, az ausztrál Sleepmakeswaves, a holland Atlantis és az osztrák Our Ceasing Voice előtt. Bemutatkozó EP-jük, az Adventures in Psychoacoustics 2013 novemberében jelent meg, és a post-rock zene rajongói körében hamar nagy népszerűségre tett szert. (Kritika a lemezről: http://gloriousspaceridersworld.tumblr.com/post/103823606558/deley)
Az EP-ről felkerült egy szám a postrock.hu Slow Water c. válogatás albumára, mely a 2013-as év legjobbjait gyűjtötte össze. 2014 júniusában a Chaosphere Vol2. - Sleepwalk to murder válogatáslemezen, majd a Vintage Overdrive karcsonyi válogatás albumán is alkalmuk nyílt bemutatkozni. Írt róluk a Nowmagazin, a Postrock.hu, a Glorius Space Riders és a Soundhead.

Tagok:
Zoltán Kovács - Drums
Péter Laukó - Guitar
Levente Markos - Keys/Sampler
Gergely Ribényi - Bass
Anna Miklós - Live Visual

deley.bandcamp.com
www.youtube.com/watch?v=HPFikQdAKBk
https://www.facebook.com/pages/Deley/245498652236128?fref=ts

ROSA PARKS
A 2007­ben Győrből indult zenekar a magyar underground egyik legkitartóbb képviselője. Az amerikai polgárjogi harcosról elnevezett banda zenéjében az epikus post­rock elemek mellé az elmúlt évek alatt alaposan keveredtek math­rock hatások, valamint az indie és a punk őszinte lendülete. 8 év alatt egyetlen kényszerű tagcsere történt a zenekarban, két éve a szép emlékű Marionette ID dobosával kiegészülve játszanak, az új lemezt, az 2014­ben kiadott " I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream" című korongot már vele vették fel.

Diszkográfia:
2010: Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past
2011: Rosa Parks / Ana Never Split EP
2014: I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream

Tagok:
Peti: dob
Ádám: gitár
Gergő: gitár
Flo: basszus

rosaparkshun.bandcamp.com
https://www.facebook.com/rosaparkshun

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

május 8 Friday

Revo Project koncert + DJ Set

A Londoni Brixtonból indult Revo Project G-funk, Soul, Rap és Rock stílusjegyekre épülő hangzása egyedülálló. A csapat élén álló Mc flow-ja, az énekesnő minden teret betőltő hangja és a zenész csapat kémiája új korszak hirdetői, ahol a Rap élőben is nagyot szól! Saját repertoárjuk mellett hallhatunk majd élő hangszeres verziókat 2pac, a The Roots, Lauryn Hill és R.Kelly számaiból. Ki ne hagyd.

A koncert után a Shék Ya sorozat folytatásaként DJ szettel folytatják a srácok, ahol a táncon lesz a hangsúly. RnB és Hip Hop egy kis Old School Funkkal fűszerezve!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

május 9 Saturday

Bollywood filmvetítés és party - bajszos különkiadás

18.30 Film: Goliyon Ki Raasleela Ram-Leela (2014)
21.30 Bollywood party
Mindeközben: Schlakker Angelika és a Bollywood Dance Hungary táncbemutatója dhol kísérettel
Mr/Ms Bajusz kerestetik!

2013, Bollywoodi vígjáték 155 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Sanjay Leela Bhansali
Főszereplők: Ranveer Singh, Deepika Padukone, Supriya Pathak Kapur, Richa Chadda, Sharad Kelkar, Priyanka Chopra
2013 egyik legnagyobb kasszasikerét Shakespeare Rómeó és Júliája ihlette. Igazi vidéki kosztümös film, rengeteg zenével és hihetetlen kosztümökkel. Ranjaar, ez a gujarati falu arról híres, hogy a piacon úgy árulják a fegyvereket, mint a zöldségeket, mert két klán a Rajadi és a Sanera már 500 éve harcol a hatalomért. Hóli éjszakáján Ram (Ranveer Singh) átlopakodik az ellenség partijára és beleszeret az ellenséges klán lányába Leelába (Deepika Padukone). A lány, akit anyja éppen kiházasítani készül, azonban távolról sem egy törékeny virágszál, és saját kezébe (pisztolyába) veszi a boldogságát. Ennek a szerelemnek azonban nemcsak két áldozata van… A meggyőző alakítások egész Bollywoodot izgalomban tartották, mert láthatóan Ranveer és Deepika között működik a kémia ☺
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=YQPfeinXxcA
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=cLIQzxgFeNE&list=PLaH_hexnC1ko4uixsxD97sGgoi4StrswI

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Mr/Ms Bajusz kerestetik!A Ram-leela és legfőképpen Ranveer Singh kapcsán keressük a legjobb bajszot! Legyen az magyar betyáros vagy radzsasztáni tevepásztoros, a legkackiásabbat megjutalmazzuk! Kezd el már most növeszteni némi arcszőrzetet, avagy kutasd fel a legjobb álbajszot és lépj Ranveer Singh nyomába!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:30

május 10 Sunday

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Idén is megrendezzük a Madarak és Fák Napját a Kazinczy utcában. Május 10-én az utca teljes hosszában családi- , gyerek-, gasztronómiai és egyéb izgalmas programok várnak mindenkit, aki szeretne egy kicsit lazítani a város közepén. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk, milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába május 10-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

Programok hamarosan!

Szervező: Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület
Partnerek: Mika Tivadar Mulató, Ellátó Kert, Kőleves, Lomography, Kazimír, Szimpla Kert, Ramenka, Szimpla Háztáji, Illegál, Téli Kertem, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Menedék Egyesület, Budapest Bike Maffia, Heti Betevő, Bodza Műhely, Játszóház Projekt, Bolgár Kulturális Intézet, HellóAnyu! (folyamatosan frissül)

A Menedék Egyesület „Sokszínvilág” projektje keretében a Madarak és fák napján családi programot szervez a kulturális sokszínűség jegyében.
Bábelőadások, koncertek, kézműves foglalkozások, népek játékai, népek konyhája, mesesarok, kvízek, beszélgetések, Bazár és más izgalmas programok várják a családokat a Kőleves kertben és több helyen a Kazinczy utcában. 

Részletes program:

9:00 - 16:00 - Szimplakerti háztáji piac (Szimpla kert)

10:00-től egész nap: Fotózás, portréfotó-készítés (Café Analóg)
Fotózás régi fagépekkel, portréfotózás műszaki géppel polaroidra.

10:00 - 11:30 illetve 13:30 - 15:00 - NÉPEK JÁTÉKAI – szabadtéri játékok a világ minden tájáról (Kazinczy utcai játszótér: Kazinczy utca - Király utca sarka)
Szeretnétek részt venni egy kozák „három zászló” bajnokságban? Kíváncsiak vagytok, mit játszanak az indiai gyerekek és felnőttek? Van kedvetek velünk ghánai, etióp, kínai, kubai játékokat játszani a Kazinczy utcai játszótéren? Délelőtt és délután is várunk gyerekeket és felnőtteket! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 12:00 - Canarro zenekar (Szimpla Kert)
Nagyszívű swing.

10:00 -13:00 - By Heart Kvartett (Szimpla Kert - bent)
Szívből jövő klasszikus zene.

10:00 - 13:00 - KÉZMŰVESKEDÉS: Fókuszban a madarak (Kőleves kert)
Interkulturális kézműves játszóház: újrahasznosított anyagokból afrikai maszk, mandala, kitűző, fülbevaló – de legfőképp madarak készülnek. Díszítsük fel madarakkal a Kazinczy utcát! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 13:00 - Bélaműhely – zenei utazás különleges hangszerekkel családoknak. (Tesla)
A program során török, kubai, macedón, egyiptomi, ghánai, kolumbiai, kurd és indiai ritmusokra, zenei motívumokra improvizálnak a zenészek, s játékra hívják a közönséget. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 18:00 HellóAnyu! ökojátszóház a Szimpla Háztáji előtt

10:30 - 15:30 - MESESAROK (Kőleves kert)
10:30-12:00 Afrikai mesék
Hol telelnek a fecskék? Milyen madarak élnek Afrikában? Ismertek afrikai állatokat? És a történeteiket? Afrikai mesefoglalkozásra várjuk az ovisokat, kisiskolásokat, meséléssel, papírszínházzal, játékkal.
12:00-13:30 Kínai mesék
Mit csinál egy gólya a kínai teaházban? Hogyan használják a tust, miként írják az írásjegyeket? Kínai foglalkozásra várjuk az óvodás, kisiskolás korosztályt. Lesz tus, ecset, kalap és egy különleges shanghaji kacsa.
14:00-15:30 Simorgh, a legendás iráni madár – mítosz, rajz, színházi játék
Gyertek, ismerjétek meg Simorgh, a legendás iráni madár mítoszát! Rajzra, játékra, közös alkotásra várjuk a 10-14 éveseket! A foglalkozás vezetői: anya és lánya, Samira és Helia. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

11:00 - 12:00 - Babra (Kazimír)
Autentikus délszáv túlpörgés.

12:00 - 13:00 Juhász Tamás egy szál gitárral (Kazimír)

12:00 - től - Pinata készítés (Ellátó Kert)

12:00-től egész délután - HENNAFESTÉS (Mika Kert)
Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel, Hegedűs Gyöngyvérrel 12.00 órától a Mika Kertben. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

12:00-től egész délután - Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány - Agár Fajtamentés (Mika Kert)
A Mika Kertben megismerkedhetsz örökbefogadásra váró és már gazdára talált mentett agarakkal. Ismerd meg a fajtát, tudj meg többet az ideiglenes befogadásról, támogasd az orvosi kezelésre szoruló mentett kutyákat. A helyszínen egyedi készítésű kutya felszereléseket (nyakörv, póráz, hám, stb) is vásárolhatsz, amivel szintén az alapítványt támogatod.

12:00 - Galambdúc és kártevői - avagy TUBI or not TUBI (Mika Tivadar Mulató)
A program a tubikról szól, a békét, hűséget, szeretetet és sok-sok nemes dolgot szimbolizáló galambokról, ám feltűnik a színen egy sikló, egy egér és egy görény is! A program végén a galambokat szélnek eresztjük.

12:00 - 20:00 - Kutyabarát.hu stand (Kazimír)
Kampány a kutyagumi összeszedéséért.

12:00 - 13:30 - Zrínyi pop (Szimpla Kert)
Kerekasztal swing.
HOT Club Swing, Swing manouche, Django-jazz a popzene köntösében.

13:00-tól - Jótékonysági főzés (Kazimír)

13:00 - 15:00 - Canarro zenekar (Kazimír)
Nagyszívű swing.

13:00 - 16:00 Babra (Szimpla Kert - bent)
Autentikus délszáv túlpörgés.

13:30 - 14:00 - Roszica gyermeknéptánc-együttes (Szimpla Kert)

13:30 - 14:15 - A Nap és a Hold meséi - Bábelőadás (Mika Tivadar Mulató)
Hogyan segített három állat: a gepárd, a krokodil és a bozótpatkány a Holdnak, hogy a Nap ismét aludni tudjon, és így ő is elfoglalhassa végre a helyét az égbolton? A bábok és a díszlet afrikai motívumok alapján készült, az előadást afrikai zene kíséri! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

13:50 - A SOKSZÍNŰ KAZINCZY UTCA – multikulturális séta
Fedezzük fel újra a Kazinczy utca környékét! Hányféle ételt kóstolhatsz az utcában? Milyen bevándorlókhoz kapcsolható helyeket ismersz a környéken? Vajon hány ország képviselői élnek a hetedik kerületben? Gyere velünk sétálni!
Találkozó 13:50-kor a Menedék információs pultnál (a Kőleves kert bejárata előtt). A séta egy órás.
(A Menedék Egyesület szervezésében.)

14:00 - 16:00 - Edi és Kolos (Szimpla Kert)
Akusztikus könnyedén.

14:00 - 18:00 - Szerkó management ruhavásár (Illegál)
+ jégkása, ingyen csocsó az utcán, kóstoló a Dióhéj, a mesés ínyencségek manufaktúrája jóvoltából

14:30 - Az elkészült Pinata szétverése (Ellátó Kert)

14:30 - 15:30 KÉZMŰVESKEDÉS: Afrikai bábkészítés (Kőleves kert)
Készítsünk bábokat, hogy ti is el tudjátok játszani otthon A Nap és a Hold meséi című afrikai mesét! Állatos bábok, afrikai madarak várnak! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

15:00 - 16:30 - Gamelán zeneműhely (Mika Tivadar Mulató)
A műhely résztvevői Indonéziát megjárt zenészek segítségével próbálhatják ki a hazánkban egyedülálló gamelán hangszereket, autentikus dallamokat tanulhatnak meg hangszeres előképzettség nélkül is. A gamelánozás nem csak zenei, hanem különleges közösségi élmény is, érdemes kipróbálni! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

15:00 - 17:00 - Zrínyi pop (Kazimír)

15:00 - Magosfa Alapítvány - Madarak és Fák társasjáték

15:00 - Váci Bodza Műhely - Ki mit tud a madarakról és a fákról játék valamint színes madár készítés

15:30 - 17:00 - KÉZMŰVESKEDÉS: Színes ételek (Kőleves kert)
Játékzöldségeket és gyümölcsöket készítünk: közeli és távoli tájak finomságait. A legkisebbek zöldségnyomdát, lenyomatokat, képeket készíthetnek. Nagyobbaknak szakácskönyvkészítés újrahasznosított papírból. Kóstolj, szagolj, ízlelj, fess, és vágj! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - NÉPEK ASZTALA (Kőleves kert)
Kóstoló a világ lepénykenyereiből. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - 17:30 - Foci a Menedék FC-vel (Klauzál tér)
Focizzatok a Menedék FC-vel, a külföldiekből és helyiekből álló focicsapattal! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - 18:00 - Zombori (Szimpla Kert)
Kamara Moldva. Fúziós világzenét játszó formáció, amely a magyar népzenétől ihletett dallamokat ötvözi a legkülönfélébb zenei stílusokkal. Egyaránt merít a jazz, a pop, a rock vagy épp a surfpunk világából, s közben megőrzi a népzene ösztönösségét és mélységét.

17:00 - Vándormadarak – zene a Balkántól a Közel-Keletig (Mika Tivadar Mulató)
A Menedék Egyesület munkatársainak koncertje, mely népdalokon keresztül repít minket a balkáni és a közel-keleti zene világába. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

17:00 - 18:00 - Kerekasztal beszélgetés (Kazimír)

18:00 - 20:00 - Zombori zenekar (Kazimír)

18:00 - 20:00 - Szkojáni Charlatans (Szimpla Kert)
Szexuális bevándorlók.

19:00 - Méhek koncert (Mika Tivadar Mulató)
A Méhek alapvetően két részből állnak. Egyikük Méhes Csaba, a másik Hargitai Gábor. Már a megjelenésük is figyelemreméltó. A színpadra sárga-fekete csíkos búvárruhában lépnek, szemük előtt teaszűrők hivatottak az összetett szemek illúzióját kelteni, hátukon szárnyak gyanánt 1-1 pár gumimatracpumpa, övükre kötve bongók, és csörgők, vállukra erősítve nádsípok, de számos egyéb háztartási eszköz is előkerül egy Méhek megmozduláson. A Sirius-dalban például az egyetlen kísérő hangszer a konyhából jól ismert fémhuzalos tojásszeletelő. Ezt nevezik ők "látványnak", amely produkcióik egyik fontos eleme. A másik lenne a „hallvány”. Zeneparódiák és infantilis blődlik hosszú sorát vonultatják fel, de vannak mélyen társadalomkritikus dalaik is, melyek igazán könnyfakasztóak.

Este: Soundpainting - Hungarian Soundpainting Orchestra (Szimpla Kert)
A Soundpainting univerzális, multidiszciplináris jelnyelv zenészek, színészek, táncosok és képzőművészek számára, mellyel jelen idejű kompozíciókat lehet létrehozni. Jelenleg (2013) a nyelv több mint 1200 jelet tartalmaz, melyek segítségével a hangfestő (soundpainter/composer) az előadók felé tudja jelezni a tőlük várt anyag típusát. A kompozíciót a hangfestő hozza létre a jelek paraméterein keresztül. A jelnyelv kitalálója Walter Thompson amerikai zenszerző/szaxofonos, aki 1974-ben, Woodstock-ban kezdte el kidolgozni a jeleket és a nyelvet.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A Menedék Egyesület programjait az Európai Unió Európai Integrációs Alapja támogatja.

Kezdés: 10:00

május 11 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: "Minden gyermek felnő, egyet kivéve.” /Pán Péter/ Azt, aki gyermekkora elveszett darabjait kutatja. Szüleink szerepe életünkben és választásainkban - vagy azok hiányában. Hogyan neveljük fel azt az embert, aki igazából vagyunk?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

május 12 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

május 13 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: Szociofilm-sorozat: Út a mennyországba (r.: Baltasar Kormákur, 2005)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Baltasar Kormákur filmrendező neve egybeforrt a skandináv film megújulásával. A 101 Reykjavík, A tenger, a Vérvonal, a Reykjavík-Rotterdam, a Dermesztő mélység és a Csempészek remek filmek, melyeket kitűnő atmoszférateremtés, utánozhatatlan színészvezetés, igazi skandináv hangulat jellemez.

Ilyen film az Út a mennyországba is, mely egy kissé megtévesztő cím, ugyanis nem vallásos a téma, hanem kőkemény társadalomkritika a krimi műfaji elemeit a maguk nyersességében használva. A film leleplezi, hogyan csapják be a biztosítótársaságok éppen azokat a kisembereket, akiknek földi mennyországot és nyugalmat ígérnek öreg napjaikra. Megadni viszont nem nagyon akarják.

az ÚT A MENNYORSZÁGBA (izlandi-amerikai film, r.: Baltasar Kormákur, 2005) rövid tartalma:
Hasting közelében végzetes autóbeleset történt. A biztosítónak azonban gyanúsnak tűnik néhány körülmény, ezért a helyszínre küldi a nyomozóját, Abe Holtot, hogy járjon utána. Holt rutinos zsaru, ismeri a szakma minden csínját-bínját. A haláleset miatt járó egymillió dolláros biztosítás kedvezményezettje az áldozat lánytestvére, Isold, aki a férjével és a fiával − Freddel és Thorral − a civilizációtól távol él. Holt felfedi a biztosítási csalást, ugyanakkor sajnálja az asszonyt és a családját. Megpróbál segíteni nekik, hogy elkerüljék a súlyos következményeket.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 14 Thursday

Anton Vezuv és Mayberian Sanskülotts koncert

Mayberian Sanskülotts
A Mayberian Sanskülotts-t 2010 júniusában alapította Csordás Zita és Balogh Gallus. Első albumukat, az Aloneinkápmegyer-t is ekkor vették fel, otthoni körülmények között, egy kazettásmagnóval. Egy évvel késöbb, 2011 nyarán az akkoriban felfutó hazai Lo-Fi hullámhoz kezdték sorolni őket, ezáltal egyre nagyobb figyelemhez jutottak. 2012 elején Tarcsi András személyében egy dobossal egészültek ki, majd vele együtt májusban felvették második lemezüket, a szintén lo-fi hangzású PseudoDeath-t. Miután András augusztusban kiszállt a zenekarból, az új dobos Hromkó István lett, majd röviddel utána Szigeti Árpád basszusgitáros is csatlakozott a zenekarhoz. Jelenleg egy hosszabb szünet után a harmadik lemezükön dolgoznak.

"A szomorú magyar női hang, a hamvadó cigarettavégek, újrahangszerelve, kiszállva a 80-as, 90-es évek kötött, lassan erőltetett alteréből, merítve a külföldi újpoppok ihletéséből, megszületett a zene, ami jó!"

Facebook: https://www.facebook.com/mayberian

Anton Vezuv
Az Anton Vezuv története 2010 környékén kezdődött azzal, hogy az énekes-dalszerző Sztív, elvonulva a külvilágtól, pár évet egy budapesti pincében élt, ahol dalok írásával töltötte idejét. A számok ekkor elkezdték keresni „gazdájukat”, ám sokáig nem is kellett várniuk, mert néhány hónapon belül összeállt a zenekar, amely már Anton Vezuv néven kezdte gondozni Sztív különleges szerzeményeit. A lassan, de ösztönös biztonsággal úszó lemezkészítés alatt az Anton Vezuv bár ritkán adott koncertet, ezek az alkalmak mégis különleges események voltak, a zenekar pedig megfordult Budapest számos reprezentatív klubjának színpadán. Az Anton Vezuv első nagylemeze, az 'Into The Sea' 2014 szeptemberében, a dalszerző-frontember Sztív születésnapján jelent meg.

"Gyulai István Sztív dalszerző hosszan érlelt szerzeményeit 2011-ben indult saját zenekarával még tovább főzte, de megérte a sok munka, mert az Anton Vezuv nemrég megjelent bemutatkozó albuma az év egyik legkülönlegesebbje és legjobbja" - recorder.hu

"Az Into the Sea első hallgatásra elringat és ahogy vége lett, kellemesen szomorkás űrt hagyott maga után" -nowmagazin.hu

"az Anton Vezuv tipikusan az a banda, akiről nem mondtuk volna meg, hogy magyarok. Az Into the Sea tökéletes hétfő esti kószáláshoz." - welovebudapest.com

Facebook: https://www.facebook.com/antonvezuv
https://www.youtube.com/watch?v=YAu8ie7JeB0

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

május 15 Friday

Vintage Disco w/ DJ Languszta

Rock and roll, psychobilly, psychadelic, garage, 60-as, 70-es évek hangulata DJ Langusztával, aki gondoskodik arról, hogy hajnalig ne legyen kedvetek elhagyni a táncparkettet.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 16 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 18 Monday

Menedék Filmklub: Hivatal

A Hivatal című film egy elképzelt bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatának mindennapjairól szól. Főszereplője Anna, a fiatal ügyfélszolgálatis munkatárs, akihez nap mint nap számtalan nemzet hazánkban letelepedni vagy itt élni kívánó tagja érkezik ügyes-bajos dolgaival. Anna napi rutinján keresztül belelátunk a hivatalba érkező bevándorlók személyes, időnként vicces, máskor elgondolkodtató vagy mélyen megrázó történeteibe, miközben tanúi lehetünk milyen megterhelő a hivatali dolgozók számára az ezekkel a megrázó sorsokkal való találkozás.

Bővebb információ a filmről és trailer:
http://www.hivatal.eu/

A vetítésre a belépés ingyenes.
A film után beszélgetés, vendégünk a film rendezője, Nagy Viktor Oszkár.

Kezdés: 19:00

május 19 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

május 20 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: HŰTLENEK (r.: Liv Ullmann, 2000)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. 

A HŰTLENEK forgatókönyvét Ingmar Bergman írta, a filmet Liv Ullman (Bergman filmjeinek egyik legmeghatározóbb személyisége, életének egyik legnagyobb szerelme) rendezte, közös kapcsolatukból, melyet tomboló szenvedély jellemzett, közös gyermek is született, akit Linn Ullmannak hívnak, manapság az egyik leghíresebb skandináv író, irodalomkritikus.

A film érdekessége, hogy mégsem Bergman és Ullmann szenvedélyes szerelmének története, hanem Bergman első házasságának hű krónikája. Mindettől függetlenül nem lehet eltekinteni attól, hogy a sorok között mégiscsak Bergman és Ullmann szerelmének krónikáját (is) látjuk, arról már nem is beszélve, hogy több idősíkon játszódik a történet, és az idős Bergman is főszereplő, külön kuriózum, hogy látjuk Fårö szigetének tengerpartján sétálni, ráadásul az egyik legnagyobb Bergman színész alakítja, Erland Josephson. (Lars von Trier egyébként A nimfomániás alapszituációját ebből a filmből vette.)

Bergman-sorozatunk feléhez érve, eljött az idő tehát, hogy megismerjük Ingmar Bergmant, mint 40 éves, kételyek között vergődő, iszonyatosan tehetséges és sármos filmrendezőt. Szórakoztató, mindemellett okos és szenvedélyes film ez, arról már nem is beszélve, hogy a bergmani problémákat most női szemüvegen keresztül láthatjuk.

HŰTLENEK (svéd-finn-norvég-német-olasz film, r.: Liv Ullmann, 2005) rövid tartalma:
Marianne látszólag boldog házasságban él férjével, Markusszal és kislányával, Isabellel. A család barátja David, aki elvált. Marianne és David között szerelem szövődik, amit Markus előtt titkolnak. Ám egy idő után Markus megtudja, hogy felesége megcsalja legjobb barátjával. Marianne úgy dönt, elköltözik otthonról Davidhoz, de a kislányt Markus magánál akarja tartani, és a gyámhivatal nála helyezi el a gyereket…

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 21 Thursday

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:30

május 22 Friday

Rock and Roll High School w/ Elliot & Séf

Rock, Beat, Hippi, Soul, Funk djset - táncolható történelem egyenesen a katedráról, Elliot és Séf kezei alól.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 23 Saturday

Allnightbreakz - Vida G & Vida L & Marka

A legendás Kultiplex egyik klubestje az Allnightbreakz visszatér egy éjszakára, de immáron a Mikában. Régi klasszikus breakek lesznek terítéken a rezidensektől: Vida G, Marka, Vida L. Remek lehetőseg a szórakozásra, a mostani nem túl széles break buli kínálatot tekintve. Aki annak idején lemaradt, az most pótolhat, a többiek pedig ismételhetnek.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 26 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

május 27 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: APRÓ SZTORIK (r.: Carlos Sorín, 2002)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. 

Carlos Sorín remekül ért ahhoz, hogy a világot a maga természetes szépségében mutassa be, ráadásul képes arra, hogy szociális érzékenységünket felébressze filmjeivel. Az APRÓ SZTORIKban se vállal annál kevesebbet, minthogy a társadalmi problémák hű ábrázolása mellett a lét filozofikus mélységéig is eljusson, s teszi mindezt játszi könnyedséggel.

Az APRÓ SZTORIK olyan film, amit nagyon sokáig nem felejt el az ember, pedig egy kicsinykét se tolakodó a történet, egy kicsinykét se harsány a tartalom, viszont a filmrendező nemcsak jól ismeri azt a világot, amit éppen ábrázol, hanem érti is, és képes arra, hogy beavasson minket a megszerzett tudásába.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

APRO SZTORIK (argentin-spanyol film, r.: Carlos Sorín, 2002) rövid tartalma:
Egy öregember stoppal indul kutyája keresésére, egy fiatalasszony tévévetélkedőre utazik, egy utazó vigéc pedig tortát visz elhunyt ügyfele gyerekének, hogy ezzel meghódítsa az özvegyet, mondanunk sem kell, történetük időnként összefonódik. Carlos Sorínt a mindennapi banalitások szépsége érdekli, szereplői amatőr színészek. Első filmjével Ezüst Oroszlán díjat nyert Velencében; az Apró sztorik pedig az utóbbi évek egyik legsikeresebb argentin filmje.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 29 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 30 Saturday

Zadam Társulat: I'M PRO sorozat - Glitter

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.

Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GLITTER, a társulat korábbi MEGAZADAM, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Belépő: 500 HUF

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Sebestyén Tímea
Szűcs Dóra Ida
Rendezés - koncepció:
Zambrzycki Ádám

Kezdés: 20:00

május 30 Saturday

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro. Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 1 Monday

A hazugság pszichológiája - Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

Figyelem! Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: 
A hazugság pszichológiája. Kegyes hazugság? Fájó őszinteség? Épp ellenkezőleg! Miért hazudunk, ha kell, ha se?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

június 2 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

június 3 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: PRÓBA UTÁN (r.: Ingmar Bergman, 1984)

Ingmar Bergman már túl van az úgynevezett utolsó filmjén (Fanny és Alexander, bár később még forgat filmeket), visszavonuláson töri a fejét. De aztán úgy dönt, rendez egy utolsó utáni mozit, amiben leleplez mindent, feltár, analizál, bemutat. Bemutatja alkotói módszerének lényegét. Beszédes a cím. A lényeg Bergmannál ugyanis nem a próbán dől el, hanem a próba után. Ebben a moziban benne van minden, ami miatt szeretjük Ingmar Bergmant. A filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész kedvenc Bergman-moziját jó szívvel ajánlja tehát mindenkinek. A filmrendező egyik legőszintébb vallomását.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

PRÓBA UTÁN (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1984) rövid tartalma:
A film főhőse egy öregedő rendező, aki egy Strindberg-darabot készül színpadra vinni. Próba után elbóbiskol a néptelen színpadon. Megjelenik a darab egyik szereplője, a fiatal színésznő azzal az átlátszó ürüggyel, hogy ottfelejtette az ékszerét. Megjelenik anyja is, az egykori nagy színésznő, a rendező volt szeretője, akinek labilis idegállapota és alkoholizmusa között nyilvánvaló ok-okozati kapcsolat áll fenn.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

június 5 Friday

A Tilos az Á Könyvek, a TÁP Színház és a Mika Tivadar Mulató bemutatja: Ami a könyvből kimaradt.

tilosPONTmika - A Tilos az Á Könyvek tavaszi könyveinek bemutatója.

19.00 Slammerek a középpontban

Indiana - Kemény Zsófi: Én még sosem című könyvéről
Szegedi Fanni - Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők című könyvéről

19.30 Az irodalom alfele – Nényei Pál stand up előadása

20.00 Slammerek a középpontban II.

Mészáros Peti - Markus Zusak: Underdog című könyvéről
Basch Peti - Rolf Lappert: Pampa blues című könyvéről
Imre Ábris - Laboda Kornél: mátéPONTindul című regényéről

20.30 Ami a könyvből kimaradt
A TÁP Színház performansza:
Laboda Kornél: mátéPONTindul

Az este moderátora és hangulatfelelőse
Göndör Laci és Fekete Ádám

A zenét szolgáltatja

Most Wanted: Electroswing party
Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

június 5 Friday

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

június 6 Saturday

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

Produkció! Egyetlen este alatt felvonul a klasszikus diszkózene teljes spektruma a funkostól a latinos-kongáson át a moroderes-szintetikusig, a diszkófunktól az electrofunkig, a jól ismert slágerektől az underground gyöngyszemekig. Az est porondmestere, lemezsonglőre és főbohóca: Hifi Nyuszi.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 9 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

június 10 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: LOLA VERSUS (r.: Daryl Wein, 2012)

Kezdődik a nyár, ilyenkor szezonja van a szerelmes filmeknek. A LOLA VERSUS is ilyen szerelmes, szakítós, szenvedős film, de legalább nagyon jó. Igazi nyári mozi ez tehát, mely nemcsak szórakoztat, hanem közben még okos is. Arról már nem is beszélve, hogy ez a Lola is afféle életben csetlő-botló, kicsit ügyetlen, helyét kereső leányzó. Vagyis olyan, mint mindannyian.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

LOLA VERSUS (amerikai film, r.: Daryl Wein, 2012) rövid tartalma:
Lola egy átlagos, 29 éves nő, akit épp nem átlagosan dobnak ki: Luke három héttel az esküvő előtt gondolta meg magát és hagyta faképnél a lányt. Lolából mindez felszínre hozza a közelgő harmadik X-től való félelmet. Lola kihez máshoz, mint legjobb barátnőjéhez fordul segítségért, miközben a reménytelenül szerelmes Henryt, valamint szülei jobbnál jobb tanácsait is kétségbeesetten próbálja elhárítani magától. Miután Lola addig rendszerezett élete szép lassan atomjaira hullik, s csak ballépések és alkoholmámor marad a helyében, kénytelen elismerni, hogy most először fogalma sincs, mihez kezdjen. Belátja, senki mástól nem várhat segítséget, a maga kezébe kell vennie sorsa alakulását.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Belépő: 1000 HUF

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 19:00

június 13 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 15 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Modern kapcsolatok - avagy mi dönti el, mi a normális? Monogámia vagy poligámia? Házasság nélkül nem élet az élet? Szerető vagy elkötelezett társ? Együttmaradni a gyerekek kedvéért? Mekkora szabadság normális egy kapcsolatban? Tehet-e jót a távolság? És mi van akkor, ha jobb nekem egyedül?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

június 17 Wednesday

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

június 17 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁR MÓNIKÁVAL (r.: Ingmar Bergman, 1953)

Bergman-sorozatunk egyik gyöngyszemét ajánlom mindenki figyelmébe. A mester korai alkotása még közel áll a neorealizmushoz, de már egyáltalán nem neorealista alkotás. A filmtörténet egyik legprovokatívabb jelenetét tartalmazza a film, mely nem sokkal később Truffaut Négyszáz csapásában megismétlődik. A filmet kétszer kellett leforgatni, mert a nyersanyag fényt kapott, de Bergman nem nagyon bánta, ugyanis a forgatáson összejött a Mónikát iszonyatos szenvedéllyel alakító Harriet Anderssonnal a fény áztatta csodás szigeten. Igazi nyári, szerelmes film lesz tehát ez a mozi, nem kevés társadalomkritikával. A filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész azért is alapműnek tartja és nagyon ajánlja ezt a remek Bergman-mozit, mert a filmtörténet egyik legprovokatívabb beállításában kegyetlen kritikával él a mester. A vetítés különlegessége, hogy Bergman egyik legérzékenyebb alkotását mutatjuk be filmklubunkban.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

EGY NYÁR MÓNIKÁVAL (r.: Ingmar Bergman, 1953) rövid tartalma:
Harry és Mónika Stockholm szegényebb negyedében lakó fiatalok. A fiú egy porcelán raktárban, a lány egy zöldséges boltban dolgozik. Nem látnak maguk előtt jövőt különösen akkor, amikor Mónika elveszíti munkahelyét. Elhatározzák, hogy a várost körülvevő lakatlan szigetek egyikére mennek keresve a szabadságot és a felszabadulást. Eleinte úgy élnek, mint a paradicsomban. Sajnos hamarosan hiányozni kezd a pénz. Ehhez jön egy őket üldöző huligánnal való drámai összeütközés. Vissza kell térniük. Mikor kiderül, hogy Mónika terhes, összeházasodnak és beköltöznek egy szegényes szobába. Harrynak munkát kell, hogy találjon. Tanulni is akar. A helyzettől kétségbeesett leány megcsalja őt, elhagyja Harryt és pici lányukat.
A kritika egyöntetűen kiemelte Gunnar Fischer hallatlanul szép képeit, ahol a szigetet beborító napfény sugarai állnak ellentétben a lehangoló munkástelep házainak sivár csúnyaságával. A fiú nyugalommal teli természete is élesen szemben áll a lány agresszióval teli, szinte állatian ösztönös viselkedésével.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

június 18 Thursday

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell, bár ezúttal a földszinten, a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek! De ha nem fellépő, csak néző szeretnél lenni, és inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni, erre is kiváló alkalom ez az est, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic in the party district. The stage will be set up on the ground floor this time, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

június 24 Wednesday

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA (r.: Ingmar Bergman, 1955)

Ingmar Bergmannak az Egy nyári éj mosolya (1955) című romantikus vígjáték hozta el igazán a nemzetközi elismerést. A filmet a Cannes-i fesztiválon Arany Pálmára jelölték, ugyanitt megkapta a legjobb poétikus humor díjat (ez nem vicc).

2005-ben a Time magazin az Egy nyári éj mosolyát beválasztotta minden idők 100 legjobb filmje közé.

Az alaptörténet – szerelmi partnerek cseréje egy nyári éjszakán – sok feldolgozást megélt leginkább zenés színdarabokban. Londonban és New Yorkban Catherine Zeta-Jones és Angela Lansbury szereplésével vitték színpadra a történetet, hazánkban Törőcsik Mari és Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével játszották néhány éve óriási sikerrel színházi produkció keretében.

De Woody Allen Szentivánéji szexkomédia (1982) című filmje is Bergman moziján alapszik.

Fredrik Egerman (Gunnar Björnstrand) egy középkorú ügyvéd feleségül vesz egy 19 éves szépséget, Annet (Ulla Jacobsson). Házasságuk két év után még mindig nem tökéletes a lány tartózkodása miatt. Fredriknek van egy fia az első feleségétől, Henrik (Björn Bjelfvenstam), aki a húszas évek elején jár és lelkésznek készül, de jelenleg a mostohaanyja szerelme gyötri. A fiút nagyon zavarja a félig oidipuszi helyzet, ezért egy boldogtalan viszonyba menekül apja kéjes cselédlányával, Petrával, akit az a Harriet Andersson alakít, akit a múlt héten filmklubunkban az Egy nyár Mónikával című filmben láttunk Mónika szerepének tökéletes alakításában.

Ezzel a feledhetetlenül szórakoztató, mindemellett mélységesen elgondolkoztató filmmel filmklubunk el is megy nyári szünidőre. Legközelebb szeptember első szerdáján (09.02.) találkozunk továbbra is 19 órától. Addig is jó nyaralást kíván ezzel a legendás Bergman-mozival a filmklubvezető mindenkinek!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA (r.: Ingmar Bergman, 1955) rövid tartalma: Fredrik Egerman (Gunnar Björnstrand) egy középkorú ügyvéd feleségül vesz egy 19 éves szépséget, Annet (Ulla Jacobsson). Házasságuk két év után még mindig nem tökéletes a lány tartózkodása miatt. Fredriknek van egy fia az első feleségétől, Henrik (Björn Bjelfvenstam), aki a húszas évek elején jár és lelkésznek készül, de jelenleg a mostohaanyja szerelme gyötri. A fiút nagyon zavarja a félig oidipuszi helyzet, ezért egy boldogtalan viszonyba menekül apja kéjes cselédlányával, Petrával, akit az a Harriet Andersson alakít, akit a múlt héten filmklubunkban az Egy nyár Mónikával című filmben láttunk Mónika szerepének tökéletes alakításában.

Előadó: Csejk Mikló. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

június 27 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 29 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: A szokás hatalma. A körömrágástól a gyűjtögetésig. Hogyan alakulnak ki jó és rossz szokásaink? Mi köze ehhez a stressznek? Hol a határ a rossz szokás és a függőség, illetve a kényszer között? Hogyan szabadulhatunk meg nem kívánt beidegződéseinktől?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

július 4 Saturday

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Jutasi

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

A belépés ingyenes. // Free entry.

Kezdés: 22:00

július 7 Tuesday

Budapest Pride - Petruska András koncert

Petruska András a magyar akusztikus színtér legkiválóbb gitárosai közé tartozik, aki számos külföldi koncert, fesztiválfellépés és rádiós szereplés után elkötelezett LMBTQ támogatóként elhozza nekünk zenéjét a Budapest Pride-ra is.Minden zenei ínyenc figyelmébe ajánljuk, aki megismerkedne egy kiváló gitáros és énekes saját szerzeményeivel.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

július 11 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 13 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ördögi köreink pszichológiája 2/1
Ugyanaz az ajtó, mégis bevered a fejed? Miért kerülünk újra meg újra kísértetiesen hasonló helyzetekbe? Mitől függ, hogy milyen problémát “vonzunk be”? A sors sújt? Vagy velünk van a baj? Ha a logikáját megérted, kezedben a kulcs! 2 részből álló sorozatunk 1. előadásán többek közt kiderül: Miért mindig a rossz emberbe szeretek bele? Miért húzom folyton a rövidebbet? Hogyan lettem ufo? Miért bénázok abban, amit más a kisujjából ráz ki?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

július 22 Wednesday

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 16:00

július 25 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 27 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ördögi köreink pszichológiája 2/2.
Ugyanaz az ajtó, mégis bevered a fejed? Miért kerülünk újra meg újra kísértetiesen hasonló helyzetekbe? Mitől függ, hogy milyen problémát “vonzunk be”? A sors sújt? Vagy velünk van a baj? Ha a logikáját megérted, kezedben a kulcs! 2 részből álló sorozatunk 2. előadásán többek közt kiderül: Miért nem tudok parancsolni magamnak? Miért számít mindennél jobban, hogy mit gondol a másik? Miért aggodalmaskodok ahelyett, hogy élnék?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

augusztus 15 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

augusztus 22 Saturday

Balkan Party - ELMARAD!!!!

Sajnos a hétfő esti özönvíz a Mika pincéjét sem kímélte, úgyhogy a most szombati Balkan Partyt, legnagyobb sajnálatunkra, nem tudjuk megtartani. Következő buli: szeptember 5-én.

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 26 Wednesday

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

szeptember 1 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 2 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: COCO CHANEL ÉS IGOR STRAVINSKY (r.: Jan Kounen, 2009)

A skandináv sorozatunk legnagyobb sztárja, Mads Mikkelsen és Anna Mouglalis briliáns kettőse igazi gyöngyszeme a 2015. szeptember 2-án induló új évadunknak, mely 2016 júniusáig tart. Most is minden szerdán egy értékes, érdekes, izgalmas alkotással várjuk a filmek szerelemeseit a Mika pincehelyiségében 19 órától. A mostani filmben nemcsak a zeneszerző Sztravinszkij személyisége bontakozik ki remek módon, hanem Chanel kemény emancipációs küzdelmének is szemtanúi lehetünk. Coco Chanel életét már sokszor feldolgozták, vászonra kívánkozik. De a filmklub vezető véleménye szerint, ez a film minden feldolgozáson túlmegy, igazi kis gyöngyszem, filmklubunkba való.
Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A 'COCO CHANEL ÉS IGOR STRAVINSKY' (r.: Jan Kounen, 2009) rövid tartalma:
1913 - Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatának premierje a Théatres Des Champs-Elysées színpadán. Coco Chanel megbabonázva ül a nézőtéren. A forradalmi mű azonban túl modernnek, túl radikálisnak bizonyul; a felbőszült közönség zúgolódik és kis híján forrongásba tör ki. Stravinsky vigasztalhatatlan. Hét évvel később, a már elismert, sikeres és gazdag Coco Chanel újból találkozik a zeneszerzővel, aki az orosz forradalom elől menekülve, emigránsként, fillérekből tengeti életét. A vonzalom azonnal felébred közöttük, szikrázik a levegő. Coco felajánlja Garches-ban található házát, ahol Sztravinszkij nyugodtan dolgozhatna. A zeneszerző gyermekeivel és feleségével együtt azonnal odaköltözik. A két szárnyaló szellem között mély és szenvedélyes kapcsolat veszi kezdetét.
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 4 Friday

French Connection w/ DJ Maadjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 5 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 7 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.
Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 8 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 9 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: BÖRTÖN (r.: Ingmar Bergman, 1949)

Ingmar Bergman sorozatunkat az idei 2015/2016-os filmklub évadban is folytatjuk. Filmklubunk egyébként idén megint szeptembertől tart majd 2016 júniusáig. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész azt gondolja, hogy láttunk már elegendő Bergman-mozit ahhoz, hogy belevágjunk a mester első szerzői filmjének elemzésébe. Ebben a kezdeti Bergman-filmben már minden eleme megtalálható a későbbi filozófiai- és motívumrendszerének, csak még a fiatal Bergman nem igazán mesterszakács. Talán a fűszerek aránya nem tökéletes, de az biztos, hogy igazi Bergman-fogást tálal elénk. Talán még túl sokat akar mondani, még túl sokat akar megmutatni magából, a világból, talán még túl fiatal és szenvedélyes. A film témája egyébként még továbbra is aktuális: a földi pokolról van benne szó, melyet az ördög kormányoz…

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A 'BÖRTÖN' (r.: Ingmar Bergman, 1949) rövid tartalma:
Az egzisztencializmus hatásáról tanúskodó mű főhőse egy filmrendező, aki a földi pokolról szeretne filmet készíteni, amelyet az ördög kormányoz. A film végül nem készül el, így nem kapunk választ a benne felvetendő kérdésekre sem. Pokol-e a földi élet? Létezik-e Isten, és ha igen, eljuthat-e hozzá az ember?

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 11 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

szeptember 12 Saturday

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party a Mika Tivadarban

18.30 Film: Daawat-e-Ishq / A szerelem ünnepe (2014)
21.30 Bollywood party

Film: Daawat-e-Ishq / A szerelem ünnepe(2014) 

2014, Bollywoodi vígjáték 118 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Habib Faisal
Főszereplők: Aditya Roy Kapoor, Parineeti Chopra, Anupam Kher

Gullunak az édesapja próbál megfelelő férjet találni indiai szokás szerint. Egy tanult fiúhoz azonban jelentős hozományra lenne szüksége, amihez nincs elég pénzük. A sok visszautasítás és csalódás után Gullunak már elege van a házasság-business-ből. Elhatározza, hogy a sarkára áll, és a hozományellenes törvényt kihasználva, gazdagnak adja ki magát. Nagy hozományt meglebegtetve hozzámegy egy tehetős fiúhoz, Taruhoz, majd másnap feljelenti a családot, hogy hozományt kértek tőle, akik majd a bíróságon kívül megegyezve egy nagyobb summához juttatják. Így végre beteljesítheti az álmát Amerikában. A terv azonban több buktatót is rejt magában.
A film komoly társadalmi problémákat: a hozomány és az elrendezett házasságok témakörét járja körül könnyed formában, nagyszerű zenékkel és rengeteg csodás étellel, mert úgy tűnik, hogy a női szívhez is a gyomron keresztül vezet az út…

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vf9NZdBTDKM
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=HpLaH1iy6bc&list=PLtDW0XO4Gzxgpk41-Aw6xBM2ncwvGpGLg

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and film screening on 12th of September, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató

18.30 Film screening: Daawat-e-Ishq (2014)
21.30 Bollywood party

18.30 Film: Daawat-e-Ishq (2014)
2014, Bollywood comedy-drama 118 min, in Hindi with Hungarian subtitlel
Director: Habib Faisal
Stars: Aditya Roy Kapoor, Parineeti Chopra, Anupam Kher

Story: Gulrez "Gullu" Qadir is sick and tired of being rejected by dowry seeking men . She then decides that according to a new law she will marry a man and push him in a dowry case and take the dowry money from him and leave to America to fulfill her dreams. Enter Tariq "Taru" Haider a middle class chef who owns a resteraunt in Lucknow whom she pushes into a dowry case.

Music: https://www.youtube.com/watch?v=HpLaH1iy6bc&list=PLtDW0XO4Gzxgpk41-Aw6xBM2ncwvGpGLg

Free entry!

Kezdés: 18:30

szeptember 14 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjenek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Téma: A teljesítmény pszichológiája. Hogy hozd ki magadból a legtöbbet? Hogy férj bele a napba? Honnan tudhatod, hogy tényleg tehetséges vagy-e? Mi áll a kiugró teljesítmények mögött?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

szeptember 15 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 16 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: YVES SAINT LAURENT (r.: Jalil Lespert, 2014)

Saint-Laurent algériai francia családba született. A helyi gimnázium egy diákelőadása alkalmával lobbant szerelemre a jelmeztervezés iránt, ekkor tizenegy éves volt. A divatvilág iránti ébredő vonzalma egyidejűleg menekülést is jelentett diáktársai gúnyolódása elől, akik a feminin kisfiúban állandó céltáblára leltek.

Tizenhétévesen, 1953-ban költözött Párizsba, itt az haute couture szakmai kamara divatiskolájában tanult. Képzése idején már versenyt nyert az Nemzetközi Gyapjútitkárság pályázatán egy koktélruha tervével. Miután divatrajzai a Vogue-ban is megjelentek, a főszerkesztő felfigyelt rá, és Christian Dior figyelmébe ajánlotta, aki alkalmazta is divatházában, és Saint Laurent Dior haláláig (1957) itt dolgozott, sőt 21 évesen művészeti vezetővé nevezték ki, azzal a nem titkolt céllal, hogy a válságba került céget a csődtől megmentse.

Első Diornál készített kollekciója (Ligne Trapèze) világsiker, megszabadította a ruhákat a vattatömésektől és a merevítőktől, természetes vonalú ruhákat készített. 1960-ban katonai szolgálatra szülőföldjére, Algériába hívták be (itt ekkor már évek óta polgárháború tombolt), de pár nap alatt idegösszeroppanással zárt intézetbe került, ahol elektrosokk-terápiával és drogokkal kezelték, ennek következtében drogfüggő lett, így állását is elvesztette a Dior-háznál. 1961-től a Bergé-divatház alkalmazta (a tulajdonos egyidejűleg Saint-Laurent élettársa volt), illetőleg már saját neve alatt is készített kollekciókat.

Tervezései a hatvanas években gyakran botrányszámba mentek, így például elsőként készített átlátszó anyagokból modelleket (Nude-Look), és farmeranyagból is az elsők között tervezett. A hatvanas-hetvenes években az Yves Saint-Laurent-divatház olyan trendeket követett, sőt nem ritkán ezek úttörőjévé is vált, mint a Beatnik-Look, a tweedöltönyök, szűk nadrágok és szűk, comközépig érő csizmák, illetve 1966-ban a klasszikussá vált női nadrágkosztüm.

Ugyanebben az évben nyitotta első, saját márkanevű prêt-à-porter-üzletét Párizsban, és az YSL-logó megkezdte nemzetközi diadalútját. Ekkoriban már sztárok is hordják ruháit, mint Catherine Deneuve.
2002-ben Yves Saint-Laurent látványos külsőségek közepette visszavonult a közvetlen tevezéstől.

A búcsúbemutatón a divatvilág prominensei és a francia kulturális élet kiválóságai búcsúztatták, míg kedvenc modelljei: Naomi Campbell, Jerry Hall és Laetitia Casta utoljára léptek fel ruháiban, Catherine Deneuve pedig egy szerelmesdalt énekelt. La Villette-ben saját múzeuma nyílt.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

YVES SAINT LAURENT (r.: Jalil Lespert, 2014) rövid tartalma:
1957. január, Párizs. A 21 éves Yves Saint Laurent váratlan lehetőséghez jut, a nagynevű divatház alapítója, Christian Dior asszisztense lesz. Amikor pedig a cég már a fiatal tehetség saját tervezésű úgynevezett haute couture-kollekcióját is bemutatja, érthetően azonnal a divatszakma figyelemének középpontjába kerül. A bemutató óriási siker, Yves Saint Laurent-t az addig alkalmazott merev formák felszabadítójaként, szinte forradalmárként ünneplik. Nemcsak a hírnév, de a szerelem is hamar utoléri: megismerkedik Pierre Bergé-zsel, s egy életre szóló kapcsolat szövődik köztük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 16 Wednesday

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépé ingyenes. / Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 17 Thursday

A lány hét névvel - könyvbemutató

Egy menekült, akinek sikerült:

A világ legkegyetlenebb diktatúrájából szabadult ki Hyeonseo, aki most a brutális rezsimben töltött gyermekévekről, a szökésről és családja kimenekítéséről mesél személyesen Karafiáth Orsolyának a Mika Tivadar Mulatóban, Budapesten, 2015. szeptember 17-én, 6 órától.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Karafiáth Orsolya könyvbemutató beszélgetése Hyeonseo Leevel.

,,Megrázóan szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré."

Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül.
Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.
Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.

Kezdés: 18:00

szeptember 18 Friday

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 19 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 20 Sunday

Autómentes Gyermeknap a Kazinczy utcában

Talán nincs is olyan ember ma Budapesten, aki ne ismerné a Kazinczy utcát. És nem csak a névadó nagy költő, nyelvújító személye miatt, hanem az utcában évek óta zajló vendéglátós, kulturális, összművészeti tevékenység miatt. Sokan tudják, hogy az utcában nemcsak egyszerű vendéglátóhelyek működnek, hiszen azoknak belsejében koncertek, kiállítások, háztáji piac, különféle vásárok várják a szórakozni és kulturálódni vágyókat. A Kazinczy, a Kultúra utcája, és a benne működő vendéglátóhelyek elhivatottak abban a tekintetben, hogy a belváros ezen kis szeglete példát mutasson, hogy miként lehet kialakítani egy élhetőbb, gyermek-, és felnőtt-barátabb, zöldebb, madárcsicsergősebb környezetet. Évek óta küzdenek azért, hogy a Kazinczy utcai autós forgalom csökkentésével tényleg egy európai szintű, az itt élők és a külföldiek számára is gondtalanul használható tér jöhessen létre, amely jelen pillanatban az áthaladó autóforgalom miatt sokszor élhetetlennek bizonyul. Számos európai városban megtalálhatók az efféle terek, miért pont itt, Budapesten ne lenne rá szükség?

A mindennapos kulturális tevékenység mellett az elmúlt három évben utcalezárások, performanszok, falshmobok és egész napos utcafesztiválok mutatták meg, milyen jó és hasznos, ha a zajszennyezés csökken, s ha óránként nem autók százai, hanem sétáló családok lepik el az utcát, alakítják ki annak élhetőbb arculatát, és a legkülönfélébb, izgalmas programokkal lehet egy kicsit közelebb hozni egymáshoz az embereket. A több száz családot vonzó alkalmakon olyan zenekarok léptek már fel, mint a Makám, a Szeder, a Dream Ferry vagy épp a Roszica Bolgár Gyermek- és Tánckórus. Emellett szociológiai játékokkal, táncházzal, faültetéssel igyekezték a szervezők még színesebbé tenni ezeket a pár órás vagy akár egy egész napot átölelő dzsemborikat.

Most ősszel, szeptember 20-án ismét lezárásra kerül az utca. Az idei Autómentes világnap és a Gyermekek világnapja alkalmából egy eddiginél is széleskörűbb, különlegesebb fesztivált szervez az utca gyerekprogramokkal, koncertekkel, városnézési fórummal, háztáji piaccal, játszóházzal és még lehetne sorolni. Petíciót is terveznek benyújtani a helyi önkormányzatnak, legalább 5000 aláírással. Szeptember 20-án, vasárnap tehát érdemes lesz elsétálni a Kazinczyba! Vegyetek részt a programokon, vásároljatok a piacon, beszélgessetek a városról, írjátok alá a petíciót, hogy végre legyen egy igazi, ezerarcú sétálóucánk!

*** PROGRAMOK ***

Játszóházak

Gyermek kézműves programok

Gyerekprogramok a Mikában a Menedék egyesülettel

Helló Anyu! játszóház

Szimplakerti Háztáji Piac (9:00 - 14:00)

Nagy Edi Project

Nagy Kristóf looperen

Roszica Bolgár tánckórus

Open Mic a Mika Tivadar Mulatónál - 14:00

Rutkai Bori Gyerekkoncert a Mika Tivadar Mulatónál - 17:00

Bognár Szilvia és az EtNoé a Szimpla Kertben - 18:00

Lány a Liftben koncert a Mika Tivadar Mulatónál - 18.00

Szimpla Jam

A belépés az összes programra természetesen ingyenes.

Kezdés: 12:00

szeptember 22 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 23 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ORSZÁGÚTON (r.: Federico Fellini, 1954)

Federico Fellini az Országútonról ezt mondja: „Egy férfi és egy nő együtt él, de mégis nagyon távol egymástól. Ezt a párost követjük egy hosszú úton, hogy érzékeltessük a bizonytalanságot. A film alapgondolata az emberi kommunikáció nehézsége és az emberek között kialakuló, feloldhatatlan szakadék.”

A film a tengernél kezdődik és a tengernél ér véget. Hagyományosan a tenger a szabadság szimbóluma, ahogy az utazás is a szabadság hazája. Ám mit ér a szabadság szeretet nélkül? Fellini örökzöld klasszikusa himnusz a szeretethez, melyet két örök bohóc ad elő. Klasszikus bohóctréfájuk Fellininél tragédiává nemesül.

A Fehér bohóc (az apa, a tanár, az Isten) a racionalitás mezején mozog. Auguszto (a gyermek, a diák, az ember) világa az emócióké. Kettősük adja ki az emberi élet drámáját.

A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész nagyon meleg szívvel ajánlja ezt a filmet mindazoknak, akik még nem látták, és mindazoknak, akik újra akarják élni.

A vetítés után pedig most is megbeszéljük, elemezzük, szétszedjük és összerakjuk, de leginkább szeretjük, nagyon szeretjük.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

ORSZÁGÚTON (r.: Federico Fellini, 1954) rövid tartalma:
Vannak filmek, amelyek beépülnek életünkbe, hiába változik az idő, az ízlés és a technika, kopásmentesen szépek maradnak, akárcsak legigazabb emlékeink. Ha csak úgy véletlenül meghalljuk Nino Rota filmzenéjének azt a bizonyos feledhetetlen dallamát, máris felidéződik bennünk a megrázó, mégis felemelő történet az édes, bolondos, csupa lélek Gelsomináról, az erőszakos, durva érzelmeket megvető Zampanóról, meg a mindentudó bolondról, aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek értelme van itt a földön.

szeptember 24 Thursday

VUK és Magyar Császári Pillanatművek koncert

Magyar Császári Pillanatművek:
A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.

https://www.facebook.com/pillanatmuvek

VUK (Volume Under Kontroll):
Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak. A zenekar tagjai igen aktívak a hazai könnyűzenei életben, így nem véletlen, hogy ismerősek lehetnek a The Carbonfools, a Belmondo, a The Acoustic Loops, vagy a Song-óra koncertjeiről.
Fekete István - gitár, ének
Fekete János Jammal - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

szeptember 25 Friday

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

Produkció! Egyetlen este alatt felvonul a klasszikus diszkózene teljes spektruma a funkostól a latinos-kongáson át a moroderes-szintetikusig, a diszkófunktól az electrofunkig, a jól ismert slágerektől az underground gyöngyszemekig. Az est porondmestere, lemezsonglőre és főbohóca: Hifi Nyuszi.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 26 Saturday

Riddim Colony Soundsystem

Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 28 Monday

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre. Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjenek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Téma: A szakítás pszichológiája. Pedig majdnem jó! - Meddig próbálgassuk? Újra a húspiacon! - Nincs már késő ehhez? Tippek a túléléshez! Honnan tudom, hogy kész vagyok-e egy új kapcsolatra?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

szeptember 28 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. A QuizNight-ra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.
A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

szeptember 29 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 30 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ZSEBTOLVAJ (Robert Bresson, 1959)

„A némaságot a hangosfilm találta fel” – mondta Bresson a Zsebtolvaj kapcsán. A filmben ugyanis óriási dramaturgiai szerepe van a csendnek. Bresson korát megelőzve a modern film úttörői közé tartozik, nemcsak Godard-ra és Truffaut-ra hatott, hanem az egész francia újhullámra. Temérdek az áthallás Godard egy évvel későbbi Kifulladásig című filmjének Michelje és Bresson Zsebtolvajának Michelje között. (Nem véletlen a névválasztás, nem másolás, inkább továbbgondolás.)

Mindketten kilépnek a kispolgári társadalom álszent moralizáló világából, és megpróbálnak teremteni egy szabadabb, igazságosabb, egyenlőbb világot persze a bűn, az erőszak eszközeivel.

Dosztojevszkij Raszkolnyikovja ihlette mindkét rendezőt, a nyomorúságos szegénységből való kitörés vágya. Persze az efféle bűnök nem maradnak bűnhődés nélkül. Társadalmunk óriási nyomást gyakorol a lelkiismeretre.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

ZSEBTOLVAJ (r.: Robert Bresson, 1959) rövid tartalma:
A Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének alaphelyzetét és motívumait idéző filmben Michel meggyőződésből lett zsebtolvaj. Szerinte vannak emberek, akiknek szabad megszegniük a törvényt, s maga is ilyen. Barátnője, Jeanne és egy rendőrfelügyelő hiába próbálja az ellenkezőjéről meggyőzni; ügyessége folytán a rendőrségnek sehogy sem sikerül tetten érnie. Amikor két cinkostársát letartóztatják, Michel átmenetileg elhagyja Párizst. Visszatérvén újra találkozik Jeanne-nal, akit közben egy másik férfi teherbe ejtett. Újra lopásra adja a fejét, hogy a lányt támogassa, de ezúttal elfogják. Jeanne meglátogatja, s Michel ekkor ébred rá, hogy szereti: „Milyen furcsa utat is kellett bejárnom, hogy eljussak hozzád.”

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 30 Wednesday

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 1 Thursday

Le Hjärta és Dorothy's Legs koncert

Le Hjärta
A négytagú budapesti Le Hjärtát a 2010-es évek elejének lo-fi forradalma tette fel a hazai poptérképre. Első, az A38 tetőteraszán adott koncertjük óta felléptek a fővárosi underground legfontosabb helyein, és készült egy klipjük is a Tellement une star című számhoz. Bár, ahogy a név is utal rá, leginkább a francia filmek és a kortárs északi kultúra inspirálja a gondolatvilágukat, a Le Hjärta zenéje a 80-as évek brit újhullámát idézi, aktuális gitárzenék és a francia elektro hatásaival keverve. Idén egy új EP-re és mellé egy klipre is számíthatunk tőlük, október 1-jén pedig a Mikában lépnek fel a Dorothy's Legs előtt.
Nagy Róbert - gitár, ének
Horváth Gergő - basszusgitár
Vészi Kriszta - dob, vokál
Adler Tamás – billentyű

Dorothy's Legs
Szilágyi Máté és Walters Lili párosa 2012-ben kezdte az együtt zenélést. Azóta sok minden történt, mindenesetre idén többek között az ARTplaccon és az index.hu dalversenyének (A Szám) a döntőjében is találkozhattatok velük. Lili a dalszövegeket írja és énekli, Máté pedig a dalokat szerzi, gitározik, szintetizátoron játszik és a vizuálért is felel. Elektronikus alapú zenéjük sokrétű stíluskavalkád, egyfajta artpopként olvasztva össze az őket érő inspirációkat.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 2 Friday

Turn Signals lemezbemutató koncert

A jó debütáló kislemez olyan, mint egy ígéret: figyelmet kelt, kíváncsivá tesz, kielégületlenül hagy. A 2014 telén megjelent Take A Ride EP ebből a szempontból tökéletesen hozza azt, amit elvárhatunk: lelkesen hallgatjuk, elégedetten bólogatunk, mire feleszmélünk, már vége is a három dalnak.

A Turn Signals 2012 (NYARÁN/TELÉN) rögzítette dalait négy zenész barátjával közönsen. A stúdióban összesűrűsödtek az energiák: a kislemezen látszó muzsikusok mind a frontember, Iliás Ádám közeli barátai, ezért szívesen működtek közre a szerzői anyag felvételében. A billentyűkön a Belmondoban is működő Derecskei Zsolt játszik, gitáron az Index és a Recorder éves kedvenc-lemezlistáin rendre az élbolyban végző Dope Calypso és Haunebu tagja, Kelemen László, a dobok mögött a SuperSonicból is ismerős Bakó Balázs, basszusgitáron a frontember, a Turn Signals-dalok énekese-szerzője, a garázsrockot játszó The Trousers együttesben közreműködő Iliás Ádám.

A zenekar élő felállása Iliás Ádámból, Láng Miklósból és Révész Tamásból áll.

Belépő: 1000 HUF

https://www.facebook.com/turnsignalsmusic

Kezdés: 21:00

október 2 Friday

Bevenda Discoteca w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli! A pult mögött: Zenit Incompatible

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 3 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 5 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 5 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 6 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert estje.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

október 7 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: POLISSE (Maiwenn Le Besco, 2011)

A Polisse kemény témát boncolgat, olyan kérdéseket vet fel, amelyeket általában a szőnyeg alá söprünk, tabunak tekintünk, amiről inkább nem is akarunk beszélni. Az elsősorban színésznőként ismert Maïwenn harmadik nagyjátékfilmje megrázó erejű alkotás. Két okból is. Egyrészt azért, mert lehúzza a leplet arról, hogy a rendőrség mennyire nem törődik a saját munkatársaival sem. Másrészt azért, mert bemutatja, hogy társadalmunkban milyen nagy számban követnek el fiatalkorúak és gyermekek ellen erőszakos bűncselekményeket felnőttek. És ebbe az is beletartozik, amikor az anya megrázza a már régóta síró gyereket az utcán, hogy hallgasson végre el… A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész tehát jó szívvel ajánl most egy botrányfilmet, amely óriási siker volt Nyugat-Európában.

A mű Cannes-ban a zsűri díját nyerte és a kritika is egyöntetű lelkesedéssel fogadta. 2011-ben a késő őszi franciaországi mozibemutatóval igazi blockbusterré vált, a nyitóhétvégén a bevételi lista első helyét szerezte meg, hollywoodi szuperprodukciókat előzve meg, tegyük hozzá, teljesen jogosan.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A POLISSE (r.: Maiwenn Le Besco, 2011) rövid tartalma: A párizsi rendőrség tagjainak a legkegyetlenebb bűnügyekkel kell szembesülniük. A munkát csak elhivatottsággal lehet csinálni, de érezni kell a határokat: sokuk a magánéletében sem tud szabadulni az utcán látottaktól.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 7 Wednesday

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 8 Thursday

Ten Years Before – Klusters és Kiddo koncert

Hello! Van egy új zenénk!

Az ősz beköszöntével újra jelentkezünk és elhozzuk nektek a legtehetségesebb, friss, hazai előadókat. A tizedik szezonnyitó bulit a Klusterssel és a Kiddoval robbantjuk be október 8-án, immáron új helyszínen: a Mika Tivadar mulatóban.

Klusters
------------------------------
Az éjszakai ragyogást elhozó, pszichedelikus űr-pop zenekar az év elején rendkívül erős, bemutatkozó konceptalbumával, az "Olbers' Paradox"-szal letarolta a hazai underground zene világát. A producerpáros Barcsa Balázs és Juhász Huba Taksony állandó énekesnőjükkel Kozaróczy Mallával (vokál, szintetizátor) és Gulyás Dáviddal (gitár) kiegészülve, különleges hangzással és látványvilággal dédelget magával saját csillagaink és a belső univerzumaink világába.

http://olbersparadox.com/
https://www.youtube.com/user/klustersmusic

Kiddo
---------------------------
A magyar nyelven megszólaló, budapesti zenekar zenei világa összetett és nehezen kifürkészhető. Nevezzük vintage szintipopnak, modern indienek,vagy sub-popnak - Persely Tomiék által megálmodott dalok felépítése bátran ad terepet a kísérletezésre. 2 EP, számos videoklip és budapesti fellépés köthető nevükhöz.

https://www.youtube.com/channel/UC2_v5qVvQ1dbcFy1gdVg1-w

Belépő: 500 HUF
----------------------
Kezdés:
----------
20.30 - kapunyitás
21.00 - Klusters
22.00 - Kiddo

Kezdés: 20:30

október 9 Friday

Don’t Stop – Soul, Reggae, R&B, Rap, Hip Hop, Funky koncert és party

Szereted a jó hiphop zenét? Szereted a kiváló reggae-t? Szíven üt az élő zene? Akkor a Mika Tivadarban a helyed október 9-én. Koncertek és DJ-k várnak egész este.

Program:
20.00 Kapunyitás
20.45 The Henkie Crew
21.30 Speakers of Zion
22.30 Revo Project

23.30-4.00 Dj-k hada:
◙ Selector Tame (More Fire)
◙ Dj BigZ
◙ DJ Bake
◙ Dj Flesh-L
◙ Dj J.G.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 10 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet) https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

***guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

október 12 Monday

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: A csoport ereje ”Hol vannak a hasonló emberek?” Hogyan ne legyél sziget? “Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter!” Hogyan illeszkedj be a társaságba? ”Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messze akarsz jutni, együtt menjetek” Hogyan kovácsolj utolérhetetlen csapatot?

Az előadást a pincében, a koncertteremben tartjuk.
Figyelem! Sajnos a pincében korlátozott a férőhelyek száma, mind a teremben (max. 120 fő) , mind pedig a terem előterében, ahol kihangosítva lehet majd meghallgatni az előadást. Úgyhogy érdemes időben érkezni, ha biztosan be szeretnél jutni!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

október 12 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 13 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

október 14 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ZENE A SÖTÉTBEN (Ingmar Bergman, 1948)

Ingmar Bergman korai alkotásait egyrészt azért mutatjuk be, mert filmtörténeti kuriózumok, kihagyhatatlan kultúrtörténeti alapművek, másrészt meg azért, mert már a korai drámáiban benne volt minden, ami a későbbi kultikus rendező munkásságára jellemző volt. A Zene a sötétben alapszituációja is már önmagában szimbolikus, ugyanis egy emberről szól, aki megvakul. Nem képes világunkban tovább látni. Bergman fel is teszi a nagy kérdést, hogy így vakon képes lesz-e az ember a lelki és fizikai túlélésre. Ebben a mára már majdnem teljesen megvakult világunkban újra aktuális lett ez a film, amelynek története iszonyatos mélységek fölötti pallón egyensúlyoz.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A ZENE A SÖTÉTBEN (r.: Ingmar Bergman, 1948) rövid tartalma: Bengt katonai szolgálatát tölti, és egy lőgyakorlat során megvakul. Magára marad, barátai, menyasszonya elhagyják, vidéki rokonoknál húzódik meg. Itt ismerkedik meg a fiatal Ingriddel. A lány beleszeret, csodálja Bengt tehetségét, zongorajátékát, vonzza a másfajta élet, a művészet. Egyszer azonban meghallja, amint a keserű Bengt gúnyosan „kiscseléd”-nek nevezi őt a nagynénje előtt. A fiatalok útjai elválnak: a megbántott Ingrid úgy dönt, hogy a városba költözik, és tanulni fog, Bengt pedig állást keres zongoristaként. Később újra találkoznak a városban, és mindkettőjüknek szembesülnie kell a kérdéssel: mi lehet a sorsa a kapcsolatuknak a megváltozott körülmények között.

október 15 Thursday

Freakin’ Disco és Coco Macsek koncert

Coco Macsek:
A Coco Macsek egy három éve alakult instrumentális trió, saját ötletekkel kísérletező zenéjük egymástól igen távolinak mondható hatások eredője. Stílusirányzat szempontjából zenéjük inkább a jazzhez áll közel. Gyere és hallgasd meg!

https://www.facebook.com/CocoMacsek

https://www.youtube.com/watch?v=R1VsIyqZfzk

Freakin’ Disco:
Műfajuk leginkább pszichedelikus, rockos, elektronikus tánczenei és jazzes stíluselemekből áll. Alapjaiban játékos improvizáció, vegyítve előre megkomponált zenei részekkel. A zenekar könnyedén úszik át egyik stílusból a másikba, de mégis egységes és a koncertet egy ívre felépített hangzás jellemzi. Egy Freakin' Disco koncerten az is jól érzi magát, aki bulizni akar és az is, aki egy mélyebb utazásra vágyik.

https://www.facebook.com/freakindisco

https://soundcloud.com/freakindisco

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

október 16 Friday

Surfin’ Zhiguli & Dynamite Dudes koncert / Utána INGYENES Rock'n'Roll Party DJ Langusztával.

Dynamite Dudes
A velejéig romlott Mitch Farty új bandájának bemutatkozó koncertje, ahol a tőle jól megszokott energiáival robbantja szét a helyet. Segítségére lesznek ebben hűséges katonái: Teddy Harpo (Medve Balázs) a garantáltan kipróbált utolsó strici, valamint Tin Soldier, azaz „kicsihuszár” (Tamaskó Gábor), aki a szólógitár húrjait szaggatja. A dobok mögött a rythm soldier Forte (Szokodi Attila). A zenekar dirty rock and rollban utazik. A nagybőgő és a dob zakatolása rögtön táncra perdít mindenkit, a szájharmonika pedig libabőrt csal a lányok blúza alá. A mai elkorcsosult világban a stílusok vegyítése nagy divat, a zenekar is ebben utazik, azaz rockabillyt vegyítenek istenverte hippi szarokkal, valamit régi és új slágerekkel. Az este különleges vendégei: Csákvári László, aki a ROOM SERVICE-Bryan Adams tribute band és CCR Tribute Band oszlopos tagja, mosódeszkánál Rácz Dezső, valamint Nagy 

Teodóra hegedűművésznő.

Surfin' Zhiguli
A Surfin' Zhiguli élménykvintett egyedülálló performansz. Persze-persze, lépten-nyomon halljuk ezt máshol és másról is, de ez valóban a megtestesült cross-art. Mozgáskultúra, vizuális stimuláció, történelem, pop-art, sorozatos életérzés, mely az agyadban recesszíven pihenő ismert dallamokra épít. Ja, és nem utolsósorban zene. A jobb fajtából.

Belépő: 800 HUF

23.00 - Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta
'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

október 17 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 19 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 19 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 20 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

október 21 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: TILTOTT TÁNCOK (r.: Ken Loach, 2014)

Be akarják záratni a kultúrházat a papok, mert az emberek mise helyett táncolni, beszélgetni járnak. A szabadgondolkodók egy lelkes csapata, a közösségi programokban hívők megpróbálnak összefogni, hogy megmentsék a kultúrát közvetítő kultúrházat, a barátságra épülő közösséget. Kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű, sőt, inkább nagyon-nagyon nehéz. Szinte lehetetlen.

Már a téma is igencsak érdekes, de ha belegondolunk, hogy a filmrendező Ken Loach, akkor nem nagyon marad több kérdés. Van viszont egy rossz hírem is. A Cannes-tól Berlinen át Velencéig az összes jelentős filmfesztiválon díjazott élő legenda, Ken Loach a hírek szerint visszavonul a nagyjátékfilm-készítéstől. Utolsó alkotása a Tiltott táncok, melyhez ismét szövetkezett állandó forgatókönyvírójával, Paul Laverty-vel. Hazánkban is nagy sikert aratott vígjátéka, a Szesztolvajok után ezúttal egy kevésbé ismert igaz (!) történet inspirálta nagyszabású történelmi filmjét.

A Kes, az Apák városa, a Titkos hadsereg, a Kőzápor, a Katicabogár, katicabogár, a Haza és szabadság, a Carla dala, a Nevem, Joe, a Vasutasok, a 110901 – szeptember 11., az Édes kamaszkor, a Még egy csók, a Felkavar a szél, a Szabad világ, a Barátom Eric és a Szesztolvajok filmrendezője, aki nem mellesleg öt gyermek édesapja, ma már 79 éves − a visszavonuláson töri a fejét. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész bátran ajánlja minden idők egyik szociálisan legérzékenyebb és legemberibb filmrendezőjének legújabb, 2014-es moziját, amely feledhetetlen, felháborító, de mindemellett felkavaróan erőt adó óriási alkotás. Olyan, amely alatt beszakad az asztal. Utoljára.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A TILTOTT TÁNCOK (r.: Ken Loach, 2014) rövid tartalma: James Gralton (Barry Ward) 1932-ben, tíz év amerikai távollét után visszatér szülőföldjére, Írországba, hogy újranyissa egykori tánctermét. A látszólag ártatlan vállalkozás azonban nem csak rajongókra, hanem komoly ellenállókra is talál a közösségben, a feltörő indulatok pedig hamarosan erőszakba torkollnak. A gyönyörű írországi tájakon forgatott Tiltott táncok történelmi közegbe ágyazva mesél azokról a bátor férfiakról és nőkről, akik mertek szabadon gondolkozni, véleményüknek hangot adni és mindenekelőtt jól érezni magukat a zenén és táncon keresztül.

október 22 Thursday

Lynd és ANEZ koncert

Lynd
Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Gulyás Kristóf
Gitár - Marton Péter
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop Lynd zenekar 2013-ban lépett elõször a közönség elé az A38 Hajón. Az elmúlt két évben egy EP-t és egy videoklipet tudhatnak maguk mögött, szeptember 16-án pedig az ismert online boltokban megjelent The Dream címû 5 számos albumuk, amit a Cseh Tamás Program nyertes pályázójaként készíthettek el. Ezt megelőzően a nyáron jött ki egy új dal, a Raindrops, amely – ugyanúgy, ahogy a többi dal is - Schram Dávid hangmérnök segítségével készült, a végső masterelésre pedig Angliában került sor. A Raindrops eredetileg a zenekar legelsõ szerzeménye, ami az elmúlt idõszakban kapott végleges formát.Az együttes idõközben megállapodott az angol Shamanize Records-zal arról, hogy az EP-t világszerte terjesztik.

The Dream: https://www.youtube.com/playlist?list=PLoOqwfGtbGgX5zjbXPjt84xcSlOKAc2pR
https://www.facebook.com/Lynd.band

ANEZ
Tagok: Szalai Anesz - Demeter Zoltán
Kétségtelenül a hazai elektronikus zenei színtér egyik egyedi színfoltja a Szalai Anesz és Demeter Zoltán által alkotott ANEZ, ami saját bevallásuk szerint elektronikus-alternatív zenét játszik, de a ma divatos art-pop kifejezés is helytálló lehet. Lélekkel teli elektronika, szuggesztív ének, saját maguk által gyűjtött hangok, zajok és atmoszféra "popdal-formába" öntve. Az audioélmény mellett karakteres vizuális tartalom és üzenet jellemzi a formációt mind a kiadványaikon, mind pedig az élõ koncertjeiken.
www.anez.hu

Kapunyitás: 20.30
Lynd: 21.00 – 22.00
ANEZ: 22.15 – 23.15

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 23 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 24 Saturday

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro. Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 26 Monday

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma:
Mérgező szülők
“Már megint ugyanazt csinálja! Nem hagy élni! Hülyének néz! Nekem kell rá vigyázni!” “De ő már csak ilyen, legjobb megbocsátani!” “Nem tudom elviselni, de tartozok neki ennyivel!” Felnőtt a gyerek. Hogyan definiáld újra a kapcsolatod a szüleiddel? Az élhető viszony nem lehetetlen!

Az előadást a pincében, a koncertteremben tartjuk.
Figyelem! Sajnos a pincében korlátozott a férőhelyek száma, mind a teremben (max. 120 fő) , mind pedig a terem előterében, ahol kihangosítva lehet majd meghallgatni az előadást. Úgyhogy érdemes időben érkezni, ha biztosan be szeretnél jutni!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

október 26 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 28 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: KÉT NAP, EGY ÉJSZAKA (Luc és Jean-Pierre Dardenne)

Az Oscar- és Arany Glóbusz-díjas Marion Cotillard és a kétszeres Arany Pálma-díjas Dardenne-testvérek közös filmje egyetlen hétvége történetét meséli el, amely arról szól, hogy egy lány, akit ki akarnak rúgni a gyárból, meg tudja-e győzni a többi dolgozót, hogy az év végi jutalmukról lemondva elérjék, hogy racionalizálásra hivatkozva ne váljanak meg tőle. A film annyira izgalmassá válik, mivel egyre többen hajlanak arra, hogy saját érdekeiken, szükségleteiken felülemelkedve igent mondjanak a lánynak, hogy felér korunk szegényellenes kiáltványával.

A belga Dardenne-testvéreket a posztmodern dogmás filmformanyelv, a szociálisan érzékeny témák, és a mélyen emberi, pszichologizáló jellemábrázolás emelte az elmúlt másfél évtizedben az európai művészfilm legjelentősebb alkotói közé. A Rosetta, A fiú, A gyermek, a Lorna csendje és a Srác biciklivel temérdek díjat hozott nekik. A Két nap, egy éjszaka főszereplőjéül a kortárs francia mozi egyik legnagyobb csillagát, a gyönyörű Marion Cotillard-ot választották. A hollywoodi filmekben (Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés, Éjfélkor Párizsban) is gyakran szerepet vállaló Oscar-díjas színésznő legnagyobb szakmai sikerei, a Piaf és a Rozsda és csont után ismét ledöbbentően hiteles és igazán emlékezetes alakítást nyújt. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja ezt az alkotást, mert megtudhatjuk belőle, hogy mi a teendő, ha nem tetszik az a világ, amelyben élünk.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A KÉT NAP, EGY ÉJSZAKA (r.: Luc és Jean-Pierre Dardenne, 2014) rövid tartalma: Sandra (Marion Cotillard) évekig dolgozott egy gyárban, de néhány hónapos betegszabadsága után főnöke lehetetlen feladat elé állítja: csak akkor jöhet vissza, ha rábeszéli kollégáit, hogy azok mondjanak le az év végi bónuszukról. A cég indoklása szerint nincs forrás egyaránt a bónuszokra és Sandra fizetésére. A gyenge, megalázott nő szembeszáll az őt elbocsátó vállalattal: a hétvégét kollégái győzködésével tölti, hogy félelmeit és saját korlátait leküzdve új emberként nézzen szembe hétfőn reggel a feletteseivel.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 28 Wednesday

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 29 Thursday

VUK és DrastiK Putto koncert

VUK (Volume Under Kontroll)
Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak. A zenekar tagjai igen aktívak a hazai könnyűzenei életben, így nem véletlen, hogy ismerősek lehetnek a The Carbonfools, a Belmondo, a The Acoustic Loops, vagy a Song-óra koncertjeiről.
Fekete István - gitár, ének
Fekete János Jammal - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének

Drastik Putto
A Drastik Putto 2012-ben adta első koncertjét, de akkorra már készen volt az első lemezük anyaga, mely ugyanezen évben jelent meg "Bosszúból Galamb" címen az S10 kiadónál. Mihalik Ábel frontember a Kispál/Kiscsillag zenekar dobosaként arra ébredt fel egy havas, trópusi nyári reggelen, hogy számokat ír, melyek eme két zenekar stílusába nem nagyon férnek bele, ezért megkérte Bubenyák Zoli barátját, hogy még gitáron, basszusgitáron csak elpengetget, de ugyan billentyűzzön már ebben a valamiben legyen szíves. Lett. Sőt! Meg is keverte a lemezt. Ketten fel is játszották a lemez nagy részét. Ábel viszont elég rosszul szólózott gitáron, úgyhogy szólt Csókás Zsolti barátjának, hogy gitározza szét egy-két számát, aztán megkérték a Borbély Matyit, hogy basszusgitározzon élőben velük, Bubi meg elhozta Nagy Zsoltit dobolni. Így mindenki boldog volt. És ezután addig élnek, míg meg nem halnak.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 30 Friday

Halloween Freak Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Hagyományos október végi Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed.
A party-hangulatról és a borzongató zenékről a jól bevált DJ Delgado és Disc Bobby DJ-páros gondoskodik.

WELCOME DRINK éjfélig a jelmezben érkezőknek.

Fél egykor JELMEZVERSENY!
A győztes nyereménye: 5000 forint fogyasztás aznap estére!

A belépés ingyenes.

Halloween Party for zombies, vampires and other unearthly creatures. An all night long party with thrill and fun! The scarier you are the better. The best is if even your close friends don't recognize you!
Music by DJ Delgado and Disc Bobby.

WELCOME DRINK for those who arrive in costume until midnight.

COSTUME CONTEST after midnight!
Main prize: 5000 HUF voucher. The voucher can be used in the bar that night.

Free entry

Kezdés: 22:00

október 31 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 2 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

Kezdés: 20:00

november 2 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 4 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: VIKTÓRIA – A zürichi expressz (r.: Men Lareida, 2014)

A több száz igaz történet alapján készült, megrázó és felemelő film főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány. Farkas Franciska nem akármilyen átéléssel alakítja Viktóriát. Színművészeti iskolákban tanítani kellene ezt a természetes játékot, ami nem társul a sokszor megszokott amatőrizmus érzésével.

Már csak Farkas Franciska játékáért érdemes lenne megnézni ezt a filmet, de szerencsére nem csak ezért kiváló alkotás. A film témája aktuálisabb nem is lehetne: jelenleg is többszáz magyar nő dolgozik a svájci utcákon prostituáltként. A magyar állami finanszírozás nélkül, kizárólag svájci pénzből, de magyar forgatókönyvből, magyar színészekkel készült Viktória – A zürichi expressz egy prostituált lány történetét meséli el.

A címszerepben remeklő Farkas Franciskának és a fontos szerepet játszó Pölöskey Erikának egyaránt első filmszerepe a Viktória, de partnereik tapasztalt színészek: többek között Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Fátyol Hermina, Szabó Simon, Horváth Kristóf, Pető Kata és Zsótér Sándor is feltűnik az egyszerre megható és izgalmas történetben.

Az elmúlt 25 év magyar filmtermésének egyik gyöngyszemét láthatjuk, bár a sors nem is furcsa fintora révén svájci színekben. Nagyon jó film, látni kell, és beszélni róla!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

VIKTÓRIA – A zürichi expressz (r.: Men Lareida, 2014) rövid tartalma: Viktória (Farkas Franciska) a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban. Zürichben már az első munkanapján kiderül, hogy nem minden olyan, mint egy lányregényben: szerencsejáték-függő futtatója (Nagy Zsolt) nyomorúságos körülmények között tartja, éjjel-nappal dolgoztatja és még a pénzét is elveszi. Viktória lassan összebarátkozik szobatársnőjével, a gyermeke visszaszerzéséért küzdő Blondie-val (Stefanovics Angéla), és együtt szállnak szembe sorsukkal. Viktóriának végig kell mennie a számára kijelölt úton, hogy maga mögött hagyhassa az erőszakkal és kapzsisággal teli világot.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

november 4 Wednesday

Open Mic a földszinten

november 5 Thursday

Jáde Nyúl, Fák Alatt Zenekar és The Adolescens koncert

Jáde Nyúl
A zenekart Kovács Levente (ének-gitár) és Zalányi Márk (gitár) alapította 2013 nyarán. Elsőként Kiss Lóránd csatlakozott hozzájuk, majd pár tagcserét követően Ditrói-Tóth Szabolcs (billentyű) és Ágotai László (basszusgitár) érkezésével kialakult az első komolyabb felállás. A zenekar 2014 augusztusában dobogós helyezést ért el egy kisebb zenei tehetségkutatón, aminek köszönhetően lehetőséget kaptak, hogy megmutassák magukat a Budapest Music Expon, a Syma Csarnokban. 2015 februárjában Beke István segédletével megjelent a bemutatkozó kislemezük, amely a Rozsdaváros EP címet kapta. Nem sokkal később indultak a Dunai Regatta tehetségkutatóján, ahol megszerezték a második helyet. Ezt követően újabb tagcsere történt, Turcsán Ádám került a dobok mögé. A csapat saját bevallása szerint "Űrnyúlpopot" játszik, szeretnek különböző stílusokat, rendhagyó dalszerkezeteket kipróbálni.

Fák Alatt Zenekar
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak magyar alter. A műfaj, ami egyesek szerint halott. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus felállást hegedűssel bolondítja. Ha kell az indie-től sem riadnak vissza. Repertoárjukon egyaránt szerepelnek feldolgozások és saját szerzemények. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Apropó, korunk fiai:
Pál ’Pé’ Gergely – ének, gitár
Kovács Kristóf – hegedű
Nyéki Ábel – vokál, basszusgitár
Vörös László – dobok

The Adolescens
Az Adolescens zenekart 2012 januárjában alakította négy tizenéves budapesti srác. A felállás ma is ugyanaz: Chezan András (ének, gitár), Szász Tamás (gitár), Vidákovich János (basszusgitár) és Békési Dávid (dob). Már a kezdetektől kizárólag saját számokat játszanak, stílusukat legjobban az indie-new wave vonalába lehetne besorolni, megbolondítva a '60-as '70-es évek klasszikus rock'n'roll elemeivel.Jelenleg első nagylemezükön dolgoznak, ami jövő év elején fog kijönni. "Az Adolescens zenekarban minden megvan, hogy hamarosan országos viszonylatban is ismerősen csengjen a nevük: fiatalok, helyesek és pofátlanul fülbemászó indie-s rock'n'rollt játszanak." - írták róluk a Lángoló Gitárokon. Az évek során rengeteg budapesti klub (Gozsdu Manó Klub, Kuplung, Gödör Klub, Dürer Kert) színpadán láthattuk őket, többek között az A38 hajón a belga Triggerfinger előtt.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

november 6 Friday

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

november 7 Saturday

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 9 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 11 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (r.: Ingmar Bergman, 1973)

Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre” − írja róluk Ingmar Bergman.

A film a maga korában óriási siker volt. Rávilágított arra, hogy bár a bűntudat kultúrája összeomlott, és emancipált módon, vagyis egyenrangúan és egyenjogúan élhetne együtt nő és férfi, mégsem tudják megvalósítani egykönnyen. Mert egyrészt még nagyon is kísért a génekben is továbbélő múlt, másrészt teljesen magára hagyottan áll férfi és nő a szabadságával a világban.

Bergman többek között arról is beszél filmjében, hogy ez nem igaz. A szabadságtól még nagyon távol vagyunk. Bergman alkotásának döbbenetes, katartikus leleplező felfedezését a mai napig értjük, mert még mindig aktuális a kérdés, amit Bergman filmjével feltesz.

Csejk Miklós filmtörténész nemcsak a filmet, hanem az utána következő filmvitát is nagyon ajánlja. Egyszerűen kihagyhatatlan!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (r.: Ingmar Bergman, 1973) rövid tartalma: A film röntgenlenyomat a konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról. Két remek színész, Liv Ullmann és Erland Josephson − akik egyúttal Ingmar Bergman állandó színészei és barátai − játsszák el a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli életét. Ingmar Bergman három hónapig írta könyvét, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

november 12 Thursday

Ten Years Before: The Luckies és Spacetaxi koncert

A feltörekvő hazai előadókat bemutató ten years before csapata novemberben izgalmas gitárzenét hoz nektek. Amíg a “The Luckies” Mando Diao-féle nyers hangzást hozza, addig a “Spacetaxi” még több gitárral, groove-val és humorral fogja megtölteni a Mika pincéjét.

The Luckies

A budapesti The Luckies igazán friss formáció, 2015. júliusban állt össze több konzis diákból. Zenéjük blues-rock, illetve rock’n’roll műfajára épül, ‘60-’70-es évekre emlékeztető nyers hangzással, angol nyelvű dalszövegekkel. A lendület hatalmas: első EP-jüket, a “No Longer Blue”-t, indulás után két hónappal már 150 fő előtt mutatták be debütáló koncertjükön.
https://www.youtube.com/channel/UC3vGiskL9o83YlfyxNvJQKg
https://www.facebook.com/theluckiesofficial

Spacetaxi

A Keleti Blokk alkotótábor berkeiből indult banda hangzása gyökereiben leginkább a kilencvenes évek alter-rock vonalához kötődik. 2011-ben a zenekar második lett a Neo FM tehetségkutatóján, aminek köszönhetően felléptek több balatoni fesztiválon, illetve a Fishing on Orfűn is. Az első EP-jük “Dancing Robots” címmel jelent meg 2013-ban. Még ebben az évben a hagyományos koncertek mellett színpadra állítottak a Bem moziban egy saját műsort, melyben zenéjüket az 50-es, 60-as évek harmadvonalbeli, amerikai sci-fi filmekből kiragadott ikonikus jelenetek aláfestőjeként alkalmazták. Első önálló albumukat 2014-ben vették fel ‘Microtragedies’ címmel.
https://www.youtube.com/channel/UCOQt-N6tdpTBpDyLaxuF22w
https://www.facebook.com/SpacetaxiZenekar

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

november 13 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 14 Saturday

Bollywood filmvetítés és party - Diwali special!

18.30 Film: Khoobsurat / Gyönyörű (2014)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood DuoA belépés ingyenes!

Bollywoodi vígjáték 130 perc, hindí nyelven, magyar felirattal

Rendezte: Shashanka Ghosh
Főszereplők: Sonam Kapoor, Fawad Khan, Ratna Pathak, Kirron Kher, Amir Raza Hussain
Zene: Sneha Khanwalkar
Egy modern romantikus vígjáték egy reménytelenül romantikus gyógytornász főszereplésével, aki beköltözik egy vidéki maharadzsa otthonába, ahol találkozik egy fiatal és jóképű rádzsput herceggel. A karót nyelt nemes mindenben éppen az ellentétje a féktelen lánynak, ráadásul még házasodni is készül valaki mással. Nem csak ők, de őrült családjaik is a spektrum két szélén helyezkednek el, mind a morális értékeik, mind a nyitottság, spontaneitás terén. A szokásos nóta: hogyan lehetsz önmagad, szerethetsz valaki mást, úgy hogy közben a saját igazadért is képes legyél kiállni? A habkönnyű vígjáték, a pakisztáni szupersztárral Fawad Khannal a főszerepben, nagyszerű zenékkel vár a Diwali parti előtt!
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=1em8DBrqCck
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=D8I2D6VLQQc&list=PL9bw4S5ePsEEXYC1pShSzsMynGFMt-K49

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

A belépés ingyenes!

In English: 

18.30 Film screening: Khoobsurat (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Khoobsurat (2014)
Bollywood romantic comedy 130 min, Hindi with Hungarian subtitles
Director: Shashanka Ghosh
Stars: Sonam Kapoor, Fawad Khan, Ratna Pathak, Kirron Kher, Amir Raza Hussain
Music: Sneha Khanwalkar

Khoobsurat is a quirky, modern romantic comedy about what happens when a vibrant, hopelessly romantic physiotherapist meets handsome young Rajput prince who is the complete opposite of her and is engaged to someone else. It is a battle of values between two individually crazy families one that encourages discipline and self - restraint versus the other, which is all for spontaneity and open mindedness. Khoobsurat looks at universal themes: being able to love and respect yourself; and having to fight for the things you really want. (imdb.com)

Music: https://www.youtube.com/watch?v=D8I2D6VLQQc&list=PL9bw4S5ePsEEXYC1pShSzsMynGFMt-K49

More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Free entry!

Kezdés: 18:30

november 16 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 16 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 18 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET (R.: Matthew Warchus, 2015)

Az Alul semmi hangulatát idéző, szívvel teli angol vígjáték 1984 nyarán játszódik − azaz pontosan akkor, amikor az Egyesült Királyságban az okkal Vasladynek gúnyolt Margaret (a filmben fucking szóval kiegészített nevű) Thatcher van hatalmon, a Bányászok Szakszervezete pedig sztrájkba fog.

A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. A homoszexuális aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Sőt!

Bármilyen hihetetlen, de a Büszkeség és bányászélet igaz történet alapján készült! Mert ha szolidaritás nincsen, akkor semmi sincs. Még háromszor leírnánk: szolidaritás, szolidaritás, szolidaritás.

A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja ezt a kitűnően szórakoztató, okos és kedves filmet, és persze a filmet követő filmvitát. És még egyszer a szó, mely mindenkit összehoz: szolidaritás!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET (r.: Matthew Warchus, 2015) rövid tartalma: A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. Az aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Sőt! Bármennyire meglepő, a film igaz történeten alapul.

november 19 Thursday

The Trousers és Atomic Playboys koncert

The Trousers
A zenekar 2006-ban alakult. Zenéjük a klasszikus, nyers, dalközpontú rock and rollt (The Rolling Stones, Iggy & The Stooges, Led Zeppelin, AC/DC) keveri a mai garázsrock (The Hellacopters, BRMC) hangzásával. A 2008-as első nagylemez, a PLANETARY PROCESS (Mamazone Records) első single-je, a BLODD FOR YOU három hétig vezette az MR2 lejátszási listáját, megjelent Franciaországban és az USA-ban is. A második album, a SOUL MACHINE (Twelvetone Records) 2011-ben Fonogram díjra lett jelölve a legjobb hazai hard rock/HM lemez kategóriájában, akárcsak a harmadik, a FREAKBEAT (2013, EMI Music Services). Ez utóbbin vendégszerepelt egyik legnagyobb példaképük, a skandináv garázsrock-legenda Nicke Andersson (The Hellacopters, Imperial State Electric). A zenekar negyedik, legújabb lemeze, a MOTHER OF ILLUSION (Soulmachine Records) idén májusban jelent meg. A kritikák rendkívül pozitívan fogadták az anyagot, a hazai mellett angol, spanyol, olasz, francia, német, amerikai rádiók és oldalak jelentkeztek promóciós anyagért. Az első elkészült videó a HYSTERICAL ROUTE a hét videoja lett egy spanyol rock weboldalon, a svájci Rock Label TV is sugározza. A THE TROUSERS az elmúlt években a jelentős budapesti és vidéki klubok (A38, Expresszó) és fesztiválok (Sziget, Volt, Hegyalja, SZÍN) mellett rendszeresen játszik európai országokban is, megjárták Dániát, Belgiumot, Németországot, Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Szerbiát is. Augusztusban a zenekar az A38 hajón az amerikai Black Stone Cherry vendége lesz, majd ősszel a hazai klubok mellett Ausztriában, Olaszországban, Csehországban, Szlovákiában játszik az együttes.

Atomic Playboys
A zenekar 2013-ban alakult, azóta történt két tagcsere, de végül megtalálták a remélhetőleg végleges formájukat. Játszottak több nagy zenekarral, a The Last Vegas-szal, Michael Angelo Batióval, nagy sikerrel. Stílusuk leginkább a glam/sleaze/hard rock kategóriához áll közel, de ők ROCK! SHOCK! POP!-nak nevezik. Külsőségekben és lendületben is hozzák a 80-as, korai 90-es évekbeli érzést.

Tagok:
Norbi Ramone – ének
Yeah Tee – gitár
Dan Dalton – basszusgitár
Titusz Glamchild - dob

https://www.youtube.com/watch?v=KoDJ_Q2NpR8]

https://www.youtube.com/watch?v=z41C_AeiGBs]

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

november 20 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

november 21 Saturday

Czutor és a Dívák (akusztikus koncertsorozat) Pásztor Annával

A Czutor és a Dívák egy akusztikus koncertsorozat Czutor Zolival és a hazai könnyűzene jobbnál jobb énekesnőivel. A koncertsorozat második állomása a Mika Tivadar Mulató, ahol Pásztor Anna csatlakozik Zolihoz. Amire számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések.

Belépő: 1500 HUF

november 21 Saturday

Ciki buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

A tavalyi nagy sikerű farsangi Ciki buli sikere után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a sorozatot, úgyhogy idén is lesz Ciki buli. Most nem kell ugyan ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz ahhoz, amit tavaly farsangkor megtapasztalhattatok, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Dj Delgado és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 23 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 25 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: IDA (R.: Pawel Pawlikowski, 2014)

Az IDA a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját hozta el 2015-ben, vagyis idén! Megérdemelten. A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant IDA megrendítő, kiemelkedő képi világú dráma, amelyben két nő intim története finoman összefonódik a közép-európai történelmi háttérrel. Sokak szerint minden idők egyik legkiemelkedőbb alkotásáról van szó, amely nemcsak kőkemény társadalomkritikát gyakorol, hanem történelmi szembenézés is egyben. Filmformanyelve pedig már-már filozófiai szinten helyezkedik álláspontra az ember világban betöltött helyét illetően. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész azoknak ajánlja ezt a filmet, akik szeretik az igazi filmcsemegéket, és nem riadnak vissza, ha szembejön a múlt. Páratlan alkotás!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az IDA (r.: Pawel Pawlikowski, 2014) rövid tartalma: A ’60-as években egy lengyel kolostorban nevelkedik az árva novícius Ida. A fogadalomtétel előtt, az apácák tanácsára meglátogatja nénikéjét, egyetlen élő rokonát, akivel korábban soha nem találkozott. Wanda Gruz már túl van a fénykorán, de negyvenes alkoholista láncdohányosként is árad belőle a szexualitás, önpusztító életmódjához mindig talál alkalmi partnereket. Wanda néhány évvel korábban még nagyhatalmú ügyészként a rendszer ellenségeit küldte a halálba, de mostanra kegyvesztetté vált. Akkor találkozik unokahúgával, amikor mindketten válaszúthoz érkeznek: identitásuk és jövőjük meghatározásához szembe kell nézniük a múltjukkal. Ida most tudja meg, hogy zsidó, szüleit meggyilkolták a német megszállás alatt. Wanda adta be az apácákhoz, hogy neki ne kelljen naponta szembesülnie a családja tragédiájával. A két nő útra kel, hogy kiderítsék, hogyan haltak meg rokonaik és végre tisztábban lássák a saját helyüket a világban.

november 26 Thursday

Lány a Liftben születésnapi koncert. Vendég: Ímpetu vs. Moroki

November 26-án lesz napra pontosan egy éve, hogy a zenekar megtartotta első fellépését a Mika földszintjén. Ez volt az a bizonyos "földön ülős" koncert, mert annyian jöttetek el, hogy senki nem volt felkészülve rá.
Ezúttal leköltözünk a Mika Tivadar koncerttermébe, ahol kényelmesebb körülmények között tudunk játszani nektek. Ezen kívül minden a régi; a megszokott hangulat mellett persze most is sok meglepetéssel készülünk, vendégünk lesz a latinos Ímpetu vs. Moroki formáció, és velünk játszik a L'ablette vonósnégyes is!

A csütörtöki Mika-koncertek hagyományosan belépősek, de most mindenkit felírtunk egy nagy, képzeletbeli vendéglistára, így a belépés díjtalan! A bejárathoz kiteszünk egy "becsületkassza" dobozt, ahol szabadon támogathatjátok a zenekar költségeit.
Mindenkit szeretettel várunk!

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár
Állandó vendégek:
Rozsnyik Lóránd - cselló
Tihanyi Levente - ének
Süle Zsül Ferenc - ütőhangszerek

A belépés ingyenes!

Kezdés: 20:30

Kezdés: 20:30

november 27 Friday

Naked Truckers koncert / Koncert után ingyenes Rock'n'Roll Party DJ Langusztával

Naked Truckers koncert
A 2009-ben alakult Naked Truckers a hazai és Közép-Európai underground zenei színtér egyik meghatározó formációja. A háromtagú rock'n'roll zenekar a korai blues-t ötvözi a rockabilly ritmusával, és a modern punk-rockkal. Látványos show-elemekkel tarkított előadásaik és az együttest övező botrányok nyomán a trió a lázadó zene igazi megtestesülésévé vált. "Jump!" című videójuk 2014-ben megnyerte a Berlin Music Video Awards "Best Live Act" díját, a srácok pedig rendszerint úton vannak a következő koncerthelyszínre, valahol Európában. 

Belépő: 1000 HUF

23.00 – Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta
'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

november 28 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 30 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 30 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

december 1 Tuesday

Az ismerkedés pszichológiája - Csábítás Akadémia - előadás

Hogyan hódíts az interneten? Mit ne csinálj es mit igen, hogy sikeres legyél? Miért kell egy jó fotó? Hogyan működnek a mobil appok a társkeresésben? Nappali ismerkedés és esti ismerkedés. Szabályok, érvek és ellenérvek. 

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:30

december 2 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: Utolsó éjszaka Párizsban (r.: Volker Schlöndorff, 2014)

Schlöndorff nemcsak az új hullámok korának (A fiatal Törless, 1966), hanem a német újfilmnek is (Katharina Blum elveszett tisztessége, 1975; Bádogdob, 1979) az egyik kimagaslóan tehetséges alkotója volt. A Bádogdob ráadásul kultikus film, egy nemzedék kedvence volt. Az Utolsó éjszaka Párizsban kínosan aktuális. Mind témafelvetésében, mind morális dilemmáit illetően.

Alá van aknázva Párizs, a nácik el akarják pusztítani. Több millió ártatlan ember halna meg, az Európai kultúra legnagyobb értékei mennének veszendőbe egy pillanat alatt. A film megtörtént esetet dolgoz fel, a filmben elhangzó párbeszéd, a morális dilemmák ma újra aktuálisak, amikor újra egy lőporos hordóvá vált Párizs, és az a kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a helyzethez.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az 'Utolsó éjszaka Párizsban' (r.: Volker Schlöndorff, 2014) rövid tartalma: 1944 augusztusában járunk, amikor a második világháború végkimenetele már eldőlni látszik. Hitler csapatai meggyengültek, a szövetségesek pedig fokozatosan törnek előre. A többgenerációs katonai család sarja, Dietrich von Choltitz tábornok a Führertől azt a feladatot kapja, hogy a legfontosabb épületeiben és hídjainál aláaknázott Párizst robbantsa fel. Ha Choltitz engedelmeskedik a parancsnak, nemcsak az európai kultúra egy kiemelkedően fontos darabját törli el a föld színéről, de több millió ártatlan embert is elpusztít. Viszont ha megkíméli a várost, akkor a Gestapo mészárolja le az egész hátrahagyott családját.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft

december 3 Thursday

Fauno Pera és Isle of Man koncert

FAUNO PERA
A Fauno Pera jobbára azonosítatlan folt a budapesti underground térképén. A Berlinben is rendre fel-felbukkanó kísérleti trió zenéje épp úgy merít a hetvenes évek progresszív gitárnyúzásából, mint síron túli zörejekből vagy a free-ösztönműfajokból. A furbyk daloltatásán és bonctermi felvételeken túlmenőleg is, a Fauno Pera laboratóriuma kétségtelenül egyike Budapest legtorzabb, egyben legátütőbb zenei gócpontjainak, ahol bármi megtörténhet és meg is történik.

Czibolya Tamás - gitár
Czibolya Péter - basszus
Borka Zsombor - dobok

https://www.facebook.com/faunopera
https://soundcloud.com/fauno-pera
http://faunopera.tumblr.com/

ISLE OF MAN
Matos Gergő hálószoba projektje zörejekből, elektronikus zenei elemekből, és élő hangszerekből építkező kísérleti zene. FKA twigs és Middlemist Red remixeivel feltűnést keltő produkció első EP-jét pozitvan fogadta a hazai blogger szféra, most októberben debütált a második lemeze a Recorder.hu zenei blogon. Többek között játszott a Rakéta fesztiválon, az A38 hajó tehetségkutatóján és több budapesti klubban.

https://www.facebook.com/theisleofman/?fref=ts
https://soundcloud.com/theisleofman

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

december 4 Friday

Zanzinger és Upor András koncert

Zanzinger
Micsoda Dániel, budapesti énekes-dalszerző 2014-es Demons Of Future And Past című EP-jével tűnt fel Zanzinger néven. Dalai személyes történeteket mesélnek el a modern, urbánus, mégis föld közeli folkzene nyelvén. Első kiadványa és energikus koncertjei nem maradtak elismerés nélkül, az EP több év végi magyar zenei toplistán felbukkant, míg The Bitterness Preacher című dala az index.hu A Szám című dalversenyének döntőjéig jutott. Zanzinger azóta első, Don’t Look Now című nagylemezén dolgozik, valamint a Sziget színpadától a pozsonyi Waves fesztiválon át a berlini Rote Inselig jópár helyen megfordult szólóprodukcióként, azonban zenekarával a Mika Tivadar Mulatóban mutatkozik be december 4-én. A dobok mögött Halmos András (Jü, Morningdeer), basszusgitáron pedig Czibolya Péter (Fauno Pera) lesz hallható.

András Upor
A világjárt énekes-dalszerző zenéje a delta blues-ra, folk műfajokra és a 60-as 70-es évek rockzenéjére egyaránt épít. Jellegzetes gitárjátéka, energikus előadásmódja és sokszínű énekhangja összetéveszthetetlenül egyedivé teszi koncertjeit.Gyerekként először klasszikus gitárt kezdett tanulni, de kamaszkorában, az USA-ban töltött évek alatt megismerte a delta bluest és egyre inkább ez a zenei irányzat kezdte érdekelni. Aztán a londoni Goldsmiths egyetem zeneszakán tanult, ahol diplomát is szerzett 2013-ban. Hazatérése után mutatkozott be szóló produkciójával és azóta rendszeresen koncertezik országszerte. Let The Song Work On You című első nagylemeze október 2-án jelent meg a budapesti Lone Waltz Records-nál.

Belépő: 1000 HUF
Sajtóregisztráció: press@lonewaltz.com

Kezdés: 20:30

december 4 Friday

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, poétikusan ifjú, négytagú formációnak júniusban jelent meg első EP-je, az '1919', de máris debütáló nagylemezükön dolgoznak. A banda srácai, és az énekesnőjük gyakran állnak a DJ pult mögé, hogy trap, garage és 4x4 őrületeket pörgessenek. Nem fogják kímélni a Mikát sem!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 5 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

***vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

***guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

december 7 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 9 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: Jelenetek a bábuk életéből (r.: Ingmar Bergman, 1980)

Bergman egyik legjobb, ám hazánkban kevésbé ismert filmjét vetítjük Bergman-sorozatunk záróakkordjaként. Bergman nem rendezett krimiket, ez a film kivétel. Egy fiatalember meggyilkol egy prostituáltat, ez a kiindulópont. A nyomozás során megismerjük a múltat, megjelenik a feleség, az anya, a jóbarát és a pszichológus, és már rögtön benne is vagyunk a jól megszokott Bergman-birodalomban.

Tehát egy krimit látunk Ingmar Bergman módra. A döbbenetes az, hogy tényleg egyre izgalmasabbá válik a történet, minél többet megtudunk a példás polgári életet élő fiatalemberről, gondolatairól, titkairól és vágyairól. Mire Bergman kirakja a mozaik összes darabját, addigra nekünk is egy egészen döbbenetes kép áll össze.

Ez a film még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. 

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Jelenetek a bábuk életéből (r.: Ingmar Bergman, 1980) rövid tartalma: Peter Egermann meggyilkol egy prostituáltat. A film nem időrendi sorrendben próbálja kideríteni, mi lehetett a gazdag, jóképű polgár, Peter indítéka, akiről senki nem gondolná, milyen pusztító szenvedélyek között vergődik. Megjelenik előttünk az aggódó pszichiáter, a csodaszép feleség, a melegszívű anya, valamint a jóbarát, és már nem is annyira érthetetlen ez a tabuszámba menő bűntett.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

december 9 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 10 Thursday

Ten Years Before: Franklin Mods és Kipu koncert

Mielőtt mindenki téli álomra hajtaná fejét, a feltörekvő hazai előadókat bemutató ten years before csapata lendületes és könnyen befogadható rockzenével fogja feldobni a hideg napokat a Franklin Mods és a Kipu közreműködésével.

Franklin Mods

------------------------------

A budapesti Franklin Mods olyan mai zenekarokat tart példaképként, mint az Arctic Monkeys, a Franz Ferdinand, a Foals és a Kasabian. Egyértelmű tehát a brit indie hatás, a felemelő gitártémákon túl zenéjükben az őket érő benyomások jutnak kifejezésre. 
Első EP-jüket ‘Inner Space In Total Mess’ címmel idén májusban mutatták be, amit Beke István segítségével rögzítettek. Ősszel már felléptek az A38 tetőteraszán, most decemberben pedig a ten years before keretein belül mutatkoznak be a Mika színpadán.
https://www.youtube.com/channel/UCJAA6Skd38Ian3x-TSOmjZA
https://www.facebook.com/Franklin-Mods-356277284558884/?fref=ts

Kipu
---------------------------
A jelenleg pécsi székhelyű, háromtagú Kipu hangos és lendületes rockzenét játszik. A zenekar mögött tartalmas évek vannak: 2008-ban a Fishing On Orfűn, majd 2010-ben a Magyar Dal Napján megrendezett tehetségkutatókat is megnyerték. Előzenekara voltak többek között a Kiscsillagnak, a Vad Fruttiknak, a Supernemnek. Felvételeik elkészültét olyan producerek segítették, mint pl. Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök), vagy Dióssy D. Ákos (Kispál és a Borz). Második nagylemezük 2016 elejére várható.
https://www.youtube.com/user/Kipuzenekar
https://www.facebook.com/kipuzenekar/?fref=ts

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

december 11 Friday

Shék ya: Revo Project DJ Set & Single Release Party

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 12 Saturday

Super Starsky koncert - CSESZKÓ GAZDASÁGOS SZUPERSZTÁROK

Világslágerek ska-ritmusban.A 2011-ben alakult Super Starsky több ismert magyar zenekar tagjaiból állt össze azzal a céllal, hogy a legnagyobb hazai és világslágereket átültesse ska stílusba, a koncertek hangulatát pedig némi csehszlovák életérzéssel vegyítse, azaz kicsit visszahozza a táncdalfesztiválok és az esztrádműsorok világát. Azóta a zenekar meghívást kapott a Sziget fesztiválra, háromszor lépett fel a Gödör Klub szilveszterén (olyan zenekarok társaságában, mint a Kiscsillag vagy a Besh o drom), játszott a Petőfi Csarnok nagyszínpadán, és visszatérő vendég a legjobb budapesti klubokban. A Super Starsky a bizonyíték, hogy az agyonjátszott örökzöldeket nemcsak haknisan és lagzisan, hanem izgalmasan, zúzósan, pörgősen is elő lehet adni.
A zenekar tagjai:
Pálfi Kriszta - ének
Borovitz Tamás - ének
Szili Mikós - gitár
Mérges Norbert - basszusgitár
Kohut András - dobok
Lázár András - szaxofon
Pál Szabolcs - billentyű

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

december 12 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 15 Tuesday

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

Szeretettel várunk partnereddel együtt a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára!
Fellép a Midlife Crisis zenekar, utána hajnalig buli.

Idén BKV jegyeket gyűjtünk, melyekkel a Budapesten élő menekült gyerekek és családjaik közösségi programokra való utazását támogatjuk.
A gyűjtőpontot a bejáratnál találod majd.

We kindly invite you and your partner to Menedék's Christmas Party.
The Midlife Crisis Band will be on stage, then the party will go on till dawn.
This year we ask you to bring metro (BKK) tickets with you. With donating tickets you help our clients participate at downtown activities.

Kezdés: 20:00

december 16 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: NŐVÉR (r.: Ursula Meier, 2012)

Meg lehet-e vásárolni az anyai szeretetet? − teszi fel a kérdést Ursula Meier NŐVÉR című filmjében. Senki nem fog meglepődni a fogyasztásba belefáradni képtelen „szép új világunkban”, ha azt a választ kapjuk, hogy természetesen meg.

A történet szerint egy 12 éves kisfiú, miután semmi más esélyt nem lát nővére és saját maga létfenntartására, elkezd lopni a Paradicsomból. Mármint a síparadicsomból. Fent lop, lent túlél. Szép, ám nem túl bonyolult a hasonlat, amely leképezi a szegények és a gazdagok közötti társadalmi szakadékot. Itt ugyanis a gazdagok fönt vannak, a hegyekben pihengetnek, méregdrága síléceken csusszannak, s élvezik a porhó tapintását. A szegények pedig lent vannak, a hegy aljában lévő faluban élnek, de legalább a síparadicsom fogadóházának pincéjében, személyzetként sürögnek-forognak, dolgoznak. Az első jelenetek után már tudjuk jól, miről van szó: egetverő igazságtalanságról. A gazdagok paradicsomát a szegények pokla működteti.

A címszereplő, a kisfiú nővére, Léa Seydoux, aki Adéle élete 1-2. című filmmel beírta magát a filmtörténetbe, az idei év végén a legújabb James Bond-filmben menti meg konkrétan James Bondot, a nővér szerepében nem volt túl könnyű dolga, mert egy igen keményen deviáns személyiséget kellett a vászonra kanyarítania. Mondanom sem kell, elég jól sikerült neki.

A film után beszélgetünk a látottakról, majd még koccintunk is egyet.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A NŐVÉR (r.: Ursula Meier, 2012) rövid tartalma: Svájc, luxus síparadicsom, szikrázó napsütés. A 12 éves Simon (Kacey Mottet Klein) az alatta lévő sötét, sivár, ködös völgyben, az ipari városrészben él munkanélküli nővérével (Léa Seydoux). A kissrác egy jobb élet reményében mindennap felmegy a felvonóval a fényűző sí-világba, hogy a gazdag turistáktól sífelszerelést lopjon, majd szerzeményeit a helyi gyerekeknek adja el. Amikor egy minden hájjal megkent vendégmunkás (Martin Compston) partnerévé válik ebben, a felvonón tett utazásai beláthatatlanul veszélyessé válnak a kis tolvaj számára. Eközben nővérével való kapcsolata is válságba kerül, ezért Simon fent egy gyerekeivel odalátogató gazdag angol nő (Gillian Anderson) társaságától reméli a menedéket. Eközben van valami, amit még csak nem is sejtünk Simon hideg és szívtelennek tűnő nővéréről.

december 17 Thursday

The End szuperkoncert

December 17-én, csütörtök este egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar.
És hogy kik is ők? A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapítottták zenekarukat és azóta kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen! Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes

Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Blues Train), Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Golovics Ferenc (Kollaps, ex-The Puzzle), Némedi Árpád, Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

https://www.facebook.com/theend.kaposvar

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

december 18 Friday

A Mika 5 éves szülinapi bulija Drums koncerttel, DJ Mezősimánnal és Vajdai Vilivel

Idén decemberben lesz a Mika Tivadar Mulató 5 éves. Szeretnénk ezt az évfordulót méltóképpen megünnepelni.
Az este folyamán fellép a DRUMS zenekar, majd hajnalig tartó buli DJ Mezősimánnal és Vajdai Vilivel.

A belépés természetesen ingyenes.

DRUMS ZENEKAR
A Drums 1991-ben indult el. Alapító tagjai Vázsonyi János (szaxofon), Molnár Gábor (dob), Lang András (zongora), Mogyoró Győző (ütősök) és Patyi Sándor (basszusgitár). Patyi Sándort később Szkladányi András basszusgitáros váltotta. A zenekarnak 3 lemeze jelent meg.

A zenekar a 90-es évek szubkultúrájából nőtt ki, rendszeresen játszottak a "Tilos az Á"-ban, az Egyetemi Színpadon, a Hold-ban és a Szentendrei Dalmát Pincében. Innen vezetett az út a Sziget Nagyszínpadára, klubokba és fesztiválokra országszerte. Több turnén vettek részt külföldön.
Talán legemlékezetesebb koncertjük Al Dimeola előtt, a Pozsonyi Jazz fesztiválon volt 1997-ben.

"Születő" zenét játszanak, ahol nagy szerepe van a pillanatnak. A világzene egyik első magyarországi képviselői, zenéjükre nagy hatással vannak a magyar, délszláv és balkáni népzene mellett a jazz meghatározó áramlatai is: Miles Davis, Keith Jarrett, John Mclaughlin, Herbie Hancock, John Coltrane.

Kezdés: 20:30

december 19 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

december 23 Wednesday

december 24 Thursday

Puszi koncert szenteste

Immár hagyomány, hogy szenteste a Puszi együttes a Mika Tivadar Mulatóban koncertezik. A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 26 Saturday

Christmas Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a Lapidem (FR), Ramses Hoppa (NL) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.

Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by Lapidem (FR), Ramses Hoppa (NL) and LAYDNA (HU)

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00

Kezdés: 22:00

december 28 Monday

Mátyás Attila akusztikus koncert

Mátyás Attilát legtöbben a mára már kultikussá vált F.O. System, a mocskos rock 'n' rollt játszó Sex Action vagy a pszichedelikus hangzásvilágú Agnus Dei énekes-gitáros frontembereként ismerhetik.A zenész 2006 óta leginkább saját zenekarával a Mátyás Attila Band nevű formációval játszik. Nemrég jelent meg negyedik szólólemeze, Karma címmel. Legkedveltebb dalait, a lendületes gitárzenét játszó saját csapat fellépései mellett, mostanában már akusztikus koncerteken is hallhatja a közönség, legutóbb az A38 hajón adott elő saját dalokat akusztikus csapatával.

Belépő: 1000 HUF

https://www.facebook.com/MatyasAttilaBand/?fref=ts

Kezdés: 21:00

december 29 Tuesday

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az idei Everness fesztiválon debütáltak. A zeneszerző Soma és Schlosser András, a hangszerelő Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven Soma írta.

Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb maga a lélek megérintése, és felszabadítása, és a minőségi szórakoztatás. Úgy érzi, hogy idővel egyre inkább jellemző lesz rá a „lélek zene”, ebben szeretne mélyülni. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás és a játékosság. A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, néhol a rock és az avantgarde stílusjegyeit is hallhatjuk, de alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, fokozatos építkezés után jön a tetőpont, a kiáradás, majd a feljövetelhez képest gyorsabb lemenetel jellemzi az ívet, végül a közönséggel való összekapcsolódás. A zene egységélményt, összekapcsoltságot teremtő lehetősége olyan adomány, amit öröm kihasználni.

A hangszerek: gitár, bőgő, dob, szaxofon és elektromos szaxofon, pianínó, és helyenként elektronika (groove boksz).

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés
Újváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 20:30

december 30 Wednesday

Pre NYE I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 31 Thursday

Tilos Rádió Szilveszteri Házibuli

A Mika Tivadarban két helyszínen szól majd a zene, az utcáról nyíló vendégtérben táncoltatós bulizenéket, míg egy szinttel lejjebb, a koncertteremben, ugyancsak táncos, de inkább „party-style”-t hallgathattok.

A földszinten 22:30-tól 24 óráig Dynamite Dudes (Rockabilly - Blues - Country - Brutalbluegrass - Hillstomp Boogie) koncert lesz, ők játsszák a himnuszt is, aztan djk-kel folytatódik a buli. A belépőjegy, amellyel egyben Tilos Rádiót támogatjátok, mindössze 1000 Ft lesz.

After last year's success Tilos Radio is back at Mika on New Year's Eve! This year it'll be even better! Best DJs, best people, best party in town!

Fent/ Upstairs
20:00-21:00 Qtewly
21:00-22:30 Sztyepp
22:30-23:45 Dynamite Dudes koncert
23:45-02:00 Clairvo & Nixon
02:00-03:30 Vida Toni
03:30-04:30 Bahama Kaosz
04:30-06:00 Yinna

Lent/ Downstairs
21:00-22:00 Beata Pozitiva
22:00-23:30 Bassdroid + In:Form
23:30-01:00 Carl Oh + Raw-Soul
01:00-02:30 Matzuga + MM
02:30-04:00 Drs
04:00-05:00 Azaki

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

január 6 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: BORGMAN ( Alex van Warmerdam, 2014)

Mit tennénk, ha egy napon arra ébrednénk, hogy beköltözött valaki a házunkba? Mondjuk egy hajléktalan. És mit tennénk, ha több, most ki nem fejtett okból, nem lennénk képesek kidobni?

Holland thrillert kevésszer lát az ember, igazából el sem tudjuk képzelni, milyen az. Hát, ez a film viszont minden képzeletet felülmúl, minden határon túlmegy, minden furcsaságon túltesz. Nagyon bátor, nagyon társadalomkritikus, nagyon szemtelen egy mű.

A filmklubvezető, Csejk Miklós, azért tartja ezt a filmet az idei év legjobb bevezető alkotásának, mert valószínűleg ilyen évre lehet majd számítani. Ez a film úgy szürreális, hogy közben meg nem az. És felteszi azt a nem is annyira egyszerű kérdést, mit lehet megcsinálni egy átlagos emberrel. A film egészen furcsa módszerrel döbbent rá arra, ami a legnagyobb probléma ma kultúrkörünkkel.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A BORGMAN (r.: Alex van Warmerdam, 2014) rövid tartalma: A sokkoló és felkavaró fekete komédia hőse Camiel Borgman, az elbűvölő, ugyanakkor titokzatos csavargó. Amikor bekopogtat egy felső középosztálybeli holland család házának ajtaján, már a puszta megjelenésével is viszályt szít a férj és a felesége között. És ez még csak a kezdet, a csavargó ugyanis rövid idő leforgása alatt teljesen felbolygatja a mintacsalád életét, és átveszi a parancsokságot az otthonukban. Ezzel egyre különösebb és fenyegetőbb események veszik kezdetüket.

Free entry; expect to start and end on time
POSTS
Write PostAdd Photo/VideoCreate Poll

Write something...
News Feed

Kezdés: 20:00

január 7 Thursday

Acoustically Driven by Heep Freedom - Uriah Heep Tribute Band

A 2016-os évet nem is kezdhetné a februárban 3. születésnapját ünneplő zenekar jobban, mint egy olyan koncerttel, amilyet korábban még nem csinált. Ezúttal az akusztikus nóták kerülnek előtérbe, vagy a nem akusztikus dalok áthangszerelt verziói, lesz tehát sok-sok meglepetés, érdekes zenei megoldás. A Uriah Heep életművében nagyon sok olyan elem van, amelyet érdemes színpadra vinni egy ilyen fellépésen, így változatos, izgalmakban bővelkedő koncertre számíthatnak az érdeklődők. A Mika Tivadar Mulató profi hang- és fénytechnikával, kellemes atmoszférával, és könnyű megközelíthetőségével nagyszerű helyszín ehhez az eseményhez. Minden Uriah Heep fanatikust, illetve akusztikus zene kedvelőt szeretettel várunk!

http://heep-freedom.hu/

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

január 8 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 9 Saturday

Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes! 

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015), Bollywoodi vígjáték 159 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Kabir Khan
Főszereplők: Salman Khan, Kareena Kapoor
Zene: Pritam
Egy néma kislány elkeveredik édesanyjától Indiában, de szerencséjére találkozik a Hanumán hívű Pawannal, aki a szárnyai alá veszi, és elhatározza, hogy megtalálja a szüleit. Pawan azonban nem is sejti, hogy mit vesz a nyakába, miközben éppen szívszerelme apját kellene meggyőznie arról, hogy képes megállni a lábán, á mitt a kislány, akiről kideürül, hogy nem csupán húsevő, de muszlim, sőt mi több, pakisztáni is… Bollywood szokásához híven ismét egy érzékeny témát jár körül az Indiából Pakisztánba vezető úton, természetesen a legnagyobb sztárokkal felvértezve, énekkel, tánccal fűszerezve.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vyX4toD395U
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=zd-VtZAUF-I 

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes.

In English:
The Budapest Bollywood presents
New Year special! Bollywod Party and film screening on 9th of January, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot at the Mika Tivadar Mulató
18.30 Film screening: Khoobsurat (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015)
Bollywood romantic comedy 159 min, Hindi with Hungarian subtitle
Director: Kabir Khan
Stars: Salman Khan, Kareena Kapoor
Music: Pritam

A little mute girl from a Pakistan village gets lost on her return back from a trip to India. In Kurukshetra, she meets Pawan - a devout Hanuman Bakth - who is in the midst of a challenge posed by his lover's father. In trying to discover her parents, he develops an unshakable bond with the kid. He tries to get into Pakistan through a path righteous to his conscience and later, with a smart Pakistani news reporter for company and makes the search, a story that captures the imagination of the public in both countries. (imdb.com)

Music: https://www.youtube.com/watch?v=zd-VtZAUF-I

Free entry.

Kezdés: 18:30

január 13 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ (David Cronenberg, 2014)

Ha meghalljuk azt a szót, hogy Hollywood, akkor a siker, pénz, csillogás jut az eszünkbe, aminek természetesen semmi köze nincsen a hollywoodi álomgyár igazi hétköznapjaihoz. Csak olyan nagy kaliberű filmrendezők, mint David Lynch, Brian De Palma és a Coen testvérek mernek a hollywoodi valóságról mondani bármit is. Például azt, hogy ez a hely a földi pokol.

Most a sorba Cronenberg is beállt, és vászonra vitte a maga Hollywood értelmezését. A maga álomgyár-rémálmát. Miközben kőkemény társadalomkritikát is gyakorol. Arról a világról, ahol a legnagyobb bűn az öregedés, a filmtörténet egyik legmerészebb provokátora, a film rendezője, David Cronenberg így beszél:

„Bruce Wagner írta le a legjobban Hollywoodot, amikor a halott istenek városának nevezte. Mint az ókori fáraók, a sztárok is a halhatatlanságot célozzák meg filmkockákra és pixelekre égetve önmaguk arcképét. Mindeközben mindenki azon dolgozik, hogy fenntartsa ezt a belterjes rendszert, amely hisztérikus lányokat és drogfüggő fiúkat termel, és amely végül el is pusztítja gyermekeit.”

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ (r.: David Cronenberg, 2014) rövid tartalma: A Weiss-család egy tipikus hollywoodi dinasztia: az apa, Stafford (John Cusack) korábban egy önsegítő program kidolgozásával vált sikeressé; míg az anya, Cristina (Olivia Williams) ideje nagy részében 13 éves fiuk, a gyereksztár Benjie karrierjét egyengeti. Stafford egyik páciense a színésznő Havana (Julianna Moore), aki arról álmodozik, remake-et készít a filmnek, amely a '60-as években sztárrá avatta édesanyját, Clarice-t (Sarah Gadon). Az asszony már nem él, ám éjjelente még kísérti lányát. Benjie nemrég jött ki a rehabról, ahol 9 éves kora óta kezelték, illetve nővére, Agatha (Mia Wasikowska) is épp ez időben lép ki a pszichiátria kapuin, ahová piromániája miatt utalták be.

január 15 Friday

Recycle Hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 16 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 20 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: Titkok Párizsban (Pawel Pawlikovski, 2011)

Filmklubunkban november végén mutattuk be Pawel Pawlikovskinak az IDA című kitűnő Oscar-díjas (2015) művészfilmjét. Pawlikovski akkor még Andrzej Wajda nyomában járt, most viszont egy thriller kerül tőle terítékre.

A Titkok Párizsban szereposztása is briliáns: Ethan Hawke és Kristin Scott Thomas látható a főbb szerepekben. Douglas Kennedy regényéből nem kicsit izgalmas film kerekedett, különös világot vetít elénk a vászonra Pawlikovski, olyat, amelyben már nem is tudjuk, hogy mi a valóság és mi nem.

Egy olyan abszurd világot látunk, amelyben minden megtörténhet. Ráadásul egy nem kicsit bonyolult filmről van szó, olyanról, amit aztán nem könnyen lehet elfelejteni.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Titkok Párizsban (Pawel Pawlikovski, 2011) rövid tartalma: Tom Rick, az amerikai főiskolai tanár Párizsba menekül a pletykák elől, ami az állásába került. Szeretné újra egyenesbe hozni az életét, visszaszerezni az elhidegült felesége és a lánya szeretetét. A dolgok azonban nem a legjobban alakulnak. Biztonsági őrként kénytelen dolgozni, hogy megéljen, és kétes hírű külvárosi hotelben lakik. Ám minden megváltozik, amikor Margit, a titokzatos nő besétál a férfi életébe. Szenvedélyes kapcsolat bontakozik ki közöttük, amely megmagyarázhatatlan események sorát indítja el.

január 21 Thursday

Grabanc és Patent koncert

Grabanc
A Grabanc egy nagy múltú, hírhedt, hat tagú instrumentális banda. Zenéjükben keveredik a pszichedelikus dzsesszes űr funk, elektrokikus zenével fűszerezve, a goával és a rockkal. Az élvezetért csinálják,a zenén keresztül kommunikálnak közönségükkel, akiknek megadzsúl energiákat adnak koncertenként. Egy idő után részesei lesztek annak a hömpölygő masszának, ami csak akkor jön ki az emberekből, mikor ennyire ősi ösztönöket ébreszt fel valami. Mindenkin a boldogság látszik, pont az az érzés, amit életed minden percében érezni akarsz. Felszabadultan, örömmel, egymásra mosolygósan kellemes állapot, amiről azt érzed, hogy ez most így van rendjén és a világ tulajdonképpen a legjobb irányban halad. Látod, hogy a körülötted lévő embereknek sem kellezt magyarázni, hiszen érti, érzi ő is a zsigereiben, mert a zene bekúszott a bőre alá és elérte a lelkét.

Zene itt : http://grabanc.bandcamp.com/
Próbafelvételek, izgalom itt: https://soundcloud.com/grabanc
Videoklip itt: http://www.youtube.com/
Koncert itt: http://www.youtube.com/
Like itt: https://www.facebook.com/grabanc?fref=ts

Patent
(lekváros funk alternatív szájízzel)

A zenekar 2008 eleje óta írja funk és pop-rock alapokon hempergő számait, magyarul, bármiről, ami megfogja őket. A 2009-es házi készítésű Belépő után elkészült tavaly év végére első stúdióanyaguk, a 3 számot tartalmazó EP, a Tökélets. Hallgassatok bele:
http://soundcloud.com/patent-patent-t-k-lets-

További olvasnivalók, hallgatnivalók:
https://www.facebook.com/patent
www.patentzenekar.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

január 22 Friday

A.K.T. koncert

Az A.K.T. színész-zenekar 2005 novembere óta létezik. Kicsit megkésve most ünnepli 10. születésnapját. A produkció a Merlin Színházból indult ki, a „Francia sanzonkoncertet” követte egy olasz, majd egy magyar repertoár. A műsorok nem csupán, sőt főként nem sanzonokból állnak. Jellegzetesen egységes hangzású dalok váltják egymást, olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el színésznők tolmácsolásában, élő zenekari kísérettel, számos show elemmel tarkítva. A koncertek egyszerre jelentenek nosztalgikus és bulihangulatot. Az A.K.T. a budapesti zenei klubok állandó vendége, illetve számos kulturális, képzőművészeti, színházi és zenei fesztivál résztvevője: Művészetek völgye, Francia Utcabál, Múzeumok Éjszakája.

A zenekar alapító tagjai: Nemes Szabina, Miklusicsák Alíz, Palóc Eszter, Takács Paulina

„…. egy színésznők alkotta, cseppet sem alkalmi formáció, egyedi hangzásvilággal és olyan időtálló feldolgozásokkal, amik bizony igencsak megdobogtatják az ember szívét és elcsavarják a fejét, nos, ez bizony ritka. Pláne idehaza…..” (Balajti Péter, music.hu, 2013)

A születésnapi koncert fellépői-vendégei:
Zongora: Almann Gergő, Darvas Kristóf, Harmati Máté, Kiss András, Simon Attila
Dob: Beöthy Árpád, Molnár Mátyás
Fúvósok: Rontó Lili, Németh Kriszta, Grénus Tímea, Nemes Janó, Harmati Sebestyén
Basszusgitár: Horváth Gábor
Ének: Domján Anna, Nemes Szabina, Miklusicsák Alíz, Palóc Eszter, Takács Panka

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

január 22 Friday

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 23 Saturday

Sudden Bunny koncert

A SuddenBunny Zenekar 2013 végén alakult. Népszerű rock, illetve pop dalok rock feldolgozásai találhatóak a zenekar repertoárjában. Az elmúlt két év alatt a csapat megjárta az EFOTT-ot, a Víz Zene Virág fesztivált, de legtöbbször a Budapesti klubokban lép fel. Hangzásvilágának meghatározó elemei a billentyű, a műfajban szokatlan trombita, illetve a 4 fős vokál.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

január 23 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 23:00

január 25 Monday

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet.

A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

január 26 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

január 27 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ÉN ÉS TE (Bernardo Bertolucci, 2013)

Bernardo Bertolucci neve igazi védjegy a filmtörténetben. Ha bor lenne Bertolucci, akkor olyan évjárat lenne, amikor nagyon jó termés született, mert egész évben sütött a nap. Kevesen tudják, de (többekkel) ő írta a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Azt már azért sokkal többen tudják, hogy az Utolsó tangó Párizsban rendezője is volt. A film a 70-es évek botrányfilmjeként vonult be a filmtörténelembe, ma már kultikus darab. Marlon Brando jutalomjátéka. Aztán később igazán nagyot az Álmodozókban dobott. Ez a mostani film ezt az Álmodozók vonalat folytatja. Bertolucci nagyon sokat tud arról, mi kell ahhoz, hogy egy kamasz egyszer csak felnőjön. De úgy tűnik, hogy arról is nagyon sokat tud, mi kell ahhoz, hogy egy kamasz legalább egy kis időre jól érezze magát. Az ÉN ÉS TE rövid időn belül egy generáció kultikus filmje lesz. Minden kamasz és minden kamasz lelkű felnőttnek kötelező ez a film, amelyet a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánl mindenkinek, aki még nem felejtette el, milyen volt a saját kamaszkora.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

ÉN ÉS TE (r.: Bernardo Bertolucci, 2013) rövid tartalma: A kissé magának való tinédzser, Lorenzo (Jacopo Olmo Antinori) azt hazudja otthon, hogy síelni megy az osztálytársaival, helyette azonban leköltözik a pincébe. A fiú a külvilágtól végre elzárva csak maga lehet. Lustálkodhat, pihenhet, leselkedhet, vagy éppen zenét hallgathat és olvashat. Arra a legkevésbé sem számít, hogy tervét megzavarják. Váratlanul betoppan 23 éves féltestvére, Olivia (Tea Falco). A lányt szinte nem is ismeri, és első ránézésre aligha lehetnének különbözőbbek. Ő a problémás pasikat és a drogokat habzsolja, amelyek lassan felemésztik. Lorenzóhoz hasonlóan Olivia is menekül a világ elől, és sokkal esendőbb, mint amilyennek tűnik. A fiúnak egy csapásra fel kell nőnie, hogy megmentse nővérét függőségeitől, illetve leginkább önmagától.

január 28 Thursday

Delirium Falcon és The Whu koncert

The Whu
A "The Whu" Magyarország első és egyetlen Who cover zenekara 2015 nyarán állt össze.
A brit rocklegenda hatása a mai zenére lépten-nyomon tetten érhető - az indie zenekultúra is részben a Who-ból gyökeredzik - munkássága Magyarországon mégis kevésbé ismert. Ezt a tarthatatlan állapotot igyekszik felszámolni a The Whu, koncertjein a Who valamennyi korszakát megidézve 1964-től napjainkig. A Maximum Rhythm & Blues végre Magyarországon is dübörög újabb hívőket szerezve a Mod Isteneknek.

A zenekar tagjai:
Takáts Máté - ének (Hungarian Pink Floyd Show)
Michael Zwecker - dob (Poster Boy, ex-Kispál)
Fehér Zoltán "Szegecs" - basszus (Poster Boy, Starmans)
Encs Mihály - gitár (ex-Supersonic)
Vígh Szabolcs - gitár

Delirium Falcon
Az MC5 és minden, ami erről az eszünkbe juthat. A Delirium Falcon a legendás detroiti zenekar hazai helytartója. Megszólaltatja Motor City protopunk- és garage-szcénájának válogatott dalait és sokmindent, ami innen fakad. "Sodró elejétől végig!" - mondják a több bandát megjárt tagok, akiknek igazi szívügye a Delirium Falcon és nem is lehet szerintük jobb koncertkezdés a világon, mint belekiabálni a mikronba: "Kick Out The Jams”

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

január 29 Friday

Czutor és a Dívák Tarján Zsófival

A Czutor és a Dívák egy akusztikus koncertsorozat Czutor Zolival és a hazai könnyűzene jobbnál jobb énekesnőivel. A koncertsorozat második állomása a Mika Tivadar Mulató, ahol Tarján Zsófi csatlakozik Zolihoz. Amire számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

január 29 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 30 Saturday

BACK 2 DA GOLD $CHOOL! - Hip Hop Farsang w/ GYöReMiX! (ViNYL oNLY)

Eljött az új év és ezzel együtt végre annak is a napja, hogy felkerüljön a fejre Kangol sapka, aranylánc a nyakra.
Újra szólnak a hangfalakból a Golden Era: 80-as/ 90-es évek.
A vinyl-hegyek NWA-től > a Wu-Tang-en, Snoop Doggy Dogg-on át > a Tribe Called Quest-ig érnek!

Érkezz jelmezben éjfélig és WELCOME DRINK-kel várunk!

*FRee eNTRY / iNGYeNeS!*

Kezdés: 22:00

február 1 Monday

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 2 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 300 HUF

Kezdés: 18:00

február 3 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: JÖN HAROLD! (norvég film, r.: Gunnar Vikene, 2014)

Ha egy norvég asztalos, bútorkereskedő, akinek már sok felmenője ebben a szakmában boldogult a hideg skandináv égbolt alatt, dühös lesz az IKEÁ-ra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy itt kő kövön nem marad. Ráadásul vegyük figyelembe, hogy az IKEA svéd, főhősünk meg norvég, és bizony ez is okoz némi konfliktust, de a legnagyobb baj az, hogy éppen a kicsi, de mégis majdnem félszáz éves boltja mellé épül a legújabb és Norvégiában legnagyobb IKEA nagyáruház, ahol persze rosszabb a minőség, de jelentősen kisebb is a bútorok ára. Mit csinál ilyenkor végső elkeseredésében az idős tulaj, aki úgy érzi, hogy a felesége halála miatt már nincs is mit veszítenie? Elrabolja az IKEA alapító-tulajdonosát, Ingvar Kampradot, ami sikerül is neki igen könnyen. Innentől kezdve remek párbeszédekben lehet része annak, aki szereti a fanyar és keserű skandináv humort. Ráadásul az idős ember embert próbáló kalandjához egy kamaszlány is csatlakozik.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A JÖN HAROLD! (norvég film, r.: Gunnar Vikene, 2014) rövid tartalma: Harold (Björn Sundquist) már negyven éve ugyanazt a kis családi vállalkozását vezeti feleségével: bútorokat értékesítenek egy norvég kisvárosban. A nyugdíjas korhoz közelítő férfi hirtelen a csőd szélére kerül, amikor a svéd IKEA éppen Harold bútorboltjának a szomszédságában nyitja meg legnagyobb norvég üzletét. Harold viszont nem hagyja, hogy élete munkáját nyom nélkül eltörölje a multi, hogy a tömörfa bútorok helyét végérvenyesen átvegyék a lapraszerelt konfekciók: pisztolyt ragad és nekivág Svédországnak. Azt tervezi, hogy elrabolja az IKEA alapítóját, Ingvar Kampradot (Björn Granath) és bosszút áll. Az eszelős ötlet végrehajtásában segítségére lesz egy svéd tinédzserlány, Ebba (Fanny Ketter), akivel út közben ismerkedik meg.

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 3 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 4 Thursday

Eugénia farsangi koncert - ELMARAD!!!

Kedves Vendégeink! Az Eugénia Formáció koncertje a zenekart érintő váratlan családi tragédia miatt sajnos elmarad.

A zenekar 2008 nyarán született, miszerint az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszer ízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, anno „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsíratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészjányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok síratóspunkosítását. Az Eugenia zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik sok vidámsággal fűszerezve.

A muzsikus farsangi lelkek:

Miklusicsák Aliz – ének
Fazakas Júlia – ének
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid- basszusgitár
Varga Péter – mandolin
Rontó Lili – szaxofon
Beöthy Árpád – dob
Katona László - ének, basszusgitár és örökös sztárvendég

románobalkánikósírvavigadóspunk (román, szerb, orosz, lengyel dalok)

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

február 5 Friday

Űrfarsang / Space Costume Party

Itt az űrfarsang, öltözz fel bármilyen űrdivat szerint, lehetsz Pirx kapitánytól kezdve Han Solón keresztül Mr. Spockig bárki, bármelyik galaxisból, bármilyen bolygóról származó, bármelyik fajhoz tartozó űrlény, de lehetsz sima űrhajós is, lényeg, hogy valahonnan az űrből gyere. Hajrá E.T.-k és Darth Vaderek, Gagarinok és Farkas Bercik, várunk benneteket!
Az űrzenéről űr DJ-k: Galactic Jackson és segítője, Max Sinclair gondoskodnak. (Special Space Vinyl Set)
Az éjfélig jelmezben érkezőknek welcome drink jár.
Nanu, nanu!

A belépés ingyenes.

Space Costume Party
Here is the Space Costume Party, dress up in any space style, you can be Hans Solo or Mr. Spock, anybody or anything from any galaxy and any planet, you can be an alien or a simple astronaut, one thing is important: come from SPACE! Come on, E.T.s, Darth Vaders and Gagarins, see you at Mika!
Our Space DJs: Galactic Jackson and Max Sinclair. (Special Space Vinyl Set)
Arrive in costume until midnight and we'll give you a welcome drink!
Nanu, nanu!

Free enrty

Kezdés: 22:00

február 6 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

február 8 Monday

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 8 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 10 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: EGYÜTT AZ ÉG ALATT (német film, r.: Jan Schomburg, 2011)

Igencsak fordulatokban gazdag film az Együtt az ég alatt. Egyrészt nekimegy annak a tabunak, amely arról szól, hogy megismerhetőek vagyunk, gondolkozásunk változatlan, van szenvedélyes és nyugodt feleség, férj vagy szerető. Aztán, ha egy művész nekimegy ennek a tabunak, akkor aztán dől minden, mert általában kiderül, hogy nem vagyunk se ilyenek, se olyanok. A szituációk, az élethelyzetek, a velünk lévő emberek hozzák elő belőlünk a kalandort vagy az unalmas embert. Arról már nem is beszélve, hogy mindenkinek a tudat alattija, a fantáziája és vágyai teli vannak lehetséges forgatókönyvekkel. Amelyeket vagy megvalósítunk vagy nem. Amelyeket vagy kihozunk egymásból vagy nem. Együtt vagyunk tehát mindannyian az ég alatt, és még az is lehet, hogy nincsen olyan sok különbség a vágyaink és a fantáziáink között. Szerepeket játszunk, és ha nem jó már nekünk az adott szerep, ha nincsen igazán figyelő párunk, aki képes reagálni rezdüléseinkre, aki képes figyelni ránk, akkor aztán elszabadul a pokol.

Az EGYÜTT AZ ÉG ALATT (német film, r.: Jan Schomburg, 2011) rövid tartalma: Martha és Paul látszólag tökéletes boldogságban élnek. A férfi karrierje felívelőben van, elnyert egy remek állást is, így épp a napfényes Marseilles-be költöznek. Martha élete azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor két rendőrbiztos megjelenik nála és közlik vele: férje, Paul öngyilkosságot követett el. A nő a temetés miatt elkezdi megkeresni férje ismerőseit, s lassan rá kell döbbennie, hogy Paul éveken át, folyamatosan hazudott neki. A férjéről s a kapcsolatukról magában őrzött kép teljesen átértékelődik Marthában, akinek így még nehezebb szembenézni Paul elvesztésével. Hamarosan megismerkedik Alexanderrel, aki előtt titokban tartja szenvedését.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 10 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 11 Thursday

Ten Years Before: I Am Soyuz és Duke Bluebeard koncert

Egy évesek lettünk! Ennek örömére, ismét két igazán különleges énekes-dalszerzőt mutatunk meg február 11-én, csütörtökön. I am Soyuz ukuleléjére az összes kikötött lufi kiszabadul és a magasba száll a boldogságtól, míg Duke Bluebeard akusztikus gitárjával és szentimentális, lírai dalaival újjáéleszti az elfújt szülinapi gyerta lángját.

►► I Am Soyuz ►►
------------------------------
2012-ben indult félig stockholmi, félig budapesti projekt multi-instrumentalista énekes-dalszerzője - ügyesen lavírozva a világjárás, zenélés és mosolygós arcok között - már többször fordult meg itthon a koncert-, és fesztiválszezon ideje alatt ukulelével, gitárral, melodikával, vagy épp omnichorddal felfegyverkezve bezsebelni a neki járó elismerést loop pedál segítségével, ügyesen építkező, fülbemászó dalaival.
Filozófiája és zenéje tökéletes harmóniában vegyül: szerinte, ha el is vesznénk egy űrhajóval távol a Földtől és már az oxigén is fogyóban lenne, akkor sem a fagyos rettegés, hanem valami megnyugtató melegség töltené be a lelkünket.

https://www.youtube.com/channel/UCngkmcchJacETpGq7-ObmRw

►► Duke Bluebeard ►►
---------------------------
Bartók híres operája után választott névvel, saját meghatározása szerint folk-pop műfajban alkotó budapesti énekes-dalszerző. 2015-­ben jelent meg két számos single­je ”D. B.” címmel Zanzingerrel és Upor Andrással közösen jegyzett, saját alapítású Lone Waltz Records­nál, amit márciusban megjelenő nagylemeze, a „Friend or Foe” követ.
A hazai underground ismert tagja, számos mellékprojektben tevékenykedik és közreműködik. Megfordult a 2014-es Rakéta Fesztiválon is, ahol szóló munkásságáért az EST.hu “a nem túl zsúfolt egy szál gitáros dalszerző-énekes szcéna nagy reménysége”-ként méltatta.

http://dukebluebeard.bandcamp.com/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

február 12 Friday

A Hello Wood bemutatja: SZESZTILALOM Party

Jelmezes buli a 20-as évek jegyében. Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!

Zene: Elliot & Séf

Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 13 Saturday

Nagy Edi Project

A hip-hop és trip-hop alapokra épülő dalokhoz az akusztikus zenekar minden tagja más és más világból tesz hozzá fűszerként: a soul és r'n'b mellett a jazzből, a komolyzenéből, de a népzenéből, világzenéből is megjelennek elemek. Ebből a sokszínűségből és a vallomásszerű dalszövegekből születnek a különleges hangulatú dalok.

Nagy Edi - dalszöveg, ének
Bécsy Bence - gitár
Gilinger Ádám - cajon, csörgők
Heigl László – nagybőgő
Kertész Endre - cselló

A résztvevők között kisorsolunk egy Valentin-napi italt, amit a nyertes a helyszínen fogyaszthat el Edivel és/vagy a srácokkal. 

Belépő: 900 Ft

Kezdés: 21:00

február 13 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 15 Monday

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 16 Tuesday

100-as klub Surf Rock: Cannibal Mosquitos (FR), Surf Trucker, The Keeymen

20:30-21:00 Surf Truckerz - kamionos surf rock, surftruckerz.bandcamp.com
21:20-21:50 The Keeymen - kém surf 
22:10- Cannibal Mosquitos *FR* - moszkitó surf, soundcloud.com/el-cannibal-cannibal-mosquitos

Három instrumentális surf rock zenekar a febr. 16-diki 100-as Klub terítékén. Magyar részről nyit a négy kamionsofőr alkotta Surf Truckerz, kik "Kerékcsere a szakadék szélén" c. orgonával felturbózott rockosabb hangzású kislemezüket tárják elénk. Másodikként a pesti kulcsfigurák kém szörfer zenekara, a Keeymen hasít. Épp első nagylemezük stúdiózásáról lógnak meg egy kis időre. Aztán jön az est főzenekara, a dél-francia lápvidék legjobb surf triója, avagy a Cannibal Mosquitos. Szúnyogoknak öltözött vad és intenzív instrumentális muzsikus raj, The Mummies, Link Wray és Man or Astro-man? zenéjén nevelkedtek, de nem vetik meg a theremint vagy az egyéb érdekes effekteket sem. Új "Cannibal Mosquitos Surprise Attack" című 9 számos nagylemezüket turnéztatják most Európa szerte, és így keverednek el végre hozzánk is! Aki egy kicsit is érdeklődik a surf műfaj iránt, annak kötelező a látogatás! A francia zenekar szállását az Instant Groove! party hostel biztosítja.Hálás köszönet érte!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

február 17 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009)

Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben játszódik a film, amely bemutatja, hogy abban a kaotikus korban négy, egymás számára teljesen idegen nő hogyan képes valódi emberi kapcsolatra. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem mehetnek. Itt ismerik meg egymást. A film felteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy bezártságuk ellenére lehetnek-e szabadok. Mit jelent a szabadság egy iráni nő életében? A migrációban élő Shahrnush Parsipur nagysikerű, hazájában betiltott regényéből készült alkotás csodaszép környezetben, a négy nő történetén keresztül ad hiteles korképet az 1950-es évek Iránjáról.

A NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009) rövid tartalma: Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben járunk. Tanúi lehetünk annak, hogy ebben a kaotikus, bizonytalan korban négy, egymás számára teljesen idegen nő sorsa miként fonódik össze. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem tehetik be a lábukat. Itt ismerik meg egymást, és lelik meg saját szabadságukat, vigaszukat, és találnak megértő társakra a másikban. A háttérként funkcionáló történelmi esemény tükrében láthatjuk kibontakozni az iráni nők életét: szenvedésüket, elnyomottságukat, és a szabadság utáni vágyukat, amit a társadalom írott-íratlan szabályai nem biztosítanak számukra.

február 18 Thursday

Creedence Clearwater Reborn és vendégei koncert

A Creedence Clearwter Reborn - Creedence Clarwater Revival tribute zenekar 2014-ben alakult a Room Service zenekar két tagjának, Kajtár Tamás, basszusgitáros és Csákvári László, énekes ötlete alapján, majd további két taggal Jurisits Miklós, gitárossal és Jurisits Marcell, dobossal kiegészülve kezdte meg működését. Látva hogy Magyarországon nincs CCR tribute banda, úgy döntöttek, hogy ők fogják a hazai közönség számára interpretálni a vidám, pörgős, érzelmes CCR dalokat. Koncertjeiken megszólaltatják a halhatatlan Creedence Clearwater Revival örökzöldeket és kevésbé ismert dalokat is. A műsor sokféle zenei műfajt ölel fel, megtalálhatók a country, blues rock, rock and roll, roots rock és a swamp rock stílusok elemei. Szeretnék ugyanazt a zenei utazást kínálni a közönségnek, amit a hajdani Creedence bulik nyújthattak.

A zenekar tagjai:
Csákvári László: ének, gitár (Room Service, STATION, In-Dock)
Kajtár Tamás: basszusgitár (Room Service, STATION, ex-Damned Road)
Jurisits Miklós: gitár, bendzsó (ex-Damned Road)
Jurisits Marcell: dob

Belépő: 800 Ft

Kezdés: 20:30

február 19 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 20 Saturday

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

18.00 Film: Dil Dhadakne Do (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot! Farsangi különkiadás!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes!

18.00 Film: Dil Dhadakne Do (Engedj a szívednek) - 2015, Bollywoodi vígjáték 170 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Zoya Akhtar
Főszereplők: Anil Kapoor, Shefali Shah, Priyanka Chopra, Ranveer Singh, Anushka Sharma, Farhan Akhtar
Zene: Shankar-Ehsaan-Loy
Egy punjabi házaspár luxus hajóútra indul barátaival, hogy megünnepeljék harmincadik házassági évfordulójukat. A látszólag tökéletes életet élő család azonban az út során nem várt bonyodalmakba ütközik. Gyönyörű városok szolgálnak hátterül a képmutatás és az elveszett álmok, sötét titkok felszínre kerüléséhez. India talán leghíresebb rendezője, Zoya Akhtar filmje óriási sikert aratottt, többek között azért, mert fergeteges sztárparádét vonultatott fel, ahol még a család kutyájának, Plutónak a hangját is a bollywoodi szupersztán, Aamir Khan szolgáltatja.
A filmet szünettel vetítjük!
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZlIaiLoBEvk

Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=7Ngw_e2uEZ0&list=PL9bw4S5ePsEE3CznYWlgGwBV1KUBdxah5

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!
Helyszín: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.)
További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
New Year special! Bollywod Party and film screening on 20th of February, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot at the Mika Tivadar Mulató – Carnival special edition!
18.00 Film screening: Dil Dhadakne Do (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Dil Dhadakne Do (2015)
Bollywood romantic comedy 159 min, Hindi with Hungarian subtitle
Director: Zoya Akhtar
Stars: Anil Kapoor, Shefali Shah, Priyanka Chopra, Ranveer Singh, Anushka Sharma, Farhan Akhtar
Music: Shankar-Ehsaan-Loy

Dil Dhadakne Do is about a dysfunctional Punjabi family travelling on a cruise ship through Europe. The film is directed by Zoya Akhtar and has a huge ensemble star cast.

Music : https://www.youtube.com/watch?v=7Ngw_e2uEZ0&list=PL9bw4S5ePsEE3CznYWlgGwBV1KUBdxah5

Free entry!

Kezdés: 18:00

február 22 Monday

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 22 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 24 Wednesday

február 25 Thursday

Quart8 és Ed Is On koncert

Ed Is On:
Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze. A csapat a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutott tovább, majd a következő két évben folyamatosan koncerteztek budapesti és vidéki klubokban, valamint számos fesztiválra is meghívást kaptak. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek tovább. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

https://www.youtube.com/user/edisonzenekar
http://edisonzenekar.hu
http://facebook.com/EdIsOnHungary

Quart8
A Quart8, a pop, rock, jazz és funk zene, valamint különböző hangulatok ötvözésével kísérletező, magyar együttes. Bár aktívan még csak egy éve működik, novemberben második helyezést ítélt  nekik a szakmai zsűri a XVIII. Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon, melyet egyediségüknek és sokszínűségüknek köszönhettek. Tavaly pedig az a megtiszteltetés érte az együttest, hogy a legendás Ifipark helyén, a Zene Ünnepén megnyithatták a nagyszínpadot.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 26 Friday

Czutor és a Dívák Galambos Dorinával

Immár negyedszer jelentkezik a Czutor és a Dívák koncertsorozat. Ezen az estén Galambos Dorina csatlakozik Zolihoz a Mika Tivadar Mulatóban. Amire most is számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

február 26 Friday

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ eklektikus, zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 27 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 29 Monday

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 1 Tuesday

PaintCoctail

Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad! Instruktorunk mindenben segít. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki az estéből: vásznat, ecsetet, festéket és egy profi instrukcióit. Te csak lazulj el, és vegyél egy koktélt! Ezúttal Van Gogh legismertebb festményét festjük meg a PaintCocktailon! Nóri segítségével készítsd el a Csillagos éj című képet, festészeti tapasztalat nélkül! Engedd el magad, szabadulj fel és éld meg: FESTENI MINDENKI TUD!

Jelentkezés, jegyvásárlás: http://paintcocktail.com/termek/esemenyek/budapest/csillagos_ej_2016_03_01/

Jegyár: 9850 HUF

Kezdés: 18:00

március 2 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ESZEVESZETT MESÉK (argentin-spanyol film, r.: Damián Szifron, 2014)

Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el. Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész, csak ajánlani tudja ezt az igencsak szórakoztató, fergeteges és mindemellett okos filmet.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ESZEVESZETT MESÉK (argentin-spanyol film, r.: Damián Szifron, 2014) rövid tartalma: Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

március 2 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com ------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

március 3 Thursday

SirVive és Bogi & the Berry koncert

SirVive
Az eredetileg Pécsi székhelyű SirVive zenekar 2008-ban alakult. Zenéjükben többek között hip/hop, rock és elektronikus zenei stílusjegyek keverednek egymással, egy olyan karakteres és modern egyveleget alkotva, ami garantáltan maradandó nyomot hagy minden hallgatóban. A rendhagyónak mondható 2 tagú felállásból mára 4 fős zenekar lett, ezzel is erősítve a koncertek vibrálását. A formáció mára 3 videoklipet tudhat magáénak és tavaly a Wellhello előzenekaraként körbe járták az országot is.

FACEBOOK: https://www.facebook.com/sirviveofficial
YOUTUBE: https://www.youtube.com/watch?v=L59eU9grafA
https://www.youtube.com/watch?v=WGk_7eIQslo

Bogi & the Berry
Bogit, a győri énekesnőt 2014-ben "We All” című dalának köszönhetően ismerte meg a közönség. Ugyanabban az évben a magyar zenei szakma neki ítélte oda a Fonogram-díjat "az év felfedezettje" kategóriában. Néhány hónappal később megérkezett a folytatás, a „Feels So Right” című második kislemez. 2014 ősze egy óriási meglepetést tartogatott Bogi számára: októberben a Papp László Budapest Sportarénában James Blunt előtt léphetett fel. A 2015-ös év sem diktált lassabb tempót Boginak. Izgalmas döntést hozott pályáját illetően, zenekart csoportosított maga köré, és Bogi & The Berry néven folytatja tovább a zenélést. Az énekesnő ezúttal már szerzőként is kiveszi a részét a munkálatokból, új számai pedig magyar nyelvűek. Ezek közül az első kislemez a „Körút” című felvétel volt, amit a 13-as ház követett tavaly év végén. Miközben zenekarával országszerte koncertezett, az énekesnő nemrégiben Amerikában is járt, ahol három akusztikus koncertet adott New Yorkban, New Jersey-ben és Floridában. 

FACEBOOK: https://www.facebook.com/bogimusic
YOUTUBE: https://youtu.be/OnEGMN11gAo
https://youtu.be/JyquWSUhuHM

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.www.nka.hu

21.00 – SirVive
22.00 – Bogi & the Berry

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

március 4 Friday

HETVENESEK - 70-es évek farsang

Az Almássy téri Szabadidőközpontban 1995-ben, a Pesti Est által szervezett előszilveszteri bulin előadott HETVENESEK divatbemutató 20-ik évfordulóját ünnepeljük. Vedd elő a trapézgatyát, virágos inget, kerek napszemüveget, vagy irány a turkáló, és öltözz fel a 70-es évek divatja szerint. Elliot és Séf valamint Szabó Benke Róbert csak bakelitről, csak a hetvenes évek zenéit játssza.

18:00 - A "Hetvenesek" divatbemutatóról készült film hosszú verziójának vetítése
20:30 - Kiállításmegnyitó
21:30 - Film rövid verziójának vetítése.
22:00 - Bulika

A retró retrója, a retró-hullám előtti időkből. Az acid-korszak kellős közepén bemutatott, Lang András élő dj programjával kísért show-t több mint 2,5 ezres tömeg követte lelkes figyelemmel, extatikus örömmel. Számos ismert, kultikus budapesti arc köszön vissza a vetítésre kerülő, vágott VHS felvételről, illetve a kiállításra kerülő fotódokumentációról. Az esemény természetesen bakelit diszkó-partiba torkollik. Kérjük kedves vendégeinket, hogy alkalmi öltözékkel tiszteljék meg a rendezvényt.

Dressz kód: 70-es évek divatja. KÖSZÖNET A BOLDOG ÉVEKÉRT, KÖSZÖNET A SOK-SOK MINDENÉRT...

A DIVATBEMUTATÓ VIDEÓRÓL
Koreográfia: Szabó Benke Róbert
Divattörténeti konzulens: Simonovics Ildikó
Smink: Gera Anna, Sipos Zita
Színpad: Szász Zsuzsi
Videó: Bodóczky Antal
Szereplők: Kamilla, Rutkai Bori, Murányi Zsófi, Turcsány Villő, Mészáros Orsi, Megyeri Zsófi, Szász Zsuzsi, Simonovics Ildikó, Bozóki Anita, Nárai Szilvia, Elek Imola, Szabó Benke Róbert, László Gerzson, Magyar Gergő, Pap András, Lang András, Szirmai Viktor, Gyárfás Péter, Már András, Deim György, Tóth Árpád, Köles Vazul

Fotókiállítás:
Hadley Kincade, Geo Tóth György, Szabó Benke Róbert

Zene: DJ Elliot & Séf, Szabó Benke Róbert

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:00

március 5 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

március 7 Monday

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 7 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 8 Tuesday

PszichoZanza: Párkapcsolati útmutató tündérmeséken keresztül - Dr. Kalóczkai Andrea előadása

A népmesékben, tündérmesékben az emberi kapcsolatok és viselkedésminták szimbólumokba tömörítve jelennek meg. A szimbólumok palettája igen széles: árvák, boszorkányok, tündérek, sárkányok, törpék teszik izgalmassá a történeteket, amelyek furmányos köntösbe bújtatva mutatják be a gyermekek és felnőttek legkülönfélébb lelki dilemmáit. A mesékben fellelhetőek például a szülő-gyermek és a párkapcsolatokban megjelenő feszültségek, a felnőtté válás folyamatát és a kamaszkori krízist övező kételyek, vagy éppen a konfliktushelyzetekkel való megküzdés is.

Előadásunk során különféle meséken és mesei elemeken keresztül nyerhetünk bepillantást a mindennapok problémáiba és az ezekkel történő megküzdés lehetőségeibe. Az előadás során górcső alá veszünk több klasszikus történetet és néhány kevésbé ismert, de annál tanulságosabb mesét is.

Előadónk Dr. Kalóczkai Andrea orvos, meseterapeuta, pszichodráma pszichoterapeuta és tanár. Több alapítványnál és főiskolán is meseterápiás kurzusokat tart. Specialitása az úgynevezett Kincskereső meseterápiás módszer, de más terápiákkal is szívesen ötvözi a mesék szimbolikus világával kapcsolatos ismereteit.

PszichoZanza: A pszichológiai jelenségek végigkísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk mint emberek. A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia Pszichológia Blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

március 9 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: PHILOMENA (angol film, r.: Stephen Frears, 2013)

Stephen Frears a filmklub vezetőjének, Csejk Miklósnak az egyik kedvenc angol filmrendezője, ezért mindenképpen csak ajánlhatja ezt a 2013-as, új alkotását. A történet igencsak titokzatos szálai Írországba vezetnek, egészen pontosan az 1952-es esztendőbe. Miután Philomena teherbe esett, apácazárdába küldték. A szülés után a kicsit elvették tőle, majd Amerikába adoptálják. Hogyan vehetik el az apácák erőszakkal egy nő gyerekét, milyen ideológiai és üzleti megfontolások állnak mindezek mögött, erről szól ez a film többek között. Valóságos történeten alapuló, megdöbbentő alkotás. Oknyomozás. Ugyanis az ír asszony találkozik Martin Sixsmithszel, az életunt angol riporterrel, aki aztán mégiscsak utánajár a dolgoknak.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A PHILOMENA (angol film, r.: Stephen Frears, 2013) rövid tartalma: Írország, 1952. Miután Philomena teherbe esik, apácazárdába küldik. A szülés után a kicsit elveszik tőle, majd Amerikába adoptálják. A következő ötven évben Philomena - miközben férjhez ment, gyerekeket szült - semmit sem tudott az elszakított gyermekéről. Az ír asszony ekkor találkozik Martin Sixsmithszel, az életunt angol riporterrel, aki érdeklődik története iránt. Bár nem is különbözhetnének jobban egymástól, együtt indulnak Amerikába. A gyermek utáni kutatás összekovácsolja a furcsa párost.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

március 9 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

március 10 Thursday

Ten Years Before: Meteo és Deep Glaze koncert

A legutóbbi Kikeltető döntős, négytagú garage psych zenekar egy magyar cyberpunk film után kapta nevét. Zenéjüket „zajongó popzeneként” is ismertetik. Dallamviláguk fülbemászó és skizofrén, amihez a ’60-as évekből jól ismert széttorzított gitárok és ehhez jól simuló effektek társulnak. Bemutatkozó “18” című EP-jük 2015. szeptemberében, vérhold napján jelent meg. 

METEO

Deep Glaze
2015. év dalát adó Deep Glaze görög gyökerekkel rendelkezik, tavaly robbant be az underground köztudatba. Nevükhöz hűen zenéjük mázas, lebegős - ám rendkívül hiteles. A kissé szörfös, tengerparti hangzást; Jorgosz kellemes énekstílusát izgalmas torzítások, váltások zúzzák szét. Bemutatkozó EP-jüket, az “Unveiled”-ot, a Hello Hurricane-ből ismert Zwickl Ábel segítségével készítették el. Jelenleg LP-jükön dolgoznak.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

március 11 Friday

Dav trió – visszatérő koncert

Szesztay Dávid és zenekara a Dav 2005 és 2012 között 4 egyedi hangulatú és kísérletező kedvű lemezt jelentetett meg, most 3 év szünet után egy egészen új műsorral térnek vissza a Mikába, 13 új dalt fognak előadni.

Szesztay Dávid: ének-gitár
Szerető Dani: basszusgitár
Németh Csaba: dob

https://www.facebook.com/davtrio/
https://www.youtube.com/channel/UC0YwYO5RDiPz8xC_Qn5WuVw
https://davcompany.bandcamp.com/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

március 11 Friday

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, poétikusan ifjú, négytagú formációnak júniusban jelent meg első EP-je, az '1919', de máris debütáló nagylemezükön dolgoznak. A banda srácai, és az énekesnőjük gyakran állnak a DJ pult mögé, hogy trap, garage és 4x4 őrületeket pörgessenek. Nem fogják kímélni a Mikát sem!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 12 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 16 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ÉLJEN A SZABADSÁG! (olasz film, r.: Roberto Ando, 2013)

A politika őrület. A világot bolondok irányítják. De tudjuk mindannyian, hogy az őrületet és a zsenialitást csak egy hajszál választja el egymástól. Kénytelen ezzel szembesülni Andrea Bottini, az olasz ellenzék tagja is, amikor pártjának vezetője, Enrico Olivieri (Toni Servillo) a választások előtt megelégeli az ellenzék népszerűtlenségét, a folyamatos bénázást és úgy dönt, hogy mindenféle bejelentés nélkül elhagyja az országot. A nyilvánosság előtt nem vallhatják be, hogy Enrico eltűnt, ezért Bottininak nem marad más választása, mint felkeresni a pártelnök ikertestvérét, Giovanni-t, hogy ő játssza el a politikust. Az eddig háttérbe szorult fivér csaknem ideális a szerepre: művelt, megnyerő, humoros − az egyetlen gond az, hogy nem beszámítható, nemrég engedték ki az elmegyógyintézetből. Bottini lepődik meg a legjobban, amikor látja, az elszabadult hajóágyúként viselkedő testvér hogyan rázza fel a régóta válságban vergődő pártot. Egy igazán szórakoztató film arról, hogy miért nem mennek jól a dolgaink. Csak ajánlani tudjuk!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ÉLJEN A SZABADSÁG! (olasz film, r.: Roberto Ando, 2013) rövid tartalma: Az olasz ellenzéki párt vezetője, Enrico Olivieri (Toni Servillo) a választások előtt megelégeli az ellenzék népszerűtlenségét, a folyamatos bénázást és úgy dönt, hogy mindenféle bejelentés nélkül elhagyja az országot. A nyilvánosság előtt nem vallhatják be, hogy Enrico eltűnt, ezért felkeresik a pártelnök ikertestvérét, Giovanni-t, hogy ő játssza el a politikust. Az eddig háttérbe szorult fivér csaknem ideális a szerepre: művelt, megnyerő, humoros − az egyetlen gond az, hogy nem beszámítható, nemrég engedték ki az elmegyógyintézetből.

március 17 Thursday

Manökken Proletarz koncert

A zenekar műfaja pop, de alternatív módon: azaz szívfájdalmakról és társadalomkritikáról szóló dalszövegek, poppos rockzenével körítve, elektronikus hatásokkal. Lírai extrémizmus a maximumon!
A koncert aktualitása: új dalpremier!

Sugar Ka - ének
Madácsy Tamás – basszusgitár
Gönczy Andor - gitár, vokál
Fekecs Ákos - dobok
FB oldal: https://www.facebook.com/manokkenproletarz

Belépő: 900 HUF

Kezdés: 20:30

március 18 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 22:00

március 19 Saturday

Recycle hits - DJ Delgado & Cassius Clay

DJ Delgadóhoz ezúttal Cassius Clay csatlakozik, hogy megtáncoltassanak benneteket. Eklektikus tánczenei válogatás hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 21 Monday

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 21 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 23 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: RENOIR (francia film, r.: Gilles Bourdos, 2012)

Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt, később pedig a fia, a világhíres filmrendező Jean Renoir felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében, a Renoir-ban. Aki szereti Renoir festményeit, most láthatja életre kelni, csodálatos a film színvilága. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A RENOIR (francia film, r.: Gilles Bourdos, 2012) rövid tartalma: Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt - később pedig a fia, a rendező Jean felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében, a Renoir-ban.

március 24 Thursday

Kisteleki Blues Band és Romanes koncert

Romanes:
A legendás Ramones autentikus tribute zenekara, akik nem csak hangzásban, de kinézetben is felidézik a New York-i punkbandát. Bőrkabátok és letaposott Converse-ek. Hey-ho, let's go!

Kisteleki Blues Band:
A már-már legendás Másnapos Keselyű blues zenekar hamvaiból főnixmadárként kikelő új formáció érdekes utazást kínál a Deep Purple-től, a Doors-on át, a Rolling Stones-on keresztül egészen a Hobo Blues Band örökbecsű dalaiig.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

március 25 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 26 Saturday

Index All Stars DJ-s

DJ Tűcsere Program b2b DJ Jenei Miklós
Indieanal Jones
Young Stubbz
Dj Ango

Vasárnap kiderül, hogy ki lesz az Index dalversenyének idei nyertese, azonban ahhoz, hogy vasárnap a Kuplungban igazán jól essen a gyógysör, a döntőt megelőző éjszakát rendesen meg kell küldeni. Éppen ezért, szombaton a Mika Tivadar mulatóban egy warm-up buli keretein belül készülhet ki kellőképpen, miközben a zenét az Index szerkesztőségének munkatársai szolgáltatják. Funkügyeletben Dj Tűcsere Program és DJ Jenei Miklós, Indieanal Jones ahogy a nevéből is kiderül anált fog játszani, Young Stubbz trap és hiphoppal pakolja tele az oldalzsebeket és tép szét minden oldalláncot. Dj Ango pedig egy igazi meglepetés szettel készül! Mulasson velünk és sztárvendégeinkkel!

A belépés ingyenes!

Kezdés: 22:00

március 28 Monday

Tőzeglápban jártam - Mosquitoz Easter Party

A fergeteges Magic Mosquitoz húsvéti koncertje.

Live oldschool trash/swamp R&B party & show feat. the incredible Magic Mosquitoz. The return of the bunny. Sure won't be funny.

https://www.facebook.com/Magic-Mosquitoz-90506938858/?fref=ts

Belépő: 900 HUF

Kezdés: 20:00

március 30 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: LORE (német-ausztrál-angol film, r.: Cate Shortland, 2012)

Ez a film most egy kicsit másképp mutatja be a második világháború végét. Egészen döbbenetes a megközelítés. Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A LORE (német-ausztrál-angol film, r.: Cate Shortland, 2012) rövid tartalma: Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz.

március 31 Thursday

Eugenia Formáció koncert

A nemzetközi tagokból verbuválódott Eugenia Formáció zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik öniróniával és sok vidámsággal fűszerezve. A zenekar 2008-ban alakult, 2009-ben Fringe-díjjal jutalmazták. Az Eugenia manele-sanzon-punk-latin siratós etűdjei mindenkit levesznek a lábáról.

Fellépnek :
Miklusicsák Aliz – ének
Fazakas Júlia – ének
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid- basszusgitár
Varga Péter – mandolin
Rontó Lili – szaxofon
Beöthy Árpád – dob
Katona László - ének, basszusgitár és örökös sztárvendég

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

április 1 Friday

Audio Love Nation és The Royal Freak Out koncert

Audio Love Nation
A nyers garázsrockot dögös vintage rockkal összeriffentő budapesti Audio Love Nation a 2015-ös öt számos beharangozó EP-je után idén adja ki második nagylemezének újabb részletét. A tavaly márciusban megjelent From the Front EP után idén érkezik a From the Back névre keresztelt öt dal. Az eddigi zenei vonallal részben szakítva alakultak ki, a korábbiakhoz képest progresszívebb és pszichedelikusabb dalok, amelyeket egyben, ezen az estén lehet először élőben hallani. 

The Royal Freak Out
A zenekar 2011-ben alakult Farkas Balázs (gitár, ének), Sipos Ábris (basszus) és Szőts Peti (dob) Londonban töltött évei alatt. A srácok már jó pár évet lehúztak együtt a Betterfly zenekarban, így a barátság és összeszokottság megvolt, csak a zenei irány változott. Az első demo-t Faliure is an Option címmel 2012-ben hozták ki, és 2013 végéig aktívan koncerteztek a londoni klubokban Tom Plugi gitárossal kiegészülve. 2014-ben jött egy szétszéledős időszak, mindenki a maga útján indult el, de 2014 végén Ábris és Balázs, akkor már újra Pesten, arra jutottak, hogy hiányzik nekik a Rakkenroll, és elkezdték újra összerakni a bandát. Először Békési Dávid szállt be dobokon (The Adolescens, Tündérvese), aki fiatal kora ellenére fel tudta venni a ritmust a srácokkal, a szólógitáros posztra pedig Deák Petit (Heavy Walkerz) hívták a fiúk, aki szintén régi barátként szállt be. Már ebben a felállásban készült el 2015-ben a Full Circle c. EP. Azóta újra bevették a magyar színpadokat, óriási energiával koncerteznek és csiszolgatják az első nagylemez alapanyagát.
Bandcamp: https://theroyalfreakout.bandcamp.com/
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UC9BTRQYksus43yVLnecAE2g

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

április 1 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.
Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet) https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 2 Saturday

Bollywood filmvetítés és party – HOLI edition

18.30 Film: PIKU (2015)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
23.00 Kamala Bollywood Duo és HOLI

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján április 2-án, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott - a biztonság kedvéért - a játszóruha
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: PIKU
2015, Bollywoodi vígjáték 122 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Shoojit Sircar
Főszereplők: Amitabh Bachchan, Deepika Padukone, Irrfan Khan
Legjobb film (kritikusok díja), legjobb színész (Amitabh Bachchan), legjobb filmszínésznő (Deepika Padukone), legjobb forgatkönyv, legjobb háttér, ezeket a díjakat nyerte a PIKU a 2016-os Filmfare-en. Nem is csoda, hiszen minden kritika az egekbe emelte, pedig igazán formabontó alkotás, már már művészfilm, Bollywood módra. A film alkotói láthatóan a három szupersztárra építettek, de mindenkinek egy kicsit más szerepet adtak, mint általában, amit ők nagyszerű alakításokkal háláltak meg. Amitabh a több mint száz hősszerep után most szorulásos nagypapa, Deepika a máskor szexszimbólum, most a harmincas éveiben is hajadon lányt alakítja, aki egész életét apja bélmozgásának szenteli. Irrfan Khan, minden hollywoodi szuperprodukció „indiai fickója”, egy kicsit szerencsétlen, mégis szeretni való taxitársaság tulajdonosa, aki az egész cirkuszt Kalkuttába szállítja…
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=oeiKUlUUNQ8
Music: https://www.youtube.com/watch?v=RVRlV53TjzY&list=PL0Z67tlyTaWqGHdCkt_7ff9ROngd6xjT1

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and film screening on 2nd of April, 21.30
HOLI EDITION with the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató.

18.30 Film screening: PIKU with Hungarian subtitle
21.30 Bollywood party HOLI Edition!
23.00 Kamala dance duo and HOLI

HOLI is a spring festival also known as the festival of colours or the festival of love. Holi where people gather, sing and dance. The next day is a free-for-all carnival of colours, where participants play, chase and colour each other with dry powder and coloured water, Anyone and everyone is fair game, friend or stranger, rich or poor, man or woman, children and elders. We celebrate the festival of colours on 2nd of March in Mika Tivadar Mulató!
Etiquette on HOLI: celebrate Holi with us and colour your and others’ face but only face! and enjoy the festival of colours! Traditional colour powders are washable but it is best to wear something old and worn out so that you do not regret it getting spoilt.
HOLI in Bollywood: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: PIKU
2015, Bollywood comedy 120 min in Hindi language with Hungarian subtitle
Director: Shoojit Sircar
Stars: Amitabh Bachchan, Deepika Padukone, Irrfan Khan

Story: In this slice-of-life comedy, an ailing elderly father (Amitabh Bachchan) and his exasperated daughter (Deepika Padukone) must take a road trip to Kolkata, but only one very patient cab driver (Irrfan Khan) is willing to drive them. (fandango.com)
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=oeiKUlUUNQ8
Music: https://www.youtube.com/watch?v=RVRlV53TjzY&list=PL0Z67tlyTaWqGHdCkt_7ff9ROngd6xjT1

Free entry!

More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Kezdés: 18:30

április 4 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

április 5 Tuesday

PszichoZanza: Az emberi hülyeség tudománya - Dr. Aczél Balázs, pszichológus előadása

Hogy működnek intuícióink, megérzéseink, illetve miért szoktunk olyan gyakran "hülye" megoldásokat választani döntéshelyzetekben?

A tudomány sokáig abban a hitben élt, hogy minél intelligensebb egy személy, annál kevésbé csinál hülyeségeket. A klasszikus megközelítések szerint az emberek a számukra legnagyobb hasznot hozó lehetőséget választják döntéseik meghozatala során. Dr. Aczél Balázs kutatásai azonban rávilágítanak arra, hogy ez korántsem ilyen egyszerű. Úgy tűnik, hogy szinte mindannyian csinálunk olyan dolgokat néha, amelyek nem célravezetőek, irracionálisak, sőt egyenesen hülyeségek. Ráadásul van, amikor szándékosan választjuk ezt az utat. De vajon miért?

Előadónk Dr. Aczél Balázs pszichológus, az ELTE PPK adjunktusa, aki a Cambridge-i Egyetem doktori programjában kezdte meg kutatássorozatát, amelyben az irracionális döntések, illetve az emberi intuíciók működésének hátterével kezdett el foglalkozni. Ezekből nőtte ki magát fő kutatási témája, amely az emberi hülyeségek pszichológiai vonatkozásait tárja fel. Kutatási eredményeiről számos jelentős szaklap, illetve hazai és külföldi médium számolt be az utóbbi időben, köztük például az Independent és a Washington Post is.

Előadónkról bővebben itt: https://www.youtube.com/watch?v=wUrguW0ZhHg

Belépő: 800 HUF
A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.
----------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu

www.humaniablog.hu

Kezdés: 19:00

április 6 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: TANGO LIBRE (francia-belga-luxemburgi film, r.: Frédéric Fonteyne, 2012)

Egy fordulatokban gazdag, megkapó és feledhetetlen történetet varázsol a vászonra Frédéric Fonteyed. A középpontban a tánc áll, illetve egészen pontosan a tangó, amely nemcsak egy önálló nyelvként funkcionál, hanem felfoghatatlan, sokszor irányíthatatlan energiákat képes felszabadítani. Ez a film egy nagyon emberi történet, egy szellemes ötlet és egy varázslatos világ feltárásának találkozása. A főszerepben Francois Damiens, az elmúlt évek egyik legtehetségesebb francia színésze, akit filmklubunkban, két hét múlva a Körberajzolva című krimiben is láthatunk. (A filmet nagy felirattal vetítjük.) A filmklubunk vezetője kiemelten ajánlja ezt a megkapó alkotást még a nyári szünet előtt. (Májustól augusztus végéig nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) Addig viszont gyertek!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A TANGO LIBRE (francia-belga-luxemburgi film, r.: Frédéric Fonteyne, 2012) rövid tartalma: JC (François Damiens) a szabályokat messzemenően betartó, gátlásos, kicsit szerencsétlen és nagyon magányos börtönőr. Hétköznapi ember, aki eseménytelen életet él, egyetlen társa egy tizenötéves, nagyjából mozdulatlan aranyhal. Egy argentin tangó tanfolyam és az ott megismert gyönyörű nő, Alice (Anne Paulicevich) viszont egy csapásra megváltoztatja az életét. Még élénken él benne az előző esti tánc emléke, amikor másnap újra találkozik a nővel, de rendhagyó körülmények között: a börtön látogatótermében. Alice két bentlakóhoz jött: Fernand-hoz (Sergi Lopez) és Dominichez (Jan Hamenecker), akik régi barátok és bűntársak. Az egyikük Alice férje, a másikuk a szeretője. A kalandos bonyodalmak teli film így indul.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

április 6 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

április 7 Thursday

Freakin’ Disco koncert

Közeleg a Minotaurusz, hátunk mögött becsukódott az ajtó, és táncolni van kedvünk.
Modern elektronikus zene valahol félúton a jazz és a techno között.

A zenekar tagjai:
Csizmás András – nagybőgő, basszusgitár, elektronika.
Keresztes Gábor – billentyűk, szintetizátorok, samplerek, scratch
Komjáti Áron – gitár, effectek
Szabó Sipos Ágoston – dob

https://www.youtube.com/watch?v=B4l9tIeXuVI

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

április 8 Friday

Czutor és a Dívák Bogival

Ötödik alkalommal jelentkezik a Czutor és a Dívák koncertsorozat. Ezen az estén Bogi csatlakozik Zolihoz a Mika Tivadar Mulatóban. Vidám, meglepetésekkel teli, közvetlen hangulatú koncert várható. Várunk mindenkit szeretettel!

Az est vokalistája Czutor Anett lesz.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

április 8 Friday

Balkan Party Gypsy Edition!

A Mika egyik legnépszerűbb party sorozata a két hetente jelentkező Balkan Party ezúttal a Nemzetközi Romanap alkalmából egy különleges kiadással jelentkezik. Boban Marković, Shantel, Goran Bregović és a legbulisabb roma zenék az egész estés tánchoz és őrülethez! A zenéről a LAPIDEM (FR) gondoskodik. Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg iszogatás Bubamarával!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 9 Saturday

Fókatelep Búcsúkoncert

Elbúcsúzunk. Egymástól és Tőletek.
Ezen a napon utoljára láttok minket együtt a színpadon.
A zenénk – reméljük – megmarad.
https://fokatelep.bandcamp.com/
https://www.youtube.com/user/fokatelep/

Oláh Annamária - ének
Szalay Péter – gitár
Csányi Viktor – dob
Jócsik János – ütőhangszerek
Somogyi Ferenc - basszusgitár
Biljarszki Emil – billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

április 9 Saturday

DJ Lejön és DJ Minek

A Fókatelep Búcsúkoncert után DJ Lejön és DJ Minek, az összeszokott dj-páros néha afro/tropikál/house, sokszor italo/elektro/diszkó lemezeire lehet ropni. Kicsit rendhagyó, de szívbemarkoló 4/4-es tánczenék hajnalig a pincében, ahol a gyomrozó basszusok után a fal adja a másikat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

április 11 Monday

Útra valók

Brit tudósok kimutatták, hogy minden negyedik ember kacérkodik a hátizsákos utazás gondolatával, és a következő kérdések merülnek fel leggyakrabban az utazni vágyókban:

- Ha el tudok szabadulni a munkahelyemről, merre menjek?
- Mennyibe kerül ez a nomád élet?
- Milyen veszélyek leselkednek rám?

Bár mi nem vagyunk (még) brit tudósok, de hátizsákosként öt kontinensen kalandoztunk Ausztráliától Zambiáig, a lábrepedéstől a malárián át a vízum megtagadásáig minden nyalánkságból kijutott mindkettőnknek...

Ha indulásra készültök és kérdésetek van, vagy egy jót akartok beszélgetni, várunk titeket sztorizós kerekasztal-beszélgetésünkre, ahol az idő nagy részében a ti kérdéseitekre válaszolunk (már ha lesz:)

Az este előadói:

Csonka Gábor alias Vándorboy több mint 20 ezer kilométert utazott stoppal, kalandtúrákat szervez a világ minden pontjára, a Buddhista Főiskolán tanult kulturális antropológiát; külföldön szerzett élményeit előadásain osztja meg, rendszeres vendége több rádiónak.

Szegő Andor rádiós műsorvezető, idegenvezető, kedvenc kontinense Afrika, ahol 26 országban kalandozott, szakterülete az afrikai konfliktusövezetek. Afrika mellett visszatérő vendég a Közel-Keleten: évek óta tanulmányozza az iszlám vallást, utazási élményeit MuzunGO nevű facebook-oldalán publikálja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

április 12 Tuesday

PaintCoctail

Az egyedi hangulatú Mika Tivadar Mulatóban vár benneteket a PaintCoctail! Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad! Instruktorunk mindenben segít. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki az estéből: vásznat, ecsetet, festéket és egy profi instrukcióit. Te csak lazulj el, és vegyél egy koktélt!

A festmény: Szív (páros)
Gyere el pároddal, és fessétek meg a két részből álló szuper képet, éljétek át együtt, hogy festeni mindenki tud! A festéshez előképzettség nem szükséges, mindent megadunk, hogy egy csodás festménnyel térjetek haza: ecsetet, vásznat, akrilfestéket, sőt még egy kötényt is. A jegyár egy főnek biztosít részvételt.

Instruktor: Bodnár Judit Lola
Jegyvásárlás: http://paintcocktail.com/termek/esemenyek/budapest/sziv_2016_04_12/
Jegyár: 9850 HUF

Kezdés: 18:00

április 13 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: ADÉLE ÉLETE (francia film, r.: Abdellatif Kechiche, 2013)

A Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díjas filmje volt 2013-ban Abdellatif Kechiche alkotása az ADÉLE ÉLETE. Aki látta a rendezőtől A kuszkusz titkát, annak nem kell magyarázni, hogy Kechiche a filmtörténet egyik legtehetségesebb filmrendezője. Adéle életének történetéhez, amely eredetileg egy képregény volt, sem hétköznapi módon nyúlt. Nemcsak a film formanyelve figyelemreméltó és izgalmas, hanem a rendező és szereplői által megfogalmazott társadalomkritika is tűpontos. A történet magával ragadó, szórakoztató, miközben mélyen elgondolkodtató is egyben. Röviden: felkavaró, botrányos és provokatív film az ADÉLE ÉLETE, filmklubunk vezetője, Csejk Miklós, filmtörténész szerint, az elmúlt évtized legjobb alkotása. Az idei filmklub-évadunk utolsó előtti, előtti mozijaként tehát kiemelten ajánljuk. (Májustól augusztus végéig ugyanis nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) Addig viszont gyertek! Ez a film KIHAGYHATATLAN! Csejk Miklós a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában elemezte a filmet részletekbe menő alapossággal (inkább a film megnézése után ajánljuk): http://www.magyardiplo.hu/index.php/archivum/2014-1-12/167-2014-januar/1422-2013-legjobb-filmje-ahogy-mi-latjuk

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ADÉLE ÉLETE (francia film, r.: Abdellatif Kechiche, 2013) rövid tartalma: Az Adéle élete 1-2. fejezet két lány szerelméről szól, pikáns, explicit testiséggel fűszerezve. A 15 éves középiskolás Adéle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással. Abdellatif Kechiche az Adéle élete első felében követi az eredeti képregény történetét, ám filmje második felébe ügyesen beleszövi társadalomkritikai élű gondolatait.

április 14 Thursday

Ten Years Before: Agavoid és Le Hjärta koncert

A Ten Years Before csapata két hétköznapinak egyáltalán nem mondható feltörekvő zenekart mutat be áprilisban. Itt az ideje, hogy nagyobb fókusz essen az experimentális-elektronikus zenére és a minden gátat átszakító, bojkottáló punkra. Igazi individuális, reflexív csemege kerül a Mika Tivadar Mulató tavaszi piknikező kosarába! Zabára fel! 

Le Hjärta:
A négytagú budapesti Le Hjärtát a 2010-es évek elejének lo-fi forradalma tette fel a hazai poptérképre. Első, az A38 tetőteraszán adott koncertjük óta felléptek a fővárosi underground legfontosabb helyein, és készült egy klipjük is a Tellement une star című számhoz. Bár, ahogy a név is utal rá, leginkább a francia filmek és a kortárs északi kultúra inspirálja a gondolatvilágukat, a Le Hjärta zenéje a 80-as évek brit újhullámát idézi, aktuális gitárzenék és a francia elektro hatásaival keverve. Idén egy új EP-t és klipet is terveznek még. Tagok: Nagy Róbert, Adler Tamás, Vészi Kriszta, Horváth Gergő.

Agavoid:
„Pszichedelikus-művészi-álompop”. A háromtagú Agavoid műfaji behatárolása nem véletlenül kerül ennyi szóba: talán ez az egyik jellemvonása az experimentális zenének. Mindez mámoros, elektronikus alapmorajjal és a basszus nem elhanyagolható jelenlétével. Az „álomhangzás” gerjesztésében az énekes tiszta, szirén hangja elengedhetetlen, míg a pszichedéliáért a szintetizátor és a basszusgitár felel. Zenei individuumukat főként annak köszönhetik, hogy mindannyian mást hallgatnak, s ezt valamilyen formában beleépítik dallamvilágukba. A 2015-ben alakult, újdonsült formáció maga mögött tudhat két EP-t, a Keretblog Kikeltetője is felfigyelt tudásukra, ami egészen a döntőig juttatta el őket. A „folyamatosan újjászületni vágyó” zenekar 2016-ra is bőven tartogat meglepetéseket.

https://www.youtube.com/watch?v=e2TJdfTWUtc
https://www.facebook.com/agavoid/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 15 Friday

The PinUps feat Ludditák MCs - szülinapi koncert

Második szülinapi koncertjét tartja a szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda. Nagy buli lesz olyan sztárokkal mint a Ludditák MCs. Balogh Szonja - dob, ének
Perlaki Zsuzsanna - billentyű, ének
Gellért Linda - basszusgitár, ének
Vas Gabriella - ukulele, ének
Nagypál Orsi - gitár, ének

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

április 15 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Free entrance

Kezdés: 23:00

április 16 Saturday

Ciki Buli w/ Disc Bobby & Cassius Clay

A tavalyi nagy sikerű farsangi Ciki buli sikere után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a sorozatot, úgyhogy idén is lesz Ciki buli. Most nem kell ugyan ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz ahhoz, amit tavaly farsangkor megtapasztalhattatok, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Cassius Clay és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 18 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.
Free entry.

Kezdés: 20:00

április 19 Tuesday

PszichoZanza: A párkapcsolatok fejlődési útvonalai - Józsa Balázs előadása

A beteljesült szerelmek két ember összefonódásának rendkívüli élményét adják. Az első, rózsaszín köddel átitatott időszak után azonban számos kérdés, dilemma származik a két eltérő világ összehangolásának szükségessége mentén.

De vajon mitől függhet az, hogy milyen irányba fejlődik tovább a kapcsolat? Mik azok a kihívások, amelyekkel bizonyos idő után mindenkinek szembe kell néznie, és melyek azok, amelyek a felek egyéni lelki világán keresztül gyakorolnak hatást a kapcsolatra? Mik azok a dolgok, amelyek a intim kapcsolódás harmóniáját felborítják és eltávolítják egymástól időnként még azokat is, akik nagyon erősen kötődnek egymáshoz?

Előadónkkal, Józsa Balázs pszichológussal, pár- és családterapeutával ezekre és más hasonló kérdésekre keressük a választ. Eközben áttekintjük a párkapcsolatok fejlődési útjaival foglalkozó pszichológiai megközelítések lényegét. Nagyító alá vesszük az egyes fejlődési szakaszokat és gyakorlati kérdéseken keresztül próbáljuk megérteni azt, miért is lehet szükség arra, hogy keresztülmenjen kapcsolatunk bizonyos stádiumokon.

Előadónkról bővebben itt: http://www.budaipszichologus.hu/pszichologusaink-munkatarsaink/jozsa-balazs

A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.
----------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

április 20 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: PERSONA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1966)

Filmszínházunk bemutatja az idei évad LEGNAGYOBB filmjét, sokak szerint a Bergmani életmű legnagyobb dobását: a PERSONÁT. A két legtehetségesebb Bergman-színésznő (Bibi Andersson és Liv Ullmann) hallgat, beszél, játszik, énekel, szeret, haragszik, vitázik, tiltakozik, álmodozik, emlékezik, filozofál és pszichologizál, suttog és kiabál, olvas és ír, hisz és hitetlen, keres és talál ebben a filmben. A filmklub vezetőjének az egyik kedvenc Bergman-mozija, a filmtörténet egyik legjelentősebb filmje zárja az idei évadot és a Bergman-sorozatot. (Májustól augusztus végéig ugyanis nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) De addig gyertek! A vetítés után alaposan elemezzük a filmet, megfejtjük minden titkát. Egyszerűen kihagyhatatlan ez a vetítés. Mindenkit nagy szeretettel várunk.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

PERSONA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1966) rövid tartalma: Elizabeth Vogler, az ünnepelt színésznő egyik előadása után elnémul és nem hajlandó senkivel kommunikálni. Idegklinikán ápolják, majd Almát rendelik mellé ápolónőnek. A két nő közel kerül egymáshoz, és Elizabeth olyannyira elfogadja az életvidám, fiatal nővérkét, hogy a terápia folytatásaként egy tengerparti nyaralóba költöznek. Békés napokat töltenek teljes elszigeteltségben, de Elizabeth továbbra sem hajlandó megszólalni. Egy nap Alma elolvassa Elizabeth levelét a kezelőorvosához.

április 21 Thursday

Delirium Falcon és Morning Glory koncert

Delirium Falcon 

Az MC5 és minden, ami erről az eszünkbe juthat. A Delirium Falcon a legendás detroiti zenekar hazai helytartója. Megszólaltatja Motor City protopunk- és garage-szcénájának válogatott dalait és sokmindent, ami innen fakad. "Sodró elejétől végig!" - mondják a több bandát megjárt tagok, akiknek igazi szívügye a Delirium Falcon és nem is lehet szerintük jobb koncertkezdés a világon, mint belekiabálni a mikronba: "Kick Out The Jams”

Morning Glory
A Morning Glory zenekar kifejezetten Oasis coverre jött létre a Trousers-ből és a valamikori Nobles, és Supersonic csapatok tagjaiból. "A projekt alkalmi dolognak indult, de annyira jól érezzük benne magunkat, hogy hosszú távra tervezünk!" OASIS minden mennyiségben!

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

április 22 Friday

Dnbnoise & Amp Air Crew Presents: Oldskool Flava Night Vol.1.

Drum’n’bass buli.
Cr1s b2b Lia (Dnbnoise.com)
Andorid b2b Konor (Dnbnoise.com)
Norm ( Special Oldskool Kulti Set )
Akimot b2b Rack ( Amp Air Crew )
& Special Guest

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 23 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 25 Monday

"Közös hazánk a színpad" - a playback-színház előadása: Menekülés (N7N8 Fesztivál)

A társulat célja, hogy teret adjon a migrációval kapcsolatos személyes élmények kihangosításának, valamint a segítők és segítettek találkozásának. A playback-színház pszichodramatikus eszközökön alapuló, interaktív színpadi műfaj, ahol a nézők hangulatok és történetek megosztása mentén, aktívan alakíthatják az előadás folyamatát. Az elmesélt történetek a színpadon szimbolikus formában elevenednek meg. Előadásukban a menekülthullám élményeivel és tapasztalataival foglalkoznak emlékeik és történeteik felidézésén keresztül. 

A program szervezője: Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület (N7N8 Fesztivál)

Kezdés: 19:00

április 27 Wednesday

Mika Diplo Akadémia: SAMBA (francia film, r.: Eric Toledano és Olivier Nakache, 2014) (N7N8 Fesztivál)

Csejk Miklós (filmklubunk vezetője) filmtörténész kedvenc színésznőjének, Charlotte Gainsbourgnak az egyik legmegkapóbb alakítását nézzük meg együtt, arról már nem is beszélve, hogy filmünkben partnere Omar Sy, akit az ÉLETREVALÓK című film kapcsán zárt a szívébe a hazai közönség. Olivier Nakache, pedig szintén forgatókönyvíróként és rendezőként jegyzi ezt az alkotást ugyanúgy, mint az Életrevalókat. Minden adott tehát ahhoz, hogy a nézők nemcsak jól szórakozzanak, hanem el is gondolkozzanak egy csöppet valós társadalmi problémákon. Esetünkben azon, hogyan tud asszimilálódni egy migráns egy nyugat-európai nagyvárosban. Az elmúlt egy évben filmklubunkban is sokat emlegetett, sok filmmel körbejárt problémát ez a mostani alkotás egészen egyedi módon ragadja meg. Van viszont egy szomorú hírünk is: filmklubunk idei évadának ez most a búcsúfilmje. (Májustól augusztus végéig nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) A film után beszélgetünk a látottakról, majd még bulizunk is egy kicsit.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A SAMBA (francia film, r.: Eric Toledano és Olivier Nakache, 2014) rövid tartalma: A szenegáli bevándorló Samba (Omar Sy) Franciaországban egy hotel mosogatófiújaként dolgozik, megtakarított pénzét pedig családjának küldi haza. Amikor egy állásinterjún elutasítják, felmerül a veszélye, hogy kiutasítják az országból. A félénk bevándorlási hivatalbeli alkalmazott, Alice (Charlotte Gainsbourg) megígéri, hogy segít neki, ám hiába kellene távolságot tartania, az életvidám, sármos férfinak nem tud ellenállni és kis idő elteltével belé habarodik. A bajok viszont ekkor kezdődnek…

április 28 Thursday

VUK és The Acoustic Loops koncert

VUK
A VUK-ot négy testvér alapította, akiknek célja a modern beat zene felvirágoztatása. Persze érik őket alternatív zenei hatások, de a magyar szövegű dalaikat sok vokállal megfűszerezve az old schoolabb beat lüktetés húzza össze. Koncertjeiken még jazztrombitás édesapjuk is csatlakozik hozzájuk, így emelve az esték sokszínűségét.
Idén megjelent második EP-jük a ‘Szeretnék játszani veled’ magáért beszél:
https://www.youtube.com/watch?v=LboI4nC2Jdk&list=PLOGa-gd1GVpUF6oaCfY9dCs6ERa9zDvvZ

Fekete István – gitár, ének
Fekete János „Jammal” – dob, beatbox, rap, vokál
Fekete Zoltán – basszusgitár, ének
Fekete Mátyás – gitár, ének
id. Fekete István – trombita

The Acoustic Loops
A The Acoustic Loops zenekar 2011-ben alakult. Elsősorban popslágerek feldolgozásával szórakoztatják a közönséget, de egyre nagyobb részt foglalnak el a repertoárukban a saját maguk által írt dalok.. Háromtagú formációként jelennek meg a közönségük előtt, de gyakran színesítik a fellépéseiket vendégművészek közreműködésével. Számaikban nagy szerepet kap a loop pedál, ami azt is lehetővé teszi, hogy több szólamban szólaljon meg az ének és a beatbox.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

április 29 Friday

HiP HoP GoLD CHaiN$ SPeCiaL: White Men Can Rap! w/ GYöReMiX!

A Golden Era aranylàncos fehér Rap-vilàgsztàrjai, a BEASTIE BOYS idén màr 30! éve platinaként ragyognak olyan sápadtarcúak elõtt, mint a 3RD BASS, HOUSE OF PAIN vagy akár EMINEM. Brooklyntól egészen Comptonig - ahonnan Eazy-e szàrnyai alól az elsõ fehér nõi gangsta rapper: Tairrie B. is megszólal - "ugràlhatjuk körbe: alvàs nélkül" az estét > fehér és latin elõadók - fekete közremūködésekkel is szìnesìtett - parti himnuszai mellett a Mikàban! Gyertek!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 30 Saturday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 2 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

május 3 Tuesday

PszichoZanza: A benned lakó falánk ősember, avagy GasztroPszichológia – Dr. Forgács Attila előadása

A modern ember, vagyis a „moho sapiens" általában jóval többet eszik a kelleténél. Ennek következtében a testsúlyunkkal való hadakozás is a mindennapok részévé vált. A folyamatos élménykeresés táplálkozásunkra is jellemzővé vált, hiszen az evés az elsődleges örömforrások közé tartozik. A fogyasztói társadalom szép hasznot húz ebből is, legyen szó gasztronómiáról vagy éppen a legkülönbözőbb testsúlyfogyasztó technikákról, csodaszerekről.

Az észszerű életmód és az étkezési tanácsok úgy tűnik, sok esetben nem elegendőek a probléma megoldására. A tudatos fogyási szándék ellen – jóval erősebb – ősi, tudattalan erők hatnak. Feltételezhetjük, hogy éhségérzetünket elsődlegesen nem az élettani jelzések, hanem bizonyos ősemócióink (archetípusok) váltják ki.

Következő előadónk Dr. Forgács Attila, a hazai gasztropszichológia egyik megalkotója. A témában közel 50 cikke jelent meg magyar és idegen nyelven azóta, hogy 1985-ben Szathmáry Lajos gasztronómus fejedelemtől kapott ösztöndíjat Chicagoba, ahol az evés lélektanával kezdett foglalkozni.

A következő kérdésekre keressük a válaszokat:

- miért is szeretünk olyan nagyon enni és mi ennek a következménye?
- hogyan érthetjük meg a gasztronómia jelenségét a pszichológia perspektívájából?
- miért nem használ a legtöbb fogyókúra?
- mit üzen a média: enni vagy fogyni?

Előadónkról bővebben itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Forgács_Attila

------------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF
A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.

Kezdés: 19:00

május 4 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
* A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
* Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

május 5 Thursday

Császári PillanatmŰvek Kincs- és Nyárkipattintó Ünnepség // Colombre Band lemezbemutató

Császári PillanatmŰvek:
Császári Gergő pillanatművei ismét felcsendülnek a nagyvárosi zajból, annak pont a kellős közepén. Az eseményre limitált példányszámú CD is készül a legfrissebb Kincsekből. Sőt, már a készülő nagylemezről is első kézből hallhatunk egy-egy ízelítőt.

A közreműködő pillanatművészek:
Songoro Fatime - szaxofonok
Táborszky Bence - trombita, szárnykürt
Héjja Katalin - billentyűk
Heigl László - nagybőgő
Mihalik Ábel - ütőhangszerek

Colombre Band:
Váray László és a Colombre Band új lemeze kiemelkedő anyaga lett a zenekarnak, egyúttal elkészítették a világ első audio-szelfijét. A hangzatos alcím azonban tényleg igaz: egyszerre zenei pillanatfelvétel, és mindenkihez szóló üzenet a lemez. Laci szövegei az új lemezen is úgy hatnak az emberre, mint egy lézeres szemműtét, amivel az ember fél szembenézni, de egy pillanat alatt segítenek tisztán látni a dolgokat – Gryllus Kiadó.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

május 6 Friday

Fit Fat, Johnny Carbonaras (Gr) és Surf Truckerz koncert

Május 6-án Thesszalonikiből érkezik a pszichedelikus surf rock ötös fogat, a Johnny Carbonaras a 100-as Klubba, akik az energikus surf hangzást vegyítik különbőző elmebeteg elemekkel, thereminnel és elektronikus efektekkel felturbózva. Előttük a koncert közbeni főzésről elhíresült helyi Fit Fat játssza keserédes szocreál átdolgozásait és néhány saját számát hangjátékokkal megtoldott surfbe bugyolálva, illetve az M3-as bevezető szakaszáról idetolató kamionos progresszívebb Surf Truckerz trió is fellép orgonával quartetté kibővülve.

20:20-20:50 Fit Fat - gasztroszörf www.fitfat.hu
21:10-21:40 Surf Trukerz - kamionos surf rock orgonával, www.surftruckerz.bandcamp.com
22:00-23:00 Johnny Carbonaras (GR) - psychedelic surf rock, www.johnnycarbonaras.bandcamp.com
www.soundcloud.com/johnny-carbonaras

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:20

május 6 Friday

Manökken Proletarz koncert

Az alternatív popzenekar visszatérő búcsúkoncertje. Az idén 10 éves fennállását ünneplő zenekar a majdnem-feloszlás után még vissza-visszatér, hogy jól eloszlasson minden kételyt a világ folyásának alapvető törvényeit illetően. A koncerten elhangoznak a régi klasszikusok (pl. Első este a SZOT-üdülőben, Ott ugrál), és a legújabb, rádióbarát slágerek (Nagylátószög) is. Minden régi és új rajongó, barát és üzletfelek számára kötelező program!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

május 6 Friday

Rude Boy Dreams: Selector Desmond Schlekker, Monsieur Islande és JD Littlehead

Surf rocktól a two tone skáig. Május hatodikáról hetedikére virradóan a három szelektor gazfickó ismét odacsap a mixerre, hogy mozgósítsa kellően illuminált közönségének ritmikus végtagmozgásait. A táncrend a közvetlen megelőző 100-as Klubsurf rock kiadása apropóján a '60-as évek eleji garage, surf vonalból indul ki és az autentik skán keresztül cél a '70-es évek végén stabilan gyökeret eresztő two tone skáig eljutás. Természetesen további vadhajtások is előfordulhatnak persze! A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 7 Saturday

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Idén is megrendezzük a Madarak és Fák Napját a Kazinczy utcában. Május 7-én, szombaton az utca teljes hosszában családi- , gyerek-, gasztronómiai és egyéb remek programok várnak mindenkit, aki csak szeretne egy kicsit lazítani a város közepén. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2016. május 7-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

A program folyamatosan bővül. Íme a bontás, hogy mindenki eligazodhasson, és kedvére válogathasson a jobbnál jobb események közül:

Mika Tivadar
Kazinczy Open Mic 12.00 – 13.30 és 14.30 – 16.00
Kézműves foglalkozás 12.00-től
Ágoston Béla hangszerbemutató - 13:30 - 14:30
Dynamite Dudes koncert 17.00 – 19.00
Balkan Party a Mika pincéjében 22.00-től

Kőleves
Drónsimogató - 10:00 - Drone Prix Hungary
Madárrá átváltoztató műhely a Menedék Egyesülettel -10:00 - 12:30
Futrinka Egyesület kutyapont - 10:00

Ellátó Kert
Pinata - 15:00

Café Analog
Egész napos polaroid portré fotózás

Kazimír
Kertész Endre - Tyúk Húr - 10:00
Főzés az SOS gyermekfalunak - 12:00
Nyílt nap a Kazicumban, kreatív workshopok gyerekeknek – 12.00
Babra - 14:00
Kazinczy Open Theatre - 14:00 - 16:00
Kazinczy Open Mic - 16:00
LAKÓGYŰLÉS az emeleten - 17:00 - Edina
Valami Swing - 18:00

Kazicum
12:00-20:00 - nyílt nap a Kazicumban, utcai kiállítás, Török Tivadar karikaturista rajzol, Vörös Eszter Anna festőművésznő dedikálja könyvét, Kovács Kope Péter bemutatója,
interaktív utcai művészeti játék gyerekeknek

Szimpla Kert
Babra - 11:00
Lángos sütés a jarokelo.hu-val - 12:00
SZIMPLA BRINGA PIAC - 13:00
Kertész Endre - Tyúk Húr - 13:00
Ágoston Béla Gyerekkoncert- 16:00
Valami Swing - 17:30
Kazinczy Open Mic - 18:30
Hastánc Varieté - 20:00

Szimpla Háztáji
Helló Anyu játszóház - 10:00
Magyar Madártani Egyesület - 10:00

Ramenka
Origami - 10:00

Illegál
Kis-Etyek és Kis-Itália 12 órától
Szomjúságra: megkóstolhatjátok az etyeki Nádas Pincészet kiváló borait, illetve a Recefice Jégműhely alkoholmentes borszőlő fagylaltjait.
Éhségségre: prosciutto-s, mortadellás, főtt sonkás piadinák friss zöldségekkel. Ha még nem hallottál az olasz lepénykenyérről, gyere, és próbáld ki, akár húsmentes változatban is!

Kezdés: 10:00

május 7 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 10 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

május 11 Wednesday

május 12 Thursday

Ten Years Before: Skeemers és No Eves koncert

E havi koncertünk jelszavai: Amerika, garázs, dögösség. Az amerikai őshazájú stoner és surf stílusjegyei garázshangzásukban és izgató talpalávalójukban szabadulnak fel. Lesz ismét pörgés, tombolás, boogie meg fejrázás dögivel. Le a magassarkúkkal és a copfkötőkkel, hadd menjen a tánc meg a headbang!

Skeemers
2015-ben találtak egymásra a dinamikus, ritmusos hanghullámain szörfölő skatepunk Skeemers tagjai. A „Fairlady” című dalukra sok zeneipari szakmabeli felkapta a fejét, így kerültek a Stenk 2016-os Dalversenyébe és a KERET-en is találkozhattunk már velük. Zenekaruk megalakulásával vált mindenki életének fő küldetésévé a zenélés, megtalálták a helyüket ebben. Azóta is arra fordítják energiájukat, hogy minél több sej-hajt megmozgató muzsikát csináljanak épülő közönségüknek.

No Eves
A stoner rockként becézett, torzított gitárriffekkel telepakolt, tömör hangzású formáció 2015 májusára érte el végleges felállását. Tavaly megjelent debütáló EP-jükkel taroltak a Stenk dalversenyén, a KERETKikeltetőjén és a Rakéta Fesztiválon is. Az ének-vokál lágy, a hangszerelés nyers, így keltik a tompa, „stoned” hatást zenéjükben. A „zúzós-melankólia” pikantériája pedig dalaik szerelem utáni sóvárgása, ahogy Ádám keresi az ő Éváját, de nincs sehol. A sok “hasonparipájú” zenekar mellett sikerült elérniük egy olyan egyedi hangzást, amitől folyamatos elismerést zsebelnek be a hazai palettán.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

május 13 Friday

Swing á La Django koncert

A Swing á la Django zenekar zenéjében harmóniára talál a magyar autentikus zene és a francia manouche swing, melyet ők Hungarian Django Swingnek neveznek. Lombos Pál - bőgő
Kardos Dániel - gitár
Csurkulya József - cimbalom
Nagy Zsolt - dob
Gazda Bence - hegedű
Vázsonyi János - szaxofon

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

május 13 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában. A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 14 Saturday

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ eklektikus, zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 17 Tuesday

PszichoZanza: Matyi Csongor: Meggyőzés, befolyásolás vagy manipuláció? - megmutatjuk mire figyelj!

PszichoZanza: A pszichológiai jelenségek végigkísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk mint emberek. A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia Pszichológia Blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

május 20 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 21 Saturday

BA10 Allnighter

Ezen az estén BA10 a UK underground legizgalmasabb lemezeit hozza el. Minden, ami brit és nagyon táncolható. Grime, garage, bass music, a BA10 kedvencei közül. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 24 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése. Téma: az asztrológiai személyiség típusok és karakterek, kicsit másképp.

Vizitdíj: 300 HUf

Kezdés: 18:00

május 27 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.
Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 28 Saturday

Shék ya: Revo Project DJ Set

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 30 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

június 3 Friday

Full Vocal Party w/ dj drs

Ismét jelentkezik a Tilos Rádió Full Vocal című műsorának party kiadása. A soulful house - jazz dance tengely mentén rengeteg klasszikus vokális téma várható. Vinyl only!
https://www.facebook.com/fullvocal

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 4 Saturday

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 9 Thursday

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel.

A férfi és a nő két-két archetipikus személyéről lesz szó - többek közt.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

június 10 Friday

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott.
BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 11 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 13 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

június 17 Friday

World Dance Party

DJ Second Face & DJ Psziporka
DJ Second Face név alatt Biljarszki Emil áll, aki a Korai Öröm, Fókatelep, Meszecsinka zenekarok tagjaként ismert. A koppenhágai WOMEX Hungarian Beats Opening Party hivatalos DJ-je volt, játszott többször a Szigeten és külföldi fesztiválokon. DJ Psziporka, Oláh Annamari, a Meszecsinka énekesnője, aki a színpadi varázsát DJ-ként is megmutatja újabban. Ketten egy izgalmas utazásba viszik a közönséget, ahol a test és a lélek megkapja a magáét. Hogy mit? Latint, orosz beatet, sámán diszkót, emigrantski raggamuffint, valódi balkánt és magyar csujogatóst.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 18 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 20 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

június 24 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 25 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

június 28 Tuesday

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride-on

Várjuk a kreatív művészeti előadásokat, legyen szó zenéről, táncról, versről, slamről vagy bármi sajátról. Ha úgy érzed, van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a kultura@budapestpride.hu címen Open Mic 2016 tárggyal, és látogass el a Budapest Pride Open Stage – Open Mic! szabad mikrofonos estjére!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

június 29 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

június 30 Thursday

Play It Proud - foundraising koncert - A Budapest Pride programja

A Budapest Pride bemutatja az idei fesztivál legnagyobb élőzenei buliját.
Gyere és hallgasd meg a Play it Proud dalszerzői pályázatra jelentkezett zenekarokat, és adományozz! Bulizzunk együtt az idei LMBTQ fesztiválon a legpörgősebb számokra.

Normál jegy: 900 Ft
Támogatói jegy: 1500 Ft

Kezdés: 19:00

július 1 Friday

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

július 6 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert talk show-ja.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

július 9 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 13 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert talk show-ja.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

július 16 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 20 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

július 23 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

július 27 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

július 30 Saturday

Christmas Party w/ Lapidem

Hallottál már valaha nyári Karácsonyról? Nem? Mi valóra váltjuk! Cseréld le a sálad és a szokásos forralt borod hawaii mintás ingre és mojitóra, mert júliusban Karácsony lesz! Egy különleges nyári este erejéig Télapó kedvenc örökzöld lemezei forognak majd. Gyere és ünnepelj velünk te is, és hozd magaddal a karácsonyi hangulatod is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 3 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

augusztus 6 Saturday

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

augusztus 11 Thursday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

augusztus 13 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 17 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

augusztus 19 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

augusztus 24 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

augusztus 27 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 31 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 3 Saturday

Sétáló Karnevál a Kazinczy utcában

Szeptember 3-án egy egészen különleges utcafesztivál várja majd a Kazinczy utcába látogatókat. Hagyományainkhoz híven szeretnénk megmutatni, hogy milyen hasznos és jó, ha sétálóutcaként funkcionál a Kultúra utcája, méghozzá állandó jelleggel, s ha végre nem napi több száz autó, hanem biciklisek, sétálni vágyók, és a családosok lepik el Erzsébetváros egyik legfrekventáltabb részét.

Idén - amellett, hogy koncertekkel, gyerekprogramokkal, közösségi főzéssel várnak mindenkit a helyi vendéglátóhelyek - egy másik, a témához erősen kapcsolódó, és nagyobb léptékű kezdeményezés is feltűnik, méghozzá a Nemnövekedés budapesti konferenciája, és annak csapata, illetve meghívott vendégei, előadói.

Médiatámogató: www.manoprogram.hu

Részletes program:

Játszótér a Kazinczy és a Király utca sarkán:
17.00 – 18.00 – Köztéri Dzsemmelés D-ben

Mika Tivadar Mulató:
14:00 - 19:00 Mika Tivadar Alkotó - kreatív foglalkozás gyerekeknek, újrahasznosítható anyagokból
15:00 Zságbamacska koncert
16.00 - I Am Soyuz koncert
18:00 - Zanzinger koncert
18:45 - No Eves koncert

Kőleves:
10:00 - 16:00 Futrinka Egyesület - Mini örökbefogadó nap
11:00 - 14:00 Gyerekprogram a Menedék Egyesülettel
11:00 - 17:00 Menedék pult, KULT és Bazár
14:00 - 15:00 Sokszínű VII. kerület - városi séta a Menedékkel

A Menedék pultnál beszélgetésekkel, kiadványokkal, kvízekkel várunk.
A Menedék Bazárból jó minőségű használt ruhákat és kiegészítőket vihetsz haza adományért cserébe, a KULT pultnál egyedi ruhákat, táskákat, hátizsákokat vásárolhatsz.
Adományoddal, vásárlásoddal a Menedék Egyesület munkáját támogatod!

Városi sétánkon felfedezzük újra a Kazinczy utca környékét! Hányféle ételt kóstolhatsz az utcában? Milyen bevándorlókhoz kapcsolható helyeket ismersz a környéken? Vajon hány ország képviselői
élnek a hetedik kerületben? Gyere velünk sétálni!
Találkozó 14:00-kor a Menedék pultnál (a Kőleves kert bejárata előtt).

Café Analóg:
Egész napos polaroid portréfotózás

Kazimír:
11.00 – 13.00 – Nagy Kristóf Loopművész
12.00 - főzés
13.00 – 15.00 - G Ras & the Chapel Jiggaz
15.00 – től - Kreátor Varróműhely – kézműves foglalkozás.
15.00 – 17.00 – Valami Swing

Tesla:
10.00 – 16.00 – Cirkuszsuli

Fat Mama:
Speciális napi ajánlat: Tépett húsos BBQ burger.

Karaván:
Tünet Együttes: Itt szabad Át írni - Ez is egy Tünet.

Szimpla:
10.00 – 19.00 – Bringapiac (a kertben)
10.00 – 12.00 - G Ras & the Chapel Jiggaz
12.00 – 14.00 – Valami Swing
14.00 – 16.00 - Nagy Kristóf Loopművész
16.00 – 17.00 – Slam
17.00 – 18.00 – Nagy Edi Project

Szimpla Bringa Pince:
10.00 – től - Közös Lábos: Nemnövekedés + Waldorf - közös főzés és ételek adományért

Szimpla Háztáji:
12.00 – 16.00 – Tűzzománc

Illegál:
12.00 – től - Borkóstoló, paprikás csirkés piadina, fagyi.
Idén a Fülöp-pincészet látogat el hozzánk Neszmélyről: a fiatalos borászat illatos és gyümölcsös borokat készít új felfogásban. Adj még egy esélyt az olaszrizlingnek, ígérjük, nem bánod meg! A klasszikus prosciutto-s, mortadellás, főtt sonkás piadinák mellett most paprikás csirkés piadinával is készülünk. Ha még nem hallottál az olasz lepénykenyérről, gyere, és próbáld ki, akár húsmentes változatban is! Utána pedig guríts le egy gombóc fagyit, hogy kerek legyen ebéd!
12.00 – től Ötvös Csöpi és Kardos doki maraton: Bujtor István és Kern András pofonjai ismét lecsapnak.
12.00 - Pogány Madonna [1980]
13:30 - Csak semmi pánik [1982]
15:00 - Elvarázsolt dollár [1985]
16:30 - Hamis a baba [1991]
18:00 - Zsaruvér és Csigavér - A királyné nyakéke [2001]
19:00 - Zsaruvér és Csigavér II. - Több tonna kámfor [2002]
20:00 - Zsaruvér és Csigavér III. - A szerencse fia [2008]
A borkóstoló és az utca hangulatát dj shoWgun és dj fedél erősíti majd.

Kezdés: 14:00

szeptember 3 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 7 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

szeptember 8 Thursday

Civil Bátorság Estéje - beszélgetés és buli

Az Ökotárs Alapítványnál és partnereinél tartott rendőrségi házkutatás második évfordulóján ismert civil szervezeti vezetőkkel tekintjük át a hazai civil szektor helyzetét Közösen elemezzük az USAID Civil fenntarthatósági jelentésének legfrissebb eredményeit is és megpróbálunk választ találni az alábbi kérdésekre is: Mi a civilek fő erőssége és gyengesége? Mi a munkájuk jelentősége és eredménye? Mi nem lenne, ha nem lennének civilek? De szóba kerül majd az is, hogy milyen az összefogás és a szolidaritás köztünk, és vajon eredményesen vitatkozunk-e egymással. Sorra vesszük a fenyegető kihívásokat és a jövő bizonytalanságait, és megpróbáljuk feltárni a kiaknázatlan lehetőségeket és utakat is.

Alapvető igazság, hogy a civil szektorra és szervezeteire minden egészséges demokratikus társadalomnak szüksége van. Azokra, akik gyerekeket gyógyítanak, ételt osztanak, kutyákat mentenek, de azokra is, akik felszólalnak az elesett társadalmi csoportok védelmében, kifejtik véleményüket, szabályozási javaslatokat tesznek – vagyis általában véve hallatják hangjukat, részt vesznek közös ügyeinkben, vitatkoznak, akár az utcán is. Noha ezek az emberek különböző módszerekkel és terepeken dolgoznak, egyvalami összeköti őket: olyan dolgokat csinálnak, amelyek jobbá teszik az életünket és közösséget kovácsolnak elszigetelt embercsoportokból. Szerencsére Magyarországon is sokszínű civil szektor alakult ki az elmúlt évtizedekben, sokféle társadalmi-közösségi ügyet képviselve.

A civilek – bármi történjék is – itt vannak, és valamennyiünkért, közös ügyeinkért tesznek, dolgoznak nap mint nap. Mit és hogyan – erről szól ez az este, meg arról, hogy megünnepeljük mindazt, amit közösen elértünk.

A beszélgetés résztvevői:
- Ámon Ada, elnök, Energiaklub
- Kapronczay Stefánia, ügyvezető igazgató, Társaság a Szabadságjogokért
- Nun András, igazgató, Autonómia Alapítvány
- Schmidt Hajnalka, igazgató, Greenpeace-Magyarország
- Varga Máté, elnök, Civil Kollégium Alapítvány

A a kerekasztal beszélgetés 17.30-kor kezdődik és várhatóan kb. 19.00 óráig tart. Utána kötetlen ünnepség és buli kifulladásig!
A rendezvény nyilvános és ingyenes; a fogyasztás önköltséges; előzetes bejelentkezés nem szükséges.
Mindenkit szeretettel várunk!

Kezdés: 17:30

szeptember 10 Saturday

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

szeptember 14 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

szeptember 17 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 20 Tuesday

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Gravity

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között. Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hoznak létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaik motívumait értelmezik újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GRAVITY, a társulat korábbi PROFIL, illetve MEGAZADAM című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók – előadók:

Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

szeptember 21 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

szeptember 21 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 22 Thursday

Freakin’ Disco koncert

A Freakin' Disco olyan labirintusba vezet minket, amiből nem akarunk kitalálni. Modern electro a jazztől a technóig. A sűrű nyár utáni (Dánia, Tilos Maraton, Samsara, Bánk, Kapolcs, Kobuci) első klubloncertjükön vizuállal is készülnek.

Csizmás András – nagybőgő, basszusgitár, elektronika.
Keresztes Gábor – billentyűk, szintetizátorok, samplerek, scratch 
Komjáti Áron – gitár, effektek 
Szabó Sipos Ágoston – dob, effektek
Juhász András - vizuál

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

szeptember 23 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 24 Saturday

Eugenia Formáció koncert

A nemzetközi tagokból verbuválódott Eugenia Formáció zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik, sok vidámsággal fűszerezve. A zenekar 2008-ban alakult, 2009-ben Fringe-díjjal jutalmazták. Az Eugenia manele-sanzon-punk-latinsiratós etűdjei mindenkit levesznek a lábáról.

Muzsikálnak:

Fazakas Júlia – ének
Miklusicsák Aliz - ének
Rontó Lili– szaxofon
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid – dob, basszusgitár, ének
Varga Péter – mandolin
Beöthy Árpád – dob

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 21:00

szeptember 24 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

szeptember 26 Monday

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 27 Tuesday

Pszichozanza: Se velük, se nélkülük: miért szorongunk a kapcsolatainkban? / Előadó: Juhász Dániel, pszichológus.

Kapcsolatainkban mindannyian magunkkal hozzuk a korábbi kapcsolati élményeinket, azt hogy hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, illetve családi hagyományainkat is. Vajon mi rejtőzhet annak hátterében, hogy két ember kapcsolata sok esetben konfliktusokkal teli, miközben a kötődésük egyre erősebbé válik? Hogy lehetséges az, hogy miközben legszívesebben faképnél hagynánk az illetőt, hiányának vagy távolodásának már a gondolata is rémisztő számunkra? Miért érezzük magunkat sokszor kiszolgáltatva másoknak? Miért olyan nehéz bízni, miközben éppen a bizalom nyújtotta biztonságot keressük kapcsolatainkban?

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk az évadnyitó PszichoZanza előadásunkban Juhász Dániel pszichológussal, a Humánia Pszichológia Blog szerkesztőjével, aki betekintést nyújt a fejlődéslélektan azon megközelítéseibe, amelyek összefüggésben állhatnak felnőttkori kapcsolataink működésével, legyen szó családi, munkahelyi vagy akár párkapcsolatokról.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

szeptember 28 Wednesday

szeptember 29 Thursday

Lány a Liftben "Autumn Leaves" őszi nagykoncert. Vendég: Ímpetu quartet.

Ahogy a szabadtereket a hulló falevelek apró zörejei töltik be, úgy költözik vissza az élet a koncerttermekbe. A Mika Tivadar Mulató színpadán a kedvenc Lány a Liftben zenekar jól ismert klasszikusaival nyitja a szezont, és vár szeretettel minden kedves barátot. Vendég az Ímpetu quartet, akik Dél-Amerika latinos kompozícióival teszik színesebbé a hangulatot.

Lány a Liftben:
Rozsnyik Borbála – ének
Tót Attila – billentyűk
Varga László – gitár
Rozsnyik Lóránd – cselló Í

mpetu:
Király Tamás - gitár
Molnár Tamás - basszusgitár
Rosecker Péter - dob, ütős hangszerek
Kovács Dávid - harsona

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

szeptember 30 Friday

Apu azért iszik, mert te sírsz! - Búcsú a Mikától

Puzsér Robi és FAM búcsúznak a Mikától. Októbertől a Gödörben folytatják.
Beszélünk velük az elmúlt öt mámoros évről, és utána bulizunk.

Kezdés: 20:00

szeptember 30 Friday

New Wave Szerűség

Az új évadot a Mika Tivadarban Mulatóban kezdi a bulisorozat. A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:

Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 1 Saturday

Hall of Fame Party - Best of Rock and Metal Music

Október 1-én végre megrendezésre kerül az első Hall of Fame válogatás buli ahol találkozhattok az összes olyan előadó munkásságával, akik a legnagyobb hatással voltak a rock, metal szintérre a 60-as évektől napjainkig mint például a Queens of the stone age, TooL, Deftones, System of a Down, Nine inch nails, White Stripes, Nirvana, Korn, Kyuss, Joy Division, A Perfect Circle, Foo Fighters, Black Sabbath. Egy olyan összeállítást készítünk Nektek amiben garantáltan mindenki megtalálja a számára legkedvesebb előadókat, számokat.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 4 Tuesday

Egy szoknya, egy nadrág: Hogyan játszmázzuk magunkat boldogtalanná?

Játszmáink és hogyan lépjünk ki belőlük - (pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak
1. rész.
Ha unod, lépj ki belőle! De hogyan? Gyakran azon kapjuk magunkat, hogy minden elhatározásunk ellenére, már századszor is ugyanabba a vitában, veszekedésbe keveredtünk, pedig rettenetes unjuk és elegünk van belőle. Te ezt mondod, én azt mondom, te ezt teszed, én azt mondom. Mint egy jól bevált partnerrel folytatott pingpongmeccs, mint egy ezerszer lejátszott sakkjátszma. Kommunikációs szempontból ez egy tökéletes rögzítés. Csak éppen az életünkről és jó érzésünkről van szó. Ráadásul a sakkban is az nyer, aki egy új nyitással vagy válasszal tudja meglepni a másikat. Persze a játszmákban mindkét fél biztos abban, hogy igaza van. Akkor mégis, hogyan tovább?
Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat első része. Ez egy kísérleti és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik egy játszmagyanús helyzetben, megbeszéljük, hogy éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.
A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

október 5 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 6 Thursday

Manökken Proletarz koncert

Az alternatív popzenekar visszatérő búcsúkoncertje. Az idén 10 éves fennállását ünneplő zenekar a majdnem-feloszlás után még vissza-visszatér, hogy jól eloszlasson minden kételyt a világ folyásának alapvető törvényeit illetően. A koncerten elhangoznak a régi klasszikusok (pl. Első este a SZOT-üdülőben, Ott ugrál), és a legújabb, rádióbarát slágerek (Nagylátószög) is. Minden régi és új rajongó, barát és üzletfelek számára kötelező program!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

október 7 Friday

Naked Truckerz feat. Danics Dóra

Sújtólég! - Rock'n'Roll a tárnából! A Naked Truckers egyfelvonásos műsora rengeteg rockabillyvel, csillén játszó dobossal, visszafelé beszélő Bányarigóval és sztárvendégekkel!

Sztárvendég a 2013-as X Faktor győztese: DANICS DÓRA

Belépő: 1000 HUF
Belépő Naked Truckers-es pólóban: 500 HUF

Kezdés: 21:00

október 7 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 8 Saturday

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 10 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 11 Tuesday

Pszichozanza: Tóth Dániel - Felnőttek játszótere, avagy a virtuális játékok lélektana

Miért van az, hogy olyan sok dolgozó felnőtt játszik manapság videojátékokkal? Lehet, hogy van ennek valami haszna és mégsem olyan gyermeteg dolog? Mit adhat egy játék a kikapcsolódáson túl? Milyen kapcsolatba hozható munkánkkal? Hogyan hat a gondolkodásra, a pszichére? Mit fejleszthet, és mi az, amit gátol? Mire érdemes odafigyelni lélektanilag, ha valaki sok időt tölt a virtuális világban?

2016-ban a virtuális valóság átszövi mindennapjainkat és kikerülhetetlen része azoknak. Ennek megfelelően a szórakoztatóipar is egyre több és komolyabb videójátékkal kecsegtet minket, amelyek egyre intenzívebb és valósághoz közelibb élményeket adnak. A legtöbb komoly játékos ennek megfelelően ma már nem feltétlenül a gyerekek közül, hanem a 30-as korosztályból kerül ki.

A fent említett kérdésekre keressük a választ Tóth Dániel virtuálpszichológussal, kutatási eredményei, szakmai és személyes tapasztalatai mentén. Várunk minden érdeklődőt, a játékok szerelmeseit, és az ettől idegenkedőket egyaránt!

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

október 12 Wednesday

október 13 Thursday

Könyvbemutató: 1956 - Kezében szabadság

Tíz szerző 1956-os novellája egy kötetben! A szerzők tisztelettel, de a szórakoztató irodalom könnyedségével nyúlnak a forradalom témájához. Az emelvényes ünneplés is szép, de végre éljük bele magunkat az eseményekbe az akciófilmek, fantasztikus regények korának modern elvárásaival! Aki végre a saját történelmünkből olvasna elgondolkodtató, de izgalmas történeteket, az örömmel fogja forgatni ezt a kötetet.

Kezdés: 18:00

október 13 Thursday

Ten Years Before: Platon Karataev és The Beans koncert

A friss underground előadókat bemutató Ten Years Before csipetcsapata az őszi klubszezon indításaként két egymástól különböző, ám nagyon izgalmas produkcióval fogja visszaidézni az elmúlt nyarat októberben. Köszöntsétek velünk ti is a The Beanst és az EP-bemutatóval készülő Platon Karataevet!

The Beans:
A grunge, garázs és beat elemekkel működő The Beans 2015 őszén mutatkozott be a G3 klubban megrendezett Kikeltetőben, majd ezzel a lendülettel össze is törte egyetlen gitárját. Később egy kölcsön gitárral Vida Áron felvette az első albumukat a 12 számos igen pörgős “Glitch”-et, valamint még 2 albumnyi anyagot demózott fel. Azóta van újra saját gitár, még több elismerés (a nyár albuma, az év debütálása), felkérések, A38 tetőterasz a Rakéta Fesztiválon, további koncertek Pécsen + még több sör és lazulás. Fidlar, Wavves, Ty Segall rajongók, itt a helyetek!

https://www.youtube.com/playlist?list=PLq1c1TPyXOOwIkPis2R1HiKVZ0U4tUG3G
https://www.facebook.com/TheBeansOfficial

Platon Karataev:

A Platon Karataev története 2013-ban kezdődött, amikor Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén (időről-időre Cz.K. Sebő) összeültek, hogy közös dalokon dolgozzanak. Számukra a legfőbb inspirációt a klasszikus énekes-dalszerzőkön kívül az amerikai és a brit folk új hullámának képviselői jelentik, úgy mint Johnny Flynn, Laura Marling, Bon Iver vagy a Mumford and Sons. Lassacskán megszületett egy lemeznyi anyag, viszont mindketten zenekari felállásban képzelték el a jövőt. Ekkor került a képbe Bradák Soma dobos (Szabó Benedek és a Galaxisok), és idén tavasszal már be is mutatkoztak a Normafa Records által szervezett label night-on, valamint alig 1 hónapja első klipjüket is megjelentették az “Orange Nights” EP-t beharangozó ‘Elevator’ c. dalukhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=Mqp3ApcM8_s
https://www.facebook.com/platonkrtv/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

október 14 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 15 Saturday

Almost Diwali! Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Tamasha (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes!

18.30 Film: Tamasha (2015) Bollywoodi vígjáték 139 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Imtiaz Ali
Főszereplők: Ranbir Kapoor, Deepika Padukone
Zene: A. R. Rahman
Ved (Ranbir Kapoor) és Tara (Deepika Padukone) Korzikán találkoznak, és egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntik, hogy a következő 7 napot együtt töltik. Igazi nevüket azonban nem árulják el, mindketten kitalálnak maguknak egy karaktert, és még azt is előre eldöntik, hogy később sem találkoznak majd. Az őrült kaland után azonban Tara hiába próbálja folytatni az életét, 4 évvel később rájön, hogy nem lehet boldog az igazi Ved nélkül…
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=VN_qxutU_qc

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 18:30

október 18 Tuesday

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Golden Trio

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.

Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GOLDEN TRIO, a társulat korábbi SOL című előadását tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó: www.zadam.hu

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

október 19 Wednesday

október 20 Thursday

Vojnits és Nandu koncert

Vojnits:
Vojnits Márton 2012-ben kezdte szólókarrierjét. A "Lost and Found" (2014) című első, bemutatkozó EP dalait rotációban játszotta a Petőfi. A 90-es évek grunge, British rock világa és a mai indie keveredik sajátos módon. A zenekar ezúttal Oláh Gábor (Caramel) dobos és Premecz Matyi (Kéknyúl) billentyűssel lép a színpadra.

Nandu:
Egy struccszerű madár, nehezen definiálható szövegcentrikus okosalter. 20% common, 60% rock, 30% rétegzene és -5% metálterpesz. A budapesti hol három-, hol négytagú rockzenekarhoz közel áll a nem szokványos, de "mindegy az útirány, mert mind Egy út”.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

október 21 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 22 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 24 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 25 Tuesday

PszichoZanza: Hogyan befolyásol minket a környezetünk?

Hogyan hat lelkünkre az a környezet, ahol a mindennapjainkat töltjük? Legyen az az otthonunk, a kórház, ahol megszülettünk, az óvoda, iskola vagy éppen munkahelyeink? Hogyan és milyen igények mentén alakítjuk ki életterünket különböző életszakaszainkban? Miért néz ki teljesen máshogy egy 5 éves és egy 70 éves ember szobája?

Kutatások szerint gyorsan alkalmazkodunk új fizikai környezetünkhöz és saját képünkre igyekszünk formálni azokat. Ez a mi territóriumunk," ilyen vagyok"- fejezzük ki akarva-akaratlanul. Így a saját terünk az önkifejezésünk eszközévé is válhat! És mi a helyzet a közös tereinkkel? Hogyan hat ránk, ha nincs rá módunk, hogy számunkra barátságosabbá tegyük? A környezetpszichológia ezekkel az összefüggésekkel, ember és környezete kapcsolatával, összeillésével foglalkozik.

Előadásunkban Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus kutatóval, az ELTE PPK tanszékvezetőjével kísérjük végig életünk különböző szakaszait csecsemőkorunktól kezdve időskorunkig. Megnézzük, hogy milyen módon változik a fizikai környezetünkkel való viszonyunk és ez hogyan hat lelki működésünkre, érzelmeinkre, viselkedésünkre.

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu

www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

október 26 Wednesday

október 27 Thursday

András Upor és Fubarite koncert

A FUBARITE zenekar egy élményt szeretne adni a hallgatónak, legyen az akármilyen. Úgy érezzük, korunkban már nem csak a klasszikus értelemben vett szép és kellemes közvetíthető, a cél, az erős érzések, reakciók keltése lényegében bármilyen eszközzel és bármilyen irányba.

Upor András jellegzetes gitárjátéka, energikus előadásmódja és sokszínű énekhangja ragadta meg közönsége figyelmét és ez teszi összetéveszthetetlenül egyedivé az első nagylemezét is. A budapesti Lone Waltz Records-nál tavaly ősszel megjelent Let The Song Work on You a HVG, az Index, a Recorder, a VS.hu és a We Love Budapest évösszesítő listáin mind jól szerepelt. A kiadvány tíz dala különböző állomásokat és műfaji érdeklődéseket jelenít meg a dalszerző eddigi pályájáról, épp úgy szerves része az amerikai folk, mint a delta blues, a polbeat, vagy a nyolcvanas évek punk zenéje. Upor beváltotta ígéretét, miszerint ezek a műfajok ma is lehetnek aktuálisak, személyhez szólóak, és egy szál gitárral is erőteljesek.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 28 Friday

Apu azért iszik, mert te sírsz! - A könyv

Megjelent az Apu azért iszik, mert te sírsz! című előadás-sorozatra épülő könyv!
A szerzőkkel Csunderlik Péter történész és publicista beszélget.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 28 Friday

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:
Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 29 Saturday

Super Starsky koncert

Világslágerek ska stílusban. Öt éve, 2011. szeptemberében több ismert hazai ska-reggae zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy megalakítják a Super Starsky nevű supergroupot, azzal a céllal, hogy a legismertebb hazai és világslágereket átdolgozzák ska stílusra. A jamaikai ritmusokhoz csehszlovák-retrós-táncdalfesztiválos életérzés társul: ez az igazi Cseszkó Gazdaságos kultúra. A klubok mellett a Sziget fesztivált, a Petőfi Csarnok nagyszínpadát és számos gasztrofesztivált megjárt zenekar másodszor érkezik a Mika Tivadar Mulatóba.

Videó: https://youtu.be/c_mV6dWIWj4

Jegyár: 700 HUF

Kezdés: 21:00

október 29 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 2 Wednesday

Egy szoknya, egy nadrág: Elvárás-csapdák a párkapcsolatokban

(pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 2. része
Jogosan várunk el valamit egymástól, vagy csak rá akarjuk kényszeríteni a másikra az akaratunkat? Tényleg olyan szörnyű, hogy vannak elvárásaim? Tényleg olyan szörnyű, hogy nem akarok folyamatosan megfelelni? Mit tegyek, ha szeretem, de képtelen megfelelni az elvárásaimnak? Vagy én az övének? Vagy, ha nem is akar/ akarok megfelelni? Persze az azért nem árt, ha a saját elvárásaimnak mégiscsak megfelelek. Szóval hol van az arany középút, ha van ilyen, és mitől lett ennyire szörnyű, ha elvárnak tőlünk valamit, vagy ha nem teljesítik az elvárásainkat. Próbáljunk meg gyorsan rendet rakni a fejünkben / lelkünkben, mielőtt elnyelne minket a nagy elvárás-csapda, kitörne rajtunk a rémítő elvárás frász, ami magával ránthatja az ijedelembe szépreményű kapcsolatunkat! Inkább leljük meg együtt a nekünk rendeltett és ránk szabott menekülési útvonalat, mert akkor már nyílik is a szép remények kapuja, és már csak rajtunk múlik… Mint ahogy eddig is. 
Szóval elvárások és megfelelési vágyak, kényszerek és képtelenségek, melyek csöppet sem szükségszerűek, de ettől még léteznek, és nehezítik a párkapcsolatainkat. Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat következő része. 

Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik, ha megjelennek az elvárások a párkapcsolatban, megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.

november 3 Thursday

Babel és The Bluebay Foxes koncert

A négytagú BABEL zenekar, két éve robbant be a hazai könnyűzene világába. Második koncertjüket egyből a Sziget fesztiválon adták, de együtt dolgoztak a Grammy-díjas Liam Watsonnal is. Zenéjük őszinte zsigeri rock zene komplex szövedéke, pszichedelikus felhangokkal egy olyan baráti társaságtól, akik saját hangszerük szerelmesei. Az eredetileg öt tagból álló formáció ötlete Balasi Ádám, dobos fejében fogant meg, ő szedte össze a többieket 2013-ban a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol mind tanultak. A csapat első éve tehetségkutatókkal és stúdiózással telt, ennek eredményeként született meg Babel című első albumuk és mutatkoztak be vele rögvest a Sziget fesztiválon. Az akkor még főként magyar dalokat tartalmazó korongot 2015-ben a Cseh Tamás Program által támogatott Part követte, amiről több szám is a Petőfi Rádió rotációjába került, sikere pedig egészen a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntőjébe repítette őket. Még ezen az ősszel debütált az Out of Reach-hez forgott Start Trek inspirálta klipjük is. 2016-ot a csapat Londonban kezdte, ahol a Toe Rag Studioban, a Grammy-díjas Liam Watsonnal – aki többek között a The White Stripes-szal is dolgozott már – felvettek két számot és egy miniturné keretében Anglia több klubjában is felléptek. Az angolul rögzített dalok egyben egy új irányt is jeleztek: a dalírás közben eltűnt a magyar nyelv, a formáció pedig négy tagúvá alakult, elérve egy még egységesebb hangzást.

BABEL Facebook: https://www.facebook.com/babelbandofficial/

BABEL Youtube: http://tinyurl.hu/0rtj/

------------------------------------------------------------------------------------------

Dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és dallamos refrének - ez a 2015-ben alakult The Bluebay Foxes. A zenekar az A38 Hajón debütált 2016 áprilisában a Blahalouisiana előzenekaraként, ahol közel 300 fő előtt játszottak, ezt követte több fesztiválfellépés, és a Garázsband Fesztivál közönségdíja. A Recorder.hu oldalán bemutatott My Hands című első számuk, azóta több mint 8000-es nézettségnél tart és több nemzetközi válogatásban is szerepel.

"Erős gitáralapokra épülő, feszes ritmusú, fülbemászó dallamok, divatos rock and roll újhullámos zenekar...megvan bennük az a plusz, ami naggyá tehet egy formációt. Lehet, a frontember karakteres hangszíne, vagy a titokzatos 3-4 akkordos dalok varázsereje, mindenesetre úgy érzem, viszontlátjuk még őket a hajón" és "...van benne valami egészen megkapó, kifejezetten motiváló hangulat, amitől meg akarom hallgatni újra és újra" - írja az Index és a Ring Magazin újságírója a zenekarról. A The Bluebay Foxes bejutott a Keret Blog Kikeltetőjébe is.

The Bluebay Foxes Facebook: https://www.facebook.com/thebluebayfoxes/

The Bluebay Foxes Youtube: http://tinyurl.hu/XONt/

Kapunyitás: 20:00
The Bluebay Foxes: 21:00
BABEL: 22:00

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

november 4 Friday

WNTS koncert

Elképzelted már, milyen lehet Ibizán keresztbeálló szemekkel celebfánkot majszolni, aztán helikopterrel elugrani megnézni a haverod focicsapatának meccsét a házad melletti stadionban, miközben SMS-ben megszüntetsz pár újságot?

A WNTS jobb.

A 2016 márciusában, a K, mint WNTS EP-vel debütáló csapat a punktól a hiphopig mindenhez nyúl, a szövegekben pedig mindenki megkapja a magáét, ők is. A WNTS az a zenekar, aminek egyszerre van Köszmédia című dala, és Petőfi rádióban debütált Babits Mihály-trapfeldolgozása.

A WNTS az új kedvenc zenekarod. Gyere el. Jó lesz.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

november 4 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 5 Saturday

Halloween Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed. A party-hangulatról a jól bevált DJ Delgado és Disc Bobby DJ-páros gondoskodik.
A jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

They're creepy and they're kooky, mysterious and spooky,
They're all together ooky, Delgado & Bobby

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 7 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 8 Tuesday

Pszichozanza: Lelki egészségünk őrzője: a Pszichológiai immunrendszer

Hogyan tudjuk megőrizni lelkünk egészségét? Hogyan tudjuk növelni ellenálló képességünket pszichés sérüléseink ellen? Lehetünk-e egészségesek és boldogok traumák átélése után vagy extrém stresszhatások mellett is? Mitől függ az, hogy lelki immunrendszerünk milyen ellenálló képességgel bír? Ezek a kérdések mind ott fekszenek az egészségpszichológia asztalán, amely abból a megfigyelésből indul ki, hogy a lélek "betegségei" hasonlóképpen alakulnak ki, ahogyan fizikai problémáink szoktak. Minél erősebb lelkünk immunrendszere, annál nagyobb sikerrel tud megküzdeni a fenyegetésekkel és a  stresszel. Pont úgy, ahogyan testünk a betegségek kialakulása ellen védekezik.  Ahogy a fizikai, úgy pszichés ellenálló képességünket is fejleszthetjük. De hogyan? Dr. Oláh Attila nemzetközi hírű pszichológus kutató, a lelki immunrendszer koncepciójának kidolgozója, a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke, vagyis a lelki egészség egyik legnagyobb hazai szakértője látogat el hozzánk, hogy megválaszolja a fenti kérdéseket.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

november 9 Wednesday

november 10 Thursday

Tükröződésmánia – Pereszlényi Erika fotókiállításának megnyitója

A kiállítást megnyitja: Dávid Ferenc (Tilos Rádió)

Pereszlényi Erika évek óta járja a várost, és közben fényképezi a pocsolyákat, pontosabban Budapest tükröződéseit a pocsolyákban. A kiállításon ezekből a képekből láthatunk válogatást.

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg, minden nap 16h-tól.

A belépés ingyenes.

"- Elnézést, bocsánat, lesz itt majd útépítés? Jönnek az utat javítani?
- Hogy micsoda?
- Nem azt fényképezte, hogy hol vannak kátyúk, hogy hol kell majd az utat javítani?
- Ja, nem... én csak a tükröződéseket fényképeztem a pocsolyákban...
(pillanatnyi szünet)
- Ja azt hittem, hogy az önkormányzattól küldték, hogy mérje fel a terepet. Én aszfaltozással foglalkozom, tudja, aztán láttam, hogy fényképezi a lyukakat, hát gondoltam má megkérdezem.
- Nem, nem az önkormányzattól vagyok..
- Itt dolgoztunk, tudja, egy homlokzatot csinálunk épp. Mindenfélével foglalkozunk, mély- és magasépítéssel is, aztán épp erre jártam, gondoltam megkérdezem, hogy az utat fogják-e csinálni, hátha az önkormányzat küldte, de akkor nem.
- Nem, sajnos nem.
- Hát, akkor elnézést, nem akartam zavarni, csak gondoltam megkérdezem.
- Semmi gond.
- Minden jót.
- Minden jót."

Kezdés: 19:00

november 10 Thursday

Ten Years Before: Blooming Blue és Bulbs koncert

A ten years before epizódjának két főhőse csupa bééé betű: Blooming Blue és a Bulbs. Persze, ez csak a véletlen műve, mert olyan A-kategóriás bandek lesznek velünk, akiket leesett állal és „..ez tényleg magyar?!” felkiáltásokkal kísér majd a nép.

►► Blooming Blue ►►
---------------------------------------
„Ilyen még tíz éve sem volt: a semmiből jönnek elő a nemzetközi trendekhez igazodó, nemzetközi színvonalú zenekarok.” – így kezdte a Recorder.hu beszámolóját az egyéves Blooming Blue nevű indiepop trióról. 2015-i megalakulásuk után már is a Veszprémi Utcazene Fesztiválon léptek fel, ahol akkor még akusztikus indiefolk bandaként ismerhette meg őket a közönség. Most viszont már egy elektronikus vonal is színesíti műfaji repertoárjukat.
Idén májusban jelent meg a „Dancing with a ghost” című daluk, ami simán elmehetne egy brit, indie buliba, London egyik kis pubjába.

https://www.youtube.com/watch?v=wuOZ_itOfS8
https://www.facebook.com/Blooming-Blue-906890079353784/?fref=ts

►► Bulbs ►►
--------------------------
A Bulbs sógor (Szipszer Szabolcs) és sógornője (Kramer Veronika) „villanykörtéjéből” pattant ki még 2013-ban. Rideg izlandi-skandináv elektorpop beütése (pl.: Karin Park, Bloodgroup, The Knife, Asbjørn (Official), KATE BOY), és a CHVRCHES-, BANKS -, Phantogram-hatás vegyül „X-fegyverükben”. Az Index.hu dalversenyén 2015-ben eljutottak a döntőig. “Ashore” című dalukat biztosan mindenki ismeri, az Petőfi Rádió napi szinten játssza. A dalok alapjai Szabolcs házi stúdiójában születnek, ezen belül is elég egyedi módon: a neten. Ugyanis távmunkában, e-mailen küldözgetik Veronikával egymásnak az ötleteket. Munkájukra jellemző, hogy inkább mennek a minőségre, mintsem a mennyiségre.

https://www.youtube.com/watch?v=JUhXv9vKgVc
https://www.facebook.com/bulbsmusic/?fref=ts

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

november 11 Friday

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak. ( 2015. Júniusában.) A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja , a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma.
Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos, és Ujvári Flóra bőgős.
A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, a punk, az avantgarde , de a rock és a punk stílusjegyeit is hallhatjuk. Alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. Bátran mondható, hogy Soma hangja ős-erőként tör fel, különösen a keményebb, rock-osabb hangzású számokban, ami egy új szín a palettáján.
A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, tele dinamikus (néha erős) váltásokkal. Soma többféle karaktert jelenít meg a színpadon, nem csak zenei stílusában, de az előadásban és az énekhangban is.
Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb, hogy felszabadítsa, lelazítsa, feltöltse az embereket. Akkor örül, ha az emberek nagyobb önbizalommal, fülig érő szájjal mennek el a koncert végén. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás- mindez közérthető módon- és a játékosság.

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés, groove box
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

november 11 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 23:00

november 12 Saturday

Puszi koncert, utána ingyenes buli TG Lupinnal

Spenót gitár, Lackó basszus, TG Lupin csörgőbörgő, Marci billentyű és Zsolti a doboknál és mindenki énekel. Rég volt már így Pusz a régi felállásban, csaj nélkül. Ezer éve nem hallott számok: Budapesti vagy, Munkás, Esztergályos, Holnaptól, Kolbász Viktor, stb. Ki tudja mikor lesz ilyen retro Puszi legközelebb? Gyere hát!

Belépő: 1000 HUF

A koncert után ingyenes buli, a dj: TG Lupin

Kezdés: 21:30

november 15 Tuesday

Hangképző Növendékkoncert

A koncerten fellépnek a Hangképző növendékei, Veres Mónika, Bősze Bea, Demkó Gergő, Jung Norbert, Lelkes Reni , Szinyéri Tünde és Tiborcz Zsófi tanítványai.

Valamint fellép a Peter Music és Béres Deák Márton.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 20:00

november 16 Wednesday

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: WeAre

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő WeAre, a társulat korábbi MEGAZADAM, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Infó: www.zadam.hu

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

november 16 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

november 17 Thursday

Pilot Jr. (A) és Lynd koncert

Pilot Jr. (A):
Pilot Jr. is an Austrian Dream Pop band. Founded in Vienna in 2014, the band started playing several shows in the capital city and quickly entered the line-up of some of the important newcomer festivals of Austria („Popfest Wien “ & „Waves Festival “ ). Acknowledged for their deep layers of sound and the choir-like vocals, the band is associated with Shoegaze and Dream Pop. Pilot Jr. spent one year (2015) to finish their first album. They recorded and mixed everything with the help of friends and by themselves. The result is a very personal and strong debut album, which was released in February.

Lynd:
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött dream pop Lynd zenekar 2013-ban lépett elõször a közönség elé az A38 Hajón. Tavaly az ismert online boltokban megjelent The Dream címû 5 számos albumuk, amit a Cseh Tamás Program nyertes pályázójaként készíthettek el, kiadója pedig az angol Shamanize Records volt. A banda késő ősszel új anyag kiadására készül, amiből a mostani koncerten már ízelítőt adnak.

Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Hámori Benedek
Gitár - Kristóf Martin

https://www.youtube.com/watch?v=1mNjgt-C4s0
https://www.facebook.com/Lynd.band

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

november 18 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 19 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 21 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 22 Tuesday

Pszichozanza: Életmentő illúziók: miért kell néha mást látnunk, mint ami a valóság?

Néha egészen hihetetlen élmény, amikor tisztában vagyunk vele, hogy mi van az orrunk előtt, szemünk mégis becsap minket és mást érzékelünk helyette. Erre már talán mindannyian rácsodálkoztunk, de a magyarázatokkal nem mindig vagyunk tisztában. Török Ágoston kognitív pszichológus kutatásaiban az ilyesfajta vizuális "tévedéseinkkel" és azok szerepével foglalkozik. Előadásában új nézőpontból mutatja be az illúziókat, amelyből kiderül, hogy azok nemcsak hasznosak, hanem egyenesen elengedhetetlenek életben maradásunkhoz. Bemutat olyan korszerű biztonságtechnikai megoldásokat is, amelyek ezek segítségével figyelmeztetnek minket vészhelyzetekben. Kiderül, hogy mi az a "hasbeszélő-hatás", milyenek a testen kívüli élmények, és hogy jönnek létre távolságillúzióink. Az előadás végén feltesszük és meg is válaszoljuk a kérdést: biztosan távol visznek minket a valóságtól az illúziók vagy pont azok hozzák közelebb azt? Előadónk Török Ágoston kognitív pszichológus, az ELTE doktorandusz hallgatója, kutatási témája az agyi képalkató technikák. 

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

november 23 Wednesday

november 24 Thursday

Turn Signals és Chinese Rolex koncert

Turn Signals és Chinese Rolex koncert

Turn Signals :
A budapesti Oasis-, Black Rebel Motorcycle Club-, Doves-inspirálta rock zenekar "Take a ride" EP-je és "Rainy" single-je után újabb dalt jelentet meg "Hunter" címmel november első felében. A dal az eddigiekkel egyetemben különleges fizikai formátumban lesz megvásárolható a koncert helyszínén.

http://turnsignals.hu/
https://turnsignals.bandcamp.com/

Chinese Rolex :
Két amerikai kulturális imperialista, egy angol bevándorló és egy rendes magyar gyerek nyomja le a torkodon az eredeti Garage-Indie-Americana zenét. Jonathan Nelson dalszerző/énekes/gitáros Atlantából érkezett magyarországra. A ritmusszekció pedig két Michael-ból áll: Michael Kentish (basszus, Rebel Star stb.) és Michael Zwecker (dob, The Poster Boy, The Whu, ex-Kispal). Gitáron Jankovics Márton.

https://soundcloud.com/chinese-rolex

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

november 25 Friday

Apu azért iszik, mert te sírsz! - könyvbemutató

Ismertető beszélgetés Puzsér Róberttel és Farkas Attila Mártonnal a frissen megjelent Apu azért iszik, mert te sírsz! című könyvről.

Díjtalan belépés!
VIPP belépő: 1500.- ajándék APU könyvvel!

Kezdés: 20:00

november 25 Friday

New Wave Szerűség - Movember

A választék a megszokottan kiszámíthatatlan, táncos eklektika:

New Wave, synthpop, minimalwave, postpunk, darkwave
italodisco, 80s pop, rootsEBM, industrial, coldwave ...

Movember - bajuszosoknak a buli fokozottan ingyenes!
+ éjféltől bajuszos new wave top 10 szett

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen a 2016-ig.

Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták.

A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

A belépés továbbra is ingyenes.

A zenéket továbbra is válogatják:
Kraak
Sir Weirdo
Iggy Industrial aka. U-lab

Kezdés: 22:00

november 26 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 30 Wednesday

december 1 Thursday

Luauna és Franklin Mods koncert

Franklin Mods
Angolszász indie rock arcok, akik nagy lendülettel és sötét érzelmek impresszióival dolgoznak egyszerűen, de nagyszerűen. Nagy álmuk a Foals előtt játszani, akik nagy hatással voltak rájuk. A dalok változatosak, mégis van bennük sajátos jellegzetesség. Hiszik, és vallják hogy a zene felemelő. Furcsa viszonyuk a gravitációhoz: minél többen tombolnak a zenékükre, annál kevésbé hat rájuk.

Luauna
A Luauna 2014 elején állt össze eredetileg 3 gitárosból: Csatáry Ádám (gitár, ének), Kránitz Róbert (basszusgitár), Iklódi Tamás (dob, vokál). A kezdeti időszakban Ádám dalait valósították meg, aminek az eredménye lett az Édes kényszer c. mini-LP 2015-ben. Ezt 2016-ban követte a Könnyebb időkre keresztelt lemez, ami már jóval szélesebb spektrumát mutatta meg a zenekarnak a folyamatos
jammeléseknek köszönhetően. Időközben játszottak a Bohemian Betyars, a makrohang, a Felső Tízezer és a Jurij vendégeként Budapesten (GMK, A38 tetőterasz stb.) és határain kívül is
(Nyíregyháza, Győr stb.). Jelenleg egy hosszabb és letisztultabb album dalainak az írására koncentrálnak, aminek előfutára az Ezer iramban c. EP, amely tükrözi a későbbi számok irányvonalát is.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

december 2 Friday

Bummbastik w/ LAY DNA

Mit kínál az este??!! Egy nagy utazást a Cumbia-tól a Disco Funk-ig, a Reggaeton-tól a Dancehall-ig, a Kaseko-tól to Kuduro-ig, Soca-tól a Samba-ig és Moombah-tól a Merenque-ig. BUMMBASTIK!!! íme egy újabb vadító éjszaka a táncoslábúaknak!!!
A zenéről LAY DNA gondoskodik.

WHAT'S THAT SOUND??!! From Cumbia to Disco Funk. Reggaeton to Dancehall. Kaseko to Kuduro. Soca to Samba. Moombah to Merenque. BUMMBASTIK! This new dance night will drive you WILD! The party is brought to you by LAY DNA (HU).

A belépés ingyenes / Free entry

Kezdés: 22:00

december 3 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Kezdés: 18:00

december 3 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

december 6 Tuesday

Pszichozanza: Zsenialitás és őrület - a kreativitás és a betegség szövevényes viszonya

Pszichológiai, művészettörténeti és szociológiai értelemben is alapvető kérdés a következő: mitől válik valaki zsenivé? Miben rejlik a művészek sokak által irigyelt és kivételes kreativitása? Miben más emberek ők, mint a többiek és hogyan hozzák létre elképesztő műveiket a semmiből? Ezzel párhuzamosan az is feltűnő, hogy számos alkotó küzd valamiért pszichés zavarokkal, illetve él meg rövidebb-hosszabb tébolyos időszakot. Sok esetben a művészek lelki küzdelmei megjelennek alkotásaikban is, sőt akár egész életművekre rányomja a bélyegét. Balzac, Goethe, Beethoven, Tolsztoj, Picasso, Van Gogh. Csak néhány név azok közül, akikről joggal feltételezhetjük, hogy komolyabb pszichés problémákkal küszködtek egész életük során. De a téma egyik legeklatánsabb példája a legendás Dalí, aki tulajdonképpen maga is nyíltan vállalta, hogy más mint a többiek. Például a következő mondattal: "mindenkinek joga van a saját őrültségéhez". Előadónk Dr. Kőváry Zoltán pszichológus, az ELTE oktatója, a Kreativitás és személyiség című könyv szerzője a kreativitás, a zsenialitás és az őrület viszonyát mutatja be számunkra, különös tekintettel Salvador Dalí kivételes személyiségére koncentrálva. 

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

december 7 Wednesday

Egy szoknya, egy nadrág: Ha Te így szeretsz, akkor milyen, ha nem?

(Pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 3. része

Szeret, vagy nem szeret? Azt mondja, igen; én azt mondom, nem. Ez most az, aminek mondja, vagy az, aminek érzem? De ha csak így tud szeretni, akkor ez nekem nem kell. Szeressen másképp!
Én szeretem, ő azt mondja, nem, ez nem az. Én azt mondom, de igen. Ha nem érzed, akkor nem szeretsz. Ez most az, aminek érzem, vagy az, aminek ő mondja?
- Szeretlek, felelős vagy értem! Megszelídítettél. Már nem hagyhatsz magamra!
- Ha szeretsz, hagyod, hogy elmenjek.
Ha szeretsz, megteszed…! Ha szeretsz, nem teszed meg…! Ha szeretsz…! Mert szeretlek…!
Tényleg, hogy is van ez? Mit is jelent az, hogy szeretet? Hogyan szeresselek, hogy nekem is jó legyen, meg neked is? Feljogosít-e bárkit bármire a szeretet? Hát a szerelem? Mondjuk arra, hogy áldozat legyek melletted? Vagy, hogy azt tedd, amit én akarok?
Nézzük csak meg, hogyan is szeretünk! Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat következő része.
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik, ha megjelennek az elvárások a párkapcsolatban, megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.

december 8 Thursday

Ten Years Before: The Matter és Signore Crust koncert

Mi már tudtuk mire buliztok majd decemberben before it was cool, úgyhogy hot lesz a felhozatal a következő Ten Years Before bulin is! A szörfdeszkát ne tegyétek el, a new wave-ről soha nem szállunk le!

The Matter
A The Matter egy csapat nyűgös gyerek Budapestről. A zenekart Mushu Israel, a görkorcsolyán suhanó utcai jövendőmondó alapította tavaly novemberben Kert Antal gitárossal és Kozák Örs dobossal, majd csatlakozott hozzájuk Joel Perez Garcia is. Az “Uncle Tom” című számukkal láthattuk őket a képernyőn is az A Dal előválogatóján, illetve számtalanszor hallhattuk a Budapesti Klubszíntéren, a The Immigrants, The Luckies, The Beans, Fran Palermo és Dope Calypso zenekarokkal is mind léptek már színpadra. Zenéjükben eklektikusan keverednek a roots-blues világ hagyományai a Punk zene energiájával és egy afro-ritmuspalettával koronázódik meg egy két nosztalgikus beütés. Szeptemberben csatlakozott a zenekar a Lone Waltz Recordshoz, akiktől decemberben érkezik az együttes első Kislemeze.

Signore Crust
A mostanában menő szörfrock szféra új tagja, a Signore Crust 3 éve jelent meg a Canalope Island c. számukkal a neten. Aztán jött a Fran Palermoból ismert Henri Gonzo, felénekelte a “Centerfold Crush” című EP-jüket, ám énekesüket végül a Deep Glazeből és a Tape Delayből ismert Szőke Zoliban találták meg. A srácok játszottak már az A38 Hajó, a Dürer Kertben, a Kuplungban és a Kolorádó Fesztiválon is és gőzerővel dolgoznak a jövőre megjelenő EP-n. Sok csilingelés, kolomp, ide-oda delay és keleties ritualitás, mindez már élőben is!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

december 9 Friday

Revo Project és Watch Me koncert

Több mint 3 óra élő Rnb, Soul, Rock, Hiphop 2 friss és egyedülálló zenekartól akik egy klub-est keretein belül osztják le a testbeindító groove-okat!

Revo Project:
Live Hip Hop, Rap. Melodikus és intuitív saját számok és élőben előadott hiphop klasszikusok.

Watch Me:
2015-ben alakult, pop-rock formáció kiegészülve egyéb extrákkal. Zenéjük nem szorul különösebb magyarázatra, ezt bebizonyítják élőben. Mindenkit szeretettel várnak a rock és a roll között félúton. Az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál nyertesei.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

december 9 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 10 Saturday

Full Vocal Party w/ dj drs

Ismét jelentkezik a Tilos Rádió Full Vocal című műsorának party kiadása. A soulful house - jazz dance tengely mentén rengeteg klasszikus vokális téma várható. Vinyl only!

https://www.facebook.com/fullvocal

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 12 Monday

Hangképző karácsonyi koncert

Mézeskalács és forraltbor illatú karácsonyra hangoló koncert, melyen élő zenekaros kísérettel lépnek fel a Hangképző zeneműhely növendékei, Veres Mónika, Bősze Bea, Demkó Gergő, Jung Norbert, Lelkes Reni, Szinyéri Tünde és Tiborcz Zsófia énekes, gitáros és zongorista tanítványai.

A koncerten ismert nemzetközi karácsonyi dallamok csendülnek fel az Amazing Grace-től a Silent nightig.

Kísérő zenekar:
Honfi Imre Olivér - gitár
Milosevits Mirkó Milán - zongora
Kiss Zsolt László - dob
Pengő Csaba - basszusgitár

A belépés ingyenes!

Kezdés: 19:00

december 12 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (on the ground floor)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

december 14 Wednesday

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: Így vagy úgy

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő Így vagy úgy, a társulat korábbi PROFIL, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók:
Fehér Laura
Mikó Dávid
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó www.zadam.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 14 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 15 Thursday

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert / DJ Clairvö

Fellép a Midlife Crisis, a Helsinki Bizottság és a Menedék Egyesület közös bandája. 
A bulin lehetőségetek lesz tombola szelvényt vásárolni 500 Ft-ért, amivel az egyesületet támogatjátok. A sorsoláson izgalmas ajándékokkal várunk titeket.
Idén BKK jegyeket is gyűjtünk! Miért? Mert szeretnénk, ha minél több menekült tudna eljutni közösségi programjainkra. Ha hozol egy jegyet, azzal segíthetsz valakinek eljutni egy ilyen eseményre.

► Az este menetrendje ◄

▼ 19:30 - Kapunyitás

▼ 20:30 - Midlife Crisis koncert

▼ 22:00 - Mega Jótékonysági Tombola Show

▼ 22:30 - Legyen tánc! - DJ Clairvo (Mustbeat crew) Tilos Rádió

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 19:30

december 16 Friday

The End szuperkoncert

AZ ÉV VÉGE KÖZELEDTÉVEL A FIÚK ÚJRA EGYÜTT!
ÚJRA A MIKÁBAN!

December 16-án, pénteken este egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar.
És hogy kik is ők?
A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapítottták zenekarukat és azóta kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen!
Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes
Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Blues Train), Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Boros Levente( The Qualitons, Soulclap Budapest), Némedi Árpád, Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

https://www.facebook.com/theend.kaposvar

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:30

december 16 Friday

6 éves a Mika - Vázsonyi János - Said Tichiti duó / Disco Fever w/ Elliot & Séf

December 16-án ünnepeljük a Mika Tivadar Mulató 6. születésnapját. Ez alkalomból fellép a földszinten a Vázsonyi János - Said Tichiti duó este 10-től, 11-től pedig 70-es évek party a táncteremben.

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party
Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 17 Saturday

Festa Brasiliera

Autentikus forró tánczenével, akusztikus brazil reggaevel és capoeira show-val várunk benneteket. A koncert után a legjobb samba, forró és reggae zenékre mulatunk hajnalig.

Zenekar:
A két brazil énekest, akik gitáron és triangulumon is játszanak, egy osztrák gitáros valamint egy magyar dobos egészíti ki. A külön erre az alkalomra összeállt formáció célja, hogy a brazil zenének egy szeletét autentikusan, mégis könnyeden mutassa be. Brazíliában már nagyon rég gyökeret vetett a reggae zene, a forró pedig az ország kedvenc tánczenéje, amely azóta körbejárta a világot. Így eset a két stílusra a választás, főleg, hogy a kettőt előszeretettel ötvözik, mind az új kontinensen, mind 17-én a Mikában!

22h-tól 23h-ig koncert
23h-tól 04h-ig Dj set (forró, samba, reggae) 
A koncertre a belépő 1000 HUF
A bulira a belépés ingyenes!

A buli a Capoeira Senzala Budapest szervezésében valósul meg!

Kezdés: 21:30

december 21 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

december 22 Thursday

Meszecsinka koncert

Mozgalmas évet záró koncertet ad a Meszecsinka a Mikában. 2016-ban a Holdacska járt Szicíliában, Németországban, Ausztriában, Moldáviában, Bulgáriában, Szerbiában és Romániában. Az új helyek felfedezése mellett több magyar fesztiválon is bemutatták az új albumokat, amelyről a média a következőket írta:

"Szóljon álomban vagy ébren, garantáltan padló. Az a gyanúm, hogy megkaptuk az év világzenei lemezét, egyenesen a gyomorba, mélyen..."
Magyar Narancs, Marton László Távolodó
"Ezek a folkban gyökerező kozmikus futárok természetes drogként hatnak. Meszecsinka beleszédít a mágikus és hipnotikus dallamaival." Journal Frankfurt DE
Az a fajta folk, amely a bölcsességfogig hatol be. Nem a turistáknak szóló dalokkal, hanem dervistáncokkal és a médiumok extatikus sámánizmusával. Vagy rituális kivégzés zenei kíséretével. Dmoon.ru
„…magasabb szinten rezeg, mint szinte bármi, amivel eddig dolgom akadt a műfajban…Zene, hangszerelés, hangzás, ének és szöveg minden rögtől elemelve egyesül egy szakrálisabb térben” Lángoló Gitárok
"Az Álomban ébren újra egy tüzes, misztikus, keleties világba repít minket, az álom és ébrenlét határán." NOW Magazin
„Immár tényleg nincs az az ébren álmodás a magyar világzenében, amely ezt a teljesítményt hajazni lenne képes!” Riff.hu

Oláh Annamari - ének, fuvola
Biljarszki Emil - gitár,billentyűk
Krolikowski Dávid - ütőhangszerek
Vajdovich Árpád - nagybőgő, basszusgitár

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

december 23 Friday

The Pinups feat Luddita MC-k // X-mas koncert

Immáron hagyományos karácsonyi Pinups koncert a Mikában, a legendás LUDDITA MC csajokkal: MC Titával és MC Mókival kiegészülve a lányok szétcsapják az év utolsó elötti péntekjét! Szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

december 23 Friday

New Wave Szerűség - Music for the X-MASses

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. Tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.
"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave
Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

Karácsonyi különkiadás; Musick for the X-masses

Sir Weirdo
Kraak
Iggy Industrial aka. U-Lab

vendég DJ - Nitebus (Vittula)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

december 24 Saturday

MIKArácsony w/ DJ Rabbi Williams

Igen, idén is nyitva vagyunk szenteste! Ha táncolni szeretnél, vagy csak kicsit lelazulni a családi karácsonyozás után, vagy ha egyáltalán nem karácsonyozol, akkor gyere a Mikába. A Mulató 9-kor nyit, a buli 10-kor kezdődik.
Zene: a csodálatosan nagyszerű DJ Rabbi Williams!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 28 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 29 Thursday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 30 Friday

Pre-NYE Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 31 Saturday

Tilos Rádió Szilveszteri Buli feat. Dynamite Dudes

Győztes csapaton ne változtass! Ahogy az már pár éve megszokott, a Tilos Rádió és a Mika idén is közös szilveszteri bulival zárja az óévet, illetve kezdi az újat. A buli este 8 körül indul, a bejáratnál welcome pogácsa jár mindenkinek, karszalaggal később is vissza lehet jönni.  A line-up folyamatosan bővül, de akik már biztosak: élőben látható 10-től éjfélig a híres Dynatite Dudes, s mellettük Dj Sztyepp, Format C, Sanyi, Azaki, Clairvo, és még sok-sok jobbnál jobb Tilos Rádiós DJ.

Belépő: 1000 HUF - amivel egyúttal a Tilos Rádiót támogatod.

Kezdés: 20:00

január 4 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

január 5 Thursday

Canarro koncert

Django, swing, jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré
épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar
jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

január 6 Friday

Beat Painting Jam Invitation: The Beginning

A reggae, a trip hop, a hip hop, a pszchedelikus és a magasabb bpm számú Juke, Footwork, Chicago Ghetto House, Jungle zenék előadása a Beat Paint sorozat legelső állomásán.

Ezt a sorozatot azzal a céllel hoztuk létre, hogy sokszínü, sokrétű zenei kalandozások során,
igényes és különleges, hangzású hangfestést mutassunk be több szakaszban a letisztultság vonalán tele pozitív energiákkal.

Bakelitről szóló reggae, a groove boxok, gitárok és a didgeridoo improvizációja, és persze basszusok és tört ütemek a lemezjátszókról. Érdemes korán érkezni.

Szeretettel várnak Benneteket meghívottaink:
SZENTY - lemezjátszó
ROOFTOP MUZZIK - groovebox
SIPPOR - groovebox
SIDDHARTH SUPERTRAMP - gitár / basszusgitár / didgeridoo
CRANI ARIESS - gitár / basszusgitár
UFFALO STEEZ (Bp Juke Crew) - lemezjátszó
AO UZZY (Bp Juke Crew) - lemezjátszó
THE QUINTESSENSONS (Bp Juke Crew) - lemezjátszó

https://soundcloud.com/rooftop-muzzik
https://soundcloud.com/sippor
https://www.mixcloud.com/GoodStreetRadio/dj-kurtz-special-guest-khmtgz-work-dis-radio-181016/
https://soundcloud.com/ao-uzzi/ao-uzzi-bankito-fest
https://www.facebook.com/Thequintessons/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 7 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 11 Wednesday

Egy szoknya, egy nadrág: Megcsaltál, Te dög?

(Pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 4. része
Voltál már megcsalatva? Talán Te csaltad meg a párodat? Hogy érezted Magad, mikor kiderült? Azt gondoltad, vége a világnak? Leüvöltötted a fejét vagy magadba roskadtál? Egyáltalán, hol kezdődik a megcsalás? Az ágyban? Vagy már a szándék és a megelőző gondolat is az? Azt minek tekinted, ha azt mondja, hogy csak úgy megtörtént?

- Nem, nem soha! Vagyis soha többé!
Jó, de hogy higgyek Neked?
Elmondjam, vagy ne mondjam el? Hol kezdődik az őszinteség és hol a felelősség áthárítása.?
Egyáltalán, miért én szégyellem magam, hogy megcsaltak?
- Tényleg megcsaltál, Te dög?!!!
Ismerős helyzetek, melyekre nem vagyunk felkészülve. Leshetnénk a jeleket, lehetnénk bizalmatlanok, de megéri? Élmények, melyek meghatározzák a kapcsolatunk jövőjét. Ha még ezután is van neki. De meghatározhatják későbbi kapcsolatainkat is.
Megcsaltál. Hogyan tovább? Megcsaltalak. Mi legyen?
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik a párkapcsolatokban megjelenő egyes helyzetekben. Most arról beszélünk, mi lesz, ha megjelenik a kapcsolatban a harmadik. Megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik hűtlenségét, hogy éli meg a kialakult helyzetet. Aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.

január 12 Thursday

Sorbonne Sexual és Helsinki Lights koncert

Sorbonne Sexual:
“Ez annyira az igazak pártja, hogy falhoz állítom magam." Pesti - debreceni posztalter stoner jazz, ami annyit tesz: sorbonnesxl. Vagy a sorbonnesxl annyit tesz hogy "történik", hogy folytonos, hogy teremtett valóság, hogy vannak soraid, állítasz és beleállsz, és fordítva. Tavaly jelent meg első nagylemezük a "Fáma", ebben az évben pedig Video EP-t adtak ki "Karvit Dourgal" címmel.

Helsinki Lights
A Helsinki Lights egy fiatal és dinamikus pop-rock zenekar, zenéjük modern és autentikus.
A srácok bátran merítenek a 80-as, 90-es évek hangzásvilágából (pl. INXS, The Police, Tears For Fears), amit ezután előszeretettel vegyítenek merész elképzeléseikkel a mai popzenéről.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

január 13 Friday

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 14 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 18 Wednesday

január 19 Thursday

Butterfly Effect és Swing á la Django koncert

Butterfly Effect:
A jazz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit egyedi stílusban ötvöző formációban a Besh o droM zenekarból ismerhető Magyar Bori varázslatos hangját Vázsonyi János szaxofon-, Kardos Dániel gitár- és Lombos Pál virtuóz bőgőjátéka kíséri, az összhangot Dömötör Tamás (Döme), a világ második legjobb beatboxosa teszi különlegessé.

Egy kis ízelítő a zenéből:
http://www.heurekamusic.hu/hu/butterflyeffect/zene.html
360°-os klip:
https://youtu.be/bxnL5Fp1o0A

Swing à la Django:
A Magyarországon és külföldön már egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló Swing à la Django együttes egy innovatív, hattagú zenekar. Egy különleges, általuk Hungarian django swingnek nevezett stílust teremtettek: zenéjükben harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz. Koncertjeiken a gyökerekhez visszatérve, legnagyobb ihletőjük, Django Reinhardt - a belga származású, műfajteremtő gipsy-jazz gitáros - nyomdokaiba lépve idézik fel a 30-as 40-es évek hangulatát. 

A zenekar tagjai:
Lombos Pál – nagybőgő, zenekari vezető
Csurkulya József – cimbalom
Dani János – gitár
Gazda Bence – hegedű
Vázsonyi János – szaxofon 
Nagy Zsolt – ütőhangszerek  

https://www.youtube.com/watch?v=P0liV3d0Ihs

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

január 20 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 21 Saturday

Naked Truckers vs Dynamite Dudes koncert

Naked Truckers
A Naked Truckers a hazai könnyűzenei élet őrült tudósa: kísérleteik eredménye pedig többnyire olyan tûzveszélyes elegy, ami bárhol felrobbantja a bulit! A rockabilly alapokra épülő vegyületbe gyakorlatilag bármit bele tudnak keverni, így kerülhettek delta blues, punk, népzenei vagy akár jazz elemek is a zenéjükbe. Egy biztos: a végállomás igazi fesztiválzene, amire bárhol, bármilyen korosztály megmozdul. A zakatoló nagybõgõ, a 60-as éveket idéző gitár és az eklektikus énekstílus keveredik a hiperszexuális szövegekkel és õserőtől duzzadó színpadi jelenléttel.

Dynamite Dudes
A zenéjében modern, de tradícionális elemeket is felvonultató Brutal-bluegrass trió 2015-ben alakult a forró nyári napfordulón, és azóta nagy népszerűségre tettek szert itthon és külföldön egyaránt. Három őrült pofa, aki mindig készen áll arra, hogy kiváló koncertet adjon. Veszettül jól játszanak a fiúk, mint ahogy veszettül jól működik a "kenyeret és cirkuszt a népnek" elv is. Igazi örömzene ez, a becses közönség legnagyobb örömére. A háromtagú country-rockabilly alakulat a korai blues-t ötvözi modern dalokkal. Az is lehet, hogy a csúcshatás elérése érdekében Bon Scott vérét isszák! Nagybőgőnél Mitch Farty, aki előszeretettel lobbantja lángra a hangszert a színpadon átvitt, és szó szerinti értelemben, Teddy Harpo (Medve Balázs - szájharmonika) a garantáltan kipróbált utolsó strici, valamint Tin Soldier, azaz „kicsihuszár” (Tamaskó Gábor) a jambikus pentameter nagy mestere, aki a szólógitár húrjait szaggatja. Mindenhol szívesen látott vendégek. Lankadatlanul hódítanak és bódítanak!
www.facebook.com/DynamiteDudes

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

január 21 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 25 Wednesday

január 26 Thursday

Mouksa Underground és Delirium Falcon koncert

Határtalan energiák, szabadság, egy kis hangerő és pszichedelikus utazások:
Első állomás: Detroit - a Delirium Falconnal, az MC5 magyarországi nagykövetével. Majd, San Francisco - a The Mouksa Underground egyedi és eredeti pszichedelikus dalaival. Egy már-már kötelező program minden Rock rajongónak. Ezen az estén harapni lehet majd a 70-es évek levegőjét a Mika Tivadar Mulatóban!

A The Mouksa Underground: kicsit több, mint zene.
Amellet, hogy Mouksa maga köré gyűjtötte a volt Pál Utcai Fiúk három zenészét, hogy egy igazán profi és hangulatos pszichedelikus rock produkció álljon össze, Mouksa maga az élő rocktörténelem. Játszott és együtt játszik Janis Joplin volt zenészeivel, dalai jelennek meg Írországban, Skóciában és ki tudja még hol a világban. Közvetlen közelről élte át azokat a rocktörténeti pillanatokat, amelyek számunkra legendák. Varázs, közvetlenség, pozitív energiák és laza profizmus amit Mouksa és produkciója sugároz! Egyszerüen kár kihagyni az ilyesmit manapság.

Delirium Falcon - Tribute to MC5:
A hatvanas, hetvenes évek Detroit-protopunk robbanása és annak mai napig tartó hatása mind-mind összecseng azokkal az energiákkal, amiket Mouksa is képvisel és magába szívott az évek során. MC5-ot csak szívvel lélekkel szabad játszani, mert szív- és lélek-zene. Nyers, fésületlen, vad, lüktető, szabad rock 'n' roll. Hagyni kell energizálni, hatni, kiengedni. Január 26-án lesz egy jó adag MC5 a Delirium Falconnal és sok minden, ami belőle fakadt a hatvanas évektől napjainkig!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

január 27 Friday

New Wave Szerűség - 1987

Az év első bulijában 1987 újhullámos, szintipop, darkwave, EBM, minimal és (italo)diszkó slágereit ünnepeljük. Mivel ez az év az utolsó igazán jó év a szintipopban, lesz miből válogatnunk.

Persze szuper hangrendszer, ingyenes belépés, mérsékelt italárak, táncz, szív, zene, szerelem, ahogy mindig.

Házigazdák:
Kraak
Sir Weirdo
Iggy Industrial aka. U-Lab

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 28 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 30 Monday

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

január 31 Tuesday

Pszichozanza: A Donald Trump jelenség

Előadó: Littvay Levente
részletek az előadásról hamarosan!

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

február 1 Wednesday

február 2 Thursday

Fák alatt és Phantasy Bureau koncert

Fák Alatt Zenekar:
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus rockos felállást hegedűssel bolondítja; igazi csemegéje a feltörekvő új zenei nemzedéknek. Repertoárjukon egyaránt szerepelnek feldolgozások és saját szerzemények. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Apropó, az említett "korunk fiai": Pál Gergely (gitár, ének), Kovács Kristóf (hegedű), Nyéki Ábel (basszusgitár), Vörös László (dobok)
https://www.facebook.com/fakalattzenekar

Phantasy Bureau:
Hárman vagyunk. Négyen voltunk, de a stúdiózás előtt gitáros nélkül maradtunk. Azért tavasszal így is felvettünk három számot (https://phantasybureau.bandcamp.com/) egy beugró zenésszel (Illés Nándi - Teslavox). A megüresedett pozícióra nem találtunk megfelelő embert, úgyhogy inkább áthangszereltük a dalainkat szintire, basszusgitárra és dobra. Alapjaiban meghatározza a zenekart egyfajta DIY hozzáállás és makacsság. Nem vidám, hideg synth-beat, némi post-punk és egy kis new-wave, ilyen a Phantasy Bureau.
https://www.facebook.com/phbureau/

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 3 Friday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 4 Saturday

Űrfarsang / Space Costume Party

Itt az űrfarsang, öltözz fel bármilyen űrdivat szerint, lehetsz Pirx kapitánytól kezdve Han Solón keresztül Mr. Spockig bárki, bármelyik galaxisból, bármilyen bolygóról származó, bármelyik fajhoz tartozó űrlény, de lehetsz sima űrhajós is, lényeg, hogy valahonnan az űrből gyere. Hajrá E.T.-k és Darth Vaderek, Gagarinok és Farkas Bercik, várunk benneteket!
Az űrzenét űr DJ-nk: Galactic Jackson szolgáltatja. (Special Space Vinyl Set)
Az éjfélig jelmezben érkezőknek welcome drink jár.
Nanu, nanu!

A belépés ingyenes.

Space Costume Party
Here is the Space Costume Party, dress up in any space style, you can be Hans Solo or Mr. Spock, anybody or anything from any galaxy and any planet, you can be an alien or a simple astronaut, one thing is important: come from SPACE! Come on, E.T.s, Darth Vaders and Gagarins, see you at Mika!
Our Space DJ: Galactic Jackson. (Special Space Vinyl Set)
Arrive in costume until midnight and we'll give you a welcome drink!
Nanu, nanu!

Free enrty

Kezdés: 22:00

február 8 Wednesday

Egy szoknya, egy nadrág: Jézusom, Te Fideszes vagy?

Gondolatok a nyitottságról, elfogadásról és annak határairól.
Az Egy szoknya, egy nadrág (pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 5. része.

Fideszes vagy? DK-s? Netán népnemzeti konzervatív vagy kozmopolita liberális? És még sorolhatnánk a jelzőket, amikre eddig megnyerő partnerünk hirtelen felkapja a fejét, és csak ennyit tud kinyögni:
- Viccelsz? Miért nem előbb mondtad?
Jó esetben nem teszi hozzá:
- Pedig annyira szimpatikus voltál!
Vagy Te voltál az, aki hirtelen falat húzott maga elé, mert a zsigeri ellenállás nagyobbnak bizonyult az érzésnél és a kíváncsiságnál? És mi van akkor, ha már jó ideje együtt vagytok, és akkor derül ki, hogy a másik sok mindent másképp lát, vagy éppen megváltoztatta a véleményét, ami így ellenkezik a tiéddel?
Meddig tart a tolerancia, és mennyire hagyjuk, hogy a közélet szépen, lassan rátelepedjen a magánéletünkre, és felfalja esetleges természetes különbözőségeinket a barikádharcos logika? Mik a megértés és tolerancia határai? Mi a megoldás? Hasonló a hasonlóval? Politikai vitafórum vacsora helyett? Tabutémák a békesség fenntartásáért?
Egy ennyire átpolitizált és kevéssé toleráns környezet, mint ami körülvesz minket, nem igazán kedvez a különböző vélemények békés ütközésének, harciasan kíváncsi megbeszélésének. Mert a közélet nem kér engedélyt, és nem kopog, mikor beoson a nappalinkba, hanem egyszer csak ott van – ránk ugrik a TV-ből, kiszivárog a lapokból és bekúszik a fülünkbe a szomszéd véleményéből. És már nem menekülsz.
Egyszóval kezdenünk kéne már ezzel valamit! És mi most ezt tesszük. Tedd velünk te is!
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik a párkapcsolatokban megjelenő egyes helyzetekben. Most arról beszélgetünk, hogyan alakul egy kapcsolat, ha a másikról kiderül – az elején vagy bármikor közös életünk során -, hogy nem úgy látja a világot, ahogy mi. Megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi és hogy a nő a másik különvéleményét, eltérő világlátását, politikai elkötelezettségét, vagy végső esetben világnézetét. Mit kezdjünk a kialakult helyzettel? Megnézzük az alapszituációt, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.

február 9 Thursday

Ten Years Before: The Blubay Foxes és Carson Coma koncert

Februárban újra beindul a TYB fergeteges bulisorozata! Két fiatal és tehetséges zenekart hozunk el nektek, akikről tényleg nem érdemes lemaradni!

The Bluebay Foxes
A formáció annyira friss, hogy tavaly áprilisban volt a bemutatkozó koncertjük az A38 Hajón, aztán dalpremiereztek a Recorder.hun egy olyan számmal, aminek azóta 10.000-es nézettsége van a Youtube-on. Az egyébként 2015-ben alakult zenekar hallhatóan merít brit gitárzenéből és amerika déli államaiból származó rockzenéből is, úgyhogy amit kapunk az elég lüktető, dallamos és kifejezetten karakteres egyveleg. A srácok nagyon jó irányba mennek, olyan nevekkel zárták 2016-ot, mint a Blahalouisiana, The Luckies, Fran Palermo és Ivan & The Parazol.

Carson Coma
Szemtelenül fiatal gimis srácok verődtek össze egy olyan ütős pszichedelik-rock zenekarrá, ami vígan keveri a '60-as '70-es évek rockját a modernnel. Van bennük cukor, só, és minden, mi jó, mint a The Doors, Jimmy Hendrix és Tame Impala, de a hab a tortán inspiráció szintjén mégis csak a Middlemist Red. Megérkezett az a generáció, akik már a 21-ik szézadi magyar undergroundból inspirálódnak, mi ez, ha nem eszméletlen menőség? Kezdésnek érdemes meghallgatni a Cavepaintings bemutatkozó EP-jüket, aztán ellenőrizzétek le élőben a srácokat!

Behopp: 500HUF

Kezdés: 20:30

február 10 Friday

Szesztilalom Party w/ Elliot & Séf

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: Elliot & Séf

Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 11 Saturday

A.K.T. koncert

Az A.K.T. színészzenekar 2005 novembere óta létezik. A koncertek egyszerre teremtenek nosztalgikus és bulihangulatot. Francia, olasz, magyar és angol ismert és kevésbé ismert dalok feldolgozásai kerülnek műsorra olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el, színésznők igencsak szórakoztató előadásában, élő zenekari kísérettel.

Énekel és táncol: Palóc Eszter és Takács Paulina
Zongora: Harmati Máté, Kiss András
Gitár: Bereczky Norbert
Dob: Molnár Mátyás
Szaxofon: Nemes Janó
Basszusgitár: Horváth Gábor

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 21:00

február 11 Saturday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 14 Tuesday

február 15 Wednesday

február 16 Thursday

Kolorful koncert

A Kolorful zenekar 2015 őszén alakult. A kísérletezés korszaka után mára saját bevallásuk szerint leginkább a brit pop hagyományait követik, amit elektronika fűszerez. A zenekar célja, hogy egyedi zenei világot teremtsen, melyet a magyarul megszólaló dalok szövegvilága hoz még közelebb a közönséghez. Az elmúlt években több fesztiválra is meghívást kaptak, az egyik legnagyobb koncertjük pedig a Sziget Fesztiválon volt. Első dalukat a Petőfi Rádió mutatta be.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

február 17 Friday

Ímpetu koncert

Az Ímpetu 2015-ben adta első koncertjét épp a Mika Tivadar Mulatóban, azóta pedig számos budapesti klub és fesztivál meghívottja (Pódium, Montázs Art Café, A38 Hajó, Szárnyas Sárkány Fesztivál, Gyöngyösi Nemzetközi Gitárfesztivál). Király Tamás, Rosecker Péter, Molnár Tamás és Kovács Dávid kvartettje 2016 májusában készítette el bemutatkozó EP-jét, ami saját kiadásban jelent meg. Zenéjük a brazil és egyéb dél-amerikai stílusok nyomán indul el, a jazzel és a modern populáris zenével elegyedve éri el végső, jellegzetes hangját. Koncertműsorukban saját számaikon kívül saját átdolgozások is szerepelnek, olyan szerzőktől, mint például Stevie Wonder, Paco de Lucía, Anouar Brahem és Garoto.

Honlap: https://impetumusic.com/
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=HbB8ilWzjDo

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

február 17 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 18 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 22 Wednesday

Zadam Társulat: I’M PRO SOROZAT: LEAD

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő LEAD, a társulat korábbi PROJECT Z, illetve PROFIL című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó www.zadam.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 23 Thursday

DLRM és The Matter koncert

DLRM:
A DLRM öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie rockot elegyíti gipsy-s, folkos elemekkel, önmagát "gypsindie" stílusúként definiálva. A zenekar két éves fennállása alatt megfordult számtalan koncerthelyszínen, itthon és Európában több országban egyaránt. Két kislemezzel, a Dear Danube-bal és a Gypsindie-vel a háta mögött áll neki első nagylemeze elkészítéséhez, melyben folytatja a stílusok vegyítését, és célja, hogy átadja az igazi DLRM-es koncertélményt a hallgatóinak.

The Matter:
A “The Matter” egy csapat nyűgös gyerek Budapestről. Mushu Israel görkorcsolyán suhanó, utcai jövendőmondó és kávéházi költő 2015 őszén alapította Kert Antal gitárossal és Kozák Örs dobossal, hozzájuk csatlakozott Joel Perez Garcia idén gitáron. Első évüket kisérleti fázisban a frontember keresztnevén vágtázták végig, hol a közmédia képernyőjén, hol fülledt fővárosi klubokban hozzájárulva a csendháborításhoz. A zene eklektikus extravaganciája azonban Mushu kíméletlenül személyes, őszinte és fanyar humorral átitatott szövegeivel nyeri csak el teljes értelmét. Első Kislemezük a Tempo Tantrum 2016 Decemberén jelent meg a Lone Waltz Recordsnál

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 24 Friday

Magic Mosquitoz marsang

Live oldschool trash/swamp R&B party & show feat. the incredible Magic Mosquitoz.
https://www.youtube.com/watch?v=s_VUCu-qD-0
https://www.youtube.com/watch?v=xcnSqp-duXc
Also FEAT Flitter Bro on HOT sax & Sister K on vox! It's true!
Vintage R&B, garagebeat, exotica, horror RnR & HIP SHAKIN swamp-trashpop disco!!!!! All played LOUD & LIVE by the 1 & only Magic Mosquitoz!!
***************************************************************************
Best carneval SHOW in Town!!! CHECK IT OUT! GREASY!!!

Entry: 1000 HUF

Dresscode: choose a member of the Magic Mosquitoz and dress like him!
***************************************************************************
https://www.facebook.com/Magic-Mosquitoz-90506938858/?fref=ts

2070-et írunk. A Golf-áramlat a sarki jég olvadása miatt öt éve leállt, Magyarország gazdasága a hirtelen hideg éghajlat miatt összeomlott. A kivándorlási hullám két éve ért csúcsra, mára csak a Dunakanyarban tartja magát egy szívós közösség. A kormány korábbi harmadik világbeli bevándorlók skandináv leszármazottaival próbálja gyarapítani a populációt, de azok Magyarországot kikerülve Dél-Európa felé tartanak. A nemzet egyetlen esélye a Mars kolonizálása maradt. Ehhez viszont a marslakók bevándorlási hivatalának is van egy-két szava és környezetvédelmi ügynököknek álcázott kémeket küldenek Visegrádra. A marslakók emberi formát öltenek és lassan már egy éve, hogy köztünk élnek. A kormány titkos elhárító alakulata, a MEK állítólag genetikailag módosított szúnyogokból áll, de az sem kizárt, hogy szintén földönkívüliek és valójában együttműködnek a vörös bolygóval, hogy szolgálatukért cserébe termőterülethez jussanak. A marslakók a napokban kezdődő téli olimpia nyitó ünnepségére puccsal készülnek, az elhárítás közben az összes maradék embert a MEK-be integrálja. Senki sem tudja ki a másik, ember-e vagy sem, senki sem bízhat senkiben, mindenki jelent mindenkinek - mindenkiről. A káoszt és zűrzavart kihasználva Steven Segal Jr. mindeközben megkoronáztatja magát a befagyott Duna jegén és feleségül veszi a befolyásos hatalmi szereplő hírében álló Mészáros Henriettát...

Kezdés: 21:00

február 24 Friday

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják: Iggy Industrial aka. U-lab Kraak Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 25 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 26 Sunday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 28 Tuesday

Pszichozanza: „Térbalett” – Otthonunk érzelmi térképe

"Mindenütt jó, de legjobb otthon" - tartja a mondás. Pszichológiai értelemben azt gondolhatjuk, hogy otthonunk alapvetően a biztonságot, a feltöltődést és a hozzánk közelállókkal való intim kapcsolódást hivatott szolgálni. Ez életünk központja, ahol olyan zsigeri tapasztalatokat szerzünk napról-napra, amelyek rendkívül sokfélék lehetnek és mindenhová velünk jönnek. Mindannyiunk otthonában ott "lakozhat" a biztonság, az összetartozás és a jó közérzet mellett számos más érzés is, mint például a feszültség, a bizonytalanság, vagy éppenséggel a szenvedés. Mivel tapasztalataink is mások, otthonaink érzelmi alaprajzai is máshogy néznek ki és más élményekkel vannak tele.

Ezt ismerték fel előadóink, Dr. Sallay Viola és Dr. Martos Tamás családterapeuták és pszichológusok. Kifejlesztették az Otthon Érzelmi Alaprajza Interjút, amely segít feltárni otthonaink rejtett dimenzióit, amelyek leképezik az együtt élők egyéni és közös dinamikáját. Azt a "térbalettet", amit öntudatlanul is végigjárunk nap mint nap otthonainkban. Előadásukban ezt a módszert, kutatási eredményeiket és terápiás tapasztalataikat fogják megosztani velünk.

március 2 Thursday

TélBúCsúrbéz - Pesti Séta akusztikus koncert

Egy rövidke Pesti Sétaval gyere el te is a Mikába és mondjunk közösen búcsút a télnek. Az unott szürkeségnek és a ridegségnek. A szívmelegítőt zenészeink szolgáltatják a testmelegítéshez pedig össze lehet bújni. Kapható lesz még jó szerencse és szabad zenei eszmecsere.

Fellpők:
- Rözge Maxim Sámuel 19.30 - 20.10
- Baqais Ádám 20.20 - 21.00
- Turcsán Tibor Performansz 21.10 - 21.50
- Rekamié 22.00 - 22.40
- Jam Józsival 22.50 - 23.30

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

március 3 Friday

Maszkura és a Tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon.
Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat.
Magával ragadó zenéjük a legjobb SOUL / FUNK / HIP-HOP muzsikák hagyományain alapuló, kísérletező, szenvedélyes esztétikai álmodozás.
A Maszkura és a tücsökraj eddig öt nagy - és két kislemezt jelentetett meg - ezek közül a Szégyentelent, a Kérlek, így szeress!-t és a Pesti nőket is jelölték már az év albuma díjra.
Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga! ) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek.
2015. decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

március 3 Friday

Disco Fever Remixed w/ Elliot & Séf

A mai este azért más, mint a többi Disco Fever buli, mert most nem csak eredeti hetvenes disco zenék fognak szólni, hanem ezek remixei, átdolgozásai, mashupok, bootlegek, stb. Valamint merítünk az olykor vicces, de mindig élvezhető, diszkóba ültetett rockzenékből is, hmmmm!

Zene: Elliot & Séf

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

március 4 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

Kezdés: 22:00

március 8 Wednesday

március 9 Thursday

Ten Years Before: Barkóczi Noémi és Shaibo koncert

Shaibo

A soulos-jazzes formációt Szigeti Zsófia, Nyitrai Peti, Klausz Ádi és Cseh Peti alkotja, a koncertjeiken pedig gyakran működik közre (nem mellesleg az első albumon is beszállt trombitával és szárnykürttel) Taborszky Bence. A kezdeti ismerkedős fázist 2016 februárjában közös Velencei-tavi alkotói hét váltotta, ahol véglegesítették a dalaikat.
Tavaly év végén jelent meg a "Corallium"-ra keresztelt első EP-jük. A közösségükön és a zenéjükön kiütközik a tudatosság és a szeretet, amivel nem csak a zenéjüket, de egymást is elárasztják.

Noémi Barkóczi

Hetedik éve tűnt fel a hazai hálószobapop színterén, majd egy rövidebb kihagyás után ismét visszatért a vérkeringésbe. A szövegekben a tinédzserkori világfájdalmat felváltotta egy filozofáló-lelkiző-elmélyülő vonal, de a hangja miatt inkább álmodozósabb érzés társul mellé, semmint szomorúság. 2011-es 'Szerda'-ra keresztelt demója után tavaly adta ki első albumát 'Nem vagyok itt' névvel fémjelezve, amit gyakran emlegetnek egy lapon Nick Drake stílusával. A zenéjében is személyiségfejlődést mutató Noémi védjegye a tökéletlenség.

Belépő:500HUF

Kezdés: 20:30

március 10 Friday

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

március 11 Saturday

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

18.30 Film: Ae Dil Hai Mushkil (2016)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
23.00 HOLI

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján március 11-én, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott a játszóruha
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: Ae Dil Hai Mushkil/Nehéz a szerelem
2016, Bollywoodi vígjáték 157 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Karan Johar
Főszereplők: Aishwarya Rai Bachchan, Ranbir Kapoor, Anushka Sharma,Fawad Khan guest star: Shah Rukh Khan
Zene: Pritam
A londoni éjszakában talál egymásra Ayan és Alizeh (Ranbir Kapoor és Anushka Sharma). A románc hamar zátonyra fut, de a véletlen újra összehozza a párost. Hivatalos párjukkal szerveznek egy négyes randevút, ami végül csúfos szakításhoz vezet. A szingli páros egymás mellett, de nem egymással vigasztalódik. Ayan hamar beleszeret Alizeh-be, de a lány szíve már másé. Lehet-e csupán barátság férfi és nő között? Ezt az örökzöld kérdést feszegeti a film nagyszerű zenékkel, és remek színészi alakításokkal.
A film óriási viharokat kavart Indiában, de nem témája, hanem a pakisztáni színész, Fawad Khan személye miatt. Tüntetések és különleges biztonsági intézkedések mellett zajlott a bemutató, de a film így is összesen 13 díjat söpört be eddig.
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=GzGIeaY6p-I
Music: https://www.youtube.com/watch?v=hXh35CtnSyU

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 18:30

március 15 Wednesday

március 16 Thursday

Bősze Bea and the George can play

A Bősze Bea and the George can play tagjai már több mint 20 éves szakmai múltra tekintenek vissza. Pályafutásuk során nem ez az első zenekar, ahol együtt muzsikálnak. A közös zenei élmények hozták bennük az elhatározást, hogy 2012-ben zenekart alapítsanak. A zenekar a saját számai mellett, a nagyérdemű által is jól ismert kedvenc pop, rock és jazz dalokat dolgozza át sajátos “BB” hangulatba. Ahol sok ember gyűlik össze ott mindig jó alapot tud biztosítani a lágy zenei háttér. A kellemes hátérzene nem veszi el a fókuszt a lényegről, csupán kiegészíti azt az élőzene varázsával. A BB and the George can play zenekar muzsikája egyaránt kiváló koncert muzsika és megfelelő aláfestés fogadásokon, rendezvényeken.
Tagok:
Bősze Bea – ének, vokál
Barta Zsolt – gitár
Honfi Imre Olivér – nagybőgő, basszusgitár, ének, vokál
Kiss Zsolt László – dob, ütőhangszerek

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

március 17 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 18 Saturday

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 22 Wednesday

március 23 Thursday

Creme de la Pop koncert

A négytagú, franciául egyáltalán nem beszélő zenekar 2013. tavaszán tett szent fogadalmat, hogy közös erővel megmentik a ’90-es évek számukra legkedvesebb magyar dalait a kifakulástól és a lassú elmúlástól. Mi sem alkalmasabb erre – gondolták -, mint egy másik veszélyeztetett zenei kinccsel való házasítás. ez pedig a „manouche”, a ’30-as évek francia swing stílusa, melyet Django Reinhardt tett híressé, de most a Hip Hop Boyz, a ShyGys, a Sing Sing, a Carpe Diem és még sok más előadó dalaival tündökölhet ismét régi pompájában.
Tehát mindenki kösse fel a „susinacit”, kopogjanak a „triplatalpú” cipők a parketten és hunyorogjunk a disco gömbbe!
Éljenek a ’90-es évek! Vive le Swing!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

március 24 Friday

80's VS 90's w/ Cassius Clay & Disc Bobby

Disco emlékek a '80-as évekből és klub hangulat a '90-esből. Az elektronikus zene szárnybontogatása és azok a számok, amiket meghallva azonnal rohansz be a tánctérre. The Communards, New Order, Yazoo, Fatboy Slim, Faithless, Prodgy, Moloko, Chemical Brothers, Daft Punk és a persze TÁNC TÁNC és TÁNC! A lemezjátszóknál Cassius Clay & Disc Bobby

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 25 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 29 Wednesday

március 30 Thursday

Canarro koncert

Django, swing, gipsy jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré
épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar
jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

március 31 Friday

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják: Iggy Industrial aka. U-lab Kraak Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 1 Saturday

History of Drum and Bass

Fellépők:
Crocus b2b Rack / Amp Air Crew /
Cr1s b2b Stern / dnbnoise.com, Flipside Radio /
NORM B2B VITYOO / Weekandbass Crew, 2N/
Android b2b Konor / dnbnoise.com, NKOTB /

Áprilisi tréfa? Közel sem. Norm és Vityoo legendás szettjei a weekandbass rendezvény csúcspontjai voltak, így egy estére idevarázsolják nekünk a régi szép időket csakúgy ahogy Android és Konor az NKOTB fiatal tehetségei is megmutatják hogyan remegtették meg anno a falakat a K2-ben.
Cr1s és Stern a Fúziórádió epikus műsorára a Flipside-ra emlékezvén előveszik a legjobb zenéiket lemeztáskájukból, míg Crocus és Rack a 90-es évek végi kétezres év eleji hangulatot tárják elénk ezen az estén.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 5 Wednesday

április 6 Thursday

Nandu lemezbemutató és Luauna koncert

Nandu:
nandu \’nandu\: Egy struccszerű madár, nehezen definiálható szövegcentrikus okosalter. 20% common, 60% rock, 30% rétegzene és -5% metálterpesz. A budapesti, jelenleg háromtagú rockzenekarhoz közel áll a nem szokványos, ezen az estén ünnepélyes keretek között mutatják be a legfrissebb kislemezüket, "a mélység rövid története" MAXI-t.
https://www.facebook.com/nandubandofficial/

Luauna:
A Luauna 2014 elején állt össze eredetileg három gitárosból. Indulásuk óta megjelentettek két rövidebb lemezt (Édes kényszer - 2015, Könnyebb idők - 2016), mindkettő tükrözte a zenekar sodró lendületét. Időközben volt alkalmuk játszani a Bohemian Betyars, a makrohang, a Felső Tízezer és a Jurij vendégeként Budapesten és vidéken is felléptek több alkalommal. Jelenleg egy hosszabb és letisztultabb album dalainak az írására koncentrálnak, aminek előfutára volt az Ezer iramban c. EP 2016 novemberében, amely tükrözi a későbbi számok irányvonalát is.
https://www.facebook.com/luaunaband/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 7 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Kezdés: 22:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

április 8 Saturday

Hip Hop vs. R'n'B w/ Disc Bobby

Ma este minden lesz, ami belefér a hip-hop, rap, r'n'b kategóriába. Lehet régi, vagy új, remix, vagy közös szám, lehet riszálni, bólogatni, és körbe ugrálni a Mikát a House of Painre! 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 12 Wednesday

április 13 Thursday

Ten Years Before: Isle of Man és Tape Delay concert

A Ten years before havonta jelentkezik két feltörekvő zenekarral, akiket szeretnének szélesebb körben is bemutatni a Mika Tivadar Mulatóban. Az áprilisi eresztésben leader a chillwave, a dreampop, és a minden percében experimentális elektronika. Elszállás lesz, most figyelj:

Isle of Man.
2015 januárjában FKA twigs egy dalának újraértelmezésével indította el saját egyszemélyes projektjét Matos Gergely, aki nemrég elsőként remixelhette a Middlemist Redet, közben márciusban megjelentette debütáló EP-jét is. Az Isle Of Man szinte kizárólag saját hangmintákból és field recording hangokból-zajokból-zörejekből építekzik, elektronikára és élő hangszerekre egyaránt támaszkodik a zenéje. Összességében különös emelkedettséget és misztikus atmoszférát áraszt és úgy experimentális, hogy a nagyívű dallamokat sem nélkülözi. Nem elszigetelt tehát, de önálló kis szigetet képez. Nemsokára érkezik Atmosphere II-re keresztelt lemeze, amin többek között az AGAVOIDból ismerős Dalma Tamara Puskás is közreműködött.

Tape Delay
A projekt Szőke Zoli nevéhez fűződik, aki énekes/zeneszerzőként jegyzi a dalokat, Zwickl Ábel állandó produceri jelenlétével. A Tape Delay Szőke Bence, Ménesi Móric és Háló Gergő közreműködésével egészül ki az élő fellépésekre. A pszichedelikus rock helyett azonban a Tape Delay-ben az elektronika és a szintik kapnak főszerepet, a dream popos, chillwave-es hangzás pedig hiánypótló és egészen egyedi az országban - talán ezért is nyerték meg a KERET tehetségkutatóját, a Kikeltetőt 2016-ban.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 14 Friday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

április 15 Saturday

Freakin' Disco koncert

Freakin’ Disco + Infinit. DJ's
A Freakin’ Disco visszatérő vendég a Mikában. Tőlük megszokhattuk, hogy magasra teszik a lécet, egyértelművé téve a jazz és a techno közötti kapcsolatot. Viszont ez egy nem mindennapi este lesz. A koncert után a ’best techno in town’ bulikból ismert Infinit. Dj-k csapatják hajnalig. Ráadásul koncertfelvétel is készül, tehát, ha benne akartok lenni a képben, akkor gyertek el. Új szám és meglepetés látványok várhatók. Szóljon ez a húsvét a minőségi elektronikus zenéről!
https://soundcloud.com/freakindisco
https://www.mixcloud.com/infinitstream

Freakin’ Disco:
Csizmás András – bőgő, basszusgitár, elektronika
Keresztes Gábor - billentyűk, samplerek, scratch, electronika
Komjáti Áron - gitár, effektek
Szabó Sipos Ágoston - dob

Infinit. Dj’s:
filipvarial
skentaur
kronomato

A koncertre a belépő: 800 HUF
A bulira a belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 15 Saturday

Infinit DJ's

A Freakin' Disco koncert után a ’best techno in town’ bulikból ismert Infinit. Dj-k csapatják hajnalig. 

https://www.mixcloud.com/infinitstream

Infinit. Dj’s:

filipvarial
skentaur
kronomato

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 19 Wednesday

április 20 Thursday

A Zeneipari Hivatal bemutatja: ZH’s Got Talent

Az első Hivatalos Együttzenélés, ahol a kifejezetten erre az alkalomra összeállt ZH-s zenekarok játsszák el a '60-as, '70-es, '80-as és '90-es évekből gondosan kiválasztott dalokat.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 21 Friday

HolddalaNap koncert

Felfele kerekedik kedvem, tavaszra pezsdít a vérem, örvénylik a muzsika, lent s fent közt szálat fon a hangja, rajta felkúszok: lajtorja - táncforgataggal vár a Mika! Jó HolddalaNap Zenekarunk ezer ízzel muzsikál: szólnak a pergő saját dalok, meg számíthattok egy jó élőzenés etno diszkóra is! Lesz aromás roma muzsika: hisz Balogh Guszti is itt van a bandába’; flamenco muzsikát is tolunk, hisz van hozzá remek cajonunk, no meg egy olyan csapatunk, akik rendszeresen muzsikálnak flamenco bulikon; velünk játszik a perui Alex Torres, akitől a hangulat biztosan atom lesz, jön Peca, kinek kavalja a rumbát kavarja; no meg Draskóczy Lidi, s a laza Szlama Laci, moldvai táncházak gyöngyszemei: húsvéti táncörvény, kár lenne kihagyni!

https://www.youtube.com/watch?v=GIQKANWAi70
https://www.youtube.com/watch?v=4ZP625tx6SU

Muzsikálnak:
Balogh Guszti - ének
Gábos Barna - kaval
Draskóczy Lídia - hegedű
Gulyás Anna - ének
Ölvedi Gábor - ütőhangszerek, vokál
Szlama László - koboz, citera, ének
Torres, Alex - gitár, vokál
Vajdovich Árpád - nagybőgő, vokál

www.holddalanap.com
https://www.youtube.com/user/HolddalaNap

Belépő: 1500 HUF

április 21 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 22 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 26 Wednesday

április 28 Friday

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban. "New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:
Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 29 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 3 Wednesday

május 4 Thursday

Artistic Fashion Performance / Ronna Shoes

A közhiedelem és a Wikipédia szerint a cipő egy olyan használati tárgy, amelynek „...alapvető feladata az emberi láb védelme a külvilág hatásaival szemben...” A cipő azonban lehet ennél több is. A cipők nem csupán funkcionális tárgyak, de az önkifejezés eszközei is, identitásunk erősítésének kellékei, egy szupererő, amit felvéve könnyebben járhatjuk hétköznapi útjaink.

Ezt a hozzáállást képviseli a fiatal tervező, Gyurkovics Róna. Cipőket és kiegészítőket magába foglaló márkájának, a Ronna Shoes-nak pedig a humor, a nagyváros hétköznapi monotonitását ellensúlyozó mesés játékosság és a belvárost valóban élő modern nő karakterének erősítése a trendektől független, alapvető törekvése.

Budapesten első alkalommal a Mikában találkozhattok a márkával egy kreativ performansz keretein belül. Nem egy hagyományos divatbemutatóval készülünk, sokkal inkább egy összművészeti megmozdulással, amit Kiss Anikó koreografálásával Horváth Blanka, Léphaft Ágnes, Pintér Nikoletta és Szerda Zsófia adnak elő.
A bemutató után a cipőkkel személyesen is megismerkedhettek. Egy fotóinstallációval és pop up kiállítással is készülünk Nektek!

Minden érdeklődőt szerettel várunk!

Közreműködők:
Tervező: Gyurkovics Róna (Ronna Shoes and Accessories)
Kreativ asszisztens: Salvai Ramona
Koreográfus (performansz): Kiss Anikó
Közreműködnek: Horváth Blanka, Léphaft Ágnes, Pintér Nikoletta, Szerda Zsófia
Makeup artist: Dora Sinkovic
Modellek: Kovács Eszter, Nagy Rita
Fotók: Dankó Réka, Havas Eszter

Kövesd a Ronna Shoes-t itt:
http://facebook.com/ronnashoes
http://ronnashoes.com/
http://instagram.com/ronnashoes

Kezdés: 20:00

május 5 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 6 Saturday

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Harmadik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet, ami idén Május 6-ára, szombatra esik. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2017. május 6-án, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

A részletes program:

Mika Tivadar Mulató
14.00 – 17.00 – DJ Mezősimán a kertben
14.00 – 18.00 – Repül a repül a ... papírrepülő, papírmadár. Megrajzoljuk, meghajtogatjuk, és végigvisszük az akadálypályán.
17.00 – 18.00 – MikroBe koncert
18.00 – 19.45 – Dynamite Dudes koncert

Ellátókert
17.00 – Pinata

Kőleves
10.00 - Az Eszkuláp Egyesület kutyás napja a kertben
11:00 - 15:00 Heti Betevő főzés
13:00 - 18:00 Menedék Bazár+Menedék stand
13:00-18:00 Madárrá változtató műhely
13.00 – 18.00 - Menedék Bazár a kertben
14.00 – Sokszínű Kazinczy utca – túra
14.00 – 18.00 – Rádió Kazinczy
16.00 - Sokszínű Kazinczy utca – túra

Café Analóg
11.00-től egész nap Polaroid és egyéb instant nyersanyagokra portéfotózás.
12.00 – 18.00 - Becsi Imre és Hupján Attila Öt perces portré - Portrék lyukkamerával Instant nyersanyagra.

Kazimír
11.00 – 13.00 – Hét Hat Klub
13.00 – 15.00 – Kaan Luum
15.00 – 17.00 – G. Ras
17.00 – Nagy Edi

Kazicum
10.00 – 18.00 – Jancsó Art Gallery kitelepülés

Szimpla Kertben
9.00-től – Háztáji reggeli
12.00-től – Pop-up ruhavásár
20.00 – 23.00 - Best of Budapest Open Mic

Szimpla Kert előtt
10.00-től – Járókelő főzés
10.00 – Kaan Luum
12.00 – 14.00 - G. Ras
12.00 – 18.0 - Nemnövekedés bringa turmix / Cargo bringa bemutató
14.00 – 16.00 - Hét Hat Klub
16.00 – 18.00 - Panda
18.00 – 20.00 – Táncház

Szimpla Háztáji
10.00 – 12.00 – Tűzzománc
15.00 – 15.30 – Lenruhás divatbemutató
18.00 – 18.30 - Hastánc

Kezdés: 10:00

május 6 Saturday

F. Nagy x MoZe: Rap Ragga Show feat. RIDDLER. Vendég: Copy Con. Selecta: Baggie

MoZe és F. Nagy rap ragga showja. Az este alatt átívelünk a raptől egészen a ragga stílusig. Az esemény 22:00-kor kezdődik a rappel, amit RIDDLER közvetít nektek, majd a főeseményként MoZe és F. Nagy az albumbemutatójával átíveli a ragga műfajába, amit Copy Con zár le pár szám erejéig. Utána selecta Baggie rakja a forró ragga; hiphop; reggae ütemeket kifulladásig.

Belépő: 600 Ft / A koncert utáni buli pedig már INGYENES!

Kezdés: 20:00

május 10 Wednesday

május 11 Thursday

Ten Years Before: Papaver Cousins és Mano koncert

A Ten Years Before havonta jelentkező koncertsorozatában ezúttal két folk-blues formációt vonultat fel, akik nem félnek kiénekelni magukból a külső-belső harcokat. Útkeresés, szeretet és nem-szeretet, végeláthatatlan szóképekkel tarkítva.

Papaver Cousins

Modern folk-blues duó, Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás vélt, vagy valós unokatestvéri kötelékében. 2015-ös bemutatkozásukat másfél év magányos felkészülés előzte meg, a közös úton pedig Tom Waits „Closing Time”-ját hallgatva indultak el 2014. január 19-én. Dalaik életből vettek: azokról szólnak, akiket szeretnek és azokról is, akiket nagyon nem. Első single-jük, a „No God Can Cage My Love”, a Stenk dalversenyébe is bekerült. Első élő felvételük 2017 elején került nyilvánosság elé. “A Holy Night with Papaver Cousins” c. lemez EP és koncertfilm formájában jelent meg januárban, egy vidéki kápolnában rögzített koncert hat dalát tartalmazza. Április óta pedig „Lack of Lightness” néven első nagylemezüket is hallhatjuk, ami finom intellektussal dolgozza fel a szerelem, a család és az Istennel való perlekedés kérdéseit.

Mano

Buday Mátyás „Mano” zenéje olyan, mint a hazatérés két utazás között, ahol összegezhetjük a megtett kilométerek tapasztalatait. Egy rendes folkzenészhez illő módón vidékről (egészen pontosan egy erdőből) költözött a zene miatt Pestre, ahol a Bohemian Betyars-zal osztozik egy lakáson. Egyébként Manó és a betyárok története sok ponton összefűződik: amellett, hogy a tavalyi UbikEklektiken játszott először (még név és saját dalok nélkül), supportként elkísérte őket magyarországi turnéjukra. Az érzelmeit erőteljes blues-körökben kifejtő singer-songwriter ugyanolyan bátran nyúl a telt, reverbe-s hangzásokhoz, mint a folkzene elemeihez. Személyes varázsának titka a szöveg, a hang és a zene intim összhangjának a megteremtése. Nem köti le magát egy hangszernél, folyamatosan és szerteágazóan fejleszti játékát, amit bele is épít a zenéjébe. Dinamikus, intuitív, érzelmekkel teli színpadi jelenléte magával ragad az ismeretlen felé vezető úton.

Kezdés: 20:30

május 12 Friday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 13 Saturday

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood party és bhangra workshop.

20.00-21.00 Bhangra workshop Prince Guvinder vezetésével
21.30 Bollywood party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bhangra? A bhangra (tánc és zene) Pundzsábból származik, hagyományosan aratáskor, esküvőkön vagy más fesztiválokon táncolják dobos kísérettel. A táncosok eredetileg egy kört alkotva mutatták be virtuóz táncukat. Az ún. free style bhangra a 90-es évek környékén jelent meg, amikor ez a nagyon energikus tánc nyugati elemeket is beolvasztott. Gyere el és tanuld meg a bhangra tánclépéseit, és próbáld ki rögtön a buliban! Balle balle!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and Bhangra workshop on 13rd of May,
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató.

8 pm to 9 pm Bhangra workshop by Prince Guvinder
9.30 Bollywood party

Bhangra? It is a form of dance and music that originated in the Punjab region. Bhangra dance began as a folk dance conducted by Punjabi farmers to celebrate the coming of Vaisakhi, a Punjabi Sikh festival. Today, Bhangra dance survives in different forms and styles all over the globe. Come and try with us! Balle, balle!

Free entry!

Venue: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.)
More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Kezdés: 20:00

május 19 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 20 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 22 Monday

A szabadság pszichológiája – Így váltsd meg a világod!

Mi köti gúzsba a társadalmat és az egyént?
Hogy vedd észre azt, ami veszélyes?
Hogyan szabadulj ki?

Előadás és könyvbemutató a Pszichorendelés (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) #HurráHétfő előadássorozatának bölcsőjében, a Mikában!

1. rész: Előadás a szabadság pszichológiájáról
2. rész: Beszélgetés a Pszichorendelés első, “Mira - Így váltsd meg a világod” c. könyvéről. Moderátor: Kéri Csaba, a #HaverVagy alapítója
3. rész: Dedikálás

Belépő: 1000Ft - a helyszínen könyvre levásárolható
Kapunyitás: 19.00

Kezdés: 19:30

május 26 Friday

History of Drum and Bass Vol. 2 

Az Amp Air és a Dnbnoise csapata újra összerántja egy estére a régi zene szerelmeseit, hogy együtt emlékezzünk a hőskorra. Segítségül hívjuk az elmúlt 15 év lemezlovászait és persze titeket, hogy együtt rophassuk a régi ütemekre. Tartsatok velünk. 

Lineup :

Crocus & Rack
Longman
Solarcube Feat. Sense
Cr1s b2b Stern

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 27 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 2 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 10 Saturday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 17 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 24 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 1 Saturday

Budapest Pride: Alok-Vaid Menon: Femme in Public

SLANT presents
FEMME IN PUBLIC
By Alok Vaid-Menon
A Budapest Pride 2017-es nyári fesztiváljának hivatalos programja / As part of Budapest Pride Week

[scroll down for English]

A nőiességed melyik részét kell lerombolnod, hogy túléld ezt a világot? A nőiesség a bocsánatkérésnek mennyiben szinonímája? Ki bántja az embereket, és ki bánt meg téged? Alok Vaid-Menon erre keresi a választ a költészetet, stand-up comedy-t, drag-et ötvöző performanszában.
Az előadás nyelve: angol
Jegyár:
1500 Ft / 1000 Ft (kedvezményes)

***********************************************************************

What feminine part of yourself did you have to destroy in order to survive in this world? At what point does femininity become synonymous with apology? Who hurt the people who hurt you? Alok Vaid-Menon is trying to figure it out. Join them for an evening of poetry, stand-up comedy, drag, and more as they take their audience on an emotional roller coaster all the way from the personal to the political.

Alok Vaid-Menon is a performance artist, writer, educator, and entertainer. For the past decade Alok has worked with feminist, queer, and trans movements across the world. Their eclectic sense of style, political humor, and poetic challenge to the gender binary have been internationally renowned. Alok’s work has been featured by HBO, MTV, National Geographic, The Guardian, The New Yorker, and more.

Tickets:
1500 HUF / 1000 HUF reduced

Limited seating available // reserve your tickets ahead of time at slantbudapest@gmail.com

július 5 Wednesday

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride héten

Az Open Mic egy pozitív, erőt adó, és biztonságos tér, ha bemutatnál egy művészeti előadást: dalt, táncot, verset, slamet, vagy bármi mást! Ha van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a openmic@budapestpride.hu címen (tárgy: Open Mic) vagy a helyszínen. Az Open Mic színpada kizárólag LMBTQI emberek számára nyitott. Ott találkozunk! Jelentkezés: 7, kezdés: 8. 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

július 8 Saturday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 15 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 22 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 29 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 5 Saturday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 12 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 19 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 26 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 2 Saturday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
3:00: after (electroswing, stb)
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
3:00: after (electroswing etc)
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

szeptember 6 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 8 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 13 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 15 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 16 Saturday

Sétáló Kazinczy utca – A Szalonképes Bulinegyed Fesztiválja

Szeptember 16-án ismét egy különleges utcafesztivál vár mindenkit, aki a Kazinczy utcába ellátogat. Hagyományainkhoz híven szeretnénk megmutatni, hogy milyen hasznos és jó, ha sétálóutcaként funkcionál a Kultúra utcája, méghozzá állandó jelleggel, s ha végre nem napi több száz autó, hanem biciklisek, sétálni vágyók, és a családosok lepik el Erzsébetváros egyik legfrekventáltabb részét.

Lesz utcazene bőséggel, változatos és az előző rendezvényekhez képest változatlan gyermek-, és felnőtt programok, megújulás, illetve nem utolsó sorban végtelen jókedv!

Részletes program hamarosan!

Kezdés: 12:00

szeptember 16 Saturday

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, szemtelenül fiatal, négytagú formáció épp a debütáló nagylemezén dolgozik. A Mikába most ismét DJ szettel érkeznek, és a lemezükre a legnagyobb hatást gyakorló dalokkal fognak megtáncoltatni minket.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 18 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 20 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 21 Thursday

Helsinki Lights és Blue Tips koncert

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Tavasszal adták ki első lemezüket ‘I Drink Only Water at Parties’ címmel.

Műfaj: Indie, garage, pop, rock

Széles Flóra – ének, gitár
Makai Máté – gitár
Zsirai Andris – basszusgitár
Heatlie Dávid – dob

Helsinki Lights:
Egy fiatal budapesti zenekar, komoly new wave hatásokkal, rengeteg energiával. Bemutatkozó EP-jük most jelenik meg!

Műfaj: Pop/Rock, New Wave

Hosszú Erik – Ének, gitár
Petik Barnabás – Billentyűk
Ferenczy Gergely – Basszusgitár
Krajnyák Bence – Dob

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

szeptember 22 Friday

Naked Truckers (H) & YOUR 33 BLACK ANGELS (US) / Selector Thelma & Louise

YOUR 33 BLACK ANGELS (US):
YOUR 33 BLACK ANGELS is a long-running freakshow based out of New York City.

They played with IVAN AND THE PARAZOL in Houston, TX and New York back in 2013.

The genre-defying project has its own stamp of dark pop, electro-paisley new wave space rock, with a dose of crunk bass and rhythm. Y33BA, formed in 2003, released its debut "Lonely Street" in 2007, on vinyl-only limited-edition. The combo has toured Europe and North America for over 350 shows. The records got weirder, but stayed tuneful: Tales of my Pop-Rock Love Life (2008), Pagan Princess (2009), Songs from the Near Bleak Future (Optical Sounds, 2010) and Moon and Morning Star ( Optical Sounds, 2012). Glamour (2015) is the 6th LP from Y33BA, another record released in association with Optical Sounds.

Naked Truckes (H):
A Naked Truckers a hazai könnyűzenei élet őrült tudósa: kísérleteik eredménye pedig többnyire olyan tűzveszélyes elegy, ami bárhol felrobbantja a bulit! A rockabilly alapokra épülő vegyületbe gyakorlatilag bármit bele tudnak keverni, így kerülhettek delta blues, punk, népzenei vagy akár jazz elemek is a zenéjükbe. Egy biztos: a végállomás igazi fesztiválzene, amire bárhol, bármilyen korosztály megmozdul. A zakatoló nagybőgő, a 60-as éveket idéző gitár és az eklektikus énekstílus keveredik a hiperszexuális szövegekkel és őserőtől duzzadó színpadi jelenléttel.

Belépő/ Entry: 1000 HUF

23.00 - Selector Thelma & Louise
A koncert után Selector Thelma & Louise válogatja a legjobb tánczenéket az 50-es, 60-as évekből. A koncert után a buli INGYENES.

Kezdés: 20:00

szeptember 23 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 25 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 27 Wednesday

szeptember 28 Thursday

KLOGGS és Marmunks koncert

KLOGGS:
A budapesti KLOGGS zenekar lassan már három éve működik aktívan. Zenéjüket experimentális garázs-popként definiálják; számaikra jellemzõ az eltérő stílusjegyek különleges egyvelege és a nem szokványos dalszerkezetek mellett nem ritkák a matekozós, tört ütemek sem. Eddig két EP-t és egy single-t jelentettek meg. Ez utóbbi - a Berries - a legfrissebb daluk, melyhez klipet is forgattak. A gitár-dob-billentyű trióhoz épp csak pár hete csatlakozott a (halál;orgazmus) és Verőköltő zenekarokból ismerhető Ferdi, így most már két szintetizátorral színesítik hangzásvilágukat.

MARMUNSK!:
A kilencvenes éveket idéző grunge/heavy rock trió 2016 októberében alakult Budapesten élő nyíregyházi srácokból verbuválódva. A csapat idén tavasszal jelentkezett első, Addict/Avoid című EP-jével és jelenleg egy újabb anyagon dolgoznak. Ennek előszeleként szeptember 28-án eljátszanak jópár új dalt a Mika Tivadar színpadán, nem mellesleg sort kerítenek első születésnapjukra is!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

szeptember 29 Friday

Shék Ya - WE <3 RNB

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 30 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 2 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 4 Wednesday

október 5 Thursday

Subtones koncert

A 007-es trombitás, Subicz Gábor által vezetett különleges alakulat elegáns, de koszos zenéje leginkább olyan, mint James Bond, aki az egyébként tökéletes szabású öltönyében vérzik. Ha műfajilag szeretnénk behatárolni, akkor soulos elemekkel tarkított nujazz-funk. A titkos groove-kommandó 2013 óta dolgozik a jelenlegi tagokkal, amikor Subicz Funk Fest fedőnéven bevetéssorozaton voltak a BMC-ben, minden alkalommal más-más vendégénekessel. A különleges képességekkel rendelkező kémnő, Jónás Vera sugárzó ősereje és szikrázó tehetsége teljesen lekötötte a vendégek figyelmét, és az operáció akkora
siker lett, hogy azóta, ha tehetik, nem indulnak el nélküle. Százszázalékos sikerrátájuk kulcsa old-school és szupermodern fegyverek arzenálja: Gábor szerzeményei mellett Vera dalai is
felcsendülnek, hallhatunk jazz standardeket, elfeledett pop-gyöngyszemeket, de akár rajzfilmzenéket is – természetesen Gábor által meghekkelve, egyedi hangszerelésben, különleges, Subicz-féle átiratban. A csapat billentyűse és hiperaktív popzenei
bombaszakértője Benkő Dávid, akit a PASO-tól és az Anima Sound System-től igazoltak át. Csókás Zsolt holléte lekövethetetlen, hiszen MINDENHOL játszik. Csak a bárhol, bármikor felismerhető, karcos, bluesos gitárhangja vezetheti nyomra közönséget. Fonay Tibor, Junior Prima-díjas ügynök, a basszusgitár mestere, határtalan virtuozitásának köszönhetően nincs számára mission impossible. Csízi László pedig generációjának vezető dobosa, tévedhetetlen és teljesen kiszámíthatatlan, egyenesen a dobrendőrség gyilkossági
osztályáról. A zenekar Soundcloud-os hangfelvételei nem semmisülnek meg a meghallgatásuk után.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

október 6 Friday

M40 ZENEKAR koncert

Az M40 Zenekar néhány éve a hangszert korábban letevő zenészekből alakult meg. A tagok huszas éveikben aktívan zenéltek különféle műfajokban. A műfajok most is keverednek, az ismert dalokat saját világukra alakítják, hangszerelik. Az alap rockzenekari felállást fúvósokkal, szájharmónikával színesítik. A játszott dalok közt vannak a 70-es évekből és napjainkból is. A közös, hogy minden számuk énekelhető, táncolható. Ez alkalommal basszusgitárosuk, Hargitai Csabi 40. születésnapját ünnepelik!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 6 Friday

Disco Fever Special w/ Elliot & Séf

A 70-es, 80-as, 90-es évek zenéit játssza Elliot és Séf.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 7 Saturday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

október 9 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 11 Wednesday

október 12 Thursday

Solidmen és Massza koncert

Solidmen:
A 4 tagú Solidmen zenekar változatos, tabuk nélküli rock’n’rollt játszik, de zeneileg rengeteg műfajból merít. A formáció tagjai nem mellőznek egyetlen stílust, vagy ötletet sem azért, mert nem fér bele a koncepcióba. Így lesz a koncepció maga az egyedi és igényes rockzene. 2017 az új lemezről és a visszatérésről szól. A 2014-ben megjelent Remélem nincs harag, illetve a 2015-ös Nulláról Hatvanra című nagysikerű nóták után idén hasonlóan nagy lendülettel és erős anyaggal érkeznek az itthoni könnyűzenei porondra. A szeptemberben debütáló új album, a Város Fölött a Hunnia Records gondozásában jelenik meg.

youtube: www.youtube.com/solidmenmusic
deezer: http://www.deezer.com/hu/artist/12926293
spotify: http://tinyurl.com/y94elevz
google: http://tinyurl.com/y99oyrw9
iTunes: http://tinyurl.com/yavm5t4a

Massza:
A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. Még ebben az évben felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekarai közé. A saját bevallásuk szerint is harapós, karcos rockzenét játszó trió 2017. május végén debütált bemutatkozó albumával, a Full Szervízzel. Az album egy közel féléves munkaperiódus gyümölcse, amiről a srácok a következőket tartják fontosnak elmondani:
“Az album címét – Full szervíz – egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette, és 11 dal szerepel rajta. Ebből 2 már hallható volt az EP-n , de kissé felfrissítve újra felvettük . Az albumon hangmérnöke Takács Zoltán Jappán volt, és Cserny Kálmán “Bogi”-nál, az Origó Stúdióban dolgoztunk. A dalokat úgy írtuk hogy jött ami jólesett, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez 100%-ig sikerült is. Az első klip a lemezről a Micsoda szép, amit a 2016-s Sziget Fesztiválon adott koncertünkön rögzítettünk.”
A zenekar tagjai: Szamosközi Zoltán (ének, basszus) / Bánhegyi Tamás (gitár) / Müller Máté (dob)

facebook: https://goo.gl/EbMfgy
youtube: https://goo.gl/ZRgupD
spotify: https://goo.gl/726Qs5
instagram: https://goo.gl/EJvy7z

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

október 13 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 14 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Benda Márta és Puzsér Róbert vitatkoznak a monogámiáról. Pro és kontra.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

október 14 Saturday

History of Drum and Bass vol. 3.

A Dob és basszus históriák harmadik fordulójában a Bladerunnaz rezidensét Mastif-ot és a Weekendbass-ről jól ismert Norm-ot hívjuk vendégül akik megmutatják mitől szeretjük már több mint 20 éve ezt a műfajt. Segítségükre lesz a bemutatásban Zoom és persze a rezidensek Cr1s, Crocus, Stern és Rack. Tartsatok velünk a múltidézésben.

Lineup:

Mastif (Citrus Recordings, Mindtech Recordings, Ammunition, Bladerunnaz)
Norm (Weekendbass)
Dj ZooM (dnbnoise.com)
Cr1s B2B Stern [Windchime, dnbnoise.com]]
Crocus B2B Rack (Amp_Air Klub)

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

október 16 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 18 Wednesday

október 19 Thursday

Jackie’s Gun és Mongoose Limit koncert

Jackie's Gun:
A Jackie's Gun 2015-ben alakult budapesti energikus rockzenekar. 2017 nyarán jelent meg első lemezük, amely a "CELL" nevet kapta, majd nem sokkal később megjelent a legelső klipjük "Happenings Seem Similar" című dalukhoz. A stílusuk valahol az alternatív, zúzó, energikus rock környékén mozog karakterisztikus ének és gitártémákkal egybefonódva.
yt: http://tinyurl.hu/l8E4/
fb: https://www.facebook.com/jackiesgun
insta: https://www.instagram.com/jackiesgun/

Mongoose Limit:
A zenekar 2011-ben alakult, majd első saját albumát 2015-ben az Origo Stúdióban vette fel. Az Easy című album 2016 februárjában jelent meg digitális formában a legtöbb zenemegosztó oldalon, valamint szeptemberben CD-n is a Zoolite Music gondozásában. A megjelenést egy lemezmutogató mini turné követett, amelynek első állomása az A38 hajó volt. 2017-ben a zenekar második albumán dolgozik, amelyből egy dal már meg is jelenet. Ez lett a Vision.
yt: http://tinyurl.hu/gnd3/
http://tinyurl.hu/OYE4/
fb: https://www.facebook.com/mongooselimit
insta: https://www.instagram.com/mongooselimit/

Beugró: 500 ft

Kezdés: 20:30

október 20 Friday

A Nyughatatlan koncert

Még javában tombol a nyár, nyoma sincs az ősznek! Még lehet szervezni a programokat! De addig is egy dátum, amit nem árt felírni! Október 20-án várunk titeket szeretettel a Mika Tivadar Mulatóban!

20:00 Kapunyitás
20:30 Hajdú Bianka akusztikus koncertje
21:15 A Nyughatatlan
23:00 Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Jegyek: a helyszínen 1500 Ft, elővételben 1000 Ft (50 db)

A Nyughatatlan
A 2010-ben alakult Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült játékfilmről kapta a nevét. A műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock'n'roll szeretete. Eddig három lemezt adtak ki, a 2016-os Földobom idén aranylemez lett. A zenéjükben keverednek az autentikus rockabilly elemek a saját zenei világukkal, amit a zenekar Alter Country-ra keresztelt.

Johnny Cash: https://www.youtube.com/watch?v=yL4zLUWgYgE&list=PLy07jEQClJvpcFvX9dDTtmXifBeXaVG-q

Saját dalok: https://youtu.be/6Gj2YQywFII?list=PLy07jEQClJvp8jZWMY6P71lxNMHOz7jdR

Kezdés: 20:30

október 20 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 21 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 23 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 24 Tuesday

Hangképző Növendékkoncert

A Hangképző zeneműhely növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Lelkes Reny, Tiborcz Zsófia, Veres Mónika énekes, Demkó Gergő, zongorista és Jung Norbert, gitáros tanítványai.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 25 Wednesday

Ez itt Spárta? - Beszélgetés a "Taigetosz-törvényről"

Nagy vihart kavart májusban, amikor elfogadták az azóta “Taigetosz-törvény” néven elhíresült oktatási törvénymódosítást. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek ezután nehezebben kapnak majd felmentést és a sajátos nevelési igény megállapítása is bonyolultabbá válik.

Valójában miről szól a törvény? Kik az SNI-s, kik a BTM-es gyerekek, mi a helyzet a disz-esekkel? És mire jók ezek a cimkék egyáltalán? Maga az új szabályozás rossz, vagy a rendszer, amelyben bevezették - esetleg mindkettő? A tanulási nehézségek mutatnak-e területi trendeket? Vagy a család anyagi helyzete határozza meg a gyerekek esélyeit ebben is?

A beszélgetés Deviszont Közösségi Tér adománygyűjtő eseménysorozatának következő állomasa.

A beszélgetés résztvevőivel hamarosan jelentkezünk.

*****************************************************
A DEVISZONT Közösségi Tér egy indulás előtt álló kispesti oktatási projekt, melyben szakgimnazisták és szakiskolások számára szeretnénk alternatív időtöltést kínálni mindezt közösségépítéssel egybekötve. Ez az előadássorozat egy fundraising eseménysorozat egyik eleme, melynek minden alkalmán egy oktatással kapcsolatos strukturális problémát veszünk elő, beszélgetünk róla, és mi is elmondjunk, a projektünk milyen válaszokkal készül ezekre.

október 26 Thursday

Canarro koncert

Django, swing, gipsy jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 27 Friday

HolyChicks koncert

Csak nők a Mikában! Legalábbis a színpadon, de a nézőtéren már közel sem olyan biztosan ugyanis öt tagú csajzenekar tolja a rockandrollt a színpadon ezen a hétvégén a HolyChicskes lányok személyében! Előttük pedig az első sörök fogyasztásához az elbűvölő hangú. Calidora játssza el egy szál gitárral kedvenc rockslágereinket!

HolyChicks:
A lányok 2015-ben még Fluor Tomi nyári turnéján dolgoztak együtt, majd ősszel összeálltak és megalakult az azóta is változatlan felállású lánysupergroup! Az elmúlt két év alatt egy kislemezt, három videoklipet, és több vidéki illetve budapesti koncertet tudnak maguk mögött (többek között olyan nemzetközi sztárok előtt is, mint a MIYAVI vagy Eric Martin) a folyamatosan épülő közönségről nem is beszélve. VIGYÁZAT: A rock ’n roll alapvetően férfi terep, de ha valakire, akkor rájuk igaz Joan Jett mondása: „A csajoknak is van tökük, csak kicsit magasabban, ennyi az egész!
https://www.youtube.com/watch?v=mLKd6iecTGY
https://www.youtube.com/watch?v=4T4JHlVIWtk

Calidora:
Calidora a hazai új generáció egyik legegyedibb hangja. Lágy, személyes éneke az érzékek legmélyére hat - átjár és nem ereszt. Énekes-dalszerzőként az akusztikus szettek bensőséges hangulatát ötvözi az elektronikus zene hangzásvilágával. Bár a kortárs előadók közt különcnek számít, tehetségére számos meghatározó zenész felhívta már a figyelmet Vékony Zolitól egészen Lukács Laciig.
https://www.youtube.com/watch?v=zbeytIXdqsc
https://www.youtube.com/watch?v=P2PXSApEH2c

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

október 27 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 28 Saturday

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed. Lesz tánc, móka, kacagás. Az éjfélig jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 30 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

november 1 Wednesday

november 2 Thursday

Atomic Playboys, Overcast, Que Pasa Mijo koncert

Que Pasa Mijo:
A zenekar stílusa ötvözi a stooner punk illetve a '90-es évek esszenciáját a grunge-t.

Overcast:
Novák Árpád - ének 
Kispál Gábor - gitár, vokál 
Bakó Ádám - basszusgitár 
Tasos Nikosz V. - dobok
Németh Krisztián - ritmusgitár, vokál
A zenekart 1999-ben Novák Árpád (énekes), Kispál Gábor (gitáros) és Veres Zoli (basszusgitáros) hívta életre. Pár évvel később Zoli távozott a zenekarból, majd a kezdeti felállás jelentősen átalakult. Az eleinte még depresszív és erős társadalomkritikát gyakorló szövegekkel, és a Metal „stílus határait” széles körben értelmező zenei alapokkal operáló, a kétezres évek első felében jelentős underground rajongóbázist és a 2003-as, széles körben elterjedt Rémálomvilág EP-t magáénak tudó formáció 2004 nyarán feloszlott és némi átalakulást követően, mint Dirty Rock N’ Roll formáció, „WHY?” néven működött 2006-ig. 4 évvel a feloszlás után az OVERCAST két alapító tagja, Gábor és Árposz teljesen új felállással - ismét Overcast név alatt - próbálni kezdett. A zenei alapokat jelentősen átformáló, viszont a korábbi filozófiát követő formáció 2011 tavaszán ismét átalakult, ekkor váltott a zenekar - a Why? által lefektetett nyomvonalon - ismét a Dirty Rock irányába. 

Atomic Playboyz:
Rock, shock, pop!
Yeah Tee: gitár
Dan Dalton: basszusgitár
Norbi Ramone: vokál
Titusz Glamchild: dobok

20:00-20:40 - Que Pasa Mijo 
21:00-21:40 - Overcast 
22:00-23:00 - Atomic Playboyz 

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 19:30

november 3 Friday

Tárkány Művek koncert

A Junior Prima díjas Tárkány Művek világzenét játszik. Az időről időre megújuló zenekar a Kárpát-medence népzenéjét jazz, reggae, pop elemekkel házasítja. 2010 óta Európa számos országában megfordult, a legnevesebb hazai és külföldi fesztiválokon játszott. A tagok sok más formációban, projektben, illetve színházi előadásban vettek, vesznek részt. Olyan neves előadókkal játszottak együtt, mint Mihály Dresch, Frank London, Izraeli Filharmonikusok, Ágoston Béla, Fonó zenekar, Szalonna és Bandája, Mique Montanaro, Vujicsics együttes. A zenekar negyedik nagylemeze 2016-ban jelent meg Magyar konyha támad címmel, amelyen saját szerzemények, illetve népzenei feldolgozások is helyet kaptak.

Petra Kész - ének
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom
Pázmándi Gergely - szaxofon
Ádám Móser - harmónika
Dani Arday - nagybőgő
Dávid Szegő - dob

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

november 3 Friday

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

november 4 Saturday

Gobbi Hilda filmklub: A jó, a rossz meg ami közte van / Saving Face 

Wil, a sikeres sebész magánügyi problémákkal küszködik, míg nem találkozik egy gyönyörű lánnyal, a táncos Viviennel, aki felkavarja az egész életét. Alighogy megismerkednek Vivien kap egy nagyon jó ajánlatot csak egy gond van vele, hogy a repülőjegye Párizsba szól. Wil egy kis "apósi" rábeszélés után félre áll a lány tánckarrierje elől és szakít vele.Közben odaköltözik Wilhez homofób mamája is, aki terhes és lefoglalja lánya mindennapjait. Végül átcsap tündérmesévé az egész történet és kapunk egy nem túl bonyolult, mégis szívet melengettető filmet.
(R: Alice Wu, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 91 perc, 2004)

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz egyesület filmklubja. A vetítésen ajánlott adományt, 500Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

november 4 Saturday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 6 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

november 8 Wednesday

november 9 Thursday

Papaver Cousins és The Pontiac koncert

Papaver Cousins:
A Papaver Cousins Nagy Barnabás és Szendrey-Nagy Olivér zenei rokonságában fogant folk-duó, melyben a két dalszerző-előadó kendőzetlen őszinteséggel mesél félelmeiről, vágyairól és a világról, mely elnyomja, vagy éppen gerjeszti azokat. Kettejük együttműködése Tom Waits Closing Time-jának kitartó hallgatásával vette kezdetét és egy olyan zenei világ kialakulásával szökkent szárba, mely teret enged a legtörékenyebb folkdaloknak épp úgy, mint a zajos poszt-punknak, vagy felvillanyozó garázs-blues szerzeményeiknek. Utóbbinak jó példája első kislemezük nyitódala, a “No God Can Cage My Love”, mely 2015-ös megjelenése után röviddel az index.hu dalversenyének döntőjébe is eljuttatta a zenekart. Első élő felvételük 2017 elején került nyilvánosság elé, az “A Holy Night with Papaver Cousins” egy vidéki kápolnában rögzített koncert hat dalát tartalmazó EP és koncertfilm formájában jelent meg januárban. Első nagylemezük, a “Lack of Lightness” ugyancsak ambíciózus utazás a páros lírai világában, melynek intim, akusztikus dalait hallgatva minden szoba melegebb lesz egy kicsivel, mint előtte, míg gazdagabban hangszerelt szerzeményeik magabiztos léptekkel és bátor szókimondással haladnak a kortárs alternatív folkzene irányába. A “Lack of Lightness”-t átjáró finom intellektus izgalmasan dolgozza fel a szerelem, a család és az Istennel való perlekedés kérdéseit egyaránt. Dalai panaszkodás nélkül beszélnek bajokról, feloldozással szolgálnak a veszteségekre és a két zenész közti remek kémiának köszönhetően szórakoztató és dinamikus pillanatok sorozatával szolgálnak minden hallgatáskor. Olivér szerint a lemez arról szól, hogy hogyan próbáljuk menteni a dolgokat, amikért küzdöttünk. Arról ahogy megtanuljuk, hogy amit leszakítottunk, nem állítható helyre, nem lehet visszatenni oda és úgy, ahogy találtuk. Mert ez épp úgy nem működik virágokkal, ahogy emberekkel sem.

The Pontiac:
A The Pontiac 2017 márciusában alakult, Nagy Barni és Kiss Peti ötletei nyomán. Ők ketten a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerkedtek meg, hasonló zenei ízlésük, és hasonló humoruk hozta össze őket. Itt ismerkedtek meg a dobossal, Süli Tomival is, Zákányi Benedek basszusgitáros pedig már Petivel korábban is játszott együtt. A dalaik témái az életből vettek, hétfőkről, nőkről, emlékekről szólnak. Bemutatkozó EP-jük idén ősszel jelenik meg Morning Rain címmel.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

november 10 Friday

Momentán Orsi koncert

A Momentán Orsi egy közel 20 éves zenekar, tagjai amolyan budapesti helyi érdekű vasútnak tartják magukat. Akusztikus zenéjükön néhol még tetten érhető az eredet, a 80-as évek alternatív zenei kultúrája, azonban mára ez kiegészült számos elemmel, így összehozva azt a kavalkádot, mely nehezen meghatározhatóvá teszi a műfaji besorolást. "Némi rock és sok csiribiri", ahogy a tagok definiálják tevékenységüket. Fogyasztható dalok, a mindennapok problémáival, örömével, bánatával, One-tól a Töksötétig, a Folyón túl a Kék madárig, a körmönfont ördögtől a parajfőzelékig.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

november 10 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 11 Saturday

Maszkura és a tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga!) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek. 2015 decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli. Az albumon hallható Siska Finucci közreműködésével létrejött, a Dal2016. legjobb 30 dala közé is bekerült Kinek sírjam.

Tagok:
Biró Szabolcs „Maszkura” – ének, harmonika, billentyűs hangszerek
Boros Gábor – nagybőgő, basszusgitár
Földesi Attila – dob
Kertész Csaba – gitár
Vikukel Dániel – billentyűs hangszerek

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

november 11 Saturday

Mana Mana Cirip Cirip w/ Savages y Suefo

A Savages y Suefo név két budapesti dj/producert takar, mindketten az eklektikus zenei szcénából jöttek. Játszanak is mindent, ami eszükbe jut, de leginkább a downtempo, a dub, a hip-hop, a funk, és a swing keverékét, gyakran balkáni, latin és keleti fúziókban. Lassan egy évtizede, 2008 óta dolgoznak együtt. Ez idő alatt olyan elismert zenekarokat és producereket remixeltek, mint a DelaDap, Kid Loco, Watcha Clan, vagy legutóbb az Anima Sound System.

Saját zenéikből eddig 4 kislemezt jelentettek meg olyan remixerek közreműködésével, mint a Renegades Of Jazz, Mr. Bird vagy [dunkelbunt].

Debütáló albumuk 2013 januárjában került a boltokba világszerte. Megjelenésekor a hét lemeze volt a német Funkhaus Europa és a multicult.fm rádióknál. Dalaikat egy sor népszerű válogatásra liszenszelték. Azóta megjelentettek egy gyűjteményt a legjobb remixeikből, jelenleg pedig második, „Brotherhood” munkacímű nagylemezükön végzik az utolsó simításokat. Az új számokban énekesként közreműködik Ashley Slater (Freak Power, Kitten and the Hip), Denise M’Baye (Mo’ Horizons), M3NSA (RedRed, Fokn Bois), Bryant Goodman (Mystical Plants) és KRSA (PASO) is.

Londontól Athénig, és Koppenhágától Milánóig sokfelé játszottak klubokban és fesztiválokon, kis és nagy színpadokon, kamionokon és hajókon, erdőkben és tengerpartokon.

Suefo 2001 óta vezeti Mana Mana című heti rendszerességű rádióműsorát a Tilos Rádión. A srácok ugyanezen a néven indították el saját lemezkiadójukat is 2012-ben.

www.savagesysuefo.com
www.soundcloud.com/savages
www.youtube.com/savagesysuefo
www.mixcloud.com/savagesysuefo
www.manamana.hu

A belépés ingyenes!

Kezdés: 23:00

november 15 Wednesday

november 16 Thursday

Trick, Heavenhike, Meg egy cukorka koncert

Heavenhike (20:00)
A zenekar koncertezett az Amigoddal, illetve a Szabó Benedek és a Galaxisokkal is, majd már, mint független egység, 2017 tavaszára elkészítette első egész estés, „Szívszorító” névre keresztelt nagylemezét. Az album egyik előfutára a „Ha jó” c. szerzemény, mely a Petőfi Rádió mellett számos vidéki rádió frekvenciáján is hallható. Az említett debüt lemez az ősz folyamán jelenik meg, november 16-án a Mika Tivadar Mulatóban az album dalait mutatja be a zenekar.

Meg Egy Cukorka (21:00)
A Meg Egy Cukorka egy 3 tagú, budapesti rockzenekar. Dalszövegeik miatt műfajukat könnyen azonosítják azzal amit magyaralternek/alterrocknak hívnak, de a brit gyökerű pop/rock világa szintén jellemzi zenéjüket. A zenekar március végén adta ki az I. kislemezét. Azóta megnyertek számos tehetségkutatót és megfordultak a legtöbb kultikus helyen. Idén felléptek a VOLT fesztivál 3. legnagyobb színpadán és ismeretlenségük ellenére jelentős közönséget ragadtak magukkal. Jelen koncert a születésnapi koncertjük lesz.

Trick (22:00) 
Volt három zenekedvelő általános iskolás egy kisvárosban, akiknek nem volt elég a kazetták cserélgetése, saját maguk akartak hangokat csikarni a hangszerekből. 2012-ben jelentek meg az első demo felvételek, majd 2014-ben, adták ki Álomgyár című első nagylemezüket. 2017 a második korong éve mely Kint és Bent néven publikált. A csapat -vendégekkel kiegészülve- ősszel újra célba veszi az ország klubjait, hogy sajátos hangulatú koncertjeivel őrjítse meg a közönséget.

Belépő: 900HUF 

Kezdés: 19:30

november 17 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 18 Saturday

november 20 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

november 22 Wednesday

november 23 Thursday

Alpaca Beat koncert. Special guest: Fák Alatt Zenekar

ALPACA BEAT:
A 4 tagú Alpaca beat zenekar a nagyvárosi élet sokszínű hangulatát idéző sajátos 'Melange sound' amely nevében és arculatában is ötvözi a mozgalmas városi élet hol lüktető hol laza ritmusát. A “melange sound”analóg a nevében hasonló kávé itallal, zenéje olyan eltérő ritmusú és stílusú, amelynek szabadvonalú építőkövei együtt alkotnak egy sajátos minőségű keveréket. Dalaik egyfajta motivációs életélvezetet közvetítenek rapbe hajló szövegekkel tarkítva.

FÁK ALATT:
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus rockos felállást hegedűssel bolondítja; igazi csemegéje a feltörekvő új zenei nemzedéknek. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.

PROGRAM:
20:30 Kapunyitás
21:00 Fák Alatt Zenekar
22:00 Alpaca Beat

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

november 24 Friday

Trevor Dunn / Pándi Balázs duo (USA-H), The Best Bad Trip (H) koncert

A kortárs kísérleti zenék egyik legismertebb alakja, Mike Patton és John Zorn legstabilabb zenésztársa, a Mr. Bungle, a Fantomas, a Tomahawk, a Melvins, a fáradhatatlan bőgős-basszusgitárosa Trevor Dunn újra Budapestre látogat, hogy megismételje tavalyi sikeres A38-as koncertjét, ezúttal a Mika Tivadarban.

Trevor egyike annak a kevés zenésznek, aki amellett, hogy ezerféle dologban kipróbálja magát, ezekben mind kiugróan is alkot, ami köszönhető annak, hogy zenekara a Mr. Bungle forradalmasította azt a zenei kollázstechnikát, ami során a klezmertől a death metalon át, a funktól, a free jazzig minden létező műfajt váltanak és kevernek.

Ahogy sok eltérő műfajban, úgy sok teljesen eltérő karakterü zenésszel is sikerült maradandót alkotnia, még a Korn gitáros Head szólólemezére is őt hívták beugrani, amikor basszusgitárost kerestek, de rendszeresen hívja Nels Cline, és Sean Lennon is.

A budapesti koncert egy régi barátság lenyomata. Pándi Balázzsal először 2012-ben turnéztak együtt az olasz free-doom Obake tagjaként, azóta pedig több lemezen és koncerten is közreműködtek. Játszottak a Slobber Pupban a szintén Zorn all-star tag Jamie Safttel, és Joe Morris-szal, de vettek fel lemezt az Albert Aylerrel és a New York-i avantgárd krémjével játszó harsonás Roswell Rudd-dal, 2018-ban pedig jön közös lemezük trióban Jamie Saft-tel, valamint kvintetben a Sun Ra Arkestra két oszlopos tagjával, Danny Ray Thompsonnal és az Arkestrával 60 éve játszó, és azt jelenleg is vezető Marshall Allennel.

Az estét a The Best Bad Trip fogja nyitni, akik a Zorn és Patton világát idéző jazzes, improvizatív, kollázsos világ budapesti nagykövetei.

Belépő 2000 HUF

Kezdés: 20:00

november 24 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 25 Saturday

Vintage Disco w/ DJ Languszta

Egy igazi táncos szombat a Mikában! Csupa olyan zene, amitől bólogatni, táncolni, majd ugrálni akartok! DJ Languszta gondoskodik arról, hogy hajnalig ne legyen kedvetek elhagyni a táncparkettet.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 27 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

november 29 Wednesday

november 30 Thursday

Revo Project és The Anahit koncert

The Anahit: Elektronikus balladák fiatal dal- és zeneszerzőtől. 
Revo Project: Élő rap-soul Ep-bemutató, és megszólal egy-két ritka klasszikus is.

Belépő: 500 Ft

Kezdés: 20:30

december 1 Friday

MikroBe koncert

A Mikrobe 2009-ben alakult a Comethebe zenekar három tagjából (Váczi Kristóf - ének, basszusgitár, Eichinger Tibor - gitár, Czibere József - ütőhangszerek). A terv az volt, hogy gitár, perka, basszusgitár és ének felállással egy viszonylag csendes zenét játszó, kisebb zenekart hozunk létre. Az első próbák alatt kiderült, hogy 2:1 arányban a rockosabb hozzáállás a domináns. Így hamar kialakult a mai hangzásunk. Sok páratlan lüktetésű, rock-pop-jazz-punk elemet ötvöző kompozíciónk van, konkrét műfaji meghatározást nem is szoktunk használni. Előszőr vendégként, majd állandó tagként csatlakozott hozzánk Bóta Nóri, aki énekesként, ritmusgitárral a kezében erősíti a zenekart. Első, Páros7 című lemezünk megjelenése után Herboly Laci váltotta Józsit a doboknál. Ettől is változott a hangzásvilág. Az utóbbi három évben már ezzel a felállással koncertezünk:

Bóta Nóra - ének, gitár
Eichinger Tibor - gitár
Herboly László - dob
Váczi Kristóf - ének, basszusgitár

https://www.facebook.com/themikrobe/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

december 1 Friday

Western Sound System Presents Reggae Shot

Early reggae, ska, rocksteady
Zene: JD Littlehead & Darth Wada

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

december 2 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: A rém

A megtörtént eseményeket feldolgozó, Golden Globe-ot is nyert film Aileen Wuornos, az Egyesült Államok első női sorozatgyilkosának történetét mutatja be. Wuornos kegyetlen gyermekkorának következményeként tizenhárom éves korára prostituált lesz. Floridában "országúti prostiként" keresi a kenyerét, kuncsaftjai zömét kamionosok teszik ki. Egy bárban összeismerkedik Selbyvel, szerelmes lesz. Amikor egyik vendégével elfajulnak a dolgok, önvédelemből lelövi a férfit, s ezzel gyilkosságok tragikus sorozata veszi kezdetét. Két éven belül hét férfit öl meg, elmondása szerint mindannyiukat önvédelemből. Végül hat gyilkosságot ismer be, melyért a bíróság halálra ítéli.

Főszereplők: Charlize Theron, Christina Ricci

A filmet a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozathoz kapcsolódva mutatjuk be.

A filmklubban 500 Ft adományt gyűjtünk, amit az egyesület tevékenységére fordítunk.

Az egyesület tevékenységeiről bővebben itt: https://labrisz.hu/

Kezdés: 18:00

december 2 Saturday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

december 4 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

december 6 Wednesday

december 7 Thursday

Caesar's Bread és Rekamié koncert

A CAESAR'S BREAD zenekart a kőbányai Szent László Gimnázium diákjai alapították 2013-ban. Dalaik a szexualitásról, a szerelem jó és rossz oldalairól, emberi érzésekről, társadalmi kérdésekről szólnak hol magyar, hol angol nyelven.

2016 óta koncerteznek rendszeresen a főváros kisebb-nagyobb klubjaiban, 2017-ben pedig színpadra léptek a Kőbányai Halmajális nagyszínpadán, valamint a Sziget Fesztivál Telekom-VOLT Nagyszínpadán, ahol a Müller Péter Sziámi AndFriends előzenekara lehettek.

Ősszel már bevették a Rocktogont, a Lámpást és a Robotot, most a Mika közönségének meghódítására törnek. Koncertjeik hangulata magával ragadó, közönségükkel együtt nem alszanak, hanem piknikelnek, és olykor még a lépcsőházban is szexelnek. ;-)

REKAMIÉ:
Szállj be az űrhajónkba,
Repülj velünk egy másik univerzumba,
Lesz itt drum 'n bass, reggae, ska vagy funky, itt mindent megtalálsz.
Az út alatt a 3 tagú zenekar a kalandos dalszövegekkel, a könnyed gitár riffekkel, őrült dobbal és basszussal mindened megmozgatja.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

december 8 Friday

DLRM koncert – Santa Special Party

Alig 1 év elteltével a DLRM visszatér a Mika Tivadar Mulatóba immár hagyományosnak mondható év végi koncertjével, ami egyúttal a zenekar első önálló egész estés bulija, és az idei utolsó budapesti koncertje is lesz egyben!

A tavalyi Mikás koncert annyira emlékezetesre sikerült, hogy kár lenne változtatni a recepten: Az Akvárium Klub, és az A38 Hajó után december 8-án a DLRM visszatér a Mikába, hogy ezúttal egy családiasabb hangulatú bulival zárja az évet, ami meglehetősen termékenyen telt a zenekar számára: meghozta az első nagylemezt 'Cheeky Pig' címmel amit aztán nyáron, és ősszel is megturnéztattak Európa szerte. Most a banda idei utolsó budapesti bulijára kerül sor. Várunk mindenkit!!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

december 8 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 9 Saturday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

december 11 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

december 13 Wednesday

Menedék Karácsonyi Buli

Idén is készül a Menedék Egyesület jótékonysági tombolával, ahol most is szuper nyereményeket fognak kisorsolni. A bulin megvásárolható szelvények ára 500 Ft, amely adománnyal az egyesület munkáját támogatjátok. Az ajándékot felajánlók között van pl. a Katona József Színház, a MAC Cosmetics vagy a LEGO Csoport. Fellép a Midlife Crisis, a Helsinki Bizottság és a Menedék Egyesület közös bandája. Idén is gyűjtünk BKK jegyeket! Miért? Mert szeretnénk, ha minél több menekült tudna eljutni közösségi programjainkra. Ha hozol egy jegyet, azzal segíthetsz valakinek eljutni egy ilyen eseményre.

► Az este menetrendje ◄

▼ 19:30 - Kapunyitás

▼ 20:30 - Midlife Crisis koncert

▼ 22:00 - Jótékonysági Tombola Show

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 19:30

december 14 Thursday

OHM Maid és Deley koncert

OHM MAID:
Alteres-pszichedelikus móka, elszállós fátyolozásokkal, szigorú ritmusszekcióval, gusztusosan előadott verbális kegyetlenkedésekkel és el nem spórolt gitárszólókkal.
Facebook: https://www.facebook.com/ohmmaid/
Youtube: https://youtu.be/ElL3FiFTd7M
Soundcloud: https://www.soundcloud.com/ohmmaid/
Instagram: https://www.instagram.com/ohmmaidband

Deley:
Különböző hangulatok, instrumentális alapok, post-rock és elektronikus elemek, mindehhez pedig egy intenzív vizuális élmény – a Deley zenekar 2012-ben így kezdte pályafutását és az irány azóta sem változott. 2013-ban debütáltak az Adventures in Psychoacoustics című EP-vel, ami három post-rock válogatáslemezre is felkerült. Tavaly ősszel végre megérkezett az új lemezanyag, a Sounds of Science, ami mellé kidolgoztak a srácok Molnár Trippy János közreműködésével egy teljesen új vizuált is. A Sounds of Science időközben megjárta a hazai SUN és Börzsönystock fesztiválokat és a Művészetek Völgyét, és bemutatkozott külföldön a hollandiai Uncloud és a romániai Cobra fesztiválon.

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:20

december 15 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 16 Saturday

7 éves a Mika Tivadar Mulató! Fellép: AKT Színésznő-Zenekar

Idén 7 éves lett a Mika Tivadar Mulató! Ezt a mágikus évfordulót szeretnénk veletek megünnepelni az AKT Színésznő-Zenekar társaságában. A koncert után Balkan Partyval folytatódik az este.

Az AKT Színész-zenekar 2005 novembere óta létezik. A koncertek egyszerre teremtenek nosztalgikus-és bulihangulatot. Francia-olasz-magyar és angol ismert és kevésbé ismert dalok feldolgozásai kerülnek műsorra évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el, színésznők igencsak szórakoztató előadásában, élő zenekari kísérettel.

2011.10.14-én az AKT nyitotta meg a Mika Tivadar Mulató koncerttermét.

https://www.youtube.com/watch?v=drDO4WkMHsY

Énekel és táncol: Palóc Eszter és Takács Paulina
Zongora: Harmati Máté/ Kiss András
Dob: Földesi György
Szaxofon: Nemes Janó

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

december 16 Saturday

Balkan Party - 7 éves a Mika!

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) gondoskodik.

Ezen az estén a Mika Tivadar Mulató 7. születésnapját is ünnepeljük!

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by LAPIDEM (FR).

We are also celebrating the 7th birthday of Mika Tivadar Mulató!

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00
Free entrance

Kezdés: 23:00

december 20 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

december 20 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 21 Thursday

ROOM 11 koncert / Winkler Flóra akusztik / The Swamp Creatures

ROOM11
A négy budapesti gimnazistából álló ROOM11 zenekar megalapulásának első évfordulóját ünnepli idén decemberben. A műfajilag indie és alternatív közé sorolható saját számaik mellett pár feldolgozást is játszanak. Hangzásukat az elvarázsoló gitár, zongora és énekmelódiák teszik egyedivé. A májusban megjelent kislemezük óta tartó visszavonulós/zeneírós időszakot fogja megtörni a november végén megjelenő single amihez videoklip is készült. Találkozzunk december 21-én, és zárjuk az évet közösen a szülinapos ROOM11-nel!

Takács Dorina - ének & billentyű
Proszenyák Ábel - dob
Szallabek Balázs - szólógitár
Chrobák Adrián - basszus & szólógitár

FLORA
Winkler Flóra a korábbi zenekarával megjelentetett hihetetlen menőn zúzós Paint The Lilies EP után szóló albumát készíti, melyről pár dalt ezen az estén mutat be először. Saját és feldolgozás dalok akusztikus gitáron a tőle megszokott meghitt, és dögös hangulatban.

Winkler Flóra - gitár & ének

The Swamp Creatures
A "The Swamp Creatures" egy pszichedelikus mocsár rock zenekar Budapestről. A banda célja az, hogy hallgatóikat a mocsár legmélyebb bugyraiba rabolják el. Zenéjük legfőbb jelzői a pszichedelikus elszállás, krautos pörgés és a mocsaras hangzásvilág, melyet próbálnak a legérdekesebb módokon vegyíteni. Annak érdekében, hogy számaik hangulata magával ragadóbb legyen egy csipet énekkel is megfűszerezték azokat. Nemrég jött ki az első daluk "Silver Lightning" címmel!

Galántai Zsolt- gitár, ének
Krisztel Marcell- dob,vokál
Szallabek Tamás- basszusgitár
Celichowski Emil- szintetizátor
Bacsa Bence- ritmus hangszerek

19:30-20:00
FLORA

20:20-21:20
ROOM11

21:45-22:45
The Swamp Creatures

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

december 22 Friday

Zephyr és Reményhal karácsonyi koncert

ZEPHYR:

A ZEPHYR egy budapesti ART-rock zenekar, a hazai alternatív underground életben egyre intenzívebben lüktető jelenség. Zenei világuk roppant eklektikus. Ironikus és szarkasztikus szövegcsokrokat éteri gitárdallam kísér, melynek az alján feszesen pulzáló dob-basszus hallható. A banda első albuma az Ösztönnel, aggyal, reflexszel 2016-ban látott napvilágot. Jelenleg második albumán dolgozik a mostanra végleges és teljes ZEPHYR, amit csepegtetve be is mutattak A Kutya Vacsorája zenekarral közösen megálmodott turnéjuk során. A koncertsorozat főállomása tavasszal volt a budapesti Akvárium klubban. A banda legsikeresebb, legütősebb koncertjévé avanzsálódott. Legújabb lemezük 2018. tavaszán fog megjelenni.

--------------------------------------------------------------------------------------

Reményhal:

Az utóbbi évek sztárzenekara, a hazai és nemzetközi vizeken egyaránt nagy sikereket elért csapat újra nagyszínpados produkciót mutat be Budapest szívében, Mika Tivadar Mulatójában. Mivel közel a szenteste, karácsonyi hangulat várható. Nem miattuk, hanem ugye egyébként. Mint megszokhattátok, összevissza játszanak mindenféle hangszereken, még buzukin is, igaz szintetizátor segítségével! Valószínűleg lesznek sztárvendégek, de mondjuk ez nem biztos. Új dalokkal is készülnek a srácok, de elég nehezen megy a dalszerzés, szóval ez olyan 70 %. Ezt mind összevetve, hatalmas buli lesz: gyertek sokan!

Kapunyitás: 20:00
Reményhal: 20:30
ZEPHYR: 21:30

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

december 22 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 23 Saturday

The END / Chinese Rolex / ZsVÁ - The Xmas Event

20.00: Chinese Rolex
21.00: THE END

Év végén a Fiúk ismét emelkedett hangulatban.
Örömzene, ahogy ritkán..

THE END
Ligeti György - gitár,ének
Pap Krisztián - ének, gitár
Zságer Balázs - zongora
Winter Csaba - basszus
Némedi Árpád - szájharmonika, ének
Michael Zwecker - dob
...
Bővebb infó róluk:
https://www.facebook.com/theend.kaposvar/about?lst=100001540741008%3A100001540741008%3A1508267317&section=bio&pnref=about

Chinese Rolex:
https://www.youtube.com/watch?v=Ftx5FfffHhM
https://www.facebook.com/chineserolex/

Belépő: 1000 Ft

A koncert után ZsVĀ zenél nektek hajnalig.
A bulira a belépés INGYENES.

Kezdés: 21:00

december 27 Wednesday

december 28 Thursday

Sativus lemezbemutató és Revue koncert

Stavius:
A SativuS soproni hip-hop formáció a 3. TOP című lemezét mutatja be első alkalommal Budapesten. Az új élőzenekaros felállást cimbalom, nagybőgő, trombita is színesíti, ami ebben a műfajban nem megszokott.

Revue:
A Revue, azaz Sívó Dániel projektje 2015 nyarán több stíluskanyar után szólóból zenekarrá alakulva adta ki bemutatkozó - elektrofunkos-house-os-soulos-popos - nagylemezét Digital Love címmel, de aztán együtt hamarosan még újabb műfajban kötöttek ki első magyar nyelvű dalukkal, amiben a frontember ráadásul rappel. A #szeretkezz olyannyira bejött, hogy ezután ezen a vonalon maradt a projekt és a zenekar jelenleg a harmadik albumon dolgozik, ami jövőre várható. Koncerten már az új lemezről is hallható lesz pár dal.

Belépőjegy: 1000Ft

Kezdés: 20:30

december 29 Friday

12th Annual Prehistoric Meeting of the Magic Mosquitoz

Nősember az ősember? Nemzetközi szimpózium a hominid reprdoukciós-stratégia kulturális evolúciójáról.

Tisztelt kollégák!
Hihetetlen, de újra eltelt egy a tudományunk számára eredményekben gazdag év. Kifejezett örömömre szolgál, hogy idei konferenciánk a hedonizmus bölcsőjében, a csodálatos Budapesten kerül megrendezésre. A résztvevők száma alapján joggal állíthatjuk, hogy találkozónk mára a világ legfontosabb szakmai fórumává nőtte ki magát a hominid reprodukciós-stratégia tudományok területén.
Engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat és színvonalas, termékeny diszkutálást kívánjak Önöknek, az idei rendezvényünk fogadó bizottsága, a Magic Mosquitoz együttes nevében is!

Dr. Julius Banger,
a Független Antropológiai Szövetség álelnöke
******************************************************************************
Meghívott előadók:

Dr. H. Habil. Moritz Schweinherder PhD: Das abenteuerliche Leben des Homo heidelbergensis.

Dr. Habil. Ziggy Korbač PhD: Sexuálne tabu v karpatských kmeňoch pred maďarskou / slovanskou okupáciou.

Prof. Emeritus Kloakaa Van Fakken: “Ugh.” Seksuele communicatie tussen geslachten door middel van muziek.

Prof. Dr. Julius Banger: Ancient DNA evidence for modern human sexual harassment as key extinction cause of Neanderthals.

Priv. Doc. Alexander Nikolaj Bukaklov: Yavlyayetsya li poligamiya pleziomorfnoy dlya nashego vida? Tematicheskoye issledovaniye, osnovannoye na arkhaichnykh polineziyskikh plemenakh.

Adj. Prof. Dr. Serge la Fontaine: Le symbolisme des instruments à vent allongés dans les sociétés modernes non civilisées.

PhD cand. Ariadna Lopez Nuna, Clara Gómez Hancurazón & Ines Catártico: El orgasmo triple era crítico para la revolución evolutiva cultural del hombre paleolítico.

Az előadások a nagyközönség számára nyilvánosak.
Regisztrációs díj: 1500 HUF

További program:
- kerekasztal beszélgetés a meghívott előadókkal
- kávészünet (közben zenés-táncos műsor a Pomázi Kultúrház jóvoltából)
- előadók vezette privát workshopok egyetemi hallgatók részére
- posztkonferencia terepbejárás: Tutti Frutti Lounge Club Budapest 'behind the scene' látogatás szakmai vezetéssel
- konferencia afterparty DJ Homo erectus-szal!

"Reproductio sexualis est magnum, inventas vitae."

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

december 29 Friday

Disco Prehistorica with DJ Homo erectus

Greasy oldschool R&B / hot vintage soul / jungle exotica / wildbeat / trashtwist party feat. az utánozhatatlan, az ellenállhatatlan, a valószínűtlen DJ Homo erectus!!!  Dresscode: caveman, jungle, amazon, tarzan, mamut, Acid Betty.   Uugaa-buugaa!!! Otongaa! Oooh-ooh, my soul!!!!!
"This DJ is very funny”

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 30 Saturday

Maszkura és a tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga!) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek. 2015 decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli. Az albumon hallható Siska Finucci közreműködésével létrejött, a Dal2016. legjobb 30 dala közé is bekerült Kinek sírjam.

Tagok:
Biró Szabolcs „Maszkura” – ének, harmonika, billentyűs hangszerek
Boros Gábor – nagybőgő, basszusgitár
Földesi Attila – dob
Kertész Csaba – gitár
Vikukel Dániel – billentyűs hangszerek

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

december 30 Saturday

Pre_NYE Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
Ans many more

Start: 23:00
Free

Kezdés: 23:00

december 31 Sunday

Tilos Rádió Szilveszter

Néhány év alatt immár a téli szezon legbiztosabb programjai közé számítanak a Tilos Rádió szilveszteri bulijai a Mikában (írhatnánk úgy is, hogy „hagyományos”, ha nem lenne annyira gáz…).
Idén újra a táncolók között, testközelben játszó Dynamite Dudes rockabilly koncertje búcsúztatja az évet, és mellette két helyszínen hallhatjuk a város legjobb alternatív Dj-it.

A bejárati szinten:
DJ Johnny Drama
Vida Tóni (Tordas Rádió)
Suefo (Mana Mana)
Azaki (Goaszendvics a Tilos Rádióban)

A lenti koncertteremben:
Sztyepp (Szik+Viz Tilos Radio)
DJ Titusz
carl oh (Tilos Selection)
Dj Palotai
Ferenc Szanati (Euphonic Moments)

A bejáratnál welcome pogácsa, a buli este 8-kor kezdődik és reggelig tart.
Tilos Szilveszter a Mikában!

További infók hamarosan......
Stay Tuned: 90.3 fm / www.tilos.hu

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

január 3 Wednesday

január 5 Friday

Rude Boys & Girls Ska Party

Selectgirls Thelma & Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Január eleji ska táncest a jamaikai eredetű stílus második és harmadik vonalának őrült számaiból szemezgetve két lány és egy fiú lemezlovász által. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 6 Saturday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

január 8 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

január 10 Wednesday

január 11 Thursday

István (ex-Carbonfools), Szinnyai Dóri és Noé lemezbemutató koncert

Az estén három fellépő, Fekete István, Szinnyai Dóri és a Noé zenekar lép színpadra, hogy az idén megjelent lemezüket bemutassák. Mindannyiukban közös, hogy fontos szerepet töltenek be dalaikban a szövegek, bár igaz Dórinál és a Noénál egyfajta belső béke megtalálása, válaszkeresés van a középpontban, Istvánnál, ahogy ő mondja: a kozmosz és az emberi kapcsolatok.

SzinnyaiDóri idén jelentette meg első albumát, Csak lélegezz! címmel, amelyen jól ötvöződik Dóri kettős zenei világa, ami olykor akusztikus, popzenébe hajló máskor sokkal inkább pszichedelikus, világzenéhez közelítő. Az általában nagyzenekari formáció helyett ezen az estén trióban szólalnak meg dalai a két zenekartag, Hajba Imi és Áron kíséretében.

Fekete István a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa idén megjelent Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve. Ahogy István mondja "A szövegek néha idealisták, naivak, hippisek, néha ironikusak. A magyar beatkorszak, a Generál és Bergendy zenei hangulatát idézik."

A Noé 2017-ben alakult dob-basszus-gitár felállású indie trió, akiknél a 60-as, 70-es évekbeli érzelmi és hangzásvilág párosul merengő, a megszokottnál sokkal érzékenyebb szövegekkel. Nem csoda, ha Zoli a frontember úgy tekint rájuk, mint a személyes naplójának bejegyzéseire.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

január 12 Friday

Premier Allstars koncert

A Premier Művészeti Szakgimnázium három éve nyitotta meg budapesti tagintézményét, és azóta képez zenészeket és táncosokat minden korosztályban. A 2017-ben végzett felnőtt évfolyam zenészei szeretettel meghívnak mindenkit egy egész estés koncertre, ahol először mutatják be tudásukat az iskola keretein kívül. Az este folyamán a legkülönbözőbb zenei stílusokat vonultatják fel, így például a jazz, a rock vagy a kortárs popzene békésen megférnek egymás mellett a repertoárban.
Aki szereti az élőzenét, annak kiváló program januári depresszió ellen!
Kezdés: 21:00

Énekel:
Csete Attila
Gór-Nagy Erika
Hajnóczy Janka
Kótai Sziszi
Mészáros Melinda
Názár Viktória
Rózsa Laura
Szabadi Andrea

A zenekar tagjai:
Baráth István - basszusgitár
Béki Zsolt - billentyű
Dörnyei Szabi - gitár
Hellenpárt György - billentyű
Oláh Gábor – dob

A belépés díjtalan.

Kezdés: 21:00

január 12 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 13 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 15 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

január 17 Wednesday

január 18 Thursday

Alone in the Moon és Jackie's Gun koncert

Jackie’s Gun:
A Hegyi Ádám és Fodor Krisztián által alapított Jackie’s Gun zenekar egy akusztikus duónak indult, de a rockzenéért való rajongásuk többet követelt ennél, az alapítást követő években pedig rátaláltak a megfelelő társakra Péterdi András (ének), Milei Bálint (dob) és Imrei Ariel (basszusgitár) személyében. A zenekar hangzására a stílus minden irányzata hatással van, főleg a grunge, stoner és a punk világából inspirálódnak, de zenéjükben gyakran tűnnek fel metal elemek is. Első, Cell című 13 dalos lemezüket 2017 nyarán adták ki. Ugyanebben az évben a banda megnyerte a Papp Szabi (Supernem), Anga-Kiss Miki (Useme) és Frankó Roni zenei újságíró által zsűrizett Police Fragrances Rebel Yell elnevezésű tehetségkutatót, melynek fődíja egy teljes lemezfelvétel és egy neves hazai alternatív fesztiválon való fellépés. A nyereményt és a lendületet kihasználva a srácok már készítik az új dalokat és nagy vágyuk, hogy a hazai rock színtér üde színfoltjává, stílusuk méltó képviselőivé váljanak.
Jackie’s Gun - Cell (Album): https://goo.gl/SW4mBP

Alone in the Moon:
Az Alone in the Moon 2015 nyarán tűnt fel a budapesti színtéren Collection of Great Generational Anthems c. debütalbumával, mely egy 14 dalos, 64 perces, grandiózus tisztelgés a 90-es évek rockzenéje előtt, olyan előadók nyomvonalán, mint az Alice in Chains, a Nirvana, a Soundgarden, a Deftones, a Kyuss, vagy a Tool. Az egyre gyarapodó rajongótábor mellett talán a legfontosabb elismerésként a zenekar a Cseh Tamás Program 2016-os szezonjában 274 jelentkező közül bekerült a támogatott 25 induló előadó közé. A támogatási összegből több kiadvány is készült. A 2017 júniusában megjelent Glamour Grunge EP az irodában tespedő, az emberektől egyre inkább elidegenedő, meg nem értett forradalmár mindennapjait írja le, az első album grunge-stoner rockos mixtúrájának kompaktabb, egyszerűbb, kiábrándultabb verziójaként. A 2018 januárjában érkező Budapest Nihil kislemez a kortárs budapesti gitárzenei színtér stílusparódiájaként egy punkosabb irányt vetít előre, egyúttal a zenekar első magyar nyelvű dalát is tartalmazza. Az anyag a január 18-i koncerten lesz először kapható, limitált példányszámban, természetesen csakis kazettán.
AITM Facebook:
https://www.facebook.com/aitmband/
AITM Bandcamp:
https://aloneinthemoon.bandcamp.com/
AITM Spotify:
https://open.spotify.com/artist/2s2VzUIiQdC5bONN1PlZhr

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

január 19 Friday

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Gango

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 20 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 24 Wednesday

január 25 Thursday

Muzsik és Volkova koncert / vendég: Demény Gergely

Egy korszak lezárása: Rövidesen találkozunk. Hét új dalt gyűjtött egy csokorba Muzsik és Volkova, újabb indie folkos, akusztikus utazás a greengrass világában!

Hallgassátok meg itt: ☛ https://www.youtube.com/watch?v=DZk9TkBsUn4&list=PLBOiK_PwDBUfjyNdrTBhHx3AUJkRoVzYH

Muzsik és Volkova magyar-orosz dalszerző testvérpár, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. Az országot a ZUP tagjaiként zenélték körbe az elmúlt 10 évben. 2016 nyara óta azonban megújult zenei irányvonal mentén, Muzsik és Volkova néven, duóban koncerteznek tovább. Zenéjüket az indiefolkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők csak "greengrassnak” neveznek. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség, valamint a társadalmi reflexió játsszák a főszerepet. Repertoárjukon gyakran bukkannak fel orosz nyelvű feldolgozások is. Élő megszólalásuk pedig a "one-man-bandek" koncepcióját követi. Idén már a Fishing on Orfűn is felléptek, júliusban pedig megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját.
A Rövidesen találkozunk bemutatóján ott lesz velük Harangozó Sebestyén (Szabó Balázs Bandája), Prommer Patrik (Kafkaz, Bródy) és Pesti Mátyás (Nunki Bay Starship), akik a lemezen is közreműködtek.
A lemez meg is vásárolható: http://www.nowbooks.hu/termek/muzsik-es-volkova-rovidesen-talalkozunk-digit/

Előttük Demény Gergely melegíti a színpadot, aki az egyedileg hangolt hangszerén a fingerstyle gitározás sajátos hazai képviselője. Koncertjei bensőséges hangulatúak, szenvedélyes és álomszerű szerzeményei mind egy-egy történetet mesélnek el a hallgatóknak.
Blackbird Beneath The Snow című lemeze 2015-ben jelent meg.
Hallgat ☛ https://www.youtube.com/gergelydemeny

Belépő: 1000 HUF
Támogatói jegy: 1500 HUF (kaptok mellé egy apróságot is)

A koncertet támogatja a NOW Books & Music és a NOWmagazin.hu

Kezdés: 20:30

január 26 Friday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban. 50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

január 27 Saturday

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak. ( 2015. Júniusában.) A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja, a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma.

Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos, és Ujvári Flóra bőgős.

Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb maga a lélek megérintése, és felszabadítása, és a minőségi szórakoztatás. Úgy érzi, hogy idővel egyre inkább jellemző lesz rá a „lélek zene”, ebben szeretne mélyülni. Szeretné, ha zenéjük megérintenéa mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás és a játékosság.

A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, a pop, néhol az etno és a rock stílusjegyeit is hallhatjuk, de alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, fokozatos építkezés után jön a tetőpont, a kiáradás, majd a feljövetelhez képest gyorsabb lemenetel jellemzi az ívet, végül a közönséggel való összekapcsolódás. A zene egység élményt, összekapcsoltságot teremtő lehetősége olyan adomány, amit öröm kihasználni.

A célközönség elsősorban a fiatalok, illetve azon 30-40-esek, akik kellőképpen nyitottak, és előnyben részesítik az igényesebb zenét, szövegeket.

A hangszerek: gitár, bőgő, dob, szaxofon és elektromos szaxofon, pianínó, és helyenként elektronika (groove boksz).

A zenekar tagjai:

Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 20:00

január 27 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 31 Wednesday

február 1 Thursday

Magácska, Vár Be Q és Beb-Hop Slammers koncert

Magácska:
Pimasz buli-pop a tudatalattid hálószobájából.
Terényi Eszter Gabriella - ének
Kardos Csaba - ének/gitár
Nagy Zoltán - ének/gitár
Sárdi Ádám - bass
Földi Balázs- dob

Vár Be Q:
A Vár Be Q zenekar 2015 elején alakult. Főként Várallyay Benedek saját szerzeményeit játsszák közösen kialakított koncepció szerint. Újító és egyben hagyományőrző zenei elképzeléseik által hoznak létre olyan instrumentális zenét, amely érdeklődésre tarthat számot a fiatalabb és idősebb generációk körében egyaránt. Zenéjükben a meghatározó jazzalapot bluesos, funky-s és népzenei (magyar és balkáni) hatások szövik át.
Cseke Dániel - szaxofon
Martha Kristóf - bass
Várallyay Benedek - gitár
Milei Bálint - dob

Beb-Hop Slammers:
Energikus jazz-hop, mérföldes grooveokkal.
Békés Dorka - ének, rap
Tóth Levente - gitár
Marczell Márton - billentyűk
Garami Sámuel - trombita
Rabóczki Balázs - szaxofon
Imrei Ariel - basszusgitár
Kiss Tamás - dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 2 Friday

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashupok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 3 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Fábri Zoltán: Hangyaboly

A Gobbi Hilda filmklub februári vetítése a 6. LMBT Történeti Hónap programsorozatához kapcsolódik.
2018-ban emlékezünk Kaffka Margit halálának 100. évfordulójára. Ehhez kapcsolódva vetítjük le Kaffka 1917-ben megjelent kisregényének 1971-ben készült filmváltozatát, Fábri Zoltán mára már klasszikus alkotását. A főszerepekben Törőcsik Mari, Vass Éva, Pap Éva.

A főnökasszony haldoklik, s a zárda lakói a közelgő választásra készülve két pártra szakadnak. A fiatalabb nővérek, élükön Virginiával, változtatni akarnak az évszázados merev dogmákon, modern iskolát és tudományt, fürdőszobát és szabadabb szellemet szeretnének. Jelöltjük a világi egyetemet is végzett Magdolna nővér. A növendékek is lázonganak a vasfegyelem ellen, ám Magdolna kivonja magát a harcból, mert taszítja Virginia iránta érzett vonzalma, zavarják győzelemre törő eszközei.
Az apácazárdában játszódó film az első olyan magyar játékfilm, amelyben bár érintőlegesen, de megjelenik a leszbikusság témája. A vetítés után Pap Évával, a film egyik szereplőjével és Demeter Évával beszélgetünk.

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz Egyesület filmklubja.
A vetítésen ajánlott adományt, 500Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

február 3 Saturday

Black 2da goldschool presents: FREAK HOW YA' LIKE! w/ Györemix

Ismét egy új év amikor a játék nem mehet csak babra
Addig míg nem emlékezünk meg a Rap-aranykorszakra
Sötétben megcsillanó láncok és fekete vinylek a lemezjátszón visszatérnek
Nem aranylánc-fűrészelt DJ-toronyból HipHop, érkeznek a 80-as / 90-es évek!
DJ GYöReMiX! a pultban. 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 5 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

FAM és Gödri Bulcsú beszélgetése

"Puzsérváró".
Egyik párt a másik - választás előtti felhúzó a Párhuzamos alapítvány tágomatásával.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

február 7 Wednesday

február 8 Thursday

Album Release: Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival

Redbreast Wilson és zenekara, a Juke Joint Revival az elmúlt években töretlen lendülettel igyekezett megismertetni Észak-Mississippi zenéjét az európai közönséggel. A számos klubkoncertnek, fesztivál fellépésnek, rádiós és tévés megjelenésnek köszönhetően pedig egyre népszerűbbé tették az amerikai mély dél zenéjét.

A formáció 2015-ös lemeze után új albummal jelentkezik, Swampside Crawl címmel. Az új lemez pesti bemutatójának pedig a Mika Tivadar Mulató ad otthont.

Az este során az új album dalai mellett a közönség vendégként hallhatja ország egyik legkiválóbb blues harmonikását, KC Brownt.

Az estét pedig a kirobbanó energiájú trió, a Dynamite Dudes nyitja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

február 9 Friday

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

február 10 Saturday

Szesztilalom Party w/ Lapidem – 20-as évek farsangja

Szesztilalom Party w/ Lapidem – 20-as évek farsangja

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: Lapidem
Electroswing, vintage és modern pop.
Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.
A belépés ingyenes.

Prohibition Costume Party w/ Lapidem

Dress up in 1920s fashion and let's party!
If you arrive in a fancy dress until midnight, we'll give you a welcome drink!
Music by Lapidem
Electroswing, vintage and modern pop.
Free entry.

Kezdés: 22:00

február 12 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 14 Wednesday

február 15 Thursday

Shaibo klipbemutató és Szipka-loops koncert

A Shaibo bemutatja májusban megjelenő első lemezének előfutárát, a Next To Me című dalt, és az ehhez készült videoklipet!

A Szigeti Zsófia (ének) által 2015-ben alapított formációt négy fiatal, de profi zenész alkotja; Cseh Péter (gitár) Nyitrai Péter (basszus gitár), Klausz Ádám (dob). Több regiszterből táplálkozó, kifinomult popzenéjüket jazzes-soulos elemekkel vegyítik, egyedi hangzásviláguk kialakításában az alkotói flow kapja a legnagyobb szerepet.
A Shaibo egy olyan kollektíva, akiknél a zenekar tagjai között cirkuláló pozitív energia menthetetlenül átragad a közönségre.

Szipka-loops:
A Szipka-loops Kéri Samu énekes-rapper-beatboxer-looper-producer-zenész egyszemélyes formációja. Samu nem csak frontembere a zenekarnak, hanem egyedüli tagjaként szólaltatja meg a teljes zenekari aparátust a modern technológia segítségével. Tavaly a looper világbajnokság többszörös kiemeltje volt, szeptembertől pedig a patinás Berklee College of Music-on folytatja tanulmányait. A Szipka-loops sílusa nehezen behatárolható, rengeteg irányból inspirálódik, de a februári koncertre egy popos, csörgedezős, csajozós szettel készül, szóval ha nem tudod, hogy hol legyen a post-valentinnapi randid, még egy ok, hogy elgyere!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:00

február 16 Friday

Nana Vortex koncert

A Nana Vortex a magyar világzenei paletta kétségkívül egyik legprogresszívebb, legkísérletezőbb formációja. A fiatal együttes máris két formabontó albummal jelentkezett. Első, Forduló című lemezük pop, folk, jazz elemeket fúzionál, olykor szürreális zenei motívumokat is belecsempészve az eredetileg népzenei ihletettségű dallamvilágba. Különlegessége, hogy a dalszerzés, majd a stúdiófelvétel és videóalbum is a Balaton-felvidék egyik borteraszán zajlott, így muzsikájukban egyedülálló módon kerülhet párbeszédbe tér-szöveg-zene a hallgatókat bevonó alkotói munkafolyamat feltárásával. A Nana Vortex tavaly decemberben pedig ismét új zenei anyaggal jelentkezett: Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepelve a költő zeneszerzeményeit gondolták-gombolták újra. Bizony, a magyar irodalom egyik legnagyobb mestere nemcsak költött, hanem komponált is! A zenekar Arany János melódiáit tiszteletben tartva 21. századi köntösbe öltöztette a magyar író zenei gondolatvilágát, ezáltal is felmutatva Arany kortárs arcát.
A koncerten tehát mindkét lemez dalai felcsendülnek, a fiatal magyar zene lendületét és Arany János költészetét is ünnepelve.

A zenekar tagjai:
Jéger Dorottya – ének
Paár Julianna – ének
Kaszap Atilla – szaxofon, brácsa, ének
Bíró Szabolcs ’Maszkura’ – tangoharmonika, ének
Szabó Dániel – cimbalom
Boros Gábor – nagybőgő
Szabó Sipos Ágoston – dob, ének

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

február 16 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 17 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 19 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 21 Wednesday

február 22 Thursday

Dereng és Evolvo koncert

Dereng:
Páratlan bólogatás, gerjedő gitárok, lángoló erősítők, zúzás, dara, fiatalság, bolondság. Az Isten Háta Mögött régi gitárosának zenekara az emészthető matematika világában utazik. Három kislemez és a tavaly megjelent nagylemez dalai biztosítják a nem szórakoztató metál talpalávalót, persze a prímszámokra gerjedők és páratlan lábúak előnyben lesznek a táncnál.
https://www.facebook.com/dereng.band
Nagylemez:
https://www.youtube.com/watch?v=WFQwdTrzpU0&t=75s
Klip:
https://www.youtube.com/watch?v=IKfKq7PTjeQ

Evolvo:
Az Evolvo zenekar 2013-ban alakult Budapesten. Zenéjük igyekszik véleményt formálni a világ dolgairól, csipkelődő, inkább szomorú, de lendületes dalok formájában. Hamarosan kislemez, nagylemez is várható, együttműködésekkel, akusztikus számokkal.
https://www.facebook.com/evolvomusic/

Tagok:
Ádám Kornél (gitár, ének)
Gadolla Gergely (bass)
Veress Áron (dob)

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 23 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 24 Saturday

Szuperhősök és képregényhősök farsangja

Szuperhősök és képregényhősök a Mikában! Lehetsz Batman, Superman, vagy ha ki akarsz tűnni a sok Batman és Superman közül, akár Garfield, Bobó, Bucó, Szetti, vagy Tacsi. Ne hagyd otthon a jelmezed, mert ha éjfélig megérkezel, welcome drink jár érte!
A legszuperhősösebb zenéket DJ Lapidem hozza!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 26 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 28 Wednesday

március 1 Thursday

Utcáról Lakásba! – Kiállítás és jótékonysági koncert

Kardos-Horváth János, Czutor Zoltán, Egyedi Peti, Apey és Jónás Vera mind az Utcáról Lakásba! Egyesület javára zenélnek március elsején a Mika Tivadar mulatóban! Gyertek el, és hallgassátok meg ezt az egyedi zenés estet. Minden belépőjegy az Utcáról Lakásba Egyesület otthonteremtő munkáját segíti majd!

Program:
19.00 Vörös Anna Utcáról Lakásba! - öt év kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja Szilasi László író, A Harmadik híd című regény szerzője.
20.00 - Koncert

Zenészek:
Kardos-Horváth János
Czutor Zoltán
Egyedi Peti
Apey
Jónás Vera

A koncertre a belépőjegy 1000 ft, amey teljes egészében az Egyesület munkáját támogatja.

Az Utcáról Lakásba! Egyesülettel azon dolgozunk, hogy változást érjünk el a hajléktalanellátásban. Olyan egyszerű ez az ügy: az szeretnénk, hogy az érintettek kapjanak lehetőséget, segítséget a hajléktalanságból való kitörésben. A megoldást támogatott bérlakásokban látjuk, ami országosan viszonylag egyszerűen megoldhatná a lakhatási krízis nagyon nagy részét. Mi magunk korábban utcán élőknek nyújtunk bérlakáshoz jutási lehetőséget, már közel 40 embernek, de a szám folyamatosan nő. A munkánkat 2012-ben kezdtük meg. Vörös Anna a kezdetektől, sőt korábbtól kezdve velünk van fényképezőgépével, mert a munkánkat megalapozó Város Mindenkié hajléktalan érdekvédő csoport tevékenységét is követte már. A vándorkiállításunk utolsó eseményét azért márciusra tesszük, mert az első bérlőnk márciusban öt éve, hogy megkaphatta bérlakását. Nézzétek meg a munkánkról készült videót a honlapunkon: https://utcarollakasba.hu/

A kiállítás és zenés program az ULE ünnepsége, és támogatói eseménye is egyben. Gyertek el, és terjesszétek az eseményt barátaitok közt. Addig is, ha még nem tudjátok, hogy ott lesztek-e, bankkártyás utalással bármikor támogathattok minket akár itt is: https://adjukossze.hu/kereses/utcáról%20lakásba/?sort=0

Kezdés: 19:00

március 2 Friday

Rude Girls & Boys Ska Party vol. II.

Selectgirls Thelma & Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Március elején ismét ska táncest a Mikában! A jamaikai gyökerű műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseiből és titkos gyöngyszemeiből válogat a két lány és egy fiú lemezlovász. Skankin' up!

A belépés ingyenes!

Kezdés: 22:00

március 3 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Immacolata és Concetta

A Gobbi Hilda filmklub márciusi vetítése a 6. LMBT Történeti Hónap programsorozatához kapcsolódik.
A Magyarországon először látható 1980-as olasz játékfilm (r. Salvatore Piscicelli, fsz. Ida Di Benedetto, Marcella Michelangeli) két nápolyi nő szerelmi történetét mutatja be. Immacolata és Concetta szenvedélyes kapcsolatot kezdenek a börtönben, és szabadulásuk után összeköltöznek, dacolva Immacolata férje és a társadalom megvetésével. De a külső fenyegetéseknél végül rombolóbbnak bizonyulnak a belső ellentmondások.

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz Egyesület filmklubja.
A vetítésen ajánlott adományt, 500 Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

március 3 Saturday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos. 
Zeneszerző: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 5 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

március 7 Wednesday

március 8 Thursday

OHM MAID és Chinese Rolex koncert

OHM MAID:
Alteres-pszichedelikus móka, elszállós fátyolozásokkal, szigorú ritmusszekcióval, gusztusosan előadott verbális kegyetlenkedésekkel és el nem spórolt gitárszólókkal.
Facebook: https://www.facebook.com/ohmmaid/
Youtube: https://youtu.be/ElL3FiFTd7M

Chinese Rolex:
„Egzisztencialista western” – így jellemzi a Chinese Rolex zenekart amerikai énekes-gitárosa. „A legkülönfélébb zenei hatások keverednek a szörfpunktól kezdve a viper jazzen és a jangle popon keresztül a spagetti western glamig, vagy épp a country death metalig. Elég tömény főzet, de nem is az volt a cél, hogy könnyen csússzon” – szól a bemutatkozó szövegük.

Belépő: 1000 HUF / Diákoknak: 500 HUF

Kezdés: 20:30

március 9 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 10 Saturday

Memento koncert

Kezdés: 21:00

március 10 Saturday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 23:00

március 12 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

március 14 Wednesday

március 15 Thursday

Skyhős lemezbemutató koncert

A 2016-ban különösen álltak a csillagok, sok minden átrendeződött, átadta helyét valami újnak. Ekkor találkozott össze öt öntörvényű, sokat próbált, különleges képességű zenész, akikből egy pillanat alatt szupercsapat formálódott. A SKYHŐSök a hazai könnyűzenében hosszú évek óta ismert és elismert arcok. Összesen legalább 100 lemezzel, sikeres produkciókkal, egy tucat zenei díjjal a hátuk mögött, eddig rejtett képességekkel és remek zenékkel indultak útnak februárban a SKYHŐS küldetésre. 2018-márciusában megjelenik az első nagylemezük FÉLBETÉPVE címmel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

március 16 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 17 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vendég: Kovács Péter.
Vita a reklámról pro és kontra.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

március 17 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 19 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

március 20 Tuesday

Szociális Munka Világnapja 2018

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szociális Munka Világnapja, melynek témája a "Segítsük a közösségeket és a fenntartható fejlődést".

Kezdés: 14:30

március 21 Wednesday

március 22 Thursday

The Punch és Agavoid koncert

THe pUnch: Wordspotting klipbemutató:
A magyarországi angol nyelvű deep-psych-art-hypnogroove szcéna képviselői és az Overground Productions közös munkája a videklip, ami bemutatásra kerül. Ennek alkalmából a kvartett a készülő új albumukról (Beyond the Crystal Mountain) játszik majd csillagplazmából álló folyami áramlásokat, ellebegtetve minket az Andromédán és Siriuson túlra, ahol már se tér, se idő nem létezik, csak a tudatunk teremtő ereje. Szemeket becsukni, biztonsági öveket kikapcsolni, irány a kozmosz zavartalan trance nyugalma.

The Agavoid:
A 2015 nyarán megalakult, immáron kvartettként működő zenekar már a KERET tehetségkutatóján, első koncertjükön megnyerte a szakma egyöntetű figyelmét. 2016 júniusában megjelentették bemutatkozó nagylemezüket, CĀSUS címmel, és azóta aktívan koncerteznek. A pszichedelikus alapokból határozottan, de finoman építkező zenéjüket az elektronika, a hangminták, elektronikus ritmusok nem megszokott használata jellemzi, ezt öleli meg az élő rimtusszekció és az éteri vokálok, képekkel variáló szövegek. Nyitottságuk, a zene iránt érzett tiszteletük és a stúdiót játszótértként használó szemléletük az egyik legizgalmasabb kísérleti zenekarrá tette őket. A zenekar tagjai: Huszár Kristóf (basszusgitár, elektronika) Puskás Dalma Tamara (ének) Kriska Bálint (billenyűk, elektronika) Vincenzo Pellecchia (dobok)

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

március 23 Friday

Darjeeling és Shakin' koncert

Darjeeling:

2016-ban Budapesten alakult, fiatal alternatív/indie-pop/rock zenekar. Saját dalok, angol szöveg, elektromos gitárok. Túlérzékenység." 2017. augusztusában jelentették meg első két klipes dalukat, a Legacy és a This (Is A War) című dalokat, majd év végén kijött a Yellow című single.
Számos fővárosi klubban felléptek már, idén pedig két vidéki helyszínen (Esztergom, Kecskemét) is bemutatkozási lehetőséget kaptak.
http://recorder.blog.hu/2018/01/15/magyarradar_darjeeling

Shakin':
FB: https://www.facebook.com/shakinofficial/
Tagok: Villangó Veronika (ének, trombita), Balogh Dániel (ének, gitár), Illy Tamás (dob, szájharmonika)

Belépő: 600HUF

Kezdés: 21:00

március 23 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 24 Saturday

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

március 27 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

március 28 Wednesday

március 29 Thursday

Barkóczi Noémi koncert / vendég: Anne Shirley Supersad

Barkóczi Noémi énekes-gitáros a hazai dalszerzõi színtér egyik klassz színfoltja, aki 2016-ben kezdett el igazán mozgolódni, ennek eredménye volt elsõ szólólemeze a ‘Nem vagyok itt’. A budapesti klubkoncertek közben jött a gondolat, hogy a következõ dalok már zenekaros verzióban szólaljanak meg, így a projekt az év második felére zenekarrá bõvült. A közös munka lenyomata pedig a Linóleum címû EP. Ezen az estén egy teljesen új felállásban, de a megszokott dalokat hallhatjátok Noémiéktől.

https://noemibarkoczi.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/noemibarkoczimusic/

Vendég: Anne Shirley Supersad

Dalok a legszebb legszomorúbb nyaramról.
Csordás Zita: ének, gitár
Nagy Emma: ének

https://anneshirleysupersad.bandcamp.com/releases

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:30

március 30 Friday

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Nieder

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 31 Saturday

Hangácsi Márton koncert

Hangácsi Márton: énekes-dalszerző.
Néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már csak szólóban játszik, a koncertek viszont túlmutatnak a megszokott egyszemélyes, akusztikus előadásokon. A dalok modern átgondolásban, gazdagabb hangszerelésben (elektromos gitár, loop pedál, sample pad) kerülnek színpadra. A két kislemez (Other Lovers, Right In Front Of Me) után Marci első nagylemeze tavaly májusban jelent meg, My True Fairy Tale címmel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

március 31 Saturday

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 2 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

április 4 Wednesday

április 5 Thursday

Indeed, Ripe Foal és Spacedust koncert

Indeed:
Az Indeed együttes már évek óta aktív tagja a budapesti rockzenei életnek, szinte már az összes kisebb és nagyobb klubot végigjátszva, 3 lemezzel a hátuk mögött várják az április. 5.-i bulit! Zenéjük ez idő alatt folyamatosan változott, egészen az alter-rock vonaltól indulva a stoner-grunge vonalon át a hard rockig vegyülnek az elemek és mozdítják meg a hallgatóságot. Tavaly jelent meg Sinecure c. nagylemezük.
A teljes lemez itt:
https://www.youtube.com/watch?v=BNI9kHALmaE&list=PLy53pEP31crr-q4lfSf9Y1iF-MD58-gHh
Élő koncert felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=qM9vcSFDkMw
Facebbok oldal:
https://www.facebook.com/indeedthemusic/
Bandcamp oldal:
https://indeedrestoned.bandcamp.com/

Ripe Foal:
A Ripe Foal elemi rockzene, mely ösztönösen vállalja gyökereit, de nem ragad le azoknál. Van, hogy sivatagi busszal, van, hogy nyitott tetejű cadillac-kel, de mindig saját útján utaztat. Earth Rock.
Zene:
https://www.youtube.com/ watch?v=PivqJqfd4oI

Spacedust:
A 2011-ben alakult Spacedust a napenergiát és a sötét részecskék adhézióját vegyesen használva a szokásos űr rock - puszta rock hangzást keveri az ingoványosból szabadult gránddzsal és faék poprockkal.
Dark Flow c. daluk élőben itt:
https://www.youtube.com/watch?v=FKRm5XNymsc
FB:
https://www.facebook.com/spacedustmusic/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 6 Friday

Nyughatatlan koncert

A 2010-ben alakult Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült játékfilmről kapta a nevét. A műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock'n'roll szeretete. Eddig három lemezt adtak ki, a 2016-os Földobom idén aranylemez lett. A zenéjükben keverednek az autentikus rockabilly elemek a saját zenei világukkal, amit a zenekar Alter Country-ra keresztelt. 

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

április 6 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 7 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub - Pussy Riot: Egy punk ima

A Gobbi Hilda filmklubban az országgyűlési választások előestéjén egy politikai témájú filmet, a "Pussy Riot: Egy punk imá"-t vetítjük. (Szinkronizált orosz-angol dokumentumfilm, 88 perc, 2013. Rendező: Maxim Pozdorovkin, Mike Lerner)

A Pussy Riot nevű zenekar három tagját, Marija Aljohinát, Jekatyerina Szamucevicset és Nagyezsda Tolokonnyikovát 2012-ben tartóztatták le, miután a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban azért fohászkodtak, hogy megszabaduljanak Putyin elnöktől. Miután a dalról készült videó felkerült a legnagyobb videomegosztókra, nyomozás indult az ügyben. A sajátos performance miatt akár hétéves börtönbüntetés vár rájuk. A filmből kiderül, hogyan váltak ezek a nők politikai aktivistákká, modern ikonokká.

A vetítést követően a nők politikai tudatosságáról beszélgetünk Kaufer Virág expolitikussal, Kováts Eszter politológussal és Szűcs Teri irodalomkritikussal.

A filmklubban 500 Ft ajánlott adományt gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

április 7 Saturday

Rude Girls & Boys Ska Party vol. III.

A jamaikai gyökerű műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseiből és titkos gyöngyszemeiből válogat a két lány és egy fiú lemezlovász. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 9 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

április 11 Wednesday

április 12 Thursday

Fekete István és Jammal & The Groove Troop koncert

Fekete István:
Fekete István a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa idén megjelent Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve. A zenét és szöveget a 60-as évek beat korszaka inspirálta.
http://itunes.apple.com/album/id1249508899?ls=1&app=itunes
https://open.spotify.com/album/3EEmGc4MdRtovayqgjfBfd

Jammal & Tha Groove Troop:
A zenekar 2017-ben alakult. A műfaj, amit játszanak BrassBeat, azaz a hip-hop, pop, R’n’B, illetve rap zene keveredése a fúvószenével. A felállás rendkívül exkluzív: trombita, szaxofon, harsona, tuba és dob hangszerekből áll, melyet olykor ritmusos rap szövegek és pörgős beatbox (szájdobolás) fűszerez. Az akusztikus hangszerek lehetővé teszik, hogy a produkció bármilyen helyszínen, akár hangosítás nélkül is egyből megszólaljon. Repertoárjukon szerepelnek - a mai és régebbi világslágerek mellett - saját szerzemények is. A különleges, egyedi hangzásvilág újdonságként hat a hallgatóságra.
Facebook elérhetőség:
https://www.facebook.com/JammalGT
Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=2-JCV3ODSzc
https://www.youtube.com/watch?v=ndvoFZ-1bJ4
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/1909646709315749/
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/1988203218126764/
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/2023855897894829/

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

április 13 Friday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

április 14 Saturday

Happy Blues Birthday Party

Boeghoe:
A Boeghoe Moldován Gyula énekes-gitáros-dalszerző zenekara, amely egyéni hangvételű saját zenét játszik. Első rock - blues lemezanyaguk 1991-ben jelent meg ‘Kutya az asztalon’ címmel. Fennállása óta a magyar rockélet számos ismert képviselője megfordult ebben a formációban.
Tagok: Moldován Gyula - ének, gitár Nagy Zoltán - basszusgitár Váry Zoltán - dob

Red One House:
A Red One House zenekar az ország első és egyetlen HOKUM BLUES bandája. A veresi vándorzenészek ezt a rég elfeledett műfajt modernizálták, de előadásukban a régi vaudville színházak világát idézik. A dalok, témájukat tekintve a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, férfi és nő közötti kapcsolatokat dolgozzák fel, melyekből a koncert végére egy emberi történet rajzolódik ki. Komédia, blues, tánc...

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

április 14 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 17 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

április 18 Wednesday

április 19 Thursday

Azegrivár koncert

Electric night! Magyarország egyik (ha nem a) legegyszemélyesebb zenekara, Azegrivár ezúttal elektromos hangzásokkal csábítja a nagyérdeműt a belvárosi Mika Tivadar Mulatóba! Régi melódiák új ponchóban (ha már a slágerköntös párhuzamot túlhasználták) és persze eddig sohasem hallott dalok is bővítik majd a repertoárt. Gengszterkorzó, Fesztivá', Pozitív Dal, A bikás-dombi fenegyerek, meg ami fennmaradt az idő szitáján. Ha ismered, azért, ha nem, akkor azért!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

április 20 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 21 Saturday

Siketfajd koncert, vendég: Puhító

Siketfajd:
2011 óta léteznek, működnek és parádéznak. Első bemutatkozó lemezük, a Dürgés 2016-ban jelent meg, és most két év elteltével (nem kapkodták el) elkészült a második, a Mi ez a tánc?.
A lemezbemutató koncert egy fantasztikus, izgalmas mulatságnak ígérkezik. Meglepetésekkel, különlegességekkel, sőt lehet, végre új számokkal megtűzdelve mutatják be az új anyagot.
Előttük a legendás Puhító forrósítja fel a hangulatot!

Puhító:
„Metálszamba” – ennyit árul el stílusáról a 2000-es évek derekán összeállt formáció. Groove-ok és spleenek, ütősök-fúvósok, áthallások és elhajlások: latinos ritmizáció, rockos hangzás, slágeres, énekelhető dallamvilág, ahol balkáni szelek is fújdogálnak. A fin de siècle kurrogásához bőven akad inspiráció: a kolbásztól Lolitáig, a fényképesdoboztól a globális túlélési lehetőségekig mindent megénekelnek. „Nem viccelnek” – mondta egy kritikusuk, és valóban: a derűs kísérletezés-kalandozás közben sem adnak alább lendületükből, a markáns megszólalásból.

Belépő: 500HUF

Kezdés: 21:00

április 21 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 23 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

április 24 Tuesday

Hangképző Piano Live Növendékkoncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres MóNIKA, Lelkes Reny, Kovács Réka és Takács Noémi énekes tanítványai. Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

április 25 Wednesday

április 26 Thursday

Blue Tips és skeemers koncert

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Eddig egy EP lemezük jelent meg 'I drink only water at parties' címmel, valamint egy nagylemez, az 'Empire'. Nevüket Jim Jarmusch 'Paterson' című filmje inspirálta.
Műfaj: Indie, Garage, Pop, Rock
Tagok:
Borszukovszky Flóra: ének, ritmusgitár,
Makai Máté: gitár,
Zsirai Andris: basszusgitár,
Heatlie Dávid: dob

skeemers:
A beach pop hazai üdvöskéi, a skeemers a házban! Gyere el, ha szeretsz sörrel a kezedben fejet rázni és hiányzik a nyár, a srácok-lány megtölti a füledet D vitaminnal!

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

április 27 Friday

Crescendo koncert

Crescendo koncert
Már hivatalos: A Crescendo Az évezred egyik zenekara! Mainstreambe hajló alternatív gitárpop zene, ötletesen kreatív szövegekkel és több műfaj határait feszegető áthallásokkal. Disco, Titok és Königmutter című daluk a Petőfi rádión is hallható. Ezen az estén a készülő EP új dalai is hallhatóak lesznek, a stabil klub-kedvencek mellett. A nyár előtti utolsó budapesti koncert, megjelenni mindenképp ajánlatos és jót tesz.
FB:
https://www.facebook.com/crescendozene

Youtube:
https://www.youtube.com/user/misidunai

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

április 27 Friday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.  Zeneszerző: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 28 Saturday

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 1 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

május 3 Thursday

Köpönyegforgatók, Autopilot, Egyetlen koncert

PROGRAM:
20:00 Egyetlen
21:00 Autopilot
22:15 Köpönyegforgatók

Köpönyegforgatók:
Sokan már csak a haverkodós "Köpi" megszólítást használják, de nem számít, az a fontos, hogy nektek legyen jó. Viszont most valami újat mutatunk. És egyből kettőt. Egy új lemezt, a Forog a köpönyeg címűt, meg egy új gitárost, akinek a neve egyébként Peti.
Ha fel akarsz készülni, akkor itt a lemez, bámulatos videókkal: https://www.youtube.com/watch?v=SWLM0q8YuYI&list=PLrbRw0Tsfwtws-Z8wQv_JcKWCk3jPI0jg

Autopilot:
A hard rock és pszichedelikus rock határán mozgó

Kezdés: 20:00

május 4 Friday

A II. PolyLove Fesztivál Megnyitója

Fesztiválunkat 2018-ban Szurovecz Kitti regényíró nyitja meg, akinek tavaly az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent nagysikerű regénye, "A sokszívű" az első olyan magyar nyelven a műfajon belül, amely a téma alapos megismerésére, közösségünk felkeresésére és utánjárásra épült. Szurovecz Kitti, aki újságírói, riporteri tevékenysége mellett 2010 óta ír regényeket, "A Gyémántfiú" trilógiával az olvasói szavazatok alapján helyezést ért el Libri Aranykönyv TOP5 listáján. "A sokszívű" című művében a poliamoria egyszerre nyert szórakoztató, hiteles és tömegek szívét megragadó kifejtést.

Megnyitó estünkön fellép a Még 1 Mesét Akciócsoport is. Társulatuk playback improvizációs színházi előadás keretében ragadja meg és fejezi ki emberi kapcsolatainkból fakadó és hozzájuk kötődő érzelmeinket.

KAPCSOLÓDÁSAINK
"Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk." (Radnóti)
Ha ketten, s ha hárman, ha többen? Ha én és te, mi és ti, vagy mi és mi? Netán ők is? Hogyan vagyok "én" a "mi"-ben, és hogyan vannak "ők" a "ti"-ben?
Hogyan kapcsolódik egymáshoz ember és ember, hogyan kapcsolódunk egymáshoz mi, hol vannak a határaink, érzéseink, milyen új világok ébrednek bennünk találkozásainkkor?
Ugye, van egy jó történeted?
Vagy szívesen meghallgatnád másokét?

A playback improvizációs színház egyszerre képzelet és realitás, színpada egyben szívünk belső tere is, ahonnan saját történeteink elevenednek meg a színészek játéka által. Megoszthatjuk érzéseinket, megismerhetjük mások történeteit, külső és belső világukat egyaránt. A playback improvizációs színház: maga a kapcsolódás.

A POLYLOVE FESZTIVÁL:
A fesztivál célja, hogy a poliamoriát és etikus többpartnerűséget ismertebbé tegye, teret nyújtson arra, hogy az iránta érdeklődők megosszák gondolataikat, kérdéseiket, tapasztalataikat egymással, megélhessék és felvállalhassák identitásukat, inspirációt kapjanak.

A program mint a fesztivál minden eseménye, ingyenes. A helyszínen azonban lesz módotok adománnyal támogatni a fesztivál létrejöttét, amit köszönünk.

SZÍV A SZÍVBEN: KÉZ A KÉZBEN - POLYLOVE 2018

Kezdés: 19:00

május 4 Friday

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 5 Saturday

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Negyedik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2018. május 5-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!  Az utcában már reggel 10.00-től lesznek programok, a Mika Tivadar Mulató délután nyit.

Program a Mika Tivadar Mulatónál:

Mika Tivadar Mulató:
16.00 – Én, Miss Mandarin. Dr. Tölgyesy Zoltán családregényéből olvas fel.
17.00 – Várom otthon a démonaimat, versfaragás Seregély Ágnessel.
18.00 – Dynamite Dudes koncert

A többi program az utcában:

Wichmann:
10.00 – 18.00 – Mutáns bringa bemutató

Ellátó kert:

17.00 – Pinata

Kőleveskert:
11.00 – 16.00 – Eszkuláp Állatvédő Egyesület
13.00 – 16.00 – Madárrá változtató műhely a Menedék Egyesülettel / Menedék bazár
12.00 – 18.00 - Civil falu: Rehab Critical Mass, Magyar Szegénységellenes Hálózat, Menhely Alapítvány, Zachor Alapítvány, HaVer, Védegylet, Partners Hungary, Utcáról Lakásba Egyesület (kiállítás Vörös Anna fotóiból), TASZ, Skandináv Ház, Heti Betevő.

Café Analóg
Polaroid portréfotózás egész nap.

Kazimír:
13.00 – 15.00 - Panda elektroakusztik
13.00 – 15.00 - Jótékonysági bográcsozás a Kazimír elött, interkulturális játékok az Artemisszio alapítvány jóvoltából.
15.00 – 17.00 – Babra
16.40 – Hastánc
17.00 – 19.00 – ¡nosnach

Kazicum:
12.00 – 18.00 – Utcai festés

Szimpla Kertben:
11.00 – 13.00 - Alkoss velünk! Tilda és a kövér macska a SzimplaKertben. Gyere el május 5-én 11-13 óra között a Szimplához, mert készíthetsz velünk gyönyörű kézműves konyharuhát különleges zöldségnyomdákkal, megalkothatod a saját éttermed étlapját és megvásárolhatod 20% kedvezménnyel Kalas Györgyi könyvét! Tilda és macskája, Besamel egy izgalmas nyári nyomozós regényben kiderítik, ki akar ártani Tildáék éttermének. Hallgasd meg a szerző előadásában, hogy hogyan kezdődik a kaland! A helyszínen Kalas Györgyi író és Szalay György illusztrátor dedikál.
13.00 – 19.00 – Bringa Cirkusz
19.00 - Kiállítás a Vad Art és a Jancsó Art megrendezésében. Megnyitó.

Szimpla Kert előtt:
10.00 – 18.00 – Kalas Györgyi könyvbemutató, főzés
10.00 – 12.00 – Moncsicsill
12.00 – 18.00 – Játszóház
12.00 – 18.00 - Magültetés
12.00 – 14.00 – Babra
14.00 – 16.00 – ¡nosnach
16.00 – 18.00 – Antonia Vai, Morocz Tamás
18.00 – 20.00 – Szimpla Táncház

Szimpla Terem:
10.00 – 18.00 – Szimpla Terem Nyílt nap
12.00 – 15.00 - Budapest Micro – mikroszínház előadása

Karaván előtt:
10.00 – 18.00 – Blueteam, Night Mayor

Szimpla Bringa Pince:
10.00 – 19.00 – RideKálmán Nyitott Szerviz (adományos bringaszervíz)

Szimpla Háztáji:
10.00 – 18.00 – Tűzzománc
10.00 – 18.00 - Parallel Universe Budapest - a Szimpla Design Shop kiállítása

Yellow Zebra:
13.00 – 16.00 - Shodor Balázs utcazenész, utcarajz
16.00 - Hastánc
17.00 – 19.00 - Kontor Tamás - Fekete Jenő - Horváth Misi koncert

A belépés ingyenes.

Kezdés: 10:00

május 5 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 7 Monday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 10 Thursday

WatchMe és Mongoose Limit koncert

WatchMe
A WatchMe zenekar 2015-ben alakult, ennek ellenére már most hosszú a sikerek listája. Első daluk, a Naked Man már lassan 64 ezres nézettséggel bír. Rengeteg szakmai díj mellett a zenekar megnyerte a Veszprémi Utca Zene Fesztivált. MTVA díjasok, év énekese és év szaxofonosa 2016, Öröm a zene díj. 2017 nyarán Olaszországban és Németországban turnéztak. Eddig összes daluk a Petőfi Rádióban debütált.
Első lemezükön (On the Stage) olyan előadók is közreműködtek, mint Busa Pista (Irie Maffia). Ars Poeticajuk a dalaik.
Igazi AMAZONOK.

Mongoose Limit
A Mongoose Limit 2011 őszén alakult Ipolyi-Gáts Hunor (gitár/ének), Csermann Ádám (basszusgitár) és Csóti Dániel (dob) felállással. Az alapvetően rockzenét játszó power trio igyekszik nem gúzsba kötni magát műfajilag, ezért dalaikban a jazzes taktusoktól az indie rock hőskorát idéző riffeken át kifejezetten popos szerkezetekig terjed a stílusméter. Ez a rádióbarát, de mégis progresszívabb, alternatív hang szülte meg a zenekar jellemzésére legalkalmasabb kifejezést, a „popresszív” rockot.
Vision (single): http://tinyurl.hu/gnd3/
Easy (album): http://tinyurl.hu/OYE4/

Kapunyitás: 20:00

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

május 11 Friday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban. 50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!
DJ: Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 12 Saturday

Drasztikusok koncert

A Drasztikusok zenekar a 80-as évektől válogatva elevenít fel pop-rock klasszikusokat. Egy híján tíz éve létezik a formáció, évente egy koncertet hoznak stabilan, tehát minden fellépés igazi kuriózum. A zenészekről: gitárosuk alapította az Iron Maident (aztán máshogy alakult az élete), a billentyűsük keresztnevének második betűjéről nevezték el a normál zenei A hangot (ezt persze titkolja), a zenekar basszerosa találta fel a pentaton-skálát (de nem kapott nagy hírverést annak idején), az énekesüknél vett különórákat Freddie Mercury, Rihanna, Placido Domingo és a veresegyházi asszonykórus (utólag már bánja, ezért sose beszélt ezekről senkinek). A dobos pedig a zenész legjobb barátja.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

május 12 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 17 Thursday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 18 Friday

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 19 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 23 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

május 25 Friday

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Nieder

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 26 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vendég: Waldmann Szabolcs
Vita Isten létezéséről pro és kontra.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

május 30 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

június 1 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

A belépés ingyenes. / Free entry.

Kezdés: 22:00

június 7 Thursday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

június 8 Friday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Free admission

Kezdés: 22:00

június 13 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

június 15 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.
A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.
Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!
The party is brought to you by LAPIDEM (FR) and LAYDNA (HU)
It will be an eclectic international night!

Free entrance

Kezdés: 22:00

június 20 Wednesday

Kommunikáció kapcsolatainkon belül és kívül

Ugye mennyire nem könnyű időnként csak elmondani... egyáltalán, kigondolni... pláne megkérdezni? Vagy "mondhattam volna másképp"? Vagy "ez csak utólag jutott eszembe"?
És Ő nem értette meg?... Ne aggódj! Mind ismerjük az érzést!

A tiszta, asszertív kommunikáció és konfliktus megoldás egészséges kapcsolataink alapja. Ám mindjárt nehezebb dolgunk van amikor egy érzelmileg telített helyzetben kell kommunikálnunk, magunkról és szükségleteinkről. Például amikor először előbújunk, vagy amikor sokadjára kell elmagyaráznunk, hogy még mindig nem “gondoltuk meg magunkat” a nemi identitásunkkal vagy szexuális orientációnkkal kapcsolatban.

Interaktív workshopunk során hasznos kommunikációs trükköket osztunk meg veletek, amit ott helyben ki is próbálhattok. Célunk az, hogy olyan módszereket osszunk meg veletek, illetve a jelenlévők egymással, melyek könnyebbé teszik kapcsolataink ápolását.

Gondolatmegosztás, játék, eszmecsere és horizontjaink gazdagítása: gyertek, mindenkit szívesen várunk!

programvezetők: Vitrai Sára és D-Balogh Andrea

Kezdés: 18:00

június 21 Thursday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

június 22 Friday

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 29 Friday

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Destiny's Child and even Britney Spears with a touch of Madonna, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

július 6 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 23:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Start: 23:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

július 13 Friday

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

július 20 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by LAPIDEM (FR) and LAYDNA (HU)

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00
Free entrance

Kezdés: 22:00

július 27 Friday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Start: 23:00
Free admission

Kezdés: 22:00

augusztus 3 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 23:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Start: 23:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

augusztus 10 Friday

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna

És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna

And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

augusztus 17 Friday

augusztus 24 Friday

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Destiny's Child and even Britney Spears with a touch of Madonna, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

augusztus 31 Friday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Start: 23:00
Free admission

Kezdés: 22:00

szeptember 7 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 8 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: A számolás joga

A Gobbi Hilda filmklub 11. évadját A számolás joga című filmmel indítjuk. A film után matematikus és gender szakértőinkkel beszélgetünk a filmről, a nők oktatásának hazai helyzetéről, a társadalmi nemek tanulmánya szak betiltásának szándékáról.

A film története röviden:
Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet... amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángészt, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék.A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe... és azután haza is hozni.

A filmklubban ajánlott adományt, 500ft-ot gyűjtünk, melyet egyesületünk, a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.
www.labrisz.hu

Kezdés: 18:00

szeptember 8 Saturday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül. DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 14 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 15 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 19 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 20 Thursday

Jammal & the Groove Troop, Rodek Balázs Trió koncert

Jammal & The GrooveTroop:
A zenekar 2017 ben alakult. A mai és régebbi klasszikusok, fúvós zenekarra áthangszerelve szólalnak meg náluk. A közönség csodálkozva néz, hogy micsoda modern hangzás jöhet létre
klasszikus hangszerekkel. A műfaj, amit játszanak BrassBeat, rap zene keveredése a fúvós zenével. Rap, beatbox, trombita, harsona, szaxofon, tuba, dob hangszerekből tevődik össze. A saját számaik mellett szerepet kapnak a mai és régebbi nagy slágerek, klasszikusok.
Facebook: https://www.facebook.com/JammalGT

Rodek Balázs Trió:
2018-ban alakult a zenekar.
Tagok: Szabó Dániel - dob
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Rodek Balázs - gitár
Saját szerzemények, melyek egy nap történetét mesélik el, Song of the day cím alatt. Dani és Ádám mindketten a Zeneakadémián szereztek master diplomát és számos formàcióban játszanak. Dani többek között a MÖRK, Indigó, Vörös Janka e-series-ben, Ádám a MAO, Czirják Csaba trió, Vintage Dolls-ban. Rodek Balázs pedig a Kodolányi Janos Főiskola Jazz tanszakán végzett Birta Miklósnál, idén nyáron pedig Jonathan Kreisberg jazzgitáros mesterkurzusan vett részt New Yorkban.

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

szeptember 21 Friday

Kr3ll, Cult Devil (Cult Triubte) koncert 

Cult Devil:
A Cult Devil zenekart 2017-ben alapította az országos szinten ismert dobos Ragadics Csaba (Machine Mouse) és Orczy Rafael (ex-Head for the Sun) énekes. Az első perctől kezdve nem egy cover, hanem tribute zenekar volt a cél, authentikus hangzással megszólaltatni a 'The Cult' slágereit.
A zenekarhoz később csatlakozott Donka Richárd (ex-Head for the Sun), Varga András (ex-Steel Orange) és Riki Church (Junkies). A zenekar azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Európa egyik legjobb Cult tribute zenekarává váljon.
Tagok:
ének: Orczy Rafael
gitár: Donka Richárd
gitár: Varga András
basszusgitár: Riki Church
dobok: Ragadics Csaba “Raga”

Kr3ll zenekar:
Linda Daemon - ének
Riki Church - basszusgitár
Tommy - gitár, szintik
Viktor Keresztes

KR3LL:
Férj-feleség csapat (Linda és Tommy), akikhez csatlakoztak legjobb barátaik: Riki Church és Viktor Keresztes, akik együtt élvezik az életet és a közös zenélést Európa szívében. Saját stílusú zenét kreáltak, erős ütemekkel és energetikus vibrálással, pozitív dalszövegekkel, amelyeket mindenki magáénak érezhet. Élő hangszereket kevernek elektronikus hangzásokkal és elragadó ütemmel.
Több ezer zenekar inspirálja őket, de a zenéjük sajátos. A rockzenét és az elektronikus zenéket kedvelők is szeretik a Kr3ll dinamikus dalait. Céljuk, hogy party zenét hozzanak azoknak, akik szeretik elengedni magukat, táncolni, headbangelni, és önmaguk lenni elveszve egy izgalmas zene hallatán. A Kr3ll belőlük jön, de mindenkihez szól. Őszinte, bulis zene, egy cseppnyi szexualitással.

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:00

szeptember 21 Friday

Rude Girls & Boys Ska Party vol IV.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

szeptember 22 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 25 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz. Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 26 Wednesday

szeptember 27 Thursday

Einstand + Grand Club koncert

EINSTAND:
Posztapokaliptikus turbópop a 3000-es évek slágereivel
https://www.youtube.com/watch?v=RutuKoykccM

GRAND CLUB:
A Grand Club zenekar 2016-ban alakult, kezdetben feldolgozásokat játszottak, majd megszületett kizárólag saját, magyar nyelvű számokból álló repertoárjuk. A poprock, magyaralter, a beat, valamint a grunge irányzatok állnak legközelebb a zenekar stílusához, de sokféle hatás felfedezhető zenéjükben, mint a pszichedelikus, surf, vagy garage rock. Szövegeik tekintetében inkább a lírai hangvétel kerül előtérbe. Debütáló kislemezük idén tavasszal jelent meg “Farkas, vagy bárány” címmel.
https://www.youtube.com/watch?v=NsNKYxPThIk

Belépő: 500 Ft

Kezdés: 20:30

szeptember 28 Friday

PinUps és Ludditák koncert

A PinUps egy 2014 óta létező négytagú punk-rock csajbanda, három éve a két Luddita-MC-vel, Mókival és Titával kiegészülve – tehát hatfős, és újabban azért elég hiphopos is. Egy léggitározós szülinapi videó után lényegében a közönségigény hívta életre a zenekart és a kezdeti „csak a barátok örömére” összehegesztett kedvenc számok feldolgozásai után nekiláttak saját dalokat is írni, majd leigazolták a két Luddita-lányt. A szűk körű privát bulikat elég hamar menő koncerthelyekre cserélték: A Fishing on Orfű színpadától a Sziget Magic Mirror sátrán át a Tel-Aviv Pride klubbulijáig. A gitárral (Orsi), billentyűvel (Zsuzsi), basszussal (Lindus) és dobbal (Vivi), felálló PinUps-bulikon Nagypál Orsi énekhangja elég rendhagyó módon vegyül a Ludditarikácsolással – Nanushkától Matuskáig, komfortzóna-tágítástól agyszűkítésig, hüvelyi ultrahangtól buzilobbiig minden terítékre kerül. A feminista, csajközpontú témaválasztás mellett izgalmasan játszanak a női szerepekkel: full sminkben és flitteres miniruhában segget rázva zúznak. A PinUps kemény, mint a jég verése, lendületes és vidám kisbetűs zenekar, ami pár száz fős klubokban működik a legjobban, és riszálni ugyanolyan jól lehet rá, mint hajat lóbálni vagy pogózni ájulásig. Zenéjükben egyaránt megtalálható klasszik rock ősereje, a punk egyszerűsége, a 80-as évek alter elszállása megspékelve hiphoppal.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

szeptember 28 Friday

DanceDanceDance! w/ Revo Project Dj Set

Ezen az estén az ezredforduló környékén keressük azokat a zenéket, amiket meghallva mindenki rohan a tánctérre. Missy Elliott, Destiny's Child, Usher, TLC, Boys II Men, és még sok régi ismerős, akik mellett képtelenség egy helyben ülni. Kényelmes cipő és reggelig tartó táncolásra alkalmas ruha viselése javallott!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

szeptember 29 Saturday

We <3 90s 

Ki nem szereti a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén! Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 2 Tuesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 3 Wednesday

október 4 Thursday

Bollywood party - Isten/Nő special!

20.00-21.00 Bhangra workshop Prince Gurvinder vezetésével
21.00 Bollywood party
23.00 Bhangra bemutató - Prince Gurvinder
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

A Hopp Múzeum, a Mika Tivadar Mulató, a Budapest Bollywood, valamint az Indiai Nagykövetség az ISTEN|NŐ. A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában című, a hindú művészet egy-egy kiemelt témáját bemutató kiállításhoz kapcsolódva Bollywood party-val kedveskedik azoknak, akik szeretnének egy hatalmasat mulatni – nem szokványos környezetben.

Eddig biztosan azt hitted, hogy egy múzeumban minden poros és mozdulatlan (na jó, talán mégsem hitted). Hogy az ott dolgozóknak fogalmuk sincs mit kezdjenek a lábukkal egy-egy pörgős ritmus hallatán. Gyere és mulass velünk október 4-én este a Mika Tivadar Mulatóba rendezett Bollywood partinkra és meg fogsz lepődni! Nem ismersz egyetlen indiai táncmozdulatot sem? Sebaj, lesz tánctanítás. De még tombola is! Táncoltasd meg a kurátort!

Bhangra? A bhangra (tánc és zene) Pundzsábból származik, hagyományosan aratáskor, esküvőkön vagy más fesztiválokon táncolják dobos kísérettel. A táncosok eredetileg egy kört alkotva mutatták be virtuóz táncukat. Az ún. free style bhangra a 90-es évek környékén jelent meg, amikor ez a nagyon energikus tánc nyugati elemeket is beolvasztott. Gyere el és tanuld meg a bhangra tánclépéseit, és próbáld ki rögtön a buliban! Balle balle!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood
A kiállításról bővebb információ: https://www.facebook.com/hoppmuseum/

Kezdés: 20:00

október 5 Friday

A Nyughatatlan koncert

20:15 - Hajdu Bianka akusztikus műsora
21:00 - A Nyughatatlan

A Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült filmről kapta a nevét. A zenekar koncertjein az ismertebb Cash dalok mellett a korai rock & roll nagy legendái is felcsendülnek. Óriási spektrum ez Bill Haley-től Roy Orbison-ig, de a feldolgozások mellett a zenekar saját dalai is elhangzanak. Nyolc év alatt négy lemezt adtak ki, a 2016-os albumuk tavaly aranylemez lett. A saját dalaikban érződik a magyar kultúra, és a rock & roll szeretete, de minden ritmusjegyben ott van a Johnny Cash iránti rajongás is.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

október 5 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 6 Saturday

Rock the Night w/ Hunyi

Október 6-án teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 10 Wednesday

október 11 Thursday

Űrhajó, Lemurian Folk Songs, Űrlénykirály koncert

Űrlénykirály:
Egy ember, aki gitározik és közben a lábával egy looperen lépked.
https://www.facebook.com/urlenykiraly/
https://www.youtube.com/watch?v=wcpzYQEqUfE
https://soundcloud.com/rl-nykir-ly/sets/rl-nykir-lyn-ep

Lemurian Folk Songs:
A hatalmas egek, hónapokig tartó tengerparti vándorlás egzotikus szigetek, egy hegyi varázsló által ihletett, majd megalkotott Lemurian Folk Songs 2015-ben állt össze először instrumentális, pszihedelikus stoner trió formájában, bár csak két koncert erejéig. Majd még egy-két év autópályák mellet, sivatagi kóborlás és utcazenélés után csatlakozott Benus Kriszti énekkel, hogy a második "Maro" album hetvenes éveket idéző, igéző krautrockja hirtelen a világ minden táján elterjedjen. Például hallatszott már kanadai rádióban, volt róla szó belga, portugál, francia, amerikai meg magyar blogokon, egy finn oldal az év egyik legjobb lemezének minősítette. A hosszadalmas tagcsere után sikerült megtalálni a megfelelő rezonanciájú basszusgitárost Nemesházi Attila személyében.
https://www.facebook.com/lemurianfolksongs/
https://www.youtube.com/watch?v=bNNTqvN30Ik&feature=youtu.be
https://lemurianfolksongs.bandcamp.com/

Űrhajó:
Az Űrhajó instrumentális, experimentálisan pszihedelikus post-prog-szörfrockja nagyjából négy éve robbant be a magyar undergroundba, a régi barátok, Köd Gabi, Tóth Zoltán és Dudás Zsombor Koala által. Játszottak már Kapolcson, Börzsönystockon és kb az összes budapesti underground klubban. Nemsokára napvilágot lát a legújabb album, amibe már betekintést nyerhetünk ezen a koncerten is.
https://www.facebook.com/urhajozenekar/
https://www.youtube.com/watch?v=TgcBdGwkBX4

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

október 12 Friday

Marmunsk! és Jackie's Gun koncert

MARMUNSK!:
Grunge/noise/heavy rock Budapesten élő nyíregyháziaktól. Idén januárban jelentkeztek "Wasted Energies" címre hallgató kislemezükkel, fő hatásaik pedig a Helmet, a Failure, a Barkmarket, vagy a korai Nirvana. A zenekar élőben csinálja a feszkót igazán, így ezen a péntek estén bőven lesz hangoskodás a Mika színpadán, mielőtt a srácok stúdióba vonulnak hogy felvegyék első nagylemezüket.

Iklódi Tamás - gitár, ének
Kiss Sándor - basszusgitár, vokál
Baku László - dob, vokál

Instagram: https://www.instagram.com/marmunsk/
Bandcamp: http://marmunsk.bandcamp.com

Jackie's Gun:
Hangzásukra a rock stílus minden irányzata hatással van, de főleg a grunge, progresszív és a punk világából inspirálódnak.
A zenekar megalakulása óta megnyerte a Police Fragrances Rebel Yell tehetségkutatót, majd a 2018-as év Sound of the University tehetségkutató győztes zenekara lett. Idén nyaron az első hazai turnéjukon lehetőséget kaptak olyan nagy fesztiválokon koncertet adni, mint például a STRAND fesztivál vagy az EFOTT fesztivál.

Két legújabb daluk:
VA Valary: https://youtu.be/eGnp454qYfM
Even if: https://youtu.be/rsjwPs1vZbc

Péterdi András- Ének
Hegyi Ádám- Gitár,vokál
Fodor Krisztián- Gitár,vokál
Milei Bálint- Dob
Imrei Ariel: Basszusgitár

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

október 12 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 13 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita Isten létezéséről II.
Pro és kontra
Vendég: Waldmann Szabolcs

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 17:00

október 13 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 17 Wednesday

október 18 Thursday

Chinese Rolex és Kőnigh Péter : iRMA koncert

20:00 Chinese Rolex
Cultural imperialism at its best: Original Garage-Indie-Americana from Budapest, led by Jonathan Nelson of Macon, GA, USA.
- Jonathan Nelson - Songwriting, Guitars & Vocals
- Márton Jankovics - Guitars
- Michael Zwecker - Drums and Cowbell
- Gergő Kiss - Bass Guitar
https://www.facebook.com/chineserolex/?ref=br_rs

22:00 Az iRMA! Kőnigh Péter új zenekara, sok új (és régi) dallal.
Tagok:
- Ének, gitár, dalszövegek: Kőnigh Péter
- Gitár: Borbély Péter
https://www.facebook.com/borbelypeter?ref=br_rs
- Basszusgitár: Zoltán Dzsegi Viktor
- Dob: Kreutz László Stalker
https://www.facebook.com/kreutz.laszlo (Art Deco, HÚS,
A.E. Bizottság, Nagy Feró, Millenniumi Földalatti
Vasútvonal, XL Sisters, Ági és Fiúk, Keleti Fény, Fraktál
fúvósok)
https://www.facebook.com/kpmimosa/?ref=settings

Szervezés: Selyebi Péter ShowreC https://www.facebook.com/showrec/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

október 19 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

október 20 Saturday

Ed Is On koncert

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze. A csapat a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutott tovább, majd a következő két évben folyamatosan koncerteztek budapesti és vidéki klubokban, valamint számos fesztiválra is meghívást kaptak. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket ’Velem csak a baj van’ címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek tovább. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Szilágyi Márton - dob
Wolford Beni – billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

október 20 Saturday

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.

DJs:
Nieder
Zenit Incompatible

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 24 Wednesday

október 25 Thursday

Stikli koncert

A Stikli zenekar első lemezének bemutatókoncertje. Előszó helyett. Mindenféle múltjaink átszivárgása és összeérése. Nyeld le, köpd ki. Nincs jelentősége. Az utóíz marad. A STIKLI zenekart hat budapesti fiatal alapította 2016 őszén. A vízió az volt, hogy csináljanak egy magyar nyelvű, tartalmas szövegekkel dolgozó és zeneileg is kifejező zenekart. A zenekar befelé fordul, és azokat a hétköznapi problémákat fogalmazza meg, amivel minden fiatal felnőtt szembesül. Teszi ezt a hat tag sokszínű zenei gyökereinek köszönhetően egyedi megfogalmazásban. Zenéjükben a hangszeres betéteknek ugyanolyan erős kifejező szerepet szánnak, mint a szöveges részeknek.

Tagok: Gulyás Barna – gitár, ének
Nagy Ambrus – gitár, ének
Németh Marcell – trombita
Perlik Márk – billentyűk, vokál
Perlik Róbert – basszusgitár
Ujvári Péter – dobok

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

október 26 Friday

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 27 Saturday

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 31 Wednesday

november 1 Thursday

Pálinka Republik koncert + Halloween House Party

Több csávó, több nemzet, több különböző stílus, egy közös: a PÁLINKA!!!!
Meg persze a zene. Ami legalább annyira több nemzetiségű, mint a tagok, vagy talán még jobban. Tudod milyen az, amikor a magyar vitrus találkozik a mediterrán temperamentummal, és a latin-amerikai hévvel? Gyere el, megtudod! Különleges Halloween buli!

19:00 Kapunyitás
19:30 George Jones
20:45 Alex Vivas (eredeti Ecuador-i zene)
22:15 Palinka Republik!
12:00 Gabriel Dubuc (Latin DJ)

Belépő: 1600 HUF
Minden jegyvásárló a zenekar vendége egy korsó sörre!

Kezdés: 20:00

november 2 Friday

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

Halloween Party zombikkal , vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed.

Az éjfélig jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

Lemezlovas: Lapidem

Kezdés: 22:00

november 3 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Szülők az előbújásról

Akinek előbújik az LMBTQI gyereke, sokszor úgy érzi, hogy ő az egyetlen, akivel ez történik. Most olyan szülőkről készült kisfilm, akik már tudják, hogy nincsenek egyedül.

Az előbújás nemcsak a leszbikus, meleg, biszexuális, queer, transznemű vagy interszexuális (LMBTQI) embereket érinti, hanem a szüleiket is. Nekik is meg kell tanulniuk feldolgozni ezt a helyzetet, sőt saját maguknak is elő kell bújniuk egy LMBTQI gyerek szülőjeként.

Felmérések szerint a magyar népesség 5-8 százalékát teszik ki az LMBTQI emberek. Mégis, a magyarok 44 százaléka szégyellné, ha meleg vagy leszbikus lenne egy családtagja. Ez a Európai Társadalmi Elemzések című reprezentatív kutatásból derült ki tavaly. Pontosan ugyanezt az eredményt mutatta a Budapest Pride idei felmérése is. Abból viszont az is kiderült, hogy a válaszadók 36 százaléka ugyan megpróbálná pozitívan fogadni egy családtagja előbújását, de úgy gondolja, romlana a kapcsoltuk a bejelentés után.
A Háttér Társaság és a Budapest Pride kisfilmje

Vendégeink a hazai LMBTQ szülőcsoport tagjai, valamint Hauer Szilvia projektkoordinátor, pszichológus.

A vetítésen 500 forint ajánlott adományt gyűjtünk melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

november 3 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 7 Wednesday

november 8 Thursday

ELMARAD!! Turbó Méhek koncert

Sajnos a ma esti Méhek koncert betegség miatt ELMARAD!!

A Turbó Méhek ismét rajzanak, ezúttal a Mika Tivadar Mulatóban! Gyertek, és hozzatok magatokkal sárga tengeralattjárót, teknósbékát, és két fél bigyót, illetve kispermetű gyerekeket, akik meghozzák az esőt!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

november 9 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 10 Saturday

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

A Stifler mamája második szülinapja, jó sok pop-punkkal, meg jó haverokkal. Velük ünnepel a legendás Szabadtéri 4akkordos Performansz és a mandolin-ukulele-metál legnagyobbjai, a Moonshine Bros. Sokan leszünk, gyere időben! Hátha józanon is megpillanthatsz valakit.

Program:
19:30 Moonshine Bros.
20:30 Szabadtéri 4akkordos Performansz
21:45 Stifler mamája

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

november 10 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 14 Wednesday

november 15 Thursday

Kelenføld, Restart, Chain Bridge Pop koncert

Kelenføld
A Kelenføld egy budapesti, alternatív pop-rock zenekar. 2017 szeptemberében léptek ki a nyilvánosság elé, amikor megjelent az első, három számos EP-jük Pszichológus címmel. A következő hónap a rendkívül jól időzített, Október című single-ről szólt, majd idén májusban jelent meg az első, Repülőgépek című nagylemezük, ami kísérletező egyszerűségében az utóbbi évek tapasztalatait járja körbe.

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Chain Bridge Pop
"Lendületes, világot megváltó popzene a hétköznapi hősöknek."
_____________LEMEZBEMUTATÓ KONCERT!________________

Hajdu Erik - ének, gitár
Hajdu Zoltán - gitár
Szombathelyi Dávid - basszusgitár
Bauer Attila - dobok
Kádi Balázs - billentyű

►Spotify: https://open.spotify.com/artist/46dO53BaTR9EoWUE07qQiu
►iTunes: https://itunes.apple.com/us/artist/chain-bridge-pop/1316624429
►Deezer: https://www.deezer.com/us/album/52147692
►Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCXGINBgQnZHidM7RNOzu6pw
►Instagram: https://www.instagram.com/chainbridgepopzenekar/tagged/
►Web: www.chainbridgepop.hu

Re-Start Official
Alternatív funky a fővárosból, ahol gyakran kell újrakezdeni.

Az első, "Így a jó" címet kapott pop-rock albumuk, majd első EP-jük, a "Transzformáció" után idén jelent meg a zenekar "Nyugi!" névre keresztelt újabb EP-je, mely a kezdeti pop-rock vonal után már funky elemeket is tartalmaz. Na de nyuginak itt abszolút nincs helye! Re-Start!

► Bandcamp: https://bit.ly/2yXkqRD
► Deezer: https://bit.ly/2NYl5rL
► Youtube: https://bit.ly/2Ao6wKh
► Instagram: https://www.instagram.com/restartofficial/

Lukács Máté - ének, ritmusgitár
Lipcsei János - ének, szólógitár
Szekeres-Gaál Bence - basszusgitár
Teimel Viktor - dobok

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

november 16 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 17 Saturday

A zene éjszakája

19:30
Ravel: Menuet antique
Ravel: Pavane egy infánsnő halálára
Ravel: Sonatine
Debussy: Ballet
Debussy: La plus que lente
Debussy: Clair de lune
Debussy: Tarantelle styrienne

Budapesti Fesztiválzenekar: Szabó Levente, Szefcsik Zsolt – hegedű, Bolyki László – brácsa, Markó György – cselló

20.30
Boccherini: Éjjeli őrjárat
Delibes: Virágok tánca
Albéniz: Asturias, Sevilla
Piazzolla: Libertango
Bartók: Román népi táncok
Gershwin: Lullaby

Anima Musicae Kamarazenekar: Borsos Kata, Kiss Enik – hegedű, Szabó Tamás – brácsa, Kónya Attila – cselló, Gyetvai Gábor – nagybőgő

21.30
Debussy: Egy faun délutánja – részlet
Bach: a-moll partita – részlet
Berio: Sequenza – részlet
Debussy: Syrinx
Vivaldi: A pacsirta – fuvolaverseny – részlet
Vivaldi: Piccoloverseny – részlet
Virtuóz zenekari részletek

Drahos Rebeka – fuvola (Fischer Annie-ösztöndíjas)

További információ: https://www.budapestinfo.hu/hu/programok-es-helyszinek

Kezdés: 19:00

november 17 Saturday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

november 21 Wednesday

november 22 Thursday

The California Nightmares, The Nobody Elses és Skeemers koncert

Menetrend:
The California Nightmares
The Nobody Elses
Skeemers

Skeemers:
Skeemers. Fairlady. Surfpop. Reklámokban már hallhattad őket, itt az ideje, hogy egy koncertet is megnézz magadnak. Sokak szerint tök menő csaj énekesük van, ezzel azért ők is egyetértenek. Fiatalok már nem, de legalább szexik. Pattanj be velük a lejárt forgalmival rendelkező kabrióba, irány a tengerpart és szörfözzünk egyet, hogy együtt felidézzük az örök nyarat.

The Nobody Elses:
A The Nobody Elses zenekar, amely korszaka legelején a basszusgitáros Fodor Dávidból és a gitáros Marschal Rolandból állt, 2013-ban bővült ki Makai Edina dobossal így megtalálva jelenleg is működő formáját. A zenekar nem szívesen határolja be magát műfaji megnevezésekkel, de eddigi munkásságukat tekintve talán a pszichedelikus rock világával hozhatóak kapcsolatba. A 2014-től koncertező The Nobody Elses az erdélyi határokat megnyitva 2015-ben a budapesti KERET blog által szervezett Kikeltető versenyen első helyet nyert, ezáltal a főváros underground szcénájának az egyre ismertebb és kedveltebb zenekarai közé kezdett el tartozni. Olyan klubokban lehetett már találkozni velük mint az A38, ahol a Fran Palermo vagy a Csaknekedkislány előzenekaraként voltak jelen, de felléptek már az Aurórában és a Toldi klubban is. Az együttes első kislemeze, a Lisa, 2015 decemberében jelent meg majd ezt követte a 2016-ban kiadott első nagylemez, a The Soul Piper and The Mischievious Spirit, melynek műfaja a progresszív rock.

The California Nightmares:
A The California Nightmares zenekart 2017 végén alapította három fiatal srác, Virág Levi, Komjáthy Dani és Király Levi. Zenéjük főleg a surf/garage/skate punk stílusra hajaz, ami a srácok atitűdjén is meglátszik. Nyáron jelent meg az első kislemezük RIGHTS címmel az Ígéretes Titánokon, októberben pedig a KERET blog által szervezett Kikeltető versenyen is felléptek. Voltak már a Skeemers előzenekara, valamint léptek fel a Tilos Rádió születésnapi buliján is. Jelenleg az új kislemezükön dolgoznak a srácok, amiről fognak hozni pár számot is.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

november 23 Friday

Takáts Tamás Blues Band koncert

Takáts Tamás - ének, szájharmonikia, gitár
Gál Gábor - gitár
Patyi Sándor - basszusgitár
Tóth Károly - dob

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

november 23 Friday

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 24 Saturday

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 28 Wednesday

november 29 Thursday

Citizen Naiv és Monyo Project koncert

Citizen Naiv:
A Citizen Naiv az ÉLETVIDÁM hétköznapok hírnöke. Fontos célkitűzése, hogy SZÍNT és HUMORT vigyen a szürkeségbe és felpezsdítse a közönségét.
A zenekar tagjai:
Fábián Franciska: szöveg, ének, billentyű, fuvola
Soós Tamás: zene, gitár
Zámbó Ede: basszusgitár
Regős Márton: szaxofon
Lovag Roland: dob

Monyo Project:
A Monyo Project Erdélyből Londonig tévelygő, de Budapesten központosodott zenekar. A cold rock zene energiáját ürügyként használják, hogy eldübörögjenek vele mindenféle dolog legvelejéig. Néha szimfonikus zenekarral, néha füstös klubban a romlás színpadain, vagy a legmenőbb dj-k zenéjével ötvözve, de mindig érezni, hogy az a hatalmas dinamika ami belőlük jön, az valamilyen személyes dolog. Hogyan csinálják? Hisznek a lazaságban. Szimpla Music

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

november 30 Friday

Crescendo és Out of Office koncert

20:00-20:50 Out of Office koncert
21:00-22:30 Crescendo koncert

Crescendo:
Nagyon is szerethető hazai gitárpop az undergroundból a világhírig. Hat srác, akik éreztetik, hogy minden jó (lesz/volt/lehet). Gondolatközpontú szövegek és táncos zene. Sörrel a kézben táncolva kiabálós, meg állva tapsolós zene. Egyre hangosabban, egyre többeknek.

Out of Office:
A Crescendo vendégeként jönnek a srácok izzítani a terepet a 70-80-90-es évek legnagyobb rock legendáinak - "hall of fames" feldolgozásaival, többek között a Lynyrd Skynyrd, Black Sabbath, Michael Jackson, GnR, ACDC, Brian Adams vagy a Nirvana slágereivel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

november 30 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Ingyenes belépés.

Kezdés: 23:00

december 1 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Cukorfalat

A Cukorfalat vetítésével a Labrisz filmklubja a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozathoz kapcsolódik.

‼ A SZOKÁSOSTÓL ELTÉRŐEN, 5 ÓRAKOR KEZDÜNK!

A film sztorija:

Cukorfalat /Hard Candy/
amerikai thriller, 104 perc, 2005. R:David Slade

Hayley (Ellen Page) szép és vonzó 14 éves kamaszlány, aki kortársaihoz hasonlóan sokat lóg az interneten. Egy chat-szobában megismerkedik Jeffel, a 32 éves fotóssal, és pár hét levelezés után találkoznak egy kávézóban. A kialakulóban lévő vonzalmat a személyes találkozás csak megerősíti, és bár érzi, hogy a tűzzel játszik, Hayley beül a nála jóval idősebb Jeff kocsijába, és elmegy vele a férfi házába. A Los Angeles dombjai között meghúzódó villa falait tinédzserlányokról készült provokatív fotók borítják, és Hayley-nek nem lehet kétsége afelől, hogy a férfi vonzalma nem konkrétan neki szól, hanem a kiskorú lányok iránt érzett pedofil vágy hajtja.

A filmklubon ajánlott adományt, 500 Ft-ot gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 17:00

december 1 Saturday

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak 2015. júniusában. A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja, a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma. Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos és Ujvári Flóra, bőgős. A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, a punk, az avantgarde, de a rock és a punk stílusjegyeit is hallhatjuk. Alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzást ad. Bátran mondható, hogy Soma hangja ős-erőként tör fel, különösen a keményebb, rockosabb hangzású számokban, ami egy új szín a palettáján. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, tele dinamikus (néha erős) váltásokkal. Soma többféle karaktert jelenít meg a színpadon, nem csak zenei stílusában, de az előadásban és az énekhangban is.
Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb, hogy felszabadítsa, lelazítsa, feltöltse az embereket. Akkor örül, ha az emberek nagyobb önbizalommal, fülig érő szájjal mennek el a koncert végén. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás - mindez közérthető módon - és a játékosság.

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés, groove box
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

december 1 Saturday

radiocafé 98.6 - emlékbuli

Már több mint 7 éve hallgatott el sokak kedvenc rádiója, de azóta valahogy senkinek nem jutott eszébe összehozni a dj-ket, műsorkészítőket, és persze a hallgatókat… Pedig ki ne szeretne radiocafés zenékre táncolni, és együtt idézgetni a kedvenc műsorajánlókat? Egy egész éjszakás nosztalgiázás azokkal, akiknek a 98.6 hullámhossza örökre a radiocafét jelenti.

A dj pultban is mindenki ismerős lesz:
Cyborg Templar
Infragandhi
Rob
Marvin

Találkozunk december 1-én a Mikában!
(Aki cafés pólóban jön nem kap semmit, de menő!)
A belépés ingyenes.

radiocafé 98.6
Van Barátod.

Kezdés: 22:00

december 5 Wednesday

december 6 Thursday

Timur Lenk és Zebulon Dudora koncert

Zebulon Dudora: https://youtu.be/33roteGGPzs

Timur Lenk: https://youtu.be/CqZUUcMHcpg

Szaloncukor feldobálása engedélyezett, a tálca unicumot /sört inkább óvatosan adjátok fel a színpadra.

A Zebulon Dudora zenekar sokkal szerényebb bárminél, sőt: álszerény, ezért most nem részletezné magát, max bebaszcsizgat ide még egy tanulságos klipet, tessék:
https://youtu.be/uO7wahu6FjI
Meg persze a FB oldalát:
https://www.facebook.com/zebulondudora

A Timur Lenk zenekar tagjai:
Takács "Taki" Zoltán - kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan kefír, húsleves, unicum.
Junger "Sógor" Endre - kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan gyógysör, ha jólesett még három.
Pataki "Dirty" Lőrinc- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan utál vezetni.
HaIász "Fisher" Tamás- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan parasztkolbász házikenyérrel.
Tóth "Totya" Gyula- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan sem talál haza.
Bárkányi "Bárki" Balázs- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan visszamegy a pénztárcájáért
dr. Peller "Rohadék" György- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, néha fagyizik. Elnyal egy puncsot.
http://www.timurlenk.hu/

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

december 7 Friday

Floo és Blue Tips koncert

FLOO:
A FLOO egy indibe, grungeba nyúló alternatív rock duó.
Védjegyük a stenkes riffek és a ragadós, dinamikus dallamok.
A zenekar 2018 januárjában alakult Fodor Gábot gitáros/énekes és Krajnyák N. Bence dobossal.
Első megjelenésük a 2018 szeptemberében kiadott négy számos WHITE RAIDER EP.
A koncertjük gerincét, így természtesen a kislemez fogja adni, emellett a következő anyagukból is meg fognak szólaltatni néhány dalt.

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Első Ep lemezük tavaly tavasszal jelent meg, I Drink Only Water at the Parties címmel, amit decemberben követett az Empire névre keresztelt nagylemezük.
Műfaj: pop, rock, indie, garage
Tagok:
Borszukovszky Flóra - ének, gitár
Makai Máté - gitár
Zsirai Andris - basszusgitár
Heatlie Dávid - dob

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:00

december 7 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 8 Saturday

Hanukai Arconpörgés

A fény ünnepének alkalmából fénysebességgel ugrunk a pesti éjszakába Hanuka 7. napján
Az emeleten karaoke. A pincében csoda: egy éjszakás a parti, de nyolcnak fogod érezni. Welcome fánk + drink. 22h-kor a Szuperrabbi belobbantja a hannukiát.
21:30-ig - FREE
21:30-tól - 1000 HUF
(kapunyitás: 20:30, korhatár: 18)

Kezdés: 20:30

december 12 Wednesday

december 13 Thursday

Hangácsi Márton és Meet Me Midway koncert

Hangácsi Márton:
Énekes-dalszerző. Néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már csak szólóban játszik, a koncertek viszont túlmutatnak a megszokott egyszemélyes, akusztikus előadásokon. A dalok modern átgondolásban, gazdagabb hangszerelésben (elektromos gitár, loop pedál, sample pad) kerülnek színpadra. A két kislemez (Other Lovers, Right In Front Of Me) után Marci első nagylemeze 2017 májusban jelent meg, My True Fairy Tale címmel.

Singer-Songwriter He's been playing in bands for years, also performed as a busker, now he's playing solo. The gigs are more than the usual one-man-band performances: Marci uses extra instruments (electric guitar, sample pad, loop pedal) to make his shows more enjoyable. After his last two EP's, he released his first album My True Fairy Tale in May, 2017.

Meet Me Midway:
Valami nyugodt, visszafogott, lélekig hatoló. Egy énekkel és két gitárral. Néha egy kis szájharmonikával. Mindezt a singer-songwriter és az akusztikus folk műfajain belül mozogva.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

december 14 Friday

Szűcsinger lemezbemutató koncert

„Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót” – Szűcsinger-kötet jelenik meg a Rózsavölgyinél!
A magyar költészet és a zene mindig is társak voltak – de a Szűcsinger valami egészen más. A zene itt rangján kezeli, de nem tiszteli túl a verseket, nem csupán tolmácsolója a versnek, hanem veleszületett testvére, új esélye is.

Szűcs Krisztián zenész és Szálinger Balázs költő jó pár éve vándorolnak közös sorozatukkal, mely egyszerre popzenei koncert és irodalmi est, kabaré és paródia, a visszapillantó tükörben pedig öröm és bánat, sírás és nevetés gombafelhői emelkednek, egyre magasabbra. Duójuk a költészet és a zene
viszonyának újabb, mégis hagyományosabb világát idézi meg. A Szűcsinger hősei ekhós szekereken járnak-kelnek, eltévednek és korábban érkeznek, olykor felléptetik magukkal a barátaikat,
bolondoznak és haragszanak, és egyformán meghatja őket a szerelem, a világháború fájdalma vagy egy falusi kultúrház impozáns mérete. Első kiadványuk az Ennyit tudtunk segíteni címet viseli. A kötethez mellékelt lemezen – amelyen vendégelőadóként Bödőcs Tibor és Kovács Krisztián is közreműködik – főként saját szövegek, részben pedig Karinthy-, Petőfi-, Kosztolányi- és Háy János-művek felhasználásával írott dalok hallhatók, amelyek közé itt-ott prózai betétek ékelődnek.
Maga a kötet pedig egy sokszínű kis válogatás, amelyben a lemez anyagai mellett helyet kapnak a Szűcsinger műsorából mára már kikerült szövegek, van interjú a legelkötelezettebb rajongókkal, és egy Szűcsinger-térkép is, a duó országjárásának eddigi állomásaival.

Herkulesfürdő
https://www.youtube.com/watch?v=UOfTha_8Glk

A betyárok temetője:
https://www.youtube.com/watch?v=ddPnVRzxG9E

14-15
https://www.youtube.com/watch?v=XSO366ZVCGY

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 14 Friday

Rude Girls & Boys Ska Party vol. V.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 15 Saturday

The End koncert

Ligeti György - gitár,ének
Pap Krisztián - ének, gitár
Zságer Balázs - zongora
Winter Csaba - basszus
Némedi Árpád - szájharmonika, ének
Michael Zwecker - dob

Hogy kik is ők?
A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapították zenekarukat és azóta is kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen.
Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes.
Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Müller Péter, Blues Train), Ligeti György (Zagar, Ligeti Gyuri Álomgyára, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Changing Grey, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Michael Zwecker (ex-Kispál és a Borz), Némedi Árpád.
És csak azt játszák, amit szeretnek....aki igazi ÖRÖMZENÉRE kíváncsi, annak hallani kell őket!

THE DOORS, JIMI HENDRIX, THE ROLLING STONES és a TÖBBIEK ahogy csak a THE END tudja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

december 15 Saturday

Rock the Night w/ Hunyi

December 15-én teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 19 Wednesday

december 20 Thursday

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

Sok szeretettel várunk a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára! Idén is készülünk jótékonysági tombolával, ahol most is szuper nyereményeket fogunk kisorsolni. A bulin megvásárolható szelvények árával (500 Ft) egyesületünk munkáját támogatjátok.
Közkívánatra idén is fellép a Midlife Crisis.

Az este menetrendje:
20:00 - Kapunyitás
21:00 - Midlife Crisis koncert
22:00 - Jótékonysági Tombola Show

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 20:00

december 21 Friday

Reményhal koncert

Karácsonyi Nagykoncert, avagy Reményhal a MikARÉNÁBAN!
Igazi csemegével, velős, erős, hosszú koncerttel, szusszanásnyi tőlük meg nem szokott akusztikus dalokkal egyaránt készülnek, az ő imádott és szeretve tisztelt közönségüknek! Lesz szalonnacukor, halcsók, soha nem hallott dalok, sokat hallott dalok és minden, ami Reményhal!

Kapunyitás: 20:00
Koncertkezdés: 21:00

Belépő: 800HUF

Kezdés: 21:00

december 21 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 22 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 26 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

december 26 Wednesday

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.) Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: bringalakulat@gmail.com

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 27 Thursday

Meztelen Diplomaták Akusztik

Évzáró koncertjüket mutatják be a Meztelen Diplomaták. A zenekar első nagylemeze a Sellő Grand Hotel 2013-ban jelent meg, amely után nem csak Budapesten, de vidéken is egyre népszerűbbé váltak az alulöltözött nagykövet urak. Az elmúlt években egy további EP és kislemez látott napvilágot, és közben végig koncertezték az országot keresztbe-kasul. Energikus, vidám zenéjüktől mindenki táncra perdül. Nem is nagyon kell őket ennél jobban bemutatni, hiszen nem először csapnak fergeteges bulit nálunk.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

december 28 Friday

Takáts Tamás Blues Band koncert

Takáts Tamás - ének, szájharmonikia, gitár
Gál Gábor - gitár
Patyi Sándor - basszusgitár
Tóth Károly - dob

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

december 28 Friday

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 29 Saturday

Maszkura és a Tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a Tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik legmagasabb művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon.A cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat.
Magával ragadó zenéjük a legjobb soul / funk / hip-hop muzsikák hagyományain alapuló, kísérletező, szenvedélyes esztétikai álmodozás.
A Maszkura és a Tücsökraj eddig négy nagy- és két kislemezt jelentetett meg – ezek közül a Szégyentelent, a Kérlek, így szeress!-t és a Pesti nőket is jelölték már az év albuma díjra. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga! stb.) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek.

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 21:00

december 29 Saturday

Mana Mana Cirip Cirip - Savages y Suefo

A Savages y Suefo dj/producer duó a budapesti eklektikus zenei szcénából jön. Fellépnek dj-ként és live actként, zenét készítenek, és saját kiadót irányítanak Mana Mana Records néven. 2008 óta olyan elismert zenekarokat és producereket remixeltek, mint a [re:jazz], Kid Loco, Watcha
Clan, vagy legutóbb az Anima Sound System. Debütáló albumuk 2013 januárjában került a boltokba világszerte. Megjelenésekor a hét lemeze volt a népszerű Funkhaus Europa és a multicult.fm rádióknál. A Judie Jay közreműködésével készült Ballroom Breakers című dalukat egy sor népszerű válogatáslemezre liszenszelték és azóta is játsszák a rádiók.
2018 fontos év a srácoknak, idén tíz éves a formációjuk és novemberben került a boltokba
„Brotherhood” című második albumuk a német Agogo Records kiadásában. Az új számokban
énekesként besegít Ashley Slater (Freak Power, Kitten and the Hip), Denise M’Baye (Mo’ Horizons),
M3NSA (RedRed, Fokn Bois), Bryant Goodman (Mystical Plants), MC Fedora és KRSA (PASO) is.
Az albumot itt lehet meghallgatni:
https://savagesysuefo-agogo.bandcamp.com/album/brotherhood
www.facebook.com/savagesysuefo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 30 Sunday

WINDOW X SPEIZ BOIZ Évzáró

Hip-hop beatekből fordulunk elektronikába a két zenekar évzáró buiján a Mikában.
A speiz boiz funk-hiphop-jazz körülmozgó instrumentál grúvolása után, a lassabb de súlyosabb basszusokat hozó Window dalok, majd ezen stilusok elektonikus tánczenei darabjai kerülnek elének.

Window:
Bécsy Bence - gitár
Csizmás András -moog
Jancsovics Máté - dob
Kocsis Bence - ének, gitár

Speiz Boiz:
Sági 'Vanis' Viktor - gitár
Heilig Tamás - basszusgitár
Boros Levente - dob

Kedvezményes belépő a fellépés napjáig: 800 Ft
Regisztrálj az email címeddel az alábbi honlapon http://windowmusic.eu

Helyszíni belépő: 1200 Ft

Kezdés: 21:00

december 30 Sunday

PRE NYE Back to the 80's

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

december 31 Monday

Tilos Rádió Szilveszter

Megint elszaladt egy év és megint – immár hagyományosan – TILOS SZILVESZTER a MIKÁBAN, és megint két helyszínen játszik Palotai és a többi híres Tilos Dj, éjfél előtt majd megint lángol a nagybőgő és szól az őrült rockabilly a Dynamite Dudes koncertjén.
Az érkezésnél welcome-pogácsa, a buli este 8-tól reggelig tart.

A fenti közösségi térben inkább funk, hiphop és seggrázás lesz, de még nincs kőbe vésve, a Dj lineup még alakulhat, de nagyjából rájuk számíthattok:
Sztyepp
Zotyka
Szamosi
Hentes
Clairvo

A lenti koncertteremben majd house szól és techno, electro, és némi komolykodás, a Dj-k pedig:
LN/SO
Minek b2b Minich
Sematic
Palotai
Ohmikron
Ferenc Szanati
AeRo

Tilos támogatói jegyek a helyszínen: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

január 4 Friday

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 5 Saturday

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 9 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 10 Thursday

GranCanada, OHNODY és DRMRZ koncert

Évindító est 3 bandával a Mika Tivadar Mulatóban. A DRMRZ debütál, a GranCanada másodszor lép színpadra, hozzájuk csatlakozik az OHNODY is.
Kapunyitás: 19:30
20:00: DRMRZ debut
21:00: GranCanada
22:00: OHNODY

GranCanada: A teltházas debüt után ismét színpadon a 8 tagú hiphop-r&b formáció. Pálmalevelek, fúvósok, színes ingek, extravagáns frontemberek, tengerentúli flow amire számítani lehet. Bemutatkozó EP-jük tavasszal érkezik, januárban az Intim Torna Illegál előtt is fellépnek.

OHNODY: Hegyi Dóri több közreműködést és vendégéneklést követően nem olyan régen szólóprojektjével jelentkezett. A Water című debütdal után hamarosan érkezett is a Nude című koncept EP, ami az emberek közötti érzelmi, romantikus és szexuális feszültségeket fejtegeti. A dalokban a Dóritól már megszokott puha melankóliával átitatott szövegvilág kerül előtérbe, minimál elektronikus alapokra helyezett alternatív indie köntösbe bújtatva. Nem sokat várt Dóri és a tavaszt első magyar nyelvű dalának megjelenésével zárta. A Hideg az emlékeken való rágódásról szól, a múltat szimbolizálja, ami bármikor bekúszhat a gondolatainkba.

DRMRZ: " Mária Terézia óta nem volt az országunknak ilyen termékeny embere" OV.
Először áll színpadra ebben a formában a Dobos Kristóf vezette, az Év dalán is versenyben lévő DRMRZ.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

január 11 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 12 Saturday

Jóanépi és Fák Alatt koncert

Jóanépi:
A Jóanépi zenekar 2017 tavaszán, egy baráti örömzenélés során alakult. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is. A zenészeket jól ismerhetjük más együttesek, a Góbé illetve az Aurevoir soraiból.
A zenekar tagjai:
Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura
Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki
Czupi Áron - ütős hangszerek
Orosz Kristóf - gitár, ének
Cseke Dániel - szaxofon
Kocsis Levente - basszusgitár

Fák Alatt Zenekar:
A Fák Alatt Zenekar az altert vegyíti indie-vel, és némi népivel. A műfajra egyszer a bölcsészdance zsánernevet húzták rá, amit a zenekar azóta büszkén vállal. A zenekar célja, hogy minél több emberhez eljuttathassák gondolkodtató, mégis vidám zenéjüket. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Az említett "korunk fiai": Pál Gergely (gitár, ének), Kovács Kristóf (hegedű), Nyéki Ábel (basszusgitár), Vörös László (dobok)

PROGRAM:
20:30 Kapunyitás
21:00 Fák Alatt Zenekar
22:00 Jóanépi

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

január 12 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 16 Wednesday

január 17 Thursday

Kicsi a Világ, Ohm Maid és Herself koncert

Kicsi a világ:
A Kicsi a Világ különleges zenei világa egyedi, eklektikus, kicsit elszállós, elgondolkodtató, valódi érzelmi utazás és zenei élmény. A dalok talán leginkább a ’90-es évek és a mai pop-rock irányzataiból kialakuló eklektikus hangzásvilágot tükrözik, fellelhetők a chilloutosabb, akusztikusabb hangzások is, melyek végül egy egységes és egyedi egészet alkotnak. A koncert különlegessége, hogy egy-két jól ismert számot most először magyar nyelven mutatnak majd be.

Ének: Korányi Dorka
Gitár és vokál: Gömöri Marci
Billentyű és vokál: Kristóf Misi
Basszusgitár: Mészáros Lőrinc
Dob: Tasos Nikosz

Ohm Maid:
Egy többnyire budapesti pszichedelikus rockzenekar, bár az ütős-rúgós szekciót illetőleg már náluk is betette a lábát a fránya Kelet. Jelenleg az első nagyon nagy lemezükön dolgoznak, amiről (remélhetőleg) már fognak is új számot játszani ezen a bulin.

Herself:
A 2018-ban alakult Herself szívesen kísérletezik az underground életérzés, az elektro effektek és popzenei elemek összekeverésével. A zenekar nyáron a Művészetek Völgyében adta első koncertjét, Budapesten pedig a Mika Tivadar Mulatóban mutatkoznak be.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

január 18 Friday

Köpönyegforgatók és The Medley’s koncert

Köpönyegforgatók:
A Miskolc-Budapest tengelyen élő-alkotó pop-rock trió dalai különböző stílusokba bele-bele kóstolgatva is egy nagy egésszé állnak össze. Számos megnyert tehetségkutató jelezte indulásukkor, hogy amit csinálnak, arra bizony van igény, és a közönség mellett a szakma is elismeri őket. Koncertjeiken folyamatos a kontakt a közönséggel, akik rendre veszik is a lapot - egy Köpi koncertről soha nem távozott még senki egy-egy ott helyben megtanult dalrészlet, netán súlyos dallamtapadás nélkül. Budapest jelentős helyei mellett immáron a vidéki helyszíneken is utat törtek, rajongótáboruk folyamatosan növekszik.

The Medley’s
Budapesti post-blues, urban-rock együttes. Az alapító tagok Magos Bálint és Pauer Gellért olyan zenei hangulatot álmodtak meg, ami a nagyvárosi életforma visszásságait és neurózisait intelligens cinizmussal és sötét humorral közvetíti. A szövegek gyakori motívumai a szerelem, a félelem, a főváros és egyéb függőségek. Jellegzetes színpadi műsoraikkal gyakran koncerteznek országszerte. Első EP lemezük 2013-ban jelent meg Ragadj Magaddal címmel, hat dallal, olyan neves zenészek gondozásában, mint Kirschner Péter (Európa Kiadó, Sziámi Andfriends).
Pauer Gellért - szöveg - ének
Magos Bálint - zene - szólógitár
Békés Péter - ritmusgitár
Bóra András - basszusgitár
Kárpáti Zoltán - dobok
Szita Kriszti - vokál

20:00 The Medley's
21:00 Köpönyegforgatók

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

január 18 Friday

Rock the Night w/ Hunyi

Januárban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 19 Saturday

Gyík zenekar Symphonic

2019. január 19-én a Mika Tivadar Mulatóban igazán kivételes este lesz - a Borsa nem csak hogy fel fog állni a cajonról, de még looperezni sem fog! Luc Gizivel és fekete öves ritmusszekcióval kiegészülve áthangszereltük a kedvenc saját magunk által írt dalokat, hogy aztán jól megmutassuk nektek, milyen az, amikor nem veszik el bennünk egy rockzenekar. Komoly zenei utazás lesz, a legkomolyabb.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

január 19 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 22 Tuesday

MMAMT lemezünneplő - lemezhallgató

Január 15-én jelenik meg Egyedi Péter szerzői debütálása Mindenkinek megvan a maga története néven. Egy héttel később sok szeretettel várunk a MMAMT lemezünneplő // lemezhallgató estjére a Mikába, ahol

- meghallgatjuk közösen az új MMAMT-lemezt
- Frankó Roni kérdezi Egyedi Pétert mindenfélékről
- de igazából bárki kérdezheti Egyedi Pétert
- kapható lesz a lemez és mindenféle kedves portéka
- egy mini-performansz sem teljesen esélytelen

A belépés zéró forint, becézve zérusz.

Kezdés: 19:00

január 23 Wednesday

január 24 Thursday

Ben Leavez live set és IMITATION koncert

Imitation:
Indietronica, weird pop, art-pop, electronic pop, trip-hop, no style. Valahol a The Knife – Björk – Bonobo háromszögben helyezkedik el az önmagát weird popként meghatározó formáció zenéje, melyben Pápai Zsanett énekel a legkülönbözőbb hangszíneken és hangulatokban Gödri Bulcsu furcsa, hol karcos, hol melankolikus alapjaira. A szeptemberben megjelent The Original című első album „eklektikus, szilánkosabb, hidegebb, kísérletibb hangzásokra épülő” anyagában protest songok éppúgy helyet kapnak, mint személyes és lírai megszólalások és bizarr szerepdalok.
Pápai Zsanett – vocals
Gödri Bulcsu – Akai MPC X
+ outstand – visual performance

Ben Leavez:
Ben Leavez egy experimental downtempo projekt mely absztrakt ritmikákkal és hangszeres elemekkel színesíti a mai elektronikát. Zenéjét leginkább disszonancia és a konszonancia szent harca, valamint az emberi gépiesség jellemzi. Live produkcióiban tört ritmikák dominálnak, újabban azonban techno orientált lüktetések is fontos szerepet nyernek.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

január 25 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 26 Saturday

PinUps és Ludditák koncert

A PinUps egy 2014 óta létező négytagú punk-rock csajbanda, három éve a két Luddita-MC-vel, Mókival és Titával kiegészülve – tehát hatfős, és újabban azért elég hiphopos is. Egy léggitározós szülinapi videó után lényegében a közönségigény hívta életre a zenekart és a kezdeti „csak a barátok örömére” összehegesztett kedvenc számok feldolgozásai után nekiláttak saját dalokat is írni, majd leigazolták a két Luddita-lányt. A szűk körű privát bulikat elég hamar menő koncerthelyekre cserélték: A Fishing on Orfű színpadától a Sziget Magic Mirror sátrán át a Tel-Aviv Pride klubbulijáig. A gitárral (Orsi), billentyűvel (Zsuzsi), basszussal (Lindus) és dobbal (Vivi), felálló PinUps-bulikon Nagypál Orsi énekhangja elég rendhagyó módon vegyül a Ludditarikácsolással – Nanushkától Matuskáig, komfortzóna-tágítástól agyszűkítésig, hüvelyi ultrahangtól buzilobbiig minden terítékre kerül. A feminista, csajközpontú témaválasztás mellett izgalmasan játszanak a női szerepekkel: full sminkben és flitteres miniruhában segget rázva zúznak. A PinUps kemény, mint a jég verése, lendületes és vidám kisbetűs zenekar, ami pár száz fős klubokban működik a legjobban, és riszálni ugyanolyan jól lehet rá, mint hajat lóbálni vagy pogózni ájulásig. Zenéjükben egyaránt megtalálható klasszik rock ősereje, a punk egyszerűsége, a 80-as évek alter elszállása megspékelve hiphoppal.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

január 26 Saturday

Rude Girls & Boys Ska Party vol. VI.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 30 Wednesday

január 31 Thursday

Stikli Ska Night x Kama3

Stikli:
Még több fel-le, még kevesebb cha-cha-cha, de leginkább önfeledt ugrándozás várható januári koncertükön. Néhány dalukat igazán bulizós ska-feldolgozásban hallhatjátok majd, kiegészülnek vendégzenészekkel is, és pár friss ropogós Stikli dalt is bemutatnak.

Kama3:
A Kama3 ezúttal is négykeréken szállítja majd a hangulatot. Távol-keleti szerelmek, elfeledett nyarak, francia nyelvlecke és lájfsztájl.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

február 1 Friday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 2 Saturday

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 6 Wednesday

február 7 Thursday

Turbó Méhek koncert

A Turbó Méhek ismét rajzanak, ezúttal a Mika Tivadar Mulatóban! Gyertek, és hozzatok magatokkal sárga tengeralattjárót, teknősbékát, és két fél bigyót, illetve kispermetű gyerekeket, akik meghozzák az esőt!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

február 8 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 9 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 13 Wednesday

február 14 Thursday

Korlátlan fogyasztás koncert

Jellemzően a 70-80-as évek külföldi és magyar rock zenéjét játsszák, de korábbról és későbbről is vannak számok. A zenekar tagsága az elmúlt 26 évben változatlan, tavaly januárban volt a 25 éves „szülinapi” fellépésük. A felállás két gitár, billentyűsök, basszusgitár, és dob.
A repertoárban nagy hangsúllyal vannak jelen a P. Mobil és a HBB számok, de játszanak magyar részről még Skorpiót, Piramist, LGT-t is. Külföldi zenekarok zenéi között vannak Deep Purple, Steppenwolf, Black Sabbath számok, de pl. Eagles, Dire Straits és Smokie is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

február 15 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 20 Wednesday

február 21 Thursday

Bad Groove koncert

Dögös groove-ok, dinamika, fülbemászó dallamok, nagy, közös éneklés.
Kövendi Eszter - ének
Csengeri Tamás - gitár,
Csiki Antal - basszusgitár, dalszerző
Mózes Zoltán - billentyűk
Rácz Áron - dobok
Rabkovács Péter - szaxofon

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

február 22 Friday

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 23 Saturday

Szesztilalom Party

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: LAY DNA & Lapidem
Electroswing, vintage és modern pop.
Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 27 Wednesday

február 28 Thursday

Corgi és Akin Manakin koncert

Corgi:
Budapesti zenekar, formációjuk 2016-ban kezdett el zenélni Trains 2 Berlin néven saját számokkal. Ahogy haladtak előre, kezdett körvonalazódni a zenei identitásuk, és végül úgy döntöttek, hogy nevet változtatnak. 2018 óta Corgi néven alkotnak tovább, dinamikusan fejlődnek zeneileg, és ízlésben egyaránt. Stílusuk britpop, indie pop-rockkal ötvözve és egy kis elektronikus new wave-vel megfűszerezve. 2019 tavaszán adják ki első nagylemezünket, amelyből egy kis ízelítő hallgatható youtube csatornájukon:

https://www.youtube.com/channel/UCXOBYQln142wDoVFhP12XwQ
https://www.youtube.com/watch?v=QUEHvR2_sgs

Akin Manakin:
Budapesti formáció, zenéjüket a kísérletezés jellemzi, amely a pop és egy szokatlan hangzásvilág határait mossa össze.

Belépő: 1000Ft

Kezdés: 20:30

március 1 Friday

ZH presents: Kelenføld

A Zeneipari Hivatal végzősei (leendő menedzserek, koncertszervezők és egyéb zeneipari pályakezdők) havi egy pénteken a Mikában mutatják meg, hogyan lesz a tananyagból valóság, koncertszervezés modulzáróból Artisjus műbejelentő!
A három péntekből álló koncertsorozat alternatív pop-rock, indie vagy egy kis shoegaze produkciókat mutat be a Mikába érkező közönségnek.
Hozd el barátaidat és töltsd velünk március első péntekét!

A koncertsorozat első vendége a Kelenføld!

“Egyszerű, hatásos indie rock és olyan dalszövegek, amik átélhető tapasztalatokat fogalmaznak meg kesernyés-vicces iróniával.” - így nyilatkozott a Kelenføldről a Recorder a 2018-as albumpremierük kapcsán.
A zenekar tagjainak érdeklődési köre a szerelem, világbéke, illetve a hő- és áramlástan. A zenészek szerepe is tökéletesen le van osztva: Sebi, a szerelmes tudós művész, Dani a felelősségteljes állampolgár, Gyuri, aki mindig hangosan kiabál és Tomi, akinek minden évben már csak egy év van hátra a suliból - ők hozzák nekünk a talpalávalót péntek este.

2017-ben indultak - nem meglepetés, Budapesten. Hogy ne csak az elnevezés legyen meghökkentő, az első, 3 számos EP-jüket Pszichológusra keresztelték, majd októberre időzítették az Október című single-t és 2018 májusában jelent meg első nagylemezük, a Repülőgépek.
A repülés mellett hajókon is örömmel töltik az idejüket: felléptek már az A38 Hajón és a TRIP Hajón, de a Mika Tivadar Mulatóban is visszatérő fellépők. Vidéki nagyvárosokba is
előszeretettel mennek koncertezni - akár egyedül, akár Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában, legutóbb pedig a Petőfi TV-ben meséltek arról, hogy mi köze van a Balatonnak Kelenföldhöz.

Biztonsági öveiket kérjük becsatolni, hamarosan felszállunk!

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Balaton György (gitár, ének)
Fehér Tamás (szólógitár)
Nagy Sebestyén (basszusgitár, vokál)
Pass Dániel (dob)

Kapunyitás: 20:30, kezdés: 21:00
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

március 1 Friday

We <3 R'n'B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

március 2 Saturday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Depeche mode, Blondie, Kim Wilde, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.

DJ: Lapidem (FR)
A belépés ingyenes.

One night dedicated to the best hits of the 80s. Countless artists to be expected such as A-Ha, Michael Jackson, Depechr Mode, Blondie, Kim Wilde, Madonna, Culture Club and so many more.

DJ: Lapidem (FR)
Free

Kezdés: 22:00

március 4 Monday

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 6 Wednesday

március 7 Thursday

Keresztkérdés - elüt lemezbemutató // vendég: Tibes live

Keresztkérdés:
A Keresztkérdés live zenekar 2009-ban alakult és számos klubkoncertet és vidéki fellépést követően az első Szikra díjról a legjobb zenekarnak járó szakmai díjat hozták el. Stílusuk a nagylétszámú hip-pop; hip-hop, soul és funky alapokra építkező, közérthető élő popzene képzett és virtuóz zenészekkel, sok szintivel. Ebben az évben fellépett a Papp László Budapest Sportarénában az Ez az a nap rendezvény nyitó zenekaraként, élőben játszott a BalconyTV erkélyén. 2017-ben az Irie Maffia rapversenyén elért negyedik hely mellett az NKA Hangfoglaló Program támogatásának elnyerésére a legbüszkébbek. A program jóvoltából és keretében 2018 végén jelent meg harmadik albumuk az "Elüt", rajta a "Száraz lábbal" című számmal, amihez videoklip is készült.

Tibes:
Csaba Tibor „Tibes” 2009 óta foglalkozik rappeléssel, Fluor Tomi és a Hősök támogatásával bontogatta szárnyait, a 2012-es Red Bull Pilvakeren 3. helyezett lett. Tibes már a mikrofon végleges letételén gondolkodott, amikor találkozott az EMLP nevű formációval, ami nemcsak zenei pályafutását, de az életét is megváltoztatta. Alvajárók ébredése című, 2018-ban megjelent dala elnyerte a Szikra-díjat (Legjobb videoklip), illetve bekerült a verseny öt legjobb dala közé is.

Belépő: 900HUF
vagy 1800HUF (ajándék limitált példányszámú Keresztkérdés - Elüt lemezzel)

Kezdés: 20:30

március 8 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 9 Saturday

Idegen koncert

Az Idegen zenekar második születésnapi koncertje.
Tagok:
Kunics Olivér - basszusgitár, ének
Galgóczi Olivér - gitár
Langó Ádám - perka, elektronika
Dencs Dominik – dob
Az Idegen semmiről sem hazudik, nincs felesleges sor, sem hang. Az Idegen egység, ami izgalmas utazásra hív és magával ragad. Az Idegen olyan underground élményt nyújt, amitől nehezen kapsz levegőt, minden szorongásod a tánctérbe taposod és velük üvöltöd, hogy „nincsen több félelem”.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

március 9 Saturday

Rock the Night w/ Hunyi

Márciusban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 11 Monday

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 13 Wednesday

március 14 Thursday

Atomic Playboyz koncert

Az Atomic Playboyz 2013-ban alakult, de jelenlegi, véglegesnek tekinthető formáját 2015-ben nyerte el. Stílusuk leginkább a glam, a sleaze és a hard rock kategóriákhoz áll közel némi punkos felhanggal vegyítve. Mivel azonban egyik kategóriába sem illenek teljesen bele, így egyedien a ROCK-SHOCK-POP elnevezést használják. Fontos számukra, hogy a külsőségekben is érvényesítsék mondanivalójukat. Több külföldi, és magyar zenekar bizalmát elnyerték már az évek során, és bíznak benne, hogy a közönség is hasonlóképp vélekedik majd a bemutatkozó lemezt meghallgatva, ha pedig elmegy a koncertjükre, átszellemül és átérzi a ROCK-SHOCK-POP lendületét.
Első lemezünk címe Searchin’ For Gods, Livin’ Like Dogs. Hangulatában és szövegvilágában is többnyire vidám hangvételű, de mégis találhatók benne elgondolkodtató elemek, amik miatt esetleg pozitívabb irányba változhat a hallgató hozzáállása a további életében.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

március 15 Friday

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

március 16 Saturday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita a szocializmusról pro és kontra.
Vendég: Farkas Zsolt

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

március 16 Saturday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

Kezdés: 22:00

március 18 Monday

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 20 Wednesday

március 21 Thursday

Meszecsinka koncert

2018-ban a Meszecsinka „Álomban Ébren” c. albuma nyerte meg a Fonogram díjat a világzenei kategóriában. A zenekar fellépett komoly fesztiválokon Portugáliában, Németországban és Oroszországban, Magyarországon a Sziget Világzenei Színpada és a MÜPA az év csúcspontjai.Idén 10 éves a zenekar. Ezt egy új albummal ünnepli meg és újabb külső és belső területek meghódításával. Az új lemez májusban jelenik meg, de a Mikában is hallható lesz már több dal belőle. A zenekar épp lázas stúdiómunkálatok közepette van.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

március 22 Friday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 23 Saturday

Purimi Arconpörgés

Március 23-án alaposan megpakoljuk a Hámán-táskát! Eljött a sorsvetés ideje! 
A tánctéren IzraPOP es electro-tornádó csavarja a fejedet.
Teljesen belezavarodsz! => MAF Mordeháj? MAF Hámán?
Welcome drink a jelmezben érkezőknek.
Táncold ki a gyász Hámánt a klubból! Nyoma se maradjon.
További infók a buli részleteiről az alábbi linken: https://goo.gl/feCsbY

kapunyitás - 21:00

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 25 Monday

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 26 Tuesday

Hangképző “Duets” Piano live koncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres Mónika, Lelkes Reny, Kovács Réka és Takács Noémi énekes tanítványai.

Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

március 27 Wednesday

március 28 Thursday

Madrapur és Hold Utca koncert

Madrapur:
Alt-pank jóság.
Szabados Gábor / ének, gitár
Kozma Máté / ének, gitár
Ferencz Bence / bass
Nagy Gábor / dobok

Hold Utca:
Magyar nyelvű zenekar, sok-sok hazai és külföldi Alter inspirációval. Az 'Óriások Vagyunk' című lemezük tavalyi megjelenése óta gőzerővel dolgoznak az új számaikon, amikből többet is be fognak mutatni ezen a koncerten.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

március 29 Friday

Crescendo koncert

Crescendo koncert

Nagyon is szerethető hazai gitárpop az undergroundból a világhírig. Hat srác, akik éreztetik, hogy minden jó (lesz/volt/lehet). Gondolatközpontú szövegek és táncos zene. Sörrel a kézben táncolva kiabálós, meg állva tapsolós zene. Egyre hangosabban, egyre többeknek.
A Crescendo (az évszázad egyik zenekara) idén tavasszal egyetlen egy alkalommal hangoskodik a fővárosban. Ez az az alkalom. Nincs másik lehetőség, most kell jönnöd!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

március 29 Friday

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 30 Saturday

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 3 Wednesday

április 4 Thursday

Nene születésnapi koncert / Vendég: Livingroom

Mi a Nene? A tagok sokszínű zenei hátterének találkozásában kiforrott, vidám popzene. Tapadós refrének, sajátos szöveg- és harmóniavilág jellemzi őket. A Nene üde színfoltja a hazai poppalettának. A zenekar a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán alakult 2017 tavaszán. Első daluk 2017 nyár végén jelent meg ‘Vártalak’ címmel, majd szinte azonnal bejutottak A Dal 2018 top 30-as mezőnyébe a ‘Mese a királyról’ című dalukkal. 2018-ban az Öröm A Zene országos döntőjének különdíjasa lett. Legújabb daluk, a ‘Vigyázok Rád’ a Soundcam Productions oldalán jelent meg 2018 októberében, és rövid időn belül az egyik legnépszerűbb dal lett a csatornán. Tavasszal koncerteznek a Margaret Islanddel, felvidéki turnéra indulnak, közben több új dalt is bemutatnak.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

április 5 Friday

ZH presents: Magácska ft. Maszkura

A Zeneipari Hivatal bemutatja a város legvagányabb dalszövegeit író Magácska és a nem kevésbé huncut Bíró Szabolcs ’Maszkura’ közös koncertjét a Mika Tivadarban. Mit kezd egymással harmonika és a belvárosi vadromantika? És milyen az a zenekar, aminek három frontembere van, mégsem Irie Maffia, mégsem Quimby? Április legtáncolósabb estéje lesz a Mikában ez a koncert. Gyere el, boldogabb leszel utána!

Terényi Eszter Gabriella (ének)
Kardos Csaba (ének, gitár)
Nagy Zoltán (ének, gitár)
Sárdi Ádám (basszusgitár)
Földi Balázs (dob)

A zenekar vendége:
Bíró Szabolcs ’Maszkura’ (harmonika, ének)

Kapunyitás: 20:30
Kezdés: 21:00

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

április 5 Friday

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 6 Saturday

Gobbi Hilda Filmklub: Cameron Post rossz nevelése

Ezzel a filmmel a reparatív terápia témáját vesszük elő.

Az árva Cameron Post az ultrakonzervatív nagynénjénél nevelkedik a kilencvenes évek elején. Amikor a végzősök bálján rajtakapják egy autó hátsó ülésén, ahogy egy lánnyal csókolózik, drasztikusan megváltozik az élete. Átnevelő táborba küldik, hogy "kigyógyítsák" leszbikusságából. A tábort a szigorúságáról ismert Dr. Lydia Marsh vezeti a testvérével, és Cameron szövetségeseket keres, hogy túlélje azt az időt, amíg a vendégszeretetüket élvezi.

A film után Dr. Ritter Andrea klinikai szakpszichológussal és Márton Imrével beszélgetünk.

A filmklubon 500Ft ajánlott adományt gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

április 6 Saturday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 10 Wednesday

április 11 Thursday

Blue Tips, God & Monkey és Warshow koncert

Blue Tips:
A zenekar 2016 áprilisában alakult Budapesten. Flóra Borszukovszky és Zsirai Andris szerelme indította útnak az akkor még instrumentális zenének hívott projektet. 2017 áprilisában csatlakozott hozzájuk Heatlie Dávid, dobos és énekes, az ifjú. Ekkor jött létre első nagylemezük, melyen 7 dal szerepelt. Miután első koncertjeiknek nagy visszhangja volt, újra stúdióba vonultak, video- és dalszöveges klipeket gyártottak. Egy tiszteletes tanácsára gitáros meghallgatást tartottak egy helyi kávézóban, ahol megismerkedtek Makai Mártonnal.

God & Monkey:
Zenei hagyomány, szenvedély és magabiztos temperamentum. Ezek hármasa adott gyeplőt Attila és Dani 2012-ben induló közös projektjének, amelynek nem titkolt célja, hogy egy szép hagyományokkal rendelkező, bár itthon kihalófélben levő műfaj egyik utolsó, színvonalas fenntartói, rendíthetetlen elkötelezettei legyenek. Ahogy zenetörténelemből számos nagy vetélkedést ismerünk, a zenészek két ellentétes - olykor egymással viaskodó - világának közös munkájából mára egy olyan színpadi produkció kerekedett, melynek igazi nyertese, maga a hazai és külföldi klubokat látogató közönség. Habár a God&Monkey zenekar electro/dance/punk/rock zenei forradalmának nincs sok köze Attila és Dani projektjéhez, érdemes velük is egy tartalmas, energikus estére találkozni.

Warshow:
A WARSHOW pszichedelikus indie punkot játszik. Bánatos, de dinamikus zene, amit élőben kell hallani. Ez lesz az egyetlen tavaszi koncertjük, mielőtt visszavonulnak a stúdióba, hogy második kislemezüket fölvegyék.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

április 12 Friday

Stifler Mamája és Burning Hate Heroes koncert

Stifler Mamája:
Pop-Punk a 90-es és a 2000-es évekből, Punk goes Pop átiratok a korszak legnagyobb dalaiból és saját dalok.
Kerényi László - ének, gitár
Kátai Artúr - gitár, vokál
Sipos Zoltán - basszusgitár
Kosztolányi János - dob

Burning Hate Heroes:
A Burning Hate Heroes 2017.05.13-án alakult Orosházán. A műfaj: pop-punk/punk-rock/pop-rock, mint pl.: a Good Charlotte, Sum 41, Blink-182, Billy Talent, de nem csak feldolgozásokat játszanak hanem saját dalokat is.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

április 12 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 13 Saturday

Jurij koncert

A Jurij idén lett nagykorú, amit a Mika Tivadar Mulatóban ünnepel meg a zenekar. A srácok koncertjeiken néha komoly, máskor enyhén infantilis, kéz- és lábdobálós szocrock dalaikkal táncoltatják meg az embereket. Eddig hat albumot és három kislemezt jelentettek meg, játszottak már Londonban és Berlinben, voltak egyetemi tananyag Lengyelországban, adták zenéjüket filmfesztiválos versenyfilmhez, és egyetemi vizsgafilmekhez is, valamint bakelitlemezt is adtak ki.
Győri Gábor - gitár
Polák Péter - gitár, ének
Sándor Dániel - dob
Somogyi Ferenc - basszusgitár

Belépő:
Elővételben: 1200HUF
Helyszínen: 1500HUF

Kezdés: 19:30

április 13 Saturday

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 17 Wednesday

április 18 Thursday

Jammal & The GrooveTroop, István (ex Carbonfools) és Noé koncert

Jammal & The GrooveTroop:
A zenekar 2017-ben alakult. A műfaj, amit játszunk BrassBeat; azaz a hip-hop, pop, R’n’B, illetve rap zene keveredése a fúvószenével. A felállás rendkívül exkluzív: trombita, szaxofon, harsona, tuba és dob hangszerekből áll, melyet olykor ritmusos rap szövegek és pörgős beatbox (szájdobolás) fűszerez. Az akusztikus hangszerek lehetővé teszik, hogy a produkció bármilyen helyszínen, akár hangosítás nélkül is egyből megszólaljon. Repertoárunkon szerepelnek - a mai és régebbi világslágerek mellett - saját szerzemények is. A különleges, egyedi hangzásvilág újdonságként hat a hallgatóságra.
https://www.facebook.com/JammalGT

István (ex Carbonfools):
Fekete István, a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa saját szerzeményeit mutatja be akusztikus gitárra és looperre hangszerelve. A zenét és a szöveget a 60-as évek beat korszaka inspirálta.
Eddig megjelent dalok:
http://itunes.apple.com/album/id1249508899?ls=1&app=itunes
https://open.spotify.com/album/3EEmGc4MdRtovayqgjfBfd

Noé:
2017-ben alakult dob-basszus-gitár felállású indie trió, akiknél a 60-as, 70-es évekbeli érzelmi és hangzásvilág párosul merengő, magyar nyelvű szövegekkel.
https://noeoffical.bandcamp.com/releases

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

április 19 Friday

We <3 the 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Spice Girls, vagy akár Britney Spears egy kis Vengaboys-al fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Spice Girls and even Britney Spears with a touch of Vengaboys, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

április 20 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 24 Wednesday

április 25 Thursday

Earlybird, Perfect Pill és Massza koncert

33. és egyben az utolsó Massza koncert. Lehet várni feltámadást, de ez nem az a történet. Az utolsó bulira elkíséri őket a nagyszerű Perfect Pill és a csodálatos Earlybird zenekar.

Massza:
Karcol és harap. De ez is a balhéhoz tartozik.
Müller Máté - dob
Bánhegyi Tamás - gitár
Horváth Gergely Ambrus - billentyű
Szamosközi Zoltán - basszusgitár, ének

Perfect Pill:
A Perfect Pill zenéjében a dallamos rockzene világa találkozik grunge és progresszív hatásokkal.
Szabó Levente – vokál/gitár
Czaller László - dob
Szenkovits Arshak - gitár
Takács Tamás - basszusgitár

Earlybird:
Popzenea, ami elgondolkodtad.
Jávor Péter - ének
Szathury Zsolt - dob
Tengely Bence - gitár, elektronika

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

április 26 Friday

Jóanépi koncert, vendég: The Sharon’s

Jóanépi:
A Jóanépi együttes 2017 tavaszán, egy baráti örömzenélés során alakult. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is.
A zenekar tagjai:
Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura
Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki
Czupi Áron - ütős hangszerek
Orosz Kristóf - gitár, ének
Cseke Dániel - szaxofon
Kocsis Levente – basszusgitár

The Sharon’s:
Folkos, jazzes, pop.
Bár a Sharon's zenekar egy friss formáció, számos eredményt tudhatnak a hátuk mögött. 2017. júniusában mutatták be az „Édentől keletre” című dalukhoz forgatott videóklipet. Bejutottak a 2018-as Veszprémi Utcazene Fesztivál döntősei közé, és még ebben az évben megjelent első kislemezük „Te meg én" címmel. Ősszel elnyerték az NKA Hangfoglaló program kiemelt támogatását.
A zenekar tagjai:
Enghy Sáron - ének
Almási Bálint - ének, gitár
Kaposi Benedek - cselló
Kovács Olivér - dob
Tasnádi László – basszusgitár

Belépő:
Elővételben: 1400HUF
Helyszínen: 1800HUF

Kezdés: 20:30

április 26 Friday

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 27 Saturday

Amber Smith koncert

Lassan két éve, hogy megjelent legutóbbi, "New" című lemezük. Azóta megint nagylemezen dolgoznak, szóval ideje berúgni a koncert-motort. Lesznek új dalok is, meg "klasszikusok" is (pl.:Hello Sun, I was the first, Square 1).

Belépő:
Elővételben: 1000HUF
Helyszínen: 1200HUF

Kezdés: 20:00

április 27 Saturday

Rock the Night w/ Hunyi

Áprilisban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 1 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

május 2 Thursday

ELMARAD!!!! Deley és PsyPorn koncert

Pszichedelikus tavaszindítás különleges vizuális élménnyel kiegészülve - ez az, amit kínálunk ezen az estén, ráadásul duplán a Deley-jel és a PsyPornnal.
Deley:
Gazdagon hangszerelt instrumentális rock, izgalmas zenei ötletekkel és elektronikus hatásokkal. A Deley zenekar két LP-t követően Clutch! című koncertlemezével jelentkezett tavaly év végén, amit most élőben is megmutat a banda.
PsyPorn:
A PsyPorn egy psyberpunk zenét játszó zenekar Budapestről. Debütáló lemezük tavaly év végén jelent meg PARADOX ISLAND címmel. Az élő performanszukra jellemzőek az átszellemült dallamok és színes hangzásvilág, mely mély és imbolygó basszusokkal és utaztató ütemekkel párosul. Az improvizatív koncertjeiken projekció öleli körbe a triót, ezzel a közönséget egy pszichedelikus utazásra invitálva a psyberpunk világba.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

május 3 Friday

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

Május 3-án, pénteken minden idők legnagyob hip-hop é R’n’B slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!
A bal sarokban 2Pac, Eminem, Missy Elliott az N.W.A, 50 Cent, és Dr. Dre.
Velük szemben Rihanna, Alicia Keys, Beyoncé, Usher, Chris Brown, Akon és még sokan mások.
Vérpezsdítő HIP-HOP és R'N'B dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez!
DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 4 Saturday

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 8 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

május 9 Thursday

A Köztársaság bandája és Kölyök koncert

A Köztársaság bandája:
A Köztársaság bandája zenekar minden generációt meg tud szólítani. Abba a zenei világba tartozónak tartják magukat, melyhez pl. a Csík Zenekar vagy a Szabó Balázs Bandája tartozik. Feldolgozásaikban autentikus népdalok hangzanak el az ő egyéniségüknek megfelelő kísérettel, ritmikával. Vegyítik a népzenét a reggie-vel, a drum and bass-el és saját magával, de a népi rap sem áll távol tőlük.
Tagok:
Czupi Veronika - ének
Lipics Viola - hegedű, vokál
Lipics Gergő - hegedű, ének
Mészáros Vince - brácsa
Balogh András - brácsa, bőgő
Egervári Mátyás - cimbalom, tamburabrácsa
Nemes Gábor "Kölyök" - gitár, vokál
Kovács Dániel - Basszusgitár
Czupi Áron - dob, vokál

Kölyök:
"Nemes Gábor, azaz Kölyök igazi unikumnak számít az egész magyar zenei színtéren. Gitárjáték a legmagasabb szinten, beatbox, loop station… Valahogy Kölyök azt az érzést adja meg nekem, amit nagyon régóta keresek. Újracsomagolja, maivá és ezáltal szerethetővé teszi azokat a népdalokat, amikhez hiába próbálok kötődni, de magyarként mégis kulturális örökségem része.' (igeretestitanok.hu)

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

május 10 Friday

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 11 Saturday

Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Ötödik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet, ami idén május 11-ére, szombatra esik. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2019. május 11-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca! A belépés minden programra ingyenes.

Programok a Mikánál:
14.00 - Lépjen be a Nappalimba! - városi séta hajléktalan szemmel (A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezés: varosiseta@menhely.hu)
14.00 – 19.00 – Bolond Bringák
16.00 – 20.00 - Jótékonysági ruhagyűjtés az Úrfi zenekarral
17.00 – 20.00 – DJ Mezősimán

A többi program az utcában:

Kőleves:
12:00 -16:00 Menedék Bazár - könyvek és ruhák, amik megvásárlásával a Menedék Egyesületet támogatod.
12:00 -16:00 Menedék Kreatív - Madárrá változtató műhely és egyedi kitűzőkészítés.
12:00 - 17:00 Eszkuláp Állatvédő Egyesület
12.00 – 17.00 - DJ Mezősimán
14:00 - 18:00 Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát
14:00 - 18:00 Sütivásár a Heti Betevővel

Kazimír:
13.00 – 15.00 - Mitiszika zenekar
15.00 – 17.00 – SomePPL koncert
17.00 – 19.00 – DJ Panda

Szimpla Kertben:
14.00 – 20.00 - Painters Palace Art Market
20.00 – Hastánc Varieté

Szimpla Kert előtt:
10.00 – 12.00 – DJ Moncsichill
12.00 – 14-00 - SomePPL koncert
14.00 – 16.00 – DJ Panda
14.00 – 18.00 – Backgammon révület
16.00 – 18.00 - Mitiszika zenekar
18.00 – 20.00 – Erdőfű
12.00 – 20.00 – Játszóház Projekt

Szimpla Terem:
10.00 – 14.00 - Ékszerkészítő workshop és vásár.

Yellow Zebra előtt:
14.30 - Gál Csaba Boogie és Horváth Misi
17.30 - Teddy Harpo

Kezdés: 10:00

május 11 Saturday

Stikli koncert

„A hecc kedvéért. Merthogy ennyi van. Semmi extra, viszont minden jól. És ezt megünnepeljük.”
Dalaik inkább befelé fordulnak, és azokat a hétköznapi problémákat éneklik meg, amivel minden fiatal felnőtt szembesül. Teszik mindezt sokszínű zenei gyökereiknek köszönhetően, behatárolhatatlan stílusban és egyedi megfogalmazásban.
Gulyás Barna - ének, gitár
Nagy Ambrus - ének, gitár
Németh Marcell - trombita
Perlik Márk - billentyű
Perlik Róbert - basszusgitár
Ujvári Péter – dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

május 11 Saturday

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 15 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

május 16 Thursday

Audioshake és Bors koncert

Audioshake:
Az AUDIOSHAKE modern, populáris rock zenét ad a közönségnek. Olyan zenét, ami a popzene rajongóinak is élvezhető élmény, de a rockot imádók szívébe is betalál.
Bella Levente - ének, basszus, synth
Juhász Rob - gitár
Kontor Tamás - gitár
Perness János – dobok

Bors:
Kultúrnatív tánczenekar Veszprémből.
Halmosi Gábor - ének, gitár
Veress Ádám - gitár, vokál
Gulyás Krisztián - dob, szintetizéjtör

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

május 17 Friday

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 18 Saturday

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 22 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

május 24 Friday

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 25 Saturday

Rock the Night w/ Hunyi

Májusban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 29 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Apu az európai parlamenti választásokat értékeli.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

május 31 Friday

Hip-Hop vs R'n'B

Május 31-én, pénteken minden idők legnagyobb #HIPHOP és #RNB slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!

A bal sarokban 2Pac, Eminem, Missy Elliott az N.W.A, 50 Cent, és Dr. Dre…
Velük szemben Rihanna, Alicia Keys, Beyoncé, Usher, Chris Brown, Akon és még sokan mások…

Vérpezsdítő HIP-HOP és R'N'B dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez!

DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
https://www.facebook.com/birdsdaymusic/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 5 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

június 7 Friday

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita Isten létezéséről III.
Vendég: Waldmann Szabolcs

Tudomány és vallás határai, erkölcs és hatalomgyakorlás egy Isten nélküli világban.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

június 12 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

június 15 Saturday

Open Mic - Szabad a mikrofon! Budapest Pride

Gyere el Te is a Pride-hónap legszuperebb eseményére!

Az Open Mic egy pozitív, erőt adó, és biztonságos tér, ha bemutatnál egy művészeti előadást: dalt, táncot, verset, slam-et, vagy bármi mást!
Ha van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a openmic@budapestpride.hu címen (tárgy: Open Mic) vagy a helyszínen. Az Open Mic színpada kizárólag LMBTQI emberek számára nyitott. Ott találkozunk!
Jelentkezés: 19:00, kezdés: 20:00.

A Mika akadálymentes, kerekesszékkel be tudtok jönni. A mosdó sajnos nem akadálymentes.

Belépő: nincs :)
-----------
Come to the most awesome event of Pride month!

Open Mic is a beautiful, positive and empowering space if you want to perform your creative art: music, dance, poetry, slam … anything!
If you feel like sharing your thoughts and voice through your performance, email us at openmic@budapestpride.hu (subject: "Open Mic") or sign up during the event! Sign-up from 7pm, start at 8pm. The Open Mic stage is only open for LGBTQI people. See you there!

Accessibility: Mika is accessible for wheelchair users. The bathroom is not accessible though.

Admission: free :)

Kezdés: 19:00

szeptember 1 Sunday

A PROGRAMOK A NYÁRON SZÜNETELNEK, DE SZEPTEMBERBEN ÚJRA INDULNAK A BULIK!

szeptember 4 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Technológiai és kulturális szingularitás.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

szeptember 11 Wednesday

szeptember 18 Wednesday

szeptember 20 Friday

MFÖEK 5. születésnap - Jótékonysági koncert a mentett állatokért

Kicsit mi is pislogunk, olyan hamar eltelt ez az 5 év! Ez alatt több, mint 350 boldog négylábú kapott új esélyt és gazdisodhatott az önkénteseink szorgos munkájának köszönhetően. Visszanézve az elmúlt évekre, nemigen volt alkalom, hogy egy pillanatra megálljunk és megünnepeljük mindazt, amiért nap mint nap keményen dolgozik a csapat, épp ezért az MFÖEK 5 éves fennállásának alkalmából jótékonysági koncert estet szervezünk a mentett állatokért. Ha velünk tartasz, nem csak menő zenekarokkal bulizhatsz, de jelenléteddel támogatod azt is, hogy minél több kutya és macska kezdhessen új, gazdis életet!

Az ünnepléshez jár a jó zene, így négy magyar zenekart is hozunk nektek, akik bevállalták hogy biztosítják a talpalávalót:

The California Nightmares
skeemers
Fat & Cute
Gustave Tiger

A helyszínen te döntöd el, mennyivel szeretnél hozzájárulni az őszi hónapok mentéséhez és melyik támogatói jegy megvásárlásával segíted a négylábúak szabadulását.

A koncert esten azoknak is kedvezni szeretnénk, akiknek sajnos korábban nem jutott már a kedvenc termékeinkből, így újra jövünk szuper táskákkal és kiegészítőkkel.

Várunk szeretettel mindenkit egy közös, önfeledt ünneplésre! 

Kezdés: 20:30

szeptember 20 Friday

We <3 the 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Spice Girls, vagy akár Britney Spears egy kis Vengaboys-al fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
https://www.facebook.com/birdsdaymusic/

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Spice Girls and even Britney Spears with a touch of Vengaboys, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 23:00

szeptember 21 Saturday

Rock the City: Latin a Diszkó!

Szeptember 21-től minden szombaton Latin A Diszkó a Mika Tivadar Mulatóban! A Rock The City felkavarja a budapesti éjszakát a legújabb party sorozattal, a legtüzesebb latin slágerekkel.

Jegyár: éjfélig lányoknak ingyenes, utána 1500 Ft. Fiúknak egész este egységesen 1500 Ft.

Kezdés: 22:00

szeptember 25 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

szeptember 27 Friday

We <3 R'n'R w/ Hunyi

Ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 1 Tuesday

Stand-up Budapest a földszinten

Ha rajongsz a stand-upért és megnéznéd, mit tudnak a klub legjobbjai, akkor ez az este a tiéd! Itt a magyar showcase est 6 fellépővel és a házigazdával, akik BÁRMIRŐL beszélhetnek, és fognak is.
Az esemény a földszinten lesz.
A belépés ingyenes

Kezdés: 20:00

október 1 Tuesday

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

Welcome to Magic Mic Comedy's inaugural show!

This is the first showcase of Budapest's best (or whomever was available) comedians, in association with ESN ELTE, hosted at Mika Tivadar Mulató.

Important: This show is in the big room in the basement – there is another show happening at the same time in Hungarian upstairs, which might confuse you. Just go down the stairs in the back to find us. If you're lost, look for the comedy show with the more handsome hosts.

The event is in English, and is free of charge.

Meet your hosts: Lőrinc Réti and Sid Moorthy. Add them, say hi, slide into their DMs (please).

Your performers:
Mate Safranka
Ali Soufizadeh
Rebecka Vilhonen
Rupert Slade

15 MINUTE BREAK

Kitti Nagy
Kofi Sarfo
Eric Gruber
Noé Bex

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 20:00

október 2 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000HUF

Kezdés: 19:00

október 2 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

október 3 Thursday

Lépjünk a Holdra lemezbemutató w/ Third Planet és Árnyéknyúl

Szeptember végén megjelenik a Lépjünk a Holdra első nagylemeze, amelyet október 3-án Veletek szeretnének megünnepelni a Mika Tivadar Mulatóban. Az eddigi legnagyobb Lépjünk a Holdra buli lesz, kiegészülve a csodás Árnyéknyúl és Third Planet zenekarokkal!

Jegyvásárlás: https://tixa.hu/lepjunkaholdra_191003_mika_lemezbemutato

Early bird: 800 HUF
Elővétel: 1000 HUF
Helyszín: 1300 HUF
Vedd meg előre a jegyet és a belépéskor vedd át holdas kitűződ és matricáid!

Lépjünk a holdra:
Négyen együtt 2017 óta dolgozunk folyamatosan egy olyan világon, amely periodikusan változik, mégsem ismétli önmagát. Nem állandó és nem szabályos, nem bontható részegységekre. Mindig mást, mindig máshogy, de mondani akar valamit. Egységes antipop.

Third Planet:
Könnyed dallamok, lágy lüktetés, éteri nyelv: kliséktől mentes prog-rock.

Árnyéknyúl:
Az Árnyéknyúl egy alternatív rockot játszó, három tagú debreceni zenekar.
Dalaik szövegcentrikusak, őszintén beszélnek az embereket érintő hétköznapi problémákról, élményekről, sokszor ironikusan megjelenítve azokat a gyakran szürreális érzéseket, amiket bárki tapasztalhat, és érezhet, jó és rossz impulzusok hatására egyaránt.

Kezdés: 20:30

október 4 Friday

Electroswing Party w/ Ordiman

Ordiman hosszú évek óta jelen van a magyar zenei életben mint Dj, producer, dalszerző. Dalai és remixei minden zenei felületen elérhetőek és több külföldi és hazai válogatáslemezen hallhatók. DJ-ként számtalan helyen zenélt már, rendszeres fellépője olyan kluboknak, mint az A38 Hajó, az Akvárium Klub, az Instant vagy a hazai és külföldi nagy fesztiválok. Szettjeiben a 20as - 30as évek vidám, lüktető és táncolható swing zenéit prezentálja 21. századi köntösben, mint egy hamisíthatatlan Gatsby party!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 5 Saturday

Lynx Music vol.1.

Lynx Music presents:

Free Party on Saturday with the
-best vibes
-best hits

What else do you need?

Free entry.

Kezdés: 22:00

október 8 Tuesday

Magic Mic Comedy Open Mic (in the basement)

HERE'S WHERE YOU SIGN UP, PLEASE READ THE DESCRIPTION BEFORE DOING SO: https://forms.gle/gDh8qbpeDp1YTS4x9

Welcome to Magic Mic Comedy's first Open Mic show!

If you're not familiar with the format, an open mic essentially means that anyone is free to try themselves out on stage in front of a live audience – regardless of age, experience or level of skill. Whether you've been toying with the idea of trying stand-up for a while or you're a pro, now you'll have a chance to perform at Mika. All performers (12 total) get 5 minutes onstage. Please note this is a stand-up comedy open mic only.

Since we're happy to collaborate with ESN ELTE, we're reserving half of the spots for Erasmus students! Invite your new international friends and show them what you can do; or just dare someone to do it and see if they chicken out. You're only here for a few months – what have you got to lose?
Oh, and if you need some extra motivation, anyone brave enough to go onstage gets a free drink!

The event is in English, and is free of charge for everyone. See the link above to apply for a spot!

Kezdés: 20:00

október 9 Wednesday

október 10 Thursday

warm’n’fuzzy nights vol.1. / Shakin, God&Monkey és Floo koncert

A Floo-val, illetve a God & Monkey-val közös koncertjeik után az jutott eszébe a Shakin’-nek,
hogy milyen jó lenne rendszeresen együtt játszani ezekkel a remek zenekarokkal, és a random, ‘valakivel valahol majd csak lesznek fellépéseink’ elv helyett megpróbálni felépíteni egy saját, karakteres eseménysorozatot. Szerencsére mindenki vevő volt az ötletre, így megszületett a Warm’n’Fuzzy nights elnevezésű koncepció. A célkeresztben Budapest underground klubjai állnak első körben (később remélhetőleg vidéki helyszínekre is eljut a kezdeményezés). 2019 folyamán két est fog megrendezésre kerülni, melyek közül az első a Mika Tivadar Mulatóban lesz, a második pedig a Dürerben, decemberben.

Shakin':
Garázsrock trombitával. 2016 nyarán Eleanor címmel kijött az első daluk. Ezzel a számmal az együttes bejutott a Keretblog által szervezett, 2016-os Kikeltető mezőnyébe. 2017 júliusában megjelent az ‘Are You Shakin’?’ elnevezésű, négy számos EP-jük. A zenekar bekerült a 2019-es Szimpla Lemming Program felfedezettjei közé.

Floo:
A FLOO egy indie-hez, grunge-hoz nyúló alternatív rock duó. Védjegyük a stenkes riffek és dinamikus dallamok hektikus egysége. A zenekar 2018 januárjában alakult Fodor Gábor gitáros/énekessel és Krajnyák N. Bence dobossal. Első megjelenésük a 2018 szeptemberében kiadott négy számos WHITE RAIDER EP. Azóta 2019-et a 'Downtown' című dallal nyitották, majd jött áprilisban az első magyar nyelvű LO/VE/ kislemezük.

God & Monkey:
Johnny & Jimmy Monkey 2017-ben adta ki bemutatkozó EP-jét, amit azóta két másik követett. Ez idő alatt négy tagú élő formációvá bővültek és tavaly szeptemberben kezdték el bevenni Budapest és egyéb városok klubjait. Stílusuk arányosan eklektikus post punk disco pszihedélia. Ezen a nyáron elvonultak egy hétre a Balaton felvidékre, hogy új anyagokon dolgozzanak, amiből a "Warm & Fuzzy vol. 1." koncerteken is adnak ízelítőt majd. Élő produkcióik lendületesek, forró levegővel és fröcsögő izzadtsággal telítettek, szóval nem igazán érdemes kihagyni.

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:30

október 11 Friday

Story Slam

Indul a Story Slam Magyarország! Igaz történeteket mesélünk egymásnak jegyzetek nélkül. A történet rólad szóljon, és ne legyen hosszabb 5 percnél. Ha nem szívesen állsz ki közönség elé (biztos megjön a kedved egyszer), akkor is gyere, garantált, hogy nem fogsz unatkozni.
Havonta egyszer, péntek este mindig más lesz a téma. Most első alkalommal a téma: ELŐSZÖR. Amikor először rúgtam be; amikor először lettem szerelmes; amikor először mentem egyedül külföldre; amikor először kaptam fizetést, amikor először...

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 11 Friday

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

Október 11-én, pénteken minden idők legnagyobb #HIPHOP és #RNB slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!

Kezdés: 22:00

október 12 Saturday

Saturday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 14 Monday

Hangképző Piano live koncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres Mónika, Lelkes Reny, Kovács Réka, Nagy Ricsi énekes és Kovács Felícián zongorista tanítványai.

Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 15 Tuesday

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

This is a showcase of Budapest's best (or whomever was available) comedians, in association with ESN ELTE, hosted at Mika Tivadar Mulató.

The event is in English, and is free of charge.

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 20:00

október 16 Wednesday

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

október 16 Wednesday

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

október 17 Thursday

Fiúk + Doggos

A Fiúk 2018 őszén alakult Budapesten. A zenekar stílusát a kelet-európai keserűség és az amerikai feeling good ötvözése határozza meg R’n’B és indiepop elemek összemosásával.A Félek című debütáló daluk 2019 tavaszán jelent meg, amellyel elindult a Fiúk.

Fiúk Tv:
http://bit.ly/FiukTv

A Doggos egy fiatal, lendületes Indie Rock/Pop zenekar, Pécsről. Zenéjükben egyszerre van jelen az Indie szcéna fiatalos és nemtörődöm attitűdje és a rádiópop megfontoltsága. Első EP-jük tavaly márciusban jelent meg, 'Blemp' címmel. Ezzel be is kerültek a KERET Blog tehetségkutató versenye, a Kikeltető tavalyi mezőnyébe.

A zenekar idén három új single-lel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Azek és új, eddig sosem hallott dalok is hallhatóak lesznek majd a koncerten!

Doggos YouTube:
https://bit.ly/2xD03sJ

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

október 29 Tuesday

Magic Mic Stand-up Comedy Showcase

Welcome to Magic Mic Comedy's third comedy showcase!

Things are starting to heat up with our little engine-that-could show, so thank you for all your support! Let's keep it up!

The event is in English, and is free of charge, but donations are very much appreciated so that we can keep doing this show, and make exciting things happen! We have specific plans, and you guys will be excited, but no spoilers!
PLEASE NOTE THAT THE EVENT WILL START AT 7:30. Your punctuality will be verrrrry much appreciated by Hairy Larry and Sid Fuckface.

Your hosts: Lőrinc Réti & Sid Moorthy

Your performers:
FIRST HALF:
1. Ali 2-Pizza-Day (Iran)
2. Furcifer, AKA Dehumanizes Soy Rain (Iran)
3. KING RHINO (USA)
4. Noé Bex (France)

15 MINUTE BREAK

SECOND HALF:
1. Rebecka Vilhonen (Finland)
2. Mina Ebrahimi (Iran)
3. Karyn Dietrich (USA)
4. Eric Gruber (USA)

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 19:30

október 30 Wednesday

október 31 Thursday

Summer Freeze és Crescendo koncert

Crescendo
A crescendo egy remek zenekar. 6 épkézláb férfi, akik előhozzák magukból a sármőrt és a szörnyet. Mert ugye Halloween lesz. Idei utolsó hangos Crescendo koncert a fővárosban. Tökre nem éri meg lemaradni. A legfélelmetesebb néző ajándékot kap. De a zene is klassz lesz.

Summer Freeze
A már több mint tíz éve működő Summer Freeze zenekar zenei világát a dal- és szövegközpontúság, koncertjeiket pedig erőteljes előadásmód jellemzi. Legfrissebb hír a zenekarral kapcsolatban, hogy a srácok a 2019-es Öröm A Zene országos tehetségkutató programsorozat kiírásának döntősei! Különleges műsorprogrammal készülnek az estére: Jaj! című EP-jük bemutatása mellett új hangszereken íródott új dalaik is felcsendülnek majd.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

november 5 Tuesday

Magic Mic Comedy Open Mic

HERE'S WHERE YOU SIGN UP, PLEASE READ THE DESCRIPTION BEFORE DOING SO: https://forms.gle/d9aygBPsgmrqat3t9

Welcome to Magic Mic Comedy's Open Mic show, hosted by Lőrinc Réti and Sid Moorthy!

If you're not familiar with the format, an open mic essentially means that anyone is free to try themselves out on stage in front of a live audience – regardless of age, experience or level of skill. Whether you've been toying with the idea of trying stand-up for a while or you're a pro, now you'll have a chance to perform at Mika. All performers (12 total) get 5 minutes onstage. Please note this is a stand-up comedy open mic only.

Since we're happy to collaborate with ESN ELTE, we're reserving half of the spots for Erasmus students! Invite your new international friends and show them what you can do; or just dare someone to do it and see if they chicken out. You're only here for a few months – what have you got to lose?
Oh, and if you need some extra motivation, anyone brave enough to go onstage gets a free drink!

The event is in English, and is free of charge for everyone. Click here to apply for a spot: https://forms.gle/d9aygBPsgmrqat3t9

If you have any questions, hit us up!

Kezdés: 19:30

november 5 Tuesday

Stand-up Budapest

Novemberben is folytatódik az immmáron negyedik alkalommal teltházas stand-up estünk, hol máshol, mint a legendás Mika Tivadar Mulatóban!

Az est fellépői:
Dániel Gaál
Dániel Ligeti
Török Ádám
Mate Safranka
Szabó Balázs Máté

Házigazda: Bács Miklós

Az esemény a földszinten lesz.

Kezdés: 20:00

június 10 Thursday

APU AZÉRT ISZIK, MERT TE SÍRSZ

Kezdés: 19:30

2022 December 2023 January 2023 February 2023 March 2023 April 2023 May 2023 June 2023 July 2023 August 2023 September 2023 October 2023 November 2023 December 2024 January 2024 February 2024 March 2024 April 2024 May 2024 June 2024 July 2024 August 2024 September 2024 October 2024 November 2024 December
H
K
Sze
Cs
P
Szo
Vas

28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
4
5
27
28
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
26
27
28
29
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
március 1

ZH presents: Kelenføld

november 10

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

július 18

Mika Skandi Filmklub

július 22

Apu azért iszik, mert te sírsz!

július 25

Mika Diplo Filmklub

augusztus 1

Mika Skandi Filmklub a AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

augusztus 8

Mika Diplo Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

augusztus 15

augusztus 22

augusztus 29

Mika Skandi Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

szeptember 1

ESN ELTE Pub Quiz

szeptember 2

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

szeptember 2

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

szeptember 5

Mika Diplo Filmklub: Isten városa (Fernando Meirelles, 2002)

szeptember 9

szeptember 12

Mika Diplo Akadémia - Filmikrek: Betty Blue (r.: Jean-Jacques Beineix, 1986)

szeptember 13

Tánc az esőben w/ Zenit Incompatible

szeptember 15

Esn Elte Pub Quiz (In English)

szeptember 16

szeptember 19

Mika Diplo Akadémia - Szociofilm: A nagy kiárusítás (Florian Opitz, 2007)

szeptember 19

Bemelegítő buli: Elliot & Séf

szeptember 20

AUTÓMENTES GYEREKNAP a Kazinczy utcában

szeptember 20

Balkan Party

szeptember 22

Menedék Filmklub: Kezeket fel, srácok!

szeptember 23

szeptember 25

MikroBe koncert

szeptember 26

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK: Egy hatás alatt álló nő (John Cassavetes, 1974)

szeptember 26

Felül ősz, alul tavasz w/ DJ Mezősimán

szeptember 27

Bollywood Filmvetítés és Party

szeptember 29

Esn Elte Pub Quiz (In English)

szeptember 30

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

szeptember 30

Kocsmakvíz a Mikában

október 1

UH Fest – Tomutonttu, Èlg, Sőrés Zsolt, Shibuya Motors

október 2

Takáts Eszter akusztikus koncert egy szál gitárral

október 3

Mika Diplo Akadémia − SZOCIOFILM: Még egy év (Mike Leigh, 2010)

október 3

Balkan Party

október 4

PASO Soundsystem (KRSA&Lipi Brown) - Ska&Reggae Party

október 7

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

október 7

Kocsmakvíz a Mikában

október 7

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Karafiáth Orsolya és Legát Tibor

október 8

JazzaJ - CACTUS TRUCK (US/NL) + AMP (H)

október 8

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kemény István és Bárdos Deák Ági

október 9

MEMORIES' GARDEN & CAUGHT THE FLOW

október 9

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Háy János és Beck Zoltán

október 10

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Őszi szonáta (Ingmar Bergman, 1978)

október 10

Cumbia - fűszoknyás lányok dalai a Mikában

október 10

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Keresztury Tibor és Víg Mihály

október 11

Al Caponétól Pablo Escobarig – Gengszterbuli a Mika Tivadar Mulatóban

október 11

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Grecsó Krisztián és drMáriás

október 12

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Darvasi László és László Attila

október 13

Esn Elte Pub Quiz (In English)

október 13

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Cserna-Szabó András és Tóth Viktor

október 14

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

október 14

Kocsmakvíz a Mikában

október 14

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Garaczi László és Both Miklós

október 15

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kukorelly Endre és Lamm Dávid

október 16

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Nádasdy Ádám és Márkos Albert

október 17

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: REMAKE (Dino Mustafic, 2003)

október 17

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Németh Gábor és Vázsonyi János

október 17

Csiri Bá bemutatja: farkasokkal táncoló

október 18

Balkan Party

október 18

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Tóth Krisztina és Juhász Gábor

október 20

Menedék Filmklub: Parador Húngaro

október 21

október 22

Hennafestés

október 22

100-as Klub & Fucktone Records Present: The Quakes *USA*, Voodoo Allen

október 22

Rude Boy Dreams - SKA-RNR party Vol. V.

október 23

Forradalmi Puszi koncert. Utána DJ Tihoztok és TG Lupin

október 24

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arcok (r.: John Cassavetes, 1968)

október 24

Táp Táncklub w/ DJ Vajdai

október 25

A oldal 1-es szám w/ Zenit Incompatible

október 27

Esn Elte Pub Quiz (In English)

október 28

október 29

JazzaJ // GERÖLY TRIO feat. PORTELEKI // JULIE KJAER (DK)

október 30

Stukker & Monyo Project koncert

október 31

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: TEJFÖL ÉS LEKVÁR (Branco Djuric, 2003)

október 31

Halott zenészek vs. zombik – Halloween Party

november 1

Gobbi Hilda Filmklub: Rocky Horror Picture Show

november 1

Balkan Party

november 4

november 5

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK 1.: RÍTUS (Ingmar Bergman, 1969)

november 5

Be Jazz

november 6

Magyar Császári Pillanatművek + Bagossy Brothers Company koncert

november 7

Z.U.P. koncert

november 7

R.A.W POWER! w/ Cyborg Templar & Negro

november 8

Suburban Anthems w/ DJ Rákospalotai

november 10

Esn Elte Pub Quiz (In English)

november 11

november 12

JazzaJ vonós szextett: Stanković - Jávorka - Kertész - Márkos - Ölveti - Gyányi

november 13

"LÁTOD APA, CSAK LETT EGY KIÁLLÍTÁSOM" - Válogatás Pucz Dani vonalrajzaiból

november 13

ED IS ON feat. Jordán Adél // Előzenekar: PontMost

november 14

Balkan Party

november 15

Lost Minute #13 welcomes Contra Mundum

november 17

Menedék Filmklub - Gyerekkivándorlók (Which Way Home)

november 18

november 19

Mika Diplo Akadémia – Filmikrek 2.: Premier (John Cassavetes, 1977)

november 19

Stahl Barbara – Havai Gábor duó

november 20

Real Lies & Dereng koncert

november 21

Ittas pajtatánc w/ Elliot és Séf

november 22

Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

november 24

Esn Elte Pub Quiz (In English)

november 25

Apu azért iszik, mert te sírsz!

november 25

Kocsmakvíz a Mikában

november 26

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: Az összeesküvés (Theo van Gogh, 2004)

november 26

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

november 27

kiddo és SirVive koncert

november 28

Hip Hop Gold Chain$: Golden Era of Rap - Host DJ: Lord Györemix

november 29

Balkan Party

december 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

december 2

Kocsmakvíz a Mikában

december 3

JazzaJ Less Is More feat. Zlatko

december 3

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

december 4

Run Over Dogs és Puma Danger koncert

december 5

Garage Remedies, végre egy garage buli! w/ Vittorio Waxman & Mheola

december 6

AfroMikulás - Serengeti Troupe koncert, DJ Paulo De Jesus

december 8

Esn Elte Pub Quiz (In English)

december 9

A zsidók szégyene - Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton könyvének közönségbemutatója

december 9

Apu azért iszik, mert te sírsz!

december 9

Kocsmakvíz a Mikában

december 10

Hennafestés a Mikában

december 10

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arc (r.: Ingmar Bergman, 1958)

december 10

Be Jazz a Mika földszintjén

december 11

The Trousers & Cante Diem koncert

december 12

Balkan Party

december 13

REGGAE DANCEHALL NIGHT WITH RIDDIM COLONY SOUNDBWOAYZ

december 15

Menedék Filmklub: Hunky Blues - az amerikai álom

december 16

Apu azért iszik, mert te sírsz!

december 16

Kocsmakvíz a Mikában

december 17

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Egy kínai bukméker meggyilkolása (r.: John Cassavetes, 1976)

december 18

Menedék Karácsony

december 19

Zártkörű rendezvény

december 20

The End koncert

december 20

Mika Szülinap - Vázsonyi János trió // DJ Elliot & Séf

december 23

Apu azért iszik, mert te sírsz!

december 24

Puszi koncert Szenteste Gera Marinával

december 26

The PinUps XMAS AFTERPARTY feat. Ludditák MC-k

december 26

Shék ya Jingle Bells - Revo Project r'n'b set

december 27

Nyár a télben Party w/ Vida G & Vamos D

december 29

Magic Mosquitoz és Andrew Medwed koncert

december 30

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel

december 30

Balkan PRE NYE Party

december 31

Szilveszteri Tilos Rádió Selection Party

január 2

Az év első bulija DJ Mezősimánnal

január 3

Recycling Hits - Újrahasznos slágerek w/ DJ Delgado & Disc Bobby

január 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

január 6

Kocsmakvíz a Mikában

január 7

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A NAP VÉGE (r.: Ingmar Bergman)

január 7

Be Jazz a Mika földszintjén

január 8

Magyar Bori & Lamm Dávid duó a Mika földszintjén

január 9

Balkan Party

január 10

Bollywood filmvetítés és party

január 13

január 14

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: ZENE ESKÜVŐRE ÉS TEMETÉSRE (Unni Straume, 2002)

január 14

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

január 15

Sonar bistro és Volume Under Kontroll koncert

január 16

PASO Soundsystem (KRSA & Lipi Brown)

január 17

90's Floorfillers w/ Zenit Incompatible

január 19

Menedék Filmklub: A csendes kislány / A kis Daniela

január 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

január 20

Kocsmakvíz a Mikában

január 21

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: NEW YORK ÁRNYAI (r.: John Cassavetes, 1959) /

január 21

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

január 22

Moderntokyo és Grabanc koncert

január 23

Peca és Desenvoltura koncert

január 23

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

január 24

Balkan Party

január 27

Apu azért iszik, mert te sírsz!

január 27

Kocsmakvíz a Mikában

január 28

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014)

január 28

Cirkusz-KA duó a Mika földszintjén

január 29

Roy & Ádám trió + Patent koncert

január 30

Antonia Vai koncert

január 30

HIP HOP GOLD CHAIN$ 2.0 - *WEST COAST SPECIAL!*

január 31

Hello HollyWood!

február 2

Esn Elte Pub Quiz (In English)

február 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

február 3

Kocsmakvíz a Mikában

február 4

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A HETEDIK PECSÉT (r.: Ingmar Bergman, 1957)

február 4

Ken Burke koncert a Mika földszintjén

február 5

Napkutya farsangi koncert

február 6

Balkan Party

február 7

Nagy Farsangi Ciki Buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

február 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

február 10

Kocsmakvíz a Mikában

február 11

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: A PAPA SZOLGÁLATI ÚTRA MENT (Emir Kusturica, 1985)

február 11

Lány a liftben koncert a Mika földszintjén

február 12

Hennafestés a földszinten

február 12

Szeder és TükeZoo koncert

február 13

Spirit of Woodstock - Elliot & Séf Rock Remix Special DJ Set

február 14

Szesztilalom Party

február 16

Esn Elte Pub Quiz (In English)

február 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

február 17

Kocsmakvíz a Mikában

február 18

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK-sorozat: SZŰZFORRÁS (r.: Ingmar Bergman, 1960)

február 18

Magyar Bori és Kardos Dani duó a Mika földszintjén

február 19

deephlux és Lynd koncert

február 20

R.A.W. Power vol. 3. – Nemzetek farsangja w/ Cyborg Templar & Negro - Carnival Edition!

február 21

Magyar Császári Pillanatművek koncert

február 21

Balkan Party

február 23

Menedék Filmklub: Én és az orrom / Aziz kertje / A kis szépségszalon

február 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

február 24

Kocsmakvíz a Mikában

február 25

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? (Emir Kusturica, 1981)

február 25

Stahl Barbara – Havai Gábor duó a Mika földszintjén

február 26

makrohang és Terrible Ted koncert

február 27

Suburban Anthems 2.0 w/ DJ Rákospalotai

február 28

Riddim Colony Soundsystem

március 2

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

március 2

Esn Elte Pub Quiz (In English)

március 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

március 3

Kocsmakvíz a Mikában

március 4

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN (r.: Ingmar Bergman)

március 4

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a Mika földszintjén

március 5

"AZ A VALAMI FÉNYKÉPEN" - Szabó Eszter, amatőr fényképész első kiállításának megnyitója

március 5

Magidom és VUK koncert

március 6

Balkan Party

március 7

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

március 9

március 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

március 10

Kocsmakvíz a Mikában

március 11

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER (R.: Miel Van Hoogenbemt)

március 11

Medve Balázs koncert a földszinten

március 12

Norbert Kristof és Vojnits koncert

március 13

Naked Truckers és Surfin' Zhiguli koncert

március 13

Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta

március 14

Bevanda Discoteca w/ Zenit Incompatible

március 16

március 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

március 17

Kocsmakvíz a Mikában

március 18

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: SHOUF SHOUF HABIBI! ( r.: Albert Ter Heerdt, 2004)

március 18

Oti Acoustic Duo koncert a Mika földszintjén

március 19

Ed Is On és Pán Péter Projekt koncert

március 20

GOMBAFEJEK BEATPARTY

március 20

Elliot & Séf Beat DJ Set

március 21

Balkan Party

március 23

Menedék Filmklub: A Kelet az Kelet (East is East)

március 23

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

március 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

március 24

Kocsmakvíz a Mikában

március 25

Mika Diplo Akadémia SZOCIOFILM-sorozat: ELSA ÉS FRED (r.: Marcos Carnevale, 2005)

március 25

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

március 26

Eugenia formáció koncert

március 27

Memento Zenekar koncert

március 27

HIP HOP GOLD CHAIN$ 3.0: *LADIES FIRST SPECIAL!* w/ DJ Györemix

március 28

Nagy Ciki Buli 2.0 w/ DJ Delgado & Disc Bobby

március 30

március 31

Apu azért iszik, mert te sírsz!

március 31

Kocsmakvíz a Mikában

április 1

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: ÚRVACSORA (r.: Ingmar Bergman, 1963)

április 1

Zrínyi pop koncert a Mika földszintjén

április 2

Junkie Jack Flash és Kipu koncert

április 3

Balkan Party

április 4

The Trousers (H) és Reverend Backflash koncert (A)

április 4

Hangmás DJ Set

április 7

Apu azért iszik, mert te sírsz!

április 7

Kocsmakvíz a Mikában

április 8

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: A KELETI PUNKOK EMLÉKEI (r.: Lucile Chaufour, 2012)

április 8

Pápai Zsanett – Várvölgyi Szabolcs Duo a Mika földszintjén

április 9

Csala József fotókiállítása - megnyitó

április 9

Baron Mantis és Lions of Suburbia koncert

április 10

Magic Mosquitoz koncert

április 10

French Connection w/ DJ Maadjet & SelectorKA

április 11

Rock and Roll High School w/ Elliot & Séf

április 13

április 14

Apu azért iszik, mert te sírsz!

április 14

Kocsmakvíz a Mikában

április 15

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: DAL EGY AGYONVERT FIÚÉRT (r.: Aisling Walsh)

április 15

Boriván Duó a Mika földszintjén

április 16

Open Mik(a)—Open Mic Night

április 17

Meztelen Diplomaták és Csodagyerek koncert

április 17

Tuc Tuc w/ Disc Bobby & Cassius Clay

április 18

Balkan Party

április 20

Menedék Filmklub: Az osztály (Entre les murs)

április 20

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

április 21

Apu azért iszik, mert te sírsz!

április 21

Kocsmakvíz a Mikában

április 22

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: SABAH (r.: Ruba Nadda, 2005)

április 22

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

április 23

Góbé Zenekar és Zombori koncert

április 24

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

április 25

Savages y Suefo – Remixes y Reworks lemezünneplő buli

április 27

április 28

Apu azért iszik, mert te sírsz!

április 28

Kocsmakvíz a Mikában

április 29

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: HÓDÍTÓ PELLE (r.: Bille August, 1987)

április 29

Kiss Péter akusztikus koncert a Mika földszintjén

április 30

Bevanda Discoteca: Power of Cover

május 1

Balkan Party

május 2

Recycle hits - Disc Bobby & dj Delgado

május 5

Apu azért iszik, mert te sírsz!

május 6

Mika Diplo Akadémia: FILMIKREK-sorozat: A CSEND (Ingmar Bergman, 1963)

május 7

Deley és Rosa Parks koncert

május 8

Revo Project koncert + DJ Set

május 9

Bollywood filmvetítés és party - bajszos különkiadás

május 10

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

május 11

május 12

Apu azért iszik, mert te sírsz!

május 13

Mika Diplo Akadémia: Szociofilm-sorozat: Út a mennyországba (r.: Baltasar Kormákur, 2005)

május 14

Anton Vezuv és Mayberian Sanskülotts koncert

május 15

Vintage Disco w/ DJ Languszta

május 16

Balkan Party

május 18

Menedék Filmklub: Hivatal

május 19

Apu azért iszik, mert te sírsz!

május 20

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: HŰTLENEK (r.: Liv Ullmann, 2000)

május 21

Open Mic @Mika

május 22

május 23

Allnightbreakz - Vida G & Vida L & Marka

május 26

Apu azért iszik, mert te sírsz!

május 27

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: APRÓ SZTORIK (r.: Carlos Sorín, 2002)

május 29

Balkan Party

május 30

Zadam Társulat: I'M PRO sorozat - Glitter

május 30

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

június 1

A hazugság pszichológiája - Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

június 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

június 3

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: PRÓBA UTÁN (r.: Ingmar Bergman, 1984)

június 5

A Tilos az Á Könyvek, a TÁP Színház és a Mika Tivadar Mulató bemutatja: Ami a könyvből kimaradt.

június 5

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

június 6

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

június 9

Apu azért iszik, mert te sírsz!

június 10

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: LOLA VERSUS (r.: Daryl Wein, 2012)

június 13

Balkan Party

június 15

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

június 17

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

június 17

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁR MÓNIKÁVAL (r.: Ingmar Bergman, 1953)

június 18

Open Mic @Mika

június 24

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA (r.: Ingmar Bergman, 1955)

június 27

Balkan Party

június 29

július 4

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Jutasi

július 7

Budapest Pride - Petruska András koncert

július 11

Balkan Party

július 13

július 27

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

augusztus 15

Electroswing Party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

augusztus 22

Balkan Party - ELMARAD!!!!

augusztus 26

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

szeptember 1

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 2

Mika Diplo Akadémia: COCO CHANEL ÉS IGOR STRAVINSKY (r.: Jan Kounen, 2009)

szeptember 4

szeptember 7

Esn Elte Pub Quiz (In English)

szeptember 8

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 9

Mika Diplo Akadémia: BÖRTÖN (r.: Ingmar Bergman, 1949)

szeptember 11

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

szeptember 12

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party a Mika Tivadarban

szeptember 14

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mika földszintjén

szeptember 15

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 16

Mika Diplo Akadémia: YVES SAINT LAURENT (r.: Jalil Lespert, 2014)

szeptember 16

Open Mic @Mika (a földszinten)

szeptember 17

A lány hét névvel - könyvbemutató

szeptember 18

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

szeptember 19

Balkan Party

szeptember 20

Autómentes Gyermeknap a Kazinczy utcában

szeptember 22

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 23

Mika Diplo Akadémia: ORSZÁGÚTON (r.: Federico Fellini, 1954)

szeptember 23

Open Mic @Mika

szeptember 24

VUK és Magyar Császári Pillanatművek koncert

szeptember 25

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

szeptember 26

Riddim Colony Soundsystem

szeptember 28

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

szeptember 28

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

szeptember 29

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 30

Mika Diplo Akadémia: ZSEBTOLVAJ (Robert Bresson, 1959)

szeptember 30

Open Mic @Mika (a földszinten)

október 1

Le Hjärta és Dorothy's Legs koncert

október 2

Turn Signals lemezbemutató koncert

október 2

Bevenda Discoteca w/ Zenit Incompatible

október 3

Balkan Party

október 5

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

október 5

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

október 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

október 7

Mika Diplo Akadémia: POLISSE (Maiwenn Le Besco, 2011)

október 7

Open Mic @Mika (a földszinten)

október 8

Ten Years Before – Klusters és Kiddo koncert

október 9

Don’t Stop – Soul, Reggae, R&B, Rap, Hip Hop, Funky koncert és party

október 10

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

október 12

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

október 12

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

október 13

Apu azért iszik, mert te sírsz!

október 14

Mika Diplo Akadémia: ZENE A SÖTÉTBEN (Ingmar Bergman, 1948)

október 14

Open Mic @Mika

október 15

Freakin’ Disco és Coco Macsek koncert

október 16

Surfin’ Zhiguli & Dynamite Dudes koncert / Utána INGYENES Rock'n'Roll Party DJ Langusztával.

október 17

Balkan Party

október 19

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

október 19

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

október 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

október 21

Mika Diplo Akadémia: TILTOTT TÁNCOK (r.: Ken Loach, 2014)

október 21

Open Mic @Mika (a földszinten)

október 22

Lynd és ANEZ koncert

október 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

október 24

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

október 26

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

október 26

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

október 28

Mika Diplo Akadémia: KÉT NAP, EGY ÉJSZAKA (Luc és Jean-Pierre Dardenne)

október 28

Open Mic @Mika (a földszinten)

október 29

VUK és DrastiK Putto koncert

október 30

Halloween Freak Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

október 31

Balkan Party

november 2

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

november 2

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

november 4

Mika Diplo Akadémia: VIKTÓRIA – A zürichi expressz (r.: Men Lareida, 2014)

november 4

Open Mic a földszinten

november 5

Jáde Nyúl, Fák Alatt Zenekar és The Adolescens koncert

november 6

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

november 7

Riddim Colony Soundsystem

november 9

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

november 11

Mika Diplo Akadémia: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (r.: Ingmar Bergman, 1973)

november 11

Open Mic @Mika (a földszinten)

november 12

Ten Years Before: The Luckies és Spacetaxi koncert

november 13

Balkan Party

november 14

Bollywood filmvetítés és party - Diwali special!

november 16

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

november 16

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

november 18

Mika Diplo Akadémia: BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET (R.: Matthew Warchus, 2015)

november 18

Open Mic a földszinten

november 19

The Trousers és Atomic Playboys koncert

november 20

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

november 21

Czutor és a Dívák (akusztikus koncertsorozat) Pásztor Annával

november 21

Ciki buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

november 23

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

november 25

Mika Diplo Akadémia: IDA (R.: Pawel Pawlikowski, 2014)

november 25

Open Mic a földszinten

november 26

Lány a Liftben születésnapi koncert. Vendég: Ímpetu vs. Moroki

november 27

Naked Truckers koncert / Koncert után ingyenes Rock'n'Roll Party DJ Langusztával

november 28

Balkan Party

november 30

december 1

Az ismerkedés pszichológiája - Csábítás Akadémia - előadás

december 2

Mika Diplo Akadémia: Utolsó éjszaka Párizsban (r.: Volker Schlöndorff, 2014)

december 2

Open Mic a földszinten

december 3

Fauno Pera és Isle of Man koncert

december 4

Zanzinger és Upor András koncert

december 4

Passed DJ Set

december 5

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

december 7

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

december 9

Mika Diplo Akadémia: Jelenetek a bábuk életéből (r.: Ingmar Bergman, 1980)

december 9

Open Mic a földszinten

december 10

Ten Years Before: Franklin Mods és Kipu koncert

december 11

Shék ya: Revo Project DJ Set & Single Release Party

december 12

Super Starsky koncert - CSESZKÓ GAZDASÁGOS SZUPERSZTÁROK

december 12

Balkan Party

december 15

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

december 16

Mika Diplo Akadémia: NŐVÉR (r.: Ursula Meier, 2012)

december 16

Open Mic a földszinten

december 17

The End szuperkoncert

december 18

A Mika 5 éves szülinapi bulija Drums koncerttel, DJ Mezősimánnal és Vajdai Vilivel

december 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

december 23

Open Mic a földszinten

december 24

Puszi koncert szenteste

december 26

Christmas Balkan Party

december 28

Mátyás Attila akusztikus koncert

december 29

Vanavan koncert

december 30

Open Mic a földszinten

december 30

Pre NYE I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem

december 31

Tilos Rádió Szilveszteri Házibuli

január 6

Mika Diplo Akadémia: BORGMAN ( Alex van Warmerdam, 2014)

január 6

Open Mic a földszinten

január 7

Acoustically Driven by Heep Freedom - Uriah Heep Tribute Band

január 8

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

január 9

Bollywood filmvetítés és party

január 13

Mika Diplo Akadémia: TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ (David Cronenberg, 2014)

január 13

Open Mic a földszinten

január 15

Recycle Hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

január 16

Balkan Party

január 20

Mika Diplo Akadémia: Titkok Párizsban (Pawel Pawlikovski, 2011)

január 20

Open Mic a földszinten

január 21

Grabanc és Patent koncert

január 22

A.K.T. koncert

január 22

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

január 23

Sudden Bunny koncert

január 23

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

január 25

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

január 26

Apu azért iszik, mert te sírsz!

január 27

Mika Diplo Akadémia: ÉN ÉS TE (Bernardo Bertolucci, 2013)

január 27

Open Mic a földszinten

január 28

Delirium Falcon és The Whu koncert

január 29

Czutor és a Dívák Tarján Zsófival

január 29

Balkan Party

január 30

BACK 2 DA GOLD $CHOOL! - Hip Hop Farsang w/ GYöReMiX! (ViNYL oNLY)

február 1

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

február 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

február 3

Mika Diplo Akadémia: JÖN HAROLD! (norvég film, r.: Gunnar Vikene, 2014)

február 3

Open Mic a földszinten

február 4

Eugénia farsangi koncert - ELMARAD!!!

február 5

Űrfarsang / Space Costume Party

február 6

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

február 8

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

február 8

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

február 10

Mika Diplo Akadémia: EGYÜTT AZ ÉG ALATT (német film, r.: Jan Schomburg, 2011)

február 10

Open Mic a földszinten

február 11

Ten Years Before: I Am Soyuz és Duke Bluebeard koncert

február 12

A Hello Wood bemutatja: SZESZTILALOM Party

február 13

Nagy Edi Project

február 13

Balkan Party

február 15

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

február 16

100-as klub Surf Rock: Cannibal Mosquitos (FR), Surf Trucker, The Keeymen

február 17

Mika Diplo Akadémia: NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009)

február 17

Open Mic a földszinten

február 18

Creedence Clearwater Reborn és vendégei koncert

február 19

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

február 20

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

február 22

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

február 22

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

február 24

Mika Diplo Akadémia: NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009)

február 24

Open Mic a földszinten

február 25

Quart8 és Ed Is On koncert

február 26

Czutor és a Dívák Galambos Dorinával

február 26

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

február 27

Balkan Party

február 29

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

március 1

PaintCoctail

március 2

Mika Diplo Akadémia: ESZEVESZETT MESÉK (argentin-spanyol film, r.: Damián Szifron, 2014)

március 2

Open Mic a földszinten

március 3

SirVive és Bogi & the Berry koncert

március 4

HETVENESEK - 70-es évek farsang

március 5

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

március 7

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

március 7

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

március 8

PszichoZanza: Párkapcsolati útmutató tündérmeséken keresztül - Dr. Kalóczkai Andrea előadása

március 9

Mika Diplo Akadémia: PHILOMENA (angol film, r.: Stephen Frears, 2013)

március 9

Open Mic a földszinten

március 10

Ten Years Before: Meteo és Deep Glaze koncert

március 11

Dav trió – visszatérő koncert

március 11

Passed DJ Set

március 12

Balkan Party

március 16

Mika Diplo Akadémia: ÉLJEN A SZABADSÁG! (olasz film, r.: Roberto Ando, 2013)

március 16

Open Mic a földszinten

március 17

Manökken Proletarz koncert

március 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

március 19

Recycle hits - DJ Delgado & Cassius Clay

március 21

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

március 21

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

március 23

Mika Diplo Akadémia: RENOIR (francia film, r.: Gilles Bourdos, 2012)

március 23

Open Mic a földszinten

március 24

Kisteleki Blues Band és Romanes koncert

március 25

Balkan Party

március 26

Index All Stars DJ-s

március 28

Tőzeglápban jártam - Mosquitoz Easter Party

március 30

Mika Diplo Akadémia: LORE (német-ausztrál-angol film, r.: Cate Shortland, 2012)

március 30

Open Mic a földszinten

március 31

Eugenia Formáció koncert

április 1

Audio Love Nation és The Royal Freak Out koncert

április 1

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

április 2

Bollywood filmvetítés és party – HOLI edition

április 4

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

április 5

PszichoZanza: Az emberi hülyeség tudománya - Dr. Aczél Balázs, pszichológus előadása

április 6

Mika Diplo Akadémia: TANGO LIBRE (francia-belga-luxemburgi film, r.: Frédéric Fonteyne, 2012)

április 6

Open Mic a földszinten

április 7

Freakin’ Disco koncert

április 8

Czutor és a Dívák Bogival

április 8

Balkan Party Gypsy Edition!

április 9

Fókatelep Búcsúkoncert

április 9

DJ Lejön és DJ Minek

április 11

Útra valók

április 12

PaintCoctail

április 13

Mika Diplo Akadémia: ADÉLE ÉLETE (francia film, r.: Abdellatif Kechiche, 2013)

április 13

Open Mic a földszinten

április 14

Ten Years Before: Agavoid és Le Hjärta koncert

április 15

The PinUps feat Ludditák MCs - szülinapi koncert

április 15

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

április 16

Ciki Buli w/ Disc Bobby & Cassius Clay

április 18

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

április 19

PszichoZanza: A párkapcsolatok fejlődési útvonalai - Józsa Balázs előadása

április 20

Mika Diplo Akadémia: PERSONA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1966)

április 20

Open Mic a földszinten

április 21

Delirium Falcon és Morning Glory koncert

április 22

Dnbnoise & Amp Air Crew Presents: Oldskool Flava Night Vol.1.

április 23

Balkan Party

április 25

"Közös hazánk a színpad" - a playback-színház előadása: Menekülés (N7N8 Fesztivál)

április 27

Mika Diplo Akadémia: SAMBA (francia film, r.: Eric Toledano és Olivier Nakache, 2014) (N7N8 Fesztivál)

április 27

Open Mic a földszinten

április 28

VUK és The Acoustic Loops koncert

április 29

HiP HoP GoLD CHaiN$ SPeCiaL: White Men Can Rap! w/ GYöReMiX!

április 30

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

május 2

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

május 3

PszichoZanza: A benned lakó falánk ősember, avagy GasztroPszichológia – Dr. Forgács Attila előadása

május 4

Open Mic a földszinten

május 5

Császári PillanatmŰvek Kincs- és Nyárkipattintó Ünnepség // Colombre Band lemezbemutató

május 6

Fit Fat, Johnny Carbonaras (Gr) és Surf Truckerz koncert

május 6

Manökken Proletarz koncert

május 6

Rude Boy Dreams: Selector Desmond Schlekker, Monsieur Islande és JD Littlehead

május 7

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

május 7

Balkan Party

május 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

május 11

Open Mic a földszinten

május 12

Ten Years Before: Skeemers és No Eves koncert

május 13

Swing á La Django koncert

május 13

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

május 14

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

május 17

PszichoZanza: Matyi Csongor: Meggyőzés, befolyásolás vagy manipuláció? - megmutatjuk mire figyelj!

május 20

Balkan Party

május 21

BA10 Allnighter

május 24

május 28

Shék ya: Revo Project DJ Set

május 30

Apu azért iszik, mert te sírsz!

június 3

Full Vocal Party w/ dj drs

június 4

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

június 9

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel.

június 10

Riddim Colony Soundsystem

június 11

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

június 13

Apu azért iszik, mert te sírsz!

június 17

World Dance Party

június 18

Balkan Party

június 20

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

június 24

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

június 25

június 28

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride-on

június 29

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

június 30

Play It Proud - foundraising koncert - A Budapest Pride programja

július 1

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

július 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

július 9

július 16

Balkan Party

július 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

július 23

július 30

Christmas Party w/ Lapidem

augusztus 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

augusztus 6

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

augusztus 11

Apu azért iszik, mert te sírsz!

augusztus 13

augusztus 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

augusztus 19

augusztus 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

augusztus 27

Balkan Party

augusztus 31

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 3

Sétáló Karnevál a Kazinczy utcában

szeptember 3

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

szeptember 7

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 8

Civil Bátorság Estéje - beszélgetés és buli

szeptember 10

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

szeptember 14

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 17

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

szeptember 20

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Gravity

szeptember 21

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 21

Open Mic a földszinten

szeptember 22

Freakin’ Disco koncert

szeptember 23

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

szeptember 24

Eugenia Formáció koncert

szeptember 24

Balkan Party

szeptember 26

Esn Elte Pub Quiz (In English)

szeptember 27

Pszichozanza: Se velük, se nélkülük: miért szorongunk a kapcsolatainkban? / Előadó: Juhász Dániel, pszichológus.

szeptember 28

Apu azért iszik, mert te sírsz!

szeptember 28

Open Mic a földszinten

szeptember 29

Lány a Liftben "Autumn Leaves" őszi nagykoncert. Vendég: Ímpetu quartet.

szeptember 30

Apu azért iszik, mert te sírsz! - Búcsú a Mikától

szeptember 30

New Wave Szerűség

október 1

Hall of Fame Party - Best of Rock and Metal Music

október 4

Egy szoknya, egy nadrág: Hogyan játszmázzuk magunkat boldogtalanná?

október 5

Open Mic a földszinten

október 6

Manökken Proletarz koncert

október 7

Naked Truckerz feat. Danics Dóra

október 7

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

október 8

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

október 10

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

október 11

Pszichozanza: Tóth Dániel - Felnőttek játszótere, avagy a virtuális játékok lélektana

október 12

Open Mic a földszinten

október 13

Könyvbemutató: 1956 - Kezében szabadság

október 13

Ten Years Before: Platon Karataev és The Beans koncert

október 14

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

október 15

Almost Diwali! Bollywood filmvetítés és party

október 18

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Golden Trio

október 19

Open Mic a földszinten

október 20

Vojnits és Nandu koncert

október 21

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

október 22

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

október 24

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

október 25

PszichoZanza: Hogyan befolyásol minket a környezetünk?

október 26

Open Mic a földszinten

október 27

András Upor és Fubarite koncert

október 28

Apu azért iszik, mert te sírsz! - A könyv

október 28

New Wave Szerűség

október 29

Super Starsky koncert

október 29

Balkan Party

november 2

Egy szoknya, egy nadrág: Elvárás-csapdák a párkapcsolatokban

november 2

Open Mic a földszinten

november 3

Babel és The Bluebay Foxes koncert

november 4

WNTS koncert

november 4

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

november 5

Halloween Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

november 7

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

november 8

Pszichozanza: Lelki egészségünk őrzője: a Pszichológiai immunrendszer

november 9

Open Mic a földszinten

november 10

Tükröződésmánia – Pereszlényi Erika fotókiállításának megnyitója

november 10

Ten Years Before: Blooming Blue és Bulbs koncert

november 11

Vanavan koncert

november 11

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

november 12

Puszi koncert, utána ingyenes buli TG Lupinnal

november 15

Hangképző Növendékkoncert

november 16

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: WeAre

november 16

Open Mic a földszinten

november 17

Pilot Jr. (A) és Lynd koncert

november 18

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

november 19

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

november 21

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

november 22

Pszichozanza: Életmentő illúziók: miért kell néha mást látnunk, mint ami a valóság?

november 23

Open Mic a földszinten

november 24

Turn Signals és Chinese Rolex koncert

november 25

Apu azért iszik, mert te sírsz! - könyvbemutató

november 25

New Wave Szerűség - Movember

november 26

Balkan Party

november 30

Open Mic a földszinten

december 1

Luauna és Franklin Mods koncert

december 2

Bummbastik w/ LAY DNA

december 3

Hard Talk Puzsér Róberttel

december 3

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

december 6

Pszichozanza: Zsenialitás és őrület - a kreativitás és a betegség szövevényes viszonya

december 7

Egy szoknya, egy nadrág: Ha Te így szeretsz, akkor milyen, ha nem?

december 7

Open Mic a földszinten

december 8

Ten Years Before: The Matter és Signore Crust koncert

december 9

Revo Project és Watch Me koncert

december 9

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

december 10

Full Vocal Party w/ dj drs

december 12

Hangképző karácsonyi koncert

december 12

Esn Elte Pub Quiz in English (on the ground floor)

december 14

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: Így vagy úgy

december 14

Open Mic a földszinten

december 15

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert / DJ Clairvö

december 16

The End szuperkoncert

december 16

6 éves a Mika - Vázsonyi János - Said Tichiti duó / Disco Fever w/ Elliot & Séf

december 17

Festa Brasiliera

december 21

Open Mic a földszinten

december 22

Meszecsinka koncert

december 23

The Pinups feat Luddita MC-k // X-mas koncert

december 23

New Wave Szerűség - Music for the X-MASses

december 24

MIKArácsony w/ DJ Rabbi Williams

december 28

Open Mic a földszinten

december 29

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

december 30

Pre-NYE Balkan Party

december 31

Tilos Rádió Szilveszteri Buli feat. Dynamite Dudes

január 4

Open Mic a földszinten

január 5

Canarro koncert

január 6

Beat Painting Jam Invitation: The Beginning

január 7

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

január 11

Egy szoknya, egy nadrág: Megcsaltál, Te dög?

január 11

Open Mic a földszinten

január 12

Sorbonne Sexual és Helsinki Lights koncert

január 13

Riddim Colony Soundsystem

január 14

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

január 18

Open Mic a földszinten

január 19

Butterfly Effect és Swing á la Django koncert

január 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

január 21

Naked Truckers vs Dynamite Dudes koncert

január 21

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

január 25

Open Mic a földszinten

január 26

Mouksa Underground és Delirium Falcon koncert

január 27

New Wave Szerűség - 1987

január 28

Balkan Party

január 30

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

január 31

Pszichozanza: A Donald Trump jelenség

február 1

Open Mic a földszinten

február 2

Fák alatt és Phantasy Bureau koncert

február 3

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

február 4

Űrfarsang / Space Costume Party

február 8

Egy szoknya, egy nadrág: Jézusom, Te Fideszes vagy?

február 8

Open Mic a földszinten

február 9

Ten Years Before: The Blubay Foxes és Carson Coma koncert

február 10

Szesztilalom Party w/ Elliot & Séf

február 11

A.K.T. koncert

február 11

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

február 14

Open Mic a földszinten

február 15

Open Mic a földszinten

február 16

Kolorful koncert

február 17

Ímpetu koncert

február 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

február 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

február 22

Open Mic a földszinten

február 22

Zadam Társulat: I’M PRO SOROZAT: LEAD

február 23

DLRM és The Matter koncert

február 24

Magic Mosquitoz marsang

február 24

New Wave Szerűség

február 25

Balkan Party

február 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 28

Pszichozanza: „Térbalett” – Otthonunk érzelmi térképe

március 1

Open Mic a földszinten

március 2

TélBúCsúrbéz - Pesti Séta akusztikus koncert

március 3

Maszkura és a Tücsökraj koncert

március 3

Disco Fever Remixed w/ Elliot & Séf

március 4

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

március 8

Open Mic a földszinten

március 9

Ten Years Before: Barkóczi Noémi és Shaibo koncert

március 10

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

március 11

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

március 15

Open Mic a földszinten

március 16

Bősze Bea and the George can play

március 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

március 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

március 22

Open Mic a földszinten

március 23

Creme de la Pop koncert

március 24

80's VS 90's w/ Cassius Clay & Disc Bobby

március 25

Balkan Party

március 29

Open Mic a földszinten

március 30

Canarro koncert

március 31

New Wave Szerűség

április 1

History of Drum and Bass

április 5

Open Mic a földszinten

április 6

Nandu lemezbemutató és Luauna koncert

április 7

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

április 8

Hip Hop vs. R'n'B w/ Disc Bobby

április 12

Open Mic a földszinten

április 13

Ten Years Before: Isle of Man és Tape Delay concert

április 14

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

április 15

Freakin' Disco koncert

április 15

Infinit DJ's

április 19

Open Mic a földszinten

április 20

A Zeneipari Hivatal bemutatja: ZH’s Got Talent

április 21

HolddalaNap koncert

április 21

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

április 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

április 26

Open Mic a földszinten

április 28

New Wave Szerűség

április 29

Balkan Party

május 3

Open Mic a földszinten

május 4

Artistic Fashion Performance / Ronna Shoes

május 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

május 6

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

május 6

F. Nagy x MoZe: Rap Ragga Show feat. RIDDLER. Vendég: Copy Con. Selecta: Baggie

május 10

Open Mic a földszinten

május 11

Ten Years Before: Papaver Cousins és Mano koncert

május 12

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

május 13

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood party és bhangra workshop.

május 19

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

május 20

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

május 22

A szabadság pszichológiája – Így váltsd meg a világod!

május 26

History of Drum and Bass Vol. 2 

május 27

Balkan Party

június 2

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

június 10

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

június 17

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

június 24

Balkan Party

július 1

Budapest Pride: Alok-Vaid Menon: Femme in Public

július 1

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

július 5

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride héten

július 8

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

július 15

július 29

augusztus 5

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

augusztus 12

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

augusztus 19

Balkan Party

augusztus 26

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

szeptember 2

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

szeptember 6

Apu azért iszik, mert te sírsz.

szeptember 8

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

szeptember 13

Apu azért iszik, mert te sírsz.

szeptember 15

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

szeptember 16

Sétáló Kazinczy utca – A Szalonképes Bulinegyed Fesztiválja

szeptember 16

Passed DJ Set

szeptember 18

Apu azért iszik, mert te sírsz.

szeptember 20

Open Mic a földszinten

szeptember 21

Helsinki Lights és Blue Tips koncert

szeptember 22

Naked Truckers (H) & YOUR 33 BLACK ANGELS (US) / Selector Thelma & Louise

szeptember 23

Balkan Party

szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz.

szeptember 27

Open Mic a földszinten

szeptember 28

KLOGGS és Marmunks koncert

szeptember 29

Shék Ya - WE <3 RNB

szeptember 30

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz.

október 4

Open Mic a földszinten

október 5

Subtones koncert

október 6

M40 ZENEKAR koncert

október 6

Disco Fever Special w/ Elliot & Séf

október 7

Soundtrack Party

október 9

Apu azért iszik, mert te sírsz.

október 11

Open Mic a földszinten

október 12

Solidmen és Massza koncert

október 13

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

október 14

Hard Talk Puzsér Róberttel

október 14

History of Drum and Bass vol. 3.

október 16

Apu azért iszik, mert te sírsz.

október 18

Open Mic a földszinten

október 19

Jackie’s Gun és Mongoose Limit koncert

október 20

A Nyughatatlan koncert

október 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

október 21

Balkan Party

október 23

Apu azért iszik, mert te sírsz.

október 24

Hangképző Növendékkoncert

október 25

Ez itt Spárta? - Beszélgetés a "Taigetosz-törvényről"

október 25

Open Mic a földszinten

október 26

Canarro koncert

október 27

HolyChicks koncert

október 27

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

október 28

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

október 30

Apu azért iszik, mert te sírsz.

november 1

Open Mic a földszinten

november 2

Atomic Playboys, Overcast, Que Pasa Mijo koncert

november 3

Tárkány Művek koncert

november 3

Moonwalk Party

november 4

Gobbi Hilda filmklub: A jó, a rossz meg ami közte van / Saving Face 

november 4

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

november 6

Apu azért iszik, mert te sírsz.

november 8

Open Mic a földszinten

november 9

Papaver Cousins és The Pontiac koncert

november 10

Momentán Orsi koncert

november 10

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

november 11

Maszkura és a tücsökraj koncert

november 11

Mana Mana Cirip Cirip w/ Savages y Suefo

november 15

Open Mic a földszinten

november 16

Trick, Heavenhike, Meg egy cukorka koncert

november 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

november 18

Balkan Party

november 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 22

Open Mic a földszinten

november 23

Alpaca Beat koncert. Special guest: Fák Alatt Zenekar

november 24

Trevor Dunn / Pándi Balázs duo (USA-H), The Best Bad Trip (H) koncert

november 24

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

november 25

Vintage Disco w/ DJ Languszta

november 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 29

Open Mic a földszinten

november 30

Revo Project és The Anahit koncert

december 1

MikroBe koncert

december 1

Western Sound System Presents Reggae Shot

december 2

Gobbi Hilda Filmklub: A rém

december 2

Soundtrack Party

december 4

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 6

Open Mic a földszinten

december 7

Caesar's Bread és Rekamié koncert

december 8

DLRM koncert – Santa Special Party

december 8

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

december 9

We <3 R’n’B

december 11

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 13

Menedék Karácsonyi Buli

december 14

OHM Maid és Deley koncert

december 15

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

december 16

7 éves a Mika Tivadar Mulató! Fellép: AKT Színésznő-Zenekar

december 16

Balkan Party - 7 éves a Mika!

december 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 20

Open Mic a földszinten

december 21

ROOM 11 koncert / Winkler Flóra akusztik / The Swamp Creatures

december 22

Zephyr és Reményhal karácsonyi koncert

december 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

december 23

The END / Chinese Rolex / ZsVÁ - The Xmas Event

december 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 27

Open Mic a földszinten

december 28

Sativus lemezbemutató és Revue koncert

december 29

12th Annual Prehistoric Meeting of the Magic Mosquitoz

december 29

Disco Prehistorica with DJ Homo erectus

december 30

Maszkura és a tücsökraj koncert

december 30

Pre_NYE Moonwalk Party

december 31

Tilos Rádió Szilveszter

január 3

Apu azért iszik, mert te sírsz

január 3

Open Mic a földszinten

január 5

Rude Boys & Girls Ska Party

január 6

Soundtrack Party

január 8

Apu azért iszik, mert te sírsz

január 10

Open Mic a földszinten

január 11

István (ex-Carbonfools), Szinnyai Dóri és Noé lemezbemutató koncert

január 12

Premier Allstars koncert

január 12

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

január 13

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

január 15

Apu azért iszik, mert te sírsz

január 17

Open Mic a földszinten

január 18

Alone in the Moon és Jackie's Gun koncert

január 19

Urban Disco Nightclub

január 20

Balkan Party

január 24

Open Mic a földszinten

január 25

Muzsik és Volkova koncert / vendég: Demény Gergely

január 26

We <3 R’n’B

január 27

Vanavan koncert

január 27

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

január 31

Open Mic a földszinten

február 1

Magácska, Vár Be Q és Beb-Hop Slammers koncert

február 2

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

február 3

Gobbi Hilda Filmklub: Fábri Zoltán: Hangyaboly

február 3

Black 2da goldschool presents: FREAK HOW YA' LIKE! w/ Györemix

február 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 7

Open Mic a földszinten

február 8

Album Release: Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival

február 9

Moonwalk Party w/ Lapidem

február 10

Szesztilalom Party w/ Lapidem – 20-as évek farsangja

február 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 14

Open Mic a földszinten

február 15

Shaibo klipbemutató és Szipka-loops koncert

február 16

Nana Vortex koncert

február 16

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

február 17

Balkan Party

február 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 21

Open Mic a földszinten

február 22

Dereng és Evolvo koncert

február 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

február 24

Szuperhősök és képregényhősök farsangja

február 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 28

Open Mic a földszinten

március 1

Utcáról Lakásba! – Kiállítás és jótékonysági koncert

március 2

Rude Girls & Boys Ska Party vol. II.

március 3

Gobbi Hilda Filmklub: Immacolata és Concetta

március 3

Soundtrack Party

március 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 7

Open Mic a földszinten

március 8

OHM MAID és Chinese Rolex koncert

március 9

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

március 10

Memento koncert

március 10

We <3 R’n’B

március 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 14

Open Mic a földszinten

március 15

Skyhős lemezbemutató koncert

március 16

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

március 17

Hard Talk Puzsér Róberttel

március 17

Balkan Party

március 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 20

Szociális Munka Világnapja 2018

március 21

Open Mic a földszinten

március 22

The Punch és Agavoid koncert

március 23

Darjeeling és Shakin' koncert

március 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

március 24

Moonwalk Party w/ Lapidem

március 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 28

Open Mic a földszinten

március 29

Barkóczi Noémi koncert / vendég: Anne Shirley Supersad

március 30

Urban Disco Nightclub

március 31

Hangácsi Márton koncert

március 31

We <3 90s 

április 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 4

Open Mic a földszinten

április 5

Indeed, Ripe Foal és Spacedust koncert

április 6

Nyughatatlan koncert

április 6

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

április 7

Gobbi Hilda Filmklub - Pussy Riot: Egy punk ima

április 7

Rude Girls & Boys Ska Party vol. III.

április 9

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 11

Open Mic a földszinten

április 12

Fekete István és Jammal & The Groove Troop koncert

április 13

We <3 R’n’B

április 14

Happy Blues Birthday Party

április 14

Balkan Party

április 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 18

Open Mic a földszinten

április 19

Azegrivár koncert

április 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

április 21

Siketfajd koncert, vendég: Puhító

április 21

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

április 23

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 24

Hangképző Piano Live Növendékkoncert

április 25

Open Mic a földszinten

április 26

Blue Tips és skeemers koncert

április 27

Crescendo koncert

április 27

Soundtrack Party

április 28

Moonwalk Party w/ Lapidem

május 1

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 3

Köpönyegforgatók, Autopilot, Egyetlen koncert

május 4

A II. PolyLove Fesztivál Megnyitója

május 4

We <3 90s 

május 5

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

május 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

május 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 10

WatchMe és Mongoose Limit koncert

május 11

We <3 R’n’B

május 12

Drasztikusok koncert

május 12

Balkan Party

május 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 18

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

május 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

május 23

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 25

június 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

június 8

Soundtrack Party

június 13

Apu azért iszik, mert te sírsz

június 15

Balkan Party

június 20

Kommunikáció kapcsolatainkon belül és kívül

június 21

Apu azért iszik, mert te sírsz

június 22

augusztus 10

Moonwalk Party w/ Lapidem

augusztus 17

Balkan Party

augusztus 24

We <3 90s 

augusztus 31

Soundtrack Party

szeptember 7

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

szeptember 8

Gobbi Hilda Filmklub: A számolás joga

szeptember 8

Back to the 80s

szeptember 14

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

szeptember 15

Balkan Party

szeptember 19

Open Mic a földszinten

szeptember 20

Jammal & the Groove Troop, Rodek Balázs Trió koncert

szeptember 21

Kr3ll, Cult Devil (Cult Triubte) koncert 

szeptember 21

Rude Girls & Boys Ska Party vol IV.

szeptember 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz

szeptember 26

Open Mic a földszinten

szeptember 27

Einstand + Grand Club koncert

szeptember 28

PinUps és Ludditák koncert

szeptember 28

DanceDanceDance! w/ Revo Project Dj Set

szeptember 29

We <3 90s 

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 3

Open Mic a földszinten

október 4

Bollywood party - Isten/Nő special!

október 5

A Nyughatatlan koncert

október 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

október 6

Rock the Night w/ Hunyi

október 10

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 10

Open Mic a földszinten

október 11

Űrhajó, Lemurian Folk Songs, Űrlénykirály koncert

október 12

Marmunsk! és Jackie's Gun koncert

október 12

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

október 13

Hard Talk Puzsér Róberttel

október 13

Balkan Party

október 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 17

Open Mic a földszinten

október 18

Chinese Rolex és Kőnigh Péter : iRMA koncert

október 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

október 20

Ed Is On koncert

október 20

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

október 24

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 24

Open Mic a földszinten

október 25

Stikli koncert

október 26

Moonwalk Party

október 27

We <3 90s 

október 31

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 31

Open Mic a földszinten

november 1

Pálinka Republik koncert + Halloween House Party

november 2

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

november 3

Gobbi Hilda Filmklub: Szülők az előbújásról

november 3

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

november 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 7

Open Mic a földszinten

november 8

ELMARAD!! Turbó Méhek koncert

november 9

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

november 10

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

november 10

Balkan Party

november 14

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 14

Open Mic a földszinten

november 15

Kelenføld, Restart, Chain Bridge Pop koncert

november 16

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

november 17

A zene éjszakája

november 17

Back to the 80s

november 21

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 21

Open Mic a földszinten

november 22

The California Nightmares, The Nobody Elses és Skeemers koncert

november 23

Takáts Tamás Blues Band koncert

november 23

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

november 24

We <3 90s 

november 28

Apu azért iszik, mert te sírsz

november 28

Open Mic a földszinten

november 29

Citizen Naiv és Monyo Project koncert

november 30

Crescendo és Out of Office koncert

november 30

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

december 1

Gobbi Hilda Filmklub: Cukorfalat

december 1

Vanavan koncert

december 1

radiocafé 98.6 - emlékbuli

december 5

Open Mic a földszinten

december 6

Timur Lenk és Zebulon Dudora koncert

december 7

Floo és Blue Tips koncert

december 7

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

december 8

Hanukai Arconpörgés

december 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 12

Open Mic a földszinten

december 13

Hangácsi Márton és Meet Me Midway koncert

december 14

Szűcsinger lemezbemutató koncert

december 14

Rude Girls & Boys Ska Party vol. V.

december 15

The End koncert

december 15

Rock the Night w/ Hunyi

december 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 19

Open Mic a földszinten

december 20

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

december 21

Reményhal koncert

december 21

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

december 22

Balkan Party

december 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

december 26

Open Mic a földszinten

december 27

Meztelen Diplomaták Akusztik

december 28

Takáts Tamás Blues Band koncert

december 28

Moonwalk Party

december 29

Maszkura és a Tücsökraj koncert

december 29

Mana Mana Cirip Cirip - Savages y Suefo

december 30

WINDOW X SPEIZ BOIZ Évzáró

december 30

PRE NYE Back to the 80's

december 31

Tilos Rádió Szilveszter

január 4

We <3 90s 

január 5

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

január 9

Open Mic a földszinten

január 10

GranCanada, OHNODY és DRMRZ koncert

január 11

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

január 12

Jóanépi és Fák Alatt koncert

január 12

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

január 16

Open Mic a földszinten

január 17

Kicsi a Világ, Ohm Maid és Herself koncert

január 18

Köpönyegforgatók és The Medley’s koncert

január 18

Rock the Night w/ Hunyi

január 19

Gyík zenekar Symphonic

január 19

Balkan Party

január 22

MMAMT lemezünneplő - lemezhallgató

január 23

Open Mic a földszinten

január 24

Ben Leavez live set és IMITATION koncert

január 25

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

január 26

PinUps és Ludditák koncert

január 26

Rude Girls & Boys Ska Party vol. VI.

január 30

Apu azért iszik, mert te sírsz

január 30

Open Mic a földszinten

január 31

Stikli Ska Night x Kama3

február 1

Back to the 80s

február 2

Moonwalk Party

február 6

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 6

Open Mic a földszinten

február 7

Turbó Méhek koncert

február 8

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

február 9

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

február 13

Open Mic a földszinten

február 14

Korlátlan fogyasztás koncert

február 15

Balkan Party

február 20

Open Mic a földszinten

február 21

Bad Groove koncert

február 22

We <3 the 90s 

február 23

Szesztilalom Party

február 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

február 27

Open Mic a földszinten

február 28

Corgi és Akin Manakin koncert

március 1

ZH presents: Kelenføld

március 1

We <3 R'n'B

március 2

Back to the 80s

március 4

Féláras hétfő!

március 6

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 6

Open Mic a földszinten

március 7

Keresztkérdés - elüt lemezbemutató // vendég: Tibes live

március 8

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

március 9

Idegen koncert

március 9

Rock the Night w/ Hunyi

március 11

Féláras hétfő!

március 13

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 13

Open Mic a földszinten

március 14

Atomic Playboyz koncert

március 15

We <3 the 90s 

március 16

Hard Talk Puzsér Róberttel

március 16

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

március 18

Féláras hétfő!

március 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 20

Open Mic a földszinten

március 21

Meszecsinka koncert

március 22

Balkan Party

március 23

Purimi Arconpörgés

március 25

Féláras hétfő!

március 26

Hangképző “Duets” Piano live koncert

március 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

március 27

Open Mic a földszinten

március 28

Madrapur és Hold Utca koncert

március 29

Crescendo koncert

március 29

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

március 30

Moonwalk Party

április 3

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 3

Open Mic a földszinten

április 4

Nene születésnapi koncert / Vendég: Livingroom

április 5

ZH presents: Magácska ft. Maszkura

április 5

Soundtrack Party

április 6

Gobbi Hilda Filmklub: Cameron Post rossz nevelése

április 6

Back to the 80s

április 10

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 10

Open Mic a földszinten

április 11

Blue Tips, God & Monkey és Warshow koncert

április 12

Stifler Mamája és Burning Hate Heroes koncert

április 12

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

április 13

Jurij koncert

április 13

Electroswing Party

április 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 17

Open Mic a földszinten

április 18

Jammal & The GrooveTroop, István (ex Carbonfools) és Noé koncert

április 19

We <3 the 90s 

április 20

Balkan Party

április 24

Apu azért iszik, mert te sírsz

április 24

Open Mic a földszinten

április 25

Earlybird, Perfect Pill és Massza koncert

április 26

Jóanépi koncert, vendég: The Sharon’s

április 26

Electroswing Party

április 27

Amber Smith koncert

április 27

Rock the Night w/ Hunyi

május 1

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 2

ELMARAD!!!! Deley és PsyPorn koncert

május 3

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

május 4

Electroswing Party

május 8

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 9

A Köztársaság bandája és Kölyök koncert

május 10

Back to the 80s

május 11

Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában

május 11

Stikli koncert

május 11

Balkan Party

május 15

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 16

Audioshake és Bors koncert

május 17

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

május 18

Electroswing Party

május 22

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 24

We <3 the 90s 

május 25

Rock the Night w/ Hunyi

május 29

Apu azért iszik, mert te sírsz

május 31

Hip-Hop vs R'n'B

június 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

június 7

Hard Talk Puzsér Róberttel

június 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

június 15

Open Mic - Szabad a mikrofon! Budapest Pride

szeptember 1

A PROGRAMOK A NYÁRON SZÜNETELNEK, DE SZEPTEMBERBEN ÚJRA INDULNAK A BULIK!

szeptember 4

Apu azért iszik, mert te sírsz

szeptember 11

Apu azért iszik, mert te sírsz

szeptember 18

Apu azért iszik, mert te sírsz

szeptember 20

MFÖEK 5. születésnap - Jótékonysági koncert a mentett állatokért

szeptember 20

We <3 the 90s 

szeptember 21

Rock the City: Latin a Diszkó!

szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz

szeptember 27

We <3 R'n'R w/ Hunyi

október 1

Stand-up Budapest a földszinten

október 1

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 2

Open Mic a földszinten

október 3

Lépjünk a Holdra lemezbemutató w/ Third Planet és Árnyéknyúl

október 4

Electroswing Party w/ Ordiman

október 5

Lynx Music vol.1.

október 8

Magic Mic Comedy Open Mic (in the basement)

október 9

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 9

Open Mic a földszinten

október 10

warm’n’fuzzy nights vol.1. / Shakin, God&Monkey és Floo koncert

október 11

Story Slam

október 11

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

október 12

Saturday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

október 14

Hangképző Piano live koncert

október 15

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

október 16

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 16

Open Mic a földszinten

október 17

Fiúk + Doggos

október 29

Magic Mic Stand-up Comedy Showcase

október 30

Apu azért iszik, mert te sírsz

október 30

Open Mic a földszinten

október 31

Summer Freeze és Crescendo koncert

november 5

Magic Mic Comedy Open Mic

november 5

Stand-up Budapest

június 10

APU AZÉRT ISZIK, MERT TE SÍRSZ

Itallap

Étlap

A Mika Tivadar Mulató a nevét személyesen Mika Tivadartól kapta, aki 1907-ben kiíratta nevét az általa építtetett ház homlokzatára, ahol feleségével, Jelinek Klementinával éltek, és ahol az épület hátsó részében az általa alapított vas-és rézárugyár működött. 2010. nyarán gondoltunk egyet és elkezdtük átépíteni ennek az épületnek a földszintjét és pincéjét. Az volt az elképzelésünk, hogy egy 20-as évekre emlékeztető mulatót hozunk létre. A földszintet ennek megfelelően alkítottuk ki teljesen, Langer Vera elképzelései és tervei alapján. A pince kicsit modernebb és strapabíróbb lett, mert az az a hely, ahol a vendégek bulizhatnak és tombolhatnak. A mulatót 2010. december 17-én nyitottuk meg és mindenki hamar megszerette. 2011. tavaszán az épület mellett található parkoló helyén megnyílt a Mika Kert is, ahova nyáron néha képtelenség beférni. 2011. októberében megnyitottuk a Jelinek Klementináról elnevezett koncert- és tánctermet, ide rengeteg koncertet, színházi eseményt, táncelőadást, beszélgetést és bulit szerveztünk már. Néha nagy, néha kisebb, néha nulla sikerrel. Az utóbbi 2 évben egy kicsit kevesebben jártok hozzánk, mint az első 2 évben, de az az elképzelésünk, hogy ezen változtatni fogunk, és a Mikát ismét szerethető és népszerű hellyé varázsoljuk. Ebben a folyamatban nagyon komolyan számítunk rátok. Ezt a honlapot is azért hoztuk létre, hogy mindenki könnyedén tájékozódjon végre az itteni történésekről és eseményekről.

June 24 2015
Urbanplayer
September 16 2014
We Love Budapest
July 30 2014
artportal.hu
June 18 2014
Spotted by Locals
August 28 2013
NOL
May 1 2013
We Love Budapest
January 31 2013
We Love Budapest
September 27 2012
We Love Budapest

A Mika Kert 2010-ben még egy kopár parkoló volt, ahol Guszti bácsi vigyázott az autókra és nekünk ehhez semmi közünk nem volt. Aztán 2011. tavaszán elkezdtük használni mint kerthelyiséget, teleraktuk csónakkal és néhány növényt is tettünk bele. Sokan jártak ide már az első nyáron is, és mindenki nagyon szomorú volt, amikor eljött a hideg ősz, és be kellett zárni. A következő tavasszal egy kicsit kisebb lett a kert, de egyre több növény került bele és egy olyan csoda is megtörtént itt, amit szinte mi sem hiszünk el. A fapalánk szélére kivágott fákat tettünk, hogy egy kicsit izgalmasabbá tegyük a látképet, és mivel az egyik nyárfa tövébe valaki rakott egy kis földet és elkezdte locsolgatni, a kivágott fa nem pusztult el, hanem zöldek maradtak a levelei egész nyáron. Azóta minden tavasszal szépen kizöldell és egyre nagyobbra nő, mivel úgy döntött, hogy gyökeret ereszt. 2013-tól Nárai Szilvi annyi növényt és fát telepített ide, hogy idén nyárra már szinte dzsungelnek tűnt a pár éve még kietlen betonplacc. Idén egy új lakója is lett a kertnek, a Kerala Dosa, azaz egy indiai büfé, ahol többféle, nagyon finom dosát lehet megkóstolni. Sokszor gondolkodtunk azon, hogy a kertet befedjük, hogy télen is lehessen élvezni a nyáron megszokott "húspiacot", de még mindig nem vagyunk biztosak abban, hogy ezt érdemes-e megtennünk. Hatalmas a terület és a nyári varázst nem biztos, hogy tudnánk télre konzerválni.

A közeljövőben nincsenek szervezett programok.
március 1

ZH presents: Kelenføld

A Zeneipari Hivatal végzősei (leendő menedzserek, koncertszervezők és egyéb zeneipari pályakezdők) havi egy pénteken a Mikában mutatják meg, hogyan lesz a tananyagból valóság, koncertszervezés modulzáróból Artisjus műbejelentő!
A három péntekből álló koncertsorozat alternatív pop-rock, indie vagy egy kis shoegaze produkciókat mutat be a Mikába érkező közönségnek.
Hozd el barátaidat és töltsd velünk március első péntekét!

A koncertsorozat első vendége a Kelenføld!

“Egyszerű, hatásos indie rock és olyan dalszövegek, amik átélhető tapasztalatokat fogalmaznak meg kesernyés-vicces iróniával.” - így nyilatkozott a Kelenføldről a Recorder a 2018-as albumpremierük kapcsán.
A zenekar tagjainak érdeklődési köre a szerelem, világbéke, illetve a hő- és áramlástan. A zenészek szerepe is tökéletesen le van osztva: Sebi, a szerelmes tudós művész, Dani a felelősségteljes állampolgár, Gyuri, aki mindig hangosan kiabál és Tomi, akinek minden évben már csak egy év van hátra a suliból - ők hozzák nekünk a talpalávalót péntek este.

2017-ben indultak - nem meglepetés, Budapesten. Hogy ne csak az elnevezés legyen meghökkentő, az első, 3 számos EP-jüket Pszichológusra keresztelték, majd októberre időzítették az Október című single-t és 2018 májusában jelent meg első nagylemezük, a Repülőgépek.
A repülés mellett hajókon is örömmel töltik az idejüket: felléptek már az A38 Hajón és a TRIP Hajón, de a Mika Tivadar Mulatóban is visszatérő fellépők. Vidéki nagyvárosokba is
előszeretettel mennek koncertezni - akár egyedül, akár Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában, legutóbb pedig a Petőfi TV-ben meséltek arról, hogy mi köze van a Balatonnak Kelenföldhöz.

Biztonsági öveiket kérjük becsatolni, hamarosan felszállunk!

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Balaton György (gitár, ének)
Fehér Tamás (szólógitár)
Nagy Sebestyén (basszusgitár, vokál)
Pass Dániel (dob)

Kapunyitás: 20:30, kezdés: 21:00
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 10

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

A Stifler mamája második szülinapja, jó sok pop-punkkal, meg jó haverokkal. Velük ünnepel a legendás Szabadtéri 4akkordos Performansz és a mandolin-ukulele-metál legnagyobbjai, a Moonshine Bros. Sokan leszünk, gyere időben! Hátha józanon is megpillanthatsz valakit.

Program:
19:30 Moonshine Bros.
20:30 Szabadtéri 4akkordos Performansz
21:45 Stifler mamája

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
július 18

Mika Skandi Filmklub

Hafið (r.: Baltasar Kormákur, 2002) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük (with English subtitles). A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Mika bárpultjánál.

Hafið (r.: Baltasar Kormákur, 2002) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük (with English subtitles) A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal 
A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

1000,- Ft
július 22

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

július 25

Mika Diplo Filmklub

A nyugtalanság kora (Gus Van Sant, 2011) A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
augusztus 1

Mika Skandi Filmklub a AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Fluerne på væggen (r.: Åke Sandgren, 2005) – A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. 
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

Åke Sandgren, a Fluerne på væggen filmrendezője nem éri be egy átlagos skandináv krimi vászonra vitelével. Michelangelo Antonioni és Wim Wenders nyomdokain lépked, akkor, amikor a reprodukáló médiumokról is gondolkodik, azok hatásáról az emberre, a képkivágás valóságtartalmáról, egy történet elmesélésének nehézségeiről. Feledhetetlen képek sora burjánzik szemünk előtt, miközben egyre több lesz a légy és az izgalom a filmben. A sok légy oka nem bonyolult (a rókák miatt van), viszont minden más rejtély feltárásra vár.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
augusztus 8

Mika Diplo Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

A másik oldalon (Fatih Akin, 2007) − a filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. 
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.  

2007-ben Akın A másik oldalon (The Edge of Heaven) című filmje elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb forgatókönyvének járó díjat. Akın filmjeiben legtöbbször a Németországban élő törökök helyzetével foglalkozik. A másik oldalon a filmrendező egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, fiatalos lendületű filmje.

A másik oldalon (Fatih Akın, 2007) rövid tartalma:
Ali, a brémai nyugdíjas török prostituáltat vesz maga mellé, hogy életét bearanyozza. Fia, Nejat először elképed, de hamar megkedveli a lányt, mikor megtudja, hogy Yeter csak azért bocsátja áruba testét, hogy lánya egyetemi tanulmányait fizethesse. Mikor Ali megöli a nőt, Ali fia, Neyat felkerekedik, hogy Isztambulban megkeresse a nő lányát. Aytent azonban nemcsak Neyat keresi, hanem a török rendőrség is − ők terrorizmussal vádolják.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
augusztus 15

Mika Skandi Filmklub a AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

En kærlighedshistorie (r.: Ole Christian Madsen, 2001). A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben.
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

En kærlighedshistorie (r.: Ole Christian Madsen, 2001) rövid tartalma: Kira és Mads már néhány éve házasok, amikor Kira két évre bekerül a pszichiátriára. A történet azzal kezdődik, hogy Kira hazatér férjéhez és két gyerekükhöz. Kira azonban még nem gyógyult meg teljesen és nehezére esik megbirkózni a külvilággal. Ráadásul arra gyanakszik, hogy Mads-nek viszonya volt, amíg ő a kórházban volt. Néhány botrány után Kira kap még egy utolsó esélyt, hogy tegyen valami jót. De elég erős a szerelmük ahhoz, hogy a problémákon felülemelkedjenek?

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
augusztus 22

Mika Diplo Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Soul Kitchen (Fatih Akin, 2009) – magyar szinkronhanggal. A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben. A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. 
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=NLD1PmR4cFU

Soul Kitchen (Fatih Akın, 2009) rövid tartalma: A film főhőse a német-görög Zinos, aki Hamburg külvárosában üzemelteti lepukkant kis kocsmáját, a Soul Kitchent. Miközben minden erejét megfeszítve küzd azért, hogy életben tartsa az éttermét, barátnője, Nadine bejelenti, hogy Sanghajba utazik. A hősszerelmes Zinos mindent megtenne, hogy utána repüljön, de az élet keresztbe tesz neki. Bátyja, Ilias a sittről szabadulván a nyakába varrja magát, az üzlet csődbe megy, rászáll az adóhatóság, s mikor végre kikecmeregne a gondokból, porckorongsérvet kap. Ám még innen is fel lehet állni: a sérvét a szépséges masszőr lány, Anna (Gryllus Dorka) elkezdi gyógyítgatni, majd egy munkanélküli török szakáccsal szövetkezve Zinos égett olajszagú lokálja menő hellyé futja ki magát. Na, de mi jöhet még? Az biztos, hogy nagyon sok humoros jelenet.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
augusztus 29

Mika Skandi Filmklub AUGUSZTUSBAN A KŐLEVES KERTBEN

Ondskab (Mikael Håfström, 2003) – eredeti nyelven, angol felirattal (with English subtitles). A belépő árából 500 Ft levásárolható a Kőleves kertben.
A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal. 
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=3tCFvaJo9aE

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
szeptember 1

ESN ELTE Pub Quiz

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points.

Let's kick off the new season with a fun pub game where we test your general and not so general knowledge!

If you'd like to participate, all you need to do is register at the link below. This is in order to to avoid overcrowding the venue, so the number of teams is limited to 9, with each team consisting of 10 people. That means that 90 people can come to the Pub Quiz, and that 90 have sign up at THIS link: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1s_y0RBO7gYRV0E4-DNMekL9pGbZWtS2X7E0fUJ1yA5U/edit?usp=sharing

DO register if you want to attend, please! Don't worry if you don't know the others, forming random teams will surely help you get to know a lot of other people:)

There is no entry fee, the winning team gets free drinks!

The Quiz starts at 8 P.M., meeting is at 7:45!

Kezdés: 20:00

szeptember 2

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Jubilálunk. Három éves az Apu azért iszik mert te sírsz. Számvetés - számadás. Hogyan tovább?

Kezdés: 18:00

szeptember 2

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Jubilálunk. Három éves az Apu azért iszik mert te sírsz. Számvetés - számadás.
Hogyan tovább?

Kezdés: 18:00

szeptember 5

Mika Diplo Filmklub: Isten városa (Fernando Meirelles, 2002)

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. A vetítés után filmvita Csejk Miklóssal.

A Le Monde Diplomatique magyar kiadásának filmklubja (minden páros hét péntekén 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. A vetítés után kötetlen beszélgetés és baráti filmvita Csejk Miklós filmtörténésszel.

Már jó ideje vége a foci VB-nek, azóta se esett túl sok szó arról, milyen a mélyszegények élete Brazíliában. Akkor a Központi pályaudvar (eredeti címén: Central do Brasil) című filmre esett a választásunk, melyet a filmklub törzsközönsége meleg szívvel fogadott, nagyon szerettük ezt az alkotást.

Most egy kevésbé szerethető, de annál megdöbbentőbb, megrázóbb és izgalmasabb filmet ajánl a filmklub vezetője mindenki figyelmébe. Az Isten városának forgatókönyve Paulo Lins azonos című, dokumentum értékű regényéből született. Az író egyrészt a negyed lakójaként maga is látott hasonló történeteket, másrészt folyamatosan interjúkat készített a helyiekkel, hogy dokumentálja a favellák életét.

Olyan ez az egész sztori egyre több szereplővel, érintettel, egyre bonyolultabb filmszerkezettel, mintha soha nem lenne vége. Nagyrészt helyiek, amatőrök szerepelnek az Isten városában, amely nemcsak dokumentálja Rio De Janeiro nyomornegyedeinek, a favelláknak életét, hanem bevezet a legmélyebb poklába is, ahol leginkább gyerekeket találunk. A film nézőpontja is gyerekek, kiskamaszok nézőpontja.

Az Oscar-díjra is nevezett alkotás érdekessége, hogy filmformanyelvi szempontból igazi kuriózum. Michelangelo Antonioni nyomdokain lépdel a film rendezője, és nemcsak azért, mert a film főszereplője egy fotóriporter, aki lefotóz egy gyilkosságot gyakorlatilag véletlenül, hanem azért is, mert a film minden képkockáján ugyanaz a filmformanyelvvel kísérletező lelkesedés látszik, amely Godard, Antonioni, Jancsó, Wenders és manapság Quentin Tarantino sajátja.

Megrázó, de igazán nagy kalandra hívunk most mindenkit.

Isten városa (Fernando Meirelles, 2002) rövid tartalma:
A cselekmény Rio de Janeiro nyomornegyedének szegények lakta utcáin zajlik. Két különböző utat bejáró fiú sorsát követi nyomon 15 éven át, a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Az egyikből fotós lesz, a másikból drogdíler. A film rövid történetek sorozatán keresztül mutatja be életútjukat, melyekből sokszor igen rövidre sikeredett sorsok rajzolódnak ki. Az Isten városa főszereplője nem egy személy, hanem egy hely. Az Isten városa egy hatvanas években elkezdett, szegényeknek épült lakótelep, amely a nyolcvanas évek elejére Rio de Janeiro egyik legveszélyesebb városrészévé vált. A hely történetét a film jónéhány szereplő sztoriján keresztül meséli el. Ám mindent a narrátor nézőpontjából látunk: Buscape egy szegény fekete srác, aki túl törékeny és félős ahhoz, hogy bűnöző legyen, ugyanakkor túl okos ahhoz, hogy megelégedjen valamilyen alulfizetett munkával. Olyan erőszakos környezetben nő fel, ahol nem sok esélye van. A fiú azonban rájön, hogy más szemmel, egy művész szemével láthatja a valóságot: profi fotós lesz belőle. Számára ez jelenti a megváltást.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=KrC73Kyft9A

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
szeptember 9

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Heti téma a monogámia, és ha marad idő, az is szóba kerül, hogy miért vicces a pornó.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 12

Mika Diplo Akadémia - Filmikrek: Betty Blue (r.: Jean-Jacques Beineix, 1986)

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

A Mika Akadémia: Filmikrek sorozatában a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású filmjeit, legfontosabb klasszikusait, kultikus botránykrónikáit nézzük meg Csejk Miklós filmtörténész válogatásában. A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagyis FILMIKREKnek tekinthetők.

Előadó: Csejk Miklós

Szeptemberben Beineix-től a Betty Blue és Cassavetestől az Egy hatás alatt álló nő című filmeket vesszük górcső alá. Az Egy hatás alatt álló nőről már sok szó volt filmklubunkban, közkívánatra vetítjük, ahogy a Betty Blue kultikus botrányfilm rendezői változatát is.
A filmklub vezető kamaszkorának kedvenc filmjét nemcsak egyetemistáknak, de szüleiknek és nagyszüleiknek is bátran ajánlja. A szenvedélyes szerelemről való romantikus gondolkodás helyett ez a film egy kapcsolat legmélyebb bugyraiba vezet minket, miközben a testi szerelmet, a testhez való viszonyulást a lehető legnagyobb természetességgel ábrázolta. Minden idők egyik legjelentősebb filmklasszikusát ajánljuk tehát figyelmükbe. És hogy miért filmikrek? Ezt mindig csak a film utáni beszélgetésen fejtjük majd meg együtt.

Betty Blue (r.: Jean-Jacques Beineix, 1986) rövid tartalma:
Betty vad, perzselő érzéseket keltve érkezik Zorg életébe, és kiszámíthatatlanná teszi kedvese mindennapjait. Zseninek tartja a férfit, akinek írásait ki akarja adatni, ezért eléri, hogy megszökjenek a szerinte csak kilátástalan jövőt tartogató tengerparti bungaló-telepről. Együtt indulnak a városba az elismertségért és a beteljesülésért. Betty a mindenséget vágyná, de csak kielégítetlensége fokozódik, hisz terveik nem valósulnak meg, s ez újabb dühkitörésekbe hajszolja őt. Lassan elveszíti minden önuralmát? Vajon a szerelmük felül tud-e kerekedni a legrosszabbon? A rendezői változat 67 percnyi eddig nem látott jelenetet tartalmaz, amely még finomabban körvonalazza ennek az őrületig fokozott szerelemnek a történetét. Ez az a film, amit Beineix mindig is meg akart jelentetni!

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=YydulEgsTOE

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
szeptember 13

Tánc az esőben w/ Zenit Incompatible

A csodálatos őszi időre való tekintettel (úgy mint szemerkélő eső) egy héttel korábban kezdjük a buliszezont! Ha épp úgy alakul, hogy a kertben nem tudtok esetleg ücsörögni, legalább bent a Mikában már tudtok majd táncolni!

Szóval senki se maradjon otthon, hiszen nagy örömünkre a nagyszerű Zenit Incompatible teszi tiszteletét nálunk, aki csupa olyan zenével készül, amire nem lehet nem táncolni.

Pop, funk, diszkó, okos house, sláger drum'n'bass.

Kezdés: 22:30

szeptember 15

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points.

If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. 

Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 16

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 19

Mika Diplo Akadémia - Szociofilm: A nagy kiárusítás (Florian Opitz, 2007)

A Le Monde Diplomatique magyar kiadásának filmklubja szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban.

Előadó: Csejk Miklós

Ma hazánkban, amikor egyre inkább az tűnik ésszerűnek, hogy ingyenes legyen a tömegközlekedés, hiszen nemzetgazdasági érdek, hogy az emberek eljussanak munkahelyükre, hiszen maga a jegyrendszer fenntartása és fejlesztése majdnem annyiba kerül, mint amennyi bevételt hoz, tehát a járművek vezetőinek fizetése és a benzin most is adóbevételekből finanszírozódik, ami azért igazságos, mert a gazdagabb autós is beszáll a szegények közlekedésébe, mégis másról szól a nóta. Arról, hogy be kell vezetni a digitális jegyrendszert. Ez a legfontosabb. Ami persze iszonyatosan drága, ezért leginkább privatizálni kellene a városi tömegközlekedést, vagy legalábbis egy részét. A nagy kiárusítás című filmben egy brit mozdonyvezető, egy fülöp-szigeteki anya, egy dél-afrikai aktivista és egy bolíviai város lakói rádöbbennek, hogy mit jelent a privatizáció, és harcba szállnak ellene. Sajnos még mindig aktuális Magyarországon is a film. Ezért vetítjük, majd utána vitázunk egy nagyot.

A nagy kiárusítás (Florian Opitz, 2007) rövid tartalma:
A privatizáció – a manilai Mindának, a sowetói Bonganinak és a brightoni Simonnak – nem csak elvont fogalom. Hanem valóságos fenyegetés, amellyel nap mint nap szembenéznek. Epizódokból építkező dokumentumfilmjében Florian Opitz a privatizáció – amelyet gyakran olyan intézmények kényszerítenek ki, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Monetáris Alap – egyes embereket érintő következményeit vizsgálja a Föld különböző pontjain. Minda például azért küzd, hogy pénzt szerezzen a fia heti két dialízisére, mivel a Fülöp-szigetek egészségügyi ellátását privatizálták és elérhetetlenné vált a szegények számára. Bongani és „elektro-gerilla” csapata egy dél-afrikai városban illegálisan köti vissza az áramot a szegények otthonába, akik a privatizáció után nem bírták fizetni a villanyszámlát a magánszolgáltatónak. Simon humoros kalandokat mesél mozdonyvezetői pályájáról, előbb a brit államvasutaknál, majd a számtalan egyéb cégnél, amelyek olyan rendszerességgel jönnek és mennek, amely rendszeresség már rég eltűnt a menetrendből. A boliviai Cochabamba lakosainak győzelme egy amerikai óriásvállalat ellen, amely megpróbálta rátenni a kezét a városi vízellátásra, reményteli kicsengést ad a filmnek. Az egymásba kapcsolódó történeteket a privatizációkért felelős „másik oldal” megszólalásai és olyan szakértők kommentárjai ellenpontozzák, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, aki átállt a vesztesek oldalára.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=00KYPsQSG10

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
szeptember 19

Bemelegítő buli: Elliot & Séf

A nyári szünet után végre beindul az őszi-téli buliszezon! Első táncmulatságunkat, amolyan bemelegítő bulit, szeptember 19-én tartjuk.

A zenéről két kedvenc dj-énk, Elliot és Séf gondoskodnak! A dj páros szettjei eklektikus, de gondosan felépített és precízen mixelt 6-8 órás soul-funk-break mashup-ghettofunk-r'n'r-hiphop futamok a 100% tánc jegyében. 

Kezdés: 22:00

szeptember 20

AUTÓMENTES GYEREKNAP a Kazinczy utcában

Szeptember 20-án a Kazinczy utca megint megmutatja, hogy milyenné szeretne válni. A Kazinczy utca autómentes, a pezsgő élet, a sokféleség, a gyermekek, a szórakozás, a kultúra utcája. Az itt működő vendéglátóhelyek most is összefognak, hogy egy napot a párbeszéd jegyében töltsünk, együnk-igyunk, újra megtanuljunk játszani azoktól akik még nem felejtettek el. Szeptember 20-án a nemzetközi autómentes nap mellett Gyermekek világnapja is van, ezért elsősorban a gyermekkorúakat és persze a gyermeklelkűeket várják a programok:

Eszter-lánc mesezenekar
Makám gyerekkoncert
Babra koncert
Helló Anyu játszóház
Kézműves foglalkozások
Különféle portréfotózások

Este is minden korosztály számára lesz program, Dream Ferry koncert, Balkan Party és még sok minden más.

Ám a Kazinczy utca élete nem csak játék és mese. Sokan más szemmel nézzük fejlődését, sokan mást szeretnénk tőle. Többet kell beszélgetnünk és nyitottan kell gondolkoznunk, ezért az érdeklődőknek egy rendhagyó fórumot szervezünk, melyen élő könyvként beszélgethetünk olyan emberekkel, akik mind különböző szemszögből tudják bemutatni az utcát, illetve az itt zajló életet.

A fórumot az intelligens vita és párbeszéd jegyében a Humán Plattform moderálja.

A rendezvényen jelen lesz a fogyatékkal élő gyermekeket segítő Kézenfogva alapítvány. A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik a befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni napjaikat. A fogyatékos emberek közül is a leghátrányosabb helyzetben lévő értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek ügyének támogatását választottuk feladatul.

Reméljük már mondani sem kell, hogy az utca reggel 10-től este 10-ig le lesz zárva az autók számára, mert ez így természetes!

A PROGRAM:

11:00 - Mika Kert - Kézműves foglalkozások gyerekeknek (és felnőtteknek)
- Kőleves - Menedék Bazár
- Café Analóg - Analóg / polaroid portréfotózás
- Kazimir - Bogrács főzés a Kézenfogva alapítvánnyal
- Szimpla Háztáji - Helló Anyu játszóház
- Illegál - Slacklein

12:00 - Szimpla Kert - utcazene, kosztümös fotózkodás békebeli ruhákban
- Kirakat - Tollas és csocsó bajnokság

15:00 - Mika Tivadar - Eszter-lánc mesezenekar
- Szimpla Kert - Felnőtt társasjáték csoport

16:00 - Szimpla Kert - Makám gyerekkoncert

18:00 - Szimpla Kert - Babra koncert

20:00 - Mika Kert - Balkán party utcabál
- Szimpla Kert - Dream Ferry koncert

22:00 - Mika Tivadar - Balkán Party!

Kezdés: 10:00

szeptember 20

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. 

A buli kivételesen már este 8-kor kezdődik az utcán, az egész napos utcafesztivál részeként, aztán 10-től leköltözünk a pincébe, és ott hajnalig folytatódik a tánc!!!

Kezdés: 22:00

szeptember 22

Menedék Filmklub: Kezeket fel, srácok!

A nyugat-európai országok egyik legégetőbb kérdése a migráció, ami olyan politikai, etnikai és kulturális problémákat vet fel, amelyek már nem egyszerűen a statisztikai és bevándorlási hivatalok hatáskörébe tartoznak, hanem a lakosság életében is új szituációkat teremtenek. Roman Goupil filmje bebizonyítja, hogy egy ilyen helyzetben is meghatározóak lehetnek a humánus értékek, így a másság elfogadása, a szolidaritás, a kitartás és önfeláldozás egy másik emberért. Mindezt pedig a gyerekkor tiszta és varázslatos tükrén keresztül láthatjuk.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=4tnkOiFiCVA

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés.

A film vetítését az Anjou Lafayette Film Distribution támogatja.

Kezdés: 19:00

szeptember 23

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 25

MikroBe koncert

Lemezbemutató-emlékfrissítő koncert, DECEMBERIG AZ UTOLSÓ!! 
Bóta Nóra - ének, Eichinger Tibor - gitár, Váczi Kristóf - basszusgitár, sabada, Herboly László - dob

A Mikrobe 2009-ben alakult a Comethebe zenekar három tagjából. A Comethebe egy 1993 óta működő popos-jazzes-mindenféle stílusú zenekar volt, mely igen ritkában tudott fellépni, mivel 10 tagját reménytelen volt akár csak a próbákra is összeszervezni, nemhogy koncertekre. A terv az volt, hogy gitár, perka, basszusgitár és ének felállással egy viszonylag csendes zenét játszó, kisebb zenekart hozunk létre. Az első próbák egyikén azonban a gitárosunk rálépett a Zoral Sound feliratú torzítópedáljára, majd játszani kezdett. Ezzel örökre megpecsételte a brigád sorsát. Az egyébként ütőhangszeres Czibere Józsi szagot fogott, kezébe dobverőt ragadott, dobcucc mögé pattant és ütlegelni kezdte. A basszusgitáros, énekes Váczi Kristóf, az eredeti felállás ötletgazdája, ezt látva örökre lemondott a finom, halk muzsikálás megvalósításának lehetőségéről. Beletörődött a fejleményekbe, és megpróbált hangerőben is alkalmazkodni az újonnan felmerülő igényeknek. Nagy örömmel tette. Kicsivel később csatlakozott a zenekarhoz Bóta Nóri is, hogy szakmailag is elfogadható énekhangon is szólhassunk az érdeklődőkhöz. Később Czibere Józsinak mennie kellett, hívta őt a nyugat. Azóta nem kis örömmel Herboly Lacival zenélünk együtt.

Kapcsolódó linkek:
http://www.youtube.com/user/MikrobeMusic
http://mikrobe.hu/
http://vimeo.com/36474407

Kezdés: 21:00

500,- Ft
szeptember 26

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK: Egy hatás alatt álló nő (John Cassavetes, 1974)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Szeptemberben Beineix-től a Betty Blue és Cassavetestől az Egy hatás alatt álló nő című filmeket vesszük górcső alá. Az Egy hatás alatt álló nőről már sok szó volt filmklubunkban, közkívánatra vetítjük, ahogy a Betty Blue kultikus botrányfilm rendezői változatát is.

A maga nemében egy kultikus jelentőségű botrányfilm az Egy hatás alatt álló nő, amely a filmkockák között a női egyenrangúság, egyenjogúság kérdését is feszegeti (egy nőnek szabad-e ugyanazokat a dolgokat, mint egy férfinak), meg persze nagyon szokatlan módon, de a nőiség lényegéről is nagyon fontos információkkal szolgál ez az egyáltalán nem hétköznapi alkotás.

Gena Rowlands alakítása az évtized legnagyobb színészi teljesítménye, Peter Falknak pedig (akit Columbo hadnagyként ismer a magyar közönség leginkább) ha nem is teljesen új arcát ismerjük meg, de színészi módszerének lényegét érthetjük meg ebben az alakításában, amely vitán felül életművének csúcspontja.

A filmtörténet egyik legnagyobb jelentőségű alkotásáról lesz tehát szó a Mika Diplo Akadémia legújabb előadásán.

Egy hatás alatt álló nő (r.: John Cassavetes, 1974) rövid tartalma:
Nick művezetőként dolgozik egy építkezésen. A munka mellett nem sok ideje jut a családjára. Régóta tervezi a feleségével, Mabellel, hogy a két gyereket a nagyszülőkre hagyva végre kettesben töltenek egy estét. Ám egy csőtörés keresztülhúzza számításukat, Nicknek egész éjjel benn kell maradnia emiatt. Az elkeseredett asszony az üres lakásból az utcára menekül. A városban bolyong, mígnem felszed egy ismeretlen férfit. Másnap beállít Nick a munkatársaival. A vita persze nem marad el, melynek végén Mabel idegösszeroppanással kórházba kerül. Férje szeretettel próbálja segíteni a gyógyulását, ám ez nem egyszerű folyamat.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=X4Uzdlgv2G8

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
szeptember 26

Felül ősz, alul tavasz w/ DJ Mezősimán

Bár lassan lehullanak a levelek a fákról odafent a kertben, a tánctéren DJ Mezősimán örök tavaszt sőt tüzes nyarat varázsol nektek eklektikus elektronikus szettjével. Nincs az a láb, ami ne perdülne táncra!

Kezdés: 22:30

szeptember 27

Bollywood Filmvetítés és Party

A Mikában immár hagyományos Bollywood party szezonnyitó bulija előtt mindenkit próbára teszünk a „Bachna Ae Haseeno” című zenés vígjátékkal! Garantáljuk, hogy mindenki startállásban nézi majd végig, hogy végre elkezdhessen táncolni!! Dj Milendee és Dj Thot jóvoltából a megszokott bollywoodi slágereken felül a legújabb indiai sikerekkel és nagyon sok bhangrával várunk mindenkit, aki velünk temetné a nyarat. És lesz Bollywood Totó is!

Mindeközben: Tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary és Bollywood Totó nyereményekkel

18:30 Film: Bachna Ae Haseeno (2008)
21.30 Bollywood party

18:30
Film: Bachna Ae Haseeno (2008)
2008, indiai romantikus vígjáték, 152 perc
Szereplők: Ranbir Kapoor, Deepika Padukone, Bipasha Basu, Minissha Lamba
Zene: Vishal – Shekhar
Rendezte: Siddharth Anand

Igazi party előtti bemelegítés! Habkönnyű szórakoztató film, tele zenével és tánccal, Ranbir Kapur nagyszerű játékával, és természetesen a gyönyörű Deepika Padukone-val, hogy a többi lányt már ne is említsük... A történet? Raj nem törődik barátnői érzéseivel, jön egyik lány a másik után. Amikor aztán rátalál a szerelem, saját boldogsága érdekében először meg kell gyógyítania az élete során összetört szíveket.
Ez után a film után nem is lesz kérdés: Maradunk a bulira? Még szép!

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=185LEdRKg04
Hosszabb leírás magyarul: http://www.bollywoodextra.hu/filmek/60-bachna-ae-haseeno

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

Kezdés: 18:30

szeptember 29

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 30

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 30

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 1

UH Fest – Tomutonttu, Èlg, Sőrés Zsolt, Shibuya Motors

Jan Anderzén zenéjében látszólag nagyon különböző elemek állnak össze egy jól felismerhető, átélhető, de nehezen megfogható, gyermeki és álomszerű logika szerint. Anderzén a finn DIY pszichedelikus free folknak nevezett színtér központi alakja; többek között a Kemialliset Ystävät vezetője, amelynek koncertje a 2007-es UH Fest egyik csúcspontja volt.

A francia Laurent Gérard, azaz Èlg zenéje nyugtalanító és magába szippant. A szemerkélő dallamok és a finom elektronikus ütemek Gérard hangjával egészülnek ki, ami leginkább arra hasonlít, mintha egy számítógép egyszerre több nyelven próbálna beszélni. 2008 óta tagja a Ghédalia Tazartès vezette lenyűgöző triónak, a Reines D’Angleterre-nek is.

Sőrés Zsolt a magyar avantgárd fáradhatatlanul aktív alakja, 2014-ben The Wasp Boutique címmel közös lemeze jelent meg Jean-Hervé Peronnal, a Faust egyik alapítójával.

A szlovák Shibuya Motors kivételesen pontos önjellemzésre képes: “improvizált elektroakusztikus avant-core”, mondják magukról, illetve a free jazz, a death metal és az élő elektronika háromszögében helyezik el magukat. A zenekar tagjai, Slavo Krekovic és Miro Toth a szlovák kísérleti zenei élet meghatározó alakjai.

///

Jan Anderzén makes music from seemingly disparate elements that nonetheless make a coherent whole, united by a recognizable, dreamlike and childlike logic that is easy to feel, but hard to describe. Anderzén is a central figure on the Finnish DIY psychedelic free folk scene. Founder of Kemialliset Ystävät, whose show was one of the highlights of UH Fest in 2007.

Laurent Gérard aka Èlg’s music can be described as disturbing and immersive at the same time. The drizzly melodies and subtle electronic beats are joined by Gérard’s voice which sounds like if a computer was trying to speak multiple languages at once. Since 2008, he’s been a member of the sublime Reines D’Angleterre, a trio led by Ghédalia Tazartès.

Sőrés Zsolt is the untiring figure of the Hungarian avantgarde, in 2014 he released The Wasp Boutique recorded with Faust’s Jean Hervé Peron.

Shibuya Motors from Slovakia describe themselves as improvised electro-acoustic avant-core, somewhere between free jazz mountains, sea of death metal and islands of live electronics. The members of the duo, Slavo Krekovic and Miro Toth are active in various Slovak groups, and also work as organizers and curators in the country’s experimental music scene.

több infó a fesztiválról /// more info about the festival:
http://uh.hu/

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
október 2

Takáts Eszter akusztikus koncert egy szál gitárral

Az 1979-es születésű pécsi származású Takáts Eszter 1999 óta gazdagítja a magyar dalszerzők és előadók táborát. Pontosan nyolc év telt el azóta, hogy az énekes megjelentette első albumát. Szövegei arcba és fülbemászóak, ugyanannyira illenek irodalmi, mint popzenei körökbe, írója előadásában pedig nevetésével gyógyít és tölti fel a hallgatóságot.

Kezdés: 21:00

700,- Ft
október 3

Mika Diplo Akadémia − SZOCIOFILM: Még egy év (Mike Leigh, 2010)

Előadó: Csejk Miklós 
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Mike Leigh talán legjobb filmje egy 60-as éveiben járó házaspár egy évét mutatja be. Egymáshoz és barátaikhoz fűződő viszonyukat társasági életükön keresztül ismerhetjük meg. Közösségi emberekről van szó, és ez azért is fontos, mert a szeptemberi előadások központi témája a közösség. Képesek vagyunk-e saját önző világunkból kikukucskálni, képesek vagyunk-e egy kicsinykét legalább a másik ember bőrébe belebújni, képesek vagyunk-e megérteni azt, miért van az ember a Földön. Mike Leigh (Stephen Frears és Ken Loach) mellett az angol újfilmmel újra a szociális tematikára helyezték a hangsúlyt a 90-es években, sőt vállaltan baloldali filmesként közelítettek a világ magyarázásához, persze egy percre se esve bele a didaktikusság mély és sötét gödrébe. Leigh a Cannes-i fesztivál díjas Mezítelenül és a szintén Cannes-i Fesztivál díjas Titkok és hazugságok, valamint a Velencei Filmfesztivál díjas Vera Drake rendezőjeként már bebizonyította, hogy a legnagyobb filmrendezők közé tartozik. Az apró részletek figyelmes mestere ő, nagy szívvel és sok empátiával. A filmklubvezető nagyon ajánlja ezt a filmet fiataloknak, akik meg fognak öregedni, és időseknek, hogy legyen erejük még élni.

Még egy év (Mike Leigh, 2010) rövid tartalma: A „Még egy év” című film négy évszakon átívelő, megható történetet mesél el a boldog házasságban élő Tomról és Gerriről, valamint apró-cseprő gondokkal küzdő családjukról és barátaikról. Az életszagú, valós történések a szerelem és a szeretet, az öröm és a szomorúság, a remény és a kétségbeesés, a társas kapcsolatok és a magány, valamint a születés és a halál körül forognak.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=kJkXQzdgpQc

A belépő 1000 Ft, amelyből 500 Ft minden alkalommal levásárolható a Mika Tivadar Mulató bárpultjánál.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
október 3

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával! A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

If you like Boban Markovics, Shantel or Goran Bregovic, this party is for you. Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night! So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara! The party is brought to you by the Most Wanted trio composed of Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) and LAY DNA (HU). It will be an eclectic international night!

Kezdés: 22:00

október 4

PASO Soundsystem (KRSA&Lipi Brown) - Ska&Reggae Party

Ezen az estén KRSA aka Lord Panamo a PASO zenekar frontembere és Lipi Brown a PASO dobosa a korai jamaicai ska-tól a rocksteady-n és a reggae-n keresztül egészen a modern dancehall zenékig pakolja a lemezeket.

http://www.mixcloud.com/lipibrown/soul-of-jamaica/

Kezdés: 22:00

október 7

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 7

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 7

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Karafiáth Orsolya és Legát Tibor

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket. Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse igazgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőművész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozás ígér.

Kezdés: 22:00

október 8

JazzaJ - CACTUS TRUCK (US/NL) + AMP (H)

Meta-metál dzsungelharcosok Amszterdamból és budapesti lelki társaik élő példával szemléltetik, milyen, amikor fülcimpáink free jazzre pogóznak. Az Ajtai-Miklós-Pozsár trió ezúttal John Dikemannel kiegészülve játszik. Szédületes kapunyitás a Mikában!

CACTUS TRUCK:

John Dikeman - szaxofonok
Jasper Stadhouders - gitár, bőgő
Onno Govaert - dob

AMP:

Ajtai Péter - bőgő
Miklós Szilveszter - dob
Pozsár Máté - zongora

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
október 8

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kemény István és Bárdos Deák Ági

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket. Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse igazgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőművész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozás ígér.

Kezdés: 22:00

október 9

MEMORIES' GARDEN & CAUGHT THE FLOW

A hazai grunge rock színtér két tapasztalt képviselője, a CAUGHT THE FLOW és a ritkán koncertező MEMORIES' GARDEN mutatja be a Mika Tivadar Mulató közönségének, hogy a koszos, mégis kimunkált, őszinte rockzene még ma is meg tudja hódítani a zenerajongókat.
Kockásing és bakancs nem kötelező! 
--------------------------------------
Kapunyitás: 20.00
Memories' Garden: 20.30
Caught The Flow: 21.30
Belépő: 800.-
--------------------------------------
MEMORIES' GARDEN

Az immár 20 éve létező zenekart Kocsondi Csaba gitáros / dalszerző hívta életre még a grunge korszak magyarországi hajnalán. A sok viszontagság ellenére ma is működő banda tagjainak - Késmárki Zsolt: basszus
(Hooligans), Székely Marci: ének (Ozone Mama), Markó Jancsi: dobok (Basement) és Hetyei Bálint: billentyűk (SCHAGGG) - közös szerelemgyereke megtartotta ugyan grunge-gyökereit, de dalaikba blues, progresszív rock, funk és néhol jazz-es elemeket ültetve igazi zenei csemegét tárnak az őszinte rockzene rajongói elé.

Legutóbbi klipjük: https://www.youtube.com/watch?v=eY4ciHEzH-k
2014-es lemezük itt: http://memoriesgarden.bandcamp.com/
További info: https://www.facebook.com/MemoriesGarden
--------------------------------------
CAUGHT THE FLOW

A Caught the Flow zenekart Komáromi Imi (ex-Plastix Bitch) hívta életre, amikor 2011 májusában összehívta Szabó Attist (ex-Soundshine) és Szeremi Balázst (ex-Solution) egy közös baráti zenélésre. Ez olyannyira jól sikerült, hogy viharos gyorsasággal és lendülettel írták dalaikat. A kezdeti lelkesedést hosszas énekes keresés követte, de 2013 máciusában Bölcsföldi Zoli (Cadaveres) személyében találták meg a zenekar hangját. Majd Imi távozásával Almásy Dániel basszusgitáros csatlakozott a csapathoz.
Zenéjük kompromisszummentes, lendületes, karcos rock/grunge, ami néhol stoner elemekkel tarkított. 2014-ben jelent meg debütáló kislemezük, de hamarosan első nagylemezük is az igényes rockrajongók kezébe kerülhet.

Legutóbbi klipjük: https://www.youtube.com/watch?v=c6Q_lQnQmig
Debütáló EP itt: https://soundcloud.com/caughttheflow/sets/mirror
További info: https://www.facebook.com/caughttheflow/

Kezdés: 20:00

800,- Ft
október 9

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Háy János és Beck Zoltán

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor, Dramaturg: Vajdai Vilmos, Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 10

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Őszi szonáta (Ingmar Bergman, 1978)

Előadó: Csejk Miklós.
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (minden pénteken 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan hét pénteken 18.30-tól jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Októberben Ingmar Bergmantól az Őszi szonátát (fsz.: Ingrid Bergman) és John Cassavetestől az Arcok (fsz.: Gena Rowlands) című filmet nézzük meg.

Ingmar Bergman így emlékszik az Őszi szonáta forgatására: „A színészekkel a Cinematograph irodájában találkoztam először, az udvarban álló épület legfelső emeletén. Az Őszi szonátát fogjuk együtt átolvasni. Ingrid Bergman harsány mimikával, szélesen gesztikulálva, zengő hangon olvasta fel szerepét. Látszott, hogy már mindent eldöntött és begyakorolt a tükör előtt. Kétségbeejtő volt. Megfájdult a fejem, az asszisztensem, egy fiatal nő, kiment a folyosóra, és sírt elkeseredésében: ennyi hamisságot a harmincas évek óta még senki nem láthatott. Az ünnepelt filmcsillag önhatalmúlag húzott a szövegből, és a csúnya szavakat nem volt hajlandó kiejteni a száján.

(…) Egyik reggel hirtelen hátrafordult és megpofozott (játékból?), és azt mondta, hogy agyonüt, ha nem magyarázom el neki azonnal, hogy mit kell ebben a jelenetben csinálnia. Felbőszített a váratlan támadás, és azt feleltem, hogy már százszor megkéretem, hogy ne csináljon semmit, és hogy csak a tökkelütött amatőrök hiszik azt, hogy minden pillanatban csinálniuk kell valamit.

(…) Ingrid állt mozdulatlanul, szemhéja megduzzadt, mintha visszafojtaná magában a sírást, a merev maszk lehullt, a kamera egy szenvedő ember arcát rögzítette.”

„A biztosítótársaság nem akarta megkötni a biztosítást Ingrid Bergmanra, mivel már átesett egy rákműtéten. Egy héttel a forgatás megkezdése után hírt kaptunk Londonból, ahová Ingrid egy rutinellenőrzésre utazott, hogy újabb metasztázisokat találtak benne, és hogy azonnal jelentkeznie kell újabb műtétre és sugárkezelésre. Ingrid kijelentette, hogy előbb be szeretné fejezni a forgatást…”
(Ingmar Bergman: Laterna magica)

Ingmar Bergman csodát tett Ingrid Bergmannal, filmtörténeti alapmű született, nem kevés tabu döntögetésével, és persze azt se feledjük, hogy Liv Ullmann nélkül mindez meg sem születhetett volna. Két színésznő egyáltalán nem hétköznapi alakítását láthatjuk, a lélek rejtett zugaiban kutakodásuk során.

Őszi szonáta (r.: Ingmar Bergman, 1978) rövid tartalma:
Eva vendégségbe hívja évek óta nem látott anyját, Charlotte-ot. Az elismert és gazdag zongoraművész nem tudta, hogy lánya maga mellé vette fizikailag és értelmileg sérült húgát, akit még ő helyezett el egy intézetben. Azonban nemcsak emiatt támad feszültség köztük, hanem a gyermekkor és az elmúlt évek során ki nem beszélt véleménykülönbségek, indulatok és érzelmek okán is. Ingmar Bergman egyetlen olyan filmjében, amelyben Ingrid Bergman a főszereplő, mértani pontosságú pszichológiai leírását adja a sérült anya-lány kapcsolatnak.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=euTti9by-08

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
október 10

Cumbia - fűszoknyás lányok dalai a Mikában

Ma este napfényt varázsolunk a pincébe! Suefo és dj Clairvo párosa vérbő mediterrán ritmusokkal fog minket szórakoztatni egész este. Huncut samba, vidám bossa, kedves cumbia, trükkös afro, varázslatos tropical - minden előkerül, amit a fűszoknyás lányok szeretnek! Bátran bízhatunk az alkalmi duó széles látókörében: nemcsak lemezlovasként ülik meg a műfajt; Suefo, Savages-el karöltve Savages Y Suefo-ként a német Agogo Records-nál, Clairvo pedig a görög Katakana Edits-nél aktív szerzői is az új-latin zenei világnak!

http://www.mixcloud.com/MustBeat/dj-clairvo-mustbeat-cumbia-in-key-c/

Kezdés: 22:00

október 10

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Keresztury Tibor és Víg Mihály

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 11

Al Caponétól Pablo Escobarig – Gengszterbuli a Mika Tivadar Mulatóban

3 éves a Mika Tivadar koncertterme, a Jelinek Klementina Terem. Ezt egy hatalmas gengszterbulival ünnepeljük meg. A dirty zenékről Vida G (Mr2 Petőfi Dj) és Vamos Dj gondoskodik. Dress code: Öltözz bármilyen gengszternek vagy gengszternőnek a 20-as évektől napjainkig! Szeszcsempésznek, kolumbiai drogbárónak, ukrán fegyverkereskedőnek, olasz maffiózónak!

WELCOME DRINK éjfélig a jelmezben érkezőknek!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 11

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Grecsó Krisztián és drMáriás

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 12

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Darvasi László és László Attila

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 13

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

október 13

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Cserna-Szabó András és Tóth Viktor

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 14

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Mivel legutóbb elhalasztottuk az eredeti témát, miszerint a pénz boldogít-e vagy sem, most kedden ezt megpróbáljuk pótolni.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 14

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat.
Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet.
Nevezési díj: csapatonként 500 Ft.
A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg.
Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

október 14

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Garaczi László és Both Miklós

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 15

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Kukorelly Endre és Lamm Dávid

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 16

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Nádasdy Ádám és Márkos Albert

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 17

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: REMAKE (Dino Mustafic, 2003)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (minden pénteken 18.30-tól 21.30-ig) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Nem kicsit figyelemre méltó bosnyák filmet ajánlok most mindenki figyelmébe. A történelmi múlttal való szembenézés tiszteletre méltó példáját láthatjuk ebben az igencsak érdekes, izgalmas és megrázó moziban. A film elején elhangzik, hogy a Remake egy valóságos történet dramatizált verziója. Ráadásul nemcsak a 90-es évekbeli délszláv háborút dolgozza fel a film, hanem párhuzamba állítja az eseményeket a második világháború borzalmaival. A történet egyre csak ismétlődik, és úgy tűnik, hogy mi mégsem tanulunk semmit. Vagy mégis sikerül végre valamiféle maradandó tudásra szert tenni?

Remake (Dino Mustafic, 2003) rövid tartalma:
Három történet szövődik egybe ötven év távolából, s mind Szarajevóhoz, az újra és újra kárhozatra ítélt városhoz kötődik. 1993-ban járunk, a bosnyák Tarik az apja életét felelevenítő forgatókönyvön dolgozik, mely fél évszázaddal korábban játszódik. S máris ott vagyunk az apa, Ahmed társaságában a második világháború kellős közepén, a bombázás sújtotta Szarajevóban. Újabb ugrás az időgépen: 1992, s ismét bombák hullanak a városra. Az immár idős apa és fia előbb egymás mellett, majd erőszakkal elszakítva a másiktól küzd a túlélésért. Olyan idők ezek, amikor a legjobb barátok kerülnek egymással szembe, tragikus szerelmek szövődnek, s mind jobban eluralkodik a vak gyűlölet. Dióhéjban: a Balkán történelme.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=MiUfI-HP4Z0

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
október 17

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Németh Gábor és Vázsonyi János

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 17

Csiri Bá bemutatja: farkasokkal táncoló

DJ Mezősimán elektronikus tánczenei rendezvénye kezdőknek és haladóknak.

Kezdés: 22:00

október 18

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

október 18

Café Budapest: Irodalmi vándorcirkusz: Tóth Krisztina és Juhász Gábor

Sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor / Dramaturg: Vajdai Vilmos / Rendező: Novák Eszter

Tévedés azt gondolni, hogy a kortárs irodalomra csak egy egészen szűk réteg kíváncsi. Hogy csupán kevesen örülnek annak, hogy szép számban vannak sűrűn friss kötettel jelentkező alkotók. Bármennyire igaz is, hogy egyre kevesebb könyvet vesz a magyar, ha csak azt nézzük, évről évre hány tízezren látogatnak ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét eseményeire, bízhatunk abban, még nincs minden veszve: „csupán” meg kell találni az új helyeket és helyzeteket.

Érdemes új szituációkat teremteni, melyek azok számára is lehetőséget hordoznak a kortárs irodalommal való találkozásra, akik bár nyitott, olvasó emberek, de nem feltétlenül érdeklik őket a hagyományos koreográfiájú irodalmi programok. Ilyen lehet a CAFe Budapest zenés irodalmi sorozata is, az Irodalmi vándorcirkusz, amely a hagyományos helyszínek (koncert- és kiállítótermek) helyett különleges helyekre szervezi programjait: az író–zenész párosok frekventált romkocsmában várják a közönséget. A kétszemélyes formációk csak részben alkalmiak: a művészek többsége – mint például Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vagy Kemény István és Bárdos Deák Ágnes – dolgozott már együtt, de vannak, akik most rezonálnak először egymás művészetére. Grecsó Krisztián kettőse izgalmas meglepetéseket tartogat, hiszen Grecsó az utóbbi években a Rájátszás csapatával már-már rockzenésszé avanzsált, drMáriásról pedig mindenki tudja: amellett, hogy elismert zenész és képzőmű¬vész, kiváló író is. A Darvasi László–László Attila, Tóth Krisztina–Juhász Gábor, Németh Gábor–Vázsonyi János, valamint a Cserna Szabó András–Tóth Viktor párosok bizonyára új tereket és kapukat nyitnak majd az irodalom és a jazz találkozásában. Kíváncsian várjuk azt is, mit hoz ki egymásból két olyan különleges alkotó, mint Garaczi László és Both Miklós, valamint Kukorelly Endre és Lamm Dávid. Nádasdy Ádám és Márkos Albert párosa esetében pedig Shakespeare lehet a közös többszörös: Nádasdyt számos Shakespeare-fordítása, Márkos Albertet pedig az általa létrehozott nagyszerű W. H. formáció köti az angol zsenihez, így duójuk igazi csemegét, különleges zenei-irodalmi találkozást ígér.

Kezdés: 22:00

október 20

Menedék Filmklub: Parador Húngaro

A Parador Húngaro (vagyis a magyar megálló) egy kolbászsütő Bogotában, Kolumbia fővárosában, ahol különös barátság szövődik a film főszereplői, két „furcsa magyar” között. A nyugdíjas korú Villás György 56-os menekült a Nyírségből, aki bár soha nem tért vissza a hazájába, a Parador Húngaro tulajdonosaként végig a magyar megállóban élte az életét. A negyvenes éveiben járó Patrick Alexander amerikai katonacsalád sarja, aki egyik bázisról a másikra költözve nőtt fel szerte Amerikában és Nyugat-Németországban, majd fiatal felnőttként Magyarországra is eljutott és otthonra lelt félig megtalált, félig elképzelt magyarságában.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés a film alkotóival, Patrickkal és Asenethhel!

Kezdés: 19:00

október 21

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: A lázadás a rendszer ellen középről jön, nem alulról. Legalábbis Puzsér szerint. FAM szerint pedig a prolizásnál kevesebb proli dolog van a közbeszédben.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 21

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

október 22

Hennafestés

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen. Nézelődj Gyöngyvér több mint 100 mintát tartalmazó hennaminta albumában. Kérd el a pultból a Mika Tivadar Mulatóban és válaszd ki a kedvenced.

Kezdés: 17:00

október 22

100-as Klub & Fucktone Records Present: The Quakes *USA*, Voodoo Allen

Voodoo Allen: 
A zenélést nem üzleti vállalkozásként űző vagy karrier-lehetőségként megélő Voodoo Allen az egyik legrégebbi magyar psychobilly zenekar. A tagokat a 80-as évek elsőgenerációs psychobilly zenéje, a horror-filmek, az emberi hülyeség és deviancia különböző megnyilvánulásai és formái iránti érdeklődés, valamint a részvételükkel zajló bulikon kinyilvánított közös rombolási hajlam hozta össze. Magyar nyelvű számaik többek között mutáns állatokról, szürreális életélményekről, és tv-sorozatok szereplőinek tivornyáiról szólnak.
https://www.facebook.com/voodooallen

The Quakes:
https://www.facebook.com/TheQuakes
https://www.thequakes.com

20.00 - kapunyitás.
20.30 – 21.10 – Voodoo Allen - old school psychobilly
21.30 - 23.00 - The Quakes *USA* - psychobilly legenda

Kezdés: 20:00

2000,- Ft
október 22

Rude Boy Dreams - SKA-RNR party Vol. V.

Selector Desmond Schlekker & JD Littlehead
Felbukkanó táncos műfajok az este: two tone ska, rockabilly, psychobilly, neo-swing, skinhead reggae, surf rock.

Kezdés: 23:00

október 23

Forradalmi Puszi koncert. Utána DJ Tihoztok és TG Lupin

A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást. Erre az ünnepi koncertre néhány új számmal is készülnek. A koncert után buli hajnalig, ahol DJ Tihoztok és TG Lupin zenél.

A koncertre a belépő: 1000HUF
A koncert utáni bulira a belépés ingyenes.

Kezdés: 21:30

1000,- Ft
október 24

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arcok (r.: John Cassavetes, 1968)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (októberben még péntekenként 18.30-tól 21.30-ig, novembertől azonban minden szerdán 18 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.
A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Októberben Ingmar Bergmantól az Őszi szonátát (fsz.: Ingrid Bergman) és John Cassavetestől az Arcok (fsz.: Gena Rowlands) című filmet nézzük meg.
Cassavetes Arcok című filmjét több kategóriában is jelölték Oscar-díjra, persze nem kapta meg, túl provokatív film volt ez a maga korában, túl sok tabut próbált ledönteni, túl nagy problémáknak ment neki gátlások nélkül. 1968-as a film, és ez az esztendő bizony a diáklázadásoktól és azok leverésétől volt hangos. Az amerikai független filmes Cassavetes, akárcsak sok kortársa, kritikus attitűddel megy neki a polgári világ álszent valóságának, s mutatja be a teljes szétesés állapotát. Cassavetes megelőzte korát. A film – legalábbis az előadó szerint – éppen a 2010-es években lett aktuálisabb, mint valaha.

Arcok (r.: John Cassavetes, 1968) rövid tartalma:
Egy szétmálló házasság története, s a szeretőké, akikhez a pár vigaszért fordul. A férj belezúg egy prostituáltba, sőt hozzá is költözne, de ennek a nőnek már − minden látszat ellenére − a magány az egyetlen lehetséges életközege. A feleség inkább ragaszkodna a klasszikus családmodellhez, de amikor a férj faképnél hagyja, hamar gyönyört keres egy fiatal táncos karjai közt. Cassavetes provokatív alkotása a 60-as évek végén, épp amikor leverik a diáklázadásokat.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=7BsmWI2cPdw

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
október 24

Táp Táncklub w/ DJ Vajdai

Egy táncos este a legendás Táp Színház legendás tagjaival.

Kezdés: 22:00

október 25

A oldal 1-es szám w/ Zenit Incompatible

Slágerek és remixeik. Funk, disco, okos house, drum’n bass, mashupok és basszustelt műremekek, az RCKO.FM műsorvezető/dj-je, a Playboy magazin zenekritikusa, Zenit Incompatible (RCKO.FM / The Inglorious Funkerz / Mustbeat Rec. / Breakbeat Paradise / Budabeats / Bulabeats / TruFunk / Decks And The City) celebrálásával, napnyugtától napkeltéig, vagy amíg lábon bírjátok.
A jelszó: urban disco!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 27

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

október 28

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának aktuáltársadalom- és kultúrpolitikai interpretációja puzsérosan. És ha jut szufla, FAM pár szót ejtene a közelgő Halottak Napjáról is.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 28

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

október 29

JazzaJ // GERÖLY TRIO feat. PORTELEKI // JULIE KJAER (DK)

Végre egy kis ragtime a JazzaJon! Persze nem akárhogy, hanem Geröly Tamás szabadzenei triója által magyarra fordítva. A szintén dobos Porteleki Áron ezúttal népi brácsán húzza a free alá valót. A nem mindennapi produkciót Julie Kjaer, a londoni kortárs jazz szcéna dinamikus szaxofonosa teszi megismételhetetlenné.

GERÖLY TRIO:
GERÖLY TAMÁS - dob
KOVÁTS GERGŐ - szaxofon
AJTAI PÉTER - bőgő

PORTELEKI ÁRON - brácsa
JULIE KJAER - szaxofon

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
október 30

Stukker & Monyo Project koncert

A STUKKER egy 2013 októberében alakult, egyfajta "alternatív szupergroup" - ként is aposztrofálható, egyéb formációkban (Korai Öröm, Pluto, colorStar, Erik Sumo Band, Amorf Ördögök, Biorobot, stb.) már ismertté vált alkotókból álló zenekar.

Alternatív folk&roll dalaik sajátos humorú magyar szövegekkel társulnak, mint például bemutatkozó daluk, a Sárga Busz esetében, melynek megjelenése után folytatják a 2015-re tervezett bemutatkozó album felvételének munkálatait.

Tagjai:
Vécsi Tibor - ének
Szalay Péter - gitár, vokál 
Dudás Zsombor - gitár, vokál 
Nemes András- basszusgitár, vokál 
Szert Zsigmond- dob, szájharmonika, vokál

A bemutatkozó dal, a Sárga busz klipje: http://recorder.blog.hu/2014/07/28/klippremier_stukker_sarga_buszstukker
A Stukker facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/Stukker/174431876079510

Monyo Project:
A Monyo Project zenekart a gitáros, dalszerző Monyo alapította Székelyudvarhelyen 1999-ben, és abban az évben megjelentette első nagylemezét, Monyo Freedom címmel. A zenekar az Országos Dalversenyen első helyezést ért el már 2002-ben. A következő években felléptek számos budapesti klubban (többek között a Gödörben, az After Music Clubban, a Menta Teraszon, az Avalonban, B4 Clubban, a Vadviragban, a Kék-, Vörös-, Fekete Lyukban), több dalukat azóta is folyamatosan játsza többek között a Petőfi Rádió is.

Idén októberben költöztek Magyarországra, hogy a korábban Erdélyben elért sikereiket itthon is megismételjék. Zenéjük igazán változatos, az eltelt évek alatt mindenféle stílust kipróbáltak, minden koncerten újra és újra meglepik a közönséget sokoldalúságukkal.

A zenekar tagjai:
Monyo – gitár, ének
Baba - ének
Fekecs Akos - dobok
Lehner Aron - basszusgitár

A zenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/Monyo-Project/166666686705924
A zenekar youtube csatornája: https://www.youtube.com/user/monyoproject

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 31

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: TEJFÖL ÉS LEKVÁR (Branco Djuric, 2003)

Előadó: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (októberben még péntekenként 18.30-tól 21.30-ig, novembertől viszont már szerdán este 6 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Egy nagyon kedves, szórakoztató és elgondolkoztató szlovén filmet ajánlok mindenki figyelmébe. A rendszerváltás veszteseiről szól, vagyis rólunk. Azokról, akik még szeretnék visszaszerezni elveszett életüket, elveszett szerelmüket, elveszett boldogságukat, de leginkább elveszett hitüket, az emberhez méltó élet reményét. A film egy szlovén lány és egy bosnyák fiú szerelmi történetét dolgozza fel nem kevés humorral, és nem kevés igazi balkáni kavalkáddal.

Tejföl és lekvár (Branco Duric, 2003) rövid tartalma:
Spela csak gyereket, szép lakást és mindenekelőtt egy dolgos férjet szeretne. Bozo azonban csak a foci, a pornó meg a hideg sör után mutat érdeklődést. Amikor Spelának elege lesz és visszaköltözik az anyjához, Bozo elhatározza, hogy megváltozik. Első lépésként megkéri ivócimboráját, Gorant, hogy találjon neki valami munkát. A haver által szerzett állások azonban vagy megalázóak, vagy nem éppen legálisak. Bozo viszont mindenáron vissza akarja szerezni szerelmét, így bármire képes.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=cgroG5331uY

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
október 31

Halott zenészek vs. zombik – Halloween Party

Öltözz bármilyen halott zenésznek, vagy zombinak, vagy zenész-zombinak, és bulizz velünk Halloween éjszkáján. A zenéről DJ Elliot és DJ Séf gondoskodnak, akik természetesen csak halott zenészek számait fogják játszani, Jim Morrisontól Michael Jacksonig, Janis Joplintól Amy Winehouse-ig.

Fél 1-kor JELMEZVERSENY! Beöltözni érdemes, hiszen a fődíj: 5000 Ft-os fogyasztás + DJ Elliot saját készítésű bakelit faliórája.

A jelmezben érkezőket ráadásul éjfélig WELCOME DRINK-kel várjuk.

Kezdés: 22:00

november 1

Gobbi Hilda Filmklub: Rocky Horror Picture Show

A frissen eljegyzett pár, Janet (Susan Saradon) és Brad (Barry Botstwick) az eső elől egy elhagyott kastélyban keres menedéket, miután teljesen eltévedtek és az autójuk és lerobbant. A kastély ura bőrszoknyát, női fehérneműt visel és sminkeli is magát, hiszen a valóságban ő nem más, mint a távoli Transszexualis bolygóról érkezett űrlény. A házigazda éppen legújabb munkájával büszkélkedik el a megszeppent párnak, amikor kitör a fagyasztóból Eddie (Meat Loaf), az őrült motoros és közben a házi személyzet is összeesküvést sző.

Ízelítő a filmből: https://www.youtube.com/watch?v=sg-vgGuTD8A

A film után a horror, transzkérdések és a holtakkal való dolgaink kerülnek napvilágra.

A filmklubot Farkas Lívia vezeti.
A mozi díjtalan, adományokat elfogadunk!

Kezdés: 18:00

november 1

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

november 4

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
november 4

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

november 5

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK 1.: RÍTUS (Ingmar Bergman, 1969)

Előadó: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (novembertől SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.
A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.

Novemberben Ingmar Bergmantól a Rítust (fsz: Ingrid Thulin, maga Bergman is megjelenik a filmben papként) és John Cassavetestől a Premiert (fsz.: Gena Rowlands, maga Cassavetes is játszik a filmben) nézzük meg.
Ingmar Bergman Rítus című filmje egyike a legnagyobb Bergman-moziknak. A film egy olyan problémáról mond egyértelmű véleményt, amely ma Magyarországon több tankönyvbéli vers kapcsán is kirobbant, valamint Bergman lefolytatja a „mindenkori” hatalom és a társadalomkritikával élő, a társadalom bajaival, problémáival is foglalkozó művészvilág közötti vitát a film folyamán. Mindemellett „transzcendens” magasságokba is emelkedik a mű, mivel Bergman arra is választ keres (és talál is), hogy mi a funkciója életünkben a kultúrának és a művészetnek. A filmklub vezető bátran ajánlja az egyik kedvenc Bergman-moziját mindenki figyelmébe, és az sem véletlen, hogy maga a mester is megjelenik egy fajsúlyos jelenetben, és egyértelmű gesztussal valami nagyon fontosat mond az utókornak.

Rítus (r.: Ingmar Bergman, 1969) rövid tartalma:
Egy háromtagú varieté-csoport színészeit feljelentik szeméremsértőnek tartott produkciójuk miatt. Kihallgatásuk során a bíró megvetéssel beszél velük, titokban azonban irigyli őket „erkölcstelen” életmódjuk miatt, és minél több részletre kíváncsi személyes életükből. Bergman pokoli mélységekig viszi magával a nézőt, miközben a művészet legfontosabb alapkérdéseinek megválaszolására is kísérletet tesz.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=AFOGues7G0A

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
november 5

Be Jazz

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika földszintjén. 
A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt.
Cool jazz with a modern twist.
FB page: https://www.facebook.com/pages/Be-Jazz/1492333764366562?sk=timeline

Kezdés: 21:00

november 6

Magyar Császári Pillanatművek + Bagossy Brothers Company koncert

Magyar Császári Pillanatművek: A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.
https://www.facebook.com/pillanatmuvek

Bagossy Brothers Company: Az indie/alternatív/folk zenei stílusokat ötvöző zenekar 2013. májusában alakult, tagjai azonban több éve zenélnek együtt, más és más formációkban. A mostani felállás, az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Az utóbbi időkben megíródott saját szerzemények népszerű fogadtatása arra ösztönözte a zenekar tagjait, hogy több figyelmet fordítsanak a saját produkciókra. A feldolgozások jelenleg még szerves részeit képezik a repertoárnak, de remélhetőleg fokozatosan felváltják őket a saját szerzemények.
https://www.facebook.com/bagossybrothers

Kezdés: 21:00

800,- Ft
november 7

Z.U.P. koncert

„A ZUP már majdnem hét éve alakult, de csak az elmúlt években kezdtek saját dalokat is alkotni. Dalaik egyszerre poposan fülbemászóak, rockosan lendületesek és akusztikusan, folkosan finomak. A zenekar oszlopos tagjai a Farkas testvérek: Krisztina, a frontember, billentyűs, ukulelés és tangóharmónikás, János pedig gitáros, didgeridoos – és persze mindketten énekelnek. A zenekar harmadik állandó tagja a basszusgitáros Gaál Kristóf. Az elmúlt időszakban a ZUP adott MR2 Akusztik koncertet, turnézott a Vad Fruttik vendégeként és ők léptek fel a Quimby előtt a nagy sikerű Budapest Park koncerten.”

Diszkográfia:
2012. Takarásból EP (7” vinyl)
2013.Füstjelek szélcsendben LP (12” vinyl és CD)
2014. Huszonvalahányban LP (hamarosan vinyl-en és CD-n)

Dalok:
Az MR2 Top30-as listájának 1. helyéig jutó Orom utca 8. http://youtu.be/HqUyQxKYpsA
Ízelítő az új lemezről: Jó világ van - https://www.youtube.com/watch?v=4iDUBm8Wzyc
Nagyon élsz - https://www.youtube.com/watch?v=jNcRzLcLBx8

Facebook: https://www.facebook.com/zup.music

Kezdés: 21:00

800,- Ft
november 7

R.A.W POWER! w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket.

Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

Kezdés: 23:00

november 8

Suburban Anthems w/ DJ Rákospalotai

Ezen az estén a legnagyobb r'n'b slágerek sorakoznak fel az ezredforduló környékéről. A TLC-től R Kellyig, Alicia Keystől a Fugeesig. Csupa olyan dal, amire azt mondod "áááá úúúú, úgy imádtam ezt a számot!". Énekelni ér, táncolni pedig úgyis fogsz! A lemezjátszók mögött dj Rákospalotai, akit a legtöbben Palikának, vagy Pálinkás Tamásnak ismernek, mint az Isten Háta Mögött frontembere, vagy a sokkal poposabb Tej ezüst zakós, csillámos macskanadrágos énekese.

Kezdés: 22:00

november 10

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

november 11

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
november 11

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

november 12

JazzaJ vonós szextett: Stanković - Jávorka - Kertész - Márkos - Ölveti - Gyányi

November 12-én egy igazi különlegességgel jelentkezünk: a JazzaJ felkérésére klasszikus-, jazz- és improvizált zenészekből álló vonós kamarazenekar lép színpadra a Mikában. Kiváncsian várjuk mit vonnak ki ebből a helyzetből!

Tijana Stanković - hegedű
Jávorka Ádám - brácsa
Márkos Albert - cselló
Ölveti Mátyás - cselló
Kertész Endre - cselló
Gyányi Marcell – bőgő

Belépő: 1200.-
Kedvezményes: 800.-
Támogatói: 2000.-

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
november 13

"LÁTOD APA, CSAK LETT EGY KIÁLLÍTÁSOM" - Válogatás Pucz Dani vonalrajzaiból

Pucz Dani, az illyés művészeti akadémia animáció szakának másodéves hallgatója. Szeretettel várunk mindenkit első kiállítására a Mika Tivadarba, ahol olyan vonalrajzok kerülnek bemutatásra, mint például a "a fiatal lány wc kefével" és sok mások. A kiállítást megnyitja: Patrovits Tamás

Kezdés: 19:30

november 13

ED IS ON feat. Jordán Adél // Előzenekar: PontMost

Ed Is On:
A szentendrei Ed Is On 2005-ben alakult igazi gimis bandaként. A kezdeti helyi sikerek, majd az egyetemi, főiskolai tanulmányok alatti pauza után a zenekar 2013-ban reaktiválta magát - a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence időközben a budapesti Katona József Színház színészeként helyezkedett el. Az újrakezdés sikerét bizonyítja, hogy a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutottak tovább - ekkor már vokalista-fronton Jordán Adéllal kiegészülve, aki állandó vendégként azóta is gyakran közreműködik akoncerteken. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.
Tagok:
Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Rokonál Benedek - gitár és szintipop
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Pucsek András - dob
Állandó vendég: Jordán Adél – vokál

PontMost:
A PontMost zenekar 2014 januárjában alakult, a világ vége után bő egy évvel. A két esemény közti időszakban a pusztulás és az azt követő, lassan beinduló felemelkedés folyamatának dokumentációja zajlott, és zajlik azóta is - a dalírás. A dalok széles perspektíván, így a személyestől kezdve az azon keresztül átszűrődő, vagy épp az azon felülemelkedő politikai, világnézeti síkon át egyaránt reagálnak e folyamatra, aktuális kérdéseket feszegetnek, azokra adott esetleges válaszok adásával kísérletezgetnek a közérthetőségre fektetett igen nagy hangsúly okán magyar szavak igénybevételével, ám viszonylag egyéni magyar nyelven szólva. Ebből következőleg állítható, hogy a dalok befogadása egész embert kíván, nyitott szívet, lelket, elmét, tudatot a hallgatótól, s azok cserébe feldobják őt, megérintik, szétzúzzák és összetörik, felemelik, akárcsak az élet, miből alapvető ihletüket merítik, s melynek példát állítani igyekeznek mindenhol és minden körülmények között csak ott, éppen ahol, s csakis akkor, mihelyst amikor, az időbeli állandósult változóban: PontMost.
Baqais Ádám - ritmusgitár/ének
Findrik Dávid - dob
Kádár Áron - billentyű
Kész Petra - vokál
Mihalovics Dávid - basszusgitár
Vendli Áron - szaxofon

Line-up:
20:00 PontMost
21:30 Ed Is On feat. Jordán Adél 

Kezdés: 20:00

500,- Ft
november 14

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

november 15

Lost Minute #13 welcomes Contra Mundum

Szombat esti house, techno, electo party. 

| Contra Mundum |
► Po:ti b2b David Mole

| L o s t M i n u t e |
► DJ Naga & Peter Bernath
► Thomas Forester

Kapcsolódó linkek:

▌PO:TI (Contra Mundum)
https://soundcloud.com/zsolt_fenyves
http://www.mixcloud.com/zsolt_fenyvesi

▌DAVID MOLE (Contra Mundum)
https://soundcloud.com/david_mole

▌THOMAS FORESTER (Lost Minute)
https://soundcloud.com/thomasforester
http://www.mixcloud.com/thomasforester
https://soundcloud.com/imaginarywindow

▌NAGA (Lost Minute, Hairy)
https://soundcloud.com/dj-naga-1
https://mixcloud.com/balazs-fejer

▌PETER BERNATH (Lost Minute, RTS.FM, Plug & Lay)
http://www.residentadvisor.net/dj/peterbernath
https://soundcloud.com/peterbernath
https://mixcloud.com/peterbernath

Kezdés: 22:00

november 17

Menedék Filmklub - Gyerekkivándorlók (Which Way Home)

Nap mint nap emberek ezrei, tízezrei próbálnak illegális módon bejutni az Egyesült Államokba. Rengeteg bevándorló érkezik Közép-Amerika országaiból, hogy azután a mexikói határon át próbáljanak átszökni álmaik földjére. Sok közöttük a gyerek, a film néhányuk sorsát követi nyomon. A kilencéves Olga és Freddy Hondurasból indultak útnak, hogy eljussanak az Amerikában élő szüleikhez. Josét, a tízéves salvadori fiút embercsempészek hagyták magára. A tizennégy éves Kevin az anyja tudtával vágott neki az útnak, azt reméli, majd pénzt küldhet haza. Útjukon ezernyi veszély leselkedik rájuk.
A film a „Fenevad” névre keresztelt tehervonaton utazó gyerekek sorsát követi végig, akik szülői felügyelet nélkül, teljesen magukra utalva utaznak keresztül Mexikón az USA-beli jobb élet reményében.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=o6XLDqsc9Ug

A filmről bővebben:
http://whichwayhome.net/

A filmet magyar nyelven, angol felirattal vetítjük.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

november 18

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
november 18

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

november 19

Mika Diplo Akadémia – Filmikrek 2.: Premier (John Cassavetes, 1977)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (novembertől SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban minden páratlan héten jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek nagyon hasonló gondolatmenet mentén születtek.Novemberben Ingmar Bergmantól a Rítust (fsz: Ingrid Thulin, maga Bergman is megjelenik a filmben papként) és John Cassavetestől a Premiert (fsz.: Gena Rowlands, maga Cassavetes is játszik a filmben) nézzük meg. Cassavetes munkássága többek között abban is hasonlít Ingmar Bergmanéra, hogy mindketten legalább olyan legendásan jó színházi rendezők voltak, mint amilyen legendásan jó hírű filmrendezők. Cassavetes Premierje a színház világába kalauzol most minket, Cassavetes felesége, Gena Rowlands pedig újra brillírozhat, nem kell visszafognia sziporkázó tehetségét. A film érdekessége, hogy azt a pszichológiai mechanizmust vizsgálja, hogyan folyik egybe a színházi szerep és a valóságos élet, valamint (ahogy Bergman Rítusában is láttuk) a művészet lényegéről, a katarzis mibenlétéről is fontos gondolat fogalmazódik meg a műben. A filmklub vezetője bátran ajánlhatja ezt a filmet, igazi kuriózumról van ugyanis szó.

Premier (r.: John Cassavetes, 1977) rövid tartalma:
Lelki válságba kerül az új darab próbája közben a híres színésznő. Myrtle Gordon nehezen viseli az öregedéssel járó megpróbáltatásokat, még nehezebben, hogy egy ilyen nőt kell a színpadon is alakítania. Se családja, se kutyája, a barátai és az ismerősei is elmaradoztak mellőle. Már csak a színpad maradt neki, ahol estéről estére ő van a reflektorfényben. Miután szemtanúja lesz egy rajongója tragédiájának, az ereje végleg elhagyja, az idegei felmondják a szolgálatot. Részegen érkezik a premierre. A színpadon Myrtle rögtönözni kezd, és végül a saját drámáját játssza el a nézők előtt.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=JcpawBDp5Ak

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

Előadó: Csejk Miklós

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
november 19

Stahl Barbara – Havai Gábor duó

Akusztikus koncert a Mika földszintjén. Stahl Barbara és Havai Gábor akusztikus formációja 2,5 éve alakult és azóta jazzes, soulos dallamaik és izgalmas feldolgozásaik bejárták a budapesti belváros legjobb helyeit. Ének és gitár.

Kezdés: 21:00

november 20

Real Lies & Dereng koncert

E remek esten két egymással már évek óta szemezgető zenekar fog randizni a Mikában, gyere és lesd meg őket, hátha elcsattan az első csók is!

Dereng:
A Dereng zenekart az Isten Háta Mögött ex-gitárosa Bokros Csabi kiváló zenészekkel alakította. Máris Viktor "Nárcisz" többek között Bálnalovasban is dalol, Pap Dávid "Page" a Grand Mexican Warlockban is dobol, Bakos István "Baxi" pedig ex-Peacetones gitárosa volt és stúdiós, most meg mélyebb húrokat rángat. Alapító tag volt még a VHK basszusgitárosa Mestyán Ádám, akinek szellemisége máig érezhető munkásságukban. Zenéjük ennek megfelelően sodor, üt, és aritmikusan megtáncoltat. Matek, dallam és erősen torzított gitár viszi magával a hallgatót a lelkek legmélyéből a felszín felé. Élőben igazán arcba csap az energia, ha befogadóképes a közönség és átengedi magát annak a hangulatnak, ami az élet értelmét fejtegeti az érzelmek által megmozgatott testek hatására.
http://www.reverbnation.com/dereng

Real Lies:
A szegedi Real Lies zenekar 2005 óta van jelen a hazai underground rockzenei életében. A korábban elszállós disszonanciákkal és kemény progresszív témákkal dolgozó együttes mára már elsősorban a modern rock és pszichedelikus rockzene kedvelői számára nyújt újdonságot a 2014 augusztusában, MamaZone kiadó gondozásában megjelent „9” című nagylemezével.
http://reallies.bandcamp.com/

Belépő /// 800 HUF ⦁ Támogatói jegy /// 1200 HUF

Kezdés: 20:00

800,- Ft
november 21

Ittas pajtatánc w/ Elliot és Séf

Ittas pajtatánc? Az meg mi? Egy biztos: az előző ilyen bulin fogant meg kis kedvencünk, Eric Cartman. Hogy ki az apja, azt mi sem tudjuk, de nem is fontos. A lényeg az őrület, amihez a két Peg Top dj, Elliot és Séf hozzárakja a szokásos funk-soul-rockandroll szettjét, SŐT! Igazi pajtatánc special várható: szénbányász-blues, cowboy-country, részeg kocsmazenék, és ezek szétcsavart remixei. Cotton Eye Joe otthon marad, lehet viszont füttyöngetni, kart karba öltve táncolni, banjozni, herflizni, fegyvert rántani, mozgó vonat tetején verekedni! Persze csak viccből!

Kezdés: 22:00

november 22

Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Sita Sings the Blues 2008, amerikai animációs film, 121 perc
Rendezte: Nina Paley
A film az ókori indiai eposz, aRámájana animációs feldolgozásaAnnette Hanshaw 20-as évekbeli dizőz hangfelvételeinek beillesztésével. A szerző női szemszögből mesél. A történet kiegészül egy mai korban játszódó, magánéleti ihletésű szállal. A film sűrű meséjében és látványvilágában szervesen keveredik a Rámájana kötelességtudó nőalakja a modern női sorssal. Mindkét szálon a férj elhagyja feleségét. A jelenünkben játszódó cselekménynek is van köze Indiához: az amerikai férj a szakítás előtt ott vállal munkát. A film sziporkázóan szellemes és szórakoztató, grafikája és animációja tehetségesen igényes. Ezt értékelte a legfontosabb animációs filmfesztivál nagydíja (Annecy 2008). A film szabad szoftverekkel készült és szabadon letölthető az internetről (Creative Commons License).
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=7y5_zJ1xfQs

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot! Az év utolsó Bollywood partiján, az Indiából frissen hazatért, DJ Thot és Dj Milendee hozza el a Mikába a legújabb indiai slágereket! Azok sem maradnak tánczene nélkül, akik a régi klasszikusokat szeretik, nem beszélve az örök kedvencről: a bhangráról! A buli előtt kivételesen nem bollywoodi, hanem egy amerikai filmet vetítünk! Sőt mi több: animációs… Hát persze, hogy témájában indiai! A Sita sings the blues a kultúra szabad terjesztésének egyik szimbóluma, sziporkázó humorával és magával ragadó grafikájával garantált buli előtti szórakozás! Azt megvolt, hogy a Rámájana modern feldolgozása egy 20-as évekbeli dizőz hangjával? Mindeközben tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary és Bollywood Totó nyereményekkel Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

Kezdés: 18:30

november 24

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

november 25

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
november 25

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

november 26

Mika Diplo Akadémia – Szociofilm: Az összeesküvés (Theo van Gogh, 2004)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A politikai thriller kiindulópontja Michelangelo Antonioni Nagyítására emlékeztet. Csakhogy itt egy valóságos politikai merényletről van szó, melyet a filmben időről időre megjelenő dokumentum felvételek is bizonyítanak. Zavarba ejtő, hogy már az elején összezavarja a rendező a szálakat, mert egy bevándorlás ellenes unszimpatikus szélsőjobboldali politikust gyilkolnak meg, akivel nem tudunk azonosulni. A film végére a rendező megdöbbentő magyarázattal áll elő, annyit elárulhatunk, hogy természetesen hiába szeretnék az iszlám fundamentalizmusra kenni a gyilkosságot a holland hatóságok, szó sincsen erről.

Theo van Gogh, a filmrendező dédunokája a világhíres festő, Vincent van Gogh testvérének, akit szintén Theo van Goghnak hívtak. A vetítés után a szólásszabadságról és annak határairól (is) beszélgetünk.

06.05 – Az összeesküvés (Theo van Gogh, 2004) rövid tartalma:
2002. május 6-án Pim Fortuyn, az ellenzéki párt bevándorlás ellenes politikusa utcai merénylet áldozata lett. A valós esemény köré Theo van Gogh filmrendező izgalmas politikai thrillert épített fel. A merénylet helyszínéhez közel egy fotóriporter, Jim de Booy egy sztárról készít felvételeket, amelyeken később furcsa részleteket vesz észre, amelyek gyanús összefüggésekre engednek következtetni. Az összeesküvés szálai egy készülő fegyvervásárlási szerződés irányába mutatnak, amelyben szerepet játszik a holland titkosszolgálat és bizonyos amerikai üzleti körök is érintettek. A nyomozás kulcsa egy fiatal török nő, Ayse Him, szélsőséges állatjogi aktivista, akit nemrég engedtek ki a börtönből. A titkosszolgálat hamar felfigyel Jim tevékenységére, és minden eszközzel meg akarja állítani.
A film tragikus különlegessége, hogy rendezője, Theo van Gogh még a bemutató előtt a filmbelihez hasonló merénylet következtében vesztette életét.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=Ukd_2jAp5TU

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia 

Előadó: Csejk Miklós
A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
november 26

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

A fiatal, és erőteljes kisugárzású énekesnő - Rozsnyik Borka - mellett a "Lány a Liftben" formáció hangszeresei ugyanis szabadidejükben a Mika Tivadar dolgozói. Eddig csak a bejáratnál vagy a keverőpult mögött találkozhattál velük, de most más szerepben mutatják meg magukat. Maga az együttes egy bizonyos filmszerepről lett elnevezve, és a környékbeli szórakozóhelyek személyzetének alkalmi zenei formációiból kelt önálló életre ez év nyarán. Ezen a napon könnyed, kávéházi hangulatú estet adnak kedvenc dalaikból, akusztikus hangszerelésben.

Kezdés: 21:00

november 27

kiddo és SirVive koncert

A kiddo 2014 elején jelentette meg önálló gondozásban 4 dalt tartalmazó, magyar nyelvű bemutatkozó EP-jét. A kislemez videoklipes dala, a Tornádó röviddel a megjelenés után már felkerült a Petőfi Rádió játszási listájára.
Az együttes 2014. októberében jelentette meg soron következő videoklipes dalát, a Hozzátok el!-t, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik első nagylemezén.
A kiddo zenei világa a kísérletezgetésről, izgalomkeresésről szól, hiszen a dalokban jól megférnek egymás mellett a vintage szinti pop, a letisztult rock’n’roll, a modern indie és az electro elemei is.

Az eredetileg Pécsi székhelyű SirVive zenekar 2008-ban alakult.
Zenéjükben többek között Hip/Hop, Rock és elektronikus zenei stílusjegyek keverednek egymással, ezáltal egy olyan karakteres és modern egyveleget alkotva, ami garantáltan maradandó nyomot hagy minden hallgatóban. Kiváltképp igaz ez a formáció élőben nyújtott produkcióira, hiszen a rendhagyónak mondható 2-tagú felállás és az ezzel szemben tapasztalható zenei komplexitás egy olyan ellentétet képez ami mellett (nemtől és kortól függetlenül) képtelenség szó nélkül elmenni.

Kezdés: 21:00

500,- Ft
november 28

Hip Hop Gold Chain$: Golden Era of Rap - Host DJ: Lord Györemix

Csapd a nyakadba az aranyláncot és öltözz fel ahogy a rapvideókban láttad! DE szigorúan a '80-as, '90-es évek stílusában, mert a Hip Hop aranykorszaka, Run DMC-től Dr.Dre-ig forog majd a vinyl-korongokon Lord Györemix! kezei alatt. HoST DJ: LoRD GYöReMiX!

Kezdés: 22:00

november 29

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

december 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
december 2

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

december 3

JazzaJ Less Is More feat. Zlatko

A kevesebb: több. Az elmúlt évek alatt egyre kifinomultabbá érett trió (Oli Mayne - Hock Ernő - Sárvári Kovács Zsolt) koncertjei mára a budapesti improvizatív színtér kihagyhatatlan eseményei közé tartoznak. A kiszámíthatóan kiszámíthatatlan elektronikus zajokkal zenélő Zlatko Baracskai most először lép fel velük egy színpadon. JazzaJ a javából!

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes: 800 HUF
Támogatói: 2000 HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
december 3

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is. A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

december 4

Run Over Dogs és Puma Danger koncert

RUN OVER DOGS

Mondták már őket az ország legőszintébb, legneveletlenebb, leghangosabb zenekarának is, de arra senki rá nem cáfolhat, ha a Run Over Dogs-ról megy a téma, az egyik legfaszább itthoni koncertzenekarról beszélünk. A színpadon a kitekert fuzzos témák, meg a kártékony pszichedelika mellett általában végeláthatatlan kupleráj uralkodik, ami a Kutyák hírhedt afterpartyjait is rendszerint végigkíséri. Első nagylemezüket, a 2013 végén megjelent Noxious Foodies-t több meghatározó zenei portál is az év legjobb hazai lemezei közé választotta, a Németh Jucival közösen felvett Our Love videoklipje pedig ugyanebben az évben nem csak az egyik legjobb, de több zenei platformon is a legjobb klip címet nyerte el. 2014-ben egy 25 napos nyugat-európai turnét szerveztek maguknak, ahol London és Liverpool legfaszább klubjai mellett felléptek még Párizsban, Berlinben, Bernben, Prágában és millió kisebb, külföldi városban. Legfrissebb tőlük a 2014 októberében megjelent Cold Blooded Jukeboxing Gives Us No Nitemares című kislemez, amit szintúgy érdemes meghallgatni, mint az eddigi munkásságukat. Színpadon a Run Over Dogs!

https://www.facebook.com/runoverdogs

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=9h6XS4aCrEI
http://www.youtube.com/watch?v=hZziKgBraUM
Soundcloud:
https://soundcloud.com/runoverdogs

PUMA DANGER

A zenekar 2014 nyarán alakult. Rövid próbaidőszak után felvették első kislemezüket Glass Echoes & Cozy Cabanas címmel, mellyel bejutottak a Keretblog Kikeltető tehetségkutatójának döntőjébe. Zenéjükben a ’80-as ’90-es évek stoner alapjai keverednek a ’60-as ’70-es évek pszichedelikájával egy kis garázs rockkal fűszerezve.

https://www.facebook.com/pumadangerband

Soundcloud:
https://soundcloud.com/pumadanger/sets/glass-echoes-cozy-cabanas

Kezdés: 21:00

800,- Ft
december 5

Garage Remedies, végre egy garage buli! w/ Vittorio Waxman & Mheola

Mivel is tehetnénk izgalmasabbá december első hétvégéjét, ha nem egy hamisítatlan UK Garage bulival. Hiánypótló megmozdulás a pesti éjszakában nektek, nekünk, akik szeretik a különleges hangzású zenéket, a fülbemászó dallamokat és vokálokat, de nem riadnak vissza a mély basszusoktól sem. Igen, mert a garage erről szól… A „tökéletes tánczene”, olvashattuk megannyi írásban. És a stílus minduntalan bizonyítja is, hogy megérdemli eme jelzőt, legyen az 4/4 vagy 2 step. Ezt az üzenetet adja át nektek Vittorio Waxman és Mheola kifulladásig. Figyelem, a következő lépés már a tiétek lesz!

Kezdés: 22:00

december 6

AfroMikulás - Serengeti Troupe koncert, DJ Paulo De Jesus

Ezen az estén nyugodtan kint hagyhatjuk a csizmánkat az ablakban, mert a Mika Tivadar AfroMikulás buliján mezítláb is rophatjuk az afro ritmusokra. A Tanzániából érkező Serengeti Troupe koncertjén nem csak az afrikai dobokat, zenét, de a táncokat is megismerhetjük. A koncert után a dj, Paulo De Jesus viszi tovább a forró hangulatot.

Kezdés: 21:00

december 8

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

december 9

A zsidók szégyene - Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton könyvének közönségbemutatója

A Konkrét Könyvek kiadó szeretettel meghívja Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton: A zsidók szégyene című könyvének bemutatójára, a Mika Tivadar Mulatóba, ahol a szerzők beszélgetnek könyvükről.

A könyvről:
Az anyja temetésére az Egyesült Államokból Ausztriába hazalátogató holokauszttagadó történészt, Hans-Jürgen Geyert az osztrák hatóságok letartóztatják, és az 1947-es Tilalmi Törvényre hivatkozva vádeljárás alá helyezik. Védelmét egyetlen ember vállalja, a holokauszttúlélő családból származó jogvédő, Joseph Grosswald. Az ügyvéd apja harminc évvel a koncentrációs táborból való szabadulása után öngyilkos lett. Ekkor az anya megeskette fiát, hogy élete során mindig az üldözöttek, a jogfosztottak mellé áll. Grosswald ezért választotta a jogi pályát, és látta el húsz éven át a társadalom perifériáján élők védelmét. Bár Geyert sarlatánnak tartja, meggyőződése, hogy nézeteiért nem zárhatják börtönbe.

Az intézményes kultúra évtizedeken keresztül nem volt hajlandó tudomásul venni a holokauszttagadás létezését, egyetlen reflexiója arra mind a mai napig a büntetőjogi fenyegetés. A szerzőpáros merész drámájával nem csak a jelenség elhallgatásának korszakos tabuját dönti le, de a cselekmény során a liberális eszmék össztársadalmi elárulása is kirajzolódik.

A szerzőkről:

Puzsér Róbert újságíró, kritikus, közéleti személyiseg. A magyar nyilvánosság összetéveszthetetlenül egyedi stílusú, kérlelhetetlenül őszinte, ellentmondásos érzelmeket keltő alakja. A kollektív tabuk felmondása valamint a politikai és médiaosztállyal szemben hangoztatott nyilvános megnyilatkozásai révén a kritikusi tevékenység körét messze tovább tágította annál, mint ahol a színházak és hangversenytermek falai húzódnak.

Farkas Attila Márton kulturális antropológus, egyiptológus, esszéista, főiskolai tanár. Fontosabb érdeklődési területei a buddhista bölcselet, a vallásfilozófia valamint az ókori egyiptomi szimbolikus gondolkodás. Tudományos munkássága mellett a hazai baloldali rendszerkritika egyik ismert alakjaként számos publicisztika szerzője, egyetlen valóban sikeres művének mégis kislányát tartja.

Kezdés: 16:00

december 9

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

december 9

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

december 10

Hennafestés a Mikában

Szeretnél valami nagyon egyedivel készülni az idei céges karácsonyi bulira? Akkor gyere és hennáztass Hegedűs Gyöngyvér, hennafestő művésszel egy gyönyörű mintát! Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

december 10

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Arc (r.: Ingmar Bergman, 1958)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

Decemberben Ingmar Bergmantól az Arc című filmet és John Cassavetestől az Egy kínai bukméker meggyilkolását nézzük meg.

Novemberben Bergmantól a Rítust vetítettük, most decemberben tehát elengedhetetlen, hogy sorra kerüljön a mester egyik legjobb, a Rítusnál sokkal korábbi alkotása, az Arc, amely az 1959-es Velencei Filmfesztiválon három díjat is kapott, s amely a művészetértelmező önvizsgálatával hozott újat.

A Rítus vizsgálóbíró szerepét most három személyre osztja Bergman, a szituáció ugyanaz, egy művésztársulat áll szemben a hatalom kegyetlen és buta embereivel, illetve a metafizika és a pszichológia áll szemben a rációval és az orvostudománnyal, s mindez az 1800-as évek közepén.

Federico Fellini Országúton című remekművének híres láncos jelenetét (Zampano erőművész láncszakítását) értelmezi újra, gondolja tovább Bergman, csak itt már láthatatlan lelki láncokkal. A Dr. Caligarit, a német expresszionista filmművészet remekművét is megidézi Bergman a film drámai csúcsjelenetében, mely a padláson játszódik, ferde síkokkal, a lelki kapaszkodók hiányával, az arcok egymásba olvadásával, a tükrök robbanásával, álarcok lehullásával, önmagunkkal való szembenézéssel.

A filmklub vezetőjének, Csejk Miklós filmtörténésznek különleges karácsonyi ajándéka ez a film, mely arról is szól, hogy a kompromisszumot, megalkuvást nem ismerő művészet (és élet) előbb vagy utóbb elnyeri méltó jutalmát.

Az Arc (r.: Ingmar Bergman, 1958) rövid tartalma:
1846-ban egy mágiával és hipnotizálással foglalkozó mutatványostrupp közeledik Stockholm felé egy batáron. A csapatban főleg a hipnotizőr Vogler számít hatalmas attrakciónak. Stockholm kapujában fel is tartóztatják a batárt, és utasait egy palotába kísérik. Itt a konzul fogadja őket, aki lelkesedik a mágiáért, és szeretné jobban megismerni a művészetüket. Arra kérik Voglert és csapatát, hogy mielőtt engedélyezik nyilvános szereplésüket, mutassák be tudományukat a város vezetőinek. A hatalmasok között persze többen is akadnak, akik felettébb kétkednek a mutatványosok módszereiben, azonban az előadáson megdöbbentő dolgok történnek.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=UBPTo8dQ4lo

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Előadó: Csejk Miklós

Kezdés: 18:30

december 10

Be Jazz a Mika földszintjén

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika Tivadar Mulató földszintjén. A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt.

Cool jazz with a modern twist

FB page: https://www.facebook.com/pages/Be-Jazz/1492333764366562?sk=timeline

Kezdés: 21:00

december 11

The Trousers & Cante Diem koncert

A garázsrock hazai zászlóshajója, a The Trousers tavaly jelentette meg legutóbbi albumát, a "Freakbeat"-et, amely a 2010-es "Soul machine"-hoz hasonlóan Fonogram-díj jelölt lett, több zenei újságíró az év egyik legjobb rocklemezének nevezte. Az album egyik dalában nem kisebb név vendégszerepelt, mint Nicke Andersson (The Hellacopters, Imperial State Electric), és ráadásként idén ősszel a lemezt korábban beharangozó "Sister Sludge EP" borítóját is betiltották. A zenekar már következő nagylemezén dolgozik, amelyről már elhangzik néhány dal az est folyamán. Az előzenekar a fiatal budapesti garázs/indie trió, a Cante Diem lesz, akik nemrég jelentették meg legújabb videoklipjüket.

Linkek:

The Trousers:
http://thetrousersband.com/hu/
https://www.facebook.com/thetrousers
Klip: 
https://www.youtube.com/watch?v=6ESvXGsPiNo

Cante Diem:
https://www.facebook.com/cantediem
Klip:
https://www.youtube.com/watch?v=3A7FtET4Xoo

Kezdés: 21:00

800,- Ft
december 12

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

december 13

REGGAE DANCEHALL NIGHT WITH RIDDIM COLONY SOUNDBWOAYZ

A hűvös téli napok ellenszere a Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, akik karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. A garantált forró hangulat ráadásul most teljesen ingyenes! BOOYAKAH!

Kezdés: 22:00

december 15

Menedék Filmklub: Hunky Blues - az amerikai álom

Film a magyarság nagy kivándorlásáról. Keserédes balladák füzére, amely nem csak a milliókat vonzó Amerikát, de a korabeli magyar viszonyokat is felidézi. E filmeposz az 1890 és 1921 között az Egyesült Államokba érkező sokszázezer magyar férfi és nő sorsát bemutató, a bevándorlók krónikáját elmesélő, soha nem látott korai amerikai mozit, fényképek és interjúk sokaságát szövi össze sokrétegű, hatalmas kárpittá. A film megmutatja a megérkezés, beilleszkedés és asszimiláció nehéz pillanatait, ám azt is, ahogyan ezekből a sorsokból az utódok boldogsága, és ily módon az amerikai álom beteljesülése fakadt.

Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=Jzvt0cK5sUQ

A film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

december 16

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
december 16

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

december 17

Mika Diplo Akadémia − FILMIKREK sorozat: Egy kínai bukméker meggyilkolása (r.: John Cassavetes, 1976)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

Decemberben Ingmar Bergmantól az Arc című filmet és John Cassavetestől az Egy kínai bukméker meggyilkolását nézzük meg filmikerként.

Cassavetes nemcsak munkamódszerében lázadt a korszellem ellen, hanem a filmről, a filmművészetről való gondolkodásában is. (Épp ezért köti össze ezernyi angyali szál Ingmar Bergmannal, miközben két nagyon különböző alkotóról van szó.)

Ebben a filmben, mely egyébként az író Darvasi Lászlónak is az egyik kedvenc mozija, éppen arról gondolkodik a filmrendező, hogy mitől lesz valami amatőr és mitől professzionális, hogy miért van a professzionalizmusnak akkora kultusza, miközben az egész életünk sokkal inkább amatőr megoldások tárháza. És ebben a pillanatban a művészet, a kultúra értelméről gondolkodik Cassavetes, s akárcsak Bergman az Arcban, ő is elmegy a lehető legmesszebb.

A kérdés csak annyi, hogy e havi filmikerink képesek-e a határátlépésre, ahogy a szintén krimiben társadalomkritikát gyakorló Jean-Luc Godard a Kifulladásig című filmben Jean-Paul Belmondoval. Az viszont biztos, hogy a mi karácsonyi mozinkban Ben Gazzara hasonlóan nagyot alakít.

Csejk Miklós filmtörténész, a filmklub vezetője szerint a 2014-es esztendő méltó lezárása ez a mozi.

Egy kínai bukméker meggyilkolása (r.: John Cassavetes, 1976) rövid tartalma:
Cosmo Vitelli jól megélne az éjszakai klubjából, ám szenvedélyes szerencsejátékos. Emiatt azután állandóan pénzzavarban van, egyik adóssága követi a másikat. Épp egy tartozás visszafizetését ünnepli, amikor megint nem úgy forognak a lapok, ahogy kellene és veszít. Nem is keveset, huszonhárom „lepedőt”. Mort Weil hajlandó kisegíteni, cserébe egy kikötéssel: tegyen el láb alól egy kínai bukmékert. Vitelli válaszút elé kerül, vagy elvégzi a piszkos munkát, vagy a saját életét teszi kockára, hiszen jól tudja, hogy a fickó sohasem tréfál. Hosszas vívódás után rááll az alkura.

A film trailere: http://www.youtube.com/watch?v=GRrj60C24Y0

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
december 18

Menedék Karácsony

Szeretettel várunk partnereddel együtt a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára! Fellép a Midlife Crisis zenekar. A koncert után DJ Mezősimán zenél.
Ha van otthon fölösleges, vagy csak nem használt takaród vagy hálózsákod, kérünk, hozd magaddal! Az adománnyal az utóbbi hetekben nagy számban Magyarországra érkező főként szír és koszovói családok biztonságos elhelyezését támogatod. A gyűjtőpontot a bejáratnál találod majd.

Kezdés: 20:00

december 19

Zártkörű rendezvény

december 20

The End koncert

AZ ÉV VÉGE KÖZELEDTÉVEL A FIÚK ÚJRA EGYÜTT!

ZSÁGER-LIGETI-PAP-WINTER-GOLOVICS
NÉMEDI&BÁRÁNY

December 20-án egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar. És hogy kik is ők? A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság. Ebből a kaposvári gimis zenekarból nőtt ki a magyar zenei élet egy fontos szelete (Zagar, Puzzle, We Are Rockstars stb). És amellett, hogy mindenki játszik a maga zenekarában, mind a mai napig (igaz, a tagok elfoglaltsága miatt évente csak 2-3 alkalommal) összejönnek és visszatérnek azokhoz a gyökerekhez, energiákhoz ahonnan valamikor indultak.

Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni:
- Winter Csaba (Napra, Blues Train)
- Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle)
- Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior)
- Pap Krisztián (ex-The Puzzle)
- Golovics Ferenc (Kollaps, ex-The Puzzle)
- Némedi Árpád
- Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

Kezdés: 21:00

500,- Ft
december 20

Mika Szülinap - Vázsonyi János trió // DJ Elliot & Séf

Ebben az évben már negyedik születésnapját ünnepli a Mika Tivadar Mulató. Gyertek, örüljünk közösen ennek a már majdnem kerek évfordulónak!
21.30-tól Vázsonyi János triója (Vázsonyi János – szaxofon, Rózsa István -tuba, Jász András - szaxofon) játszik a földszinten, 23h-tól pedig Elliot & Séf kezdi meg a táncoltatást a pincében. Hajnalig tartó ünneplést tervezünk.

Kezdés: 21:30

december 23

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
december 24

Puszi koncert Szenteste Gera Marinával

Immár hagyomány, hogy szenteste a Puszi együttes a Mika Tivadar Mulatóban koncertezik. A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást. Ez alkalommal a fiúk vendége, a kivételes tehetségű fiatal színésznő: Gera Marina.

Kezdés: 22:00

december 26

The PinUps XMAS AFTERPARTY feat. Ludditák MC-k

Karácsonyi The PinUps koncert a Mikában! Vendégfellépők a legendás LUDDITA MC csajok: MC Tita és MC Móki! A belépés ingyenes, karácsonyi hangulatban.

Szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda.

Balogh Szonja - dob, ének
Perlaki Zsuzsanna - billentyű, ének 
Gellért Linda - basszusgitár, ének 
Vas Gabriella - ukulele, ének
Nagypal Orsi - gitár, ének

Kezdés: 21:30

december 26

Shék ya Jingle Bells - Revo Project r'n'b set

70'FUNK 90'RNB, 00's HIPHOP 10'sDANCE. A Revo.Project dj-szettjében a groove-ok és disco alaptételei mellett újdonságok, ritkaságok és tánc tánc tánc! Ezen az estén mindenki ledolgozhatja a bejgliket, letáncolhatja a habkarikát, kiizzadhatja a halászlét. Ha már unod a Reszkessetek betörőket, gyere el a Mikába a legkényelmesebb cipődben éééés Shék ya...

Kezdés: 23:30

december 27

Nyár a télben Party w/ Vida G & Vamos D

Vida G és Vamos dj igazi nyári hangulatot varázsol ezen a hideg téli napon. Napágyak, koktélok és pergő homok. Ha már kikarácsonyoztátok magatokat, és amúgy meg elegetek van a télből és a hidegből, akkor itt az idő táncolni egy jót a legnyáribb ritmusokra. Sunshine, beach & happiness.

Kezdés: 22:00

december 29

Magic Mosquitoz és Andrew Medwed koncert

A Magic Mosquitoz nevű lázbeteg alakulat egy fiktív, nem evilági műfajban, a mocsári garázsrock stílusban alkot. Dalaik a szúnyogoktól hangos mocsárvilág tanulságos történeteivel foglalkoznak, lidérces álomként megélve azokat.
Andrew Medwed Ukrajnából érkezik hozzánk egy remek csapat., akik garázs rockot játszanak, néha popposabban. Mindenesetre egy világszínvonalú produkció. Andrew már jó ideje benne van az ukrajnai undergroundban. Sokáig dobtanár volt, alapított is saját iskolát, de most ott tart, hogy világgá kürtöli, hogy hogyan is képzeli el a húzós mai zenét.

Kezdés: 21:00

700,- Ft
december 30

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel

Téma: Párkapcsolati dinamika, a férfi-nő kapcsolat érzelmi relációi, valamint az Interstellar című film.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
december 30

Balkan PRE NYE Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. 

Kezdés: 22:00

december 31

Szilveszteri Tilos Rádió Selection Party

A Tilos Selection jelenleg a rádió legprogresszívebb zenei műsora, ahol nemcsak Tilos Dj-k, de a fővárosban zenélő vendégelőadók is fellépnek. A Mika Tivadarban két helyszínen szól majd a zene, az utcáról nyíló vendégtérben táncoltatós bulizenéket, míg egy szinttel lejjebb, a koncertteremben, ugyancsak táncos, de inkább „party-style”-t hallgathattok. A belépőjegy, amely egyben a frekvenciáért küzdő Tilos Rádiót támogatja, mindössze 1000 Ft lesz.

Tilos Selection Dj-k: CARL OH | GANDHARVA + VON YODI | IN:FORM + MR FIEL | MHEOLA | SUNSPOT (UK) | ZEUS
AZAKI | INZERT | MINICH + MINEK | SENZ | SLICZ

Ajándék pogácsa!

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
január 2

Az év első bulija DJ Mezősimánnal

2015. január 2., de az élet nem áll meg! Táncolni lehet, sőt kell, hiszen péntek van. A másnap másnapján gyere a Mikába, levezetni a szilvesztert és az újévi lencse-partit. Ha pedig otthon maradtál december 31-én, mert nem szereted a szilveszteri felhajtást, akkor nem is kérdés, hogy ideje, hogy kibújj az odúdból, és bulizz egy jót DJ Mezősimánnal, aki eklektikus elektronikus tánczenét szolgáltat talpalávalónak.

Kezdés: 22:00

január 3

Recycling Hits - Újrahasznos slágerek w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Egy este a ritkaságok jegyében. DJ Delgado és Disc Bobby mindenféle zenei műfajból válogat nektek az év harmadik napján, hiszen a kaleidoszkóp-szerű igényesség az egyik erősségük. Slágerek és különleges feldolgozásaik. „Csak a tánc!” jeligére.

Kezdés: 22:00

január 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
január 6

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

január 7

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A NAP VÉGE (r.: Ingmar Bergman)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

2015 januárjában Ingmar Bergmantól A NAP VÉGE (1957) című filmet (01.07. szerda 18.30-tól) és John Cassavetestől a NEW YORK ÁRNYAI (1959) címűt (01.21. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

A 2015. január 7-ei Bergman-filmben, és ikerfilmjénél, a január 21-ei Cassavetes alkotásnál egyaránt olyan idősebb-fiatalabb emberek a szereplők, akik az önkifejezés, az önmegvalósítás lehetőségeit keresik. A kérdésre a választ, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi értelme az életünknek?

Bergmannál egy idős professzor lázad fel a napi rutin ellen, és elindul, hogy felkeresse életének legfontosabb állomásait, hogy megértse, hol rontotta el a dolgait, hol csúszott el az élete. A kőkemény skandináv rendezőnél, ahogy megszoktuk, megkapjuk a választ. Álomjelenetek vezetnek minket a múlt és a tudattalan útvesztőin egészen a szamócásig (Smultronstället, magyarul szamócás vagy nagyon jó hely Bergman filmjének eredeti címe).

Míg Bergman a múltban, Cassavetes a jelenben kutatja az élet értelmét, ő a 20. századi kallódó kisembert helyezi története középpontjába, ahogy az eredeti cím is mondja: az árnyakat (Shadows). Vajon Cassavetes árnyai (Shadows) eljutnak Bergman szamócásába (Smultronstället)?

Ingmar Bergman cselekményekben és szereplőkben igencsak gazdag egyetlen road movie-ját a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész, a mozgalmasabb filmek kedvelőinek is bátran ajánlja, arról már nem is beszélve, hogy az egyik legszebb és legtökéletesebb Bergman-moziról van szó.

A 2015-ös esztendő méltó indítása ez a feledhetetlen örök klasszikus.

A NAP VÉGE (r.: Ingmar Bergman, 1957) rövid tartalma:
Bergman talán legszebb filmje tanulmány az egyedüllétről, a szeretet hiányáról, az elmúlás miatt érzett szorongásról. A hetvennyolc éves Isak Borg orvosprofesszor, menyével együtt autón indul Lundba, a dél-svédországi egyetemi városba, doktorrá avatásának ötvenéves jubileumára. Útja során álom- és emlékképekben szembesül ifjúkora egyes részleteivel, és a nap végére ráébred élete idáig nem firtatott értelmére.

„A történeten egyetlen motívum húzódik végig, sokféle változatban: elégtelenség, szegénység, üresség − nincs megbocsátás. Most sem tudom és akkor sem tudtam, hogyan akartam kérni a szüleimet A nap vége segítségével: Nézzetek rám, értsetek meg engem és, ha lehet, bocsássatok meg nekem!” (Ingmar Bergman)

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
január 7

Be Jazz a Mika földszintjén

A finn Huba Hiukkanen Be Jazz! bulija a Mika Tivadar Mulató földszintjén. A 'Be Jazz!' projekt 2014-ben indult útjára Budapesten. A célunk, hogy a jazz zenét közelebb hozzuk az emberekhez, azokhoz is, akik nem ismerik, vagy eddig nem volt a kedvencük. A jazz fiatalos, lendületes oldalát mutatja be Sampo (Huba) Hiukkanen és zenésztársai. A zenészek, a stílus folyamatosan megújulnak, cserélődnek, majd újra visszatérnek. A 'Be Jazz!' mindig valami újat, kreatívat alkot, ugyanakkor tiszteleg a jazz zene gyökerei, nagyjai előtt. Cool jazz with a modern twist.

Kezdés: 21:00

január 8

Magyar Bori & Lamm Dávid duó a Mika földszintjén

Lamm Dávid sokoldalú zeneszerző, gitros. A jazzben otthonosan mozog, közel áll hozzá az r'n'b, a blues és a viágzeneben is számos produkció fűzódik az ő nevéhez.
Magyar Bori énekesnő leginkább világzenei körökben ismert de a jazz és a latin műfajok sem állnak tóle távol. Kettejük egyestés duójában hallhatóak lesznek saját szerzemények, magyar és más népek dalai, és persze iprovizációban sem lesz hiány.

Kezdés: 21:00

január 9

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

január 10

Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Hasee Toh Phasee (2014, Bollywoodi vígjáték 141 perc, hindi nyelven, angol felirattal), rendezte: Vinil Mathew, főszereplők: Parineeti Chopra, Sidharth.Malhotra, Adah Sharma

Nikhil (Sidharth Malhotra) feltörekvő vállalkozó éppen készül elvenni színésznő barátnőjét Karishmát (Adah Sharma). Ám a lány azt szabja feltételként, hogy az esküvőig alapozza meg a jövőjét. Mindeközben Nikhil találkozik Karishma húgával Meetával (Parineeti Chopra). A zseni, ámde szokatlanul, sőt néha őrült módon viselkedő lány 7 éve szökött el a családjától, és éppen ezt az időt választotta, hogy visszatérjen vagy inkább meneküljön hozzájuk. Nikhilnek egy hete van, hogy megkösse élete üzletét, megházasodjon, és legalább az esküvőig távol tartsa a csodabogár Meetát a családjától, és tisztába jöjjön saját zavaros érzéseivel.
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=rQu8jZkCQak
Punjabi wedding song: https://www.youtube.com/watch?v=NuTx6Q4151s

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Az év első Bollywood partiján beleadunk mindent, és garantáljuk, hogy egyrészt ledolgozzuk az ünnepek alatt felszedett pluszokat, másrészt megalapozzuk a 2015-ös évet egy fergeteges bulival! Ahogy mindig, most is DJ Thot és Dj Milendee lesz a felelős a legújabb indiai slágerekért! Azok sem maradnak tánczene nélkül, akik a régi klasszikusokat szeretik, nem beszélve az örök kedvencről: a bhangráról!
A buli előtt egy nagyszerű bollywoodi vígjátékot vetítünk, tele nagyszerű zenével!

Mindeközben tánc: Schlakker Angelika - Bollywood Dance Hungary

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

További infók és zenék: https://www.facebook.com/bpbollywood/timeline

Kezdés: 18:30

január 13

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel

Puzsér egyedül fog prófétálni, a franciaországi mészárlások kapcsán nem csak a szólásszabadságról, hanem egyáltalán a szabadság korlátozásának veszélyeiről. "Ha hagyod, hogy ma még csak vallásgyalázás miatt lőjenek főbe, holnap már egy miniszoknya is elég lesz hozzá."

Kezdés: 18:00

300,- Ft
január 13

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

január 14

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: ZENE ESKÜVŐRE ÉS TEMETÉSRE (Unni Straume, 2002)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Miközben az ex-feleség, a jelenlegi és a szerető a férfi öngyilkosságának nyomait takarítja fel a földről, sokkos állapotban keresik a válaszokat arra, miért lett kommunikációképtelenség, elidegenedés és magány a 20. századi ember létállapota, amiről már az egzisztencialista filozófusok is azt mondták, hogy szorongást és közönyt szül. Az évezred végének alapvető problémáit jól bemutatja, hogy a férfi világhíres építészként a minimalizmus megszállottja volt, amely nemcsak egy óriási tragédiát okozott az életében, hanem jól jellemezte a kapcsolatait is. A remek norvég-svéd filmdráma hideg, ám annál figyelemreméltóbb világát nem kicsit forrósítja fel Bogdan, a szerb zenész betoppanása, akit Goran Bregovic alakít (leginkább Kusturica filmjeinek zeneszerzőjeként ismerjük), s akinek saját balkáni zenei világa egy nem mindennapi csatát vív meg a hideg skandináv miliővel, s mindez a lét perifériáján, a tengerparton történik. Nem csak a skandináv filmek szerelmeseinek ajánlja a filmet jó szívvel a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész.

Zene esküvőre és temetésre (Unni Straume, 2002) rövid tartalma:
„Azt akarom, hogy zavarjanak!” − kiáltja Sara (Lena Endre), a regényírónő, aki egy válás és egyetlen gyermeke halála után visszavonult a volt férje által tervezett, modern tengerparti villába. Most úgy érzi, hogy újra élni akar és társaságra vágyik. Legutóbbi regénye nagy sikert aratott és nemrég kiadta háza alagsorát Bogdannak (Goran Bregovic), a meglehetősen kiszámíthatatlan és rendetlen szerb menekültnek és muzsikusnak, aki egész cigányzenekarát be akarja költözetni a házba.
A Muzsika esküvőre és temetésre a legjobb európai hagyományokat követő érett film. Komoly, mégis humoros és kifinomult történet arról, hogy a káosz elkerülhetetlenségével szemben mindannyian rendre vágyunk.

Díjak: Norvég Nemzetközi Filmfesztivál, Haugesund, 2002: Legjobb női főszereplő.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
január 14

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a földszinten

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is.

Kezdés: 21:00

január 15

Sonar bistro és Volume Under Kontroll koncert

Sonar Bistro
Amikor 2012 januárjában megalakult a zenekar, már túl voltunk az első nagylemezünk felvételein. Éreztük, hogy valami különleges részesei vagyunk, de fogalmunk sem volt arról, hogy ez a próbateremben vagy a színpadon is működni fog. Aztán lassan körvonalazódni kezdett az a hangzás, amit nemes egyszerűséggel csak trip-popnak hívunk. Mindenki beleteszi a saját világát, hogy a végeredmény befogadható és izgalmas, épp elég mély és szerethető legyen. Olyan sonarbistrós. A 2014-es évet új énekesnővel és billentyűssel forgatjuk fel. CéAnne a reggae kultúrkör berkein belül a PASO és a Ladánybene27 koncertek visszatérő vendégszereplője, és szerencsére varázslatosan helyt áll az alternatív zene és a magyar szövegek világában is. Az új album dalai két részletben, 2014 ősszén és 2015 tavaszán jelennek meg, hogy utána összefésülődve kialakuljon belőle a zenekar második lemeze.

https://www.youtube.com/watch?v=jt_e3MbE6QQ
https://www.youtube.com/watch?v=9Gfz8_Jvgvo

Tagok:
Szélinger „CéAnne” Anna - ének, vocal
Hollós Bence - gitár
Ádám Peti - gitár, ambient
Csallóközi Jocó - dob
Sáfrány „DJ Crocus" Áron - scratch
Potesz Tamás - billentyű
Tóth Tibor – basszusgitár

Volume Under Kontroll (VUK zenekar)

Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak.
Csajozós pop-rock.
Ifj. István Fekete - gitár, ének
János Jammal Fekete - dob, beatbox, rap
Zoltán Fekete - basszusgitár, ének
Mátyás Fekete - gitár, ének
István Fekete- Trombita

20.30 Volume Under Kontroll
22h Sonar bistro

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 16

PASO Soundsystem (KRSA & Lipi Brown)

Ska & Reggae Party. Ezen az estén KRSA aka Lord Panamo a PASO zenekar frontembere és Lipi Brown a PASO dobosa a korai jamaicai ska-tól a rocksteady-n és a reggae-n keresztül egészen a modern dancehall zenékig pakolja a lemezeket.

Kezdés: 22:00

január 17

90's Floorfillers w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli!

A pult mögött Zenit Incompatible (RCKO.FM)

Kezdés: 22:00

január 19

Menedék Filmklub: A csendes kislány / A kis Daniela

Ezúttal két rövid dokumentumfilmet láthattok; két bevándorló gyermek portréját és történetét.

A csendes kislány (29’)
Stockholm külvárosában van egy speciális előkészítő iskola, ahol szinte csak külföldi gyerekekkel találkozhat az ember. Szerte a világból érkeznek ide bevándorolt családok gyermekei, hogy svédül tanuljanak, mielőtt átkerülnének hagyományos iskolába. A 6 éves Maryam, aki édesanyjával menekült ide Iránból. A film az ő küzdelmeit követi nyomon; ismerkedését és nehézségeit egy különös új nyelvvel és az ismeretlennel.

A kis Daniela (23’)
Kolumbiaiak milliói hagyják el hazájukat az otthoni viszonyok következtében. Sokan Angliába vándorolnak, elsősorban Londonba. Ez a dokumentumfilm egyetlen kolumbiai család, egy nagymama, egy anyuka és egy kislány életét követi nyomon új otthonukban, az angol metropoliszban.

A vetítésre a belépés ingyenes, a filmek után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

január 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
január 20

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

január 21

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: NEW YORK ÁRNYAI (r.: John Cassavetes, 1959) /

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.

2015 januárjában Ingmar Bergmantól A NAP VÉGE (1957) című filmet (01.07. szerda 18.30-tól) és John Cassavetestől a NEW YORK ÁRNYAI (1959) címűt (01.21. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Mind a januári Bergman-filmben, mind Cassavetesnél olyan idősebb-fiatalabb emberek a szereplők, akik az önkifejezés, az önmegvalósítás lehetőségeit keresik. A kérdésre a választ, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi értelme az életünknek? Bergmannál egy idős professzor lázad fel a napi rutin ellen, és elindul, hogy felkeresse életének legfontosabb állomásait, hogy megértse, hol rontotta el a dolgait, hol csúszott el az élete. A kőkemény skandináv rendezőnél, ahogy megszoktuk, megkapjuk a választ, álomjelenetek vezetnek minket a múlt és a tudattalan útvesztőin egészen a szamócásig (Smultronstället, magyarul szamócás vagy nagyon jó hely, Bergman filmjének eredeti címe). Cassavetes mindezt a jelenben kutatja, a 20. századi kallódó kisembert helyezi története középpontjába, ahogy az eredeti cím is mondja: az árnyakat (Shadows). Vajon Cassavetes árnyai (Shadows) eljutnak Bergman szamócásába (Smultronstället)?

NEW YORK ÁRNYAI (r.: John Cassavetes, 1959) rövid tartalma:
Egy New York-i fekete családban három, egymástól teljesen különböző testvér keresi az önkifejezés vélt vagy valós lehetőségeit. Bennie, a jazztrombitás éjszakától éjszakáig tartó bódulatban dédelgeti művészlétének gyengécske lehetőségeit. Lelia, az írónő már ébredezik: szerelmi kalandjával nemcsak a lányság szertelen naivsága múlik el belőle, hanem csalódása révén az őszinteség is. Hughes, a bárénekes meg nem értett „művészként” haknizgat ódivatú dalaival.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
január 21

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

Az Eszes Viki - Berkó Gábor duó 3 éve, nyáron alakult. Berkó Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves tanulója, Eszes Viki, pedig a Bartók Béla Zemeművészeti Konzervatórium tanulója, ahol sikeresen leérettségizett, majd tanulmányait ott folytatta ötödéven. A duó nagyon szereti a jazzt és a popzenét is.

Kezdés: 21:00

január 22

Moderntokyo és Grabanc koncert

Moderntokyo: A Moderntokyo 2013 őszén alakult dob, trombita, basszusgitár felállású trió. Zenéjüket leginkább a műfajok közti szabad átjárhatóság, a számszerkezetekkel való ötletelés és a könnyűzenei konvenciókhoz való fenntartások jellemzik. A gyakori groove alapot a trombita kötetlenebb játéka ellenpontozza. A hangszerelés determináltsága és a hangszerek akusztikus megszólalása leginkább a jazz világát idézik, ez ugyanakkor egyfajta minimalista szemléletet is tükröz. Idén novemberben jelentették meg első lemezüket Moderntokyo címen. A koncert az album első élő bemutatója.

Grabanc: A Grabanc egy nagy múltú, hírhedt, hat tagú instrumentális banda. Zenéjükben keveredik a pszichedelikus dzsesszes űr-funk, elektronikus zenével, goával és rockkal, fűszerezve. Az élvezetért csinálják, a zenén keresztül kommunikálnak közönségükkel, akiknek megadzsúl energiákat adnak koncertenként. Egy idő után részesei lesztek annak a hömpölygő masszának, ami csak akkor jön ki az emberekből, mikor ennyire ősi ösztönöket ébreszt fel valami. Mindenkin a boldogság látszik, pont az az érzés, amit életed minden percében érezni akarsz. Felszabadultan, örömmel, egymásra mosolygósan kellemes állapot, amiről azt érzed, hogy ez most így van rendjén és a világ tulajdonképpen a legjobb irányban halad. Látod, hogy a körülötted lévő embereknek sem kell ezt magyarázni, hiszen érti, érzi ő is a zsigereiben, mert a zene bekúszott a bőre alá és elérte a lelkét.

Zene itt:
http://grabanc.bandcamp.com/
Próbafelvételek, izgalom itt:
https://soundcloud.com/grabanc
Videoklip itt: www.youtube.com/watch?v=bjNDPaA5RLk
Koncert itt: www.youtube.com/watch?v=Z64PNgAK26E&authuser=0
Like itt: https://www.facebook.com/grabanc?fref=ts

Kezdés: 20:30

január 23

Peca és Desenvoltura koncert

Desenvoltura:
Utcazenén edződött, akusztikus flamenco-rumbo-punk attak. Barcelona megelevenedik a pincében.
Eszter - ének, gitár
Gyöngyi - ének, gitár
Vityka - gitár
Timur - basszusgitár
Sub - tangóharmonika, gitár, ének

Peca:
Afro-latin sügérbeat magyar paprikás lisztben, avagy afrikai, latin és balkáni ritmusok mellett bambusz- és PVC-fuvolák valamint népdalosan egyszerű, felhőtlen dalszövegek dicsérik a pecázós élet örömeit.

Gábos Barna - ének, gitár, kaval, fuvolák, talking drum
Szász Márk - ének, shekere, ahatse, güiro
Rácz Krisztián – gitár
Vajdovich Árpád – basszusgitár
Kovács Norbert – dob
Takács Márton - konga, timbales, cabasa, maracas
Fehér Károly - cajon, djembe, derbuka, kpanlogo, talking drum

Kezdés: 21:00

500,- Ft
január 23

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket. Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

Kezdés: 23:00

január 24

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

Kezdés: 22:00

január 27

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
január 27

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

január 28

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (SZERDÁNKÉNT 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha kultikus botránykrónikáival jelentkezik a Mika Tivadar Mulatóban. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós.

Egy igazi magyar kultuszfilmet mutatunk be szabadegyetemünkön, a 2014-es esztendő legjobb magyar filmjét. A filmklub vezetőjének, Csejk Miklós filmtörténésznek személyes ajánlásával.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014) rövid tartalma:
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba.

A film trailere: https://www.youtube.com/watch?v=rbyOcZHGjZc

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
január 28

Cirkusz-KA duó a Mika földszintjén

A Cirkusz-KA, Szlávics Anna és Rock Tamás duója, 2009-től írja, játssza „Álomvilágzenéjét". Saját dalok fádó, bossa-nova, sanzon, tangó, flamenco, magyar népdal elemeivel, a jazz eszköztárával. Stílus: Világzene / Ethno-Jazz

Szlávics Anna énekes és Rock Tamás gitárművész első közös dalai 2006-ban születnek Budapesten. Még abban az évben színpadra állnak, Alborada duó néven, és rövidesen megalakítják triójukat, majd első zenekarukat. A 2009-es év végének első külföldi koncertjei meghatározó élmény Anna és Tamás számára. Berlini koncertjeiket 2010-ben további külföldi vendégszereplések követik, Párizsban, Wrocławban és a Petrováci Jazz Fesztiválon. Ekkoriban már teljes egészében saját szerzeményeikből álló, magyar nyelvű repertoárjukkal, Cirkusz-KA néven mutatkoznak be. Az iskolai zenei tanulmányaik folytatása mellett ezek az évek az alkotó munkában is a tanulás, kísérletezés időszaka, amit NarRátor Records Kiadó kiadásában megjelenő első nagylemez foglal össze 2011-ben. A lemez anyagát, Simon Istvánnal trió felállásban a megjelenés évében Párizsban és Berlinben már visszatérőként, Bernben, Bécsben, Barcelonában, Hamburgban, Wrocławban pedig első alkalommal mutatja be a Cirkusz-KA. A következő években változatos színpadokon, klubokban, fesztiválokon és utcazene fesztiválokon folytatódik a zenészeink trubadúr élete. A Cirkusz-KA 2012 és 2013-ban és 2014-ben többnyire külföldön koncertezik, de kislemezükön és második stúdióalbumukon magyar zenészekkel dolgoznak.

Honlap: www.cirkuszka.com

Kezdés: 21:00

január 29

Roy & Ádám trió + Patent koncert

Roy & Ádám trió: 
16 éve töretlen a siker. 6 album, 22 videóklip.
Legnagyobb slágerek: A csapból is én folyok!, Trambulin, Feketén a hófehér, Csak 1 pillanat, Az otthon itt van, Az én órám másképp jár.

Kohánszky Roy - ének, basszusgitár
Nagy Ádám - gitár, vokál
Csányi Zoltán - dob, vokál

http://www.royesadam.hu/

Díjak:
2 MAHASZ Aranyzsiráf díj: 
1999 - az év modern rock albuma
2001 - az év hangfelvétele
1998 - Huszka Jenő díj – az év zeneszerzője (Nagy Ádám)
1999 - Rockvoks díj – az év énekese (Roy)
2013 - Zenélni! díj: év zenekara a Roy&Ádám Trió

A '98-as évben az akkori zenecsatorna (z+) összesített éves slágerlistáján a "Csapból is én folyok!" c. daluk lett az első. A Feketén a Hófehér c dalukat, mely eredetileg egy Stevie Wonder - Paul McCartney dal feldolgozása, maga a popzene atyja, Paul McCartney engedélyezte. Feldolgozták Madonna Music c. dalát, a hozzá készült videoklip az USA-ban a világ legnépszerűbb botrány-bloggerének, Perez Hiltonnak az oldalán is felkerült a címlapra. Három alkalommal is felléptek a Kapcsolat koncerteken közel 200.000 ember elött a Felvonulási téren. Több, mint 3000 koncert Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, és Amerikában, ahol New Yorkban a Café Wha?-ban is zenéltek, ahol Jimi Hendrix és Bob Dylan is kezdte a pályafutását.

Patent zenekar:

Lekváros funk alternatív szájízzel.
Funk, hip-hop és pop-rock alapokon hempergő számaikat magyarul írják bármiről, ami megfogja őket. Szeretik, amit csinálnak, és próbálnak mindig jó bulit összehozni nektek. Funk&roll!

Hajdu Csabi - ének, billentyű
Paulik Andris - gitár, ének
Temesvári Máté - basszusgitár
Kirschner Laci - dobok

Jól szerepeltek pár tehetségkutatón (A38 Talentométer 2012: pop-rock kategória első hely; Battle of Universities 2010: első hely), 4000 feletti a BKV sztrájkhoz két nap alatt megírt és videóval ellátott Pótló című számuk nézettsége, és rengeteget koncerteztek az első négy évben. A 2009-es házi készítésű Belépő után végre elkészült 2012 év végére első stúdióanyaguk is, a 3 számot tartalmazó EP, a Tökélets.

Hallgassatok bele:
http://soundcloud.com/patent-zenekar/sets/patent-t-k-lets-2012/

További olvasnivalók, hallgatnivalók:
https://www.facebook.com/patentzenekar
www.patentzenekar.hu

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 30

Antonia Vai koncert

Antonia Vai, magyar származású svéd énekes-dalszerző, a stockholmi klubszinpadokon tünt fel a svéd zenei életben. Javarészt angol nyelvű dalaival egy saját világot teremt, mindegyik külön történet, álmodó, szenvedélyes, kiszámithatatlan. Nevezték "bohém souldivának", de gyökerei inkább a folkzenében találhatók. 2012-ben kiadott két nagylemezt, "Dirt from when the Earth was flat" és "Lovers and Prophets".
2013 áprilisában Antonia és zenészei kisérletképpen Budapestre költöztek. Sikerült felkelteniük a magyar közönség érdeklödését és számtalan klubszinpadon és fesztiválon felléptek. A Bohemian Betyars gypsy-punk-csapat Antonia egyik dalát a repertoárjába vette és közös lemezfelvételt is készitettek.
Antonia Vai - ének
Győri Atilla - gitár
Gilinger Ádám – dob, ütőhangszerek
Zdosek Ádám – basszusgitár

Kezdés: 21:00

800,- Ft
január 30

HIP HOP GOLD CHAIN$ 2.0 - *WEST COAST SPECIAL!*

Az aranyláncok újra csörögnek! Ezúttal a Hiphop naposabbik oldalára, Kaliforniába gurulunk a a vinyl-kerekeken. Az ültetett karosszériájú lemezjátszókon pálmafák nőnek az égig, miközben a pimp DJ: GYöReMiX! dobálja a dupla W-éket az égbe és természetesen a legpartikészebb zenéket, ahol visszaköszönnek a 90-esek mellett a 2000-es évek!

Kezdés: 23:00

január 31

Hello HollyWood!

A Hello Wood idei farsangi bulijába egy Oscar díj a belépő. Na jó, ha van egy Golden Globe-od, akkor is beengedünk. Bújj bele a kedvenc színészed, producered, rendeződ vagy kedvenc karaktered bőrébe, és tartsuk meg együtt a filmipar legnagyobb gáláját! Január 31-én a Mikában gördül ki a vörös szőnyeg. Még sosem volt ennyi sztár a Mikában. Séf és Eliot jóvoltából pedig egész éjjel csak filmzenék szólnak!
Dress code: Öltözz hollywoodi hírességnek!

Kezdés: 21:00

február 2

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

február 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
február 3

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

február 4

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: A HETEDIK PECSÉT (r.: Ingmar Bergman, 1957)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők. 2015 februárjában Ingmar Bergmantól A HETEDIK PECSÉT (1957) című filmet (02.04. szerda 18.30-tól) és szintén Ingmar Bergmantól a SZŰZFORRÁS (1960) címűt (02.18. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

Ingmar Bergman középkori lóhátas „road movie-ja” minden idők egyik legizgalmasabb értelmiségi filmkalandja, vagy inkább minden idők egyik legokosabb kalandfilmje Bergman módra. A hetedik pecsét az egzisztencializmus tézismozija, akárcsak Camus Közöny vagy A pestis című regényei. A film központi kérdése, le lehet-e győzni a halált, vagy egészen pontosan a halálfélelmet. Bergman szerint, ha tudatosítjuk saját halandóságunkat, akkor már meg is nyertük a csatát, hiszen ez a módja a halálfélelemmel járó szorongásunk legyőzésének, a múltban és a jövőben élés helyett a jelen világ problémáinak átlátása és a felszabadultan (halálfélelemtől megszabadultan) jelenben cselekvő lét az egyik legfontosabb kihívások egyike. Ha megszűnik a szorongás, olyan mértékű energia szabadul fel, mellyel képesek leszünk környezetünkben fényt és lángot teremteni, vagy ha úgy tetszik, még a halált is legyőzni. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja minden korosztálynak Ingmar Bergman egyik legkülönlegesebb hangulatú, az egzisztencialista filozófia legfontosabb gondolataira épülő filmkalandját, vagy inkább filozofikus kalandfilmjét.

A HETEDIK PECSÉT (r.: Ingmar Bergman, 1957) rövid tartalma:
Antonius Block a vitéz és fegyverhordozója, Jöns a keresztes háborúból térnek vissza. Lepusztult földeken, dühöngő járványok között vezet útjuk. Block a vándorlást úgy tekinti, mint a megismeréshez, tudáshoz vezető utat. Minden áron tudni akar. Ha Isten hallgat, kész megkérdezni a Sátánt. Jonsot nem foglalkoztatják túlságosan ura metafizikai kételyei. Úgy örül az életnek, ahogyan az van. Nem veszi észre a Halált, amely egyedül készséges elbeszélgetni Block-kal és sakkjátszmát folytatni vele. Utazásuk során a legszörnyűbb erőszaknak és önkorbácsoló menetnek szemtanúi. Találkoznak egy rémült fiatal lánnyal, akit boszorkányságért halára ítéltek és egy különös bűvészcsaláddal, akiket Block meg akar menteni a halál elől. Ám az a film kulcskérdése, hogy meg lehet-e menekülni a halál elöl. Az utolsó vacsora után, amelyet Block feleségének várában költ el, a Halál egy igazságkeresőt és saját megvilágosodását hozza magával.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
február 4

Ken Burke koncert a Mika földszintjén

Ken Burke második szoló albuma 2015 tavaszán jelenik meg 'The Error of my Ways’ címmel, amit 2014 nyarán, Fabien Leseure (Brian Johnstown Massacre), társproducer, segítségével hozott létre. Az album kiadását egy koncertsorozat is kíséri, szülőhazájában, Írországban, illetve Európa jelentősebb városaiban. A turné legelső állomása a Mika Tivadar Mulató.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 5

Napkutya farsangi koncert

Hol a labda? címmel január 10-én hivatalosan is megjelent a Napkutya zenekar második nagylemeze. Az új számok változatosak, dallamosak, szerethetőek és nem utolsósorban táncolhatóak. Az említett stílusjegyek kezdetektől fogva jelen vannak a saját bevallása szerint buddha pop punkot játszó bandánál. Segítenek abban, hogyha csak egy kis időre is, de kilépjünk az addigi megszokott életünkből, és egy másik univerzumban érezhessük magunkat.

A január 10-ei sikeres lemezbemutató után újra budapesti színpadra lép a Napkutya és farsangi mulatsággal egybekötött koncerttel búcsúzik a fővárostól egészen áprilisig!

Mi vár Rád, ha eljössz? Hatalmas energialöket. Pozitív életérzés. Tánc izzadásig. Mi vár Rád, ha jelmezben jössz? Meglepetések!

Hallgasd itt: http://www.deezer.com/album/9443294
Nézd itt: https://www.youtube.com/user/Napkutyazenekar
Szeresd itt: https://www.facebook.com/Napkutya

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
február 6

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 7

Nagy Farsangi Ciki Buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Idei második farsangi bulinkat a ciki ruhák jegyében rendezzük. Öltözz fel ízléstelenül, mackónadrág-magassarkú-sportzokni-blúz kombináció a minimum! Ha ég a fejed az utcán, míg ideérsz, akkor már jó nyomon jársz. Az ízléstelen ruhaköltemények mellé csak kicsit ciki zenéket hoz Dj Delgado és Disc Bobby. Kivételesen egyik dalnak sem lesz égő tudni a szövegét.

Dresscode: Bármilyen ízléstelen ruhaköltemény.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
február 10

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

február 11

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: A PAPA SZOLGÁLATI ÚTRA MENT (Emir Kusturica, 1985)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A bosnyák születésű Emir Kusturica A papa szolgálati útra ment című filmje nem ok nélkül nyerte el az 1985-ös Cannes-i Filmfesztivál Arany pálma-díját, a rendező életművének talán legkiforrottabb, legletisztultabb darabja. Persze ebből a filmből se hiányzik a felfokozott délvidéki szenvedély és a groteszk népi humor. A film remek apropóul szolgál a soknemzetiségű Balkán-félsziget terhelt történelméről való gondolkodásnak. Kusturica 50-es éveket különleges nézőpontból megidéző mostani (02.11. szerda) filmjét filmklubunkban két hét múlva (02. 25. szerda) követi a 60-as évekről szóló mozija, a két film összevetése pedig igazi filmklubos „kalandtúra”. NEMcsak fiataloknak!

A PAPA SZOLGÁLATI ÚTRA MENT (Emir Kusturica, 1985) rövid tartalma:
Közép- és Kelet-Európa szocialista országaihoz hasonlóan az ötvenes évek Jugoszláviájában is személyi kultusz van. A Tito vezette országban a félelem és a rettegés az úr, a politikai rendőrség bármikor, bárkit indok nélkül letartóztathat. Egyik nap a kis Malik édesapját is elviszik, a régi szeretője jelentette fel. A férfit bányamunkára ítélik. Az édesanyja mindent megtesz, hogy a boldog család látszatát megőrizve eltitkolja fia elől az igazat. Azt hazudja neki, hogy a papa szolgálati útra ment. Ám eljön az idő, amikor Maliknak szembe kell néznie az igazsággal.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
február 11

Lány a liftben koncert a Mika földszintjén

Amíg a tavasz fel nem ébred, Rozsnyik Borka és barátai készen állnak arra, hogy egy pár szép hangot varázsoljanak a szívekbe. Az együttes - amelynek a hangszeresei a Mika Tivadar dolgozói is egyben - ezúttal is több vendégfellépőt hívott meg, és velük együtt kedvenc dalaikat adják elő, akusztikus hangszerelésben, könnyed kávéházi hangulatban.

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár

https://www.youtube.com/watch?v=PN2HNCkDBj8&feature=youtu.be

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 12

Hennafestés a földszinten

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

A henna növény egy narancs-vörös-barnás pigmentet tartalmazó cserje. Ha a hennaleveleket összezúzzák, és savas közegbe kerülnek (például a hennapaszta összetevői által), megszínezik a fehérje (protein) tartalmú anyagokat. Ezt az anyagot alkalmazzuk a bőr és haj színezésére több, mint 5000 éve.
A hennafestés során a bőr felső sejtrétegeit festi meg a hennanövényben található, színező hatással bíró vegyület, a Lawsone. A festett minta színe először narancssárga lesz, majd fokozatosan bebarnul. Végleges színét körülbelül a festéstől számított 24-36 óra múlva éri el. Ez a szín fokozatosan halványodni fog a minta életének 4. napjától. Eltávolítani nem lehet, meg kell várni, hogy magától lekopjon.
A hennapaszta zöldes-barnás árnyalatú fogkrém sűrűségű krémes valami, amit un. hennatölcsérrel viszek fel a bőrre.
A hennapaszta összetevői teljesen természetesek: cukor, citromlé, a hennapor valamint 100%-os illóolajok.
Én eukaliptusz és szegfűszegolajat szoktam használni. Ettől nagyon kellemes mézeskalácsos illata van. Ha valaki ezekre esetleg érzékeny, az szóljon, mert van nálam mindig levendulaolajjal és teafa olajjal készült paszta is.

Kezdés: 17:00

február 12

Szeder és TükeZoo koncert

TükeZoo:
A 2008-ban alakult pécsi zsebzenekar különleges hangszerelési megoldásokból – kontrabasszus gitárral és ütőhangszerparkkal – barkácsol könnyűzenét a színpadon, bizonyítva, hogy ketten is elő lehet állítani egy komplett bandával felérő hangzást anélkül, hogy mindenféle kütyükhöz nyúlna az ember. Zenei világuk az ínyenc partyarcok playlistjeinek kínálatát majmolja, úgy váltogatják a különböző csontig tisztított, kiforgatott tánczenei alapokat a reggae-től a mulatósig, mint az estére készülődő lányok a ruhát, szövegeikkel pedig a hülyeség egyenjogúsága mellett törnek dárdát. A köztudatba underground kultzenekarként szivárognak be alattomosan, könnyen mozgatható hangszereikkel mindenféle zenei partizánakciókat hajtva végre. Így zenéltek már parasztház verandáján, vonaton, villamoson, zuhanyzófülkében és felhőkarcoló tetején, de bármerre is járjanak, a közönséget mindig megtanítják arra, hogy a „hip-hop nem egy sport”.
Babarci Bulcsú – kontrabasszus gitár, ének, kazoo, harmonika, stb.
Restás Gergő – dobok, ütőhangszerek, vokál

Szeder:
A Szeder Budapest kultúrájának egyik legújabb gyümölcse, amely egyedi stílusával és hangzásvilágával különleges színt hozott a hazai zenei életbe. Szeder-Szabó Krisztina és zenekara dalaiban az akusztikus hangzás teljes természetességgel fonódik össze a pop és a francia sanzon, a jazz és a folk jellegzetes elemeivel. A zenekari felállást a bőgő-hegedű-dob triumvirátusa és a gitáros-énekes-dalszerző jelenti. A könnyed humorral átitatott, frappáns és jól megformált szövegezésű dalok egytől egyig optimizmust, őszinte vidámságot és lendületet sugároznak. Első lemezük Hab a tetején címmel 2014. májusában jelent meg. Már az első hallgatás után is könnyű megszeretni, megjegyezni egy-egy sort, a jól sikerült hangszerelés miatt mégsem unjuk meg egyhamar a dalokat.
Szeder-Szabó Krisztina - ének, gitár
Csizmás Andris - nagybőgő
Bakai Márton - hegedű, szanszula, melodika
Szabó Sipos Ágoston - dob

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
február 13

Spirit of Woodstock - Elliot & Séf Rock Remix Special DJ Set

A woodstock-i fesztivál korának zenéi, és azok szanaszét csavart remixei, béke, szerelem, virágok, zuhogó eső, sár. Peg Top Djz hippi speciál! A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 14

Szesztilalom Party

Farsangi buli a 20-as évek jegyében. Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot! Vörös ajkak, csíkos öltönyök és swing! Lazíts stílusosan és egy éjszaka erejéig legyél te a végzet asszonya vagy játszd el magát Al Caponét. Dresscode: bármi, amivel erősíted a 20-as évek hangulatát. Zene: DJ Mezősimán.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 16

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
február 17

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

február 18

Mika Diplo Akadémia - FILMIKREK-sorozat: SZŰZFORRÁS (r.: Ingmar Bergman, 1960)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.
2015 februárjában Ingmar Bergmantól A HETEDIK PECSÉT (1957) című filmet (02.04. szerda 18.30-tól) és szintén Ingmar Bergmantól a SZŰZFORRÁS (1960) címűt (02.18. szerda 18.30-tól) nézzük meg ikerfilmként szabadegyetemünkön.

Ingmar Bergman egy XIV. századi legenda alapján készült filmje kevésbé ismert Magyarországon, de nemcsak ezért ajánlja mindenki figyelmébe a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész, hanem azért is, mert ez a film látszólag kilóg a Bergman-filmek sorából. Sőt, első látásra úgy tűnik, hogy szöges ellentétben áll mindazzal, amit később Bergman a halálról és Istenről gondolt és legnagyobb filmjei révén mondott. Ez a film, a legnagyobb Bergman mozik, egészen pontosan a Bergman-trilógia (március-április-május első szerdáján lesz látható filmklubunkban) előtt áll egy óriási felkiáltójelként. Annyira izgalmas a megfejtése, hogy a film megnézése utáni baráti filmvita tárgya természetesen ez lesz. Kihagyhatatlan.

A SZŰZFORRÁS (r.: Ingmar Bergman, 1960) rövid tartalma:
Töre, a gazdag paraszt feleségével, lányával és szolgálóival él egy tanyán. A mélyen keresztény háztartásban található egy kakukkfióka is: ő Ingeri, a fiatal cseléd, aki titokban Odin istent imádja. Egy nap Töre szemefénye, a naiv és elkényeztetett Karin a szomszédos falu templomába indul, hogy az átaludt mise után gyertyákkal kedveskedjen a papnak. A lány eléri szüleinél, hogy Ingeri is vele tarthasson, ám sötét erdőn át vezet az út…

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
február 18

Magyar Bori és Kardos Dani duó a Mika földszintjén

Magyar Bori – ének, Kardos Dani – gitár.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 19

deephlux és Lynd koncert

deephlux:
Új taggal bővült a hazai underground színtér. Az A38 Talentométer tehetségkutatójának különdíjas formációja, a deephlux öt fiatal közössége, akiknek széles zenei spektruma a triphop, a neosoul és a downtempo határvonalán találkozott. A pozitív visszajelzések és a tehetségkutatón elért sikerek adtak lendületet, hogy Végh Balázs, Őrsi András, Weil András, Bencze László és Zahár Fanni alkalmi társulásából valódi zenekar szülessen. Elképzeléseik a budapesti éjszakában lassan letisztultak, és az Objects című 10 számos albumon álltak össze, melyet 2014 áprilisában a skót Hidden Orchestra előtt mutattak be az A38 hajón. Számaikban a fuvola, az afro-light férfiének, a gyakori rhodes- és zongoradallamok, illetve helyenként szolisztikus gitárelemek csavarják meg a hangmintákból épített elektronikus zenei alapokat. Az angol nyelvű szövegek az önanalízis, az emberi kapcsolatok és a szex körül kalandoznak.

www.facebook.com/deephlux

https://www.youtube.com/watch?v=bpSGOE6jKr0

Felállás:
Bencze László – gitár
Őrsi András – sampler, scratch
Végh Balázs – ének
Weil András – billentyű
Zahár Fanni – fuvola, szaxofon

Lynd:
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop zenekar alig másfél éves, de már maga mögött tudhat egy EP-t amelynek címadó dalára kürtöskalácsos, kenőmájas szakítós klip is készült. Megjárták már többször az A38 színpadát, az M1 pedig műsorára tűzte a koncertjüket. Idén beválasztották őket a Cseh Tamás programba, aminek köszönhetően nyárig egy komplett albumot készítenek. Ezt nemrégiben az Only Tonight című dalukkal tízelték. Az este különlegessége lesz, hogy először mutatkozik be a bandával Gulyás Kristóf (Realistic Crew) a zenekar új dobosa, ezzel egészen különleges új színt víve a műsorba.

https://www.facebook.com/Lynd.band

https://www.youtube.com/watch?v=uB_xHQO44Js

Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Gulyás Kristóf
Gitár -Marton Péter

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

500,- Ft
február 20

R.A.W. Power vol. 3. – Nemzetek farsangja w/ Cyborg Templar & Negro - Carnival Edition!

Baadasssss! & Voodoo Selecta, aka Negro & Cyborg Templar Feat. Jalalu-Trumpet-Massive (CH/USA)

Februárban természetesen a farsangé a főszerep! A lemezlovasok egy masszív trombitás /showman segédletével a különböző kultúrák zenéit hozzák, ti meg öltözzetek mindenféle népek, nemzetek lányainak és fiainak! Elő a mexikói kalapokat, az eszkimóbundát, a fűszoknyát vagy kimonót!

Dresscode: bármilyen nép, nemzet tipikus viselete!

És ami a zenéket illeti: lesz ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 21

Magyar Császári Pillanatművek koncert

A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.

https://www.facebook.com/pillanatmuvek

Belépő 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
február 21

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 23

Menedék Filmklub: Én és az orrom / Aziz kertje / A kis szépségszalon

Ezúttal három skandináv dokumentumfilmet válogattunk bevándorló-létről, identitásról, integrációról.

Én és az orrom (28’)
Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Nem svéd az orra. A filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e.

Aziz kertje (15’)
Aziz egy idős kurd férfi, aki gyermekeivel Luelába, Észak-Svédországba költözött. Egy napon gyermekei megajándékozzák őt egy kerttel, mely új értelmet és reményt ad életének. A film Aziz álmairól, az új országban való identitásáról, csalódásairól és elidegenüléséről szól…

A kis szépségszalon (32’)
Dokumentumfilm egy Svédországban élő fiatal iráni nő munkájáról, aki egy tradicionális szőrtelenítő módszerrel dolgozik. Szalonjában bevándorlókat és svéd nőket is fogad. Ezen a kis szigeten nők osztják meg gondolataikat életről, bánatról, reményekről, megmutatva végtelen erejüket és kitartásukat.

A vetítésre a belépés ingyenes, a filmek után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

február 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
február 24

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

február 25

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? (Emir Kusturica, 1981)

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A bosnyák születésű Emir Kusturica EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? című filmje a 60-as évek szabadságról bőszen gondolkozó, a szabadságot mindennél jobban áhítozó időszakát idézi meg, mindezt persze felfokozott délvidéki szenvedéllyel, a rendezőre jellemző felettébb szórakoztató stílusjegyekkel. A film remek apropóul szolgál a soknemzetiségű Balkán-félsziget terhelt történelméről való gondolkodásnak, már csak azért is, hiszen két héttel korábban lázadó rendezőnk ötvenes évekről vászonra írt gondolatait ismerhettük meg. Az akkori filmvitát most egy kicsit máshol folytatjuk, és megidézzük a 60-as évek forradalmainak legfontosabb gondolatait is. Filmklubunkat jó szívvel ajánljuk tehát NEMcsak fiataloknak!

Az EMLÉKSZEL-E DOLLY BELL-RE? (Emir Kusturica, 1981) rövid tartalma:
Dino vidáman éli fiatalságát barátaival a '60-as évek Szarajevójában. Roskadozó, kiutalt szükséglakásukban nehezen férnek el a szülők és a három fiútestvér. Az apát mindez cseppet sem zavarja, esténként, még ha részegen is jön haza, fölkelti a fiúkat, hogy megtartsa a szokásos ülésüket. A nem túl következetes, de elveihez görcsösen ragaszkodó apa szerint akár hipnózis nélkül is el lehet jutni a kommunizmusba. Dino szerint viszont csak azzal. Egyszerű mindennapjait Dolly Bell megjelenése borítja fel. A lány gyönyörű, fiatal és készséges. Egy gond van csak: Braco, Dolly Bell barátja, örömlányokat közvetít Milánóba. Dinónak, úgy tűnik, nem marad más csak a hipnózis és a kultúrházban alakuló zenekar fellépései, ja meg a mondat: Én minden nap, minden tekintetben egyre többet fejlődöm.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
február 25

Stahl Barbara – Havai Gábor duó a Mika földszintjén

Stahl Barbara és Havai Gábor akusztikus formációja 2,5 éve alakult és azóta jazzes, soulos dallamaik és izgalmas feldolgozásaik bejárták a budapesti belváros legjobb helyeit. Ének és gitár.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 26

makrohang és Terrible Ted koncert

makrohang:
A 2014-es Talentométer győztese a 2013-ban alakult makrohang. Instrumentális zenéjükben különböző műfajokat kevernek, ha mindenképpen be kellene valahogy skatulyázni, a kísérletezős jazz, noise- és postrock érdekes hibridjeként jellemezhetnénk legjobban. Magukat csak "jazz for metalheads"-ként szokták jellemezni, és tulajdonképpen jól is illik rájuk ez a sajátos meghatározás. Határozott koncepciók, tiszta struktúrák, a sötét, rockos hangzást kifinomult, sodró grúvok és jazzes játékmód viszi előre.

Tagok:
Czirják Tamás
Gyányi Marcell
Nagy Gergely

Terrible Ted:
A Terrible Ted egy 2014 januárjában alakult, magát heavy rock/protopunkként meghatározó banda. A zenekar a nevét egy pankrátor medvéről kapta, tagjai pedig a magyar underground zenei élet ismert arcai.

“A Terrible Ted elsőosztályú, zajos, sok közös vokállal dolgozó, remek dalokból álló bemutatkozás, hallgassátok!” (recorder.hu)

Tagok:
Minda Endre - ének
Bajor Ádám - gitár
Horváth Zoli - gitár
Kicsi Sebő - basszusgitár
Fekete Dávid - dob

Kezdés: 21:00

800,- Ft
február 27

Suburban Anthems 2.0 w/ DJ Rákospalotai

Ezen az estén a legnagyobb r'n'b slágerek sorakoznak fel az ezredforduló környékéről. A TLC-től R Kellyig, Alicia Keystől a Fugeesig. Csupa olyan dal, amire azt mondod "áááá úúúú, úgy imádtam ezt a számot!". Énekelni ér, táncolni pedig úgyis fogsz! A lemezjátszók mögött dj Rákospalotai, akit a legtöbben Palikának, vagy Pálinkás Tamásnak ismernek, mint az Isten Háta Mögött frontembere.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 28

Riddim Colony Soundsystem

Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 2

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk:
Miért utálják annyian a hétfőt? Mit tegyünk, hogy a munkában az önmegvalósítás eszközét lássuk?

Ingyenes!

Kezdés: 19:30

március 2

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.  

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
március 3

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 4

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN (r.: Ingmar Bergman)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők. Március 4-én (TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN, 1961), április 1-jén (ÚRVACSORA, 1963) és május 6-án (A CSEND, 1963), vagyis március, április és május első szerdáján egy hármasiker bemutatására kerül sor szabadegyetemünkön. Megnézzük, fiatalos lendülettel újraértelmezzük, hanyatló kultúrkörünkben végre a megfelelő helyre tesszük Ingmar Bergman sokszor félreértelmezett laza trilógiáját. Ingmar Bergman, mikor leforgatta életművének felét, úgy döntött, hogy mindent újra akar kezdeni.

Az 1961-es TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN című filmet ezért Opus 1-nek nevezte, jelezve azt, hogy minden, ami előtte volt, csak a nyitány ujjgyakorlatainak tekinthető. Úgy tűnik fél évszázad távlatából, hogy igaza volt. Ezzel a filmmel minden újra kezdődött, de nem a bergmani életműben (annak ugyanis szépen szervez része), hanem a 60-as évek lázadó korszakában, abban a korszakban, mely örökre el akarta törölni a színről a papa moziját, és persze vele a bűntudat kultúráját is. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész a mai napig nem érti, hogy az igazi filmtörténeti remekműveket rendszeresen figyelmen kívül hagyó, általában fáziskésésben lévő Oscar-díj, a 60-as években mégis képes volt meglátni az igazán fontos alkotásokat, jó példa erre, hogy 1962-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjjal jutalmazta a TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSANT is. A filmet, mely a szeretet, a család, az istenhit kérdéseit minden tabutól mentesen, szókimondó kritikával próbálta megközelíteni, úgy, ahogy a filmtörténetben addig soha senki nem merte. Egy nemzedék sóhajtott föl: végre megszületett a mozi, amit régóta vártunk. Végre egy kritikus, bátor, intellektuális kompromisszumot nem ismerő filmrendező, aki szembemegy minden hagyománnyal. És akkor még nem tudták, hogy a trilógia következő részei csak még keményebbek lesznek, bár a MINTHA EGY TÜKÖRBEN (ez az eredeti cím szó szerinti fordítása ez, a korabeli magyar cím ugyanis komoly félreértésen alapul és teljesen elhibázott) így is minden határon túlmegy. Botrány mozi a 60-as évekből, bátor határátlépés, megkerülhetetlen kultuszfilm. Kihagyhatatlan!

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN (r.: Ingmar Bergman, 1961) rövid tartalma: „Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Ez történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata.” (Ingmar Bergman)

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

1000,- Ft
március 4

Barbi & Jancsó - Blahalouisiana acoustic koncert a Mika földszintjén

A hatvanas évek inspirálta könnyed és igényes zenét játszó Blahalouisiana még csak alig több mint két éve alakult Székesfehérváron. Első felvételük a "The Wanderer" több hétig futott az MR2 toplistáján, két alkalommal a 3. helyen is zárt, voltak az MR2 Akusztikban, megfordultak több nagyobb név társaságában is, többek között a Morcheeba előtt játszottak a teltházas Petőfi Csarnokban. Májusban megjelent az első magyar számuk "Első Reggelen" címmel, ami szintén az MR2 toplistáján szerepelt több hétig. A zenekar dalszerző párosa Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor ebben a felállásban a 60-as évek ismert számaitól kezdve, kedvenc dalaikon át a Blahalouisiana szerzeményeit adja elő. Duó formációjuk a legtöbb belvárosi bárban megfordult már, valamint nagyobb cégek céges rendezvényein is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 5

"AZ A VALAMI FÉNYKÉPEN" - Szabó Eszter, amatőr fényképész első kiállításának megnyitója

Szabó Eszter, amatőr fényképész első kiállítása, amelyen házilag laborált, Opemus nagyítóval régi Forte papírra kidolgozott fotók tekinthetők meg.Online válogatás Eszter képeiből: https://www.flickr.com/photos/pszichocica/

A kiállítást megnyitja: Donáth László

„Azért fényképezek, hogy kiderítsem, milyen lesz az a valami fényképen.” (Garry Winograd)

Kezdés: 19:00

március 5

Magidom és VUK koncert

Volume Under Kontroll// VUK 

Négyen vannak. Testvérek.

Fekete István - gitár, ének
Fekete János "Jammal" - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének
és a koncertjeink gyakori vendége, a rangidős jazz trombitás: idősebb Fekete István

Volt fesztivál, egy szám 4 pop akkordra, egy zöld rétre:
https://www.youtube.com/watch?v=t8kC3wSkTEM

Magidom

“A magidom térgeometriai fogalom. Azon támadáspontok mértani helye, amelyeken ható F erő esetén a keresztmetszeten csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek.” -rettegett tananyag például a Műszaki Egyetemen. A Magidom zenekar nem sokat tud a térgeometriáról, de a feszültségre – előjeltől függetlenül – érzékeny, oldani is igyekszik, ami elsősorban dalok formájában tör a felszínre.

A budapesti - négy rokon alkotta - zenekar, saját meghatározása szerint szabadfogású gitárpopot játszik. Tagjai Bajnok Balázs (gitár, vokál), Benyhe Marcell – (dobok), Benyhe Róbert (gitár, ének), Pánczél Péter (basszusgitár).
A 2010-es kezdést követő gyors debüt-kislemez (Mi, merre, meddig – 2011) után csak egy rendhagyó, angol nyelvű EP (Obscurity – 2013) szakította meg a hosszú készülődést, míg 2014 végére megérkezett a zenekar első nagylemeze, Turistajel címmel, melynek létrejöttében Varga Ádám (30Y, Audiota Productions) segédkezett. Mindeközben olyan magyar zenekarok társaságában járták az országot mint a 30y, Pál Utcai Fiúk, vagy Szabó Balázs Bandája. Bevették a fontosabb pesti koncerttereket, mint az Akvárium Klub, A38, vagy a Gödör Klub, és a nyári fesztiválokon is feltűntek; a Veszprémi Utcazene, az EFOTT és a Pannónia Fesztivál fellépőiként. Dalaikat egy-két vidéki rádió, mellett a Petőfi Rádió is műsorra tűzte. A most következő év elejére (2015), pedig három új klippel is készül a zenekar.

Facebook: https://www.facebook.com/magidom
Bandcamp: http://magidom.bandcamp.com/ 
Instagram: www.instagram.com/magidom

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
március 6

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 7

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

18.00 Film: Happy New Year (2014)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
Mindeközben: Schlakker Angelika és a Bollywood Dance Hungary táncbemutatója dhol kísérettel

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

18.00 Film: Happy New Year
2014, Bollywoodi vígjáték 180 perc, hindí nyelven, angol felirattal
Rendezte: Farah Khan
Főszereplők: Shah Rukh Khan, Abhishek Bachchan, Deepika Padukone, Boman Irani, Sonu Sood, Vivaan Shah, Jackie Shroff
A legendás Farah Khan filmjét óriási várakozás előzte meg, ez lett India hivatalosan legdrágább filmje, a legnagyobb sztárokkal, fantasztikus díszletekkel, jelmezekkel és a legjobb dalbetétekkel!
Charlie (Shah Rukh Khan) utcai harcosként küszködik a mindennapokkal, és várja a lehetőséget, hogy végre bosszút állhasson apjáért, akit ártatlanul bebörtönöztek a híres Shalimar-gyémántok elrablása miatt. Az alkalom éppen karácsony este jön el, amikor a gyémántokat a dubai Atlantis Hotel páncéltermébe szállítják. Ugyanaznap azonban éppen ebben a hotelben tartják a táncvilágbajnokságot is. Bűnöző barátaiból csapatot verbuvál a nagy rabláshoz. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán lehetőségük legyen feltörni a világ legbiztonságosabb széfjét, először is meg kell tanulniuk táncolni, sőt a csapat lúzernek meg is kell nyerni az indiai selejtezőket, hogy a legjobb tánccsaspatként továbbjussanak a világbajnokságra! Ehhez ki más segítené őket, mint a bártáncosnő, Mohini (Deepika Padukone)?
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=u0mrzMQJMQ8

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján március 7-én, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott - a biztonság kedvéért - a játszóruha ☺
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:00

március 9

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk: Kötődésfóbia

Mégsem tetszik! Pedig egy perce még nagyon is!
Tegnap még imádott, mára szőrén-szálán eltűnt!
Elmondjuk, mi történt valójában!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
március 10

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

március 11

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER (R.: Miel Van Hoogenbemt)

Előadó: Csejk Miklós. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

A gazdasági bevándorlás kérdésében nem kevés okos gondolattal tarkított belga film nemcsak a szociális érzékenységünket veszi górcső alá, hanem az internetes párkeresés legfontosabb buktatóit is bemutatja, s teszi mindezt a belgák fanyar humorával. Dráma és vígjáték egyben, ráadásul azt is megfejthetjük végre, hogy milyen is egy jó belga film. Kevés belga filmet látni ugyanis, de az biztos, hogy ez a legjobbak közül való.

ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER (belga film, R.: Miel Van Hoogenbemt, 2007) rövid tartalma:
Leopold, az özvegy iskolaigazgató egy szép napon kénytelen szembenézni a nyugdíjas lét kihívásaival. Elhatározza, hogy öreg napjait nem fogja magányban tölteni, ezért feleséget keres - a mai kor eszközével: az interneten. Céltudatosan osztályozza a jelentkezőket és szervezi a randevúkat, mégsem képes választani a sok ígéretes középkorú hölgy között. Szívét egyedül új házvezetőnője tudja megdobogtatni, aki Romániából érkezett, a házimunkához semmi tehetsége és több mint negyven évvel fiatalabb Leopoldnál.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
március 11

Medve Balázs koncert a földszinten

Medve Balázs one-man-band produkciója itthon igazi kuriózumnak számít. Bob Dylant idéző felállásban harmonika, gitár és ének képezi a hangszerek repertoárját. Balázs zenei karrierjének 10 éves pályafutása alatt egyedülálló szájharmonika stílust alakított ki több zenekarban és formációban is. Az este folyamán Stevie Wondertől Michael Jacksonig teljesen új country-s swinges köntösben jelennek meg az ismertebb slágerek és emellett saját magyar és angol nyelvű dalokat is hallhat a nagyérdemű.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 12

Norbert Kristof és Vojnits koncert

Norbert Kristóf:
Norbert Kristof közel egy évtizede készít indie rock zenét. 2007 óta több szóló albuma is megjelent, amelyek mind elérhetőek a Bandcampon. https://www.facebook.com/pages/Norbert-Kristof-official/174784895883772?sk=timeline

Vojnits zenekar:
A Vojnits zenekar a névadó Vojnits Mártonnal az élén 2012-ben alakult, és most második EP-jük kiadására készülnek gőzerővel. A nem könnyen besorolható zenét játszó banda első albuma a Lost and Found dallamos, fülbemászó British rockot, grunge elemeket, indie-t és popot is ötvöző számai hamar magával ragadják a hallgatókat, amit jól mutat az is, hogy a négy számból kettőt a mai napig is játszik a rádió. 2015 tavaszán pedig ez a sor is bővül, ugyanis az új EP-ről - ami a Weird címet kapta - elsőként a Bucketlist című pörgős szerzeménynél tekerhetjük a rádió hangerő szabályozóját a maximumig. A zenekar élőben is egyre több alkalommal látható, fellépéseik száma és rajongótáboruk is folyamatosan emelkedik, amely tovább inspirálja és lelkesíti őket mind a zeneszerzésben, mind a zenélésben. A Weird egy kisebb szünet után született meg, amely tagcseréket is magábafoglalt: a csapatba a dobos Mamó és a frontember mellé érkezett Temesvári Bence és Máté, gitár illetve basszusgitár pozícióra. A változás természetszerűleg hatással volt az alkotómunkára is, amely során nagyobb teret engedtek az elemi és ösztönös zenélésnek is. Ezáltal az új EP-n szereplő négy dal stílusban még jobban feszegeti a határokat, mindamellett, hogy sikeresen megőrizték a dalok ’90-es évek zenei gazdagságára épülését, de a friss, kortárs hangzástól izgalmasabbak, vibrálóbbak lettek.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
március 13

Naked Truckers és Surfin' Zhiguli koncert

NAKED TRUCKERS:
A 2009-ben alakult Naked Truckers a hazai és Közép-Európai underground zenei színtér jelentős formációja. A háromtagú rock'n'roll zenekar a korai blues-t ötvözi a rockabilly ritmusával, és a modern punk-rockkal. Látványos show-elemekkel tarkított előadásaik és az együttest övező botrányok nyomán a trio a lázadó zene igazi megtestesülésévé vált. "Jump!" című videójuk 2014-ben megnyerte a Berlin Music Video Awards "Best Live Act" díját, a srácok pedig rendszerint úton vannak a következő koncerthelyszínre, valahol Európában.

SURFIN' ZHIGULI:
A Surfin' Zhiguli élménykvintett egyedülálló performansz. Persze-persze, lépten-nyomon halljuk ezt máshol és másról is, de ez valóban a megtestesült cross-art.
Mozgáskultúra, vizuális stimuláció, történelem, pop-art, sorozatos életérzés, mely az agyadban recesszíven pihenő ismert dallamokra épít.
Ja. És nem utolsósorban zene. A jobb fajtából.

A bulit DJ Languszta zárja tökös rock'n'rollal!!!

Belépő: 1000 forint, ami tartalmaz egy Dickies 20% vásárlási utalványt!!!

https://www.facebook.com/N.Truckers?fref=ts
https://www.facebook.com/SurfinZhiguli?fref=ts

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 13

Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta

'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 14

Bevanda Discoteca w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli! A pult mögött Zenit Incompatible (RCKO.FM)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 16

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Társfüggés
Egészséges kötődés vagy beteges ragaszkodás? Hogyan döntsük el, melyik cipőben járunk, és mit tegyünk, hogy jól működjünk?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 16

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it. Free entry.

Kezdés: 20:00

március 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
március 17

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 18

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: SHOUF SHOUF HABIBI! ( r.: Albert Ter Heerdt, 2004)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Itt van az a film, ami megmutatja végre szellemes és szórakoztató köntösbe öltöztetve, hogy mennyire is problémás a másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók élete. Ráadásul, ha vallási és kulturális különbségekkel is nehezített a feladat, akkor gyakorlatilag megoldhatatlan úgy, hogy valamit ne adjon fel az ember az identitásából, a modern élet és az ortodox vallási hagyományok összeegyeztetése túlmutat az abszurditás határain. A film rendezője még véletlenül sem akar ítélkezni. Bemutat, és talán arra mutat rá, hogy nem szabad annyira komolyan venni önmagunkat. Másrészről a film kőkemény kritikát gyakorol a filmben ábrázolt európai társadalom felett, amely magát elméletben toleránsnak gondolja, a gyakorlatban viszont a tolerancia csíráját se nagyon lehet megtalálni. A filmrendező a humorral akar elmondani valamit, valamit, ami tényleg mindennél fontosabb. Nagyon fiatalos, lendületes film ez, maradandó tartalommal, szellemes helyzetkomikummal. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész csak ajánlani tudja.

SHOUF SHOUF HABIBI! (szinkronizált holland film, r.: Albert Ter Heerdt, 2004) rövid tartalma:
Ap egy marokkói származású, de már Hollandiában született fiú, aki szeretné a helyét megtalálni a holland társadalomban. Megfontoltan akar dönteni az életéről; éljen úgy, mint az idősebb bátyja és a fiatalabb lánytestvére, akik már inkább hollandok, mint marokkóiak, vagy pedig folytassa a régi családi hagyományokat és marokkói lányt vegyen el feleségül? Ap úgy dönt, hogy komolyan kézbe veszi a sorsát, és ezért több mindent meg is próbál: banki alkalmazottól a bankrablóig, hentestől a menekülő vőlegényig terjednek a próbálkozásai, de semmi se működik igazán.

A film egyfelől vérbő komédia, elképesztő fordulatokkal, szellemes dialógusokkal és vérbő karakterekkel, másfelől pedig egy komoly történet kulturális különbségekről, hagyományról, változásról, elfogadásról és visszautasításról.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
március 18

Oti Acoustic Duo koncert a Mika földszintjén

A formáció populárisabb feldolgozásokat játszik, ének-gitár felállásban. Ottilia jazzes, blues-os stílusára formálva, a napi slágerektől kezdve, egészen a 70-es évekig nyúlnak vissza. Akiktől hallhatunk dalokat, a teljesség igénye nélkül: Amy Winehouse, Sting, Eric Clapton, Santana, Norah Jones, Adele.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 19

Ed Is On és Pán Péter Projekt koncert

Ed Is On:
A szentendrei Ed Is On 2005-ben alakult igazi gimis bandaként. A kezdeti helyi sikerek, majd az egyetemi, főiskolai tanulmányok alatti pauza után a zenekar 2013-ban reaktiválta magát - a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence időközben a budapesti Katona József Színház színészeként helyezkedett el.
Az újrakezdés sikerét bizonyítja, hogy a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutottak tovább - ekkor már vokalista-fronton Jordán Adéllal kiegészülve, aki állandó vendégként azóta is gyakran közreműködik a koncerteken.
A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

A zenekar tagjai:
Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Rokonál Benedek - szintipop
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Pucsek András - dob

Állandó vendég:
Jordán Adél – vokál

https://www.facebook.com/edisonhungary
https://www.facebook.com/panpeterprojekt

Pán Péter Projekt:
„Csak a hangok vannak, mik a fejben maradnak
Csak így élni túl, ha minden más bevadul”
Miért éppen Pán Péter?
- Mert 2014 óta színesen, játékosan, műfaji korlátok nélkül, szabadon alkotnak zenét.
Mit játszanak?
- Pop-rockos, eklektikus, modern magyar szövegű dalokat, melybe néhol kevésbé, néhol hangsúlyosabban belekerül az elektronika is.
Mit csináltak eddig?
- Az első kislemezt Szentmihályi Gábor produceri segítségével
http://www.deezer.com/album/9237861
- Egy merész, egysnittes bemutatkozó klipet Szabó Szonja rendezésében
-> A dal bekerült számos rádió rotációjába.
https://www.youtube.com/watch?v=TlkWu9oSXUo
- Koncertrepertoárt saját számokból és néhány feldolgozás dalból.
- Ezen kívül hangos, bulis koncerteket Budapesten, egyre bővülő közönséggel.
Mi várható még?
- A színek (vol.2.) kislemez megjelenése 2015 tavaszán

A zenekar tagjai:
Szentmihályi Gábor 'Michel' - dob
Sárdi Ádám - basszus
Németh Péter - ének
Balla Gergely Mózsi - gitár
Biljárszki Dániel - billentyű
Kádár Áron – elektronika

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

800,- Ft
március 20

GOMBAFEJEK BEATPARTY

19:30 - A Hard Day's Night filmvetítés (20:00-kor pontosan indul)
21:30 - The BlackBirds Live BEATLES Show (korai Beatles dalokkal)
23:00 - Elliot & Séf Beat DJ Set

Március 20-án egy igazán felejthetetlen estére számíthatnak a beatkorszak rajongói. Levetítjük az "A Hard Day's Night" című Beatles film újradigitalizált verzióját, majd élőben fellép a legautentikusabb magyar Beatles emlékzenekar, a 11 éves The BlackBirds. A koncert után pedig buli: Elliot & Séf Beat DJ Set hajnalig.

A filmvetítésre és a koncertre együtt a belépő: 1000 HUF
A 23 órakor kezdődő bulira a belépés ingyenes.

FIGYELEM!!! FONTOS INFORMÁCIÓ: A Mika koncerttermében korlátozott a férőhelyek száma, ezért aki be szeretne jutni a vetítésre illetve a koncertre, érkezzen időben!

A 11 éves The BlackBirds zenekar túl a 725. Beatles Show lejátszásán is ugyanazzal a lelkesedéssel játssza a gombafejűek megunhatatlan dalait, mint 2004-es magalakulásukkor. Az utóbbi években szinte minden koncertjük teltházas volt, és remélhetőleg így lesz ez a március 20-i fellépésükkel is, melyet a Mika Tivadar Mulató felkérésére adnak. A koncertet a korhű ruhák és hangszerek mellett az eredeti Beatles hangzás teszi még egyedibbé. A 90 perces The BlackBirds koncert előtt megnézheted az idén 51 éves „Egy nehéz nap éjszakája” c. kultikus mozifilmet is, melyet tavaly két teltház fogadott az Uránia Filmszínházban. A film újradigitalizált képpel és hanggal, magyar felirattal kerül a vászonra.

23h - Elliot & Séf Beat DJ Set
Elliot & Séf előszedik szüleik régi bakelitjei közül kedvenc Beatles számaikat, és válogatnak a milliónyi jobbnál jobb átdolgozás közül. Hogyan énekelt Beatlest Ray Charles, Aretha Franklin, David Bowie, Michael Jackson, Joe Cocker, Jimi Hendrix, Tom Jones, Little Richard, vagy éppen a Coldplay? Ez is kiderül az este folyamán, de kedvenc remixeiket, bootlegeiket is elhozzák. Egy biztos, nem fogunk unatkozni.
A bulira belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

1000,- Ft
március 20

Elliot & Séf Beat DJ Set

Elliot & Séf előszedik szüleik régi bakelitjei közül kedvenc Beatles számaikat, és válogatnak a milliónyi jobbnál jobb átdolgozás közül. Hogyan énekelt Beatlest Ray Charles, Aretha Franklin, David Bowie, Michael Jackson, Joe Cocker, Jimi Hendrix, Tom Jones, Little Richard, vagy éppen a Coldplay? Ez is kiderül az este folyamán, de kedvenc remixeiket, bootlegeiket is elhozzák. Egy biztos, nem fogunk unatkozni.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 21

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 23

Menedék Filmklub: A Kelet az Kelet (East is East)

A pakisztáni származású George Khan angol nőt vett feleségül, akitől hét gyermeke született. A népes család az angliai Salfordban él a múlt század hetvenes éveinek elején. A férfi a népes pakisztáni közösség tagjaként őrzi hitét és a tradíciókat, vezeti a kis boltját, miközben vasszigorral próbálja elérni, hogy a gyermekei is kövessék a muszlim hagyományokat. Ám kénytelen szembesülni a megrázó ténnyel, hogy gyermekei nem kívánják követni az általa diktált elveket. Inkább látják magukat britnek, mint muzulmánnak.

A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

március 23

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: ”Soha nem gurulok dühbe, helyette tumort növesztek” /Woody Allen/ - Inkább gurulj dühbe!
A testi tünetek lelki okai és a gyógyuláshoz vezető út

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

március 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Kezdés: 18:00

300,- Ft
március 24

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

március 25

Mika Diplo Akadémia SZOCIOFILM-sorozat: ELSA ÉS FRED (r.: Marcos Carnevale, 2005)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Itt a tavasz, és ha tavasz, akkor mi másról szólhat egy filmklub, mint a szerelemről – némi kis csavarral. Nálunk ugyanis most két idős ember időskori érzelmei révén gondolkozhatunk a szerelemről, szeretetről, párkapcsolatról. Fiatalként hihetetlen felismerésekben lehet részünk, hiszen némi távolságból vizsgálhatjuk a szerelem, szeretet, párkapcsolat lényegét, idősként pedig megtanulhatunk a filmből valamit, ami mindennél, de mindennél fontosabb. Aki pedig középkorú, az a szüleit és a kamaszkorát egyszerre fogja siratni. Szenvedélyes, megható, okos kis film ez, ráadásul a filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész személyesen is ajánlja mindazoknak, akik imádják Rómát és Fellinit, ugyanis a főszereplők is imádják Rómát és Fellinit, sőt az Édes élet című filmet is, arról már nem is beszélve, hogy az 1960-as alkotás Anita Ekbergje a dolgok mozgatórugója, akinek emlékét filmklubunk ezzel a filmmel idézi meg. A Trevi-kútban botrányosan megfürdő svéd színésznő 2015. január 11-én, 83 évesen halt meg. Az édes élet Sylviája azonban halhatatlan.

ELSA ÉS FRED (argentin−spanyol film, r.: Marcos Carnevale, 2005) rövid tartalma:
Elsa 82 éves dinamikus özvegyasszony, aki évtizedek óta arról álmodozik, hogy eljusson Rómába, és Anita Ekberthez hasonlóan megmártózhasson a Trevi kútban. Amikor a szomszédjába költözik egy megözvegyült öregúr, Alfredo, Elsa mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmét. Alfredo egész életében szolid és visszafogott volt, amióta pedig felesége eltávozott, már semmit nem vár az élettől. Kezdetben idegesíti Elsa állandó zaklatása, hamarosan azonban rájön, hogy utolsó éveit nem gyógyszerekkel és otthon akarja tölteni, hanem az élet minden cseppjét ki akarja élvezni. Elsa és Fred hamarosan elválaszthatatlan szerelmespárként sétálnak Róma utcáin.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
március 25

Eszes Viki – Berkó Gábor duó a Mika földszintjén

Az Eszes Viki - Berkó Gábor duó 3 éve, nyáron alakult. Berkó Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves tanulója, Eszes Viki, pedig a Bartók Béla Zemeművészeti Konzervatórium tanulója, ahol sikeresen leérettségizett, majd tanulmányait ott folytatta ötödéven. A duó nagyon szereti a jazzt és a popzenét is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 26

Eugenia formáció koncert

A zenekar 2008 nyarán született, miszerint az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszer ízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, anno „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsíratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészjányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok síratóspunkosítását. Az Eugenia zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik sok vidámsággal fűszerezve.

Fazakas Júlia - ének
Miklusicsák Aliz - ének
Dimitri Rekun - szaxofon
Robert Dakowicz - harmonika
Beöthy Árpád - dob
Szemző Dávid - basszusgitár
Varga Péter - mandolin
Katona László - néha felbukkanó sztárvendég

A zenekar 2009-ben FRINGE díjat nyert.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
március 27

Memento Zenekar koncert

A zenekar 2001 szilveszterén alakult. Kezdetben a formáció 4 tagból állt: Gróf István, Látos Balázs, Schmitt Pál és Hinora Bálint. 2003 tavaszán csatlakozott hozzájuk Molnár Dániel, aki a basszusgitáros szerepkörét kapta meg. 2004. december 28-án volt az első koncertjük 150 ember előtt. 2005 az első albumuk felvételével, a stúdiózással telt. 2006-2009 között a zenekar átalakulásokon ment keresztül, előkészítették az együttes második albumának hanganyagát. 2009 nyarán csatlakozott hozzájuk Kozma Tamás, aki a frontemberi szerepkör átvételével jelentős változást hozott a zenekar életébe. Azóta összecsiszolódtak és megtalálták a közös, új hangzást. Pop, rock, funky.

Gróf István - ének
Kozma Tamás - ének, szólógitár
Hinora Bálint - ritmusgitár
Molnár Dániel - basszusgitár
Látos Balázs - dob
Schmitt Pál - billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 27

HIP HOP GOLD CHAIN$ 3.0: *LADIES FIRST SPECIAL!* w/ DJ Györemix

Lánc, lánc, aranylánc, amit hord sok rapper-lány! A március 8-ai Nőnap és egy Hiphop Múzsa csókja egyszerre ihlette meg ezt a "gyengébbik" nem előtt tisztelgő Hiphop eseményt. Eljött hát végre az idő, hogy a műfaj belevaló, dögös képviselői a Rap és R'n'B legformásabb vonalain belül bizonyíthassák zenei jelenlétük mennyire nélkülözhetetlen egy igazi partin akár egy egész estén át! Aranyláncokat becsatolni, öveket kilazítani és tessék a hölgyeket előreengedni!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 28

Nagy Ciki Buli 2.0 w/ DJ Delgado & Disc Bobby

A Nagy Farsangi Ciki Buli sikere után, úgy döntöttünk, hogy megrendezzük Ciki Buli 2.0-t. Ezúttal nem kell ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz a múltkorihoz, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Dj Delgado és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 30

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Eheti témánk:

A pszichológus kanapéja - vagy nem? Lerántjuk a leplet a pszichológiáról!

Mi történik valójában a zárt ajtók mögött? - Tévhitek és a valóság.
Honnan tudhatjuk, hogy jó szakemberrel van-e dolgunk?
Miért csalókák a médiapszichológusok szakvéleményei?
Az önsegítő könyvek, bölcseletek veszélyei.

Kezdés: 19:30

március 30

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 31

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:30

300,- Ft
március 31

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

április 1

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: ÚRVACSORA (r.: Ingmar Bergman, 1963)

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

A Mika Tivadar Mulatóban jelentkező FILMIKREK című sorozatunk érdekessége, hogy ikerfilmeket mutat be, vagyis olyan térben és/vagy időben különálló alkotásokat, melyek hasonló gondolatmenet mentén születtek, vagy valamiért ikerfilmeknek is tekinthetők.
Március 4-én (TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN, 1961), április 1-jén (ÚRVACSORA, 1963) és május 6-án (A CSEND, 1963), vagyis március, április és május első szerdáján egy hármasiker bemutatására kerül sor szabadegyetemünkön. Megnézzük, fiatalos lendülettel újraértelmezzük, hanyatló kultúrkörünkben végre a megfelelő helyre tesszük Ingmar Bergman sokszor félreértelmezett laza trilógiáját.

Ingmar Bergman egyik legizgalmasabb filmjében (a trilógiájának második részében) az istenkeresés témájában elmegy a legvégsőkig. (A trilógia harmadik része már nem az istenkeresésről, hanem az isten csendjének állapotáról szól.) Az ÚRVACSORÁBAN Bergman egy olyan lelkipásztort mutat be, aki elveszti az istenhitét. Aki azt gondolja, hogy Isten nem segít, Isten nevében hiába a szó. Aki lelkipásztor létére eljut addig, hogy talán nem is létezik Isten. Bergman ebben a filmjében egészen messzire menetel a témáról való gondolkodásban, ugyanis elkezdi vizsgálni, hogy mi az autentikus emberi megnyilvánulás, ami betölti Isten csendje miatt támadt űrt. A film egyrészt leszámolás Bergman nyomasztó apafigurájával (apja evangélikus lelkipásztor volt), másrészt a 60-as évek intellektuális forradalmi megnyilvánulásainak legjelentősebb nyitóakkordjai közé tartozik, melyek összességéből igazi forradalmi zenemű született, olyan, ami mára teljesen megváltoztatta a gondolkodásunkat a zsidó-keresztény kultúrkörről. A film (főleg manapság) megkerülhetetlen, kihagyhatatlan, igazi és örök klasszikus remekmű!

ÚRVACSORA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1963) rövid tartalma:
A trilógia második filmjében Bergman még mélyebbre ás az emberi lélek feltárásában. Főhőse a közép-svédországi Dalarna tartomány egyik kis falujának papja, a már nem egészen fiatal Tomas Ericsson lelkész, aki azon tépelődik, milyen papnak bizonyul, hogyan adhat híveinek lelki vigaszt az, aki hosszas tépelődés során elvesztette istenhitét.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
április 1

Zrínyi pop koncert a Mika földszintjén

HOT Club Swing, Swing manouche, Django-jazz a popzene köntösében. Ilyet még nem füleltél, ez a Zrínyi Pop! Igazi csemege, ínyenceknek.

Hermann Gábor (Hego) - gitár, Horkai András - gitár, Balázs Miklós - basszusgitár, Bartók Máté - szaxofon.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 2

Junkie Jack Flash és Kipu koncert

Junkie Jack Flash

A Junkie Jack Flash egy fiatal, 2012-ben alakult pécsi zenekar, melynek tagjai alig húszévesek, zenéjük azonban mégis akkora rutinról árulkodik, mintha évtizedeken át csiszolták volna. Lendületesek, tökösek, céltudatosak, nem meglepő hát, hogy bármilyen versenyen mérettették meg magukat, mindegyikről bezsebelték a legértékesebb díjakat. A blues mélysége, a glam rock harsánysága, a punk lendülete és a rock and roll őszintesége mind-mind fellelhető dalaikban. A jövő nagyjai között foglalt helyük van!

Dalok: https://junkiejackflash.bandcamp.com/

Kipu

A Kipu története 2006 nyarán kezdődött, és azóta is változatlan felállásban tart. Első nagylemezük, 2012-ben jelent meg. Az " ... és medvévé változott" már olyan közönségkedvenceket is tartalmazott, mint a Részegen mindenki szerelmes vagy a Rajzolj nekem egy álmot. A már pécsi székhellyel működő rockzenekar 2014-ben új kislemezzel jelentkezett, ráadásul az EP mindhárom dalához videoklip is készült.

Dalok: http://tinyurl.com/q8vrucg

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 3

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 4

The Trousers (H) és Reverend Backflash koncert (A)

Reverend Backflash (A)

A bécsi Reverend Black Flash több mint tíz éves múltra tekint vissza. A 70-es évek hard rockjából és punkjából táplálkozó csapat az elmúlt években mintegy 200 koncertet adott szerte Európában, megjelentettek két nagylemezt, számos single-t és split-lemezeket más hasonszőrű előadókkal. A négyfős banda munkásságát a Classic Rock Magazine úgy méltatta, hogy az AC/DC-hez hasonlóan hangos, őszinte és mocskos rockzenét játszanak.

The Trousers (HU)

A garázsrock hazai kiválóságai idén áprilisban jelentetik meg negyedik nagylemezüket „Mother of Illusion” címmel. Az budapesti együttes előző két albuma, a 2013-as „Freakbeat” és a 2010-es „Soul Machine” egyaránt Fonogram díj-nevezést kapott „az év legjobb hazai hard rock lemeze” kategóriában. A „Freakbeat”-en egyébként vendégszerepelt a zenekar egyik legnagyobb példaképe, a legendás svéd Hellacopters egykori vezetője, Nicke Andersson is. A pennsylvaniai Modern Rock Reviews most februárban a top 5-be válogatta be a szerintük „dühös, de nagyon is befogadható hard rock” muzsikát produkáló formáció legutóbbi munkáját.

Belépő 800 HUF 

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 4

Hangmás DJ Set

A Hangmás zenekarból ismert Endre Minda és Lala lehengerlő DJ produkciója.

Kezdés: 23:00

április 7

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
április 7

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma

Kezdés: 20:00

április 8

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: A KELETI PUNKOK EMLÉKEI (r.: Lucile Chaufour, 2012)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Egy egészen különös dokumentumfilmet készített egy francia filmrendezőnő Magyarországon az egyik legizgalmasabb szociotémáról, a színes szubkultúraként a mai napig köztünk élő magyar punk kultúráról. A magyar nyelvű bejátszásokban megnézhetjük 30 évvel korábbi arcukat, megismerhetjük 30 évvel korábbi gondolataikat a világról, önmagukról, a politikáról, a lázadásról és a szabadságról, melyek aztán szembekerülnek a mai, jórészt a punk kultúrát maguk mögött hagyó meglett emberek világképével. A filmnek erénye még, hogy betekintést ad a korszak punk zenei világába, valamint elég alaposan körbejárja, hogy a magyar punk kultúra a 80-as években milyen világképpel rendelkezett, s még azt is megtudjuk, hogy ez a világkép hogyan alakult át 30 év alatt. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész tehát egy igazán megkapó időutazásra invitál mindenkit, aki elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen valódi történeteinkkel, melyeket valódi emberek mesélnek el mindenféle belső és külső cenzúra nélkül. A punk kultúra történetében ugyanis benne van az elmúlt fél évszázad Magyarországának története is. Filmklubunkban most cenzúra nélkül megnézhetjük szabadon, a vetítés után pedig beszélgetünk a látottakról.

A KELETI PUNKOK EMLÉKEI (East Punk Memories, francia-magyar dokufilm, r.: Lucile Chaufour, 2012) rövid tartalma: Tizenkét egykori punk emlékszik vissza húszéves kori önmagára. A Super 8-as felvételeken bepillanthatunk a kommunizmus utáni Magyarország életébe. De mi köze van a „no future”-nek a berlini fal leomlásához? A filmben emellett szó esik a rendszerváltásról és a jelenlegi (2012-es) politikai helyzetről is.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
április 8

Pápai Zsanett – Várvölgyi Szabolcs Duo a Mika földszintjén

A duó az egyik legkarizmatikusabb hangzásvilágú jazz projekt a hazai zenei életben. Az énekesnő többek között fellépett már a párizsi Music Hallban, ahogy hallhattuk Rene Trossman zenekarával vagy a Moveast fesztiválon Joe Fonda blues projektjében is. Erőteljes, expresszív és személyes kifejezésmódját keretezi Várvölgyi Szabolcs sokoldalú, szofisztikált gitárjátéka. Kettejük zenei párbeszédét a műfaji kötöttségektől mentes improvizatív játék és az érzelmi szuggesszió jellemzi. Ezen az estén jazz standardeket, popfeldogozásokat és kortárs jazz dalokat hallhatunk.

Pápai Zsanett – ének
Várvölgyi Szabolcs – gitár

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 9

Csala József fotókiállítása - megnyitó

A kiállítást megnyitja: Kovács Claudia, operatőr.

Kezdés: 18:00

április 9

Baron Mantis és Lions of Suburbia koncert

21.00 Baron Mantis

Baron Mantis – Lure EP bemutató – végre Budapesten!
A 2 fiatal hímpéldányból álló, alig egyéves zenekar hihetetlen energiával és egyedi hangzással sáskahadként lepi el az újdonságra kiéhezett nagyérdemű tudatát, hogy szeretetpetéit vaskos riffekbe és kíméletlenül zakatoló ritmusokba ágyazva keltse ki. A Mantis fiúk modern rockzenéje rendkívül dinamikus, lényegre törő és sallangmentes. Angol szövegeik világokon átívelő utazásra csábítanak.

Youtube: http://goo.gl/KRhDEF

22.30 Lions of suburbia

A Lions of Suburbia zenekar a magyar ska élet üde színfoltja. Hangzásviláguk egyediségének és változatosságának hátterében a különböző műfajokból merített ihletek állnak. Ez a különleges elegy, ami ska, swing, reggae, egy kis jazz és rythm and blues összehozva egy remek pop hangzással, mindig meghozza a felhőtlen jó hangulatot a koncerteken. Egy valamit biztosan leszögezhetünk nehéz lesz nyugton maradni, amíg az oroszlánok zenélnek.

Tagok:
Frankie - vokál, gitár
Balázs - dobok
Dani - trombita
Nelly - szaxofon
Jui - basszusgitár
Andro - orgona

Zene: https://lionsofsuburbia.bandcamp.com/

Video: https://www.youtube.com/user/lionsofsuburbia

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 10

Magic Mosquitoz koncert

A Magic Mosquitoz egy öncélú, lázbeteg szúnyograj, mely művésztársulatnak adja ki magát. Tagjai távolról sem civilek. Hanem moszkitók. Nem trükköznek, ellenben kihasználnak. Véletlenül sem eszköztelenek: mocsári rock and roll, földszagú techno blues, voodoo trash, két-akkordos jungle boogie, monster trash, garage punk, swamp pop, dirty exotica, fülledt erotika, börleszk revü, voodoo swing, psycho sanzon, posványtánc, megosztó rave és lápszörf – ezek mind az eszközeik. Vannak még durva hangszereik. Pl. a kajmanizátor, a villanykanna vagy az ETA porszívó, de velük játszik Pomáz legjobb szólógitárosa is. Üzeneteik teljességgel kimerülnek a mocsári erotikával, lápi rémtörténetekkel és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéskörökben. Kedvenc közegük a jelmezbál és a Nóta TV rendezvényei. Kedves betévedt vendégeik garantáltan egy szürreális nájtklubban és egy nem múló lázálomban érezhetik magukat! Jöjjön csak, kerüljön beljebb... mindenképpen csalódni fog!

A zöldszervezet tagjai:
Mosquito – alligátorhang, sárharmonika, mosódeszka, akkordeon
Bosquito – láp gitár
Asquito – Jolana SwampcasterTM, synth
Kosqutio – mély
Fosquito – mocsár ritmus, Eta 2400

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 10

French Connection w/ DJ Maadjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogatás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 11

Rock and Roll High School w/ Elliot & Séf

Rock, Beat, Hippi, Soul, Funk djset - táncolható történelem egyenesen a katedráról, Elliot és Séf kezei alól.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 13

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Párosan szép az élet?! Az enyém aztán nem. Megkopott érzelmek? Megcsalás vagy féltékenység? Sehova nem vezető mindennapos balhék? Párkapcsolati problémák és ami mögöttük van. Megoldások, amikben már nem is hittél.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 13

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

április 14

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése. 

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
április 14

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós

Kezdés: 20:00

április 15

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: DAL EGY AGYONVERT FIÚÉRT (r.: Aisling Walsh)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

A megtörtént esetet feldolgozó film arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyi brutalitásban, lelki és fizikai bántalmazásban volt részük több száz éven keresztül a nevelőintézetekben lakó diákoknak, növendékeknek. Mindezek a bűncselekmények még nagyobb döbbenetet váltanak ki, ha keresztény szerzetesek követik el őket. A legtragikusabb pedig az, hogy még néhány évtizeddel ezelőtt is voltak olyan intézmények, melyekben a gyermekbántalmazás napi gyakorlat volt. Viszont ez a film is arról szól, hogy van remény, ha a humanista nevelés és az európai kultúra iránt elkötelezett tanár kerül a gyermekeket emberszámba nem vevő intézmény falai közé. Komor, történet ez, de mégiscsak arról szól, hogy van értelme annak a küzdelemnek, mely egy igazságosabb világ eljöveteléért száll síkra. 

„A békés éjszaka, mely rám borul,
Bezúzza súlyával a börtönajtót,
Szellemetek kiszabadul, szabad kézzel,
Szabad tenyérbe csaptok.
A szél a mi pártunkra állt,
az éj az ajtót résre hagyta,
S hol a Földet nem zárja rács,
Ott gyűlnek a vad lázadók csapatba.” (Yeats)

DAL EGY AGYONVERT FIÚÉRT (ír-angol-dán-spanyol film, r.: Aisling Walsh, 2003) rövid tartalma:
A spanyol polgárháborúból hazatérő Franklin irodalomtanárként helyezkedik el a keresztény szerzetesek által irányított St. Jude Fiúiskolában. Megdöbbenve tapasztalja a rengeteg kegyetlenséget és brutalitást, amely az intézmény falai között, a nevelés álcája alatt történik. Franklin írni és olvasni tanítja a rábízott gyerekeket. Kollégái nem nézik jó szemmel a ténykedését, mert szabad gondolkodásra, a tudás szeretetére neveli a fiúkat, és ez a lehető legveszélyesebb az intézmény rendjére nézve. A film megtörtént esetet dolgoz fel, és egy hangos kiáltás a gyerekeket érő lelki és fizikai bántalmazás ellen.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
április 15

Boriván Duó a Mika földszintjén

Magyar Bori és Mc Guacho Aljas Iván duója, ahol ötvöződik a latin hangzás, a funk, a jazz, vagy akár a raggamuff a magyar népzenével.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 16

Open Mik(a)—Open Mic Night

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:30

április 17

Meztelen Diplomaták és Csodagyerek koncert

Meztelen Diplomaták
Az egyetlen tavaszi buli Pesten a Meztelen Diplomatákkal, kis hazánk első számú beachpop zenekarával! Semmi extra, csak a szokásos megőrülés, vigyorgás és bukfencezés, fogós dallamok és feszes ritmusok, tánci és egymásnak örülés. Ja meg új számok. Szerintünk jó lesz.

Csodagyerek
Gyetvai Zsombor - ének, gitár, billentyű
Borbás Dániel - gitár, billentyű
Pap Attila - basszusgitár, basszusszinti
Nagy Dániel - dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 17

Tuc Tuc w/ Disc Bobby & Cassius Clay

Elektronikus tánczeneórák kezdőknek és haladóknak. A tipegéstől, a szeletelésen át az ugróiskoláig. Ciccegés, puttyogás, döngölés és sivítás. Kényelmes monotónia, frissítő töredezettség. Két dj, négy deck, kicsavart testrészek, kitekert potméterek. Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 18

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 20

Menedék Filmklub: Az osztály (Entre les murs)

François egy olyan iskolában osztályfőnök, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A különböző kultúrák és temperamentumok gyakran szítanak konfliktust az osztályban. A diákok, miközben sokszor szórakoztatóak és inspirálják a tanári munkát, magatartásukkal a legelszántabb tanár kedvét is elvehetik a tanítástól.
Mivel François se nem körülményes, se nem túl szigorú, a diákok kezdetben együttműködőek vele. Nyíltsága gyakran meglepi a diákokat, akik közül néhányan maguk is megnyílnak előtte. François igyekszik ragaszkodni ahhoz, hogy a diákok tisztelettel beszéljenek egymással és vele is, de nehéz helyzetbe keveri magát, amikor diákjai elkezdik feszegetni a határokat.

A vetítésre a belépés ingyenes, a film után beszélgetés!

Kezdés: 19:00

április 20

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: “Ne ess pánikba, és mindig legyen nálad törölköző! /Douglas Adams/ A törölköző valójában Te magad vagy! A pánik oka, hatásmechanizmusa és a gyógyulás.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 21

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
április 21

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Nádasdy Vilma.

Kezdés: 20:00

április 22

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: SABAH (r.: Ruba Nadda, 2005)

A SABAH egy egyedülállóan megkapó, kedves szerelmes film megoldhatatlannak tűnő problémákkal a háttérben. Az alkotás jó példa arra, hogy még a legkacifántosabb helyzetekből is ki lehet úgy kerülni, hogy az ember nem adja fel az identitását, viszont megtartja a szabad akaratát. Bár az is biztos, hogy egyedül semmi sem megy ezen a Földön. Éljenek a nők, akik hamarosan jobbá formálják világunkat!

SABAH (kanadai film, r.: Ruba Nadda, 2005) rövid tartalma:
Sabah 40 éves, egyedülálló nő, aki családjával Szíriából emigrált Kanadába. Apja meghalt, így testvére, Majid lett a családfő. Bár a nyugati világban élnek, a család még szigorúbban betartja a muszlim hagyományokat, mint otthon. Ezért amikor Sabah megismerkedik egy férfival, nehéz helyzetbe kerül. Stephen ugyanis kanadai, elvált és mindezt tetézve még Istenben sem hisz. Így pedig szinte lehetetlennek tűnik, hogy Majid áldását adja kapcsolatukra.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
április 22

Lány a Liftben koncert a Mika földszintjén

A Mika Tivadarhoz több szállal kötődő zenekar ismét koncertre invitálja régi barátait, és szeretettel várja az újonnan érdeklődőket is. A többi nagy sikerű előadáshoz hasonlóan, ezúttal is a kedvenc dalok szólalnak meg, akusztikus hangszerelésben, kötetlen és tavasziasan vidám kávéházi hangulatban.

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár

Állandó vendég:
Rozsnyik Lóránd - cselló
Molnár Márk - slide gitár

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 23

Góbé Zenekar és Zombori koncert

Góbé Zenekar
A Góbé Zenekar tagjai jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói. A zenekar tagjai az erdélyi zenei tradíciót, a vajdasági hagyományokat, a komolyzenei hatásokat, illetve a jazz és a rock inspirációit tették a közösbe. Zenéjük a Kárpát-medencei népzenei hagyományból indul és ezt szabadon variálják, lazán kapcsolják a jazz, a blues, a country és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználva a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új és mindenki számára élvezhető formában. Koncertjeiken olyan ismert hazai zenészekkel muzsikáltak már együtt, mint Porteleki László, Csík János vagy Ferenczi György.

"Elektromos hangszerek nélkül hozták azt, amit én világzenének gondolok." - Porteleki László (Muzsikás együttes)
"Nagyon vagány muzsikálás volt, nagyon élveztem." - Sebestyén Márta
"Csak jó zenét akarunk csinálni, lavírozunk a határainkon, és egyszer csak megszületik körülöttünk a zene. Amikor elkezdtünk feldolgozásokat készíteni, kicsit úgy éreztem, hogy elhagytuk a szülői házat, azonban van, aki csak általunk találkozott a népdallal, és jó érzéssel tölt el, hogy továbbvihettük idegen portákra." - Csasznyi Imre

Tagok:

Kiss-B. Ádám - hegedű, brácsa, ének
Vizeli Máté - brácsa, hegedű, koboz, gitár, prímtambura, ének
Egervári Mátyás - cimbalom, brácsatambura, ír fuvola, furulya, ének
Csasznyi Imre - basszprímtambura, brácsa, ének
Timár Márton - nagybőgő, ének
Czupi Áron - dob, ütőhangszerek, ének

Facebook: https://www.facebook.com/GobeZenekar?fref=ts

Zombori
Fúziós világzenét játszó formáció, amely a magyar népzenétől ihletett dallamokat ötvözi a legkülönfélébb zenei stílusokkal. Egyaránt merít a jazz, a pop, a rock vagy épp a surfpunk világából, s közben megőrzi a népzene ösztönösségét és mélységét.

Tagok:
Csordás Zita – ének
Novai Gábor – billentyű (Nord Stage), darbuka, vokál
Szabó Dániel Ferenc – dob, vokál
Jeszenszky Márton – furulya, kaval, fuvola, vokál
Máhr Dani –basszusgitár, koboz, vokál

Linkek:
Facebook: https://www.facebook.com/ZomboriBand?fref=ts
Recorder.hu: http://recorder.blog.hu/2015/01/17/klippremier_zombori_egyedul_vagyok
NOWmagazin.hu: http://www.nowmagazin.hu/?p=18517
MR2 Akusztik: https://www.youtube.com/watch?v=veraM_FFErY
"Egyedül vagyok" videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=Z9nxf-HjO_A

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 24

R.A.W. Power w/ Cyborg Templar & Negro

Minden kultúrának megvannak az erős zenei gyökerei, sajátos dallamai, jellegzetes ritmusai, amit a népek az ünnepekkel, rítusokkal éltettek tovább. Olyan nyers, ösztönös erő ez, ami hatással van napjaink zenéjére is. A Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar, a gyökereknél ragadja meg a Föld megannyi szegletében burjánzó, évről évre újabb és újabb virágot bontó zenei családfákat, ápolja, gondozza azokat és begyűjti gyümölcsüket.

Lesz itt ringató cumbia, csábító rumba, őrült szamba, laza bossa nova, lázadó harlemi salsa, könnyed reggaetone, tüzes merengue, sodró mambo, tétova tangó, lüktető afro beat, nyers afro funk, afro disco, villany kuduru, seggrázós dancehall, pattogos ska, humoros calypso, ragga jungle, balkán rezesek, indiai szitárok, orientális ütemek, arab mágusok, füstös blues, és koszos country is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 25

Savages y Suefo – Remixes y Reworks lemezünneplő buli

A Savages y Suefo háza táján nagy a mozgolódás, épp csak túl vannak The Worldstylers nevű elektromosabb alteregójuk bemutatkozó nagylemezének megjelentetésén, és saját kiadójuknál, a Mana Mana Records-nál is folyamatos a nyüzsgés, de már elkezdték a következő Savages y Suefo anyag felvételeit is. Az év második felében érkező új maxi előtt azonban jön még egy összegzés a duó eddigi történetének kedvenc remixeiből. A 15 számos gyűjtemény jó része még eddig kiadatlan új, vagy fiókban heverő munkákból áll, de sok már korábban kijött különböző kiadóknál. Olyan producereknek és zenekaroknak készített átdolgozások kerültek a lemezre, mint Marcel, Mr Bird, The Qualitons, a Smokey Bandits, [dunkelbunt], vagy a Watcha Clan. A lemezünneplő bulin az összes remixet beépítik a srácok a szettjükbe, ami egyébként elég eklektikus. Lesz: electro-swing, electro-blues, balkan, latin, dub és hip-hop is várható. Az egyébként is színes felhozatalt pedig Bem fuvolajátéka teszi teljessé.

www.savagesysuefo.com
www.manamana.hu
www.agogo-records.com

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 27

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ami a szexet illeti. “A szex mocskos dolog. Feltéve persze, hogy jól csinálják!” /Woody Allen/
Sokkal többünknek okoz gondot a szex, mint gondolnánk! Mi mindent tudunk rosszul a szexről? Leránjuk a leplet a tévhitekről!
-Ennyi év után már természetes, hogy alig szexelünk?
-Miért nem áll fel/ sülök el hamarabb a kelleténél?
-Miért vagyok ilyen kripli, hogy nem bírok elmenni? stb.
Segítünk megérteni, segítünk megoldani!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

április 28

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
április 28

Kocsmakvíz a Mikában

A kocsmakvíz olyan kocsmai játék, ahol a közönség csapatokat alkot és megpróbálja kiokoskodni a kvízmester által feltett kérdésekre a válaszokat. Jelentkezni a helyszínen fél8-tól maximum 6 fős csapatokkal lehet. Nevezési díj: csapatonként 500 Ft. A győztes csapat jutalma: egy üveg bor + a nevezési díjakból befolyt összeg. Kvízmester: Paizs Miklós.

Kezdés: 20:00

április 29

Mika Diplo Akadémia - SZOCIOFILM-sorozat: HÓDÍTÓ PELLE (r.: Bille August, 1987)

A XIX. századi svéd emigránsokról szóló film, mely a Cannes-i Aranypálmát és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte, a legnagyobb dicséretet is megkapta, mely egy filmrendezőt érhet, ugyanis minden idők legjelentősebb filmrendezője, Ingmar Bergman is lenyűgözve beszélt róla. Fel is kérte Bergman azonnal a Bergman-család történetét feldolgozó Legjobb szándékok című önéletrajzi regényének megfilmesítésére Bille Augustot.

A Hódító Pelle viszont nemcsak hangulatában találta el a korszellemet, hanem kínosan pontos realizmusával le is leplezte a gazdasági bevándorlás rémálmát.

Bergman egyik kedvenc színésze, Max von Sydow pedig elnyerte a legjobb férfi alakításért járó Európai Filmdíjat, ugyanis annyira pontosan ábrázolta azt a lélektani határmezsgyén való létezést, amely választ ad arra, miért nem lázadtak fel ezek a jogfosztottságban élő tömegek.

A film különlegessége, hogy realisztikus képet kaphatunk arról, hogyan éltek százötven évvel ezelőtt kiszolgáltatott és jogfosztott állapotban Nyugat-Európában a cselédsorba taszított bevándorlók tömegei úgy, hogy még a napszámból járó jövedelmüket se biztos, hogy megkapták.

Egy remek skandináv filmet ajánl tehát a filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész mindenkinek figyelmébe, akik a mai skandináv krimik lélektani realizmusának majdnem 30 évvel korábbi előképére is kíváncsiak.

HÓDÍTÓ PELLE (dán-svéd film, r.: Bille August, 1987) rövid tartalma:
Lasse felesége halála után fiával, Pellével útnak ered, hogy munkát találjon. Dániába mennek, ahol egy uradalmi birtokon sikerül állást találnia Lassénak. Itt sok megaláztatásban van részük, ám mindent eltűrnek, mert gyűjtik a pénzt arra, hogy kivándorolhassanak Amerikába. Pelle segít apjának a nehéz munkában és közben iskolába is jár. Amikor azonban el kellene indulniuk, közbejön valami, ami mindent megváltoztat.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
április 29

Kiss Péter akusztikus koncert a Mika földszintjén

"Kiss Péter igazán sokoldalú előadó. A the griffins zenekar (facebook.com/thegriffinsband) tagjaként szólógitáron játszik, akusztikus projectjében egymaga lép színpadra. Gitárján és énekhangján kívül szájharmonikáját is megszólaltatja. A palettára nem lehet majd panasz, hiszen saját dalain kívül hazai és külföldi pop, country, blues (Johnny Cash, Bob Dylan, Ray Charles, John Mayer...) slágereket hallhatunk tőle saját stílusára formálva." - Musicon.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

április 30

Bevanda Discoteca: Power of Cover

A másnapi sör-virslihez meglepően hatalmas élvezeti értékkel bíró, különleges eseménnyel készítünk fel.
Vigyázz, itt semmi nem az, aminek elsőre hallatszik!

Vettél már benzinkúton olcsó cédét?
Piacon másolt kazit, fénymásolt borítóval?
Imádod, ahogy a haverod a tűz mellett elénekli a Paradise city-t dobozgitárral?

Nekünk is ez a bűnös szenvedélyünk.

Ezúttal kicsit hanyagoljuk a '90-es évekre való szerelmes emlékezést és beleugrunk a tavaszi tutiba.
Garantáljuk, hogy így még biztosan nem hallottad a kedvenceid!

Mint minden, ez is jól indul majd, aztán egyre bűnösebb lesz.
Érkezz korán, távozz későn, gyere be ingyen, táncolj hajnalig!

Kivételesen szelektorkodnak: Zenit Incompatible (RCKO.FM), Capitano Ampulla

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 1

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 2

Recycle hits - Disc Bobby & dj Delgado

Egy este a ritkaságok jegyében a műfaji határok slágercsempészeivel. A vékony szálkás és a talpalávaló gazember. Itt van május másodika, italok, meg tánc és Mika!

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

május 5

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
május 6

Mika Diplo Akadémia: FILMIKREK-sorozat: A CSEND (Ingmar Bergman, 1963)

Ingmar Bergman trilógiájának harmadik része már nem az istenkeresésről, hanem az isten csendjének állapotáról szól. A CSENDet a legprovokatívabb filmnek tartják a trilógiából leginkább Ingrid Thulin maszturbáló jelenete miatt (mely során természetesen Bergman igazi nagy művészhez méltó módon csak a színésznő arcát mutatja, de mint kiderül, ez aztán még izgalmasabb, mint gondolnánk).

A 60-as években, amikor egy egész generáció lázadt fel a bűntudat kultúrája ellen, amikor egy egész generáció döntött úgy, hogy örökre eltöröl a szexualitással kapcsolatban minden bűntudatot, beleértve a gondolatbűnözést is, mely majdnem kétezer évig nyomorította meg az európai embert és tette szerencsétlen vagy erőszakos frusztrálttá, Bergman filmje igazi lázadó aktus volt, és persze amennyire csak lehetett, kiverte a biztosítékot.

Arról már nem is beszélve, hogy két nő és egy gyermek kitaszított lelkiállapotának ábrázolása egy háború sújtotta övezetnek nagyon különös szállodájában, ahol a művészek persze csak törpék lehetnek, rendesen feladta a leckét a korabeli értelmezőknek. Akkor sokan félremagyarázták, ma viszont már pontosan értjük, miről beszél Bergman, mert az új, 21. századi fiatal nemzedék ebben a különös hotelben él már jó ideje kitaszítva a társadalomból, kiszolgáltatva a pénz uralmának, körbevéve a harmadik világháború rémképével. De nem reménytelenül. Nem, nem reménytelenül…

A filmet a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész, a filmművészet 10 legnagyobb mozija között tartja számon, ezért fontos pillanat ez a filmklub történetében is, hogy megnézhetjük végre együtt, és aztán nagyon sokat beszélgethetünk róla, Ingmar Bergman talán legnagyobb, költőien szép mozijáról.

A CSEND (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1963) rövid tartalma:
Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A CSEND, melyből poétikus filmet alkotott. A csend filmjét. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter. Némán utaznak hárman a vonaton. Ki tudja merre és hová? Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Arca sápadt és elkínzott. Fullasztó köhögés rázza meg. Beteg. Eszter megnyugtatja kísérőit, hogy semmi baja, s nem akar kórházba menni. A trilógia befejező darabját − a rendező huszonötödik filmjét – „negatív lenyomatként” jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, istenhit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat?

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Kezdés: 18:30

1000,- Ft
május 7

Deley és Rosa Parks koncert

Deley
A 2012 tavaszán alakult Deley tagjai korábban a poposabb hangzású Mona Lisa Overdrive formációban zenéltek együtt. Ennek megszűnése után, a billentyűs Markos Leventével kiegészülve alapították meg új, instrumentális alapokon nyugvó post-, és psychedelic rock elemeket ötvöző, egyedi stílusú zenekarukat. 2012 augusztusában léptek először színpadra, azóta rendszeresen koncerteznek, főként budapesti klubokban (A38, Gozsdu Manó Klub, Dürer Kert stb.), de jártak már Szegeden és a Bakony Jazz Fesztiválon is, valamint visszatérő fellépői a Börzsönystock fesztiválnak. Játszottak többek között a lengyel Tides From Nebula, az ausztrál Sleepmakeswaves, a holland Atlantis és az osztrák Our Ceasing Voice előtt. Bemutatkozó EP-jük, az Adventures in Psychoacoustics 2013 novemberében jelent meg, és a post-rock zene rajongói körében hamar nagy népszerűségre tett szert. (Kritika a lemezről: http://gloriousspaceridersworld.tumblr.com/post/103823606558/deley)
Az EP-ről felkerült egy szám a postrock.hu Slow Water c. válogatás albumára, mely a 2013-as év legjobbjait gyűjtötte össze. 2014 júniusában a Chaosphere Vol2. - Sleepwalk to murder válogatáslemezen, majd a Vintage Overdrive karcsonyi válogatás albumán is alkalmuk nyílt bemutatkozni. Írt róluk a Nowmagazin, a Postrock.hu, a Glorius Space Riders és a Soundhead.

Tagok:
Zoltán Kovács - Drums
Péter Laukó - Guitar
Levente Markos - Keys/Sampler
Gergely Ribényi - Bass
Anna Miklós - Live Visual

deley.bandcamp.com
www.youtube.com/watch?v=HPFikQdAKBk
https://www.facebook.com/pages/Deley/245498652236128?fref=ts

ROSA PARKS
A 2007­ben Győrből indult zenekar a magyar underground egyik legkitartóbb képviselője. Az amerikai polgárjogi harcosról elnevezett banda zenéjében az epikus post­rock elemek mellé az elmúlt évek alatt alaposan keveredtek math­rock hatások, valamint az indie és a punk őszinte lendülete. 8 év alatt egyetlen kényszerű tagcsere történt a zenekarban, két éve a szép emlékű Marionette ID dobosával kiegészülve játszanak, az új lemezt, az 2014­ben kiadott " I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream" című korongot már vele vették fel.

Diszkográfia:
2010: Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past
2011: Rosa Parks / Ana Never Split EP
2014: I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream

Tagok:
Peti: dob
Ádám: gitár
Gergő: gitár
Flo: basszus

rosaparkshun.bandcamp.com
https://www.facebook.com/rosaparkshun

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
május 8

Revo Project koncert + DJ Set

A Londoni Brixtonból indult Revo Project G-funk, Soul, Rap és Rock stílusjegyekre épülő hangzása egyedülálló. A csapat élén álló Mc flow-ja, az énekesnő minden teret betőltő hangja és a zenész csapat kémiája új korszak hirdetői, ahol a Rap élőben is nagyot szól! Saját repertoárjuk mellett hallhatunk majd élő hangszeres verziókat 2pac, a The Roots, Lauryn Hill és R.Kelly számaiból. Ki ne hagyd.

A koncert után a Shék Ya sorozat folytatásaként DJ szettel folytatják a srácok, ahol a táncon lesz a hangsúly. RnB és Hip Hop egy kis Old School Funkkal fűszerezve!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

május 9

Bollywood filmvetítés és party - bajszos különkiadás

18.30 Film: Goliyon Ki Raasleela Ram-Leela (2014)
21.30 Bollywood party
Mindeközben: Schlakker Angelika és a Bollywood Dance Hungary táncbemutatója dhol kísérettel
Mr/Ms Bajusz kerestetik!

18.30 Film: Goliyon Ki Raasleela Ram-Leela (2014)

2013, Bollywoodi vígjáték 155 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Sanjay Leela Bhansali
Főszereplők: Ranveer Singh, Deepika Padukone, Supriya Pathak Kapur, Richa Chadda, Sharad Kelkar, Priyanka Chopra
2013 egyik legnagyobb kasszasikerét Shakespeare Rómeó és Júliája ihlette. Igazi vidéki kosztümös film, rengeteg zenével és hihetetlen kosztümökkel. Ranjaar, ez a gujarati falu arról híres, hogy a piacon úgy árulják a fegyvereket, mint a zöldségeket, mert két klán a Rajadi és a Sanera már 500 éve harcol a hatalomért. Hóli éjszakáján Ram (Ranveer Singh) átlopakodik az ellenség partijára és beleszeret az ellenséges klán lányába Leelába (Deepika Padukone). A lány, akit anyja éppen kiházasítani készül, azonban távolról sem egy törékeny virágszál, és saját kezébe (pisztolyába) veszi a boldogságát. Ennek a szerelemnek azonban nemcsak két áldozata van… A meggyőző alakítások egész Bollywoodot izgalomban tartották, mert láthatóan Ranveer és Deepika között működik a kémia ☺
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=YQPfeinXxcA
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=cLIQzxgFeNE&list=PLaH_hexnC1ko4uixsxD97sGgoi4StrswI

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Mr/Ms Bajusz kerestetik!A Ram-leela és legfőképpen Ranveer Singh kapcsán keressük a legjobb bajszot! Legyen az magyar betyáros vagy radzsasztáni tevepásztoros, a legkackiásabbat megjutalmazzuk! Kezd el már most növeszteni némi arcszőrzetet, avagy kutasd fel a legjobb álbajszot és lépj Ranveer Singh nyomába!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:30

május 10

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Idén is megrendezzük a Madarak és Fák Napját a Kazinczy utcában. Május 10-én az utca teljes hosszában családi- , gyerek-, gasztronómiai és egyéb izgalmas programok várnak mindenkit, aki szeretne egy kicsit lazítani a város közepén. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk, milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába május 10-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

Programok hamarosan!

Szervező: Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület
Partnerek: Mika Tivadar Mulató, Ellátó Kert, Kőleves, Lomography, Kazimír, Szimpla Kert, Ramenka, Szimpla Háztáji, Illegál, Téli Kertem, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Menedék Egyesület, Budapest Bike Maffia, Heti Betevő, Bodza Műhely, Játszóház Projekt, Bolgár Kulturális Intézet, HellóAnyu! (folyamatosan frissül)

A Menedék Egyesület „Sokszínvilág” projektje keretében a Madarak és fák napján családi programot szervez a kulturális sokszínűség jegyében.
Bábelőadások, koncertek, kézműves foglalkozások, népek játékai, népek konyhája, mesesarok, kvízek, beszélgetések, Bazár és más izgalmas programok várják a családokat a Kőleves kertben és több helyen a Kazinczy utcában. 

Részletes program:

9:00 - 16:00 - Szimplakerti háztáji piac (Szimpla kert)

10:00-től egész nap: Fotózás, portréfotó-készítés (Café Analóg)
Fotózás régi fagépekkel, portréfotózás műszaki géppel polaroidra.

10:00 - 11:30 illetve 13:30 - 15:00 - NÉPEK JÁTÉKAI – szabadtéri játékok a világ minden tájáról (Kazinczy utcai játszótér: Kazinczy utca - Király utca sarka)
Szeretnétek részt venni egy kozák „három zászló” bajnokságban? Kíváncsiak vagytok, mit játszanak az indiai gyerekek és felnőttek? Van kedvetek velünk ghánai, etióp, kínai, kubai játékokat játszani a Kazinczy utcai játszótéren? Délelőtt és délután is várunk gyerekeket és felnőtteket! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 12:00 - Canarro zenekar (Szimpla Kert)
Nagyszívű swing.

10:00 -13:00 - By Heart Kvartett (Szimpla Kert - bent)
Szívből jövő klasszikus zene.

10:00 - 13:00 - KÉZMŰVESKEDÉS: Fókuszban a madarak (Kőleves kert)
Interkulturális kézműves játszóház: újrahasznosított anyagokból afrikai maszk, mandala, kitűző, fülbevaló – de legfőképp madarak készülnek. Díszítsük fel madarakkal a Kazinczy utcát! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 13:00 - Bélaműhely – zenei utazás különleges hangszerekkel családoknak. (Tesla)
A program során török, kubai, macedón, egyiptomi, ghánai, kolumbiai, kurd és indiai ritmusokra, zenei motívumokra improvizálnak a zenészek, s játékra hívják a közönséget. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

10:00 - 18:00 HellóAnyu! ökojátszóház a Szimpla Háztáji előtt

10:30 - 15:30 - MESESAROK (Kőleves kert)
10:30-12:00 Afrikai mesék
Hol telelnek a fecskék? Milyen madarak élnek Afrikában? Ismertek afrikai állatokat? És a történeteiket? Afrikai mesefoglalkozásra várjuk az ovisokat, kisiskolásokat, meséléssel, papírszínházzal, játékkal.
12:00-13:30 Kínai mesék
Mit csinál egy gólya a kínai teaházban? Hogyan használják a tust, miként írják az írásjegyeket? Kínai foglalkozásra várjuk az óvodás, kisiskolás korosztályt. Lesz tus, ecset, kalap és egy különleges shanghaji kacsa.
14:00-15:30 Simorgh, a legendás iráni madár – mítosz, rajz, színházi játék
Gyertek, ismerjétek meg Simorgh, a legendás iráni madár mítoszát! Rajzra, játékra, közös alkotásra várjuk a 10-14 éveseket! A foglalkozás vezetői: anya és lánya, Samira és Helia. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

11:00 - 12:00 - Babra (Kazimír)
Autentikus délszáv túlpörgés.

12:00 - 13:00 Juhász Tamás egy szál gitárral (Kazimír)

12:00 - től - Pinata készítés (Ellátó Kert)

12:00-től egész délután - HENNAFESTÉS (Mika Kert)
Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel, Hegedűs Gyöngyvérrel 12.00 órától a Mika Kertben. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

12:00-től egész délután - Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány - Agár Fajtamentés (Mika Kert)
A Mika Kertben megismerkedhetsz örökbefogadásra váró és már gazdára talált mentett agarakkal. Ismerd meg a fajtát, tudj meg többet az ideiglenes befogadásról, támogasd az orvosi kezelésre szoruló mentett kutyákat. A helyszínen egyedi készítésű kutya felszereléseket (nyakörv, póráz, hám, stb) is vásárolhatsz, amivel szintén az alapítványt támogatod.

12:00 - Galambdúc és kártevői - avagy TUBI or not TUBI (Mika Tivadar Mulató)
A program a tubikról szól, a békét, hűséget, szeretetet és sok-sok nemes dolgot szimbolizáló galambokról, ám feltűnik a színen egy sikló, egy egér és egy görény is! A program végén a galambokat szélnek eresztjük.

12:00 - 20:00 - Kutyabarát.hu stand (Kazimír)
Kampány a kutyagumi összeszedéséért.

12:00 - 13:30 - Zrínyi pop (Szimpla Kert)
Kerekasztal swing.
HOT Club Swing, Swing manouche, Django-jazz a popzene köntösében.

13:00-tól - Jótékonysági főzés (Kazimír)

13:00 - 15:00 - Canarro zenekar (Kazimír)
Nagyszívű swing.

13:00 - 16:00 Babra (Szimpla Kert - bent)
Autentikus délszáv túlpörgés.

13:30 - 14:00 - Roszica gyermeknéptánc-együttes (Szimpla Kert)

13:30 - 14:15 - A Nap és a Hold meséi - Bábelőadás (Mika Tivadar Mulató)
Hogyan segített három állat: a gepárd, a krokodil és a bozótpatkány a Holdnak, hogy a Nap ismét aludni tudjon, és így ő is elfoglalhassa végre a helyét az égbolton? A bábok és a díszlet afrikai motívumok alapján készült, az előadást afrikai zene kíséri! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

13:50 - A SOKSZÍNŰ KAZINCZY UTCA – multikulturális séta
Fedezzük fel újra a Kazinczy utca környékét! Hányféle ételt kóstolhatsz az utcában? Milyen bevándorlókhoz kapcsolható helyeket ismersz a környéken? Vajon hány ország képviselői élnek a hetedik kerületben? Gyere velünk sétálni!
Találkozó 13:50-kor a Menedék információs pultnál (a Kőleves kert bejárata előtt). A séta egy órás.
(A Menedék Egyesület szervezésében.)

14:00 - 16:00 - Edi és Kolos (Szimpla Kert)
Akusztikus könnyedén.

14:00 - 18:00 - Szerkó management ruhavásár (Illegál)
+ jégkása, ingyen csocsó az utcán, kóstoló a Dióhéj, a mesés ínyencségek manufaktúrája jóvoltából

14:30 - Az elkészült Pinata szétverése (Ellátó Kert)

14:30 - 15:30 KÉZMŰVESKEDÉS: Afrikai bábkészítés (Kőleves kert)
Készítsünk bábokat, hogy ti is el tudjátok játszani otthon A Nap és a Hold meséi című afrikai mesét! Állatos bábok, afrikai madarak várnak! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

15:00 - 16:30 - Gamelán zeneműhely (Mika Tivadar Mulató)
A műhely résztvevői Indonéziát megjárt zenészek segítségével próbálhatják ki a hazánkban egyedülálló gamelán hangszereket, autentikus dallamokat tanulhatnak meg hangszeres előképzettség nélkül is. A gamelánozás nem csak zenei, hanem különleges közösségi élmény is, érdemes kipróbálni! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

15:00 - 17:00 - Zrínyi pop (Kazimír)
Kerekasztal swing.
HOT Club Swing, Swing manouche, Django-jazz a popzene köntösében.

15:00 - Magosfa Alapítvány - Madarak és Fák társasjáték

15:00 - Váci Bodza Műhely - Ki mit tud a madarakról és a fákról játék valamint színes madár készítés

15:30 - 17:00 - KÉZMŰVESKEDÉS: Színes ételek (Kőleves kert)
Játékzöldségeket és gyümölcsöket készítünk: közeli és távoli tájak finomságait. A legkisebbek zöldségnyomdát, lenyomatokat, képeket készíthetnek. Nagyobbaknak szakácskönyvkészítés újrahasznosított papírból. Kóstolj, szagolj, ízlelj, fess, és vágj! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - NÉPEK ASZTALA (Kőleves kert)
Kóstoló a világ lepénykenyereiből. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - 17:30 - Foci a Menedék FC-vel (Klauzál tér)
Focizzatok a Menedék FC-vel, a külföldiekből és helyiekből álló focicsapattal! (A Menedék Egyesület szervezésében.)

16:00 - 18:00 - Zombori (Szimpla Kert)
Kamara Moldva. Fúziós világzenét játszó formáció, amely a magyar népzenétől ihletett dallamokat ötvözi a legkülönfélébb zenei stílusokkal. Egyaránt merít a jazz, a pop, a rock vagy épp a surfpunk világából, s közben megőrzi a népzene ösztönösségét és mélységét.

17:00 - Vándormadarak – zene a Balkántól a Közel-Keletig (Mika Tivadar Mulató)
A Menedék Egyesület munkatársainak koncertje, mely népdalokon keresztül repít minket a balkáni és a közel-keleti zene világába. (A Menedék Egyesület szervezésében.)

17:00 - 18:00 - Kerekasztal beszélgetés (Kazimír)

18:00 - 20:00 - Zombori zenekar (Kazimír)
Kamara Moldva. Fúziós világzenét játszó formáció, amely a magyar népzenétől ihletett dallamokat ötvözi a legkülönfélébb zenei stílusokkal. Egyaránt merít a jazz, a pop, a rock vagy épp a surfpunk világából, s közben megőrzi a népzene ösztönösségét és mélységét.

18:00 - 20:00 - Szkojáni Charlatans (Szimpla Kert)
Szexuális bevándorlók.

19:00 - Méhek koncert (Mika Tivadar Mulató)
A Méhek alapvetően két részből állnak. Egyikük Méhes Csaba, a másik Hargitai Gábor. Már a megjelenésük is figyelemreméltó. A színpadra sárga-fekete csíkos búvárruhában lépnek, szemük előtt teaszűrők hivatottak az összetett szemek illúzióját kelteni, hátukon szárnyak gyanánt 1-1 pár gumimatracpumpa, övükre kötve bongók, és csörgők, vállukra erősítve nádsípok, de számos egyéb háztartási eszköz is előkerül egy Méhek megmozduláson. A Sirius-dalban például az egyetlen kísérő hangszer a konyhából jól ismert fémhuzalos tojásszeletelő. Ezt nevezik ők "látványnak", amely produkcióik egyik fontos eleme. A másik lenne a „hallvány”. Zeneparódiák és infantilis blődlik hosszú sorát vonultatják fel, de vannak mélyen társadalomkritikus dalaik is, melyek igazán könnyfakasztóak.

Este: Soundpainting - Hungarian Soundpainting Orchestra (Szimpla Kert)
A Soundpainting univerzális, multidiszciplináris jelnyelv zenészek, színészek, táncosok és képzőművészek számára, mellyel jelen idejű kompozíciókat lehet létrehozni. Jelenleg (2013) a nyelv több mint 1200 jelet tartalmaz, melyek segítségével a hangfestő (soundpainter/composer) az előadók felé tudja jelezni a tőlük várt anyag típusát. A kompozíciót a hangfestő hozza létre a jelek paraméterein keresztül. A jelnyelv kitalálója Walter Thompson amerikai zenszerző/szaxofonos, aki 1974-ben, Woodstock-ban kezdte el kidolgozni a jeleket és a nyelvet.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A Menedék Egyesület programjait az Európai Unió Európai Integrációs Alapja támogatja.

Kezdés: 10:00

május 11

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés hétfőnként a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: "Minden gyermek felnő, egyet kivéve.” /Pán Péter/ Azt, aki gyermekkora elveszett darabjait kutatja. Szüleink szerepe életünkben és választásainkban - vagy azok hiányában. Hogyan neveljük fel azt az embert, aki igazából vagyunk?

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:30

május 12

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

május 13

Mika Diplo Akadémia: Szociofilm-sorozat: Út a mennyországba (r.: Baltasar Kormákur, 2005)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Baltasar Kormákur filmrendező neve egybeforrt a skandináv film megújulásával. A 101 Reykjavík, A tenger, a Vérvonal, a Reykjavík-Rotterdam, a Dermesztő mélység és a Csempészek remek filmek, melyeket kitűnő atmoszférateremtés, utánozhatatlan színészvezetés, igazi skandináv hangulat jellemez.

Ilyen film az Út a mennyországba is, mely egy kissé megtévesztő cím, ugyanis nem vallásos a téma, hanem kőkemény társadalomkritika a krimi műfaji elemeit a maguk nyersességében használva. A film leleplezi, hogyan csapják be a biztosítótársaságok éppen azokat a kisembereket, akiknek földi mennyországot és nyugalmat ígérnek öreg napjaikra. Megadni viszont nem nagyon akarják.

az ÚT A MENNYORSZÁGBA (izlandi-amerikai film, r.: Baltasar Kormákur, 2005) rövid tartalma:
Hasting közelében végzetes autóbeleset történt. A biztosítónak azonban gyanúsnak tűnik néhány körülmény, ezért a helyszínre küldi a nyomozóját, Abe Holtot, hogy járjon utána. Holt rutinos zsaru, ismeri a szakma minden csínját-bínját. A haláleset miatt járó egymillió dolláros biztosítás kedvezményezettje az áldozat lánytestvére, Isold, aki a férjével és a fiával − Freddel és Thorral − a civilizációtól távol él. Holt felfedi a biztosítási csalást, ugyanakkor sajnálja az asszonyt és a családját. Megpróbál segíteni nekik, hogy elkerüljék a súlyos következményeket.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 14

Anton Vezuv és Mayberian Sanskülotts koncert

Mayberian Sanskülotts
A Mayberian Sanskülotts-t 2010 júniusában alapította Csordás Zita és Balogh Gallus. Első albumukat, az Aloneinkápmegyer-t is ekkor vették fel, otthoni körülmények között, egy kazettásmagnóval. Egy évvel késöbb, 2011 nyarán az akkoriban felfutó hazai Lo-Fi hullámhoz kezdték sorolni őket, ezáltal egyre nagyobb figyelemhez jutottak. 2012 elején Tarcsi András személyében egy dobossal egészültek ki, majd vele együtt májusban felvették második lemezüket, a szintén lo-fi hangzású PseudoDeath-t. Miután András augusztusban kiszállt a zenekarból, az új dobos Hromkó István lett, majd röviddel utána Szigeti Árpád basszusgitáros is csatlakozott a zenekarhoz. Jelenleg egy hosszabb szünet után a harmadik lemezükön dolgoznak.

"A szomorú magyar női hang, a hamvadó cigarettavégek, újrahangszerelve, kiszállva a 80-as, 90-es évek kötött, lassan erőltetett alteréből, merítve a külföldi újpoppok ihletéséből, megszületett a zene, ami jó!"

Facebook: https://www.facebook.com/mayberian

Anton Vezuv
Az Anton Vezuv története 2010 környékén kezdődött azzal, hogy az énekes-dalszerző Sztív, elvonulva a külvilágtól, pár évet egy budapesti pincében élt, ahol dalok írásával töltötte idejét. A számok ekkor elkezdték keresni „gazdájukat”, ám sokáig nem is kellett várniuk, mert néhány hónapon belül összeállt a zenekar, amely már Anton Vezuv néven kezdte gondozni Sztív különleges szerzeményeit. A lassan, de ösztönös biztonsággal úszó lemezkészítés alatt az Anton Vezuv bár ritkán adott koncertet, ezek az alkalmak mégis különleges események voltak, a zenekar pedig megfordult Budapest számos reprezentatív klubjának színpadán. Az Anton Vezuv első nagylemeze, az 'Into The Sea' 2014 szeptemberében, a dalszerző-frontember Sztív születésnapján jelent meg.

"Gyulai István Sztív dalszerző hosszan érlelt szerzeményeit 2011-ben indult saját zenekarával még tovább főzte, de megérte a sok munka, mert az Anton Vezuv nemrég megjelent bemutatkozó albuma az év egyik legkülönlegesebbje és legjobbja" - recorder.hu

"Az Into the Sea első hallgatásra elringat és ahogy vége lett, kellemesen szomorkás űrt hagyott maga után" -nowmagazin.hu

"az Anton Vezuv tipikusan az a banda, akiről nem mondtuk volna meg, hogy magyarok. Az Into the Sea tökéletes hétfő esti kószáláshoz." - welovebudapest.com

Facebook: https://www.facebook.com/antonvezuv
https://www.youtube.com/watch?v=YAu8ie7JeB0

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
május 15

Vintage Disco w/ DJ Languszta

Rock and roll, psychobilly, psychadelic, garage, 60-as, 70-es évek hangulata DJ Langusztával, aki gondoskodik arról, hogy hajnalig ne legyen kedvetek elhagyni a táncparkettet.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 16

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 18

Menedék Filmklub: Hivatal

A Hivatal című film egy elképzelt bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatának mindennapjairól szól. Főszereplője Anna, a fiatal ügyfélszolgálatis munkatárs, akihez nap mint nap számtalan nemzet hazánkban letelepedni vagy itt élni kívánó tagja érkezik ügyes-bajos dolgaival. Anna napi rutinján keresztül belelátunk a hivatalba érkező bevándorlók személyes, időnként vicces, máskor elgondolkodtató vagy mélyen megrázó történeteibe, miközben tanúi lehetünk milyen megterhelő a hivatali dolgozók számára az ezekkel a megrázó sorsokkal való találkozás.

Bővebb információ a filmről és trailer:
http://www.hivatal.eu/

A vetítésre a belépés ingyenes.
A film után beszélgetés, vendégünk a film rendezője, Nagy Viktor Oszkár.

Kezdés: 19:00

május 19

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
május 20

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: HŰTLENEK (r.: Liv Ullmann, 2000)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. 

A HŰTLENEK forgatókönyvét Ingmar Bergman írta, a filmet Liv Ullman (Bergman filmjeinek egyik legmeghatározóbb személyisége, életének egyik legnagyobb szerelme) rendezte, közös kapcsolatukból, melyet tomboló szenvedély jellemzett, közös gyermek is született, akit Linn Ullmannak hívnak, manapság az egyik leghíresebb skandináv író, irodalomkritikus.

A film érdekessége, hogy mégsem Bergman és Ullmann szenvedélyes szerelmének története, hanem Bergman első házasságának hű krónikája. Mindettől függetlenül nem lehet eltekinteni attól, hogy a sorok között mégiscsak Bergman és Ullmann szerelmének krónikáját (is) látjuk, arról már nem is beszélve, hogy több idősíkon játszódik a történet, és az idős Bergman is főszereplő, külön kuriózum, hogy látjuk Fårö szigetének tengerpartján sétálni, ráadásul az egyik legnagyobb Bergman színész alakítja, Erland Josephson. (Lars von Trier egyébként A nimfomániás alapszituációját ebből a filmből vette.)

Bergman-sorozatunk feléhez érve, eljött az idő tehát, hogy megismerjük Ingmar Bergmant, mint 40 éves, kételyek között vergődő, iszonyatosan tehetséges és sármos filmrendezőt. Szórakoztató, mindemellett okos és szenvedélyes film ez, arról már nem is beszélve, hogy a bergmani problémákat most női szemüvegen keresztül láthatjuk.

HŰTLENEK (svéd-finn-norvég-német-olasz film, r.: Liv Ullmann, 2005) rövid tartalma:
Marianne látszólag boldog házasságban él férjével, Markusszal és kislányával, Isabellel. A család barátja David, aki elvált. Marianne és David között szerelem szövődik, amit Markus előtt titkolnak. Ám egy idő után Markus megtudja, hogy felesége megcsalja legjobb barátjával. Marianne úgy dönt, elköltözik otthonról Davidhoz, de a kislányt Markus magánál akarja tartani, és a gyámhivatal nála helyezi el a gyereket…

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
május 21

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:30

május 22

Rock and Roll High School w/ Elliot & Séf

Rock, Beat, Hippi, Soul, Funk djset - táncolható történelem egyenesen a katedráról, Elliot és Séf kezei alól.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 23

Allnightbreakz - Vida G & Vida L & Marka

A legendás Kultiplex egyik klubestje az Allnightbreakz visszatér egy éjszakára, de immáron a Mikában. Régi klasszikus breakek lesznek terítéken a rezidensektől: Vida G, Marka, Vida L. Remek lehetőseg a szórakozásra, a mostani nem túl széles break buli kínálatot tekintve. Aki annak idején lemaradt, az most pótolhat, a többiek pedig ismételhetnek.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 26

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
május 27

Mika Diplo Akadémia: SZOCIOFILM-sorozat: APRÓ SZTORIK (r.: Carlos Sorín, 2002)

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. 

Carlos Sorín remekül ért ahhoz, hogy a világot a maga természetes szépségében mutassa be, ráadásul képes arra, hogy szociális érzékenységünket felébressze filmjeivel. Az APRÓ SZTORIKban se vállal annál kevesebbet, minthogy a társadalmi problémák hű ábrázolása mellett a lét filozofikus mélységéig is eljusson, s teszi mindezt játszi könnyedséggel.

Az APRÓ SZTORIK olyan film, amit nagyon sokáig nem felejt el az ember, pedig egy kicsinykét se tolakodó a történet, egy kicsinykét se harsány a tartalom, viszont a filmrendező nemcsak jól ismeri azt a világot, amit éppen ábrázol, hanem érti is, és képes arra, hogy beavasson minket a megszerzett tudásába.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

APRO SZTORIK (argentin-spanyol film, r.: Carlos Sorín, 2002) rövid tartalma:
Egy öregember stoppal indul kutyája keresésére, egy fiatalasszony tévévetélkedőre utazik, egy utazó vigéc pedig tortát visz elhunyt ügyfele gyerekének, hogy ezzel meghódítsa az özvegyet, mondanunk sem kell, történetük időnként összefonódik. Carlos Sorínt a mindennapi banalitások szépsége érdekli, szereplői amatőr színészek. Első filmjével Ezüst Oroszlán díjat nyert Velencében; az Apró sztorik pedig az utóbbi évek egyik legsikeresebb argentin filmje.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 18.30-tól) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

május 29

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 30

Zadam Társulat: I'M PRO sorozat - Glitter

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.

Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GLITTER, a társulat korábbi MEGAZADAM, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Belépő: 500 HUF

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Sebestyén Tímea
Szűcs Dóra Ida
Rendezés - koncepció:
Zambrzycki Ádám

Kezdés: 20:00

500,- Ft
május 30

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro. Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 1

A hazugság pszichológiája - Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

Figyelem! Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: 
A hazugság pszichológiája. Kegyes hazugság? Fájó őszinteség? Épp ellenkezőleg! Miért hazudunk, ha kell, ha se?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
június 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 3

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: PRÓBA UTÁN (r.: Ingmar Bergman, 1984)

Ingmar Bergman már túl van az úgynevezett utolsó filmjén (Fanny és Alexander, bár később még forgat filmeket), visszavonuláson töri a fejét. De aztán úgy dönt, rendez egy utolsó utáni mozit, amiben leleplez mindent, feltár, analizál, bemutat. Bemutatja alkotói módszerének lényegét. Beszédes a cím. A lényeg Bergmannál ugyanis nem a próbán dől el, hanem a próba után. Ebben a moziban benne van minden, ami miatt szeretjük Ingmar Bergmant. A filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész kedvenc Bergman-moziját jó szívvel ajánlja tehát mindenkinek. A filmrendező egyik legőszintébb vallomását.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

PRÓBA UTÁN (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1984) rövid tartalma:
A film főhőse egy öregedő rendező, aki egy Strindberg-darabot készül színpadra vinni. Próba után elbóbiskol a néptelen színpadon. Megjelenik a darab egyik szereplője, a fiatal színésznő azzal az átlátszó ürüggyel, hogy ottfelejtette az ékszerét. Megjelenik anyja is, az egykori nagy színésznő, a rendező volt szeretője, akinek labilis idegállapota és alkoholizmusa között nyilvánvaló ok-okozati kapcsolat áll fenn.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
június 5

A Tilos az Á Könyvek, a TÁP Színház és a Mika Tivadar Mulató bemutatja: Ami a könyvből kimaradt.

tilosPONTmika - A Tilos az Á Könyvek tavaszi könyveinek bemutatója.

19.00 Slammerek a középpontban

Indiana - Kemény Zsófi: Én még sosem című könyvéről
Szegedi Fanni - Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők című könyvéről

19.30 Az irodalom alfele – Nényei Pál stand up előadása

20.00 Slammerek a középpontban II.

Mészáros Peti - Markus Zusak: Underdog című könyvéről
Basch Peti - Rolf Lappert: Pampa blues című könyvéről
Imre Ábris - Laboda Kornél: mátéPONTindul című regényéről

20.30 Ami a könyvből kimaradt
A TÁP Színház performansza:
Laboda Kornél: mátéPONTindul

Az este moderátora és hangulatfelelőse
Göndör Laci és Fekete Ádám

A zenét szolgáltatja

Most Wanted: Electroswing party
Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

június 5

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

június 6

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

Produkció! Egyetlen este alatt felvonul a klasszikus diszkózene teljes spektruma a funkostól a latinos-kongáson át a moroderes-szintetikusig, a diszkófunktól az electrofunkig, a jól ismert slágerektől az underground gyöngyszemekig. Az est porondmestere, lemezsonglőre és főbohóca: Hifi Nyuszi.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 9

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 10

Mika Diplo Akadémia – SZOCIOFILM-sorozat: LOLA VERSUS (r.: Daryl Wein, 2012)

Kezdődik a nyár, ilyenkor szezonja van a szerelmes filmeknek. A LOLA VERSUS is ilyen szerelmes, szakítós, szenvedős film, de legalább nagyon jó. Igazi nyári mozi ez tehát, mely nemcsak szórakoztat, hanem közben még okos is. Arról már nem is beszélve, hogy ez a Lola is afféle életben csetlő-botló, kicsit ügyetlen, helyét kereső leányzó. Vagyis olyan, mint mindannyian.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

LOLA VERSUS (amerikai film, r.: Daryl Wein, 2012) rövid tartalma:
Lola egy átlagos, 29 éves nő, akit épp nem átlagosan dobnak ki: Luke három héttel az esküvő előtt gondolta meg magát és hagyta faképnél a lányt. Lolából mindez felszínre hozza a közelgő harmadik X-től való félelmet. Lola kihez máshoz, mint legjobb barátnőjéhez fordul segítségért, miközben a reménytelenül szerelmes Henryt, valamint szülei jobbnál jobb tanácsait is kétségbeesetten próbálja elhárítani magától. Miután Lola addig rendszerezett élete szép lassan atomjaira hullik, s csak ballépések és alkoholmámor marad a helyében, kénytelen elismerni, hogy most először fogalma sincs, mihez kezdjen. Belátja, senki mástól nem várhat segítséget, a maga kezébe kell vennie sorsa alakulását.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Belépő: 1000 HUF

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
június 13

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 15

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Modern kapcsolatok - avagy mi dönti el, mi a normális? Monogámia vagy poligámia? Házasság nélkül nem élet az élet? Szerető vagy elkötelezett társ? Együttmaradni a gyerekek kedvéért? Mekkora szabadság normális egy kapcsolatban? Tehet-e jót a távolság? És mi van akkor, ha jobb nekem egyedül?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
június 17

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

június 17

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁR MÓNIKÁVAL (r.: Ingmar Bergman, 1953)

Bergman-sorozatunk egyik gyöngyszemét ajánlom mindenki figyelmébe. A mester korai alkotása még közel áll a neorealizmushoz, de már egyáltalán nem neorealista alkotás. A filmtörténet egyik legprovokatívabb jelenetét tartalmazza a film, mely nem sokkal később Truffaut Négyszáz csapásában megismétlődik. A filmet kétszer kellett leforgatni, mert a nyersanyag fényt kapott, de Bergman nem nagyon bánta, ugyanis a forgatáson összejött a Mónikát iszonyatos szenvedéllyel alakító Harriet Anderssonnal a fény áztatta csodás szigeten. Igazi nyári, szerelmes film lesz tehát ez a mozi, nem kevés társadalomkritikával. A filmklub vezető, Csejk Miklós filmtörténész azért is alapműnek tartja és nagyon ajánlja ezt a remek Bergman-mozit, mert a filmtörténet egyik legprovokatívabb beállításában kegyetlen kritikával él a mester. A vetítés különlegessége, hogy Bergman egyik legérzékenyebb alkotását mutatjuk be filmklubunkban.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

EGY NYÁR MÓNIKÁVAL (r.: Ingmar Bergman, 1953) rövid tartalma:
Harry és Mónika Stockholm szegényebb negyedében lakó fiatalok. A fiú egy porcelán raktárban, a lány egy zöldséges boltban dolgozik. Nem látnak maguk előtt jövőt különösen akkor, amikor Mónika elveszíti munkahelyét. Elhatározzák, hogy a várost körülvevő lakatlan szigetek egyikére mennek keresve a szabadságot és a felszabadulást. Eleinte úgy élnek, mint a paradicsomban. Sajnos hamarosan hiányozni kezd a pénz. Ehhez jön egy őket üldöző huligánnal való drámai összeütközés. Vissza kell térniük. Mikor kiderül, hogy Mónika terhes, összeházasodnak és beköltöznek egy szegényes szobába. Harrynak munkát kell, hogy találjon. Tanulni is akar. A helyzettől kétségbeesett leány megcsalja őt, elhagyja Harryt és pici lányukat.
A kritika egyöntetűen kiemelte Gunnar Fischer hallatlanul szép képeit, ahol a szigetet beborító napfény sugarai állnak ellentétben a lehangoló munkástelep házainak sivár csúnyaságával. A fiú nyugalommal teli természete is élesen szemben áll a lány agresszióval teli, szinte állatian ösztönös viselkedésével.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
június 18

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell, bár ezúttal a földszinten, a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek! De ha nem fellépő, csak néző szeretnél lenni, és inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni, erre is kiváló alkalom ez az est, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic in the party district. The stage will be set up on the ground floor this time, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

június 24

Mika Diplo Akadémia – FILMIKREK-sorozat: EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA (r.: Ingmar Bergman, 1955)

Ingmar Bergmannak az Egy nyári éj mosolya (1955) című romantikus vígjáték hozta el igazán a nemzetközi elismerést. A filmet a Cannes-i fesztiválon Arany Pálmára jelölték, ugyanitt megkapta a legjobb poétikus humor díjat (ez nem vicc).

2005-ben a Time magazin az Egy nyári éj mosolyát beválasztotta minden idők 100 legjobb filmje közé.

Az alaptörténet – szerelmi partnerek cseréje egy nyári éjszakán – sok feldolgozást megélt leginkább zenés színdarabokban. Londonban és New Yorkban Catherine Zeta-Jones és Angela Lansbury szereplésével vitték színpadra a történetet, hazánkban Törőcsik Mari és Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével játszották néhány éve óriási sikerrel színházi produkció keretében.

De Woody Allen Szentivánéji szexkomédia (1982) című filmje is Bergman moziján alapszik.

Fredrik Egerman (Gunnar Björnstrand) egy középkorú ügyvéd feleségül vesz egy 19 éves szépséget, Annet (Ulla Jacobsson). Házasságuk két év után még mindig nem tökéletes a lány tartózkodása miatt. Fredriknek van egy fia az első feleségétől, Henrik (Björn Bjelfvenstam), aki a húszas évek elején jár és lelkésznek készül, de jelenleg a mostohaanyja szerelme gyötri. A fiút nagyon zavarja a félig oidipuszi helyzet, ezért egy boldogtalan viszonyba menekül apja kéjes cselédlányával, Petrával, akit az a Harriet Andersson alakít, akit a múlt héten filmklubunkban az Egy nyár Mónikával című filmben láttunk Mónika szerepének tökéletes alakításában.

Ezzel a feledhetetlenül szórakoztató, mindemellett mélységesen elgondolkoztató filmmel filmklubunk el is megy nyári szünidőre. Legközelebb szeptember első szerdáján (09.02.) találkozunk továbbra is 19 órától. Addig is jó nyaralást kíván ezzel a legendás Bergman-mozival a filmklubvezető mindenkinek!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA (r.: Ingmar Bergman, 1955) rövid tartalma: Fredrik Egerman (Gunnar Björnstrand) egy középkorú ügyvéd feleségül vesz egy 19 éves szépséget, Annet (Ulla Jacobsson). Házasságuk két év után még mindig nem tökéletes a lány tartózkodása miatt. Fredriknek van egy fia az első feleségétől, Henrik (Björn Bjelfvenstam), aki a húszas évek elején jár és lelkésznek készül, de jelenleg a mostohaanyja szerelme gyötri. A fiút nagyon zavarja a félig oidipuszi helyzet, ezért egy boldogtalan viszonyba menekül apja kéjes cselédlányával, Petrával, akit az a Harriet Andersson alakít, akit a múlt héten filmklubunkban az Egy nyár Mónikával című filmben láttunk Mónika szerepének tökéletes alakításában.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, néha régi vagy mai kultikus botránymozikkal, aztán kulturális tendenciákat bemutató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Előadó: Csejk Mikló. A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
június 27

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 29

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: A szokás hatalma. A körömrágástól a gyűjtögetésig. Hogyan alakulnak ki jó és rossz szokásaink? Mi köze ehhez a stressznek? Hol a határ a rossz szokás és a függőség, illetve a kényszer között? Hogyan szabadulhatunk meg nem kívánt beidegződéseinktől?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
július 4

Most Wanted: Electroswing party - Lapidem (Fr), Jutasi

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

A belépés ingyenes. // Free entry.

Kezdés: 22:00

július 7

Budapest Pride - Petruska András koncert

Petruska András a magyar akusztikus színtér legkiválóbb gitárosai közé tartozik, aki számos külföldi koncert, fesztiválfellépés és rádiós szereplés után elkötelezett LMBTQ támogatóként elhozza nekünk zenéjét a Budapest Pride-ra is.Minden zenei ínyenc figyelmébe ajánljuk, aki megismerkedne egy kiváló gitáros és énekes saját szerzeményeivel.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

július 11

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 13

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ördögi köreink pszichológiája 2/1
Ugyanaz az ajtó, mégis bevered a fejed? Miért kerülünk újra meg újra kísértetiesen hasonló helyzetekbe? Mitől függ, hogy milyen problémát “vonzunk be”? A sors sújt? Vagy velünk van a baj? Ha a logikáját megérted, kezedben a kulcs! 2 részből álló sorozatunk 1. előadásán többek közt kiderül: Miért mindig a rossz emberbe szeretek bele? Miért húzom folyton a rövidebbet? Hogyan lettem ufo? Miért bénázok abban, amit más a kisujjából ráz ki?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
július 22

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 16:00

július 25

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 27

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: Ördögi köreink pszichológiája 2/2.
Ugyanaz az ajtó, mégis bevered a fejed? Miért kerülünk újra meg újra kísértetiesen hasonló helyzetekbe? Mitől függ, hogy milyen problémát “vonzunk be”? A sors sújt? Vagy velünk van a baj? Ha a logikáját megérted, kezedben a kulcs! 2 részből álló sorozatunk 2. előadásán többek közt kiderül: Miért nem tudok parancsolni magamnak? Miért számít mindennél jobban, hogy mit gondol a másik? Miért aggodalmaskodok ahelyett, hogy élnék?

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjetek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
augusztus 15

Electroswing Party - Lapidem (Fr), Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

augusztus 22

Balkan Party - ELMARAD!!!!

Sajnos a hétfő esti özönvíz a Mika pincéjét sem kímélte, úgyhogy a most szombati Balkan Partyt, legnagyobb sajnálatunkra, nem tudjuk megtartani. Következő buli: szeptember 5-én.

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 26

Hennafestés a kertben Hegedűs Gyöngyvérrel

Hennafestés a díjnyertes hennafestő művésszel Hegedűs Gyöngyvérrel. Kezdés 17.00 órakor. Ha biztosan sorra szeretnél kerülni, akkor jelentkezz be a hegedus.gyongyver@gmail.com e-mail címen.

Kezdés: 17:00

szeptember 1

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 2

Mika Diplo Akadémia: COCO CHANEL ÉS IGOR STRAVINSKY (r.: Jan Kounen, 2009)

A skandináv sorozatunk legnagyobb sztárja, Mads Mikkelsen és Anna Mouglalis briliáns kettőse igazi gyöngyszeme a 2015. szeptember 2-án induló új évadunknak, mely 2016 júniusáig tart. Most is minden szerdán egy értékes, érdekes, izgalmas alkotással várjuk a filmek szerelemeseit a Mika pincehelyiségében 19 órától. A mostani filmben nemcsak a zeneszerző Sztravinszkij személyisége bontakozik ki remek módon, hanem Chanel kemény emancipációs küzdelmének is szemtanúi lehetünk. Coco Chanel életét már sokszor feldolgozták, vászonra kívánkozik. De a filmklub vezető véleménye szerint, ez a film minden feldolgozáson túlmegy, igazi kis gyöngyszem, filmklubunkba való.
Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A 'COCO CHANEL ÉS IGOR STRAVINSKY' (r.: Jan Kounen, 2009) rövid tartalma:
1913 - Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatának premierje a Théatres Des Champs-Elysées színpadán. Coco Chanel megbabonázva ül a nézőtéren. A forradalmi mű azonban túl modernnek, túl radikálisnak bizonyul; a felbőszült közönség zúgolódik és kis híján forrongásba tör ki. Stravinsky vigasztalhatatlan. Hét évvel később, a már elismert, sikeres és gazdag Coco Chanel újból találkozik a zeneszerzővel, aki az orosz forradalom elől menekülve, emigránsként, fillérekből tengeti életét. A vonzalom azonnal felébred közöttük, szikrázik a levegő. Coco felajánlja Garches-ban található házát, ahol Sztravinszkij nyugodtan dolgozhatna. A zeneszerző gyermekeivel és feleségével együtt azonnal odaköltözik. A két szárnyaló szellem között mély és szenvedélyes kapcsolat veszi kezdetét.
A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 4

French Connection w/ DJ Maadjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 5

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 7

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.
Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 8

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 9

Mika Diplo Akadémia: BÖRTÖN (r.: Ingmar Bergman, 1949)

Ingmar Bergman sorozatunkat az idei 2015/2016-os filmklub évadban is folytatjuk. Filmklubunk egyébként idén megint szeptembertől tart majd 2016 júniusáig. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész azt gondolja, hogy láttunk már elegendő Bergman-mozit ahhoz, hogy belevágjunk a mester első szerzői filmjének elemzésébe. Ebben a kezdeti Bergman-filmben már minden eleme megtalálható a későbbi filozófiai- és motívumrendszerének, csak még a fiatal Bergman nem igazán mesterszakács. Talán a fűszerek aránya nem tökéletes, de az biztos, hogy igazi Bergman-fogást tálal elénk. Talán még túl sokat akar mondani, még túl sokat akar megmutatni magából, a világból, talán még túl fiatal és szenvedélyes. A film témája egyébként még továbbra is aktuális: a földi pokolról van benne szó, melyet az ördög kormányoz…

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A 'BÖRTÖN' (r.: Ingmar Bergman, 1949) rövid tartalma:
Az egzisztencializmus hatásáról tanúskodó mű főhőse egy filmrendező, aki a földi pokolról szeretne filmet készíteni, amelyet az ördög kormányoz. A film végül nem készül el, így nem kapunk választ a benne felvetendő kérdésekre sem. Pokol-e a földi élet? Létezik-e Isten, és ha igen, eljuthat-e hozzá az ember?

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 11

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

szeptember 12

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party a Mika Tivadarban

18.30 Film: Daawat-e-Ishq / A szerelem ünnepe (2014)
21.30 Bollywood party

Film: Daawat-e-Ishq / A szerelem ünnepe(2014) 

2014, Bollywoodi vígjáték 118 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Habib Faisal
Főszereplők: Aditya Roy Kapoor, Parineeti Chopra, Anupam Kher

Gullunak az édesapja próbál megfelelő férjet találni indiai szokás szerint. Egy tanult fiúhoz azonban jelentős hozományra lenne szüksége, amihez nincs elég pénzük. A sok visszautasítás és csalódás után Gullunak már elege van a házasság-business-ből. Elhatározza, hogy a sarkára áll, és a hozományellenes törvényt kihasználva, gazdagnak adja ki magát. Nagy hozományt meglebegtetve hozzámegy egy tehetős fiúhoz, Taruhoz, majd másnap feljelenti a családot, hogy hozományt kértek tőle, akik majd a bíróságon kívül megegyezve egy nagyobb summához juttatják. Így végre beteljesítheti az álmát Amerikában. A terv azonban több buktatót is rejt magában.
A film komoly társadalmi problémákat: a hozomány és az elrendezett házasságok témakörét járja körül könnyed formában, nagyszerű zenékkel és rengeteg csodás étellel, mert úgy tűnik, hogy a női szívhez is a gyomron keresztül vezet az út…

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vf9NZdBTDKM
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=HpLaH1iy6bc&list=PLtDW0XO4Gzxgpk41-Aw6xBM2ncwvGpGLg

21.30 Bollywood Party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and film screening on 12th of September, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató

18.30 Film screening: Daawat-e-Ishq (2014)
21.30 Bollywood party

18.30 Film: Daawat-e-Ishq (2014)
2014, Bollywood comedy-drama 118 min, in Hindi with Hungarian subtitlel
Director: Habib Faisal
Stars: Aditya Roy Kapoor, Parineeti Chopra, Anupam Kher

Story: Gulrez "Gullu" Qadir is sick and tired of being rejected by dowry seeking men . She then decides that according to a new law she will marry a man and push him in a dowry case and take the dowry money from him and leave to America to fulfill her dreams. Enter Tariq "Taru" Haider a middle class chef who owns a resteraunt in Lucknow whom she pushes into a dowry case.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vf9NZdBTDKM
Music: https://www.youtube.com/watch?v=HpLaH1iy6bc&list=PLtDW0XO4Gzxgpk41-Aw6xBM2ncwvGpGLg

Free entry!

Kezdés: 18:30

szeptember 14

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mika földszintjén

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjenek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Téma: A teljesítmény pszichológiája. Hogy hozd ki magadból a legtöbbet? Hogy férj bele a napba? Honnan tudhatod, hogy tényleg tehetséges vagy-e? Mi áll a kiugró teljesítmények mögött?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
szeptember 15

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 16

Mika Diplo Akadémia: YVES SAINT LAURENT (r.: Jalil Lespert, 2014)

Saint-Laurent algériai francia családba született. A helyi gimnázium egy diákelőadása alkalmával lobbant szerelemre a jelmeztervezés iránt, ekkor tizenegy éves volt. A divatvilág iránti ébredő vonzalma egyidejűleg menekülést is jelentett diáktársai gúnyolódása elől, akik a feminin kisfiúban állandó céltáblára leltek.

Tizenhétévesen, 1953-ban költözött Párizsba, itt az haute couture szakmai kamara divatiskolájában tanult. Képzése idején már versenyt nyert az Nemzetközi Gyapjútitkárság pályázatán egy koktélruha tervével. Miután divatrajzai a Vogue-ban is megjelentek, a főszerkesztő felfigyelt rá, és Christian Dior figyelmébe ajánlotta, aki alkalmazta is divatházában, és Saint Laurent Dior haláláig (1957) itt dolgozott, sőt 21 évesen művészeti vezetővé nevezték ki, azzal a nem titkolt céllal, hogy a válságba került céget a csődtől megmentse.

Első Diornál készített kollekciója (Ligne Trapèze) világsiker, megszabadította a ruhákat a vattatömésektől és a merevítőktől, természetes vonalú ruhákat készített. 1960-ban katonai szolgálatra szülőföldjére, Algériába hívták be (itt ekkor már évek óta polgárháború tombolt), de pár nap alatt idegösszeroppanással zárt intézetbe került, ahol elektrosokk-terápiával és drogokkal kezelték, ennek következtében drogfüggő lett, így állását is elvesztette a Dior-háznál. 1961-től a Bergé-divatház alkalmazta (a tulajdonos egyidejűleg Saint-Laurent élettársa volt), illetőleg már saját neve alatt is készített kollekciókat.

Tervezései a hatvanas években gyakran botrányszámba mentek, így például elsőként készített átlátszó anyagokból modelleket (Nude-Look), és farmeranyagból is az elsők között tervezett. A hatvanas-hetvenes években az Yves Saint-Laurent-divatház olyan trendeket követett, sőt nem ritkán ezek úttörőjévé is vált, mint a Beatnik-Look, a tweedöltönyök, szűk nadrágok és szűk, comközépig érő csizmák, illetve 1966-ban a klasszikussá vált női nadrágkosztüm.

Ugyanebben az évben nyitotta első, saját márkanevű prêt-à-porter-üzletét Párizsban, és az YSL-logó megkezdte nemzetközi diadalútját. Ekkoriban már sztárok is hordják ruháit, mint Catherine Deneuve.
2002-ben Yves Saint-Laurent látványos külsőségek közepette visszavonult a közvetlen tevezéstől.

A búcsúbemutatón a divatvilág prominensei és a francia kulturális élet kiválóságai búcsúztatták, míg kedvenc modelljei: Naomi Campbell, Jerry Hall és Laetitia Casta utoljára léptek fel ruháiban, Catherine Deneuve pedig egy szerelmesdalt énekelt. La Villette-ben saját múzeuma nyílt.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

YVES SAINT LAURENT (r.: Jalil Lespert, 2014) rövid tartalma:
1957. január, Párizs. A 21 éves Yves Saint Laurent váratlan lehetőséghez jut, a nagynevű divatház alapítója, Christian Dior asszisztense lesz. Amikor pedig a cég már a fiatal tehetség saját tervezésű úgynevezett haute couture-kollekcióját is bemutatja, érthetően azonnal a divatszakma figyelemének középpontjába kerül. A bemutató óriási siker, Yves Saint Laurent-t az addig alkalmazott merev formák felszabadítójaként, szinte forradalmárként ünneplik. Nemcsak a hírnév, de a szerelem is hamar utoléri: megismerkedik Pierre Bergé-zsel, s egy életre szóló kapcsolat szövődik köztük.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 16

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépé ingyenes. / Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 17

A lány hét névvel - könyvbemutató

Egy menekült, akinek sikerült:

A világ legkegyetlenebb diktatúrájából szabadult ki Hyeonseo, aki most a brutális rezsimben töltött gyermekévekről, a szökésről és családja kimenekítéséről mesél személyesen Karafiáth Orsolyának a Mika Tivadar Mulatóban, Budapesten, 2015. szeptember 17-én, 6 órától.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Karafiáth Orsolya könyvbemutató beszélgetése Hyeonseo Leevel.

,,Megrázóan szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré."

Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül.
Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.
Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.

Kezdés: 18:00

szeptember 18

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 19

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 20

Autómentes Gyermeknap a Kazinczy utcában

Talán nincs is olyan ember ma Budapesten, aki ne ismerné a Kazinczy utcát. És nem csak a névadó nagy költő, nyelvújító személye miatt, hanem az utcában évek óta zajló vendéglátós, kulturális, összművészeti tevékenység miatt. Sokan tudják, hogy az utcában nemcsak egyszerű vendéglátóhelyek működnek, hiszen azoknak belsejében koncertek, kiállítások, háztáji piac, különféle vásárok várják a szórakozni és kulturálódni vágyókat. A Kazinczy, a Kultúra utcája, és a benne működő vendéglátóhelyek elhivatottak abban a tekintetben, hogy a belváros ezen kis szeglete példát mutasson, hogy miként lehet kialakítani egy élhetőbb, gyermek-, és felnőtt-barátabb, zöldebb, madárcsicsergősebb környezetet. Évek óta küzdenek azért, hogy a Kazinczy utcai autós forgalom csökkentésével tényleg egy európai szintű, az itt élők és a külföldiek számára is gondtalanul használható tér jöhessen létre, amely jelen pillanatban az áthaladó autóforgalom miatt sokszor élhetetlennek bizonyul. Számos európai városban megtalálhatók az efféle terek, miért pont itt, Budapesten ne lenne rá szükség?

A mindennapos kulturális tevékenység mellett az elmúlt három évben utcalezárások, performanszok, falshmobok és egész napos utcafesztiválok mutatták meg, milyen jó és hasznos, ha a zajszennyezés csökken, s ha óránként nem autók százai, hanem sétáló családok lepik el az utcát, alakítják ki annak élhetőbb arculatát, és a legkülönfélébb, izgalmas programokkal lehet egy kicsit közelebb hozni egymáshoz az embereket. A több száz családot vonzó alkalmakon olyan zenekarok léptek már fel, mint a Makám, a Szeder, a Dream Ferry vagy épp a Roszica Bolgár Gyermek- és Tánckórus. Emellett szociológiai játékokkal, táncházzal, faültetéssel igyekezték a szervezők még színesebbé tenni ezeket a pár órás vagy akár egy egész napot átölelő dzsemborikat.

Most ősszel, szeptember 20-án ismét lezárásra kerül az utca. Az idei Autómentes világnap és a Gyermekek világnapja alkalmából egy eddiginél is széleskörűbb, különlegesebb fesztivált szervez az utca gyerekprogramokkal, koncertekkel, városnézési fórummal, háztáji piaccal, játszóházzal és még lehetne sorolni. Petíciót is terveznek benyújtani a helyi önkormányzatnak, legalább 5000 aláírással. Szeptember 20-án, vasárnap tehát érdemes lesz elsétálni a Kazinczyba! Vegyetek részt a programokon, vásároljatok a piacon, beszélgessetek a városról, írjátok alá a petíciót, hogy végre legyen egy igazi, ezerarcú sétálóucánk!

*** PROGRAMOK ***

Játszóházak

Gyermek kézműves programok

Gyerekprogramok a Mikában a Menedék egyesülettel

Helló Anyu! játszóház

Szimplakerti Háztáji Piac (9:00 - 14:00)

Nagy Edi Project

Nagy Kristóf looperen

Roszica Bolgár tánckórus

Open Mic a Mika Tivadar Mulatónál - 14:00

Rutkai Bori Gyerekkoncert a Mika Tivadar Mulatónál - 17:00

Bognár Szilvia és az EtNoé a Szimpla Kertben - 18:00

Lány a Liftben koncert a Mika Tivadar Mulatónál - 18.00

Szimpla Jam

A belépés az összes programra természetesen ingyenes.

Kezdés: 12:00

szeptember 22

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 23

Mika Diplo Akadémia: ORSZÁGÚTON (r.: Federico Fellini, 1954)

Federico Fellini az Országútonról ezt mondja: „Egy férfi és egy nő együtt él, de mégis nagyon távol egymástól. Ezt a párost követjük egy hosszú úton, hogy érzékeltessük a bizonytalanságot. A film alapgondolata az emberi kommunikáció nehézsége és az emberek között kialakuló, feloldhatatlan szakadék.”

A film a tengernél kezdődik és a tengernél ér véget. Hagyományosan a tenger a szabadság szimbóluma, ahogy az utazás is a szabadság hazája. Ám mit ér a szabadság szeretet nélkül? Fellini örökzöld klasszikusa himnusz a szeretethez, melyet két örök bohóc ad elő. Klasszikus bohóctréfájuk Fellininél tragédiává nemesül.

A Fehér bohóc (az apa, a tanár, az Isten) a racionalitás mezején mozog. Auguszto (a gyermek, a diák, az ember) világa az emócióké. Kettősük adja ki az emberi élet drámáját.

A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész nagyon meleg szívvel ajánlja ezt a filmet mindazoknak, akik még nem látták, és mindazoknak, akik újra akarják élni.

A vetítés után pedig most is megbeszéljük, elemezzük, szétszedjük és összerakjuk, de leginkább szeretjük, nagyon szeretjük.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

ORSZÁGÚTON (r.: Federico Fellini, 1954) rövid tartalma:
Vannak filmek, amelyek beépülnek életünkbe, hiába változik az idő, az ízlés és a technika, kopásmentesen szépek maradnak, akárcsak legigazabb emlékeink. Ha csak úgy véletlenül meghalljuk Nino Rota filmzenéjének azt a bizonyos feledhetetlen dallamát, máris felidéződik bennünk a megrázó, mégis felemelő történet az édes, bolondos, csupa lélek Gelsomináról, az erőszakos, durva érzelmeket megvető Zampanóról, meg a mindentudó bolondról, aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek értelme van itt a földön.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 23

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 24

VUK és Magyar Császári Pillanatművek koncert

Magyar Császári Pillanatművek:
A Magyar Császári Pillanatművek egy 2011-ben alakult, akusztikus hangszereken játszó, és persze vokálokkal fűszerezett csoportosulás. Meg sem próbálják szűk keretek közé szorítani magukat – zenéjük egyszerre könnyű és nehéz, kedves és elgondolkodtató. Saját számok és popslágerek finom feldolgozásai egyaránt szerepelnek repertoárjukban.

https://www.facebook.com/pillanatmuvek

VUK (Volume Under Kontroll):
Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak. A zenekar tagjai igen aktívak a hazai könnyűzenei életben, így nem véletlen, hogy ismerősek lehetnek a The Carbonfools, a Belmondo, a The Acoustic Loops, vagy a Song-óra koncertjeiről.
Fekete István - gitár, ének
Fekete János Jammal - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
szeptember 25

Hifi Nyuszi diszkócirkusza

Produkció! Egyetlen este alatt felvonul a klasszikus diszkózene teljes spektruma a funkostól a latinos-kongáson át a moroderes-szintetikusig, a diszkófunktól az electrofunkig, a jól ismert slágerektől az underground gyöngyszemekig. Az est porondmestere, lemezsonglőre és főbohóca: Hifi Nyuszi.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 26

Riddim Colony Soundsystem

Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 28

Hurrá hétfő! - Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre. Fontos információ: A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot áttettük a pincébe a koncertterembe, hogy többen és kényelmesebben elférjenek, és mindenki mindent jól hallhasson!

Téma: A szakítás pszichológiája. Pedig majdnem jó! - Meddig próbálgassuk? Újra a húspiacon! - Nincs már késő ehhez? Tippek a túléléshez! Honnan tudom, hogy kész vagyok-e egy új kapcsolatra?

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
szeptember 28

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. A QuizNight-ra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.
A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

szeptember 29

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
szeptember 30

Mika Diplo Akadémia: ZSEBTOLVAJ (Robert Bresson, 1959)

„A némaságot a hangosfilm találta fel” – mondta Bresson a Zsebtolvaj kapcsán. A filmben ugyanis óriási dramaturgiai szerepe van a csendnek. Bresson korát megelőzve a modern film úttörői közé tartozik, nemcsak Godard-ra és Truffaut-ra hatott, hanem az egész francia újhullámra. Temérdek az áthallás Godard egy évvel későbbi Kifulladásig című filmjének Michelje és Bresson Zsebtolvajának Michelje között. (Nem véletlen a névválasztás, nem másolás, inkább továbbgondolás.)

Mindketten kilépnek a kispolgári társadalom álszent moralizáló világából, és megpróbálnak teremteni egy szabadabb, igazságosabb, egyenlőbb világot persze a bűn, az erőszak eszközeivel.

Dosztojevszkij Raszkolnyikovja ihlette mindkét rendezőt, a nyomorúságos szegénységből való kitörés vágya. Persze az efféle bűnök nem maradnak bűnhődés nélkül. Társadalmunk óriási nyomást gyakorol a lelkiismeretre.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A filmet magyar szinkronhanggal vetítjük.

ZSEBTOLVAJ (r.: Robert Bresson, 1959) rövid tartalma:
A Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének alaphelyzetét és motívumait idéző filmben Michel meggyőződésből lett zsebtolvaj. Szerinte vannak emberek, akiknek szabad megszegniük a törvényt, s maga is ilyen. Barátnője, Jeanne és egy rendőrfelügyelő hiába próbálja az ellenkezőjéről meggyőzni; ügyessége folytán a rendőrségnek sehogy sem sikerül tetten érnie. Amikor két cinkostársát letartóztatják, Michel átmenetileg elhagyja Párizst. Visszatérvén újra találkozik Jeanne-nal, akit közben egy másik férfi teherbe ejtett. Újra lopásra adja a fejét, hogy a lányt támogassa, de ezúttal elfogják. Jeanne meglátogatja, s Michel ekkor ébred rá, hogy szereti: „Milyen furcsa utat is kellett bejárnom, hogy eljussak hozzád.”

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 30

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 1

Le Hjärta és Dorothy's Legs koncert

Le Hjärta
A négytagú budapesti Le Hjärtát a 2010-es évek elejének lo-fi forradalma tette fel a hazai poptérképre. Első, az A38 tetőteraszán adott koncertjük óta felléptek a fővárosi underground legfontosabb helyein, és készült egy klipjük is a Tellement une star című számhoz. Bár, ahogy a név is utal rá, leginkább a francia filmek és a kortárs északi kultúra inspirálja a gondolatvilágukat, a Le Hjärta zenéje a 80-as évek brit újhullámát idézi, aktuális gitárzenék és a francia elektro hatásaival keverve. Idén egy új EP-re és mellé egy klipre is számíthatunk tőlük, október 1-jén pedig a Mikában lépnek fel a Dorothy's Legs előtt.
Nagy Róbert - gitár, ének
Horváth Gergő - basszusgitár
Vészi Kriszta - dob, vokál
Adler Tamás – billentyű

Dorothy's Legs
Szilágyi Máté és Walters Lili párosa 2012-ben kezdte az együtt zenélést. Azóta sok minden történt, mindenesetre idén többek között az ARTplaccon és az index.hu dalversenyének (A Szám) a döntőjében is találkozhattatok velük. Lili a dalszövegeket írja és énekli, Máté pedig a dalokat szerzi, gitározik, szintetizátoron játszik és a vizuálért is felel. Elektronikus alapú zenéjük sokrétű stíluskavalkád, egyfajta artpopként olvasztva össze az őket érő inspirációkat.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 2

Turn Signals lemezbemutató koncert

A jó debütáló kislemez olyan, mint egy ígéret: figyelmet kelt, kíváncsivá tesz, kielégületlenül hagy. A 2014 telén megjelent Take A Ride EP ebből a szempontból tökéletesen hozza azt, amit elvárhatunk: lelkesen hallgatjuk, elégedetten bólogatunk, mire feleszmélünk, már vége is a három dalnak.

A Turn Signals 2012 (NYARÁN/TELÉN) rögzítette dalait négy zenész barátjával közönsen. A stúdióban összesűrűsödtek az energiák: a kislemezen látszó muzsikusok mind a frontember, Iliás Ádám közeli barátai, ezért szívesen működtek közre a szerzői anyag felvételében. A billentyűkön a Belmondoban is működő Derecskei Zsolt játszik, gitáron az Index és a Recorder éves kedvenc-lemezlistáin rendre az élbolyban végző Dope Calypso és Haunebu tagja, Kelemen László, a dobok mögött a SuperSonicból is ismerős Bakó Balázs, basszusgitáron a frontember, a Turn Signals-dalok énekese-szerzője, a garázsrockot játszó The Trousers együttesben közreműködő Iliás Ádám.

A zenekar élő felállása Iliás Ádámból, Láng Miklósból és Révész Tamásból áll.

Belépő: 1000 HUF

https://www.facebook.com/turnsignalsmusic

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
október 2

Bevenda Discoteca w/ Zenit Incompatible

Azok, amik régen sem voltak cikik. Meg azok, amik egy kicsit mégis. Nem jön felhő és száll le közénk, nem fog nyakig érni a holiday és nem leszünk a hegyekben fönn, ellenben a minden tagod megmozgató, lélekteli tánczene levesz majd a lábadról! Kellemes klubrotáció, semmi agresszió, visszarepítünk egy világba, ahol Avicsi még tini, Getta egy francia megélhetési lemezlovas, a "dance" még nem csak egy szitokszó volt az E és az M között, a Love parade pedig a legnagyobb fesztivál széles e földrészen! Persze, azért belecsúszunk az évezredforduló elejébe is. Fatboy Slimtől a Nightcrawlersen, Armand Van Heldenen, Spilleren és Modjon át a Livin' Joy-tól megrészegülve Dj Tonkáig és a Wamdue Projectig - nagyjából így. Cumit a tatyóra, pattogós cukorkát a szájba és indulhat a buli! A pult mögött: Zenit Incompatible

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 3

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 5

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 5

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert estje.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 7

Mika Diplo Akadémia: POLISSE (Maiwenn Le Besco, 2011)

A Polisse kemény témát boncolgat, olyan kérdéseket vet fel, amelyeket általában a szőnyeg alá söprünk, tabunak tekintünk, amiről inkább nem is akarunk beszélni. Az elsősorban színésznőként ismert Maïwenn harmadik nagyjátékfilmje megrázó erejű alkotás. Két okból is. Egyrészt azért, mert lehúzza a leplet arról, hogy a rendőrség mennyire nem törődik a saját munkatársaival sem. Másrészt azért, mert bemutatja, hogy társadalmunkban milyen nagy számban követnek el fiatalkorúak és gyermekek ellen erőszakos bűncselekményeket felnőttek. És ebbe az is beletartozik, amikor az anya megrázza a már régóta síró gyereket az utcán, hogy hallgasson végre el… A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész tehát jó szívvel ajánl most egy botrányfilmet, amely óriási siker volt Nyugat-Európában.

A mű Cannes-ban a zsűri díját nyerte és a kritika is egyöntetű lelkesedéssel fogadta. 2011-ben a késő őszi franciaországi mozibemutatóval igazi blockbusterré vált, a nyitóhétvégén a bevételi lista első helyét szerezte meg, hollywoodi szuperprodukciókat előzve meg, tegyük hozzá, teljesen jogosan.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A POLISSE (r.: Maiwenn Le Besco, 2011) rövid tartalma: A párizsi rendőrség tagjainak a legkegyetlenebb bűnügyekkel kell szembesülniük. A munkát csak elhivatottsággal lehet csinálni, de érezni kell a határokat: sokuk a magánéletében sem tud szabadulni az utcán látottaktól.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 7

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 8

Ten Years Before – Klusters és Kiddo koncert

Hello! Van egy új zenénk!

Az ősz beköszöntével újra jelentkezünk és elhozzuk nektek a legtehetségesebb, friss, hazai előadókat. A tizedik szezonnyitó bulit a Klusterssel és a Kiddoval robbantjuk be október 8-án, immáron új helyszínen: a Mika Tivadar mulatóban.

Klusters
------------------------------
Az éjszakai ragyogást elhozó, pszichedelikus űr-pop zenekar az év elején rendkívül erős, bemutatkozó konceptalbumával, az "Olbers' Paradox"-szal letarolta a hazai underground zene világát. A producerpáros Barcsa Balázs és Juhász Huba Taksony állandó énekesnőjükkel Kozaróczy Mallával (vokál, szintetizátor) és Gulyás Dáviddal (gitár) kiegészülve, különleges hangzással és látványvilággal dédelget magával saját csillagaink és a belső univerzumaink világába.

http://olbersparadox.com/
https://www.youtube.com/user/klustersmusic

Kiddo
---------------------------
A magyar nyelven megszólaló, budapesti zenekar zenei világa összetett és nehezen kifürkészhető. Nevezzük vintage szintipopnak, modern indienek,vagy sub-popnak - Persely Tomiék által megálmodott dalok felépítése bátran ad terepet a kísérletezésre. 2 EP, számos videoklip és budapesti fellépés köthető nevükhöz.

https://www.youtube.com/channel/UC2_v5qVvQ1dbcFy1gdVg1-w

Belépő: 500 HUF
----------------------
Kezdés:
----------
20.30 - kapunyitás
21.00 - Klusters
22.00 - Kiddo

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 9

Don’t Stop – Soul, Reggae, R&B, Rap, Hip Hop, Funky koncert és party

Szereted a jó hiphop zenét? Szereted a kiváló reggae-t? Szíven üt az élő zene? Akkor a Mika Tivadarban a helyed október 9-én. Koncertek és DJ-k várnak egész este.

Program:
20.00 Kapunyitás
20.45 The Henkie Crew
21.30 Speakers of Zion
22.30 Revo Project

23.30-4.00 Dj-k hada:
◙ Selector Tame (More Fire)
◙ Dj BigZ
◙ DJ Bake
◙ Dj Flesh-L
◙ Dj J.G.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 10

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet) https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

***guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

október 12

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma: A csoport ereje ”Hol vannak a hasonló emberek?” Hogyan ne legyél sziget? “Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter!” Hogyan illeszkedj be a társaságba? ”Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messze akarsz jutni, együtt menjetek” Hogyan kovácsolj utolérhetetlen csapatot?

Az előadást a pincében, a koncertteremben tartjuk.
Figyelem! Sajnos a pincében korlátozott a férőhelyek száma, mind a teremben (max. 120 fő) , mind pedig a terem előterében, ahol kihangosítva lehet majd meghallgatni az előadást. Úgyhogy érdemes időben érkezni, ha biztosan be szeretnél jutni!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
október 12

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 13

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 14

Mika Diplo Akadémia: ZENE A SÖTÉTBEN (Ingmar Bergman, 1948)

Ingmar Bergman korai alkotásait egyrészt azért mutatjuk be, mert filmtörténeti kuriózumok, kihagyhatatlan kultúrtörténeti alapművek, másrészt meg azért, mert már a korai drámáiban benne volt minden, ami a későbbi kultikus rendező munkásságára jellemző volt. A Zene a sötétben alapszituációja is már önmagában szimbolikus, ugyanis egy emberről szól, aki megvakul. Nem képes világunkban tovább látni. Bergman fel is teszi a nagy kérdést, hogy így vakon képes lesz-e az ember a lelki és fizikai túlélésre. Ebben a mára már majdnem teljesen megvakult világunkban újra aktuális lett ez a film, amelynek története iszonyatos mélységek fölötti pallón egyensúlyoz.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A ZENE A SÖTÉTBEN (r.: Ingmar Bergman, 1948) rövid tartalma: Bengt katonai szolgálatát tölti, és egy lőgyakorlat során megvakul. Magára marad, barátai, menyasszonya elhagyják, vidéki rokonoknál húzódik meg. Itt ismerkedik meg a fiatal Ingriddel. A lány beleszeret, csodálja Bengt tehetségét, zongorajátékát, vonzza a másfajta élet, a művészet. Egyszer azonban meghallja, amint a keserű Bengt gúnyosan „kiscseléd”-nek nevezi őt a nagynénje előtt. A fiatalok útjai elválnak: a megbántott Ingrid úgy dönt, hogy a városba költözik, és tanulni fog, Bengt pedig állást keres zongoristaként. Később újra találkoznak a városban, és mindkettőjüknek szembesülnie kell a kérdéssel: mi lehet a sorsa a kapcsolatuknak a megváltozott körülmények között.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 14

Open Mic @Mika

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 15

Freakin’ Disco és Coco Macsek koncert

Coco Macsek:
A Coco Macsek egy három éve alakult instrumentális trió, saját ötletekkel kísérletező zenéjük egymástól igen távolinak mondható hatások eredője. Stílusirányzat szempontjából zenéjük inkább a jazzhez áll közel. Gyere és hallgasd meg!

https://www.facebook.com/CocoMacsek

https://www.youtube.com/watch?v=R1VsIyqZfzk

Freakin’ Disco:
Műfajuk leginkább pszichedelikus, rockos, elektronikus tánczenei és jazzes stíluselemekből áll. Alapjaiban játékos improvizáció, vegyítve előre megkomponált zenei részekkel. A zenekar könnyedén úszik át egyik stílusból a másikba, de mégis egységes és a koncertet egy ívre felépített hangzás jellemzi. Egy Freakin' Disco koncerten az is jól érzi magát, aki bulizni akar és az is, aki egy mélyebb utazásra vágyik.

https://www.facebook.com/freakindisco

https://soundcloud.com/freakindisco

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

600,- Ft
október 16

Surfin’ Zhiguli & Dynamite Dudes koncert / Utána INGYENES Rock'n'Roll Party DJ Langusztával.

Dynamite Dudes
A velejéig romlott Mitch Farty új bandájának bemutatkozó koncertje, ahol a tőle jól megszokott energiáival robbantja szét a helyet. Segítségére lesznek ebben hűséges katonái: Teddy Harpo (Medve Balázs) a garantáltan kipróbált utolsó strici, valamint Tin Soldier, azaz „kicsihuszár” (Tamaskó Gábor), aki a szólógitár húrjait szaggatja. A dobok mögött a rythm soldier Forte (Szokodi Attila). A zenekar dirty rock and rollban utazik. A nagybőgő és a dob zakatolása rögtön táncra perdít mindenkit, a szájharmonika pedig libabőrt csal a lányok blúza alá. A mai elkorcsosult világban a stílusok vegyítése nagy divat, a zenekar is ebben utazik, azaz rockabillyt vegyítenek istenverte hippi szarokkal, valamit régi és új slágerekkel. Az este különleges vendégei: Csákvári László, aki a ROOM SERVICE-Bryan Adams tribute band és CCR Tribute Band oszlopos tagja, mosódeszkánál Rácz Dezső, valamint Nagy 

Teodóra hegedűművésznő.

Surfin' Zhiguli
A Surfin' Zhiguli élménykvintett egyedülálló performansz. Persze-persze, lépten-nyomon halljuk ezt máshol és másról is, de ez valóban a megtestesült cross-art. Mozgáskultúra, vizuális stimuláció, történelem, pop-art, sorozatos életérzés, mely az agyadban recesszíven pihenő ismert dallamokra épít. Ja, és nem utolsósorban zene. A jobb fajtából.

Belépő: 800 HUF

23.00 - Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta
'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

800,- Ft
október 17

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 19

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 19

Esn Elte Pub Quiz in English (In the Basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
október 21

Mika Diplo Akadémia: TILTOTT TÁNCOK (r.: Ken Loach, 2014)

Be akarják záratni a kultúrházat a papok, mert az emberek mise helyett táncolni, beszélgetni járnak. A szabadgondolkodók egy lelkes csapata, a közösségi programokban hívők megpróbálnak összefogni, hogy megmentsék a kultúrát közvetítő kultúrházat, a barátságra épülő közösséget. Kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű, sőt, inkább nagyon-nagyon nehéz. Szinte lehetetlen.

Már a téma is igencsak érdekes, de ha belegondolunk, hogy a filmrendező Ken Loach, akkor nem nagyon marad több kérdés. Van viszont egy rossz hírem is. A Cannes-tól Berlinen át Velencéig az összes jelentős filmfesztiválon díjazott élő legenda, Ken Loach a hírek szerint visszavonul a nagyjátékfilm-készítéstől. Utolsó alkotása a Tiltott táncok, melyhez ismét szövetkezett állandó forgatókönyvírójával, Paul Laverty-vel. Hazánkban is nagy sikert aratott vígjátéka, a Szesztolvajok után ezúttal egy kevésbé ismert igaz (!) történet inspirálta nagyszabású történelmi filmjét.

A Kes, az Apák városa, a Titkos hadsereg, a Kőzápor, a Katicabogár, katicabogár, a Haza és szabadság, a Carla dala, a Nevem, Joe, a Vasutasok, a 110901 – szeptember 11., az Édes kamaszkor, a Még egy csók, a Felkavar a szél, a Szabad világ, a Barátom Eric és a Szesztolvajok filmrendezője, aki nem mellesleg öt gyermek édesapja, ma már 79 éves − a visszavonuláson töri a fejét. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész bátran ajánlja minden idők egyik szociálisan legérzékenyebb és legemberibb filmrendezőjének legújabb, 2014-es moziját, amely feledhetetlen, felháborító, de mindemellett felkavaróan erőt adó óriási alkotás. Olyan, amely alatt beszakad az asztal. Utoljára.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A TILTOTT TÁNCOK (r.: Ken Loach, 2014) rövid tartalma: James Gralton (Barry Ward) 1932-ben, tíz év amerikai távollét után visszatér szülőföldjére, Írországba, hogy újranyissa egykori tánctermét. A látszólag ártatlan vállalkozás azonban nem csak rajongókra, hanem komoly ellenállókra is talál a közösségben, a feltörő indulatok pedig hamarosan erőszakba torkollnak. A gyönyörű írországi tájakon forgatott Tiltott táncok történelmi közegbe ágyazva mesél azokról a bátor férfiakról és nőkről, akik mertek szabadon gondolkozni, véleményüknek hangot adni és mindenekelőtt jól érezni magukat a zenén és táncon keresztül.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 21

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 22

Lynd és ANEZ koncert

Lynd
Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Gulyás Kristóf
Gitár - Marton Péter
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop Lynd zenekar 2013-ban lépett elõször a közönség elé az A38 Hajón. Az elmúlt két évben egy EP-t és egy videoklipet tudhatnak maguk mögött, szeptember 16-án pedig az ismert online boltokban megjelent The Dream címû 5 számos albumuk, amit a Cseh Tamás Program nyertes pályázójaként készíthettek el. Ezt megelőzően a nyáron jött ki egy új dal, a Raindrops, amely – ugyanúgy, ahogy a többi dal is - Schram Dávid hangmérnök segítségével készült, a végső masterelésre pedig Angliában került sor. A Raindrops eredetileg a zenekar legelsõ szerzeménye, ami az elmúlt idõszakban kapott végleges formát.Az együttes idõközben megállapodott az angol Shamanize Records-zal arról, hogy az EP-t világszerte terjesztik.

The Dream: https://www.youtube.com/playlist?list=PLoOqwfGtbGgX5zjbXPjt84xcSlOKAc2pR
https://www.facebook.com/Lynd.band

ANEZ
Tagok: Szalai Anesz - Demeter Zoltán
Kétségtelenül a hazai elektronikus zenei színtér egyik egyedi színfoltja a Szalai Anesz és Demeter Zoltán által alkotott ANEZ, ami saját bevallásuk szerint elektronikus-alternatív zenét játszik, de a ma divatos art-pop kifejezés is helytálló lehet. Lélekkel teli elektronika, szuggesztív ének, saját maguk által gyűjtött hangok, zajok és atmoszféra "popdal-formába" öntve. Az audioélmény mellett karakteres vizuális tartalom és üzenet jellemzi a formációt mind a kiadványaikon, mind pedig az élõ koncertjeiken.
www.anez.hu

Kapunyitás: 20.30
Lynd: 21.00 – 22.00
ANEZ: 22.15 – 23.15

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 24

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro. Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 26

Hurrá, hétfő! – Pszichorendelés a Mikában

A Pszichorendelés 2 pszichológusnénije (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) hétfőnként fél 8-tól rendel a Mikában. Figyeld az aktuális témát és csatlakozz a beszélgetéshez. Ha szívesen elmerülnél a lelked mélyebb bugyraiban, ha megosztanád a történeted másokkal, gyere el hétfőn fél 8-ra a pszichorendelésre.

Téma:
Mérgező szülők
“Már megint ugyanazt csinálja! Nem hagy élni! Hülyének néz! Nekem kell rá vigyázni!” “De ő már csak ilyen, legjobb megbocsátani!” “Nem tudom elviselni, de tartozok neki ennyivel!” Felnőtt a gyerek. Hogyan definiáld újra a kapcsolatod a szüleiddel? Az élhető viszony nem lehetetlen!

Az előadást a pincében, a koncertteremben tartjuk.
Figyelem! Sajnos a pincében korlátozott a férőhelyek száma, mind a teremben (max. 120 fő) , mind pedig a terem előterében, ahol kihangosítva lehet majd meghallgatni az előadást. Úgyhogy érdemes időben érkezni, ha biztosan be szeretnél jutni!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 19:30

500,- Ft
október 26

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptembertől a Mika Tivadar Mulató is csatlkozik a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 28

Mika Diplo Akadémia: KÉT NAP, EGY ÉJSZAKA (Luc és Jean-Pierre Dardenne)

Az Oscar- és Arany Glóbusz-díjas Marion Cotillard és a kétszeres Arany Pálma-díjas Dardenne-testvérek közös filmje egyetlen hétvége történetét meséli el, amely arról szól, hogy egy lány, akit ki akarnak rúgni a gyárból, meg tudja-e győzni a többi dolgozót, hogy az év végi jutalmukról lemondva elérjék, hogy racionalizálásra hivatkozva ne váljanak meg tőle. A film annyira izgalmassá válik, mivel egyre többen hajlanak arra, hogy saját érdekeiken, szükségleteiken felülemelkedve igent mondjanak a lánynak, hogy felér korunk szegényellenes kiáltványával.

A belga Dardenne-testvéreket a posztmodern dogmás filmformanyelv, a szociálisan érzékeny témák, és a mélyen emberi, pszichologizáló jellemábrázolás emelte az elmúlt másfél évtizedben az európai művészfilm legjelentősebb alkotói közé. A Rosetta, A fiú, A gyermek, a Lorna csendje és a Srác biciklivel temérdek díjat hozott nekik. A Két nap, egy éjszaka főszereplőjéül a kortárs francia mozi egyik legnagyobb csillagát, a gyönyörű Marion Cotillard-ot választották. A hollywoodi filmekben (Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés, Éjfélkor Párizsban) is gyakran szerepet vállaló Oscar-díjas színésznő legnagyobb szakmai sikerei, a Piaf és a Rozsda és csont után ismét ledöbbentően hiteles és igazán emlékezetes alakítást nyújt. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja ezt az alkotást, mert megtudhatjuk belőle, hogy mi a teendő, ha nem tetszik az a világ, amelyben élünk.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A KÉT NAP, EGY ÉJSZAKA (r.: Luc és Jean-Pierre Dardenne, 2014) rövid tartalma: Sandra (Marion Cotillard) évekig dolgozott egy gyárban, de néhány hónapos betegszabadsága után főnöke lehetetlen feladat elé állítja: csak akkor jöhet vissza, ha rábeszéli kollégáit, hogy azok mondjanak le az év végi bónuszukról. A cég indoklása szerint nincs forrás egyaránt a bónuszokra és Sandra fizetésére. A gyenge, megalázott nő szembeszáll az őt elbocsátó vállalattal: a hétvégét kollégái győzködésével tölti, hogy félelmeit és saját korlátait leküzdve új emberként nézzen szembe hétfőn reggel a feletteseivel.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 28

Open Mic @Mika (a földszinten)

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

október 29

VUK és DrastiK Putto koncert

VUK (Volume Under Kontroll)
Négyen vannak. Testvérek. Tényleg. Bár kicsit máshogy áll a hajuk, más a szemük színe és más a stílusuk. Ráadásul különböző hangszereken (is) játszanak. A zenekar tagjai igen aktívak a hazai könnyűzenei életben, így nem véletlen, hogy ismerősek lehetnek a The Carbonfools, a Belmondo, a The Acoustic Loops, vagy a Song-óra koncertjeiről.
Fekete István - gitár, ének
Fekete János Jammal - dob, beatbox, rap
Fekete Zoltán - basszusgitár, ének
Fekete Mátyás - gitár, ének

Drastik Putto
A Drastik Putto 2012-ben adta első koncertjét, de akkorra már készen volt az első lemezük anyaga, mely ugyanezen évben jelent meg "Bosszúból Galamb" címen az S10 kiadónál. Mihalik Ábel frontember a Kispál/Kiscsillag zenekar dobosaként arra ébredt fel egy havas, trópusi nyári reggelen, hogy számokat ír, melyek eme két zenekar stílusába nem nagyon férnek bele, ezért megkérte Bubenyák Zoli barátját, hogy még gitáron, basszusgitáron csak elpengetget, de ugyan billentyűzzön már ebben a valamiben legyen szíves. Lett. Sőt! Meg is keverte a lemezt. Ketten fel is játszották a lemez nagy részét. Ábel viszont elég rosszul szólózott gitáron, úgyhogy szólt Csókás Zsolti barátjának, hogy gitározza szét egy-két számát, aztán megkérték a Borbély Matyit, hogy basszusgitározzon élőben velük, Bubi meg elhozta Nagy Zsoltit dobolni. Így mindenki boldog volt. És ezután addig élnek, míg meg nem halnak.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 30

Halloween Freak Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Hagyományos október végi Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed.
A party-hangulatról és a borzongató zenékről a jól bevált DJ Delgado és Disc Bobby DJ-páros gondoskodik.

WELCOME DRINK éjfélig a jelmezben érkezőknek.

Fél egykor JELMEZVERSENY!
A győztes nyereménye: 5000 forint fogyasztás aznap estére!

A belépés ingyenes.

Halloween Party for zombies, vampires and other unearthly creatures. An all night long party with thrill and fun! The scarier you are the better. The best is if even your close friends don't recognize you!
Music by DJ Delgado and Disc Bobby.

WELCOME DRINK for those who arrive in costume until midnight.

COSTUME CONTEST after midnight!
Main prize: 5000 HUF voucher. The voucher can be used in the bar that night.

Free entry

Kezdés: 22:00

október 31

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 2

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

Kezdés: 20:00

november 2

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 4

Mika Diplo Akadémia: VIKTÓRIA – A zürichi expressz (r.: Men Lareida, 2014)

A több száz igaz történet alapján készült, megrázó és felemelő film főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány. Farkas Franciska nem akármilyen átéléssel alakítja Viktóriát. Színművészeti iskolákban tanítani kellene ezt a természetes játékot, ami nem társul a sokszor megszokott amatőrizmus érzésével.

Már csak Farkas Franciska játékáért érdemes lenne megnézni ezt a filmet, de szerencsére nem csak ezért kiváló alkotás. A film témája aktuálisabb nem is lehetne: jelenleg is többszáz magyar nő dolgozik a svájci utcákon prostituáltként. A magyar állami finanszírozás nélkül, kizárólag svájci pénzből, de magyar forgatókönyvből, magyar színészekkel készült Viktória – A zürichi expressz egy prostituált lány történetét meséli el.

A címszerepben remeklő Farkas Franciskának és a fontos szerepet játszó Pölöskey Erikának egyaránt első filmszerepe a Viktória, de partnereik tapasztalt színészek: többek között Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Fátyol Hermina, Szabó Simon, Horváth Kristóf, Pető Kata és Zsótér Sándor is feltűnik az egyszerre megható és izgalmas történetben.

Az elmúlt 25 év magyar filmtermésének egyik gyöngyszemét láthatjuk, bár a sors nem is furcsa fintora révén svájci színekben. Nagyon jó film, látni kell, és beszélni róla!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

VIKTÓRIA – A zürichi expressz (r.: Men Lareida, 2014) rövid tartalma: Viktória (Farkas Franciska) a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban. Zürichben már az első munkanapján kiderül, hogy nem minden olyan, mint egy lányregényben: szerencsejáték-függő futtatója (Nagy Zsolt) nyomorúságos körülmények között tartja, éjjel-nappal dolgoztatja és még a pénzét is elveszi. Viktória lassan összebarátkozik szobatársnőjével, a gyermeke visszaszerzéséért küzdő Blondie-val (Stefanovics Angéla), és együtt szállnak szembe sorsukkal. Viktóriának végig kell mennie a számára kijelölt úton, hogy maga mögött hagyhassa az erőszakkal és kapzsisággal teli világot.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 4

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

november 5

Jáde Nyúl, Fák Alatt Zenekar és The Adolescens koncert

Jáde Nyúl
A zenekart Kovács Levente (ének-gitár) és Zalányi Márk (gitár) alapította 2013 nyarán. Elsőként Kiss Lóránd csatlakozott hozzájuk, majd pár tagcserét követően Ditrói-Tóth Szabolcs (billentyű) és Ágotai László (basszusgitár) érkezésével kialakult az első komolyabb felállás. A zenekar 2014 augusztusában dobogós helyezést ért el egy kisebb zenei tehetségkutatón, aminek köszönhetően lehetőséget kaptak, hogy megmutassák magukat a Budapest Music Expon, a Syma Csarnokban. 2015 februárjában Beke István segédletével megjelent a bemutatkozó kislemezük, amely a Rozsdaváros EP címet kapta. Nem sokkal később indultak a Dunai Regatta tehetségkutatóján, ahol megszerezték a második helyet. Ezt követően újabb tagcsere történt, Turcsán Ádám került a dobok mögé. A csapat saját bevallása szerint "Űrnyúlpopot" játszik, szeretnek különböző stílusokat, rendhagyó dalszerkezeteket kipróbálni.

Fák Alatt Zenekar
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak magyar alter. A műfaj, ami egyesek szerint halott. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus felállást hegedűssel bolondítja. Ha kell az indie-től sem riadnak vissza. Repertoárjukon egyaránt szerepelnek feldolgozások és saját szerzemények. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Apropó, korunk fiai:
Pál ’Pé’ Gergely – ének, gitár
Kovács Kristóf – hegedű
Nyéki Ábel – vokál, basszusgitár
Vörös László – dobok

The Adolescens
Az Adolescens zenekart 2012 januárjában alakította négy tizenéves budapesti srác. A felállás ma is ugyanaz: Chezan András (ének, gitár), Szász Tamás (gitár), Vidákovich János (basszusgitár) és Békési Dávid (dob). Már a kezdetektől kizárólag saját számokat játszanak, stílusukat legjobban az indie-new wave vonalába lehetne besorolni, megbolondítva a '60-as '70-es évek klasszikus rock'n'roll elemeivel.Jelenleg első nagylemezükön dolgoznak, ami jövő év elején fog kijönni. "Az Adolescens zenekarban minden megvan, hogy hamarosan országos viszonylatban is ismerősen csengjen a nevük: fiatalok, helyesek és pofátlanul fülbemászó indie-s rock'n'rollt játszanak." - írták róluk a Lángoló Gitárokon. Az évek során rengeteg budapesti klub (Gozsdu Manó Klub, Kuplung, Gödör Klub, Dürer Kert) színpadán láthattuk őket, többek között az A38 hajón a belga Triggerfinger előtt.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

november 6

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

november 7

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 9

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 11

Mika Diplo Akadémia: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (r.: Ingmar Bergman, 1973)

Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre” − írja róluk Ingmar Bergman.

A film a maga korában óriási siker volt. Rávilágított arra, hogy bár a bűntudat kultúrája összeomlott, és emancipált módon, vagyis egyenrangúan és egyenjogúan élhetne együtt nő és férfi, mégsem tudják megvalósítani egykönnyen. Mert egyrészt még nagyon is kísért a génekben is továbbélő múlt, másrészt teljesen magára hagyottan áll férfi és nő a szabadságával a világban.

Bergman többek között arról is beszél filmjében, hogy ez nem igaz. A szabadságtól még nagyon távol vagyunk. Bergman alkotásának döbbenetes, katartikus leleplező felfedezését a mai napig értjük, mert még mindig aktuális a kérdés, amit Bergman filmjével feltesz.

Csejk Miklós filmtörténész nemcsak a filmet, hanem az utána következő filmvitát is nagyon ajánlja. Egyszerűen kihagyhatatlan!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL (r.: Ingmar Bergman, 1973) rövid tartalma: A film röntgenlenyomat a konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról. Két remek színész, Liv Ullmann és Erland Josephson − akik egyúttal Ingmar Bergman állandó színészei és barátai − játsszák el a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli életét. Ingmar Bergman három hónapig írta könyvét, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 11

Open Mic @Mika (a földszinten)

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

november 12

Ten Years Before: The Luckies és Spacetaxi koncert

A feltörekvő hazai előadókat bemutató ten years before csapata novemberben izgalmas gitárzenét hoz nektek. Amíg a “The Luckies” Mando Diao-féle nyers hangzást hozza, addig a “Spacetaxi” még több gitárral, groove-val és humorral fogja megtölteni a Mika pincéjét.

The Luckies

A budapesti The Luckies igazán friss formáció, 2015. júliusban állt össze több konzis diákból. Zenéjük blues-rock, illetve rock’n’roll műfajára épül, ‘60-’70-es évekre emlékeztető nyers hangzással, angol nyelvű dalszövegekkel. A lendület hatalmas: első EP-jüket, a “No Longer Blue”-t, indulás után két hónappal már 150 fő előtt mutatták be debütáló koncertjükön.
https://www.youtube.com/channel/UC3vGiskL9o83YlfyxNvJQKg
https://www.facebook.com/theluckiesofficial

Spacetaxi

A Keleti Blokk alkotótábor berkeiből indult banda hangzása gyökereiben leginkább a kilencvenes évek alter-rock vonalához kötődik. 2011-ben a zenekar második lett a Neo FM tehetségkutatóján, aminek köszönhetően felléptek több balatoni fesztiválon, illetve a Fishing on Orfűn is. Az első EP-jük “Dancing Robots” címmel jelent meg 2013-ban. Még ebben az évben a hagyományos koncertek mellett színpadra állítottak a Bem moziban egy saját műsort, melyben zenéjüket az 50-es, 60-as évek harmadvonalbeli, amerikai sci-fi filmekből kiragadott ikonikus jelenetek aláfestőjeként alkalmazták. Első önálló albumukat 2014-ben vették fel ‘Microtragedies’ címmel.
https://www.youtube.com/channel/UCOQt-N6tdpTBpDyLaxuF22w
https://www.facebook.com/SpacetaxiZenekar

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
november 13

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 14

Bollywood filmvetítés és party - Diwali special!

18.30 Film: Khoobsurat / Gyönyörű (2014)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood DuoA belépés ingyenes!

18.30 Film: Khoobsurat / Gyönyörű (2014)
Bollywoodi vígjáték 130 perc, hindí nyelven, magyar felirattal

Rendezte: Shashanka Ghosh
Főszereplők: Sonam Kapoor, Fawad Khan, Ratna Pathak, Kirron Kher, Amir Raza Hussain
Zene: Sneha Khanwalkar
Egy modern romantikus vígjáték egy reménytelenül romantikus gyógytornász főszereplésével, aki beköltözik egy vidéki maharadzsa otthonába, ahol találkozik egy fiatal és jóképű rádzsput herceggel. A karót nyelt nemes mindenben éppen az ellentétje a féktelen lánynak, ráadásul még házasodni is készül valaki mással. Nem csak ők, de őrült családjaik is a spektrum két szélén helyezkednek el, mind a morális értékeik, mind a nyitottság, spontaneitás terén. A szokásos nóta: hogyan lehetsz önmagad, szerethetsz valaki mást, úgy hogy közben a saját igazadért is képes legyél kiállni? A habkönnyű vígjáték, a pakisztáni szupersztárral Fawad Khannal a főszerepben, nagyszerű zenékkel vár a Diwali parti előtt!
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=1em8DBrqCck
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=D8I2D6VLQQc&list=PL9bw4S5ePsEEXYC1pShSzsMynGFMt-K49

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

A belépés ingyenes!

In English: 

18.30 Film screening: Khoobsurat (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Khoobsurat (2014)
Bollywood romantic comedy 130 min, Hindi with Hungarian subtitles
Director: Shashanka Ghosh
Stars: Sonam Kapoor, Fawad Khan, Ratna Pathak, Kirron Kher, Amir Raza Hussain
Music: Sneha Khanwalkar

Khoobsurat is a quirky, modern romantic comedy about what happens when a vibrant, hopelessly romantic physiotherapist meets handsome young Rajput prince who is the complete opposite of her and is engaged to someone else. It is a battle of values between two individually crazy families one that encourages discipline and self - restraint versus the other, which is all for spontaneity and open mindedness. Khoobsurat looks at universal themes: being able to love and respect yourself; and having to fight for the things you really want. (imdb.com)

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=1em8DBrqCck
Music: https://www.youtube.com/watch?v=D8I2D6VLQQc&list=PL9bw4S5ePsEEXYC1pShSzsMynGFMt-K49

More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Free entry!

Kezdés: 18:30

november 16

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 16

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 18

Mika Diplo Akadémia: BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET (R.: Matthew Warchus, 2015)

Az Alul semmi hangulatát idéző, szívvel teli angol vígjáték 1984 nyarán játszódik − azaz pontosan akkor, amikor az Egyesült Királyságban az okkal Vasladynek gúnyolt Margaret (a filmben fucking szóval kiegészített nevű) Thatcher van hatalmon, a Bányászok Szakszervezete pedig sztrájkba fog.

A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. A homoszexuális aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Sőt!

Bármilyen hihetetlen, de a Büszkeség és bányászélet igaz történet alapján készült! Mert ha szolidaritás nincsen, akkor semmi sincs. Még háromszor leírnánk: szolidaritás, szolidaritás, szolidaritás.

A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánlja ezt a kitűnően szórakoztató, okos és kedves filmet, és persze a filmet követő filmvitát. És még egyszer a szó, mely mindenkit összehoz: szolidaritás!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET (r.: Matthew Warchus, 2015) rövid tartalma: A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. Az aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Sőt! Bármennyire meglepő, a film igaz történeten alapul.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 18

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

november 19

The Trousers és Atomic Playboys koncert

The Trousers
A zenekar 2006-ban alakult. Zenéjük a klasszikus, nyers, dalközpontú rock and rollt (The Rolling Stones, Iggy & The Stooges, Led Zeppelin, AC/DC) keveri a mai garázsrock (The Hellacopters, BRMC) hangzásával. A 2008-as első nagylemez, a PLANETARY PROCESS (Mamazone Records) első single-je, a BLODD FOR YOU három hétig vezette az MR2 lejátszási listáját, megjelent Franciaországban és az USA-ban is. A második album, a SOUL MACHINE (Twelvetone Records) 2011-ben Fonogram díjra lett jelölve a legjobb hazai hard rock/HM lemez kategóriájában, akárcsak a harmadik, a FREAKBEAT (2013, EMI Music Services). Ez utóbbin vendégszerepelt egyik legnagyobb példaképük, a skandináv garázsrock-legenda Nicke Andersson (The Hellacopters, Imperial State Electric). A zenekar negyedik, legújabb lemeze, a MOTHER OF ILLUSION (Soulmachine Records) idén májusban jelent meg. A kritikák rendkívül pozitívan fogadták az anyagot, a hazai mellett angol, spanyol, olasz, francia, német, amerikai rádiók és oldalak jelentkeztek promóciós anyagért. Az első elkészült videó a HYSTERICAL ROUTE a hét videoja lett egy spanyol rock weboldalon, a svájci Rock Label TV is sugározza. A THE TROUSERS az elmúlt években a jelentős budapesti és vidéki klubok (A38, Expresszó) és fesztiválok (Sziget, Volt, Hegyalja, SZÍN) mellett rendszeresen játszik európai országokban is, megjárták Dániát, Belgiumot, Németországot, Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Szerbiát is. Augusztusban a zenekar az A38 hajón az amerikai Black Stone Cherry vendége lesz, majd ősszel a hazai klubok mellett Ausztriában, Olaszországban, Csehországban, Szlovákiában játszik az együttes.

Atomic Playboys
A zenekar 2013-ban alakult, azóta történt két tagcsere, de végül megtalálták a remélhetőleg végleges formájukat. Játszottak több nagy zenekarral, a The Last Vegas-szal, Michael Angelo Batióval, nagy sikerrel. Stílusuk leginkább a glam/sleaze/hard rock kategóriához áll közel, de ők ROCK! SHOCK! POP!-nak nevezik. Külsőségekben és lendületben is hozzák a 80-as, korai 90-es évekbeli érzést.

Tagok:
Norbi Ramone – ének
Yeah Tee – gitár
Dan Dalton – basszusgitár
Titusz Glamchild - dob

https://www.youtube.com/watch?v=KoDJ_Q2NpR8]

https://www.youtube.com/watch?v=z41C_AeiGBs]

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
november 20

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

november 21

Czutor és a Dívák (akusztikus koncertsorozat) Pásztor Annával

A Czutor és a Dívák egy akusztikus koncertsorozat Czutor Zolival és a hazai könnyűzene jobbnál jobb énekesnőivel. A koncertsorozat második állomása a Mika Tivadar Mulató, ahol Pásztor Anna csatlakozik Zolihoz. Amire számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések.

Belépő: 1500 HUF

1500,- Ft
november 21

Ciki buli w/ DJ Delgado & Disc Bobby

A tavalyi nagy sikerű farsangi Ciki buli sikere után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a sorozatot, úgyhogy idén is lesz Ciki buli. Most nem kell ugyan ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz ahhoz, amit tavaly farsangkor megtapasztalhattatok, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Dj Delgado és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 23

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 25

Mika Diplo Akadémia: IDA (R.: Pawel Pawlikowski, 2014)

Az IDA a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját hozta el 2015-ben, vagyis idén! Megérdemelten. A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant IDA megrendítő, kiemelkedő képi világú dráma, amelyben két nő intim története finoman összefonódik a közép-európai történelmi háttérrel. Sokak szerint minden idők egyik legkiemelkedőbb alkotásáról van szó, amely nemcsak kőkemény társadalomkritikát gyakorol, hanem történelmi szembenézés is egyben. Filmformanyelve pedig már-már filozófiai szinten helyezkedik álláspontra az ember világban betöltött helyét illetően. A filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész azoknak ajánlja ezt a filmet, akik szeretik az igazi filmcsemegéket, és nem riadnak vissza, ha szembejön a múlt. Páratlan alkotás!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az IDA (r.: Pawel Pawlikowski, 2014) rövid tartalma: A ’60-as években egy lengyel kolostorban nevelkedik az árva novícius Ida. A fogadalomtétel előtt, az apácák tanácsára meglátogatja nénikéjét, egyetlen élő rokonát, akivel korábban soha nem találkozott. Wanda Gruz már túl van a fénykorán, de negyvenes alkoholista láncdohányosként is árad belőle a szexualitás, önpusztító életmódjához mindig talál alkalmi partnereket. Wanda néhány évvel korábban még nagyhatalmú ügyészként a rendszer ellenségeit küldte a halálba, de mostanra kegyvesztetté vált. Akkor találkozik unokahúgával, amikor mindketten válaszúthoz érkeznek: identitásuk és jövőjük meghatározásához szembe kell nézniük a múltjukkal. Ida most tudja meg, hogy zsidó, szüleit meggyilkolták a német megszállás alatt. Wanda adta be az apácákhoz, hogy neki ne kelljen naponta szembesülnie a családja tragédiájával. A két nő útra kel, hogy kiderítsék, hogyan haltak meg rokonaik és végre tisztábban lássák a saját helyüket a világban.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 25

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

november 26

Lány a Liftben születésnapi koncert. Vendég: Ímpetu vs. Moroki

November 26-án lesz napra pontosan egy éve, hogy a zenekar megtartotta első fellépését a Mika földszintjén. Ez volt az a bizonyos "földön ülős" koncert, mert annyian jöttetek el, hogy senki nem volt felkészülve rá.
Ezúttal leköltözünk a Mika Tivadar koncerttermébe, ahol kényelmesebb körülmények között tudunk játszani nektek. Ezen kívül minden a régi; a megszokott hangulat mellett persze most is sok meglepetéssel készülünk, vendégünk lesz a latinos Ímpetu vs. Moroki formáció, és velünk játszik a L'ablette vonósnégyes is!

A csütörtöki Mika-koncertek hagyományosan belépősek, de most mindenkit felírtunk egy nagy, képzeletbeli vendéglistára, így a belépés díjtalan! A bejárathoz kiteszünk egy "becsületkassza" dobozt, ahol szabadon támogathatjátok a zenekar költségeit.
Mindenkit szeretettel várunk!

Rozsnyik Borbála - ének
Tót Attila - billentyűk
Varga László - gitár
Állandó vendégek:
Rozsnyik Lóránd - cselló
Tihanyi Levente - ének
Süle Zsül Ferenc - ütőhangszerek

A belépés ingyenes!

Kezdés: 20:30

Kezdés: 20:30

november 27

Naked Truckers koncert / Koncert után ingyenes Rock'n'Roll Party DJ Langusztával

Naked Truckers koncert
A 2009-ben alakult Naked Truckers a hazai és Közép-Európai underground zenei színtér egyik meghatározó formációja. A háromtagú rock'n'roll zenekar a korai blues-t ötvözi a rockabilly ritmusával, és a modern punk-rockkal. Látványos show-elemekkel tarkított előadásaik és az együttest övező botrányok nyomán a trió a lázadó zene igazi megtestesülésévé vált. "Jump!" című videójuk 2014-ben megnyerte a Berlin Music Video Awards "Best Live Act" díját, a srácok pedig rendszerint úton vannak a következő koncerthelyszínre, valahol Európában. 

Belépő: 1000 HUF

23.00 – Rock’n’roll Party w/ DJ Languszta
'50-es '60-as évek Rockabilly, Garage, New Wave.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
november 28

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 30

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

november 30

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

december 1

Az ismerkedés pszichológiája - Csábítás Akadémia - előadás

Hogyan hódíts az interneten? Mit ne csinálj es mit igen, hogy sikeres legyél? Miért kell egy jó fotó? Hogyan működnek a mobil appok a társkeresésben? Nappali ismerkedés és esti ismerkedés. Szabályok, érvek és ellenérvek. 

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:30

1000,- Ft
december 2

Mika Diplo Akadémia: Utolsó éjszaka Párizsban (r.: Volker Schlöndorff, 2014)

Schlöndorff nemcsak az új hullámok korának (A fiatal Törless, 1966), hanem a német újfilmnek is (Katharina Blum elveszett tisztessége, 1975; Bádogdob, 1979) az egyik kimagaslóan tehetséges alkotója volt. A Bádogdob ráadásul kultikus film, egy nemzedék kedvence volt. Az Utolsó éjszaka Párizsban kínosan aktuális. Mind témafelvetésében, mind morális dilemmáit illetően.

Alá van aknázva Párizs, a nácik el akarják pusztítani. Több millió ártatlan ember halna meg, az Európai kultúra legnagyobb értékei mennének veszendőbe egy pillanat alatt. A film megtörtént esetet dolgoz fel, a filmben elhangzó párbeszéd, a morális dilemmák ma újra aktuálisak, amikor újra egy lőporos hordóvá vált Párizs, és az a kérdés, hogyan viszonyuljunk ehhez a helyzethez.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az 'Utolsó éjszaka Párizsban' (r.: Volker Schlöndorff, 2014) rövid tartalma: 1944 augusztusában járunk, amikor a második világháború végkimenetele már eldőlni látszik. Hitler csapatai meggyengültek, a szövetségesek pedig fokozatosan törnek előre. A többgenerációs katonai család sarja, Dietrich von Choltitz tábornok a Führertől azt a feladatot kapja, hogy a legfontosabb épületeiben és hídjainál aláaknázott Párizst robbantsa fel. Ha Choltitz engedelmeskedik a parancsnak, nemcsak az európai kultúra egy kiemelkedően fontos darabját törli el a föld színéről, de több millió ártatlan embert is elpusztít. Viszont ha megkíméli a várost, akkor a Gestapo mészárolja le az egész hátrahagyott családját.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 2

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 3

Fauno Pera és Isle of Man koncert

FAUNO PERA
A Fauno Pera jobbára azonosítatlan folt a budapesti underground térképén. A Berlinben is rendre fel-felbukkanó kísérleti trió zenéje épp úgy merít a hetvenes évek progresszív gitárnyúzásából, mint síron túli zörejekből vagy a free-ösztönműfajokból. A furbyk daloltatásán és bonctermi felvételeken túlmenőleg is, a Fauno Pera laboratóriuma kétségtelenül egyike Budapest legtorzabb, egyben legátütőbb zenei gócpontjainak, ahol bármi megtörténhet és meg is történik.

Czibolya Tamás - gitár
Czibolya Péter - basszus
Borka Zsombor - dobok

https://www.facebook.com/faunopera
https://soundcloud.com/fauno-pera
http://faunopera.tumblr.com/

ISLE OF MAN
Matos Gergő hálószoba projektje zörejekből, elektronikus zenei elemekből, és élő hangszerekből építkező kísérleti zene. FKA twigs és Middlemist Red remixeivel feltűnést keltő produkció első EP-jét pozitvan fogadta a hazai blogger szféra, most októberben debütált a második lemeze a Recorder.hu zenei blogon. Többek között játszott a Rakéta fesztiválon, az A38 hajó tehetségkutatóján és több budapesti klubban.

https://www.facebook.com/theisleofman/?fref=ts
https://soundcloud.com/theisleofman

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
december 4

Zanzinger és Upor András koncert

Zanzinger
Micsoda Dániel, budapesti énekes-dalszerző 2014-es Demons Of Future And Past című EP-jével tűnt fel Zanzinger néven. Dalai személyes történeteket mesélnek el a modern, urbánus, mégis föld közeli folkzene nyelvén. Első kiadványa és energikus koncertjei nem maradtak elismerés nélkül, az EP több év végi magyar zenei toplistán felbukkant, míg The Bitterness Preacher című dala az index.hu A Szám című dalversenyének döntőjéig jutott. Zanzinger azóta első, Don’t Look Now című nagylemezén dolgozik, valamint a Sziget színpadától a pozsonyi Waves fesztiválon át a berlini Rote Inselig jópár helyen megfordult szólóprodukcióként, azonban zenekarával a Mika Tivadar Mulatóban mutatkozik be december 4-én. A dobok mögött Halmos András (Jü, Morningdeer), basszusgitáron pedig Czibolya Péter (Fauno Pera) lesz hallható.

András Upor
A világjárt énekes-dalszerző zenéje a delta blues-ra, folk műfajokra és a 60-as 70-es évek rockzenéjére egyaránt épít. Jellegzetes gitárjátéka, energikus előadásmódja és sokszínű énekhangja összetéveszthetetlenül egyedivé teszi koncertjeit.Gyerekként először klasszikus gitárt kezdett tanulni, de kamaszkorában, az USA-ban töltött évek alatt megismerte a delta bluest és egyre inkább ez a zenei irányzat kezdte érdekelni. Aztán a londoni Goldsmiths egyetem zeneszakán tanult, ahol diplomát is szerzett 2013-ban. Hazatérése után mutatkozott be szóló produkciójával és azóta rendszeresen koncertezik országszerte. Let The Song Work On You című első nagylemeze október 2-án jelent meg a budapesti Lone Waltz Records-nál.

Belépő: 1000 HUF
Sajtóregisztráció: press@lonewaltz.com

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 4

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, poétikusan ifjú, négytagú formációnak júniusban jelent meg első EP-je, az '1919', de máris debütáló nagylemezükön dolgoznak. A banda srácai, és az énekesnőjük gyakran állnak a DJ pult mögé, hogy trap, garage és 4x4 őrületeket pörgessenek. Nem fogják kímélni a Mikát sem!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 5

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

***vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

***guest: David Karla (saxophone/clarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia***

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

december 7

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 9

Mika Diplo Akadémia: Jelenetek a bábuk életéből (r.: Ingmar Bergman, 1980)

Bergman egyik legjobb, ám hazánkban kevésbé ismert filmjét vetítjük Bergman-sorozatunk záróakkordjaként. Bergman nem rendezett krimiket, ez a film kivétel. Egy fiatalember meggyilkol egy prostituáltat, ez a kiindulópont. A nyomozás során megismerjük a múltat, megjelenik a feleség, az anya, a jóbarát és a pszichológus, és már rögtön benne is vagyunk a jól megszokott Bergman-birodalomban.

Tehát egy krimit látunk Ingmar Bergman módra. A döbbenetes az, hogy tényleg egyre izgalmasabbá válik a történet, minél többet megtudunk a példás polgári életet élő fiatalemberről, gondolatairól, titkairól és vágyairól. Mire Bergman kirakja a mozaik összes darabját, addigra nekünk is egy egészen döbbenetes kép áll össze.

Ez a film még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. 

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Jelenetek a bábuk életéből (r.: Ingmar Bergman, 1980) rövid tartalma: Peter Egermann meggyilkol egy prostituáltat. A film nem időrendi sorrendben próbálja kideríteni, mi lehetett a gazdag, jóképű polgár, Peter indítéka, akiről senki nem gondolná, milyen pusztító szenvedélyek között vergődik. Megjelenik előttünk az aggódó pszichiáter, a csodaszép feleség, a melegszívű anya, valamint a jóbarát, és már nem is annyira érthetetlen ez a tabuszámba menő bűntett.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 9

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 10

Ten Years Before: Franklin Mods és Kipu koncert

Mielőtt mindenki téli álomra hajtaná fejét, a feltörekvő hazai előadókat bemutató ten years before csapata lendületes és könnyen befogadható rockzenével fogja feldobni a hideg napokat a Franklin Mods és a Kipu közreműködésével.

Franklin Mods

------------------------------

A budapesti Franklin Mods olyan mai zenekarokat tart példaképként, mint az Arctic Monkeys, a Franz Ferdinand, a Foals és a Kasabian. Egyértelmű tehát a brit indie hatás, a felemelő gitártémákon túl zenéjükben az őket érő benyomások jutnak kifejezésre. 
Első EP-jüket ‘Inner Space In Total Mess’ címmel idén májusban mutatták be, amit Beke István segítségével rögzítettek. Ősszel már felléptek az A38 tetőteraszán, most decemberben pedig a ten years before keretein belül mutatkoznak be a Mika színpadán.
https://www.youtube.com/channel/UCJAA6Skd38Ian3x-TSOmjZA
https://www.facebook.com/Franklin-Mods-356277284558884/?fref=ts

Kipu
---------------------------
A jelenleg pécsi székhelyű, háromtagú Kipu hangos és lendületes rockzenét játszik. A zenekar mögött tartalmas évek vannak: 2008-ban a Fishing On Orfűn, majd 2010-ben a Magyar Dal Napján megrendezett tehetségkutatókat is megnyerték. Előzenekara voltak többek között a Kiscsillagnak, a Vad Fruttiknak, a Supernemnek. Felvételeik elkészültét olyan producerek segítették, mint pl. Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök), vagy Dióssy D. Ákos (Kispál és a Borz). Második nagylemezük 2016 elejére várható.
https://www.youtube.com/user/Kipuzenekar
https://www.facebook.com/kipuzenekar/?fref=ts

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
december 11

Shék ya: Revo Project DJ Set & Single Release Party

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 12

Super Starsky koncert - CSESZKÓ GAZDASÁGOS SZUPERSZTÁROK

Világslágerek ska-ritmusban.A 2011-ben alakult Super Starsky több ismert magyar zenekar tagjaiból állt össze azzal a céllal, hogy a legnagyobb hazai és világslágereket átültesse ska stílusba, a koncertek hangulatát pedig némi csehszlovák életérzéssel vegyítse, azaz kicsit visszahozza a táncdalfesztiválok és az esztrádműsorok világát. Azóta a zenekar meghívást kapott a Sziget fesztiválra, háromszor lépett fel a Gödör Klub szilveszterén (olyan zenekarok társaságában, mint a Kiscsillag vagy a Besh o drom), játszott a Petőfi Csarnok nagyszínpadán, és visszatérő vendég a legjobb budapesti klubokban. A Super Starsky a bizonyíték, hogy az agyonjátszott örökzöldeket nemcsak haknisan és lagzisan, hanem izgalmasan, zúzósan, pörgősen is elő lehet adni.
A zenekar tagjai:
Pálfi Kriszta - ének
Borovitz Tamás - ének
Szili Mikós - gitár
Mérges Norbert - basszusgitár
Kohut András - dobok
Lázár András - szaxofon
Pál Szabolcs - billentyű

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

700,- Ft
december 12

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 15

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

Szeretettel várunk partnereddel együtt a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára!
Fellép a Midlife Crisis zenekar, utána hajnalig buli.

Idén BKV jegyeket gyűjtünk, melyekkel a Budapesten élő menekült gyerekek és családjaik közösségi programokra való utazását támogatjuk.
A gyűjtőpontot a bejáratnál találod majd.

We kindly invite you and your partner to Menedék's Christmas Party.
The Midlife Crisis Band will be on stage, then the party will go on till dawn.
This year we ask you to bring metro (BKK) tickets with you. With donating tickets you help our clients participate at downtown activities.

Kezdés: 20:00

december 16

Mika Diplo Akadémia: NŐVÉR (r.: Ursula Meier, 2012)

Meg lehet-e vásárolni az anyai szeretetet? − teszi fel a kérdést Ursula Meier NŐVÉR című filmjében. Senki nem fog meglepődni a fogyasztásba belefáradni képtelen „szép új világunkban”, ha azt a választ kapjuk, hogy természetesen meg.

A történet szerint egy 12 éves kisfiú, miután semmi más esélyt nem lát nővére és saját maga létfenntartására, elkezd lopni a Paradicsomból. Mármint a síparadicsomból. Fent lop, lent túlél. Szép, ám nem túl bonyolult a hasonlat, amely leképezi a szegények és a gazdagok közötti társadalmi szakadékot. Itt ugyanis a gazdagok fönt vannak, a hegyekben pihengetnek, méregdrága síléceken csusszannak, s élvezik a porhó tapintását. A szegények pedig lent vannak, a hegy aljában lévő faluban élnek, de legalább a síparadicsom fogadóházának pincéjében, személyzetként sürögnek-forognak, dolgoznak. Az első jelenetek után már tudjuk jól, miről van szó: egetverő igazságtalanságról. A gazdagok paradicsomát a szegények pokla működteti.

A címszereplő, a kisfiú nővére, Léa Seydoux, aki Adéle élete 1-2. című filmmel beírta magát a filmtörténetbe, az idei év végén a legújabb James Bond-filmben menti meg konkrétan James Bondot, a nővér szerepében nem volt túl könnyű dolga, mert egy igen keményen deviáns személyiséget kellett a vászonra kanyarítania. Mondanom sem kell, elég jól sikerült neki.

A film után beszélgetünk a látottakról, majd még koccintunk is egyet.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A NŐVÉR (r.: Ursula Meier, 2012) rövid tartalma: Svájc, luxus síparadicsom, szikrázó napsütés. A 12 éves Simon (Kacey Mottet Klein) az alatta lévő sötét, sivár, ködös völgyben, az ipari városrészben él munkanélküli nővérével (Léa Seydoux). A kissrác egy jobb élet reményében mindennap felmegy a felvonóval a fényűző sí-világba, hogy a gazdag turistáktól sífelszerelést lopjon, majd szerzeményeit a helyi gyerekeknek adja el. Amikor egy minden hájjal megkent vendégmunkás (Martin Compston) partnerévé válik ebben, a felvonón tett utazásai beláthatatlanul veszélyessé válnak a kis tolvaj számára. Eközben nővérével való kapcsolata is válságba kerül, ezért Simon fent egy gyerekeivel odalátogató gazdag angol nő (Gillian Anderson) társaságától reméli a menedéket. Eközben van valami, amit még csak nem is sejtünk Simon hideg és szívtelennek tűnő nővéréről.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 16

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 17

The End szuperkoncert

December 17-én, csütörtök este egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar.
És hogy kik is ők? A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapítottták zenekarukat és azóta kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen! Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes

Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Blues Train), Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Golovics Ferenc (Kollaps, ex-The Puzzle), Némedi Árpád, Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

https://www.facebook.com/theend.kaposvar

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 18

A Mika 5 éves szülinapi bulija Drums koncerttel, DJ Mezősimánnal és Vajdai Vilivel

Idén decemberben lesz a Mika Tivadar Mulató 5 éves. Szeretnénk ezt az évfordulót méltóképpen megünnepelni.
Az este folyamán fellép a DRUMS zenekar, majd hajnalig tartó buli DJ Mezősimánnal és Vajdai Vilivel.

A belépés természetesen ingyenes.

DRUMS ZENEKAR
A Drums 1991-ben indult el. Alapító tagjai Vázsonyi János (szaxofon), Molnár Gábor (dob), Lang András (zongora), Mogyoró Győző (ütősök) és Patyi Sándor (basszusgitár). Patyi Sándort később Szkladányi András basszusgitáros váltotta. A zenekarnak 3 lemeze jelent meg.

A zenekar a 90-es évek szubkultúrájából nőtt ki, rendszeresen játszottak a "Tilos az Á"-ban, az Egyetemi Színpadon, a Hold-ban és a Szentendrei Dalmát Pincében. Innen vezetett az út a Sziget Nagyszínpadára, klubokba és fesztiválokra országszerte. Több turnén vettek részt külföldön.
Talán legemlékezetesebb koncertjük Al Dimeola előtt, a Pozsonyi Jazz fesztiválon volt 1997-ben.

"Születő" zenét játszanak, ahol nagy szerepe van a pillanatnak. A világzene egyik első magyarországi képviselői, zenéjükre nagy hatással vannak a magyar, délszláv és balkáni népzene mellett a jazz meghatározó áramlatai is: Miles Davis, Keith Jarrett, John Mclaughlin, Herbie Hancock, John Coltrane.

Kezdés: 20:30

december 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F) & Ramses Hoppa (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (Fr) és Ramses Hoppa (NL) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (Fr) and Ramses Hoppa (NL).

Free entry.

Kezdés: 22:00

december 23

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 24

Puszi koncert szenteste

Immár hagyomány, hogy szenteste a Puszi együttes a Mika Tivadar Mulatóban koncertezik. A Puszi Együttes budapesti, de nem ezért jó fejek. Szívük gyémántból van és ropogva ver. Zenéjükben ég a tűz, ha meghallod delejes vonzerőt érzel. A Csókolom Zenekar férfitagjainak együttese további 2 taggal kiegészülve. Menő, pesti, disco, sláger, tábortűz, beat, funky, rock, dal, party. A Puszi zenészei a HajtiPajtis fiúk Spenót és Lackó gitárokon, Székely Balázs hegedűkészítő mester dobon, Tóth Marci húzóember szintetizátoron játszik valamint Dj TG Lupin rakja a lemezeket, kapcsolgatja a japán elektronikus zenei herkentyűket és teszi korszerűvé a megszólalást. Ötszólamú vokál, hangszercserék és koreografált színpadi mozgás dobja fel az előadást.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 26

Christmas Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a Lapidem (FR), Ramses Hoppa (NL) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.

Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by Lapidem (FR), Ramses Hoppa (NL) and LAYDNA (HU)

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00

Kezdés: 22:00

december 28

Mátyás Attila akusztikus koncert

Mátyás Attilát legtöbben a mára már kultikussá vált F.O. System, a mocskos rock 'n' rollt játszó Sex Action vagy a pszichedelikus hangzásvilágú Agnus Dei énekes-gitáros frontembereként ismerhetik.A zenész 2006 óta leginkább saját zenekarával a Mátyás Attila Band nevű formációval játszik. Nemrég jelent meg negyedik szólólemeze, Karma címmel. Legkedveltebb dalait, a lendületes gitárzenét játszó saját csapat fellépései mellett, mostanában már akusztikus koncerteken is hallhatja a közönség, legutóbb az A38 hajón adott elő saját dalokat akusztikus csapatával.

Belépő: 1000 HUF

https://www.facebook.com/MatyasAttilaBand/?fref=ts

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 29

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az idei Everness fesztiválon debütáltak. A zeneszerző Soma és Schlosser András, a hangszerelő Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven Soma írta.

Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb maga a lélek megérintése, és felszabadítása, és a minőségi szórakoztatás. Úgy érzi, hogy idővel egyre inkább jellemző lesz rá a „lélek zene”, ebben szeretne mélyülni. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás és a játékosság. A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, néhol a rock és az avantgarde stílusjegyeit is hallhatjuk, de alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, fokozatos építkezés után jön a tetőpont, a kiáradás, majd a feljövetelhez képest gyorsabb lemenetel jellemzi az ívet, végül a közönséggel való összekapcsolódás. A zene egységélményt, összekapcsoltságot teremtő lehetősége olyan adomány, amit öröm kihasználni.

A hangszerek: gitár, bőgő, dob, szaxofon és elektromos szaxofon, pianínó, és helyenként elektronika (groove boksz).

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés
Újváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
december 30

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time!

Kezdés: 20:00

december 30

Pre NYE I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 31

Tilos Rádió Szilveszteri Házibuli

A Mika Tivadarban két helyszínen szól majd a zene, az utcáról nyíló vendégtérben táncoltatós bulizenéket, míg egy szinttel lejjebb, a koncertteremben, ugyancsak táncos, de inkább „party-style”-t hallgathattok.

A földszinten 22:30-tól 24 óráig Dynamite Dudes (Rockabilly - Blues - Country - Brutalbluegrass - Hillstomp Boogie) koncert lesz, ők játsszák a himnuszt is, aztan djk-kel folytatódik a buli. A belépőjegy, amellyel egyben Tilos Rádiót támogatjátok, mindössze 1000 Ft lesz.

After last year's success Tilos Radio is back at Mika on New Year's Eve! This year it'll be even better! Best DJs, best people, best party in town!

Fent/ Upstairs
20:00-21:00 Qtewly
21:00-22:30 Sztyepp
22:30-23:45 Dynamite Dudes koncert
23:45-02:00 Clairvo & Nixon
02:00-03:30 Vida Toni
03:30-04:30 Bahama Kaosz
04:30-06:00 Yinna

Lent/ Downstairs
21:00-22:00 Beata Pozitiva
22:00-23:30 Bassdroid + In:Form
23:30-01:00 Carl Oh + Raw-Soul
01:00-02:30 Matzuga + MM
02:30-04:00 Drs
04:00-05:00 Azaki

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 6

Mika Diplo Akadémia: BORGMAN ( Alex van Warmerdam, 2014)

Mit tennénk, ha egy napon arra ébrednénk, hogy beköltözött valaki a házunkba? Mondjuk egy hajléktalan. És mit tennénk, ha több, most ki nem fejtett okból, nem lennénk képesek kidobni?

Holland thrillert kevésszer lát az ember, igazából el sem tudjuk képzelni, milyen az. Hát, ez a film viszont minden képzeletet felülmúl, minden határon túlmegy, minden furcsaságon túltesz. Nagyon bátor, nagyon társadalomkritikus, nagyon szemtelen egy mű.

A filmklubvezető, Csejk Miklós, azért tartja ezt a filmet az idei év legjobb bevezető alkotásának, mert valószínűleg ilyen évre lehet majd számítani. Ez a film úgy szürreális, hogy közben meg nem az. És felteszi azt a nem is annyira egyszerű kérdést, mit lehet megcsinálni egy átlagos emberrel. A film egészen furcsa módszerrel döbbent rá arra, ami a legnagyobb probléma ma kultúrkörünkkel.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A BORGMAN (r.: Alex van Warmerdam, 2014) rövid tartalma: A sokkoló és felkavaró fekete komédia hőse Camiel Borgman, az elbűvölő, ugyanakkor titokzatos csavargó. Amikor bekopogtat egy felső középosztálybeli holland család házának ajtaján, már a puszta megjelenésével is viszályt szít a férj és a felesége között. És ez még csak a kezdet, a csavargó ugyanis rövid idő leforgása alatt teljesen felbolygatja a mintacsalád életét, és átveszi a parancsokságot az otthonukban. Ezzel egyre különösebb és fenyegetőbb események veszik kezdetüket.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 6

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time
POSTS
Write PostAdd Photo/VideoCreate Poll

Write something...
News Feed

Kezdés: 20:00

január 7

Acoustically Driven by Heep Freedom - Uriah Heep Tribute Band

A 2016-os évet nem is kezdhetné a februárban 3. születésnapját ünneplő zenekar jobban, mint egy olyan koncerttel, amilyet korábban még nem csinált. Ezúttal az akusztikus nóták kerülnek előtérbe, vagy a nem akusztikus dalok áthangszerelt verziói, lesz tehát sok-sok meglepetés, érdekes zenei megoldás. A Uriah Heep életművében nagyon sok olyan elem van, amelyet érdemes színpadra vinni egy ilyen fellépésen, így változatos, izgalmakban bővelkedő koncertre számíthatnak az érdeklődők. A Mika Tivadar Mulató profi hang- és fénytechnikával, kellemes atmoszférával, és könnyű megközelíthetőségével nagyszerű helyszín ehhez az eseményhez. Minden Uriah Heep fanatikust, illetve akusztikus zene kedvelőt szeretettel várunk!

http://heep-freedom.hu/

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 8

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 9

Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes! 

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015), Bollywoodi vígjáték 159 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Kabir Khan
Főszereplők: Salman Khan, Kareena Kapoor
Zene: Pritam
Egy néma kislány elkeveredik édesanyjától Indiában, de szerencséjére találkozik a Hanumán hívű Pawannal, aki a szárnyai alá veszi, és elhatározza, hogy megtalálja a szüleit. Pawan azonban nem is sejti, hogy mit vesz a nyakába, miközben éppen szívszerelme apját kellene meggyőznie arról, hogy képes megállni a lábán, á mitt a kislány, akiről kideürül, hogy nem csupán húsevő, de muszlim, sőt mi több, pakisztáni is… Bollywood szokásához híven ismét egy érzékeny témát jár körül az Indiából Pakisztánba vezető úton, természetesen a legnagyobb sztárokkal felvértezve, énekkel, tánccal fűszerezve.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vyX4toD395U
Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=zd-VtZAUF-I 

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes.

In English:
The Budapest Bollywood presents
New Year special! Bollywod Party and film screening on 9th of January, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot at the Mika Tivadar Mulató
18.30 Film screening: Khoobsurat (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Bajrangi Bhaijaan (2015)
Bollywood romantic comedy 159 min, Hindi with Hungarian subtitle
Director: Kabir Khan
Stars: Salman Khan, Kareena Kapoor
Music: Pritam

A little mute girl from a Pakistan village gets lost on her return back from a trip to India. In Kurukshetra, she meets Pawan - a devout Hanuman Bakth - who is in the midst of a challenge posed by his lover's father. In trying to discover her parents, he develops an unshakable bond with the kid. He tries to get into Pakistan through a path righteous to his conscience and later, with a smart Pakistani news reporter for company and makes the search, a story that captures the imagination of the public in both countries. (imdb.com)

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vyX4toD395U
Music: https://www.youtube.com/watch?v=zd-VtZAUF-I

Free entry.

Kezdés: 18:30

január 13

Mika Diplo Akadémia: TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ (David Cronenberg, 2014)

Ha meghalljuk azt a szót, hogy Hollywood, akkor a siker, pénz, csillogás jut az eszünkbe, aminek természetesen semmi köze nincsen a hollywoodi álomgyár igazi hétköznapjaihoz. Csak olyan nagy kaliberű filmrendezők, mint David Lynch, Brian De Palma és a Coen testvérek mernek a hollywoodi valóságról mondani bármit is. Például azt, hogy ez a hely a földi pokol.

Most a sorba Cronenberg is beállt, és vászonra vitte a maga Hollywood értelmezését. A maga álomgyár-rémálmát. Miközben kőkemény társadalomkritikát is gyakorol. Arról a világról, ahol a legnagyobb bűn az öregedés, a filmtörténet egyik legmerészebb provokátora, a film rendezője, David Cronenberg így beszél:

„Bruce Wagner írta le a legjobban Hollywoodot, amikor a halott istenek városának nevezte. Mint az ókori fáraók, a sztárok is a halhatatlanságot célozzák meg filmkockákra és pixelekre égetve önmaguk arcképét. Mindeközben mindenki azon dolgozik, hogy fenntartsa ezt a belterjes rendszert, amely hisztérikus lányokat és drogfüggő fiúkat termel, és amely végül el is pusztítja gyermekeit.”

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ (r.: David Cronenberg, 2014) rövid tartalma: A Weiss-család egy tipikus hollywoodi dinasztia: az apa, Stafford (John Cusack) korábban egy önsegítő program kidolgozásával vált sikeressé; míg az anya, Cristina (Olivia Williams) ideje nagy részében 13 éves fiuk, a gyereksztár Benjie karrierjét egyengeti. Stafford egyik páciense a színésznő Havana (Julianna Moore), aki arról álmodozik, remake-et készít a filmnek, amely a '60-as években sztárrá avatta édesanyját, Clarice-t (Sarah Gadon). Az asszony már nem él, ám éjjelente még kísérti lányát. Benjie nemrég jött ki a rehabról, ahol 9 éves kora óta kezelték, illetve nővére, Agatha (Mia Wasikowska) is épp ez időben lép ki a pszichiátria kapuin, ahová piromániája miatt utalták be.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 13

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

január 15

Recycle Hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 16

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 20

Mika Diplo Akadémia: Titkok Párizsban (Pawel Pawlikovski, 2011)

Filmklubunkban november végén mutattuk be Pawel Pawlikovskinak az IDA című kitűnő Oscar-díjas (2015) művészfilmjét. Pawlikovski akkor még Andrzej Wajda nyomában járt, most viszont egy thriller kerül tőle terítékre.

A Titkok Párizsban szereposztása is briliáns: Ethan Hawke és Kristin Scott Thomas látható a főbb szerepekben. Douglas Kennedy regényéből nem kicsit izgalmas film kerekedett, különös világot vetít elénk a vászonra Pawlikovski, olyat, amelyben már nem is tudjuk, hogy mi a valóság és mi nem.

Egy olyan abszurd világot látunk, amelyben minden megtörténhet. Ráadásul egy nem kicsit bonyolult filmről van szó, olyanról, amit aztán nem könnyen lehet elfelejteni.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Titkok Párizsban (Pawel Pawlikovski, 2011) rövid tartalma: Tom Rick, az amerikai főiskolai tanár Párizsba menekül a pletykák elől, ami az állásába került. Szeretné újra egyenesbe hozni az életét, visszaszerezni az elhidegült felesége és a lánya szeretetét. A dolgok azonban nem a legjobban alakulnak. Biztonsági őrként kénytelen dolgozni, hogy megéljen, és kétes hírű külvárosi hotelben lakik. Ám minden megváltozik, amikor Margit, a titokzatos nő besétál a férfi életébe. Szenvedélyes kapcsolat bontakozik ki közöttük, amely megmagyarázhatatlan események sorát indítja el.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 20

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

január 21

Grabanc és Patent koncert

Grabanc
A Grabanc egy nagy múltú, hírhedt, hat tagú instrumentális banda. Zenéjükben keveredik a pszichedelikus dzsesszes űr funk, elektrokikus zenével fűszerezve, a goával és a rockkal. Az élvezetért csinálják,a zenén keresztül kommunikálnak közönségükkel, akiknek megadzsúl energiákat adnak koncertenként. Egy idő után részesei lesztek annak a hömpölygő masszának, ami csak akkor jön ki az emberekből, mikor ennyire ősi ösztönöket ébreszt fel valami. Mindenkin a boldogság látszik, pont az az érzés, amit életed minden percében érezni akarsz. Felszabadultan, örömmel, egymásra mosolygósan kellemes állapot, amiről azt érzed, hogy ez most így van rendjén és a világ tulajdonképpen a legjobb irányban halad. Látod, hogy a körülötted lévő embereknek sem kellezt magyarázni, hiszen érti, érzi ő is a zsigereiben, mert a zene bekúszott a bőre alá és elérte a lelkét.

Zene itt : http://grabanc.bandcamp.com/
Próbafelvételek, izgalom itt: https://soundcloud.com/grabanc
Videoklip itt: http://www.youtube.com/
Koncert itt: http://www.youtube.com/
Like itt: https://www.facebook.com/grabanc?fref=ts

Patent
(lekváros funk alternatív szájízzel)

A zenekar 2008 eleje óta írja funk és pop-rock alapokon hempergő számait, magyarul, bármiről, ami megfogja őket. A 2009-es házi készítésű Belépő után elkészült tavaly év végére első stúdióanyaguk, a 3 számot tartalmazó EP, a Tökélets. Hallgassatok bele:
http://soundcloud.com/patent-patent-t-k-lets-

További olvasnivalók, hallgatnivalók:
https://www.facebook.com/patent
www.patentzenekar.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 22

A.K.T. koncert

Az A.K.T. színész-zenekar 2005 novembere óta létezik. Kicsit megkésve most ünnepli 10. születésnapját. A produkció a Merlin Színházból indult ki, a „Francia sanzonkoncertet” követte egy olasz, majd egy magyar repertoár. A műsorok nem csupán, sőt főként nem sanzonokból állnak. Jellegzetesen egységes hangzású dalok váltják egymást, olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el színésznők tolmácsolásában, élő zenekari kísérettel, számos show elemmel tarkítva. A koncertek egyszerre jelentenek nosztalgikus és bulihangulatot. Az A.K.T. a budapesti zenei klubok állandó vendége, illetve számos kulturális, képzőművészeti, színházi és zenei fesztivál résztvevője: Művészetek völgye, Francia Utcabál, Múzeumok Éjszakája.

A zenekar alapító tagjai: Nemes Szabina, Miklusicsák Alíz, Palóc Eszter, Takács Paulina

„…. egy színésznők alkotta, cseppet sem alkalmi formáció, egyedi hangzásvilággal és olyan időtálló feldolgozásokkal, amik bizony igencsak megdobogtatják az ember szívét és elcsavarják a fejét, nos, ez bizony ritka. Pláne idehaza…..” (Balajti Péter, music.hu, 2013)

A születésnapi koncert fellépői-vendégei:
Zongora: Almann Gergő, Darvas Kristóf, Harmati Máté, Kiss András, Simon Attila
Dob: Beöthy Árpád, Molnár Mátyás
Fúvósok: Rontó Lili, Németh Kriszta, Grénus Tímea, Nemes Janó, Harmati Sebestyén
Basszusgitár: Horváth Gábor
Ének: Domján Anna, Nemes Szabina, Miklusicsák Alíz, Palóc Eszter, Takács Panka

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
január 22

French Connection w/ DJ Maandjet & SelectorKA

Esti francia zenei trip retro, sanzon, rock, pop, hip hop, rap, jazzy house, electro.
Francia zenei válogtás a Mikában: Serge & Charlotte Gainsbourg, BB, Michel Legrand, Vive La Fête, Zaz, Babylon Circus, Zoufris Maracas, Cœur De Pirate, MC Solaar, DJ Cam, Wax Tailor, Guts, St Germain.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 23

Sudden Bunny koncert

A SuddenBunny Zenekar 2013 végén alakult. Népszerű rock, illetve pop dalok rock feldolgozásai találhatóak a zenekar repertoárjában. Az elmúlt két év alatt a csapat megjárta az EFOTT-ot, a Víz Zene Virág fesztivált, de legtöbbször a Budapesti klubokban lép fel. Hangzásvilágának meghatározó elemei a billentyű, a műfajban szokatlan trombita, illetve a 4 fős vokál.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

január 23

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 23:00

január 25

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet.

A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb.

A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts
Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

január 26

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
január 27

Mika Diplo Akadémia: ÉN ÉS TE (Bernardo Bertolucci, 2013)

Bernardo Bertolucci neve igazi védjegy a filmtörténetben. Ha bor lenne Bertolucci, akkor olyan évjárat lenne, amikor nagyon jó termés született, mert egész évben sütött a nap. Kevesen tudják, de (többekkel) ő írta a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Azt már azért sokkal többen tudják, hogy az Utolsó tangó Párizsban rendezője is volt. A film a 70-es évek botrányfilmjeként vonult be a filmtörténelembe, ma már kultikus darab. Marlon Brando jutalomjátéka. Aztán később igazán nagyot az Álmodozókban dobott. Ez a mostani film ezt az Álmodozók vonalat folytatja. Bertolucci nagyon sokat tud arról, mi kell ahhoz, hogy egy kamasz egyszer csak felnőjön. De úgy tűnik, hogy arról is nagyon sokat tud, mi kell ahhoz, hogy egy kamasz legalább egy kis időre jól érezze magát. Az ÉN ÉS TE rövid időn belül egy generáció kultikus filmje lesz. Minden kamasz és minden kamasz lelkű felnőttnek kötelező ez a film, amelyet a filmklubvezető, Csejk Miklós filmtörténész kiemelten ajánl mindenkinek, aki még nem felejtette el, milyen volt a saját kamaszkora.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

ÉN ÉS TE (r.: Bernardo Bertolucci, 2013) rövid tartalma: A kissé magának való tinédzser, Lorenzo (Jacopo Olmo Antinori) azt hazudja otthon, hogy síelni megy az osztálytársaival, helyette azonban leköltözik a pincébe. A fiú a külvilágtól végre elzárva csak maga lehet. Lustálkodhat, pihenhet, leselkedhet, vagy éppen zenét hallgathat és olvashat. Arra a legkevésbé sem számít, hogy tervét megzavarják. Váratlanul betoppan 23 éves féltestvére, Olivia (Tea Falco). A lányt szinte nem is ismeri, és első ránézésre aligha lehetnének különbözőbbek. Ő a problémás pasikat és a drogokat habzsolja, amelyek lassan felemésztik. Lorenzóhoz hasonlóan Olivia is menekül a világ elől, és sokkal esendőbb, mint amilyennek tűnik. A fiúnak egy csapásra fel kell nőnie, hogy megmentse nővérét függőségeitől, illetve leginkább önmagától.

A Mika Diplo Akadémia, a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának „szabadegyeteme” (szerdánként 19 órától) szociális, feminista és ökológiai témájú filmínyencségekkel, vagy a filmtörténet legjelentősebb és legnagyobb hatású klasszikusaival, valamint régi vagy mai kultikus szerzői- vagy botránymozikkal, továbbá kulturális tendenciákat, társadalmi problémákat bemutató értékes, érdekes és szórakoztató filmekkel, és persze havonta egy Ingmar Bergman-alkotással jelentkezik a Mika Tivadar Mulató pincehelyiségében.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 27

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

január 28

Delirium Falcon és The Whu koncert

The Whu
A "The Whu" Magyarország első és egyetlen Who cover zenekara 2015 nyarán állt össze.
A brit rocklegenda hatása a mai zenére lépten-nyomon tetten érhető - az indie zenekultúra is részben a Who-ból gyökeredzik - munkássága Magyarországon mégis kevésbé ismert. Ezt a tarthatatlan állapotot igyekszik felszámolni a The Whu, koncertjein a Who valamennyi korszakát megidézve 1964-től napjainkig. A Maximum Rhythm & Blues végre Magyarországon is dübörög újabb hívőket szerezve a Mod Isteneknek.

A zenekar tagjai:
Takáts Máté - ének (Hungarian Pink Floyd Show)
Michael Zwecker - dob (Poster Boy, ex-Kispál)
Fehér Zoltán "Szegecs" - basszus (Poster Boy, Starmans)
Encs Mihály - gitár (ex-Supersonic)
Vígh Szabolcs - gitár

Delirium Falcon
Az MC5 és minden, ami erről az eszünkbe juthat. A Delirium Falcon a legendás detroiti zenekar hazai helytartója. Megszólaltatja Motor City protopunk- és garage-szcénájának válogatott dalait és sokmindent, ami innen fakad. "Sodró elejétől végig!" - mondják a több bandát megjárt tagok, akiknek igazi szívügye a Delirium Falcon és nem is lehet szerintük jobb koncertkezdés a világon, mint belekiabálni a mikronba: "Kick Out The Jams”

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
január 29

Czutor és a Dívák Tarján Zsófival

A Czutor és a Dívák egy akusztikus koncertsorozat Czutor Zolival és a hazai könnyűzene jobbnál jobb énekesnőivel. A koncertsorozat második állomása a Mika Tivadar Mulató, ahol Tarján Zsófi csatlakozik Zolihoz. Amire számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
január 29

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 30

BACK 2 DA GOLD $CHOOL! - Hip Hop Farsang w/ GYöReMiX! (ViNYL oNLY)

Eljött az új év és ezzel együtt végre annak is a napja, hogy felkerüljön a fejre Kangol sapka, aranylánc a nyakra.
Újra szólnak a hangfalakból a Golden Era: 80-as/ 90-es évek.
A vinyl-hegyek NWA-től > a Wu-Tang-en, Snoop Doggy Dogg-on át > a Tribe Called Quest-ig érnek!

Érkezz jelmezben éjfélig és WELCOME DRINK-kel várunk!

*FRee eNTRY / iNGYeNeS!*

Kezdés: 22:00

február 1

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 2

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
február 3

Mika Diplo Akadémia: JÖN HAROLD! (norvég film, r.: Gunnar Vikene, 2014)

Ha egy norvég asztalos, bútorkereskedő, akinek már sok felmenője ebben a szakmában boldogult a hideg skandináv égbolt alatt, dühös lesz az IKEÁ-ra, akkor biztosak lehetünk abban, hogy itt kő kövön nem marad. Ráadásul vegyük figyelembe, hogy az IKEA svéd, főhősünk meg norvég, és bizony ez is okoz némi konfliktust, de a legnagyobb baj az, hogy éppen a kicsi, de mégis majdnem félszáz éves boltja mellé épül a legújabb és Norvégiában legnagyobb IKEA nagyáruház, ahol persze rosszabb a minőség, de jelentősen kisebb is a bútorok ára. Mit csinál ilyenkor végső elkeseredésében az idős tulaj, aki úgy érzi, hogy a felesége halála miatt már nincs is mit veszítenie? Elrabolja az IKEA alapító-tulajdonosát, Ingvar Kampradot, ami sikerül is neki igen könnyen. Innentől kezdve remek párbeszédekben lehet része annak, aki szereti a fanyar és keserű skandináv humort. Ráadásul az idős ember embert próbáló kalandjához egy kamaszlány is csatlakozik.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A JÖN HAROLD! (norvég film, r.: Gunnar Vikene, 2014) rövid tartalma: Harold (Björn Sundquist) már negyven éve ugyanazt a kis családi vállalkozását vezeti feleségével: bútorokat értékesítenek egy norvég kisvárosban. A nyugdíjas korhoz közelítő férfi hirtelen a csőd szélére kerül, amikor a svéd IKEA éppen Harold bútorboltjának a szomszédságában nyitja meg legnagyobb norvég üzletét. Harold viszont nem hagyja, hogy élete munkáját nyom nélkül eltörölje a multi, hogy a tömörfa bútorok helyét végérvenyesen átvegyék a lapraszerelt konfekciók: pisztolyt ragad és nekivág Svédországnak. Azt tervezi, hogy elrabolja az IKEA alapítóját, Ingvar Kampradot (Björn Granath) és bosszút áll. Az eszelős ötlet végrehajtásában segítségére lesz egy svéd tinédzserlány, Ebba (Fanny Ketter), akivel út közben ismerkedik meg.

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 3

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 4

Eugénia farsangi koncert - ELMARAD!!!

Kedves Vendégeink! Az Eugénia Formáció koncertje a zenekart érintő váratlan családi tragédia miatt sajnos elmarad.

A zenekar 2008 nyarán született, miszerint az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszer ízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, anno „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsíratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészjányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok síratóspunkosítását. Az Eugenia zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik sok vidámsággal fűszerezve.

A muzsikus farsangi lelkek:

Miklusicsák Aliz – ének
Fazakas Júlia – ének
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid- basszusgitár
Varga Péter – mandolin
Rontó Lili – szaxofon
Beöthy Árpád – dob
Katona László - ének, basszusgitár és örökös sztárvendég

románobalkánikósírvavigadóspunk (román, szerb, orosz, lengyel dalok)

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

600,- Ft
február 5

Űrfarsang / Space Costume Party

Itt az űrfarsang, öltözz fel bármilyen űrdivat szerint, lehetsz Pirx kapitánytól kezdve Han Solón keresztül Mr. Spockig bárki, bármelyik galaxisból, bármilyen bolygóról származó, bármelyik fajhoz tartozó űrlény, de lehetsz sima űrhajós is, lényeg, hogy valahonnan az űrből gyere. Hajrá E.T.-k és Darth Vaderek, Gagarinok és Farkas Bercik, várunk benneteket!
Az űrzenéről űr DJ-k: Galactic Jackson és segítője, Max Sinclair gondoskodnak. (Special Space Vinyl Set)
Az éjfélig jelmezben érkezőknek welcome drink jár.
Nanu, nanu!

A belépés ingyenes.

Space Costume Party
Here is the Space Costume Party, dress up in any space style, you can be Hans Solo or Mr. Spock, anybody or anything from any galaxy and any planet, you can be an alien or a simple astronaut, one thing is important: come from SPACE! Come on, E.T.s, Darth Vaders and Gagarins, see you at Mika!
Our Space DJs: Galactic Jackson and Max Sinclair. (Special Space Vinyl Set)
Arrive in costume until midnight and we'll give you a welcome drink!
Nanu, nanu!

Free enrty

Kezdés: 22:00

február 6

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

február 8

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 8

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 10

Mika Diplo Akadémia: EGYÜTT AZ ÉG ALATT (német film, r.: Jan Schomburg, 2011)

Igencsak fordulatokban gazdag film az Együtt az ég alatt. Egyrészt nekimegy annak a tabunak, amely arról szól, hogy megismerhetőek vagyunk, gondolkozásunk változatlan, van szenvedélyes és nyugodt feleség, férj vagy szerető. Aztán, ha egy művész nekimegy ennek a tabunak, akkor aztán dől minden, mert általában kiderül, hogy nem vagyunk se ilyenek, se olyanok. A szituációk, az élethelyzetek, a velünk lévő emberek hozzák elő belőlünk a kalandort vagy az unalmas embert. Arról már nem is beszélve, hogy mindenkinek a tudat alattija, a fantáziája és vágyai teli vannak lehetséges forgatókönyvekkel. Amelyeket vagy megvalósítunk vagy nem. Amelyeket vagy kihozunk egymásból vagy nem. Együtt vagyunk tehát mindannyian az ég alatt, és még az is lehet, hogy nincsen olyan sok különbség a vágyaink és a fantáziáink között. Szerepeket játszunk, és ha nem jó már nekünk az adott szerep, ha nincsen igazán figyelő párunk, aki képes reagálni rezdüléseinkre, aki képes figyelni ránk, akkor aztán elszabadul a pokol.

Az EGYÜTT AZ ÉG ALATT (német film, r.: Jan Schomburg, 2011) rövid tartalma: Martha és Paul látszólag tökéletes boldogságban élnek. A férfi karrierje felívelőben van, elnyert egy remek állást is, így épp a napfényes Marseilles-be költöznek. Martha élete azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor két rendőrbiztos megjelenik nála és közlik vele: férje, Paul öngyilkosságot követett el. A nő a temetés miatt elkezdi megkeresni férje ismerőseit, s lassan rá kell döbbennie, hogy Paul éveken át, folyamatosan hazudott neki. A férjéről s a kapcsolatukról magában őrzött kép teljesen átértékelődik Marthában, akinek így még nehezebb szembenézni Paul elvesztésével. Hamarosan megismerkedik Alexanderrel, aki előtt titokban tartja szenvedését.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 10

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 11

Ten Years Before: I Am Soyuz és Duke Bluebeard koncert

Egy évesek lettünk! Ennek örömére, ismét két igazán különleges énekes-dalszerzőt mutatunk meg február 11-én, csütörtökön. I am Soyuz ukuleléjére az összes kikötött lufi kiszabadul és a magasba száll a boldogságtól, míg Duke Bluebeard akusztikus gitárjával és szentimentális, lírai dalaival újjáéleszti az elfújt szülinapi gyerta lángját.

►► I Am Soyuz ►►
------------------------------
2012-ben indult félig stockholmi, félig budapesti projekt multi-instrumentalista énekes-dalszerzője - ügyesen lavírozva a világjárás, zenélés és mosolygós arcok között - már többször fordult meg itthon a koncert-, és fesztiválszezon ideje alatt ukulelével, gitárral, melodikával, vagy épp omnichorddal felfegyverkezve bezsebelni a neki járó elismerést loop pedál segítségével, ügyesen építkező, fülbemászó dalaival.
Filozófiája és zenéje tökéletes harmóniában vegyül: szerinte, ha el is vesznénk egy űrhajóval távol a Földtől és már az oxigén is fogyóban lenne, akkor sem a fagyos rettegés, hanem valami megnyugtató melegség töltené be a lelkünket.

https://www.youtube.com/channel/UCngkmcchJacETpGq7-ObmRw

►► Duke Bluebeard ►►
---------------------------
Bartók híres operája után választott névvel, saját meghatározása szerint folk-pop műfajban alkotó budapesti énekes-dalszerző. 2015-­ben jelent meg két számos single­je ”D. B.” címmel Zanzingerrel és Upor Andrással közösen jegyzett, saját alapítású Lone Waltz Records­nál, amit márciusban megjelenő nagylemeze, a „Friend or Foe” követ.
A hazai underground ismert tagja, számos mellékprojektben tevékenykedik és közreműködik. Megfordult a 2014-es Rakéta Fesztiválon is, ahol szóló munkásságáért az EST.hu “a nem túl zsúfolt egy szál gitáros dalszerző-énekes szcéna nagy reménysége”-ként méltatta.

http://dukebluebeard.bandcamp.com/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
február 12

A Hello Wood bemutatja: SZESZTILALOM Party

Jelmezes buli a 20-as évek jegyében. Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!

Zene: Elliot & Séf

Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

február 13

Nagy Edi Project

A hip-hop és trip-hop alapokra épülő dalokhoz az akusztikus zenekar minden tagja más és más világból tesz hozzá fűszerként: a soul és r'n'b mellett a jazzből, a komolyzenéből, de a népzenéből, világzenéből is megjelennek elemek. Ebből a sokszínűségből és a vallomásszerű dalszövegekből születnek a különleges hangulatú dalok.

Nagy Edi - dalszöveg, ének
Bécsy Bence - gitár
Gilinger Ádám - cajon, csörgők
Heigl László – nagybőgő
Kertész Endre - cselló

A résztvevők között kisorsolunk egy Valentin-napi italt, amit a nyertes a helyszínen fogyaszthat el Edivel és/vagy a srácokkal. 

Belépő: 900 Ft

Kezdés: 21:00

900,- Ft
február 13

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 15

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 16

100-as klub Surf Rock: Cannibal Mosquitos (FR), Surf Trucker, The Keeymen

20:30-21:00 Surf Truckerz - kamionos surf rock, surftruckerz.bandcamp.com
21:20-21:50 The Keeymen - kém surf 
22:10- Cannibal Mosquitos *FR* - moszkitó surf, soundcloud.com/el-cannibal-cannibal-mosquitos

Három instrumentális surf rock zenekar a febr. 16-diki 100-as Klub terítékén. Magyar részről nyit a négy kamionsofőr alkotta Surf Truckerz, kik "Kerékcsere a szakadék szélén" c. orgonával felturbózott rockosabb hangzású kislemezüket tárják elénk. Másodikként a pesti kulcsfigurák kém szörfer zenekara, a Keeymen hasít. Épp első nagylemezük stúdiózásáról lógnak meg egy kis időre. Aztán jön az est főzenekara, a dél-francia lápvidék legjobb surf triója, avagy a Cannibal Mosquitos. Szúnyogoknak öltözött vad és intenzív instrumentális muzsikus raj, The Mummies, Link Wray és Man or Astro-man? zenéjén nevelkedtek, de nem vetik meg a theremint vagy az egyéb érdekes effekteket sem. Új "Cannibal Mosquitos Surprise Attack" című 9 számos nagylemezüket turnéztatják most Európa szerte, és így keverednek el végre hozzánk is! Aki egy kicsit is érdeklődik a surf műfaj iránt, annak kötelező a látogatás! A francia zenekar szállását az Instant Groove! party hostel biztosítja.Hálás köszönet érte!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
február 17

Mika Diplo Akadémia: NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009)

Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben játszódik a film, amely bemutatja, hogy abban a kaotikus korban négy, egymás számára teljesen idegen nő hogyan képes valódi emberi kapcsolatra. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem mehetnek. Itt ismerik meg egymást. A film felteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy bezártságuk ellenére lehetnek-e szabadok. Mit jelent a szabadság egy iráni nő életében? A migrációban élő Shahrnush Parsipur nagysikerű, hazájában betiltott regényéből készült alkotás csodaszép környezetben, a négy nő történetén keresztül ad hiteles korképet az 1950-es évek Iránjáról.

A NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009) rövid tartalma: Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben járunk. Tanúi lehetünk annak, hogy ebben a kaotikus, bizonytalan korban négy, egymás számára teljesen idegen nő sorsa miként fonódik össze. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem tehetik be a lábukat. Itt ismerik meg egymást, és lelik meg saját szabadságukat, vigaszukat, és találnak megértő társakra a másikban. A háttérként funkcionáló történelmi esemény tükrében láthatjuk kibontakozni az iráni nők életét: szenvedésüket, elnyomottságukat, és a szabadság utáni vágyukat, amit a társadalom írott-íratlan szabályai nem biztosítanak számukra.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 17

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 18

Creedence Clearwater Reborn és vendégei koncert

A Creedence Clearwter Reborn - Creedence Clarwater Revival tribute zenekar 2014-ben alakult a Room Service zenekar két tagjának, Kajtár Tamás, basszusgitáros és Csákvári László, énekes ötlete alapján, majd további két taggal Jurisits Miklós, gitárossal és Jurisits Marcell, dobossal kiegészülve kezdte meg működését. Látva hogy Magyarországon nincs CCR tribute banda, úgy döntöttek, hogy ők fogják a hazai közönség számára interpretálni a vidám, pörgős, érzelmes CCR dalokat. Koncertjeiken megszólaltatják a halhatatlan Creedence Clearwater Revival örökzöldeket és kevésbé ismert dalokat is. A műsor sokféle zenei műfajt ölel fel, megtalálhatók a country, blues rock, rock and roll, roots rock és a swamp rock stílusok elemei. Szeretnék ugyanazt a zenei utazást kínálni a közönségnek, amit a hajdani Creedence bulik nyújthattak.

A zenekar tagjai:
Csákvári László: ének, gitár (Room Service, STATION, In-Dock)
Kajtár Tamás: basszusgitár (Room Service, STATION, ex-Damned Road)
Jurisits Miklós: gitár, bendzsó (ex-Damned Road)
Jurisits Marcell: dob

Belépő: 800 Ft

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 19

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU) & Ramswinghop (NL)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR), Ramswinghop (NL) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 20

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood filmvetítés és party

18.00 Film: Dil Dhadakne Do (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot! Farsangi különkiadás!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes!

18.00 Film: Dil Dhadakne Do (Engedj a szívednek) - 2015, Bollywoodi vígjáték 170 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Zoya Akhtar
Főszereplők: Anil Kapoor, Shefali Shah, Priyanka Chopra, Ranveer Singh, Anushka Sharma, Farhan Akhtar
Zene: Shankar-Ehsaan-Loy
Egy punjabi házaspár luxus hajóútra indul barátaival, hogy megünnepeljék harmincadik házassági évfordulójukat. A látszólag tökéletes életet élő család azonban az út során nem várt bonyodalmakba ütközik. Gyönyörű városok szolgálnak hátterül a képmutatás és az elveszett álmok, sötét titkok felszínre kerüléséhez. India talán leghíresebb rendezője, Zoya Akhtar filmje óriási sikert aratottt, többek között azért, mert fergeteges sztárparádét vonultatott fel, ahol még a család kutyájának, Plutónak a hangját is a bollywoodi szupersztán, Aamir Khan szolgáltatja.
A filmet szünettel vetítjük!
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZlIaiLoBEvk

Zenék: https://www.youtube.com/watch?v=7Ngw_e2uEZ0&list=PL9bw4S5ePsEE3CznYWlgGwBV1KUBdxah5

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!
Helyszín: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.)
További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
New Year special! Bollywod Party and film screening on 20th of February, 21.30
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot at the Mika Tivadar Mulató – Carnival special edition!
18.00 Film screening: Dil Dhadakne Do (2014)
21.30 10th Bollywood party
23.00 Kamala Bollywood Duo

18.30 Film: Dil Dhadakne Do (2015)
Bollywood romantic comedy 159 min, Hindi with Hungarian subtitle
Director: Zoya Akhtar
Stars: Anil Kapoor, Shefali Shah, Priyanka Chopra, Ranveer Singh, Anushka Sharma, Farhan Akhtar
Music: Shankar-Ehsaan-Loy

Dil Dhadakne Do is about a dysfunctional Punjabi family travelling on a cruise ship through Europe. The film is directed by Zoya Akhtar and has a huge ensemble star cast.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZlIaiLoBEvk

Music : https://www.youtube.com/watch?v=7Ngw_e2uEZ0&list=PL9bw4S5ePsEE3CznYWlgGwBV1KUBdxah5

Free entry!

Kezdés: 18:00

február 22

QuizNight.hu - 7. Nemzetközi Bajnokság

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 22

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

február 24

Mika Diplo Akadémia: NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009)

Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben játszódik a film, amely bemutatja, hogy abban a kaotikus korban négy, egymás számára teljesen idegen nő hogyan képes valódi emberi kapcsolatra. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem mehetnek. Itt ismerik meg egymást. A film felteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy bezártságuk ellenére lehetnek-e szabadok. Mit jelent a szabadság egy iráni nő életében? A migrációban élő Shahrnush Parsipur nagysikerű, hazájában betiltott regényéből készült alkotás csodaszép környezetben, a négy nő történetén keresztül ad hiteles korképet az 1950-es évek Iránjáról.

A NŐK FÉRFIAK NÉLKÜL (francia-német-belga film, r.: Shirin Neshat, 2009) rövid tartalma: Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben járunk. Tanúi lehetünk annak, hogy ebben a kaotikus, bizonytalan korban négy, egymás számára teljesen idegen nő sorsa miként fonódik össze. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem tehetik be a lábukat. Itt ismerik meg egymást, és lelik meg saját szabadságukat, vigaszukat, és találnak megértő társakra a másikban. A háttérként funkcionáló történelmi esemény tükrében láthatjuk kibontakozni az iráni nők életét: szenvedésüket, elnyomottságukat, és a szabadság utáni vágyukat, amit a társadalom írott-íratlan szabályai nem biztosítanak számukra.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 24

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

február 25

Quart8 és Ed Is On koncert

Ed Is On:
Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze. A csapat a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutott tovább, majd a következő két évben folyamatosan koncerteztek budapesti és vidéki klubokban, valamint számos fesztiválra is meghívást kaptak. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek tovább. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

https://www.youtube.com/user/edisonzenekar
http://edisonzenekar.hu
http://facebook.com/EdIsOnHungary

Quart8
A Quart8, a pop, rock, jazz és funk zene, valamint különböző hangulatok ötvözésével kísérletező, magyar együttes. Bár aktívan még csak egy éve működik, novemberben második helyezést ítélt  nekik a szakmai zsűri a XVIII. Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon, melyet egyediségüknek és sokszínűségüknek köszönhettek. Tavaly pedig az a megtiszteltetés érte az együttest, hogy a legendás Ifipark helyén, a Zene Ünnepén megnyithatták a nagyszínpadot.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 26

Czutor és a Dívák Galambos Dorinával

Immár negyedszer jelentkezik a Czutor és a Dívák koncertsorozat. Ezen az estén Galambos Dorina csatlakozik Zolihoz a Mika Tivadar Mulatóban. Amire most is számíthattok: közvetlen, baráti hangulat, jó zenék, jókedv, meglepetések!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
február 26

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ eklektikus, zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 27

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 29

QuizNight.hu - Nemzetközi Bajnokság (a földszinten)

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 1

PaintCoctail

Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad! Instruktorunk mindenben segít. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki az estéből: vásznat, ecsetet, festéket és egy profi instrukcióit. Te csak lazulj el, és vegyél egy koktélt! Ezúttal Van Gogh legismertebb festményét festjük meg a PaintCocktailon! Nóri segítségével készítsd el a Csillagos éj című képet, festészeti tapasztalat nélkül! Engedd el magad, szabadulj fel és éld meg: FESTENI MINDENKI TUD!

Jelentkezés, jegyvásárlás: http://paintcocktail.com/termek/esemenyek/budapest/csillagos_ej_2016_03_01/

Jegyár: 9850 HUF

Kezdés: 18:00

9850,- Ft
március 2

Mika Diplo Akadémia: ESZEVESZETT MESÉK (argentin-spanyol film, r.: Damián Szifron, 2014)

Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el. Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira. A filmklub vezetője, Csejk Miklós filmtörténész, csak ajánlani tudja ezt az igencsak szórakoztató, fergeteges és mindemellett okos filmet.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ESZEVESZETT MESÉK (argentin-spanyol film, r.: Damián Szifron, 2014) rövid tartalma: Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 2

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com ------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

március 3

SirVive és Bogi & the Berry koncert

SirVive
Az eredetileg Pécsi székhelyű SirVive zenekar 2008-ban alakult. Zenéjükben többek között hip/hop, rock és elektronikus zenei stílusjegyek keverednek egymással, egy olyan karakteres és modern egyveleget alkotva, ami garantáltan maradandó nyomot hagy minden hallgatóban. A rendhagyónak mondható 2 tagú felállásból mára 4 fős zenekar lett, ezzel is erősítve a koncertek vibrálását. A formáció mára 3 videoklipet tudhat magáénak és tavaly a Wellhello előzenekaraként körbe járták az országot is.

FACEBOOK: https://www.facebook.com/sirviveofficial
YOUTUBE: https://www.youtube.com/watch?v=L59eU9grafA
https://www.youtube.com/watch?v=WGk_7eIQslo

Bogi & the Berry
Bogit, a győri énekesnőt 2014-ben "We All” című dalának köszönhetően ismerte meg a közönség. Ugyanabban az évben a magyar zenei szakma neki ítélte oda a Fonogram-díjat "az év felfedezettje" kategóriában. Néhány hónappal később megérkezett a folytatás, a „Feels So Right” című második kislemez. 2014 ősze egy óriási meglepetést tartogatott Bogi számára: októberben a Papp László Budapest Sportarénában James Blunt előtt léphetett fel. A 2015-ös év sem diktált lassabb tempót Boginak. Izgalmas döntést hozott pályáját illetően, zenekart csoportosított maga köré, és Bogi & The Berry néven folytatja tovább a zenélést. Az énekesnő ezúttal már szerzőként is kiveszi a részét a munkálatokból, új számai pedig magyar nyelvűek. Ezek közül az első kislemez a „Körút” című felvétel volt, amit a 13-as ház követett tavaly év végén. Miközben zenekarával országszerte koncertezett, az énekesnő nemrégiben Amerikában is járt, ahol három akusztikus koncertet adott New Yorkban, New Jersey-ben és Floridában. 

FACEBOOK: https://www.facebook.com/bogimusic
YOUTUBE: https://youtu.be/OnEGMN11gAo
https://youtu.be/JyquWSUhuHM

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.www.nka.hu

21.00 – SirVive
22.00 – Bogi & the Berry

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
március 4

HETVENESEK - 70-es évek farsang

Az Almássy téri Szabadidőközpontban 1995-ben, a Pesti Est által szervezett előszilveszteri bulin előadott HETVENESEK divatbemutató 20-ik évfordulóját ünnepeljük. Vedd elő a trapézgatyát, virágos inget, kerek napszemüveget, vagy irány a turkáló, és öltözz fel a 70-es évek divatja szerint. Elliot és Séf valamint Szabó Benke Róbert csak bakelitről, csak a hetvenes évek zenéit játssza.

18:00 - A "Hetvenesek" divatbemutatóról készült film hosszú verziójának vetítése
20:30 - Kiállításmegnyitó
21:30 - Film rövid verziójának vetítése.
22:00 - Bulika

A retró retrója, a retró-hullám előtti időkből. Az acid-korszak kellős közepén bemutatott, Lang András élő dj programjával kísért show-t több mint 2,5 ezres tömeg követte lelkes figyelemmel, extatikus örömmel. Számos ismert, kultikus budapesti arc köszön vissza a vetítésre kerülő, vágott VHS felvételről, illetve a kiállításra kerülő fotódokumentációról. Az esemény természetesen bakelit diszkó-partiba torkollik. Kérjük kedves vendégeinket, hogy alkalmi öltözékkel tiszteljék meg a rendezvényt.

Dressz kód: 70-es évek divatja. KÖSZÖNET A BOLDOG ÉVEKÉRT, KÖSZÖNET A SOK-SOK MINDENÉRT...

A DIVATBEMUTATÓ VIDEÓRÓL
Koreográfia: Szabó Benke Róbert
Divattörténeti konzulens: Simonovics Ildikó
Smink: Gera Anna, Sipos Zita
Színpad: Szász Zsuzsi
Videó: Bodóczky Antal
Szereplők: Kamilla, Rutkai Bori, Murányi Zsófi, Turcsány Villő, Mészáros Orsi, Megyeri Zsófi, Szász Zsuzsi, Simonovics Ildikó, Bozóki Anita, Nárai Szilvia, Elek Imola, Szabó Benke Róbert, László Gerzson, Magyar Gergő, Pap András, Lang András, Szirmai Viktor, Gyárfás Péter, Már András, Deim György, Tóth Árpád, Köles Vazul

Fotókiállítás:
Hadley Kincade, Geo Tóth György, Szabó Benke Róbert

Zene: DJ Elliot & Séf, Szabó Benke Róbert

A belépés ingyenes.

Kezdés: 18:00

március 5

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

március 7

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 7

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 8

PszichoZanza: Párkapcsolati útmutató tündérmeséken keresztül - Dr. Kalóczkai Andrea előadása

A népmesékben, tündérmesékben az emberi kapcsolatok és viselkedésminták szimbólumokba tömörítve jelennek meg. A szimbólumok palettája igen széles: árvák, boszorkányok, tündérek, sárkányok, törpék teszik izgalmassá a történeteket, amelyek furmányos köntösbe bújtatva mutatják be a gyermekek és felnőttek legkülönfélébb lelki dilemmáit. A mesékben fellelhetőek például a szülő-gyermek és a párkapcsolatokban megjelenő feszültségek, a felnőtté válás folyamatát és a kamaszkori krízist övező kételyek, vagy éppen a konfliktushelyzetekkel való megküzdés is.

Előadásunk során különféle meséken és mesei elemeken keresztül nyerhetünk bepillantást a mindennapok problémáiba és az ezekkel történő megküzdés lehetőségeibe. Az előadás során górcső alá veszünk több klasszikus történetet és néhány kevésbé ismert, de annál tanulságosabb mesét is.

Előadónk Dr. Kalóczkai Andrea orvos, meseterapeuta, pszichodráma pszichoterapeuta és tanár. Több alapítványnál és főiskolán is meseterápiás kurzusokat tart. Specialitása az úgynevezett Kincskereső meseterápiás módszer, de más terápiákkal is szívesen ötvözi a mesék szimbolikus világával kapcsolatos ismereteit.

PszichoZanza: A pszichológiai jelenségek végigkísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk mint emberek. A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia Pszichológia Blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
március 9

Mika Diplo Akadémia: PHILOMENA (angol film, r.: Stephen Frears, 2013)

Stephen Frears a filmklub vezetőjének, Csejk Miklósnak az egyik kedvenc angol filmrendezője, ezért mindenképpen csak ajánlhatja ezt a 2013-as, új alkotását. A történet igencsak titokzatos szálai Írországba vezetnek, egészen pontosan az 1952-es esztendőbe. Miután Philomena teherbe esett, apácazárdába küldték. A szülés után a kicsit elvették tőle, majd Amerikába adoptálják. Hogyan vehetik el az apácák erőszakkal egy nő gyerekét, milyen ideológiai és üzleti megfontolások állnak mindezek mögött, erről szól ez a film többek között. Valóságos történeten alapuló, megdöbbentő alkotás. Oknyomozás. Ugyanis az ír asszony találkozik Martin Sixsmithszel, az életunt angol riporterrel, aki aztán mégiscsak utánajár a dolgoknak.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A PHILOMENA (angol film, r.: Stephen Frears, 2013) rövid tartalma: Írország, 1952. Miután Philomena teherbe esik, apácazárdába küldik. A szülés után a kicsit elveszik tőle, majd Amerikába adoptálják. A következő ötven évben Philomena - miközben férjhez ment, gyerekeket szült - semmit sem tudott az elszakított gyermekéről. Az ír asszony ekkor találkozik Martin Sixsmithszel, az életunt angol riporterrel, aki érdeklődik története iránt. Bár nem is különbözhetnének jobban egymástól, együtt indulnak Amerikába. A gyermek utáni kutatás összekovácsolja a furcsa párost.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 9

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

március 10

Ten Years Before: Meteo és Deep Glaze koncert

A legutóbbi Kikeltető döntős, négytagú garage psych zenekar egy magyar cyberpunk film után kapta nevét. Zenéjüket „zajongó popzeneként” is ismertetik. Dallamviláguk fülbemászó és skizofrén, amihez a ’60-as évekből jól ismert széttorzított gitárok és ehhez jól simuló effektek társulnak. Bemutatkozó “18” című EP-jük 2015. szeptemberében, vérhold napján jelent meg. 

METEO
A legutóbbi Kikeltető döntős, négytagú garage psych zenekar egy magyar cyberpunk film után kapta nevét. Zenéjüket „zajongó popzeneként” is ismertetik. Dallamviláguk fülbemászó és skizofrén, amihez a ’60-as évekből jól ismert széttorzított gitárok és ehhez jól simuló effektek társulnak. Bemutatkozó “18” című EP-jük 2015. szeptemberében, vérhold napján jelent meg.

Deep Glaze
2015. év dalát adó Deep Glaze görög gyökerekkel rendelkezik, tavaly robbant be az underground köztudatba. Nevükhöz hűen zenéjük mázas, lebegős - ám rendkívül hiteles. A kissé szörfös, tengerparti hangzást; Jorgosz kellemes énekstílusát izgalmas torzítások, váltások zúzzák szét. Bemutatkozó EP-jüket, az “Unveiled”-ot, a Hello Hurricane-ből ismert Zwickl Ábel segítségével készítették el. Jelenleg LP-jükön dolgoznak.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
március 11

Dav trió – visszatérő koncert

Szesztay Dávid és zenekara a Dav 2005 és 2012 között 4 egyedi hangulatú és kísérletező kedvű lemezt jelentetett meg, most 3 év szünet után egy egészen új műsorral térnek vissza a Mikába, 13 új dalt fognak előadni.

Szesztay Dávid: ének-gitár
Szerető Dani: basszusgitár
Németh Csaba: dob

https://www.facebook.com/davtrio/
https://www.youtube.com/channel/UC0YwYO5RDiPz8xC_Qn5WuVw
https://davcompany.bandcamp.com/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 11

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, poétikusan ifjú, négytagú formációnak júniusban jelent meg első EP-je, az '1919', de máris debütáló nagylemezükön dolgoznak. A banda srácai, és az énekesnőjük gyakran állnak a DJ pult mögé, hogy trap, garage és 4x4 őrületeket pörgessenek. Nem fogják kímélni a Mikát sem!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 12

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 16

Mika Diplo Akadémia: ÉLJEN A SZABADSÁG! (olasz film, r.: Roberto Ando, 2013)

A politika őrület. A világot bolondok irányítják. De tudjuk mindannyian, hogy az őrületet és a zsenialitást csak egy hajszál választja el egymástól. Kénytelen ezzel szembesülni Andrea Bottini, az olasz ellenzék tagja is, amikor pártjának vezetője, Enrico Olivieri (Toni Servillo) a választások előtt megelégeli az ellenzék népszerűtlenségét, a folyamatos bénázást és úgy dönt, hogy mindenféle bejelentés nélkül elhagyja az országot. A nyilvánosság előtt nem vallhatják be, hogy Enrico eltűnt, ezért Bottininak nem marad más választása, mint felkeresni a pártelnök ikertestvérét, Giovanni-t, hogy ő játssza el a politikust. Az eddig háttérbe szorult fivér csaknem ideális a szerepre: művelt, megnyerő, humoros − az egyetlen gond az, hogy nem beszámítható, nemrég engedték ki az elmegyógyintézetből. Bottini lepődik meg a legjobban, amikor látja, az elszabadult hajóágyúként viselkedő testvér hogyan rázza fel a régóta válságban vergődő pártot. Egy igazán szórakoztató film arról, hogy miért nem mennek jól a dolgaink. Csak ajánlani tudjuk!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ÉLJEN A SZABADSÁG! (olasz film, r.: Roberto Ando, 2013) rövid tartalma: Az olasz ellenzéki párt vezetője, Enrico Olivieri (Toni Servillo) a választások előtt megelégeli az ellenzék népszerűtlenségét, a folyamatos bénázást és úgy dönt, hogy mindenféle bejelentés nélkül elhagyja az országot. A nyilvánosság előtt nem vallhatják be, hogy Enrico eltűnt, ezért felkeresik a pártelnök ikertestvérét, Giovanni-t, hogy ő játssza el a politikust. Az eddig háttérbe szorult fivér csaknem ideális a szerepre: művelt, megnyerő, humoros − az egyetlen gond az, hogy nem beszámítható, nemrég engedték ki az elmegyógyintézetből.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 16

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

március 17

Manökken Proletarz koncert

A zenekar műfaja pop, de alternatív módon: azaz szívfájdalmakról és társadalomkritikáról szóló dalszövegek, poppos rockzenével körítve, elektronikus hatásokkal. Lírai extrémizmus a maximumon!
A koncert aktualitása: új dalpremier!

Sugar Ka - ének
Madácsy Tamás – basszusgitár
Gönczy Andor - gitár, vokál
Fekecs Ákos - dobok
FB oldal: https://www.facebook.com/manokkenproletarz

Belépő: 900 HUF

Kezdés: 20:30

900,- Ft
március 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Free entry.

Kezdés: 22:00

március 19

Recycle hits - DJ Delgado & Cassius Clay

DJ Delgadóhoz ezúttal Cassius Clay csatlakozik, hogy megtáncoltassanak benneteket. Eklektikus tánczenei válogatás hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 21

QuizNight.hu bajnokság a földszinten

Szeptemberben a Mika Tivadar Mulató is csatlkozott a hétfői Quiz Nighthoz. Asztalt foglalni a http://www.quiznight.hu/asztalfoglalas címen lehet. A QuizNightra maximum 5 fős csapatokat várunk, de nagyobb csoportoknál mínuszpont ellenében akár többen is indulhatnak. A kvízjáték két 20 kérdéses fordulóból áll, a két forduló között Villámkérdés körrel. Időnként lehetőség van plusz pontok szerzésére is. Ezeket a pontszerzési lehetőségeket mindig egyedileg találjuk ki és az adott QuizNight előtt kezdjük el hirdetni. Pl.: halloween-i QuizNight-ra minden csapat, aki töklámpást faragott plusz pontot kapott, újév előtt a saját készítésű malaccal érkezők részesültek kedvezményben, a farsangi QuizNighton a maszkot vagy jelmezt viselő játékosok szerezhettek plusz pontot csapatuknak, stb. A heti rendezésű kvízek résztvevő helyszínei között bajnokság is folyik, aminek a pontjait a honlapon vezetjük. A legjobb csapatok minden helyszínről a döntőbe juthatnak, ahol már nagyobb értékű nyereményekért is megy a küzdelem.

FB oldal: https://www.facebook.com/quiznight.hu?ref=ts

Honlap: http://www.quiznight.hu/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

március 21

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

március 23

Mika Diplo Akadémia: RENOIR (francia film, r.: Gilles Bourdos, 2012)

Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt, később pedig a fia, a világhíres filmrendező Jean Renoir felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében, a Renoir-ban. Aki szereti Renoir festményeit, most láthatja életre kelni, csodálatos a film színvilága. Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A RENOIR (francia film, r.: Gilles Bourdos, 2012) rövid tartalma: Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt - később pedig a fia, a rendező Jean felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében, a Renoir-ban.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 23

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

március 24

Kisteleki Blues Band és Romanes koncert

Romanes:
A legendás Ramones autentikus tribute zenekara, akik nem csak hangzásban, de kinézetben is felidézik a New York-i punkbandát. Bőrkabátok és letaposott Converse-ek. Hey-ho, let's go!

Kisteleki Blues Band:
A már-már legendás Másnapos Keselyű blues zenekar hamvaiból főnixmadárként kikelő új formáció érdekes utazást kínál a Deep Purple-től, a Doors-on át, a Rolling Stones-on keresztül egészen a Hobo Blues Band örökbecsű dalaiig.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
március 25

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 26

Index All Stars DJ-s

DJ Tűcsere Program b2b DJ Jenei Miklós
Indieanal Jones
Young Stubbz
Dj Ango

Vasárnap kiderül, hogy ki lesz az Index dalversenyének idei nyertese, azonban ahhoz, hogy vasárnap a Kuplungban igazán jól essen a gyógysör, a döntőt megelőző éjszakát rendesen meg kell küldeni. Éppen ezért, szombaton a Mika Tivadar mulatóban egy warm-up buli keretein belül készülhet ki kellőképpen, miközben a zenét az Index szerkesztőségének munkatársai szolgáltatják. Funkügyeletben Dj Tűcsere Program és DJ Jenei Miklós, Indieanal Jones ahogy a nevéből is kiderül anált fog játszani, Young Stubbz trap és hiphoppal pakolja tele az oldalzsebeket és tép szét minden oldalláncot. Dj Ango pedig egy igazi meglepetés szettel készül! Mulasson velünk és sztárvendégeinkkel!

A belépés ingyenes!

Kezdés: 22:00

március 28

Tőzeglápban jártam - Mosquitoz Easter Party

A fergeteges Magic Mosquitoz húsvéti koncertje.

Live oldschool trash/swamp R&B party & show feat. the incredible Magic Mosquitoz. The return of the bunny. Sure won't be funny.

https://www.facebook.com/Magic-Mosquitoz-90506938858/?fref=ts

Belépő: 900 HUF

Kezdés: 20:00

900,- Ft
március 30

Mika Diplo Akadémia: LORE (német-ausztrál-angol film, r.: Cate Shortland, 2012)

Ez a film most egy kicsit másképp mutatja be a második világháború végét. Egészen döbbenetes a megközelítés. Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A LORE (német-ausztrál-angol film, r.: Cate Shortland, 2012) rövid tartalma: Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 30

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

március 31

Eugenia Formáció koncert

A nemzetközi tagokból verbuválódott Eugenia Formáció zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik öniróniával és sok vidámsággal fűszerezve. A zenekar 2008-ban alakult, 2009-ben Fringe-díjjal jutalmazták. Az Eugenia manele-sanzon-punk-latin siratós etűdjei mindenkit levesznek a lábáról.

Fellépnek :
Miklusicsák Aliz – ének
Fazakas Júlia – ének
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid- basszusgitár
Varga Péter – mandolin
Rontó Lili – szaxofon
Beöthy Árpád – dob
Katona László - ének, basszusgitár és örökös sztárvendég

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:30

600,- Ft
április 1

Audio Love Nation és The Royal Freak Out koncert

Audio Love Nation
A nyers garázsrockot dögös vintage rockkal összeriffentő budapesti Audio Love Nation a 2015-ös öt számos beharangozó EP-je után idén adja ki második nagylemezének újabb részletét. A tavaly márciusban megjelent From the Front EP után idén érkezik a From the Back névre keresztelt öt dal. Az eddigi zenei vonallal részben szakítva alakultak ki, a korábbiakhoz képest progresszívebb és pszichedelikusabb dalok, amelyeket egyben, ezen az estén lehet először élőben hallani. 

The Royal Freak Out
A zenekar 2011-ben alakult Farkas Balázs (gitár, ének), Sipos Ábris (basszus) és Szőts Peti (dob) Londonban töltött évei alatt. A srácok már jó pár évet lehúztak együtt a Betterfly zenekarban, így a barátság és összeszokottság megvolt, csak a zenei irány változott. Az első demo-t Faliure is an Option címmel 2012-ben hozták ki, és 2013 végéig aktívan koncerteztek a londoni klubokban Tom Plugi gitárossal kiegészülve. 2014-ben jött egy szétszéledős időszak, mindenki a maga útján indult el, de 2014 végén Ábris és Balázs, akkor már újra Pesten, arra jutottak, hogy hiányzik nekik a Rakkenroll, és elkezdték újra összerakni a bandát. Először Békési Dávid szállt be dobokon (The Adolescens, Tündérvese), aki fiatal kora ellenére fel tudta venni a ritmust a srácokkal, a szólógitáros posztra pedig Deák Petit (Heavy Walkerz) hívták a fiúk, aki szintén régi barátként szállt be. Már ebben a felállásban készült el 2015-ben a Full Circle c. EP. Azóta újra bevették a magyar színpadokat, óriási energiával koncerteznek és csiszolgatják az első nagylemez alapanyagát.
Bandcamp: https://theroyalfreakout.bandcamp.com/
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UC9BTRQYksus43yVLnecAE2g

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

500,- Ft
április 1

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.
Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet) https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 2

Bollywood filmvetítés és party – HOLI edition

18.30 Film: PIKU (2015)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
23.00 Kamala Bollywood Duo és HOLI

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján április 2-án, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott - a biztonság kedvéért - a játszóruha
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: PIKU
2015, Bollywoodi vígjáték 122 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Shoojit Sircar
Főszereplők: Amitabh Bachchan, Deepika Padukone, Irrfan Khan
Legjobb film (kritikusok díja), legjobb színész (Amitabh Bachchan), legjobb filmszínésznő (Deepika Padukone), legjobb forgatkönyv, legjobb háttér, ezeket a díjakat nyerte a PIKU a 2016-os Filmfare-en. Nem is csoda, hiszen minden kritika az egekbe emelte, pedig igazán formabontó alkotás, már már művészfilm, Bollywood módra. A film alkotói láthatóan a három szupersztárra építettek, de mindenkinek egy kicsit más szerepet adtak, mint általában, amit ők nagyszerű alakításokkal háláltak meg. Amitabh a több mint száz hősszerep után most szorulásos nagypapa, Deepika a máskor szexszimbólum, most a harmincas éveiben is hajadon lányt alakítja, aki egész életét apja bélmozgásának szenteli. Irrfan Khan, minden hollywoodi szuperprodukció „indiai fickója”, egy kicsit szerencsétlen, mégis szeretni való taxitársaság tulajdonosa, aki az egész cirkuszt Kalkuttába szállítja…
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=oeiKUlUUNQ8
Music: https://www.youtube.com/watch?v=RVRlV53TjzY&list=PL0Z67tlyTaWqGHdCkt_7ff9ROngd6xjT1

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and film screening on 2nd of April, 21.30
HOLI EDITION with the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató.

18.30 Film screening: PIKU with Hungarian subtitle
21.30 Bollywood party HOLI Edition!
23.00 Kamala dance duo and HOLI

HOLI is a spring festival also known as the festival of colours or the festival of love. Holi where people gather, sing and dance. The next day is a free-for-all carnival of colours, where participants play, chase and colour each other with dry powder and coloured water, Anyone and everyone is fair game, friend or stranger, rich or poor, man or woman, children and elders. We celebrate the festival of colours on 2nd of March in Mika Tivadar Mulató!
Etiquette on HOLI: celebrate Holi with us and colour your and others’ face but only face! and enjoy the festival of colours! Traditional colour powders are washable but it is best to wear something old and worn out so that you do not regret it getting spoilt.
HOLI in Bollywood: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: PIKU
2015, Bollywood comedy 120 min in Hindi language with Hungarian subtitle
Director: Shoojit Sircar
Stars: Amitabh Bachchan, Deepika Padukone, Irrfan Khan

Story: In this slice-of-life comedy, an ailing elderly father (Amitabh Bachchan) and his exasperated daughter (Deepika Padukone) must take a road trip to Kolkata, but only one very patient cab driver (Irrfan Khan) is willing to drive them. (fandango.com)
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=oeiKUlUUNQ8
Music: https://www.youtube.com/watch?v=RVRlV53TjzY&list=PL0Z67tlyTaWqGHdCkt_7ff9ROngd6xjT1

Free entry!

More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Kezdés: 18:30

április 4

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

április 5

PszichoZanza: Az emberi hülyeség tudománya - Dr. Aczél Balázs, pszichológus előadása

Hogy működnek intuícióink, megérzéseink, illetve miért szoktunk olyan gyakran "hülye" megoldásokat választani döntéshelyzetekben?

A tudomány sokáig abban a hitben élt, hogy minél intelligensebb egy személy, annál kevésbé csinál hülyeségeket. A klasszikus megközelítések szerint az emberek a számukra legnagyobb hasznot hozó lehetőséget választják döntéseik meghozatala során. Dr. Aczél Balázs kutatásai azonban rávilágítanak arra, hogy ez korántsem ilyen egyszerű. Úgy tűnik, hogy szinte mindannyian csinálunk olyan dolgokat néha, amelyek nem célravezetőek, irracionálisak, sőt egyenesen hülyeségek. Ráadásul van, amikor szándékosan választjuk ezt az utat. De vajon miért?

Előadónk Dr. Aczél Balázs pszichológus, az ELTE PPK adjunktusa, aki a Cambridge-i Egyetem doktori programjában kezdte meg kutatássorozatát, amelyben az irracionális döntések, illetve az emberi intuíciók működésének hátterével kezdett el foglalkozni. Ezekből nőtte ki magát fő kutatási témája, amely az emberi hülyeségek pszichológiai vonatkozásait tárja fel. Kutatási eredményeiről számos jelentős szaklap, illetve hazai és külföldi médium számolt be az utóbbi időben, köztük például az Independent és a Washington Post is.

Előadónkról bővebben itt: https://www.youtube.com/watch?v=wUrguW0ZhHg

Belépő: 800 HUF
A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.
----------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu

www.humaniablog.hu

Kezdés: 19:00

800,- Ft
április 6

Mika Diplo Akadémia: TANGO LIBRE (francia-belga-luxemburgi film, r.: Frédéric Fonteyne, 2012)

Egy fordulatokban gazdag, megkapó és feledhetetlen történetet varázsol a vászonra Frédéric Fonteyed. A középpontban a tánc áll, illetve egészen pontosan a tangó, amely nemcsak egy önálló nyelvként funkcionál, hanem felfoghatatlan, sokszor irányíthatatlan energiákat képes felszabadítani. Ez a film egy nagyon emberi történet, egy szellemes ötlet és egy varázslatos világ feltárásának találkozása. A főszerepben Francois Damiens, az elmúlt évek egyik legtehetségesebb francia színésze, akit filmklubunkban, két hét múlva a Körberajzolva című krimiben is láthatunk. (A filmet nagy felirattal vetítjük.) A filmklubunk vezetője kiemelten ajánlja ezt a megkapó alkotást még a nyári szünet előtt. (Májustól augusztus végéig nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) Addig viszont gyertek!

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A TANGO LIBRE (francia-belga-luxemburgi film, r.: Frédéric Fonteyne, 2012) rövid tartalma: JC (François Damiens) a szabályokat messzemenően betartó, gátlásos, kicsit szerencsétlen és nagyon magányos börtönőr. Hétköznapi ember, aki eseménytelen életet él, egyetlen társa egy tizenötéves, nagyjából mozdulatlan aranyhal. Egy argentin tangó tanfolyam és az ott megismert gyönyörű nő, Alice (Anne Paulicevich) viszont egy csapásra megváltoztatja az életét. Még élénken él benne az előző esti tánc emléke, amikor másnap újra találkozik a nővel, de rendhagyó körülmények között: a börtön látogatótermében. Alice két bentlakóhoz jött: Fernand-hoz (Sergi Lopez) és Dominichez (Jan Hamenecker), akik régi barátok és bűntársak. Az egyikük Alice férje, a másikuk a szeretője. A kalandos bonyodalmak teli film így indul.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 6

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

április 7

Freakin’ Disco koncert

Közeleg a Minotaurusz, hátunk mögött becsukódott az ajtó, és táncolni van kedvünk.
Modern elektronikus zene valahol félúton a jazz és a techno között.

A zenekar tagjai:
Csizmás András – nagybőgő, basszusgitár, elektronika.
Keresztes Gábor – billentyűk, szintetizátorok, samplerek, scratch
Komjáti Áron – gitár, effectek
Szabó Sipos Ágoston – dob

https://www.youtube.com/watch?v=B4l9tIeXuVI

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
április 8

Czutor és a Dívák Bogival

Ötödik alkalommal jelentkezik a Czutor és a Dívák koncertsorozat. Ezen az estén Bogi csatlakozik Zolihoz a Mika Tivadar Mulatóban. Vidám, meglepetésekkel teli, közvetlen hangulatú koncert várható. Várunk mindenkit szeretettel!

Az est vokalistája Czutor Anett lesz.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

1500,- Ft
április 8

Balkan Party Gypsy Edition!

A Mika egyik legnépszerűbb party sorozata a két hetente jelentkező Balkan Party ezúttal a Nemzetközi Romanap alkalmából egy különleges kiadással jelentkezik. Boban Marković, Shantel, Goran Bregović és a legbulisabb roma zenék az egész estés tánchoz és őrülethez! A zenéről a LAPIDEM (FR) gondoskodik. Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg iszogatás Bubamarával!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 9

Fókatelep Búcsúkoncert

Elbúcsúzunk. Egymástól és Tőletek.
Ezen a napon utoljára láttok minket együtt a színpadon.
A zenénk – reméljük – megmarad.
https://fokatelep.bandcamp.com/
https://www.youtube.com/user/fokatelep/

Oláh Annamária - ének
Szalay Péter – gitár
Csányi Viktor – dob
Jócsik János – ütőhangszerek
Somogyi Ferenc - basszusgitár
Biljarszki Emil – billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
április 9

DJ Lejön és DJ Minek

A Fókatelep Búcsúkoncert után DJ Lejön és DJ Minek, az összeszokott dj-páros néha afro/tropikál/house, sokszor italo/elektro/diszkó lemezeire lehet ropni. Kicsit rendhagyó, de szívbemarkoló 4/4-es tánczenék hajnalig a pincében, ahol a gyomrozó basszusok után a fal adja a másikat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

április 11

Útra valók

Brit tudósok kimutatták, hogy minden negyedik ember kacérkodik a hátizsákos utazás gondolatával, és a következő kérdések merülnek fel leggyakrabban az utazni vágyókban:

- Ha el tudok szabadulni a munkahelyemről, merre menjek?
- Mennyibe kerül ez a nomád élet?
- Milyen veszélyek leselkednek rám?

Bár mi nem vagyunk (még) brit tudósok, de hátizsákosként öt kontinensen kalandoztunk Ausztráliától Zambiáig, a lábrepedéstől a malárián át a vízum megtagadásáig minden nyalánkságból kijutott mindkettőnknek...

Ha indulásra készültök és kérdésetek van, vagy egy jót akartok beszélgetni, várunk titeket sztorizós kerekasztal-beszélgetésünkre, ahol az idő nagy részében a ti kérdéseitekre válaszolunk (már ha lesz:)

Az este előadói:

Csonka Gábor alias Vándorboy több mint 20 ezer kilométert utazott stoppal, kalandtúrákat szervez a világ minden pontjára, a Buddhista Főiskolán tanult kulturális antropológiát; külföldön szerzett élményeit előadásain osztja meg, rendszeres vendége több rádiónak.

Szegő Andor rádiós műsorvezető, idegenvezető, kedvenc kontinense Afrika, ahol 26 országban kalandozott, szakterülete az afrikai konfliktusövezetek. Afrika mellett visszatérő vendég a Közel-Keleten: évek óta tanulmányozza az iszlám vallást, utazási élményeit MuzunGO nevű facebook-oldalán publikálja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 12

PaintCoctail

Az egyedi hangulatú Mika Tivadar Mulatóban vár benneteket a PaintCoctail! Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad! Instruktorunk mindenben segít. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki az estéből: vásznat, ecsetet, festéket és egy profi instrukcióit. Te csak lazulj el, és vegyél egy koktélt!

A festmény: Szív (páros)
Gyere el pároddal, és fessétek meg a két részből álló szuper képet, éljétek át együtt, hogy festeni mindenki tud! A festéshez előképzettség nem szükséges, mindent megadunk, hogy egy csodás festménnyel térjetek haza: ecsetet, vásznat, akrilfestéket, sőt még egy kötényt is. A jegyár egy főnek biztosít részvételt.

Instruktor: Bodnár Judit Lola
Jegyvásárlás: http://paintcocktail.com/termek/esemenyek/budapest/sziv_2016_04_12/
Jegyár: 9850 HUF

Kezdés: 18:00

9850,- Ft
április 13

Mika Diplo Akadémia: ADÉLE ÉLETE (francia film, r.: Abdellatif Kechiche, 2013)

A Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díjas filmje volt 2013-ban Abdellatif Kechiche alkotása az ADÉLE ÉLETE. Aki látta a rendezőtől A kuszkusz titkát, annak nem kell magyarázni, hogy Kechiche a filmtörténet egyik legtehetségesebb filmrendezője. Adéle életének történetéhez, amely eredetileg egy képregény volt, sem hétköznapi módon nyúlt. Nemcsak a film formanyelve figyelemreméltó és izgalmas, hanem a rendező és szereplői által megfogalmazott társadalomkritika is tűpontos. A történet magával ragadó, szórakoztató, miközben mélyen elgondolkodtató is egyben. Röviden: felkavaró, botrányos és provokatív film az ADÉLE ÉLETE, filmklubunk vezetője, Csejk Miklós, filmtörténész szerint, az elmúlt évtized legjobb alkotása. Az idei filmklub-évadunk utolsó előtti, előtti mozijaként tehát kiemelten ajánljuk. (Májustól augusztus végéig ugyanis nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) Addig viszont gyertek! Ez a film KIHAGYHATATLAN! Csejk Miklós a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában elemezte a filmet részletekbe menő alapossággal (inkább a film megnézése után ajánljuk): http://www.magyardiplo.hu/index.php/archivum/2014-1-12/167-2014-januar/1422-2013-legjobb-filmje-ahogy-mi-latjuk

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

Az ADÉLE ÉLETE (francia film, r.: Abdellatif Kechiche, 2013) rövid tartalma: Az Adéle élete 1-2. fejezet két lány szerelméről szól, pikáns, explicit testiséggel fűszerezve. A 15 éves középiskolás Adéle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással. Abdellatif Kechiche az Adéle élete első felében követi az eredeti képregény történetét, ám filmje második felébe ügyesen beleszövi társadalomkritikai élű gondolatait.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 13

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

április 14

Ten Years Before: Agavoid és Le Hjärta koncert

A Ten Years Before csapata két hétköznapinak egyáltalán nem mondható feltörekvő zenekart mutat be áprilisban. Itt az ideje, hogy nagyobb fókusz essen az experimentális-elektronikus zenére és a minden gátat átszakító, bojkottáló punkra. Igazi individuális, reflexív csemege kerül a Mika Tivadar Mulató tavaszi piknikező kosarába! Zabára fel! 

Le Hjärta:
A négytagú budapesti Le Hjärtát a 2010-es évek elejének lo-fi forradalma tette fel a hazai poptérképre. Első, az A38 tetőteraszán adott koncertjük óta felléptek a fővárosi underground legfontosabb helyein, és készült egy klipjük is a Tellement une star című számhoz. Bár, ahogy a név is utal rá, leginkább a francia filmek és a kortárs északi kultúra inspirálja a gondolatvilágukat, a Le Hjärta zenéje a 80-as évek brit újhullámát idézi, aktuális gitárzenék és a francia elektro hatásaival keverve. Idén egy új EP-t és klipet is terveznek még. Tagok: Nagy Róbert, Adler Tamás, Vészi Kriszta, Horváth Gergő.

Agavoid:
„Pszichedelikus-művészi-álompop”. A háromtagú Agavoid műfaji behatárolása nem véletlenül kerül ennyi szóba: talán ez az egyik jellemvonása az experimentális zenének. Mindez mámoros, elektronikus alapmorajjal és a basszus nem elhanyagolható jelenlétével. Az „álomhangzás” gerjesztésében az énekes tiszta, szirén hangja elengedhetetlen, míg a pszichedéliáért a szintetizátor és a basszusgitár felel. Zenei individuumukat főként annak köszönhetik, hogy mindannyian mást hallgatnak, s ezt valamilyen formában beleépítik dallamvilágukba. A 2015-ben alakult, újdonsült formáció maga mögött tudhat két EP-t, a Keretblog Kikeltetője is felfigyelt tudásukra, ami egészen a döntőig juttatta el őket. A „folyamatosan újjászületni vágyó” zenekar 2016-ra is bőven tartogat meglepetéseket.

https://www.youtube.com/watch?v=e2TJdfTWUtc
https://www.facebook.com/agavoid/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
április 15

The PinUps feat Ludditák MCs - szülinapi koncert

Második szülinapi koncertjét tartja a szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda. Nagy buli lesz olyan sztárokkal mint a Ludditák MCs. Balogh Szonja - dob, ének
Perlaki Zsuzsanna - billentyű, ének
Gellért Linda - basszusgitár, ének
Vas Gabriella - ukulele, ének
Nagypál Orsi - gitár, ének

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

április 15

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Free entrance

Kezdés: 23:00

április 16

Ciki Buli w/ Disc Bobby & Cassius Clay

A tavalyi nagy sikerű farsangi Ciki buli sikere után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a sorozatot, úgyhogy idén is lesz Ciki buli. Most nem kell ugyan ízléstelen ruhákba öltözni (persze aki szereti az ilyesmit, annak lehet), viszont a zenei felhozatal igen hasonlatos lesz ahhoz, amit tavaly farsangkor megtapasztalhattatok, amikor is hajnalig tartó tombolás zajlott a Mika pincéjében. Cassius Clay és Disc Bobby most is csak kicsit ciki zenéket fog hozni, és most sem lesz égő tudni a dalok szövegét. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 18

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.
Free entry.

Kezdés: 20:00

április 19

PszichoZanza: A párkapcsolatok fejlődési útvonalai - Józsa Balázs előadása

A beteljesült szerelmek két ember összefonódásának rendkívüli élményét adják. Az első, rózsaszín köddel átitatott időszak után azonban számos kérdés, dilemma származik a két eltérő világ összehangolásának szükségessége mentén.

De vajon mitől függhet az, hogy milyen irányba fejlődik tovább a kapcsolat? Mik azok a kihívások, amelyekkel bizonyos idő után mindenkinek szembe kell néznie, és melyek azok, amelyek a felek egyéni lelki világán keresztül gyakorolnak hatást a kapcsolatra? Mik azok a dolgok, amelyek a intim kapcsolódás harmóniáját felborítják és eltávolítják egymástól időnként még azokat is, akik nagyon erősen kötődnek egymáshoz?

Előadónkkal, Józsa Balázs pszichológussal, pár- és családterapeutával ezekre és más hasonló kérdésekre keressük a választ. Eközben áttekintjük a párkapcsolatok fejlődési útjaival foglalkozó pszichológiai megközelítések lényegét. Nagyító alá vesszük az egyes fejlődési szakaszokat és gyakorlati kérdéseken keresztül próbáljuk megérteni azt, miért is lehet szükség arra, hogy keresztülmenjen kapcsolatunk bizonyos stádiumokon.

Előadónkról bővebben itt: http://www.budaipszichologus.hu/pszichologusaink-munkatarsaink/jozsa-balazs

A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.
----------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
április 20

Mika Diplo Akadémia: PERSONA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1966)

Filmszínházunk bemutatja az idei évad LEGNAGYOBB filmjét, sokak szerint a Bergmani életmű legnagyobb dobását: a PERSONÁT. A két legtehetségesebb Bergman-színésznő (Bibi Andersson és Liv Ullmann) hallgat, beszél, játszik, énekel, szeret, haragszik, vitázik, tiltakozik, álmodozik, emlékezik, filozofál és pszichologizál, suttog és kiabál, olvas és ír, hisz és hitetlen, keres és talál ebben a filmben. A filmklub vezetőjének az egyik kedvenc Bergman-mozija, a filmtörténet egyik legjelentősebb filmje zárja az idei évadot és a Bergman-sorozatot. (Májustól augusztus végéig ugyanis nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) De addig gyertek! A vetítés után alaposan elemezzük a filmet, megfejtjük minden titkát. Egyszerűen kihagyhatatlan ez a vetítés. Mindenkit nagy szeretettel várunk.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

PERSONA (svéd film, r.: Ingmar Bergman, 1966) rövid tartalma: Elizabeth Vogler, az ünnepelt színésznő egyik előadása után elnémul és nem hajlandó senkivel kommunikálni. Idegklinikán ápolják, majd Almát rendelik mellé ápolónőnek. A két nő közel kerül egymáshoz, és Elizabeth olyannyira elfogadja az életvidám, fiatal nővérkét, hogy a terápia folytatásaként egy tengerparti nyaralóba költöznek. Békés napokat töltenek teljes elszigeteltségben, de Elizabeth továbbra sem hajlandó megszólalni. Egy nap Alma elolvassa Elizabeth levelét a kezelőorvosához.

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/

A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

A belépő 1000 Ft.

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 20

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

április 21

Delirium Falcon és Morning Glory koncert

Delirium Falcon 

Az MC5 és minden, ami erről az eszünkbe juthat. A Delirium Falcon a legendás detroiti zenekar hazai helytartója. Megszólaltatja Motor City protopunk- és garage-szcénájának válogatott dalait és sokmindent, ami innen fakad. "Sodró elejétől végig!" - mondják a több bandát megjárt tagok, akiknek igazi szívügye a Delirium Falcon és nem is lehet szerintük jobb koncertkezdés a világon, mint belekiabálni a mikronba: "Kick Out The Jams”

Morning Glory
A Morning Glory zenekar kifejezetten Oasis coverre jött létre a Trousers-ből és a valamikori Nobles, és Supersonic csapatok tagjaiból. "A projekt alkalmi dolognak indult, de annyira jól érezzük benne magunkat, hogy hosszú távra tervezünk!" OASIS minden mennyiségben!

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
április 22

Dnbnoise & Amp Air Crew Presents: Oldskool Flava Night Vol.1.

Drum’n’bass buli.
Cr1s b2b Lia (Dnbnoise.com)
Andorid b2b Konor (Dnbnoise.com)
Norm ( Special Oldskool Kulti Set )
Akimot b2b Rack ( Amp Air Crew )
& Special Guest

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 23

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 25

"Közös hazánk a színpad" - a playback-színház előadása: Menekülés (N7N8 Fesztivál)

A társulat célja, hogy teret adjon a migrációval kapcsolatos személyes élmények kihangosításának, valamint a segítők és segítettek találkozásának. A playback-színház pszichodramatikus eszközökön alapuló, interaktív színpadi műfaj, ahol a nézők hangulatok és történetek megosztása mentén, aktívan alakíthatják az előadás folyamatát. Az elmesélt történetek a színpadon szimbolikus formában elevenednek meg. Előadásukban a menekülthullám élményeivel és tapasztalataival foglalkoznak emlékeik és történeteik felidézésén keresztül. 

A program szervezője: Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület (N7N8 Fesztivál)

Kezdés: 19:00

április 27

Mika Diplo Akadémia: SAMBA (francia film, r.: Eric Toledano és Olivier Nakache, 2014) (N7N8 Fesztivál)

Csejk Miklós (filmklubunk vezetője) filmtörténész kedvenc színésznőjének, Charlotte Gainsbourgnak az egyik legmegkapóbb alakítását nézzük meg együtt, arról már nem is beszélve, hogy filmünkben partnere Omar Sy, akit az ÉLETREVALÓK című film kapcsán zárt a szívébe a hazai közönség. Olivier Nakache, pedig szintén forgatókönyvíróként és rendezőként jegyzi ezt az alkotást ugyanúgy, mint az Életrevalókat. Minden adott tehát ahhoz, hogy a nézők nemcsak jól szórakozzanak, hanem el is gondolkozzanak egy csöppet valós társadalmi problémákon. Esetünkben azon, hogyan tud asszimilálódni egy migráns egy nyugat-európai nagyvárosban. Az elmúlt egy évben filmklubunkban is sokat emlegetett, sok filmmel körbejárt problémát ez a mostani alkotás egészen egyedi módon ragadja meg. Van viszont egy szomorú hírünk is: filmklubunk idei évadának ez most a búcsúfilmje. (Májustól augusztus végéig nyári szünetre megy a filmklub, szeptemberben folytatjuk!) A film után beszélgetünk a látottakról, majd még bulizunk is egy kicsit.

Előadó és vitavezető: Csejk Miklós filmtörténész, kulturális újságíró.

A SAMBA (francia film, r.: Eric Toledano és Olivier Nakache, 2014) rövid tartalma: A szenegáli bevándorló Samba (Omar Sy) Franciaországban egy hotel mosogatófiújaként dolgozik, megtakarított pénzét pedig családjának küldi haza. Amikor egy állásinterjún elutasítják, felmerül a veszélye, hogy kiutasítják az országból. A félénk bevándorlási hivatalbeli alkalmazott, Alice (Charlotte Gainsbourg) megígéri, hogy segít neki, ám hiába kellene távolságot tartania, az életvidám, sármos férfinak nem tud ellenállni és kis idő elteltével belé habarodik. A bajok viszont ekkor kezdődnek…

Diplo honlap: http://www.magyardiplo.hu/
A szabadegyetem hivatalos oldala: https://www.facebook.com/mikadiploakademia

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 27

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

április 28

VUK és The Acoustic Loops koncert

VUK
A VUK-ot négy testvér alapította, akiknek célja a modern beat zene felvirágoztatása. Persze érik őket alternatív zenei hatások, de a magyar szövegű dalaikat sok vokállal megfűszerezve az old schoolabb beat lüktetés húzza össze. Koncertjeiken még jazztrombitás édesapjuk is csatlakozik hozzájuk, így emelve az esték sokszínűségét.
Idén megjelent második EP-jük a ‘Szeretnék játszani veled’ magáért beszél:
https://www.youtube.com/watch?v=LboI4nC2Jdk&list=PLOGa-gd1GVpUF6oaCfY9dCs6ERa9zDvvZ

Fekete István – gitár, ének
Fekete János „Jammal” – dob, beatbox, rap, vokál
Fekete Zoltán – basszusgitár, ének
Fekete Mátyás – gitár, ének
id. Fekete István – trombita

The Acoustic Loops
A The Acoustic Loops zenekar 2011-ben alakult. Elsősorban popslágerek feldolgozásával szórakoztatják a közönséget, de egyre nagyobb részt foglalnak el a repertoárukban a saját maguk által írt dalok.. Háromtagú formációként jelennek meg a közönségük előtt, de gyakran színesítik a fellépéseiket vendégművészek közreműködésével. Számaikban nagy szerepet kap a loop pedál, ami azt is lehetővé teszi, hogy több szólamban szólaljon meg az ének és a beatbox.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
április 29

HiP HoP GoLD CHaiN$ SPeCiaL: White Men Can Rap! w/ GYöReMiX!

A Golden Era aranylàncos fehér Rap-vilàgsztàrjai, a BEASTIE BOYS idén màr 30! éve platinaként ragyognak olyan sápadtarcúak elõtt, mint a 3RD BASS, HOUSE OF PAIN vagy akár EMINEM. Brooklyntól egészen Comptonig - ahonnan Eazy-e szàrnyai alól az elsõ fehér nõi gangsta rapper: Tairrie B. is megszólal - "ugràlhatjuk körbe: alvàs nélkül" az estét > fehér és latin elõadók - fekete közremūködésekkel is szìnesìtett - parti himnuszai mellett a Mikàban! Gyertek!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 30

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 2

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

május 3

PszichoZanza: A benned lakó falánk ősember, avagy GasztroPszichológia – Dr. Forgács Attila előadása

A modern ember, vagyis a „moho sapiens" általában jóval többet eszik a kelleténél. Ennek következtében a testsúlyunkkal való hadakozás is a mindennapok részévé vált. A folyamatos élménykeresés táplálkozásunkra is jellemzővé vált, hiszen az evés az elsődleges örömforrások közé tartozik. A fogyasztói társadalom szép hasznot húz ebből is, legyen szó gasztronómiáról vagy éppen a legkülönbözőbb testsúlyfogyasztó technikákról, csodaszerekről.

Az észszerű életmód és az étkezési tanácsok úgy tűnik, sok esetben nem elegendőek a probléma megoldására. A tudatos fogyási szándék ellen – jóval erősebb – ősi, tudattalan erők hatnak. Feltételezhetjük, hogy éhségérzetünket elsődlegesen nem az élettani jelzések, hanem bizonyos ősemócióink (archetípusok) váltják ki.

Következő előadónk Dr. Forgács Attila, a hazai gasztropszichológia egyik megalkotója. A témában közel 50 cikke jelent meg magyar és idegen nyelven azóta, hogy 1985-ben Szathmáry Lajos gasztronómus fejedelemtől kapott ösztöndíjat Chicagoba, ahol az evés lélektanával kezdett foglalkozni.

A következő kérdésekre keressük a válaszokat:

- miért is szeretünk olyan nagyon enni és mi ennek a következménye?
- hogyan érthetjük meg a gasztronómia jelenségét a pszichológia perspektívájából?
- miért nem használ a legtöbb fogyókúra?
- mit üzen a média: enni vagy fogyni?

Előadónkról bővebben itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Forgács_Attila

------------------------
A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel.

A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből.

A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek.

A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF
A jegyek csak a helyszínen vásárolhatóak meg az előadás napján 18:30-tól.

Kezdés: 19:00

800,- Ft
május 4

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
* A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
* Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

május 5

Császári PillanatmŰvek Kincs- és Nyárkipattintó Ünnepség // Colombre Band lemezbemutató

Császári PillanatmŰvek:
Császári Gergő pillanatművei ismét felcsendülnek a nagyvárosi zajból, annak pont a kellős közepén. Az eseményre limitált példányszámú CD is készül a legfrissebb Kincsekből. Sőt, már a készülő nagylemezről is első kézből hallhatunk egy-egy ízelítőt.

A közreműködő pillanatművészek:
Songoro Fatime - szaxofonok
Táborszky Bence - trombita, szárnykürt
Héjja Katalin - billentyűk
Heigl László - nagybőgő
Mihalik Ábel - ütőhangszerek

Colombre Band:
Váray László és a Colombre Band új lemeze kiemelkedő anyaga lett a zenekarnak, egyúttal elkészítették a világ első audio-szelfijét. A hangzatos alcím azonban tényleg igaz: egyszerre zenei pillanatfelvétel, és mindenkihez szóló üzenet a lemez. Laci szövegei az új lemezen is úgy hatnak az emberre, mint egy lézeres szemműtét, amivel az ember fél szembenézni, de egy pillanat alatt segítenek tisztán látni a dolgokat – Gryllus Kiadó.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
május 6

Fit Fat, Johnny Carbonaras (Gr) és Surf Truckerz koncert

Május 6-án Thesszalonikiből érkezik a pszichedelikus surf rock ötös fogat, a Johnny Carbonaras a 100-as Klubba, akik az energikus surf hangzást vegyítik különbőző elmebeteg elemekkel, thereminnel és elektronikus efektekkel felturbózva. Előttük a koncert közbeni főzésről elhíresült helyi Fit Fat játssza keserédes szocreál átdolgozásait és néhány saját számát hangjátékokkal megtoldott surfbe bugyolálva, illetve az M3-as bevezető szakaszáról idetolató kamionos progresszívebb Surf Truckerz trió is fellép orgonával quartetté kibővülve.

20:20-20:50 Fit Fat - gasztroszörf www.fitfat.hu
21:10-21:40 Surf Trukerz - kamionos surf rock orgonával, www.surftruckerz.bandcamp.com
22:00-23:00 Johnny Carbonaras (GR) - psychedelic surf rock, www.johnnycarbonaras.bandcamp.com
www.soundcloud.com/johnny-carbonaras

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:20

1000,- Ft
május 6

Manökken Proletarz koncert

Az alternatív popzenekar visszatérő búcsúkoncertje. Az idén 10 éves fennállását ünneplő zenekar a majdnem-feloszlás után még vissza-visszatér, hogy jól eloszlasson minden kételyt a világ folyásának alapvető törvényeit illetően. A koncerten elhangoznak a régi klasszikusok (pl. Első este a SZOT-üdülőben, Ott ugrál), és a legújabb, rádióbarát slágerek (Nagylátószög) is. Minden régi és új rajongó, barát és üzletfelek számára kötelező program!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

700,- Ft
május 6

Rude Boy Dreams: Selector Desmond Schlekker, Monsieur Islande és JD Littlehead

Surf rocktól a two tone skáig. Május hatodikáról hetedikére virradóan a három szelektor gazfickó ismét odacsap a mixerre, hogy mozgósítsa kellően illuminált közönségének ritmikus végtagmozgásait. A táncrend a közvetlen megelőző 100-as Klubsurf rock kiadása apropóján a '60-as évek eleji garage, surf vonalból indul ki és az autentik skán keresztül cél a '70-es évek végén stabilan gyökeret eresztő two tone skáig eljutás. Természetesen további vadhajtások is előfordulhatnak persze! A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 7

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Idén is megrendezzük a Madarak és Fák Napját a Kazinczy utcában. Május 7-én, szombaton az utca teljes hosszában családi- , gyerek-, gasztronómiai és egyéb remek programok várnak mindenkit, aki csak szeretne egy kicsit lazítani a város közepén. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2016. május 7-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

A program folyamatosan bővül. Íme a bontás, hogy mindenki eligazodhasson, és kedvére válogathasson a jobbnál jobb események közül:

Mika Tivadar
Kazinczy Open Mic 12.00 – 13.30 és 14.30 – 16.00
Kézműves foglalkozás 12.00-től
Ágoston Béla hangszerbemutató - 13:30 - 14:30
Dynamite Dudes koncert 17.00 – 19.00
Balkan Party a Mika pincéjében 22.00-től

Kőleves
Drónsimogató - 10:00 - Drone Prix Hungary
Madárrá átváltoztató műhely a Menedék Egyesülettel -10:00 - 12:30
Futrinka Egyesület kutyapont - 10:00

Ellátó Kert
Pinata - 15:00

Café Analog
Egész napos polaroid portré fotózás

Kazimír
Kertész Endre - Tyúk Húr - 10:00
Főzés az SOS gyermekfalunak - 12:00
Nyílt nap a Kazicumban, kreatív workshopok gyerekeknek – 12.00
Babra - 14:00
Kazinczy Open Theatre - 14:00 - 16:00
Kazinczy Open Mic - 16:00
LAKÓGYŰLÉS az emeleten - 17:00 - Edina
Valami Swing - 18:00

Kazicum
12:00-20:00 - nyílt nap a Kazicumban, utcai kiállítás, Török Tivadar karikaturista rajzol, Vörös Eszter Anna festőművésznő dedikálja könyvét, Kovács Kope Péter bemutatója,
interaktív utcai művészeti játék gyerekeknek

Szimpla Kert
Babra - 11:00
Lángos sütés a jarokelo.hu-val - 12:00
SZIMPLA BRINGA PIAC - 13:00
Kertész Endre - Tyúk Húr - 13:00
Ágoston Béla Gyerekkoncert- 16:00
Valami Swing - 17:30
Kazinczy Open Mic - 18:30
Hastánc Varieté - 20:00

Szimpla Háztáji
Helló Anyu játszóház - 10:00
Magyar Madártani Egyesület - 10:00

Ramenka
Origami - 10:00

Illegál
Kis-Etyek és Kis-Itália 12 órától
Szomjúságra: megkóstolhatjátok az etyeki Nádas Pincészet kiváló borait, illetve a Recefice Jégműhely alkoholmentes borszőlő fagylaltjait.
Éhségségre: prosciutto-s, mortadellás, főtt sonkás piadinák friss zöldségekkel. Ha még nem hallottál az olasz lepénykenyérről, gyere, és próbáld ki, akár húsmentes változatban is!

Kezdés: 10:00

május 7

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 10

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
május 11

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell: minden szerdán a bejárat mellett tartunk akusztikus Open Mic-ot, ahol a járókelők is könnyen észrevesznek. Nem akarsz fellépni, de szívesen nézel inspiráló, változatos, gyakran kísérleti produkciókat, akár új előadókat is felfedeznél néha? Vesztenivalód nincs!
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofonokat és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Come join us for an inspiring Open Mic every Wednesday in the heart of the party district . The stage will be set up on the ground floor, where lots of people walk by. So if you think you can entertain a nice audience at one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy a great variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics, and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)
------------------------------
* A belépés ingyenes, pontos kezdés és zárás várható!
* Free entry; expect to start and end on time

Kezdés: 20:00

május 12

Ten Years Before: Skeemers és No Eves koncert

E havi koncertünk jelszavai: Amerika, garázs, dögösség. Az amerikai őshazájú stoner és surf stílusjegyei garázshangzásukban és izgató talpalávalójukban szabadulnak fel. Lesz ismét pörgés, tombolás, boogie meg fejrázás dögivel. Le a magassarkúkkal és a copfkötőkkel, hadd menjen a tánc meg a headbang!

Skeemers
2015-ben találtak egymásra a dinamikus, ritmusos hanghullámain szörfölő skatepunk Skeemers tagjai. A „Fairlady” című dalukra sok zeneipari szakmabeli felkapta a fejét, így kerültek a Stenk 2016-os Dalversenyébe és a KERET-en is találkozhattunk már velük. Zenekaruk megalakulásával vált mindenki életének fő küldetésévé a zenélés, megtalálták a helyüket ebben. Azóta is arra fordítják energiájukat, hogy minél több sej-hajt megmozgató muzsikát csináljanak épülő közönségüknek.

No Eves
A stoner rockként becézett, torzított gitárriffekkel telepakolt, tömör hangzású formáció 2015 májusára érte el végleges felállását. Tavaly megjelent debütáló EP-jükkel taroltak a Stenk dalversenyén, a KERETKikeltetőjén és a Rakéta Fesztiválon is. Az ének-vokál lágy, a hangszerelés nyers, így keltik a tompa, „stoned” hatást zenéjükben. A „zúzós-melankólia” pikantériája pedig dalaik szerelem utáni sóvárgása, ahogy Ádám keresi az ő Éváját, de nincs sehol. A sok “hasonparipájú” zenekar mellett sikerült elérniük egy olyan egyedi hangzást, amitől folyamatos elismerést zsebelnek be a hazai palettán.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
május 13

Swing á La Django koncert

A Swing á la Django zenekar zenéjében harmóniára talál a magyar autentikus zene és a francia manouche swing, melyet ők Hungarian Django Swingnek neveznek. Lombos Pál - bőgő
Kardos Dániel - gitár
Csurkulya József - cimbalom
Nagy Zsolt - dob
Gazda Bence - hegedű
Vázsonyi János - szaxofon

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
május 13

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában. A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 14

Recycle hits w/ Disc Bobby & dj Delgado

A két fékezhetetlen DJ eklektikus, zenés-táncos válogatása hajnalig. A lábmozgás garantált.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 17

PszichoZanza: Matyi Csongor: Meggyőzés, befolyásolás vagy manipuláció? - megmutatjuk mire figyelj!

PszichoZanza: A pszichológiai jelenségek végigkísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk mint emberek. A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a pszichológia változatos területei jutnak szóhoz. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotíp gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia Pszichológia Blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
május 20

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 21

BA10 Allnighter

Ezen az estén BA10 a UK underground legizgalmasabb lemezeit hozza el. Minden, ami brit és nagyon táncolható. Grime, garage, bass music, a BA10 kedvencei közül. A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése. Téma: az asztrológiai személyiség típusok és karakterek, kicsit másképp.

Vizitdíj: 300 HUf

Kezdés: 18:00

300,- Ft
május 27

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.
Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 28

Shék ya: Revo Project DJ Set

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 30

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 3

Full Vocal Party w/ dj drs

Ismét jelentkezik a Tilos Rádió Full Vocal című műsorának party kiadása. A soulful house - jazz dance tengely mentén rengeteg klasszikus vokális téma várható. Vinyl only!
https://www.facebook.com/fullvocal

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 4

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 9

Apu azért iszik, mert te sírsz Puzsér Róberttel.

A férfi és a nő két-két archetipikus személyéről lesz szó - többek közt.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 10

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott.
BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 11

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 13

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 17

World Dance Party

DJ Second Face & DJ Psziporka
DJ Second Face név alatt Biljarszki Emil áll, aki a Korai Öröm, Fókatelep, Meszecsinka zenekarok tagjaként ismert. A koppenhágai WOMEX Hungarian Beats Opening Party hivatalos DJ-je volt, játszott többször a Szigeten és külföldi fesztiválokon. DJ Psziporka, Oláh Annamari, a Meszecsinka énekesnője, aki a színpadi varázsát DJ-ként is megmutatja újabban. Ketten egy izgalmas utazásba viszik a közönséget, ahol a test és a lélek megkapja a magáét. Hogy mit? Latint, orosz beatet, sámán diszkót, emigrantski raggamuffint, valódi balkánt és magyar csujogatóst.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 18

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 20

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 18:00

300,- Ft
június 24

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 25

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

június 28

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride-on

Várjuk a kreatív művészeti előadásokat, legyen szó zenéről, táncról, versről, slamről vagy bármi sajátról. Ha úgy érzed, van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a kultura@budapestpride.hu címen Open Mic 2016 tárggyal, és látogass el a Budapest Pride Open Stage – Open Mic! szabad mikrofonos estjére!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

június 29

Apu azért iszik, mert te sírsz! Puzsér Róberttel.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
június 30

Play It Proud - foundraising koncert - A Budapest Pride programja

A Budapest Pride bemutatja az idei fesztivál legnagyobb élőzenei buliját.
Gyere és hallgasd meg a Play it Proud dalszerzői pályázatra jelentkezett zenekarokat, és adományozz! Bulizzunk együtt az idei LMBTQ fesztiválon a legpörgősebb számokra.

Normál jegy: 900 Ft
Támogatói jegy: 1500 Ft

Kezdés: 19:00

900,- Ft
július 1

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

július 6

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert talk show-ja.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
július 9

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 13

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert talk show-ja.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
július 16

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 20

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
július 23

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

július 27

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
július 30

Christmas Party w/ Lapidem

Hallottál már valaha nyári Karácsonyról? Nem? Mi valóra váltjuk! Cseréld le a sálad és a szokásos forralt borod hawaii mintás ingre és mojitóra, mert júliusban Karácsony lesz! Egy különleges nyári este erejéig Télapó kedvenc örökzöld lemezei forognak majd. Gyere és ünnepelj velünk te is, és hozd magaddal a karácsonyi hangulatod is!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 3

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
augusztus 6

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

augusztus 11

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
augusztus 13

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 17

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
augusztus 19

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

augusztus 24

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
augusztus 27

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 31

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 19:00

300,- Ft
szeptember 3

Sétáló Karnevál a Kazinczy utcában

Szeptember 3-án egy egészen különleges utcafesztivál várja majd a Kazinczy utcába látogatókat. Hagyományainkhoz híven szeretnénk megmutatni, hogy milyen hasznos és jó, ha sétálóutcaként funkcionál a Kultúra utcája, méghozzá állandó jelleggel, s ha végre nem napi több száz autó, hanem biciklisek, sétálni vágyók, és a családosok lepik el Erzsébetváros egyik legfrekventáltabb részét.

Idén - amellett, hogy koncertekkel, gyerekprogramokkal, közösségi főzéssel várnak mindenkit a helyi vendéglátóhelyek - egy másik, a témához erősen kapcsolódó, és nagyobb léptékű kezdeményezés is feltűnik, méghozzá a Nemnövekedés budapesti konferenciája, és annak csapata, illetve meghívott vendégei, előadói.

Médiatámogató: www.manoprogram.hu

Részletes program:

Játszótér a Kazinczy és a Király utca sarkán:
17.00 – 18.00 – Köztéri Dzsemmelés D-ben

Mika Tivadar Mulató:
14:00 - 19:00 Mika Tivadar Alkotó - kreatív foglalkozás gyerekeknek, újrahasznosítható anyagokból
15:00 Zságbamacska koncert
16.00 - I Am Soyuz koncert
18:00 - Zanzinger koncert
18:45 - No Eves koncert

Kőleves:
10:00 - 16:00 Futrinka Egyesület - Mini örökbefogadó nap
11:00 - 14:00 Gyerekprogram a Menedék Egyesülettel
11:00 - 17:00 Menedék pult, KULT és Bazár
14:00 - 15:00 Sokszínű VII. kerület - városi séta a Menedékkel

A Menedék pultnál beszélgetésekkel, kiadványokkal, kvízekkel várunk.
A Menedék Bazárból jó minőségű használt ruhákat és kiegészítőket vihetsz haza adományért cserébe, a KULT pultnál egyedi ruhákat, táskákat, hátizsákokat vásárolhatsz.
Adományoddal, vásárlásoddal a Menedék Egyesület munkáját támogatod!

Városi sétánkon felfedezzük újra a Kazinczy utca környékét! Hányféle ételt kóstolhatsz az utcában? Milyen bevándorlókhoz kapcsolható helyeket ismersz a környéken? Vajon hány ország képviselői
élnek a hetedik kerületben? Gyere velünk sétálni!
Találkozó 14:00-kor a Menedék pultnál (a Kőleves kert bejárata előtt).

Café Analóg:
Egész napos polaroid portréfotózás

Kazimír:
11.00 – 13.00 – Nagy Kristóf Loopművész
12.00 - főzés
13.00 – 15.00 - G Ras & the Chapel Jiggaz
15.00 – től - Kreátor Varróműhely – kézműves foglalkozás.
15.00 – 17.00 – Valami Swing

Tesla:
10.00 – 16.00 – Cirkuszsuli

Fat Mama:
Speciális napi ajánlat: Tépett húsos BBQ burger.

Karaván:
Tünet Együttes: Itt szabad Át írni - Ez is egy Tünet.

Szimpla:
10.00 – 19.00 – Bringapiac (a kertben)
10.00 – 12.00 - G Ras & the Chapel Jiggaz
12.00 – 14.00 – Valami Swing
14.00 – 16.00 - Nagy Kristóf Loopművész
16.00 – 17.00 – Slam
17.00 – 18.00 – Nagy Edi Project

Szimpla Bringa Pince:
10.00 – től - Közös Lábos: Nemnövekedés + Waldorf - közös főzés és ételek adományért

Szimpla Háztáji:
12.00 – 16.00 – Tűzzománc

Illegál:
12.00 – től - Borkóstoló, paprikás csirkés piadina, fagyi.
Idén a Fülöp-pincészet látogat el hozzánk Neszmélyről: a fiatalos borászat illatos és gyümölcsös borokat készít új felfogásban. Adj még egy esélyt az olaszrizlingnek, ígérjük, nem bánod meg! A klasszikus prosciutto-s, mortadellás, főtt sonkás piadinák mellett most paprikás csirkés piadinával is készülünk. Ha még nem hallottál az olasz lepénykenyérről, gyere, és próbáld ki, akár húsmentes változatban is! Utána pedig guríts le egy gombóc fagyit, hogy kerek legyen ebéd!
12.00 – től Ötvös Csöpi és Kardos doki maraton: Bujtor István és Kern András pofonjai ismét lecsapnak.
12.00 - Pogány Madonna [1980]
13:30 - Csak semmi pánik [1982]
15:00 - Elvarázsolt dollár [1985]
16:30 - Hamis a baba [1991]
18:00 - Zsaruvér és Csigavér - A királyné nyakéke [2001]
19:00 - Zsaruvér és Csigavér II. - Több tonna kámfor [2002]
20:00 - Zsaruvér és Csigavér III. - A szerencse fia [2008]
A borkóstoló és az utca hangulatát dj shoWgun és dj fedél erősíti majd.

Kezdés: 14:00

szeptember 3

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 7

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

300,- Ft
szeptember 8

Civil Bátorság Estéje - beszélgetés és buli

Az Ökotárs Alapítványnál és partnereinél tartott rendőrségi házkutatás második évfordulóján ismert civil szervezeti vezetőkkel tekintjük át a hazai civil szektor helyzetét Közösen elemezzük az USAID Civil fenntarthatósági jelentésének legfrissebb eredményeit is és megpróbálunk választ találni az alábbi kérdésekre is: Mi a civilek fő erőssége és gyengesége? Mi a munkájuk jelentősége és eredménye? Mi nem lenne, ha nem lennének civilek? De szóba kerül majd az is, hogy milyen az összefogás és a szolidaritás köztünk, és vajon eredményesen vitatkozunk-e egymással. Sorra vesszük a fenyegető kihívásokat és a jövő bizonytalanságait, és megpróbáljuk feltárni a kiaknázatlan lehetőségeket és utakat is.

Alapvető igazság, hogy a civil szektorra és szervezeteire minden egészséges demokratikus társadalomnak szüksége van. Azokra, akik gyerekeket gyógyítanak, ételt osztanak, kutyákat mentenek, de azokra is, akik felszólalnak az elesett társadalmi csoportok védelmében, kifejtik véleményüket, szabályozási javaslatokat tesznek – vagyis általában véve hallatják hangjukat, részt vesznek közös ügyeinkben, vitatkoznak, akár az utcán is. Noha ezek az emberek különböző módszerekkel és terepeken dolgoznak, egyvalami összeköti őket: olyan dolgokat csinálnak, amelyek jobbá teszik az életünket és közösséget kovácsolnak elszigetelt embercsoportokból. Szerencsére Magyarországon is sokszínű civil szektor alakult ki az elmúlt évtizedekben, sokféle társadalmi-közösségi ügyet képviselve.

A civilek – bármi történjék is – itt vannak, és valamennyiünkért, közös ügyeinkért tesznek, dolgoznak nap mint nap. Mit és hogyan – erről szól ez az este, meg arról, hogy megünnepeljük mindazt, amit közösen elértünk.

A beszélgetés résztvevői:
- Ámon Ada, elnök, Energiaklub
- Kapronczay Stefánia, ügyvezető igazgató, Társaság a Szabadságjogokért
- Nun András, igazgató, Autonómia Alapítvány
- Schmidt Hajnalka, igazgató, Greenpeace-Magyarország
- Varga Máté, elnök, Civil Kollégium Alapítvány

A a kerekasztal beszélgetés 17.30-kor kezdődik és várhatóan kb. 19.00 óráig tart. Utána kötetlen ünnepség és buli kifulladásig!
A rendezvény nyilvános és ingyenes; a fogyasztás önköltséges; előzetes bejelentkezés nem szükséges.
Mindenkit szeretettel várunk!

Kezdés: 17:30

szeptember 10

I PLAY ONLY PAROV STELAR w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Vendég: David Karla (szaxofon/klarinet)
https://www.facebook.com/nanotripia

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

szeptember 14

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

300,- Ft
szeptember 17

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 20

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Gravity

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között. Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hoznak létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaik motívumait értelmezik újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GRAVITY, a társulat korábbi PROFIL, illetve MEGAZADAM című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók – előadók:

Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
szeptember 21

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

300,- Ft
szeptember 21

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 22

Freakin’ Disco koncert

A Freakin' Disco olyan labirintusba vezet minket, amiből nem akarunk kitalálni. Modern electro a jazztől a technóig. A sűrű nyár utáni (Dánia, Tilos Maraton, Samsara, Bánk, Kapolcs, Kobuci) első klubloncertjükön vizuállal is készülnek.

Csizmás András – nagybőgő, basszusgitár, elektronika.
Keresztes Gábor – billentyűk, szintetizátorok, samplerek, scratch 
Komjáti Áron – gitár, effektek 
Szabó Sipos Ágoston – dob, effektek
Juhász András - vizuál

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
szeptember 23

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 24

Eugenia Formáció koncert

A nemzetközi tagokból verbuválódott Eugenia Formáció zenéje az alkotók kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségéből táplálkozik, sok vidámsággal fűszerezve. A zenekar 2008-ban alakult, 2009-ben Fringe-díjjal jutalmazták. Az Eugenia manele-sanzon-punk-latinsiratós etűdjei mindenkit levesznek a lábáról.

Muzsikálnak:

Fazakas Júlia – ének
Miklusicsák Aliz - ének
Rontó Lili– szaxofon
Robert Dakowicz – harmonika, ének
Szemző Dávid – dob, basszusgitár, ének
Varga Péter – mandolin
Beöthy Árpád – dob

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 21:00

600,- Ft
szeptember 24

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

szeptember 26

Esn Elte Pub Quiz (In English)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 27

Pszichozanza: Se velük, se nélkülük: miért szorongunk a kapcsolatainkban? / Előadó: Juhász Dániel, pszichológus.

Kapcsolatainkban mindannyian magunkkal hozzuk a korábbi kapcsolati élményeinket, azt hogy hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, illetve családi hagyományainkat is. Vajon mi rejtőzhet annak hátterében, hogy két ember kapcsolata sok esetben konfliktusokkal teli, miközben a kötődésük egyre erősebbé válik? Hogy lehetséges az, hogy miközben legszívesebben faképnél hagynánk az illetőt, hiányának vagy távolodásának már a gondolata is rémisztő számunkra? Miért érezzük magunkat sokszor kiszolgáltatva másoknak? Miért olyan nehéz bízni, miközben éppen a bizalom nyújtotta biztonságot keressük kapcsolatainkban?

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk az évadnyitó PszichoZanza előadásunkban Juhász Dániel pszichológussal, a Humánia Pszichológia Blog szerkesztőjével, aki betekintést nyújt a fejlődéslélektan azon megközelítéseibe, amelyek összefüggésben állhatnak felnőttkori kapcsolataink működésével, legyen szó családi, munkahelyi vagy akár párkapcsolatokról.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
szeptember 28

Apu azért iszik, mert te sírsz!

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 300 HUF

Kezdés: 20:00

300,- Ft
szeptember 28

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs. (A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

------------------------------

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com

------------------------------

Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music. (For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.) 

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

szeptember 29

Lány a Liftben "Autumn Leaves" őszi nagykoncert. Vendég: Ímpetu quartet.

Ahogy a szabadtereket a hulló falevelek apró zörejei töltik be, úgy költözik vissza az élet a koncerttermekbe. A Mika Tivadar Mulató színpadán a kedvenc Lány a Liftben zenekar jól ismert klasszikusaival nyitja a szezont, és vár szeretettel minden kedves barátot. Vendég az Ímpetu quartet, akik Dél-Amerika latinos kompozícióival teszik színesebbé a hangulatot.

Lány a Liftben:
Rozsnyik Borbála – ének
Tót Attila – billentyűk
Varga László – gitár
Rozsnyik Lóránd – cselló Í

mpetu:
Király Tamás - gitár
Molnár Tamás - basszusgitár
Rosecker Péter - dob, ütős hangszerek
Kovács Dávid - harsona

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

szeptember 30

Apu azért iszik, mert te sírsz! - Búcsú a Mikától

Puzsér Robi és FAM búcsúznak a Mikától. Októbertől a Gödörben folytatják.
Beszélünk velük az elmúlt öt mámoros évről, és utána bulizunk.

Kezdés: 20:00

300,- Ft
szeptember 30

New Wave Szerűség

Az új évadot a Mika Tivadarban Mulatóban kezdi a bulisorozat. A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:

Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 1

Hall of Fame Party - Best of Rock and Metal Music

Október 1-én végre megrendezésre kerül az első Hall of Fame válogatás buli ahol találkozhattok az összes olyan előadó munkásságával, akik a legnagyobb hatással voltak a rock, metal szintérre a 60-as évektől napjainkig mint például a Queens of the stone age, TooL, Deftones, System of a Down, Nine inch nails, White Stripes, Nirvana, Korn, Kyuss, Joy Division, A Perfect Circle, Foo Fighters, Black Sabbath. Egy olyan összeállítást készítünk Nektek amiben garantáltan mindenki megtalálja a számára legkedvesebb előadókat, számokat.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 4

Egy szoknya, egy nadrág: Hogyan játszmázzuk magunkat boldogtalanná?

Egy szoknya, egy nadrág: Hogyan játszmázzuk magunkat boldogtalanná?
Játszmáink és hogyan lépjünk ki belőlük - (pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak
1. rész.
Ha unod, lépj ki belőle! De hogyan? Gyakran azon kapjuk magunkat, hogy minden elhatározásunk ellenére, már századszor is ugyanabba a vitában, veszekedésbe keveredtünk, pedig rettenetes unjuk és elegünk van belőle. Te ezt mondod, én azt mondom, te ezt teszed, én azt mondom. Mint egy jól bevált partnerrel folytatott pingpongmeccs, mint egy ezerszer lejátszott sakkjátszma. Kommunikációs szempontból ez egy tökéletes rögzítés. Csak éppen az életünkről és jó érzésünkről van szó. Ráadásul a sakkban is az nyer, aki egy új nyitással vagy válasszal tudja meglepni a másikat. Persze a játszmákban mindkét fél biztos abban, hogy igaza van. Akkor mégis, hogyan tovább?
Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat első része. Ez egy kísérleti és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik egy játszmagyanús helyzetben, megbeszéljük, hogy éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.
A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
október 5

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 6

Manökken Proletarz koncert

Az alternatív popzenekar visszatérő búcsúkoncertje. Az idén 10 éves fennállását ünneplő zenekar a majdnem-feloszlás után még vissza-visszatér, hogy jól eloszlasson minden kételyt a világ folyásának alapvető törvényeit illetően. A koncerten elhangoznak a régi klasszikusok (pl. Első este a SZOT-üdülőben, Ott ugrál), és a legújabb, rádióbarát slágerek (Nagylátószög) is. Minden régi és új rajongó, barát és üzletfelek számára kötelező program!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:30

700,- Ft
október 7

Naked Truckerz feat. Danics Dóra

Sújtólég! - Rock'n'Roll a tárnából! A Naked Truckers egyfelvonásos műsora rengeteg rockabillyvel, csillén játszó dobossal, visszafelé beszélő Bányarigóval és sztárvendégekkel!

Sztárvendég a 2013-as X Faktor győztese: DANICS DÓRA

Belépő: 1000 HUF
Belépő Naked Truckers-es pólóban: 500 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
október 7

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 8

Bootleg Party w/ Lapidem (FR)

Bootleg: egy olyan szám vagy kompozíció ami két vagy több létező zene keveréke. Ezen az estén csak ilyen zenékre bulizunk. Egy biztos, tánc lesz.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 10

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 11

Pszichozanza: Tóth Dániel - Felnőttek játszótere, avagy a virtuális játékok lélektana

Miért van az, hogy olyan sok dolgozó felnőtt játszik manapság videojátékokkal? Lehet, hogy van ennek valami haszna és mégsem olyan gyermeteg dolog? Mit adhat egy játék a kikapcsolódáson túl? Milyen kapcsolatba hozható munkánkkal? Hogyan hat a gondolkodásra, a pszichére? Mit fejleszthet, és mi az, amit gátol? Mire érdemes odafigyelni lélektanilag, ha valaki sok időt tölt a virtuális világban?

2016-ban a virtuális valóság átszövi mindennapjainkat és kikerülhetetlen része azoknak. Ennek megfelelően a szórakoztatóipar is egyre több és komolyabb videójátékkal kecsegtet minket, amelyek egyre intenzívebb és valósághoz közelibb élményeket adnak. A legtöbb komoly játékos ennek megfelelően ma már nem feltétlenül a gyerekek közül, hanem a 30-as korosztályból kerül ki.

A fent említett kérdésekre keressük a választ Tóth Dániel virtuálpszichológussal, kutatási eredményei, szakmai és személyes tapasztalatai mentén. Várunk minden érdeklődőt, a játékok szerelmeseit, és az ettől idegenkedőket egyaránt!

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
október 12

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 13

Könyvbemutató: 1956 - Kezében szabadság

Tíz szerző 1956-os novellája egy kötetben! A szerzők tisztelettel, de a szórakoztató irodalom könnyedségével nyúlnak a forradalom témájához. Az emelvényes ünneplés is szép, de végre éljük bele magunkat az eseményekbe az akciófilmek, fantasztikus regények korának modern elvárásaival! Aki végre a saját történelmünkből olvasna elgondolkodtató, de izgalmas történeteket, az örömmel fogja forgatni ezt a kötetet.

Kezdés: 18:00

október 13

Ten Years Before: Platon Karataev és The Beans koncert

A friss underground előadókat bemutató Ten Years Before csipetcsapata az őszi klubszezon indításaként két egymástól különböző, ám nagyon izgalmas produkcióval fogja visszaidézni az elmúlt nyarat októberben. Köszöntsétek velünk ti is a The Beanst és az EP-bemutatóval készülő Platon Karataevet!

The Beans:
A grunge, garázs és beat elemekkel működő The Beans 2015 őszén mutatkozott be a G3 klubban megrendezett Kikeltetőben, majd ezzel a lendülettel össze is törte egyetlen gitárját. Később egy kölcsön gitárral Vida Áron felvette az első albumukat a 12 számos igen pörgős “Glitch”-et, valamint még 2 albumnyi anyagot demózott fel. Azóta van újra saját gitár, még több elismerés (a nyár albuma, az év debütálása), felkérések, A38 tetőterasz a Rakéta Fesztiválon, további koncertek Pécsen + még több sör és lazulás. Fidlar, Wavves, Ty Segall rajongók, itt a helyetek!

https://www.youtube.com/playlist?list=PLq1c1TPyXOOwIkPis2R1HiKVZ0U4tUG3G
https://www.facebook.com/TheBeansOfficial

Platon Karataev:

A Platon Karataev története 2013-ban kezdődött, amikor Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén (időről-időre Cz.K. Sebő) összeültek, hogy közös dalokon dolgozzanak. Számukra a legfőbb inspirációt a klasszikus énekes-dalszerzőkön kívül az amerikai és a brit folk új hullámának képviselői jelentik, úgy mint Johnny Flynn, Laura Marling, Bon Iver vagy a Mumford and Sons. Lassacskán megszületett egy lemeznyi anyag, viszont mindketten zenekari felállásban képzelték el a jövőt. Ekkor került a képbe Bradák Soma dobos (Szabó Benedek és a Galaxisok), és idén tavasszal már be is mutatkoztak a Normafa Records által szervezett label night-on, valamint alig 1 hónapja első klipjüket is megjelentették az “Orange Nights” EP-t beharangozó ‘Elevator’ c. dalukhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=Mqp3ApcM8_s
https://www.facebook.com/platonkrtv/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 14

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 15

Almost Diwali! Bollywood filmvetítés és party

18.30 Film: Tamasha (2015)
21.30 A 10. Bollywood party – A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!
23.00 Kamala Bollywood Duo
A belépés ingyenes!

18.30 Film: Tamasha (2015) Bollywoodi vígjáték 139 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Imtiaz Ali
Főszereplők: Ranbir Kapoor, Deepika Padukone
Zene: A. R. Rahman
Ved (Ranbir Kapoor) és Tara (Deepika Padukone) Korzikán találkoznak, és egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntik, hogy a következő 7 napot együtt töltik. Igazi nevüket azonban nem árulják el, mindketten kitalálnak maguknak egy karaktert, és még azt is előre eldöntik, hogy később sem találkoznak majd. Az őrült kaland után azonban Tara hiába próbálja folytatni az életét, 4 évvel később rájön, hogy nem lehet boldog az igazi Ved nélkül…
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=VN_qxutU_qc

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 18:30

október 18

Zadam Társulat – I’M PRO sorozat: Golden Trio

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.

Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő GOLDEN TRIO, a társulat korábbi SOL című előadását tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó: www.zadam.hu

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 19

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 20

Vojnits és Nandu koncert

Vojnits:
Vojnits Márton 2012-ben kezdte szólókarrierjét. A "Lost and Found" (2014) című első, bemutatkozó EP dalait rotációban játszotta a Petőfi. A 90-es évek grunge, British rock világa és a mai indie keveredik sajátos módon. A zenekar ezúttal Oláh Gábor (Caramel) dobos és Premecz Matyi (Kéknyúl) billentyűssel lép a színpadra.

Nandu:
Egy struccszerű madár, nehezen definiálható szövegcentrikus okosalter. 20% common, 60% rock, 30% rétegzene és -5% metálterpesz. A budapesti hol három-, hol négytagú rockzenekarhoz közel áll a nem szokványos, de "mindegy az útirány, mert mind Egy út”.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 21

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 22

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 24

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

október 25

PszichoZanza: Hogyan befolyásol minket a környezetünk?

Hogyan hat lelkünkre az a környezet, ahol a mindennapjainkat töltjük? Legyen az az otthonunk, a kórház, ahol megszülettünk, az óvoda, iskola vagy éppen munkahelyeink? Hogyan és milyen igények mentén alakítjuk ki életterünket különböző életszakaszainkban? Miért néz ki teljesen máshogy egy 5 éves és egy 70 éves ember szobája?

Kutatások szerint gyorsan alkalmazkodunk új fizikai környezetünkhöz és saját képünkre igyekszünk formálni azokat. Ez a mi territóriumunk," ilyen vagyok"- fejezzük ki akarva-akaratlanul. Így a saját terünk az önkifejezésünk eszközévé is válhat! És mi a helyzet a közös tereinkkel? Hogyan hat ránk, ha nincs rá módunk, hogy számunkra barátságosabbá tegyük? A környezetpszichológia ezekkel az összefüggésekkel, ember és környezete kapcsolatával, összeillésével foglalkozik.

Előadásunkban Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus kutatóval, az ELTE PPK tanszékvezetőjével kísérjük végig életünk különböző szakaszait csecsemőkorunktól kezdve időskorunkig. Megnézzük, hogy milyen módon változik a fizikai környezetünkkel való viszonyunk és ez hogyan hat lelki működésünkre, érzelmeinkre, viselkedésünkre.

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu

www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
október 26

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

október 27

András Upor és Fubarite koncert

A FUBARITE zenekar egy élményt szeretne adni a hallgatónak, legyen az akármilyen. Úgy érezzük, korunkban már nem csak a klasszikus értelemben vett szép és kellemes közvetíthető, a cél, az erős érzések, reakciók keltése lényegében bármilyen eszközzel és bármilyen irányba.

Upor András jellegzetes gitárjátéka, energikus előadásmódja és sokszínű énekhangja ragadta meg közönsége figyelmét és ez teszi összetéveszthetetlenül egyedivé az első nagylemezét is. A budapesti Lone Waltz Records-nál tavaly ősszel megjelent Let The Song Work on You a HVG, az Index, a Recorder, a VS.hu és a We Love Budapest évösszesítő listáin mind jól szerepelt. A kiadvány tíz dala különböző állomásokat és műfaji érdeklődéseket jelenít meg a dalszerző eddigi pályájáról, épp úgy szerves része az amerikai folk, mint a delta blues, a polbeat, vagy a nyolcvanas évek punk zenéje. Upor beváltotta ígéretét, miszerint ezek a műfajok ma is lehetnek aktuálisak, személyhez szólóak, és egy szál gitárral is erőteljesek.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 28

Apu azért iszik, mert te sírsz! - A könyv

Megjelent az Apu azért iszik, mert te sírsz! című előadás-sorozatra épülő könyv!
A szerzőkkel Csunderlik Péter történész és publicista beszélget.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 28

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:
Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 29

Super Starsky koncert

Világslágerek ska stílusban. Öt éve, 2011. szeptemberében több ismert hazai ska-reggae zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy megalakítják a Super Starsky nevű supergroupot, azzal a céllal, hogy a legismertebb hazai és világslágereket átdolgozzák ska stílusra. A jamaikai ritmusokhoz csehszlovák-retrós-táncdalfesztiválos életérzés társul: ez az igazi Cseszkó Gazdaságos kultúra. A klubok mellett a Sziget fesztivált, a Petőfi Csarnok nagyszínpadát és számos gasztrofesztivált megjárt zenekar másodszor érkezik a Mika Tivadar Mulatóba.

Videó: https://youtu.be/c_mV6dWIWj4

Jegyár: 700 HUF

Kezdés: 21:00

700,- Ft
október 29

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 2

Egy szoknya, egy nadrág: Elvárás-csapdák a párkapcsolatokban

(pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 2. része
Jogosan várunk el valamit egymástól, vagy csak rá akarjuk kényszeríteni a másikra az akaratunkat? Tényleg olyan szörnyű, hogy vannak elvárásaim? Tényleg olyan szörnyű, hogy nem akarok folyamatosan megfelelni? Mit tegyek, ha szeretem, de képtelen megfelelni az elvárásaimnak? Vagy én az övének? Vagy, ha nem is akar/ akarok megfelelni? Persze az azért nem árt, ha a saját elvárásaimnak mégiscsak megfelelek. Szóval hol van az arany középút, ha van ilyen, és mitől lett ennyire szörnyű, ha elvárnak tőlünk valamit, vagy ha nem teljesítik az elvárásainkat. Próbáljunk meg gyorsan rendet rakni a fejünkben / lelkünkben, mielőtt elnyelne minket a nagy elvárás-csapda, kitörne rajtunk a rémítő elvárás frász, ami magával ránthatja az ijedelembe szépreményű kapcsolatunkat! Inkább leljük meg együtt a nekünk rendeltett és ránk szabott menekülési útvonalat, mert akkor már nyílik is a szép remények kapuja, és már csak rajtunk múlik… Mint ahogy eddig is. 
Szóval elvárások és megfelelési vágyak, kényszerek és képtelenségek, melyek csöppet sem szükségszerűek, de ettől még léteznek, és nehezítik a párkapcsolatainkat. Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat következő része. 

Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik, ha megjelennek az elvárások a párkapcsolatban, megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.

A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
november 2

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

november 3

Babel és The Bluebay Foxes koncert

A négytagú BABEL zenekar, két éve robbant be a hazai könnyűzene világába. Második koncertjüket egyből a Sziget fesztiválon adták, de együtt dolgoztak a Grammy-díjas Liam Watsonnal is. Zenéjük őszinte zsigeri rock zene komplex szövedéke, pszichedelikus felhangokkal egy olyan baráti társaságtól, akik saját hangszerük szerelmesei. Az eredetileg öt tagból álló formáció ötlete Balasi Ádám, dobos fejében fogant meg, ő szedte össze a többieket 2013-ban a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol mind tanultak. A csapat első éve tehetségkutatókkal és stúdiózással telt, ennek eredményeként született meg Babel című első albumuk és mutatkoztak be vele rögvest a Sziget fesztiválon. Az akkor még főként magyar dalokat tartalmazó korongot 2015-ben a Cseh Tamás Program által támogatott Part követte, amiről több szám is a Petőfi Rádió rotációjába került, sikere pedig egészen a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntőjébe repítette őket. Még ezen az ősszel debütált az Out of Reach-hez forgott Start Trek inspirálta klipjük is. 2016-ot a csapat Londonban kezdte, ahol a Toe Rag Studioban, a Grammy-díjas Liam Watsonnal – aki többek között a The White Stripes-szal is dolgozott már – felvettek két számot és egy miniturné keretében Anglia több klubjában is felléptek. Az angolul rögzített dalok egyben egy új irányt is jeleztek: a dalírás közben eltűnt a magyar nyelv, a formáció pedig négy tagúvá alakult, elérve egy még egységesebb hangzást.

BABEL Facebook: https://www.facebook.com/babelbandofficial/

BABEL Youtube: http://tinyurl.hu/0rtj/

------------------------------------------------------------------------------------------

Dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és dallamos refrének - ez a 2015-ben alakult The Bluebay Foxes. A zenekar az A38 Hajón debütált 2016 áprilisában a Blahalouisiana előzenekaraként, ahol közel 300 fő előtt játszottak, ezt követte több fesztiválfellépés, és a Garázsband Fesztivál közönségdíja. A Recorder.hu oldalán bemutatott My Hands című első számuk, azóta több mint 8000-es nézettségnél tart és több nemzetközi válogatásban is szerepel.

"Erős gitáralapokra épülő, feszes ritmusú, fülbemászó dallamok, divatos rock and roll újhullámos zenekar...megvan bennük az a plusz, ami naggyá tehet egy formációt. Lehet, a frontember karakteres hangszíne, vagy a titokzatos 3-4 akkordos dalok varázsereje, mindenesetre úgy érzem, viszontlátjuk még őket a hajón" és "...van benne valami egészen megkapó, kifejezetten motiváló hangulat, amitől meg akarom hallgatni újra és újra" - írja az Index és a Ring Magazin újságírója a zenekarról. A The Bluebay Foxes bejutott a Keret Blog Kikeltetőjébe is.

The Bluebay Foxes Facebook: https://www.facebook.com/thebluebayfoxes/

The Bluebay Foxes Youtube: http://tinyurl.hu/XONt/

Kapunyitás: 20:00
The Bluebay Foxes: 21:00
BABEL: 22:00

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

800,- Ft
november 4

WNTS koncert

Elképzelted már, milyen lehet Ibizán keresztbeálló szemekkel celebfánkot majszolni, aztán helikopterrel elugrani megnézni a haverod focicsapatának meccsét a házad melletti stadionban, miközben SMS-ben megszüntetsz pár újságot?

A WNTS jobb.

A 2016 márciusában, a K, mint WNTS EP-vel debütáló csapat a punktól a hiphopig mindenhez nyúl, a szövegekben pedig mindenki megkapja a magáét, ők is. A WNTS az a zenekar, aminek egyszerre van Köszmédia című dala, és Petőfi rádióban debütált Babits Mihály-trapfeldolgozása.

A WNTS az új kedvenc zenekarod. Gyere el. Jó lesz.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
november 4

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 5

Halloween Party w/ DJ Delgado & Disc Bobby

Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed. A party-hangulatról a jól bevált DJ Delgado és Disc Bobby DJ-páros gondoskodik.
A jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

They're creepy and they're kooky, mysterious and spooky,
They're all together ooky, Delgado & Bobby

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 7

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 8

Pszichozanza: Lelki egészségünk őrzője: a Pszichológiai immunrendszer

Hogyan tudjuk megőrizni lelkünk egészségét? Hogyan tudjuk növelni ellenálló képességünket pszichés sérüléseink ellen? Lehetünk-e egészségesek és boldogok traumák átélése után vagy extrém stresszhatások mellett is? Mitől függ az, hogy lelki immunrendszerünk milyen ellenálló képességgel bír? Ezek a kérdések mind ott fekszenek az egészségpszichológia asztalán, amely abból a megfigyelésből indul ki, hogy a lélek "betegségei" hasonlóképpen alakulnak ki, ahogyan fizikai problémáink szoktak. Minél erősebb lelkünk immunrendszere, annál nagyobb sikerrel tud megküzdeni a fenyegetésekkel és a  stresszel. Pont úgy, ahogyan testünk a betegségek kialakulása ellen védekezik.  Ahogy a fizikai, úgy pszichés ellenálló képességünket is fejleszthetjük. De hogyan? Dr. Oláh Attila nemzetközi hírű pszichológus kutató, a lelki immunrendszer koncepciójának kidolgozója, a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke, vagyis a lelki egészség egyik legnagyobb hazai szakértője látogat el hozzánk, hogy megválaszolja a fenti kérdéseket.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
november 9

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

november 10

Tükröződésmánia – Pereszlényi Erika fotókiállításának megnyitója

A kiállítást megnyitja: Dávid Ferenc (Tilos Rádió)

Pereszlényi Erika évek óta járja a várost, és közben fényképezi a pocsolyákat, pontosabban Budapest tükröződéseit a pocsolyákban. A kiállításon ezekből a képekből láthatunk válogatást.

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg, minden nap 16h-tól.

A belépés ingyenes.

"- Elnézést, bocsánat, lesz itt majd útépítés? Jönnek az utat javítani?
- Hogy micsoda?
- Nem azt fényképezte, hogy hol vannak kátyúk, hogy hol kell majd az utat javítani?
- Ja, nem... én csak a tükröződéseket fényképeztem a pocsolyákban...
(pillanatnyi szünet)
- Ja azt hittem, hogy az önkormányzattól küldték, hogy mérje fel a terepet. Én aszfaltozással foglalkozom, tudja, aztán láttam, hogy fényképezi a lyukakat, hát gondoltam má megkérdezem.
- Nem, nem az önkormányzattól vagyok..
- Itt dolgoztunk, tudja, egy homlokzatot csinálunk épp. Mindenfélével foglalkozunk, mély- és magasépítéssel is, aztán épp erre jártam, gondoltam megkérdezem, hogy az utat fogják-e csinálni, hátha az önkormányzat küldte, de akkor nem.
- Nem, sajnos nem.
- Hát, akkor elnézést, nem akartam zavarni, csak gondoltam megkérdezem.
- Semmi gond.
- Minden jót.
- Minden jót."

Kezdés: 19:00

november 10

Ten Years Before: Blooming Blue és Bulbs koncert

A ten years before epizódjának két főhőse csupa bééé betű: Blooming Blue és a Bulbs. Persze, ez csak a véletlen műve, mert olyan A-kategóriás bandek lesznek velünk, akiket leesett állal és „..ez tényleg magyar?!” felkiáltásokkal kísér majd a nép.

►► Blooming Blue ►►
---------------------------------------
„Ilyen még tíz éve sem volt: a semmiből jönnek elő a nemzetközi trendekhez igazodó, nemzetközi színvonalú zenekarok.” – így kezdte a Recorder.hu beszámolóját az egyéves Blooming Blue nevű indiepop trióról. 2015-i megalakulásuk után már is a Veszprémi Utcazene Fesztiválon léptek fel, ahol akkor még akusztikus indiefolk bandaként ismerhette meg őket a közönség. Most viszont már egy elektronikus vonal is színesíti műfaji repertoárjukat.
Idén májusban jelent meg a „Dancing with a ghost” című daluk, ami simán elmehetne egy brit, indie buliba, London egyik kis pubjába.

https://www.youtube.com/watch?v=wuOZ_itOfS8
https://www.facebook.com/Blooming-Blue-906890079353784/?fref=ts

►► Bulbs ►►
--------------------------
A Bulbs sógor (Szipszer Szabolcs) és sógornője (Kramer Veronika) „villanykörtéjéből” pattant ki még 2013-ban. Rideg izlandi-skandináv elektorpop beütése (pl.: Karin Park, Bloodgroup, The Knife, Asbjørn (Official), KATE BOY), és a CHVRCHES-, BANKS -, Phantogram-hatás vegyül „X-fegyverükben”. Az Index.hu dalversenyén 2015-ben eljutottak a döntőig. “Ashore” című dalukat biztosan mindenki ismeri, az Petőfi Rádió napi szinten játssza. A dalok alapjai Szabolcs házi stúdiójában születnek, ezen belül is elég egyedi módon: a neten. Ugyanis távmunkában, e-mailen küldözgetik Veronikával egymásnak az ötleteket. Munkájukra jellemző, hogy inkább mennek a minőségre, mintsem a mennyiségre.

https://www.youtube.com/watch?v=JUhXv9vKgVc
https://www.facebook.com/bulbsmusic/?fref=ts

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
november 11

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak. ( 2015. Júniusában.) A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja , a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma.
Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos, és Ujvári Flóra bőgős.
A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, a punk, az avantgarde , de a rock és a punk stílusjegyeit is hallhatjuk. Alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. Bátran mondható, hogy Soma hangja ős-erőként tör fel, különösen a keményebb, rock-osabb hangzású számokban, ami egy új szín a palettáján.
A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, tele dinamikus (néha erős) váltásokkal. Soma többféle karaktert jelenít meg a színpadon, nem csak zenei stílusában, de az előadásban és az énekhangban is.
Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb, hogy felszabadítsa, lelazítsa, feltöltse az embereket. Akkor örül, ha az emberek nagyobb önbizalommal, fülig érő szájjal mennek el a koncert végén. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás- mindez közérthető módon- és a játékosság.

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés, groove box
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
november 11

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 23:00

november 12

Puszi koncert, utána ingyenes buli TG Lupinnal

Spenót gitár, Lackó basszus, TG Lupin csörgőbörgő, Marci billentyű és Zsolti a doboknál és mindenki énekel. Rég volt már így Pusz a régi felállásban, csaj nélkül. Ezer éve nem hallott számok: Budapesti vagy, Munkás, Esztergályos, Holnaptól, Kolbász Viktor, stb. Ki tudja mikor lesz ilyen retro Puszi legközelebb? Gyere hát!

Belépő: 1000 HUF

A koncert után ingyenes buli, a dj: TG Lupin

Kezdés: 21:30

1000,- Ft
november 15

Hangképző Növendékkoncert

A koncerten fellépnek a Hangképző növendékei, Veres Mónika, Bősze Bea, Demkó Gergő, Jung Norbert, Lelkes Reni , Szinyéri Tünde és Tiborcz Zsófi tanítványai.

Valamint fellép a Peter Music és Béres Deák Márton.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 20:00

november 16

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: WeAre

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő WeAre, a társulat korábbi MEGAZADAM, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Infó: www.zadam.hu

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
november 16

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

november 17

Pilot Jr. (A) és Lynd koncert

Pilot Jr. (A):
Pilot Jr. is an Austrian Dream Pop band. Founded in Vienna in 2014, the band started playing several shows in the capital city and quickly entered the line-up of some of the important newcomer festivals of Austria („Popfest Wien “ & „Waves Festival “ ). Acknowledged for their deep layers of sound and the choir-like vocals, the band is associated with Shoegaze and Dream Pop. Pilot Jr. spent one year (2015) to finish their first album. They recorded and mixed everything with the help of friends and by themselves. The result is a very personal and strong debut album, which was released in February.

Lynd:
Az utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött dream pop Lynd zenekar 2013-ban lépett elõször a közönség elé az A38 Hajón. Tavaly az ismert online boltokban megjelent The Dream címû 5 számos albumuk, amit a Cseh Tamás Program nyertes pályázójaként készíthettek el, kiadója pedig az angol Shamanize Records volt. A banda késő ősszel új anyag kiadására készül, amiből a mostani koncerten már ízelítőt adnak.

Ének - Kiszner Linda
Basszus - Rembeczki Gábor
Dob - Hámori Benedek
Gitár - Kristóf Martin

https://www.youtube.com/watch?v=1mNjgt-C4s0
https://www.facebook.com/Lynd.band

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 18

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 19

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 21

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

november 22

Pszichozanza: Életmentő illúziók: miért kell néha mást látnunk, mint ami a valóság?

Néha egészen hihetetlen élmény, amikor tisztában vagyunk vele, hogy mi van az orrunk előtt, szemünk mégis becsap minket és mást érzékelünk helyette. Erre már talán mindannyian rácsodálkoztunk, de a magyarázatokkal nem mindig vagyunk tisztában. Török Ágoston kognitív pszichológus kutatásaiban az ilyesfajta vizuális "tévedéseinkkel" és azok szerepével foglalkozik. Előadásában új nézőpontból mutatja be az illúziókat, amelyből kiderül, hogy azok nemcsak hasznosak, hanem egyenesen elengedhetetlenek életben maradásunkhoz. Bemutat olyan korszerű biztonságtechnikai megoldásokat is, amelyek ezek segítségével figyelmeztetnek minket vészhelyzetekben. Kiderül, hogy mi az a "hasbeszélő-hatás", milyenek a testen kívüli élmények, és hogy jönnek létre távolságillúzióink. Az előadás végén feltesszük és meg is válaszoljuk a kérdést: biztosan távol visznek minket a valóságtól az illúziók vagy pont azok hozzák közelebb azt? Előadónk Török Ágoston kognitív pszichológus, az ELTE doktorandusz hallgatója, kutatási témája az agyi képalkató technikák. 

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
november 23

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

november 24

Turn Signals és Chinese Rolex koncert

Turn Signals és Chinese Rolex koncert

Turn Signals :
A budapesti Oasis-, Black Rebel Motorcycle Club-, Doves-inspirálta rock zenekar "Take a ride" EP-je és "Rainy" single-je után újabb dalt jelentet meg "Hunter" címmel november első felében. A dal az eddigiekkel egyetemben különleges fizikai formátumban lesz megvásárolható a koncert helyszínén.

http://turnsignals.hu/
https://turnsignals.bandcamp.com/

Chinese Rolex :
Két amerikai kulturális imperialista, egy angol bevándorló és egy rendes magyar gyerek nyomja le a torkodon az eredeti Garage-Indie-Americana zenét. Jonathan Nelson dalszerző/énekes/gitáros Atlantából érkezett magyarországra. A ritmusszekció pedig két Michael-ból áll: Michael Kentish (basszus, Rebel Star stb.) és Michael Zwecker (dob, The Poster Boy, The Whu, ex-Kispal). Gitáron Jankovics Márton.

https://soundcloud.com/chinese-rolex

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
november 25

Apu azért iszik, mert te sírsz! - könyvbemutató

Ismertető beszélgetés Puzsér Róberttel és Farkas Attila Mártonnal a frissen megjelent Apu azért iszik, mert te sírsz! című könyvről.

Díjtalan belépés!
VIPP belépő: 1500.- ajándék APU könyvvel!

Kezdés: 20:00

november 25

New Wave Szerűség - Movember

A választék a megszokottan kiszámíthatatlan, táncos eklektika:

New Wave, synthpop, minimalwave, postpunk, darkwave
italodisco, 80s pop, rootsEBM, industrial, coldwave ...

Movember - bajuszosoknak a buli fokozottan ingyenes!
+ éjféltől bajuszos new wave top 10 szett

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen a 2016-ig.

Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták.

A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

A belépés továbbra is ingyenes.

A zenéket továbbra is válogatják:
Kraak
Sir Weirdo
Iggy Industrial aka. U-lab

Kezdés: 22:00

november 26

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 30

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

december 1

Luauna és Franklin Mods koncert

Franklin Mods
Angolszász indie rock arcok, akik nagy lendülettel és sötét érzelmek impresszióival dolgoznak egyszerűen, de nagyszerűen. Nagy álmuk a Foals előtt játszani, akik nagy hatással voltak rájuk. A dalok változatosak, mégis van bennük sajátos jellegzetesség. Hiszik, és vallják hogy a zene felemelő. Furcsa viszonyuk a gravitációhoz: minél többen tombolnak a zenékükre, annál kevésbé hat rájuk.

Luauna
A Luauna 2014 elején állt össze eredetileg 3 gitárosból: Csatáry Ádám (gitár, ének), Kránitz Róbert (basszusgitár), Iklódi Tamás (dob, vokál). A kezdeti időszakban Ádám dalait valósították meg, aminek az eredménye lett az Édes kényszer c. mini-LP 2015-ben. Ezt 2016-ban követte a Könnyebb időkre keresztelt lemez, ami már jóval szélesebb spektrumát mutatta meg a zenekarnak a folyamatos
jammeléseknek köszönhetően. Időközben játszottak a Bohemian Betyars, a makrohang, a Felső Tízezer és a Jurij vendégeként Budapesten (GMK, A38 tetőterasz stb.) és határain kívül is
(Nyíregyháza, Győr stb.). Jelenleg egy hosszabb és letisztultabb album dalainak az írására koncentrálnak, aminek előfutára az Ezer iramban c. EP, amely tükrözi a későbbi számok irányvonalát is.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
december 2

Bummbastik w/ LAY DNA

Mit kínál az este??!! Egy nagy utazást a Cumbia-tól a Disco Funk-ig, a Reggaeton-tól a Dancehall-ig, a Kaseko-tól to Kuduro-ig, Soca-tól a Samba-ig és Moombah-tól a Merenque-ig. BUMMBASTIK!!! íme egy újabb vadító éjszaka a táncoslábúaknak!!!
A zenéről LAY DNA gondoskodik.

WHAT'S THAT SOUND??!! From Cumbia to Disco Funk. Reggaeton to Dancehall. Kaseko to Kuduro. Soca to Samba. Moombah to Merenque. BUMMBASTIK! This new dance night will drive you WILD! The party is brought to you by LAY DNA (HU).

A belépés ingyenes / Free entry

Kezdés: 22:00

december 3

Hard Talk Puzsér Róberttel

Kezdés: 18:00

500,- Ft
december 3

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

december 6

Pszichozanza: Zsenialitás és őrület - a kreativitás és a betegség szövevényes viszonya

Pszichológiai, művészettörténeti és szociológiai értelemben is alapvető kérdés a következő: mitől válik valaki zsenivé? Miben rejlik a művészek sokak által irigyelt és kivételes kreativitása? Miben más emberek ők, mint a többiek és hogyan hozzák létre elképesztő műveiket a semmiből? Ezzel párhuzamosan az is feltűnő, hogy számos alkotó küzd valamiért pszichés zavarokkal, illetve él meg rövidebb-hosszabb tébolyos időszakot. Sok esetben a művészek lelki küzdelmei megjelennek alkotásaikban is, sőt akár egész életművekre rányomja a bélyegét. Balzac, Goethe, Beethoven, Tolsztoj, Picasso, Van Gogh. Csak néhány név azok közül, akikről joggal feltételezhetjük, hogy komolyabb pszichés problémákkal küszködtek egész életük során. De a téma egyik legeklatánsabb példája a legendás Dalí, aki tulajdonképpen maga is nyíltan vállalta, hogy más mint a többiek. Például a következő mondattal: "mindenkinek joga van a saját őrültségéhez". Előadónk Dr. Kőváry Zoltán pszichológus, az ELTE oktatója, a Kreativitás és személyiség című könyv szerzője a kreativitás, a zsenialitás és az őrület viszonyát mutatja be számunkra, különös tekintettel Salvador Dalí kivételes személyiségére koncentrálva. 

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
december 7

Egy szoknya, egy nadrág: Ha Te így szeretsz, akkor milyen, ha nem?

(Pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 3. része

Szeret, vagy nem szeret? Azt mondja, igen; én azt mondom, nem. Ez most az, aminek mondja, vagy az, aminek érzem? De ha csak így tud szeretni, akkor ez nekem nem kell. Szeressen másképp!
Én szeretem, ő azt mondja, nem, ez nem az. Én azt mondom, de igen. Ha nem érzed, akkor nem szeretsz. Ez most az, aminek érzem, vagy az, aminek ő mondja?
- Szeretlek, felelős vagy értem! Megszelídítettél. Már nem hagyhatsz magamra!
- Ha szeretsz, hagyod, hogy elmenjek.
Ha szeretsz, megteszed…! Ha szeretsz, nem teszed meg…! Ha szeretsz…! Mert szeretlek…!
Tényleg, hogy is van ez? Mit is jelent az, hogy szeretet? Hogyan szeresselek, hogy nekem is jó legyen, meg neked is? Feljogosít-e bárkit bármire a szeretet? Hát a szerelem? Mondjuk arra, hogy áldozat legyek melletted? Vagy, hogy azt tedd, amit én akarok?
Nézzük csak meg, hogyan is szeretünk! Erről szól az „Egy szoknya, egy nadrág” párkapcsolati kommunikációs sorozat következő része.
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik, ha megjelennek az elvárások a párkapcsolatban, megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik mondatait és gesztusait, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.
A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
december 7

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

december 8

Ten Years Before: The Matter és Signore Crust koncert

Mi már tudtuk mire buliztok majd decemberben before it was cool, úgyhogy hot lesz a felhozatal a következő Ten Years Before bulin is! A szörfdeszkát ne tegyétek el, a new wave-ről soha nem szállunk le!

The Matter
A The Matter egy csapat nyűgös gyerek Budapestről. A zenekart Mushu Israel, a görkorcsolyán suhanó utcai jövendőmondó alapította tavaly novemberben Kert Antal gitárossal és Kozák Örs dobossal, majd csatlakozott hozzájuk Joel Perez Garcia is. Az “Uncle Tom” című számukkal láthattuk őket a képernyőn is az A Dal előválogatóján, illetve számtalanszor hallhattuk a Budapesti Klubszíntéren, a The Immigrants, The Luckies, The Beans, Fran Palermo és Dope Calypso zenekarokkal is mind léptek már színpadra. Zenéjükben eklektikusan keverednek a roots-blues világ hagyományai a Punk zene energiájával és egy afro-ritmuspalettával koronázódik meg egy két nosztalgikus beütés. Szeptemberben csatlakozott a zenekar a Lone Waltz Recordshoz, akiktől decemberben érkezik az együttes első Kislemeze.

Signore Crust
A mostanában menő szörfrock szféra új tagja, a Signore Crust 3 éve jelent meg a Canalope Island c. számukkal a neten. Aztán jött a Fran Palermoból ismert Henri Gonzo, felénekelte a “Centerfold Crush” című EP-jüket, ám énekesüket végül a Deep Glazeből és a Tape Delayből ismert Szőke Zoliban találták meg. A srácok játszottak már az A38 Hajó, a Dürer Kertben, a Kuplungban és a Kolorádó Fesztiválon is és gőzerővel dolgoznak a jövőre megjelenő EP-n. Sok csilingelés, kolomp, ide-oda delay és keleties ritualitás, mindez már élőben is!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
december 9

Revo Project és Watch Me koncert

Több mint 3 óra élő Rnb, Soul, Rock, Hiphop 2 friss és egyedülálló zenekartól akik egy klub-est keretein belül osztják le a testbeindító groove-okat!

Revo Project:
Live Hip Hop, Rap. Melodikus és intuitív saját számok és élőben előadott hiphop klasszikusok.

Watch Me:
2015-ben alakult, pop-rock formáció kiegészülve egyéb extrákkal. Zenéjük nem szorul különösebb magyarázatra, ezt bebizonyítják élőben. Mindenkit szeretettel várnak a rock és a roll között félúton. Az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál nyertesei.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
december 9

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 10

Full Vocal Party w/ dj drs

Ismét jelentkezik a Tilos Rádió Full Vocal című műsorának party kiadása. A soulful house - jazz dance tengely mentén rengeteg klasszikus vokális téma várható. Vinyl only!

https://www.facebook.com/fullvocal

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 12

Hangképző karácsonyi koncert

Mézeskalács és forraltbor illatú karácsonyra hangoló koncert, melyen élő zenekaros kísérettel lépnek fel a Hangképző zeneműhely növendékei, Veres Mónika, Bősze Bea, Demkó Gergő, Jung Norbert, Lelkes Reni, Szinyéri Tünde és Tiborcz Zsófia énekes, gitáros és zongorista tanítványai.

A koncerten ismert nemzetközi karácsonyi dallamok csendülnek fel az Amazing Grace-től a Silent nightig.

Kísérő zenekar:
Honfi Imre Olivér - gitár
Milosevits Mirkó Milán - zongora
Kiss Zsolt László - dob
Pengő Csaba - basszusgitár

A belépés ingyenes!

Kezdés: 19:00

december 12

Esn Elte Pub Quiz in English (on the ground floor)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

december 14

Zadam Társulat: I’M PRO sorozat: Így vagy úgy

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő Így vagy úgy, a társulat korábbi PROFIL, illetve LEÉRTÉKELÉS című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók:
Fehér Laura
Mikó Dávid
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó www.zadam.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 14

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 15

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert / DJ Clairvö

Fellép a Midlife Crisis, a Helsinki Bizottság és a Menedék Egyesület közös bandája. 
A bulin lehetőségetek lesz tombola szelvényt vásárolni 500 Ft-ért, amivel az egyesületet támogatjátok. A sorsoláson izgalmas ajándékokkal várunk titeket.
Idén BKK jegyeket is gyűjtünk! Miért? Mert szeretnénk, ha minél több menekült tudna eljutni közösségi programjainkra. Ha hozol egy jegyet, azzal segíthetsz valakinek eljutni egy ilyen eseményre.

► Az este menetrendje ◄

▼ 19:30 - Kapunyitás

▼ 20:30 - Midlife Crisis koncert

▼ 22:00 - Mega Jótékonysági Tombola Show

▼ 22:30 - Legyen tánc! - DJ Clairvo (Mustbeat crew) Tilos Rádió

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 19:30

december 16

The End szuperkoncert

AZ ÉV VÉGE KÖZELEDTÉVEL A FIÚK ÚJRA EGYÜTT!
ÚJRA A MIKÁBAN!

December 16-án, pénteken este egy igazán exkluzív koncert lesz a Mika Tivadar Mulatóban. Fellép a THE END zenekar.
És hogy kik is ők?
A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapítottták zenekarukat és azóta kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen!
Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes
Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Blues Train), Ligeti György (Zagar, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Boros Levente( The Qualitons, Soulclap Budapest), Némedi Árpád, Bárány Tamás

Csak azt játsszák, amit szeretnek:
// the doors, jimi hendrix, the rolling stones, the beatles, neil young, iggy pop, bob dylan, miegymás…

https://www.facebook.com/theend.kaposvar

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:30

1000,- Ft
december 16

6 éves a Mika - Vázsonyi János - Said Tichiti duó / Disco Fever w/ Elliot & Séf

December 16-án ünnepeljük a Mika Tivadar Mulató 6. születésnapját. Ez alkalomból fellép a földszinten a Vázsonyi János - Said Tichiti duó este 10-től, 11-től pedig 70-es évek party a táncteremben.

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party
Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 17

Festa Brasiliera

Autentikus forró tánczenével, akusztikus brazil reggaevel és capoeira show-val várunk benneteket. A koncert után a legjobb samba, forró és reggae zenékre mulatunk hajnalig.

Zenekar:
A két brazil énekest, akik gitáron és triangulumon is játszanak, egy osztrák gitáros valamint egy magyar dobos egészíti ki. A külön erre az alkalomra összeállt formáció célja, hogy a brazil zenének egy szeletét autentikusan, mégis könnyeden mutassa be. Brazíliában már nagyon rég gyökeret vetett a reggae zene, a forró pedig az ország kedvenc tánczenéje, amely azóta körbejárta a világot. Így eset a két stílusra a választás, főleg, hogy a kettőt előszeretettel ötvözik, mind az új kontinensen, mind 17-én a Mikában!

22h-tól 23h-ig koncert
23h-tól 04h-ig Dj set (forró, samba, reggae) 
A koncertre a belépő 1000 HUF
A bulira a belépés ingyenes!

A buli a Capoeira Senzala Budapest szervezésében valósul meg!

Kezdés: 21:30

1000,- Ft
december 21

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

december 22

Meszecsinka koncert

Mozgalmas évet záró koncertet ad a Meszecsinka a Mikában. 2016-ban a Holdacska járt Szicíliában, Németországban, Ausztriában, Moldáviában, Bulgáriában, Szerbiában és Romániában. Az új helyek felfedezése mellett több magyar fesztiválon is bemutatták az új albumokat, amelyről a média a következőket írta:

"Szóljon álomban vagy ébren, garantáltan padló. Az a gyanúm, hogy megkaptuk az év világzenei lemezét, egyenesen a gyomorba, mélyen..."
Magyar Narancs, Marton László Távolodó
"Ezek a folkban gyökerező kozmikus futárok természetes drogként hatnak. Meszecsinka beleszédít a mágikus és hipnotikus dallamaival." Journal Frankfurt DE
Az a fajta folk, amely a bölcsességfogig hatol be. Nem a turistáknak szóló dalokkal, hanem dervistáncokkal és a médiumok extatikus sámánizmusával. Vagy rituális kivégzés zenei kíséretével. Dmoon.ru
„…magasabb szinten rezeg, mint szinte bármi, amivel eddig dolgom akadt a műfajban…Zene, hangszerelés, hangzás, ének és szöveg minden rögtől elemelve egyesül egy szakrálisabb térben” Lángoló Gitárok
"Az Álomban ébren újra egy tüzes, misztikus, keleties világba repít minket, az álom és ébrenlét határán." NOW Magazin
„Immár tényleg nincs az az ébren álmodás a magyar világzenében, amely ezt a teljesítményt hajazni lenne képes!” Riff.hu

Oláh Annamari - ének, fuvola
Biljarszki Emil - gitár,billentyűk
Krolikowski Dávid - ütőhangszerek
Vajdovich Árpád - nagybőgő, basszusgitár

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 23

The Pinups feat Luddita MC-k // X-mas koncert

Immáron hagyományos karácsonyi Pinups koncert a Mikában, a legendás LUDDITA MC csajokkal: MC Titával és MC Mókival kiegészülve a lányok szétcsapják az év utolsó elötti péntekjét! Szexi, rekreációs foglalkozás nyomán létrejött punk-rock bitches banda!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 21:00

500,- Ft
december 23

New Wave Szerűség - Music for the X-MASses

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. Tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.
"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave
Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

Karácsonyi különkiadás; Musick for the X-masses

Sir Weirdo
Kraak
Iggy Industrial aka. U-Lab

vendég DJ - Nitebus (Vittula)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

december 24

MIKArácsony w/ DJ Rabbi Williams

Igen, idén is nyitva vagyunk szenteste! Ha táncolni szeretnél, vagy csak kicsit lelazulni a családi karácsonyozás után, vagy ha egyáltalán nem karácsonyozol, akkor gyere a Mikába. A Mulató 9-kor nyit, a buli 10-kor kezdődik.
Zene: a csodálatosan nagyszerű DJ Rabbi Williams!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 28

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 29

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 30

Pre-NYE Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 31

Tilos Rádió Szilveszteri Buli feat. Dynamite Dudes

Győztes csapaton ne változtass! Ahogy az már pár éve megszokott, a Tilos Rádió és a Mika idén is közös szilveszteri bulival zárja az óévet, illetve kezdi az újat. A buli este 8 körül indul, a bejáratnál welcome pogácsa jár mindenkinek, karszalaggal később is vissza lehet jönni.  A line-up folyamatosan bővül, de akik már biztosak: élőben látható 10-től éjfélig a híres Dynatite Dudes, s mellettük Dj Sztyepp, Format C, Sanyi, Azaki, Clairvo, és még sok-sok jobbnál jobb Tilos Rádiós DJ.

Belépő: 1000 HUF - amivel egyúttal a Tilos Rádiót támogatod.

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 4

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
------------------------------
Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: bringalakulat@gmail.com
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

A belépés ingyenes /Free entry.

Kezdés: 20:00

január 5

Canarro koncert

Django, swing, jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré
épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar
jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 6

Beat Painting Jam Invitation: The Beginning

A reggae, a trip hop, a hip hop, a pszchedelikus és a magasabb bpm számú Juke, Footwork, Chicago Ghetto House, Jungle zenék előadása a Beat Paint sorozat legelső állomásán.

Ezt a sorozatot azzal a céllel hoztuk létre, hogy sokszínü, sokrétű zenei kalandozások során,
igényes és különleges, hangzású hangfestést mutassunk be több szakaszban a letisztultság vonalán tele pozitív energiákkal.

Bakelitről szóló reggae, a groove boxok, gitárok és a didgeridoo improvizációja, és persze basszusok és tört ütemek a lemezjátszókról. Érdemes korán érkezni.

Szeretettel várnak Benneteket meghívottaink:
SZENTY - lemezjátszó
ROOFTOP MUZZIK - groovebox
SIPPOR - groovebox
SIDDHARTH SUPERTRAMP - gitár / basszusgitár / didgeridoo
CRANI ARIESS - gitár / basszusgitár
UFFALO STEEZ (Bp Juke Crew) - lemezjátszó
AO UZZY (Bp Juke Crew) - lemezjátszó
THE QUINTESSENSONS (Bp Juke Crew) - lemezjátszó

https://soundcloud.com/rooftop-muzzik
https://soundcloud.com/sippor
https://www.mixcloud.com/GoodStreetRadio/dj-kurtz-special-guest-khmtgz-work-dis-radio-181016/
https://soundcloud.com/ao-uzzi/ao-uzzi-bankito-fest
https://www.facebook.com/Thequintessons/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 7

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 11

Egy szoknya, egy nadrág: Megcsaltál, Te dög?

(Pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 4. része
Voltál már megcsalatva? Talán Te csaltad meg a párodat? Hogy érezted Magad, mikor kiderült? Azt gondoltad, vége a világnak? Leüvöltötted a fejét vagy magadba roskadtál? Egyáltalán, hol kezdődik a megcsalás? Az ágyban? Vagy már a szándék és a megelőző gondolat is az? Azt minek tekinted, ha azt mondja, hogy csak úgy megtörtént?

- Nem, nem soha! Vagyis soha többé!
Jó, de hogy higgyek Neked?
Elmondjam, vagy ne mondjam el? Hol kezdődik az őszinteség és hol a felelősség áthárítása.?
Egyáltalán, miért én szégyellem magam, hogy megcsaltak?
- Tényleg megcsaltál, Te dög?!!!
Ismerős helyzetek, melyekre nem vagyunk felkészülve. Leshetnénk a jeleket, lehetnénk bizalmatlanok, de megéri? Élmények, melyek meghatározzák a kapcsolatunk jövőjét. Ha még ezután is van neki. De meghatározhatják későbbi kapcsolatainkat is.
Megcsaltál. Hogyan tovább? Megcsaltalak. Mi legyen?
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik a párkapcsolatokban megjelenő egyes helyzetekben. Most arról beszélünk, mi lesz, ha megjelenik a kapcsolatban a harmadik. Megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi, és hogy a nő a másik hűtlenségét, hogy éli meg a kialakult helyzetet. Aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.
A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
január 11

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 12

Sorbonne Sexual és Helsinki Lights koncert

Sorbonne Sexual:
“Ez annyira az igazak pártja, hogy falhoz állítom magam." Pesti - debreceni posztalter stoner jazz, ami annyit tesz: sorbonnesxl. Vagy a sorbonnesxl annyit tesz hogy "történik", hogy folytonos, hogy teremtett valóság, hogy vannak soraid, állítasz és beleállsz, és fordítva. Tavaly jelent meg első nagylemezük a "Fáma", ebben az évben pedig Video EP-t adtak ki "Karvit Dourgal" címmel.

Helsinki Lights
A Helsinki Lights egy fiatal és dinamikus pop-rock zenekar, zenéjük modern és autentikus.
A srácok bátran merítenek a 80-as, 90-es évek hangzásvilágából (pl. INXS, The Police, Tears For Fears), amit ezután előszeretettel vegyítenek merész elképzeléseikkel a mai popzenéről.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
január 13

Riddim Colony Soundsystem

A Riddim Colony Soundsystem DJ különítménye, Ritchey Dixon és Leslie 2 Long, karibi ritmusokkal, homokos tengerparttal és rengeteg napfénnyel terítik be a Mika Tivadar Mulatót. Reggae és dancehall klasszikusokat, valamint újdonságokat pörgetnek egész éjszaka a soundboyok, ahogy ez tőlük megszokott. BOOYAKAH!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 14

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 18

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 19

Butterfly Effect és Swing á la Django koncert

Butterfly Effect:
A jazz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit egyedi stílusban ötvöző formációban a Besh o droM zenekarból ismerhető Magyar Bori varázslatos hangját Vázsonyi János szaxofon-, Kardos Dániel gitár- és Lombos Pál virtuóz bőgőjátéka kíséri, az összhangot Dömötör Tamás (Döme), a világ második legjobb beatboxosa teszi különlegessé.

Egy kis ízelítő a zenéből:
http://www.heurekamusic.hu/hu/butterflyeffect/zene.html
360°-os klip:
https://youtu.be/bxnL5Fp1o0A

Swing à la Django:
A Magyarországon és külföldön már egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló Swing à la Django együttes egy innovatív, hattagú zenekar. Egy különleges, általuk Hungarian django swingnek nevezett stílust teremtettek: zenéjükben harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz. Koncertjeiken a gyökerekhez visszatérve, legnagyobb ihletőjük, Django Reinhardt - a belga származású, műfajteremtő gipsy-jazz gitáros - nyomdokaiba lépve idézik fel a 30-as 40-es évek hangulatát. 

A zenekar tagjai:
Lombos Pál – nagybőgő, zenekari vezető
Csurkulya József – cimbalom
Dani János – gitár
Gazda Bence – hegedű
Vázsonyi János – szaxofon 
Nagy Zsolt – ütőhangszerek  

https://www.youtube.com/watch?v=P0liV3d0Ihs

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
január 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 21

Naked Truckers vs Dynamite Dudes koncert

Naked Truckers
A Naked Truckers a hazai könnyűzenei élet őrült tudósa: kísérleteik eredménye pedig többnyire olyan tûzveszélyes elegy, ami bárhol felrobbantja a bulit! A rockabilly alapokra épülő vegyületbe gyakorlatilag bármit bele tudnak keverni, így kerülhettek delta blues, punk, népzenei vagy akár jazz elemek is a zenéjükbe. Egy biztos: a végállomás igazi fesztiválzene, amire bárhol, bármilyen korosztály megmozdul. A zakatoló nagybõgõ, a 60-as éveket idéző gitár és az eklektikus énekstílus keveredik a hiperszexuális szövegekkel és õserőtől duzzadó színpadi jelenléttel.

Dynamite Dudes
A zenéjében modern, de tradícionális elemeket is felvonultató Brutal-bluegrass trió 2015-ben alakult a forró nyári napfordulón, és azóta nagy népszerűségre tettek szert itthon és külföldön egyaránt. Három őrült pofa, aki mindig készen áll arra, hogy kiváló koncertet adjon. Veszettül jól játszanak a fiúk, mint ahogy veszettül jól működik a "kenyeret és cirkuszt a népnek" elv is. Igazi örömzene ez, a becses közönség legnagyobb örömére. A háromtagú country-rockabilly alakulat a korai blues-t ötvözi modern dalokkal. Az is lehet, hogy a csúcshatás elérése érdekében Bon Scott vérét isszák! Nagybőgőnél Mitch Farty, aki előszeretettel lobbantja lángra a hangszert a színpadon átvitt, és szó szerinti értelemben, Teddy Harpo (Medve Balázs - szájharmonika) a garantáltan kipróbált utolsó strici, valamint Tin Soldier, azaz „kicsihuszár” (Tamaskó Gábor) a jambikus pentameter nagy mestere, aki a szólógitár húrjait szaggatja. Mindenhol szívesen látott vendégek. Lankadatlanul hódítanak és bódítanak!
www.facebook.com/DynamiteDudes

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
január 21

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 25

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 26

Mouksa Underground és Delirium Falcon koncert

Határtalan energiák, szabadság, egy kis hangerő és pszichedelikus utazások:
Első állomás: Detroit - a Delirium Falconnal, az MC5 magyarországi nagykövetével. Majd, San Francisco - a The Mouksa Underground egyedi és eredeti pszichedelikus dalaival. Egy már-már kötelező program minden Rock rajongónak. Ezen az estén harapni lehet majd a 70-es évek levegőjét a Mika Tivadar Mulatóban!

A The Mouksa Underground: kicsit több, mint zene.
Amellet, hogy Mouksa maga köré gyűjtötte a volt Pál Utcai Fiúk három zenészét, hogy egy igazán profi és hangulatos pszichedelikus rock produkció álljon össze, Mouksa maga az élő rocktörténelem. Játszott és együtt játszik Janis Joplin volt zenészeivel, dalai jelennek meg Írországban, Skóciában és ki tudja még hol a világban. Közvetlen közelről élte át azokat a rocktörténeti pillanatokat, amelyek számunkra legendák. Varázs, közvetlenség, pozitív energiák és laza profizmus amit Mouksa és produkciója sugároz! Egyszerüen kár kihagyni az ilyesmit manapság.

Delirium Falcon - Tribute to MC5:
A hatvanas, hetvenes évek Detroit-protopunk robbanása és annak mai napig tartó hatása mind-mind összecseng azokkal az energiákkal, amiket Mouksa is képvisel és magába szívott az évek során. MC5-ot csak szívvel lélekkel szabad játszani, mert szív- és lélek-zene. Nyers, fésületlen, vad, lüktető, szabad rock 'n' roll. Hagyni kell energizálni, hatni, kiengedni. Január 26-án lesz egy jó adag MC5 a Delirium Falconnal és sok minden, ami belőle fakadt a hatvanas évektől napjainkig!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
január 27

New Wave Szerűség - 1987

Az év első bulijában 1987 újhullámos, szintipop, darkwave, EBM, minimal és (italo)diszkó slágereit ünnepeljük. Mivel ez az év az utolsó igazán jó év a szintipopban, lesz miből válogatnunk.

Persze szuper hangrendszer, ingyenes belépés, mérsékelt italárak, táncz, szív, zene, szerelem, ahogy mindig.

Házigazdák:
Kraak
Sir Weirdo
Iggy Industrial aka. U-Lab

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 28

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 30

Esn Elte Pub Quiz in English (in the basement)

It's a simple but fun pub game in which teams match their general knowledge to score points. If you know who the last Prime Minister of the UK not having a wife was and what Dexter Morgan's favourite tropical fruit is, join us and win the prize! It would be a mistake to miss it.

Free entry.

Kezdés: 20:00

január 31

Pszichozanza: A Donald Trump jelenség

Előadó: Littvay Levente
részletek az előadásról hamarosan!

A PszichoZanza olyan ismeretterjesztő előadássorozat, melynek során a pszichológia változatos területeit mutatjuk be. Előadóink olyan válogatott szakemberek, akik saját tapasztalataik és széleskörű szakmai tájékozottságuk alapján osztják meg gondolataikat, és folytatnak párbeszédet a közönséggel. A PszichoZanza célja az elgondolkodtatás, az emberekkel kapcsolatos sztereotip gondolkodás megváltoztatása és sokszínű szakmai vélemények bemutatása a pszichológia szemszögéből. A pszichológiai jelenségek végig kísérik mindennapjainkat, mindannyiunk életének szerves részei. Mindenhol ott vannak, ahol mi is. A pszichológia szemszögéből jobban megérthetünk mindent, ami emberi, ezáltal pedig kompetensebbé válhatunk, mint emberek. A rendezvény a Tanácsadók Iskolája szervezésében valósul meg, a Humánia - Pszichológia blog támogatásával.

www.tanacsadokiskolaja.hu
www.humaniablog.hu

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:30

800,- Ft
február 1

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 2

Fák alatt és Phantasy Bureau koncert

Fák Alatt Zenekar:
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus rockos felállást hegedűssel bolondítja; igazi csemegéje a feltörekvő új zenei nemzedéknek. Repertoárjukon egyaránt szerepelnek feldolgozások és saját szerzemények. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Apropó, az említett "korunk fiai": Pál Gergely (gitár, ének), Kovács Kristóf (hegedű), Nyéki Ábel (basszusgitár), Vörös László (dobok)
https://www.facebook.com/fakalattzenekar

Phantasy Bureau:
Hárman vagyunk. Négyen voltunk, de a stúdiózás előtt gitáros nélkül maradtunk. Azért tavasszal így is felvettünk három számot (https://phantasybureau.bandcamp.com/) egy beugró zenésszel (Illés Nándi - Teslavox). A megüresedett pozícióra nem találtunk megfelelő embert, úgyhogy inkább áthangszereltük a dalainkat szintire, basszusgitárra és dobra. Alapjaiban meghatározza a zenekart egyfajta DIY hozzáállás és makacsság. Nem vidám, hideg synth-beat, némi post-punk és egy kis new-wave, ilyen a Phantasy Bureau.
https://www.facebook.com/phbureau/

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 3

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 4

Űrfarsang / Space Costume Party

Itt az űrfarsang, öltözz fel bármilyen űrdivat szerint, lehetsz Pirx kapitánytól kezdve Han Solón keresztül Mr. Spockig bárki, bármelyik galaxisból, bármilyen bolygóról származó, bármelyik fajhoz tartozó űrlény, de lehetsz sima űrhajós is, lényeg, hogy valahonnan az űrből gyere. Hajrá E.T.-k és Darth Vaderek, Gagarinok és Farkas Bercik, várunk benneteket!
Az űrzenét űr DJ-nk: Galactic Jackson szolgáltatja. (Special Space Vinyl Set)
Az éjfélig jelmezben érkezőknek welcome drink jár.
Nanu, nanu!

A belépés ingyenes.

Space Costume Party
Here is the Space Costume Party, dress up in any space style, you can be Hans Solo or Mr. Spock, anybody or anything from any galaxy and any planet, you can be an alien or a simple astronaut, one thing is important: come from SPACE! Come on, E.T.s, Darth Vaders and Gagarins, see you at Mika!
Our Space DJ: Galactic Jackson. (Special Space Vinyl Set)
Arrive in costume until midnight and we'll give you a welcome drink!
Nanu, nanu!

Free enrty

Kezdés: 22:00

február 8

Egy szoknya, egy nadrág: Jézusom, Te Fideszes vagy?

Gondolatok a nyitottságról, elfogadásról és annak határairól.
Az Egy szoknya, egy nadrág (pár)kapcsolati kavalkád kezdőknek és haladóknak 5. része.

Fideszes vagy? DK-s? Netán népnemzeti konzervatív vagy kozmopolita liberális? És még sorolhatnánk a jelzőket, amikre eddig megnyerő partnerünk hirtelen felkapja a fejét, és csak ennyit tud kinyögni:
- Viccelsz? Miért nem előbb mondtad?
Jó esetben nem teszi hozzá:
- Pedig annyira szimpatikus voltál!
Vagy Te voltál az, aki hirtelen falat húzott maga elé, mert a zsigeri ellenállás nagyobbnak bizonyult az érzésnél és a kíváncsiságnál? És mi van akkor, ha már jó ideje együtt vagytok, és akkor derül ki, hogy a másik sok mindent másképp lát, vagy éppen megváltoztatta a véleményét, ami így ellenkezik a tiéddel?
Meddig tart a tolerancia, és mennyire hagyjuk, hogy a közélet szépen, lassan rátelepedjen a magánéletünkre, és felfalja esetleges természetes különbözőségeinket a barikádharcos logika? Mik a megértés és tolerancia határai? Mi a megoldás? Hasonló a hasonlóval? Politikai vitafórum vacsora helyett? Tabutémák a békesség fenntartásáért?
Egy ennyire átpolitizált és kevéssé toleráns környezet, mint ami körülvesz minket, nem igazán kedvez a különböző vélemények békés ütközésének, harciasan kíváncsi megbeszélésének. Mert a közélet nem kér engedélyt, és nem kopog, mikor beoson a nappalinkba, hanem egyszer csak ott van – ránk ugrik a TV-ből, kiszivárog a lapokból és bekúszik a fülünkbe a szomszéd véleményéből. És már nem menekülsz.
Egyszóval kezdenünk kéne már ezzel valamit! És mi most ezt tesszük. Tedd velünk te is!
Az „Egy szoknya, egy nadrág” egy kísérleti- és bemutató terep, ahol eljátsszuk, mi történik a párkapcsolatokban megjelenő egyes helyzetekben. Most arról beszélgetünk, hogyan alakul egy kapcsolat, ha a másikról kiderül – az elején vagy bármikor közös életünk során -, hogy nem úgy látja a világot, ahogy mi. Megbeszéljük, hogyan éli meg a férfi és hogy a nő a másik különvéleményét, eltérő világlátását, politikai elkötelezettségét, vagy végső esetben világnézetét. Mit kezdjünk a kialakult helyzettel? Megnézzük az alapszituációt, aztán kipróbáljuk másképp, meg másképp és máshogy is. Veled együtt, ha van kedved beszállni a játékba.
A nő: Görög Mása, kommunikációs tréner, újságíró
A férfi: Krausz Tivadar író, publicista

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
február 8

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 9

Ten Years Before: The Blubay Foxes és Carson Coma koncert

Februárban újra beindul a TYB fergeteges bulisorozata! Két fiatal és tehetséges zenekart hozunk el nektek, akikről tényleg nem érdemes lemaradni!

The Bluebay Foxes
A formáció annyira friss, hogy tavaly áprilisban volt a bemutatkozó koncertjük az A38 Hajón, aztán dalpremiereztek a Recorder.hun egy olyan számmal, aminek azóta 10.000-es nézettsége van a Youtube-on. Az egyébként 2015-ben alakult zenekar hallhatóan merít brit gitárzenéből és amerika déli államaiból származó rockzenéből is, úgyhogy amit kapunk az elég lüktető, dallamos és kifejezetten karakteres egyveleg. A srácok nagyon jó irányba mennek, olyan nevekkel zárták 2016-ot, mint a Blahalouisiana, The Luckies, Fran Palermo és Ivan & The Parazol.

Carson Coma
Szemtelenül fiatal gimis srácok verődtek össze egy olyan ütős pszichedelik-rock zenekarrá, ami vígan keveri a '60-as '70-es évek rockját a modernnel. Van bennük cukor, só, és minden, mi jó, mint a The Doors, Jimmy Hendrix és Tame Impala, de a hab a tortán inspiráció szintjén mégis csak a Middlemist Red. Megérkezett az a generáció, akik már a 21-ik szézadi magyar undergroundból inspirálódnak, mi ez, ha nem eszméletlen menőség? Kezdésnek érdemes meghallgatni a Cavepaintings bemutatkozó EP-jüket, aztán ellenőrizzétek le élőben a srácokat!

Behopp: 500HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
február 10

Szesztilalom Party w/ Elliot & Séf

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: Elliot & Séf

Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 11

A.K.T. koncert

Az A.K.T. színészzenekar 2005 novembere óta létezik. A koncertek egyszerre teremtenek nosztalgikus és bulihangulatot. Francia, olasz, magyar és angol ismert és kevésbé ismert dalok feldolgozásai kerülnek műsorra olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el, színésznők igencsak szórakoztató előadásában, élő zenekari kísérettel.

Énekel és táncol: Palóc Eszter és Takács Paulina
Zongora: Harmati Máté, Kiss András
Gitár: Bereczky Norbert
Dob: Molnár Mátyás
Szaxofon: Nemes Janó
Basszusgitár: Horváth Gábor

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 21:00

600,- Ft
február 11

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 14

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 15

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 16

Kolorful koncert

A Kolorful zenekar 2015 őszén alakult. A kísérletezés korszaka után mára saját bevallásuk szerint leginkább a brit pop hagyományait követik, amit elektronika fűszerez. A zenekar célja, hogy egyedi zenei világot teremtsen, melyet a magyarul megszólaló dalok szövegvilága hoz még közelebb a közönséghez. Az elmúlt években több fesztiválra is meghívást kaptak, az egyik legnagyobb koncertjük pedig a Sziget Fesztiválon volt. Első dalukat a Petőfi Rádió mutatta be.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
február 17

Ímpetu koncert

Az Ímpetu 2015-ben adta első koncertjét épp a Mika Tivadar Mulatóban, azóta pedig számos budapesti klub és fesztivál meghívottja (Pódium, Montázs Art Café, A38 Hajó, Szárnyas Sárkány Fesztivál, Gyöngyösi Nemzetközi Gitárfesztivál). Király Tamás, Rosecker Péter, Molnár Tamás és Kovács Dávid kvartettje 2016 májusában készítette el bemutatkozó EP-jét, ami saját kiadásban jelent meg. Zenéjük a brazil és egyéb dél-amerikai stílusok nyomán indul el, a jazzel és a modern populáris zenével elegyedve éri el végső, jellegzetes hangját. Koncertműsorukban saját számaikon kívül saját átdolgozások is szerepelnek, olyan szerzőktől, mint például Stevie Wonder, Paco de Lucía, Anouar Brahem és Garoto.

Honlap: https://impetumusic.com/
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=HbB8ilWzjDo

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
február 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

február 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 22

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 22

Zadam Társulat: I’M PRO SOROZAT: LEAD

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta folyamatosan mutatja be produkcióit. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágazatok között.  Az I'M PRO egy olyan performance sorozat, mely egy idős a Zadam Társulattal. A sorozat keretein belül nem színházi helyszíneken hozunk létre egyszeri és megismételhetetlen produkciókat. Ezekben a performance-okban színházi előadásaink motívumait értelmezzük újra, azok új összefüggésrendszerbe helyezésével. A most bemutatásra kerülő LEAD, a társulat korábbi PROJECT Z, illetve PROFIL című előadásait tekinti kiindulópontnak.

Alkotók - előadók:
Mikó Dávid
Podmaniczky Dorottya
Sebestyén Tímea

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Medáliák Egyesület

Infó www.zadam.hu

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

február 23

DLRM és The Matter koncert

DLRM:
A DLRM öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie rockot elegyíti gipsy-s, folkos elemekkel, önmagát "gypsindie" stílusúként definiálva. A zenekar két éves fennállása alatt megfordult számtalan koncerthelyszínen, itthon és Európában több országban egyaránt. Két kislemezzel, a Dear Danube-bal és a Gypsindie-vel a háta mögött áll neki első nagylemeze elkészítéséhez, melyben folytatja a stílusok vegyítését, és célja, hogy átadja az igazi DLRM-es koncertélményt a hallgatóinak.

The Matter:
A “The Matter” egy csapat nyűgös gyerek Budapestről. Mushu Israel görkorcsolyán suhanó, utcai jövendőmondó és kávéházi költő 2015 őszén alapította Kert Antal gitárossal és Kozák Örs dobossal, hozzájuk csatlakozott Joel Perez Garcia idén gitáron. Első évüket kisérleti fázisban a frontember keresztnevén vágtázták végig, hol a közmédia képernyőjén, hol fülledt fővárosi klubokban hozzájárulva a csendháborításhoz. A zene eklektikus extravaganciája azonban Mushu kíméletlenül személyes, őszinte és fanyar humorral átitatott szövegeivel nyeri csak el teljes értelmét. Első Kislemezük a Tempo Tantrum 2016 Decemberén jelent meg a Lone Waltz Recordsnál

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 24

Magic Mosquitoz marsang

Live oldschool trash/swamp R&B party & show feat. the incredible Magic Mosquitoz.
https://www.youtube.com/watch?v=s_VUCu-qD-0
https://www.youtube.com/watch?v=xcnSqp-duXc
Also FEAT Flitter Bro on HOT sax & Sister K on vox! It's true!
Vintage R&B, garagebeat, exotica, horror RnR & HIP SHAKIN swamp-trashpop disco!!!!! All played LOUD & LIVE by the 1 & only Magic Mosquitoz!!
***************************************************************************
Best carneval SHOW in Town!!! CHECK IT OUT! GREASY!!!
***************************************************************************
Entry: 1000 HUF
***************************************************************************
Dresscode: choose a member of the Magic Mosquitoz and dress like him!
***************************************************************************
https://www.facebook.com/Magic-Mosquitoz-90506938858/?fref=ts

2070-et írunk. A Golf-áramlat a sarki jég olvadása miatt öt éve leállt, Magyarország gazdasága a hirtelen hideg éghajlat miatt összeomlott. A kivándorlási hullám két éve ért csúcsra, mára csak a Dunakanyarban tartja magát egy szívós közösség. A kormány korábbi harmadik világbeli bevándorlók skandináv leszármazottaival próbálja gyarapítani a populációt, de azok Magyarországot kikerülve Dél-Európa felé tartanak. A nemzet egyetlen esélye a Mars kolonizálása maradt. Ehhez viszont a marslakók bevándorlási hivatalának is van egy-két szava és környezetvédelmi ügynököknek álcázott kémeket küldenek Visegrádra. A marslakók emberi formát öltenek és lassan már egy éve, hogy köztünk élnek. A kormány titkos elhárító alakulata, a MEK állítólag genetikailag módosított szúnyogokból áll, de az sem kizárt, hogy szintén földönkívüliek és valójában együttműködnek a vörös bolygóval, hogy szolgálatukért cserébe termőterülethez jussanak. A marslakók a napokban kezdődő téli olimpia nyitó ünnepségére puccsal készülnek, az elhárítás közben az összes maradék embert a MEK-be integrálja. Senki sem tudja ki a másik, ember-e vagy sem, senki sem bízhat senkiben, mindenki jelent mindenkinek - mindenkiről. A káoszt és zűrzavart kihasználva Steven Segal Jr. mindeközben megkoronáztatja magát a befagyott Duna jegén és feleségül veszi a befolyásos hatalmi szereplő hírében álló Mészáros Henriettát...

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
február 24

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják: Iggy Industrial aka. U-lab Kraak Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 25

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 28

Pszichozanza: „Térbalett” – Otthonunk érzelmi térképe

"Mindenütt jó, de legjobb otthon" - tartja a mondás. Pszichológiai értelemben azt gondolhatjuk, hogy otthonunk alapvetően a biztonságot, a feltöltődést és a hozzánk közelállókkal való intim kapcsolódást hivatott szolgálni. Ez életünk központja, ahol olyan zsigeri tapasztalatokat szerzünk napról-napra, amelyek rendkívül sokfélék lehetnek és mindenhová velünk jönnek. Mindannyiunk otthonában ott "lakozhat" a biztonság, az összetartozás és a jó közérzet mellett számos más érzés is, mint például a feszültség, a bizonytalanság, vagy éppenséggel a szenvedés. Mivel tapasztalataink is mások, otthonaink érzelmi alaprajzai is máshogy néznek ki és más élményekkel vannak tele.

Ezt ismerték fel előadóink, Dr. Sallay Viola és Dr. Martos Tamás családterapeuták és pszichológusok. Kifejlesztették az Otthon Érzelmi Alaprajza Interjút, amely segít feltárni otthonaink rejtett dimenzióit, amelyek leképezik az együtt élők egyéni és közös dinamikáját. Azt a "térbalettet", amit öntudatlanul is végigjárunk nap mint nap otthonainkban. Előadásukban ezt a módszert, kutatási eredményeiket és terápiás tapasztalataikat fogják megosztani velünk.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 19:00

800,- Ft
március 1

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 2

TélBúCsúrbéz - Pesti Séta akusztikus koncert

Egy rövidke Pesti Sétaval gyere el te is a Mikába és mondjunk közösen búcsút a télnek. Az unott szürkeségnek és a ridegségnek. A szívmelegítőt zenészeink szolgáltatják a testmelegítéshez pedig össze lehet bújni. Kapható lesz még jó szerencse és szabad zenei eszmecsere.

Fellpők:
- Rözge Maxim Sámuel 19.30 - 20.10
- Baqais Ádám 20.20 - 21.00
- Turcsán Tibor Performansz 21.10 - 21.50
- Rekamié 22.00 - 22.40
- Jam Józsival 22.50 - 23.30

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

március 3

Maszkura és a Tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon.
Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat.
Magával ragadó zenéjük a legjobb SOUL / FUNK / HIP-HOP muzsikák hagyományain alapuló, kísérletező, szenvedélyes esztétikai álmodozás.
A Maszkura és a tücsökraj eddig öt nagy - és két kislemezt jelentetett meg - ezek közül a Szégyentelent, a Kérlek, így szeress!-t és a Pesti nőket is jelölték már az év albuma díjra.
Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga! ) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek.
2015. decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 3

Disco Fever Remixed w/ Elliot & Séf

A mai este azért más, mint a többi Disco Fever buli, mert most nem csak eredeti hetvenes disco zenék fognak szólni, hanem ezek remixei, átdolgozásai, mashupok, bootlegek, stb. Valamint merítünk az olykor vicces, de mindig élvezhető, diszkóba ültetett rockzenékből is, hmmmm!

Zene: Elliot & Séf

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

március 4

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

Kezdés: 22:00

március 8

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 9

Ten Years Before: Barkóczi Noémi és Shaibo koncert

Shaibo

A soulos-jazzes formációt Szigeti Zsófia, Nyitrai Peti, Klausz Ádi és Cseh Peti alkotja, a koncertjeiken pedig gyakran működik közre (nem mellesleg az első albumon is beszállt trombitával és szárnykürttel) Taborszky Bence. A kezdeti ismerkedős fázist 2016 februárjában közös Velencei-tavi alkotói hét váltotta, ahol véglegesítették a dalaikat.
Tavaly év végén jelent meg a "Corallium"-ra keresztelt első EP-jük. A közösségükön és a zenéjükön kiütközik a tudatosság és a szeretet, amivel nem csak a zenéjüket, de egymást is elárasztják.

Noémi Barkóczi

Hetedik éve tűnt fel a hazai hálószobapop színterén, majd egy rövidebb kihagyás után ismét visszatért a vérkeringésbe. A szövegekben a tinédzserkori világfájdalmat felváltotta egy filozofáló-lelkiző-elmélyülő vonal, de a hangja miatt inkább álmodozósabb érzés társul mellé, semmint szomorúság. 2011-es 'Szerda'-ra keresztelt demója után tavaly adta ki első albumát 'Nem vagyok itt' névvel fémjelezve, amit gyakran emlegetnek egy lapon Nick Drake stílusával. A zenéjében is személyiségfejlődést mutató Noémi védjegye a tökéletlenség.

Belépő:500HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
március 10

I Play Only Parov Stelar by Lapidem (FR)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

március 11

Bollywood filmvetítés és party – HOLI EDITION!

18.30 Film: Ae Dil Hai Mushkil (2016)
21.30 Bollywood party HOLI EDITION!
23.00 HOLI

21.30 Bollywood Party – HOLI EDITION!
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

HÓLI, a „színek ünnepe”, India legvidámabb, igazi fesztivál hangulatú ünnepe. Ezzel a nagyszabású partival búcsúztatják a telet és köszöntik a tavaszt minden évben! A hóli időpontja a holdtöltéhez igazodik, ezért a dátuma évenként változhat, ráadásul nem egynapos, helytől is függően kettőtől akár 16 napig is tarthat. Ilyenkor az emberek tüzet gyújtanak, hogy elűzzék a gonoszt, és színes festékekkel, porokkal szórják be egymást. Ünnepeld velünk a tavaszt India legszínesebb fesztiválján március 11-én, és fedezd fel a színeket a Mika Tivadar Mulatóban!
HÓLI ETIKETT: Legyél te is részese a színkavalkádnak! Fest be te is az arcod/mások arcát a bulin, de csak arcot! A festék kimosható/lemosható, de ajánlott a játszóruha
HÓLI Bollywoodban: https://www.youtube.com/watch?v=YKDZ4zQCQnI

18.30 Film: Ae Dil Hai Mushkil/Nehéz a szerelem
2016, Bollywoodi vígjáték 157 perc, hindí nyelven, magyar felirattal
Rendezte: Karan Johar
Főszereplők: Aishwarya Rai Bachchan, Ranbir Kapoor, Anushka Sharma,Fawad Khan guest star: Shah Rukh Khan
Zene: Pritam
A londoni éjszakában talál egymásra Ayan és Alizeh (Ranbir Kapoor és Anushka Sharma). A románc hamar zátonyra fut, de a véletlen újra összehozza a párost. Hivatalos párjukkal szerveznek egy négyes randevút, ami végül csúfos szakításhoz vezet. A szingli páros egymás mellett, de nem egymással vigasztalódik. Ayan hamar beleszeret Alizeh-be, de a lány szíve már másé. Lehet-e csupán barátság férfi és nő között? Ezt az örökzöld kérdést feszegeti a film nagyszerű zenékkel, és remek színészi alakításokkal.
A film óriási viharokat kavart Indiában, de nem témája, hanem a pakisztáni színész, Fawad Khan személye miatt. Tüntetések és különleges biztonsági intézkedések mellett zajlott a bemutató, de a film így is összesen 13 díjat söpört be eddig.
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=GzGIeaY6p-I
Music: https://www.youtube.com/watch?v=hXh35CtnSyU

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 18:30

március 15

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 16

Bősze Bea and the George can play

A Bősze Bea and the George can play tagjai már több mint 20 éves szakmai múltra tekintenek vissza. Pályafutásuk során nem ez az első zenekar, ahol együtt muzsikálnak. A közös zenei élmények hozták bennük az elhatározást, hogy 2012-ben zenekart alapítsanak. A zenekar a saját számai mellett, a nagyérdemű által is jól ismert kedvenc pop, rock és jazz dalokat dolgozza át sajátos “BB” hangulatba. Ahol sok ember gyűlik össze ott mindig jó alapot tud biztosítani a lágy zenei háttér. A kellemes hátérzene nem veszi el a fókuszt a lényegről, csupán kiegészíti azt az élőzene varázsával. A BB and the George can play zenekar muzsikája egyaránt kiváló koncert muzsika és megfelelő aláfestés fogadásokon, rendezvényeken.
Tagok:
Bősze Bea – ének, vokál
Barta Zsolt – gitár
Honfi Imre Olivér – nagybőgő, basszusgitár, ének, vokál
Kiss Zsolt László – dob, ütőhangszerek

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
március 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 18

Electroswing Party - Lapidem (FR), LAY DNA (HU)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 22

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 23

Creme de la Pop koncert

A négytagú, franciául egyáltalán nem beszélő zenekar 2013. tavaszán tett szent fogadalmat, hogy közös erővel megmentik a ’90-es évek számukra legkedvesebb magyar dalait a kifakulástól és a lassú elmúlástól. Mi sem alkalmasabb erre – gondolták -, mint egy másik veszélyeztetett zenei kinccsel való házasítás. ez pedig a „manouche”, a ’30-as évek francia swing stílusa, melyet Django Reinhardt tett híressé, de most a Hip Hop Boyz, a ShyGys, a Sing Sing, a Carpe Diem és még sok más előadó dalaival tündökölhet ismét régi pompájában.
Tehát mindenki kösse fel a „susinacit”, kopogjanak a „triplatalpú” cipők a parketten és hunyorogjunk a disco gömbbe!
Éljenek a ’90-es évek! Vive le Swing!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 24

80's VS 90's w/ Cassius Clay & Disc Bobby

Disco emlékek a '80-as évekből és klub hangulat a '90-esből. Az elektronikus zene szárnybontogatása és azok a számok, amiket meghallva azonnal rohansz be a tánctérre. The Communards, New Order, Yazoo, Fatboy Slim, Faithless, Prodgy, Moloko, Chemical Brothers, Daft Punk és a persze TÁNC TÁNC és TÁNC! A lemezjátszóknál Cassius Clay & Disc Bobby

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 25

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 29

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 30

Canarro koncert

Django, swing, gipsy jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré
épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar
jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
március 31

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban.

"New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják: Iggy Industrial aka. U-lab Kraak Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 1

History of Drum and Bass

Fellépők:
Crocus b2b Rack / Amp Air Crew /
Cr1s b2b Stern / dnbnoise.com, Flipside Radio /
NORM B2B VITYOO / Weekandbass Crew, 2N/
Android b2b Konor / dnbnoise.com, NKOTB /

Áprilisi tréfa? Közel sem. Norm és Vityoo legendás szettjei a weekandbass rendezvény csúcspontjai voltak, így egy estére idevarázsolják nekünk a régi szép időket csakúgy ahogy Android és Konor az NKOTB fiatal tehetségei is megmutatják hogyan remegtették meg anno a falakat a K2-ben.
Cr1s és Stern a Fúziórádió epikus műsorára a Flipside-ra emlékezvén előveszik a legjobb zenéiket lemeztáskájukból, míg Crocus és Rack a 90-es évek végi kétezres év eleji hangulatot tárják elénk ezen az estén.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 5

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 6

Nandu lemezbemutató és Luauna koncert

Nandu:
nandu \’nandu\: Egy struccszerű madár, nehezen definiálható szövegcentrikus okosalter. 20% common, 60% rock, 30% rétegzene és -5% metálterpesz. A budapesti, jelenleg háromtagú rockzenekarhoz közel áll a nem szokványos, ezen az estén ünnepélyes keretek között mutatják be a legfrissebb kislemezüket, "a mélység rövid története" MAXI-t.
https://www.facebook.com/nandubandofficial/

Luauna:
A Luauna 2014 elején állt össze eredetileg három gitárosból. Indulásuk óta megjelentettek két rövidebb lemezt (Édes kényszer - 2015, Könnyebb idők - 2016), mindkettő tükrözte a zenekar sodró lendületét. Időközben volt alkalmuk játszani a Bohemian Betyars, a makrohang, a Felső Tízezer és a Jurij vendégeként Budapesten és vidéken is felléptek több alkalommal. Jelenleg egy hosszabb és letisztultabb album dalainak az írására koncentrálnak, aminek előfutára volt az Ezer iramban c. EP 2016 novemberében, amely tükrözi a későbbi számok irányvonalát is.
https://www.facebook.com/luaunaband/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
április 7

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Kezdés: 22:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

április 8

Hip Hop vs. R'n'B w/ Disc Bobby

Ma este minden lesz, ami belefér a hip-hop, rap, r'n'b kategóriába. Lehet régi, vagy új, remix, vagy közös szám, lehet riszálni, bólogatni, és körbe ugrálni a Mikát a House of Painre! 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 12

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 13

Ten Years Before: Isle of Man és Tape Delay concert

A Ten years before havonta jelentkezik két feltörekvő zenekarral, akiket szeretnének szélesebb körben is bemutatni a Mika Tivadar Mulatóban. Az áprilisi eresztésben leader a chillwave, a dreampop, és a minden percében experimentális elektronika. Elszállás lesz, most figyelj:

Isle of Man.
2015 januárjában FKA twigs egy dalának újraértelmezésével indította el saját egyszemélyes projektjét Matos Gergely, aki nemrég elsőként remixelhette a Middlemist Redet, közben márciusban megjelentette debütáló EP-jét is. Az Isle Of Man szinte kizárólag saját hangmintákból és field recording hangokból-zajokból-zörejekből építekzik, elektronikára és élő hangszerekre egyaránt támaszkodik a zenéje. Összességében különös emelkedettséget és misztikus atmoszférát áraszt és úgy experimentális, hogy a nagyívű dallamokat sem nélkülözi. Nem elszigetelt tehát, de önálló kis szigetet képez. Nemsokára érkezik Atmosphere II-re keresztelt lemeze, amin többek között az AGAVOIDból ismerős Dalma Tamara Puskás is közreműködött.

Tape Delay
A projekt Szőke Zoli nevéhez fűződik, aki énekes/zeneszerzőként jegyzi a dalokat, Zwickl Ábel állandó produceri jelenlétével. A Tape Delay Szőke Bence, Ménesi Móric és Háló Gergő közreműködésével egészül ki az élő fellépésekre. A pszichedelikus rock helyett azonban a Tape Delay-ben az elektronika és a szintik kapnak főszerepet, a dream popos, chillwave-es hangzás pedig hiánypótló és egészen egyedi az országban - talán ezért is nyerték meg a KERET tehetségkutatóját, a Kikeltetőt 2016-ban.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

április 14

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you! The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only. Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more. The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

április 15

Freakin' Disco koncert

Freakin’ Disco + Infinit. DJ's
A Freakin’ Disco visszatérő vendég a Mikában. Tőlük megszokhattuk, hogy magasra teszik a lécet, egyértelművé téve a jazz és a techno közötti kapcsolatot. Viszont ez egy nem mindennapi este lesz. A koncert után a ’best techno in town’ bulikból ismert Infinit. Dj-k csapatják hajnalig. Ráadásul koncertfelvétel is készül, tehát, ha benne akartok lenni a képben, akkor gyertek el. Új szám és meglepetés látványok várhatók. Szóljon ez a húsvét a minőségi elektronikus zenéről!
https://soundcloud.com/freakindisco
https://www.mixcloud.com/infinitstream

Freakin’ Disco:
Csizmás András – bőgő, basszusgitár, elektronika
Keresztes Gábor - billentyűk, samplerek, scratch, electronika
Komjáti Áron - gitár, effektek
Szabó Sipos Ágoston - dob

Infinit. Dj’s:
filipvarial
skentaur
kronomato

A koncertre a belépő: 800 HUF
A bulira a belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

800,- Ft
április 15

Infinit DJ's

A Freakin' Disco koncert után a ’best techno in town’ bulikból ismert Infinit. Dj-k csapatják hajnalig. 

https://www.mixcloud.com/infinitstream

Infinit. Dj’s:

filipvarial
skentaur
kronomato

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 19

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 20

A Zeneipari Hivatal bemutatja: ZH’s Got Talent

Az első Hivatalos Együttzenélés, ahol a kifejezetten erre az alkalomra összeállt ZH-s zenekarok játsszák el a '60-as, '70-es, '80-as és '90-es évekből gondosan kiválasztott dalokat.

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
április 21

HolddalaNap koncert

Felfele kerekedik kedvem, tavaszra pezsdít a vérem, örvénylik a muzsika, lent s fent közt szálat fon a hangja, rajta felkúszok: lajtorja - táncforgataggal vár a Mika! Jó HolddalaNap Zenekarunk ezer ízzel muzsikál: szólnak a pergő saját dalok, meg számíthattok egy jó élőzenés etno diszkóra is! Lesz aromás roma muzsika: hisz Balogh Guszti is itt van a bandába’; flamenco muzsikát is tolunk, hisz van hozzá remek cajonunk, no meg egy olyan csapatunk, akik rendszeresen muzsikálnak flamenco bulikon; velünk játszik a perui Alex Torres, akitől a hangulat biztosan atom lesz, jön Peca, kinek kavalja a rumbát kavarja; no meg Draskóczy Lidi, s a laza Szlama Laci, moldvai táncházak gyöngyszemei: húsvéti táncörvény, kár lenne kihagyni!

https://www.youtube.com/watch?v=GIQKANWAi70
https://www.youtube.com/watch?v=4ZP625tx6SU

Muzsikálnak:
Balogh Guszti - ének
Gábos Barna - kaval
Draskóczy Lídia - hegedű
Gulyás Anna - ének
Ölvedi Gábor - ütőhangszerek, vokál
Szlama László - koboz, citera, ének
Torres, Alex - gitár, vokál
Vajdovich Árpád - nagybőgő, vokál

www.holddalanap.com
https://www.youtube.com/user/HolddalaNap

Belépő: 1500 HUF

1500,- Ft
április 21

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 26

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 28

New Wave Szerűség

A lejátszókban ismét a legnagyobb wave és szintipop slágerek és titkos gyöngyszemek is 1977-től egészen 2016-ig. Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták. A helyszín vadonatúj, de a hangulat ismerős: tánc, zene, italok, jó társaság, igazi trú underground stílusban. "New Wave-Synthpop-MinimalWave-Postpunk-Darkwave Italodisco-80sPop-EBM-Industrial-Coldwave-Ska"

A zenéket válogatják:
Iggy Industrial aka. U-lab
Kraak
Sir Weirdo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 29

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 3

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 19:30

május 4

Artistic Fashion Performance / Ronna Shoes

A közhiedelem és a Wikipédia szerint a cipő egy olyan használati tárgy, amelynek „...alapvető feladata az emberi láb védelme a külvilág hatásaival szemben...” A cipő azonban lehet ennél több is. A cipők nem csupán funkcionális tárgyak, de az önkifejezés eszközei is, identitásunk erősítésének kellékei, egy szupererő, amit felvéve könnyebben járhatjuk hétköznapi útjaink.

Ezt a hozzáállást képviseli a fiatal tervező, Gyurkovics Róna. Cipőket és kiegészítőket magába foglaló márkájának, a Ronna Shoes-nak pedig a humor, a nagyváros hétköznapi monotonitását ellensúlyozó mesés játékosság és a belvárost valóban élő modern nő karakterének erősítése a trendektől független, alapvető törekvése.

Budapesten első alkalommal a Mikában találkozhattok a márkával egy kreativ performansz keretein belül. Nem egy hagyományos divatbemutatóval készülünk, sokkal inkább egy összművészeti megmozdulással, amit Kiss Anikó koreografálásával Horváth Blanka, Léphaft Ágnes, Pintér Nikoletta és Szerda Zsófia adnak elő.
A bemutató után a cipőkkel személyesen is megismerkedhettek. Egy fotóinstallációval és pop up kiállítással is készülünk Nektek!

Minden érdeklődőt szerettel várunk!

Közreműködők:
Tervező: Gyurkovics Róna (Ronna Shoes and Accessories)
Kreativ asszisztens: Salvai Ramona
Koreográfus (performansz): Kiss Anikó
Közreműködnek: Horváth Blanka, Léphaft Ágnes, Pintér Nikoletta, Szerda Zsófia
Makeup artist: Dora Sinkovic
Modellek: Kovács Eszter, Nagy Rita
Fotók: Dankó Réka, Havas Eszter

Kövesd a Ronna Shoes-t itt:
http://facebook.com/ronnashoes
http://ronnashoes.com/
http://instagram.com/ronnashoes

Kezdés: 20:00

május 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 6

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Harmadik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet, ami idén Május 6-ára, szombatra esik. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2017. május 6-án, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!

A részletes program:

Mika Tivadar Mulató
14.00 – 17.00 – DJ Mezősimán a kertben
14.00 – 18.00 – Repül a repül a ... papírrepülő, papírmadár. Megrajzoljuk, meghajtogatjuk, és végigvisszük az akadálypályán.
17.00 – 18.00 – MikroBe koncert
18.00 – 19.45 – Dynamite Dudes koncert

Ellátókert
17.00 – Pinata

Kőleves
10.00 - Az Eszkuláp Egyesület kutyás napja a kertben
11:00 - 15:00 Heti Betevő főzés
13:00 - 18:00 Menedék Bazár+Menedék stand
13:00-18:00 Madárrá változtató műhely
13.00 – 18.00 - Menedék Bazár a kertben
14.00 – Sokszínű Kazinczy utca – túra
14.00 – 18.00 – Rádió Kazinczy
16.00 - Sokszínű Kazinczy utca – túra

Café Analóg
11.00-től egész nap Polaroid és egyéb instant nyersanyagokra portéfotózás.
12.00 – 18.00 - Becsi Imre és Hupján Attila Öt perces portré - Portrék lyukkamerával Instant nyersanyagra.

Kazimír
11.00 – 13.00 – Hét Hat Klub
13.00 – 15.00 – Kaan Luum
15.00 – 17.00 – G. Ras
17.00 – Nagy Edi

Kazicum
10.00 – 18.00 – Jancsó Art Gallery kitelepülés

Szimpla Kertben
9.00-től – Háztáji reggeli
12.00-től – Pop-up ruhavásár
20.00 – 23.00 - Best of Budapest Open Mic

Szimpla Kert előtt
10.00-től – Járókelő főzés
10.00 – Kaan Luum
12.00 – 14.00 - G. Ras
12.00 – 18.0 - Nemnövekedés bringa turmix / Cargo bringa bemutató
14.00 – 16.00 - Hét Hat Klub
16.00 – 18.00 - Panda
18.00 – 20.00 – Táncház

Szimpla Háztáji
10.00 – 12.00 – Tűzzománc
15.00 – 15.30 – Lenruhás divatbemutató
18.00 – 18.30 - Hastánc

Kezdés: 10:00

május 6

F. Nagy x MoZe: Rap Ragga Show feat. RIDDLER. Vendég: Copy Con. Selecta: Baggie

MoZe és F. Nagy rap ragga showja. Az este alatt átívelünk a raptől egészen a ragga stílusig. Az esemény 22:00-kor kezdődik a rappel, amit RIDDLER közvetít nektek, majd a főeseményként MoZe és F. Nagy az albumbemutatójával átíveli a ragga műfajába, amit Copy Con zár le pár szám erejéig. Utána selecta Baggie rakja a forró ragga; hiphop; reggae ütemeket kifulladásig.

Belépő: 600 Ft / A koncert utáni buli pedig már INGYENES!

Kezdés: 20:00

600,- Ft
május 10

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

május 11

Ten Years Before: Papaver Cousins és Mano koncert

A Ten Years Before havonta jelentkező koncertsorozatában ezúttal két folk-blues formációt vonultat fel, akik nem félnek kiénekelni magukból a külső-belső harcokat. Útkeresés, szeretet és nem-szeretet, végeláthatatlan szóképekkel tarkítva.

Papaver Cousins

Modern folk-blues duó, Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás vélt, vagy valós unokatestvéri kötelékében. 2015-ös bemutatkozásukat másfél év magányos felkészülés előzte meg, a közös úton pedig Tom Waits „Closing Time”-ját hallgatva indultak el 2014. január 19-én. Dalaik életből vettek: azokról szólnak, akiket szeretnek és azokról is, akiket nagyon nem. Első single-jük, a „No God Can Cage My Love”, a Stenk dalversenyébe is bekerült. Első élő felvételük 2017 elején került nyilvánosság elé. “A Holy Night with Papaver Cousins” c. lemez EP és koncertfilm formájában jelent meg januárban, egy vidéki kápolnában rögzített koncert hat dalát tartalmazza. Április óta pedig „Lack of Lightness” néven első nagylemezüket is hallhatjuk, ami finom intellektussal dolgozza fel a szerelem, a család és az Istennel való perlekedés kérdéseit.

Mano

Buday Mátyás „Mano” zenéje olyan, mint a hazatérés két utazás között, ahol összegezhetjük a megtett kilométerek tapasztalatait. Egy rendes folkzenészhez illő módón vidékről (egészen pontosan egy erdőből) költözött a zene miatt Pestre, ahol a Bohemian Betyars-zal osztozik egy lakáson. Egyébként Manó és a betyárok története sok ponton összefűződik: amellett, hogy a tavalyi UbikEklektiken játszott először (még név és saját dalok nélkül), supportként elkísérte őket magyarországi turnéjukra. Az érzelmeit erőteljes blues-körökben kifejtő singer-songwriter ugyanolyan bátran nyúl a telt, reverbe-s hangzásokhoz, mint a folkzene elemeihez. Személyes varázsának titka a szöveg, a hang és a zene intim összhangjának a megteremtése. Nem köti le magát egy hangszernél, folyamatosan és szerteágazóan fejleszti játékát, amit bele is épít a zenéjébe. Dinamikus, intuitív, érzelmekkel teli színpadi jelenléte magával ragad az ismeretlen felé vezető úton.

Kezdés: 20:30

500,- Ft
május 12

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 13

A Budapest Bollywood bemutatja: Bollywood party és bhangra workshop.

20.00-21.00 Bhangra workshop Prince Guvinder vezetésével
21.30 Bollywood party
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

Bhangra? A bhangra (tánc és zene) Pundzsábból származik, hagyományosan aratáskor, esküvőkön vagy más fesztiválokon táncolják dobos kísérettel. A táncosok eredetileg egy kört alkotva mutatták be virtuóz táncukat. Az ún. free style bhangra a 90-es évek környékén jelent meg, amikor ez a nagyon energikus tánc nyugati elemeket is beolvasztott. Gyere el és tanuld meg a bhangra tánclépéseit, és próbáld ki rögtön a buliban! Balle balle!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood

In English:
The Budapest Bollywood presents
Bollywod Party and Bhangra workshop on 13rd of May,
With the best Bollywood music by Dj Milendee and Dj Thot
at the Mika Tivadar Mulató.

8 pm to 9 pm Bhangra workshop by Prince Guvinder
9.30 Bollywood party

Bhangra? It is a form of dance and music that originated in the Punjab region. Bhangra dance began as a folk dance conducted by Punjabi farmers to celebrate the coming of Vaisakhi, a Punjabi Sikh festival. Today, Bhangra dance survives in different forms and styles all over the globe. Come and try with us! Balle, balle!

Free entry!

Venue: Mika Tivadar Mulató (1075 Budapest, Kazinczy utca 47.)
More information: https://www.facebook.com/bpbollywood

Kezdés: 20:00

május 19

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 20

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 22

A szabadság pszichológiája – Így váltsd meg a világod!

Mi köti gúzsba a társadalmat és az egyént?
Hogy vedd észre azt, ami veszélyes?
Hogyan szabadulj ki?

Előadás és könyvbemutató a Pszichorendelés (Böhönyey Márta és Tóth Melinda) #HurráHétfő előadássorozatának bölcsőjében, a Mikában!

1. rész: Előadás a szabadság pszichológiájáról
2. rész: Beszélgetés a Pszichorendelés első, “Mira - Így váltsd meg a világod” c. könyvéről. Moderátor: Kéri Csaba, a #HaverVagy alapítója
3. rész: Dedikálás

Belépő: 1000Ft - a helyszínen könyvre levásárolható
Kapunyitás: 19.00

Kezdés: 19:30

1000,- Ft
május 26

History of Drum and Bass Vol. 2 

Az Amp Air és a Dnbnoise csapata újra összerántja egy estére a régi zene szerelmeseit, hogy együtt emlékezzünk a hőskorra. Segítségül hívjuk az elmúlt 15 év lemezlovászait és persze titeket, hogy együtt rophassuk a régi ütemekre. Tartsatok velünk. 

Lineup :

Crocus & Rack
Longman
Solarcube Feat. Sense
Cr1s b2b Stern

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 27

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 2

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 10

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 17

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 24

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 1

Budapest Pride: Alok-Vaid Menon: Femme in Public

SLANT presents
FEMME IN PUBLIC
By Alok Vaid-Menon
A Budapest Pride 2017-es nyári fesztiváljának hivatalos programja / As part of Budapest Pride Week

[scroll down for English]

A nőiességed melyik részét kell lerombolnod, hogy túléld ezt a világot? A nőiesség a bocsánatkérésnek mennyiben szinonímája? Ki bántja az embereket, és ki bánt meg téged? Alok Vaid-Menon erre keresi a választ a költészetet, stand-up comedy-t, drag-et ötvöző performanszában.
Az előadás nyelve: angol
Jegyár:
1500 Ft / 1000 Ft (kedvezményes)

***********************************************************************

What feminine part of yourself did you have to destroy in order to survive in this world? At what point does femininity become synonymous with apology? Who hurt the people who hurt you? Alok Vaid-Menon is trying to figure it out. Join them for an evening of poetry, stand-up comedy, drag, and more as they take their audience on an emotional roller coaster all the way from the personal to the political.

Alok Vaid-Menon is a performance artist, writer, educator, and entertainer. For the past decade Alok has worked with feminist, queer, and trans movements across the world. Their eclectic sense of style, political humor, and poetic challenge to the gender binary have been internationally renowned. Alok’s work has been featured by HBO, MTV, National Geographic, The Guardian, The New Yorker, and more.

Tickets:
1500 HUF / 1000 HUF reduced

Limited seating available // reserve your tickets ahead of time at slantbudapest@gmail.com

Kezdés: 19:00

1500,- Ft
július 1

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 5

Open Mic - Szabad a mikrofon! a Budapest Pride héten

Az Open Mic egy pozitív, erőt adó, és biztonságos tér, ha bemutatnál egy művészeti előadást: dalt, táncot, verset, slamet, vagy bármi mást! Ha van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a openmic@budapestpride.hu címen (tárgy: Open Mic) vagy a helyszínen. Az Open Mic színpada kizárólag LMBTQI emberek számára nyitott. Ott találkozunk! Jelentkezés: 7, kezdés: 8. 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

július 8

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 15

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 22

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

július 29

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 5

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem (F)

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (F), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 12

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 19

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

augusztus 26

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 2

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól!

Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér.

És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

Kezdés: 22:00
3:00: after (electroswing, stb)
A belépés ingyenes

Are you a fan of Parov Stelar? This party is made for you!

The Parov Stelar night is dedicated to the Austrian musician's music only.
Be ready to hear old and new material, original songs, remixes, side projects, mashups and more.

The night is introduced to you by a veteran of Mika Tivadar Mulató, Dj Lapidem (FR), who is known
as an electroswing dj, and a big fan of Parov Stelar!

Start: 22:00
3:00: after (electroswing etc)
Entrance fee: NONE!

Kezdés: 22:00

szeptember 6

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 8

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 13

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 15

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 16

Sétáló Kazinczy utca – A Szalonképes Bulinegyed Fesztiválja

Szeptember 16-án ismét egy különleges utcafesztivál vár mindenkit, aki a Kazinczy utcába ellátogat. Hagyományainkhoz híven szeretnénk megmutatni, hogy milyen hasznos és jó, ha sétálóutcaként funkcionál a Kultúra utcája, méghozzá állandó jelleggel, s ha végre nem napi több száz autó, hanem biciklisek, sétálni vágyók, és a családosok lepik el Erzsébetváros egyik legfrekventáltabb részét.

Lesz utcazene bőséggel, változatos és az előző rendezvényekhez képest változatlan gyermek-, és felnőtt programok, megújulás, illetve nem utolsó sorban végtelen jókedv!

Részletes program hamarosan!

Kezdés: 12:00

szeptember 16

Passed DJ Set

Ha van új, friss és izgalmas zenekar a magyar könnyűzenében, akkor a Mesmerize című dallal feltűnt, majd A Dal műsorában országosan is ismertté vált Passed egészen biztosan az. A finom elektronikát hárfás kellemmel keresztező, szemtelenül fiatal, négytagú formáció épp a debütáló nagylemezén dolgozik. A Mikába most ismét DJ szettel érkeznek, és a lemezükre a legnagyobb hatást gyakorló dalokkal fognak megtáncoltatni minket.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 18

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 20

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 21

Helsinki Lights és Blue Tips koncert

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Tavasszal adták ki első lemezüket ‘I Drink Only Water at Parties’ címmel.

Műfaj: Indie, garage, pop, rock

Széles Flóra – ének, gitár
Makai Máté – gitár
Zsirai Andris – basszusgitár
Heatlie Dávid – dob

Helsinki Lights:
Egy fiatal budapesti zenekar, komoly new wave hatásokkal, rengeteg energiával. Bemutatkozó EP-jük most jelenik meg!

Műfaj: Pop/Rock, New Wave

Hosszú Erik – Ének, gitár
Petik Barnabás – Billentyűk
Ferenczy Gergely – Basszusgitár
Krajnyák Bence – Dob

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
szeptember 22

Naked Truckers (H) & YOUR 33 BLACK ANGELS (US) / Selector Thelma & Louise

YOUR 33 BLACK ANGELS (US):
YOUR 33 BLACK ANGELS is a long-running freakshow based out of New York City.

They played with IVAN AND THE PARAZOL in Houston, TX and New York back in 2013.

The genre-defying project has its own stamp of dark pop, electro-paisley new wave space rock, with a dose of crunk bass and rhythm. Y33BA, formed in 2003, released its debut "Lonely Street" in 2007, on vinyl-only limited-edition. The combo has toured Europe and North America for over 350 shows. The records got weirder, but stayed tuneful: Tales of my Pop-Rock Love Life (2008), Pagan Princess (2009), Songs from the Near Bleak Future (Optical Sounds, 2010) and Moon and Morning Star ( Optical Sounds, 2012). Glamour (2015) is the 6th LP from Y33BA, another record released in association with Optical Sounds.

Naked Truckes (H):
A Naked Truckers a hazai könnyűzenei élet őrült tudósa: kísérleteik eredménye pedig többnyire olyan tűzveszélyes elegy, ami bárhol felrobbantja a bulit! A rockabilly alapokra épülő vegyületbe gyakorlatilag bármit bele tudnak keverni, így kerülhettek delta blues, punk, népzenei vagy akár jazz elemek is a zenéjükbe. Egy biztos: a végállomás igazi fesztiválzene, amire bárhol, bármilyen korosztály megmozdul. A zakatoló nagybőgő, a 60-as éveket idéző gitár és az eklektikus énekstílus keveredik a hiperszexuális szövegekkel és őserőtől duzzadó színpadi jelenléttel.

Belépő/ Entry: 1000 HUF

23.00 - Selector Thelma & Louise
A koncert után Selector Thelma & Louise válogatja a legjobb tánczenéket az 50-es, 60-as évekből. A koncert után a buli INGYENES.

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
szeptember 23

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen lehet venni a kezdés előtt 45 perccel.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 27

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 28

KLOGGS és Marmunks koncert

KLOGGS:
A budapesti KLOGGS zenekar lassan már három éve működik aktívan. Zenéjüket experimentális garázs-popként definiálják; számaikra jellemzõ az eltérő stílusjegyek különleges egyvelege és a nem szokványos dalszerkezetek mellett nem ritkák a matekozós, tört ütemek sem. Eddig két EP-t és egy single-t jelentettek meg. Ez utóbbi - a Berries - a legfrissebb daluk, melyhez klipet is forgattak. A gitár-dob-billentyű trióhoz épp csak pár hete csatlakozott a (halál;orgazmus) és Verőköltő zenekarokból ismerhető Ferdi, így most már két szintetizátorral színesítik hangzásvilágukat.

MARMUNSK!:
A kilencvenes éveket idéző grunge/heavy rock trió 2016 októberében alakult Budapesten élő nyíregyházi srácokból verbuválódva. A csapat idén tavasszal jelentkezett első, Addict/Avoid című EP-jével és jelenleg egy újabb anyagon dolgoznak. Ennek előszeleként szeptember 28-án eljátszanak jópár új dalt a Mika Tivadar színpadán, nem mellesleg sort kerítenek első születésnapjukra is!

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
szeptember 29

Shék Ya - WE <3 RNB

Egy este amikor a táncon lesz a hangsúly, ütős funk groove-ok, mai slágerek, r’n’b es hip hop ritkaságok, amik garantáltan elindítják a bólogatást, csápolást és csípőrázást! B-boys and girls, get ready!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 30

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 4

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 5

Subtones koncert

A 007-es trombitás, Subicz Gábor által vezetett különleges alakulat elegáns, de koszos zenéje leginkább olyan, mint James Bond, aki az egyébként tökéletes szabású öltönyében vérzik. Ha műfajilag szeretnénk behatárolni, akkor soulos elemekkel tarkított nujazz-funk. A titkos groove-kommandó 2013 óta dolgozik a jelenlegi tagokkal, amikor Subicz Funk Fest fedőnéven bevetéssorozaton voltak a BMC-ben, minden alkalommal más-más vendégénekessel. A különleges képességekkel rendelkező kémnő, Jónás Vera sugárzó ősereje és szikrázó tehetsége teljesen lekötötte a vendégek figyelmét, és az operáció akkora
siker lett, hogy azóta, ha tehetik, nem indulnak el nélküle. Százszázalékos sikerrátájuk kulcsa old-school és szupermodern fegyverek arzenálja: Gábor szerzeményei mellett Vera dalai is
felcsendülnek, hallhatunk jazz standardeket, elfeledett pop-gyöngyszemeket, de akár rajzfilmzenéket is – természetesen Gábor által meghekkelve, egyedi hangszerelésben, különleges, Subicz-féle átiratban. A csapat billentyűse és hiperaktív popzenei
bombaszakértője Benkő Dávid, akit a PASO-tól és az Anima Sound System-től igazoltak át. Csókás Zsolt holléte lekövethetetlen, hiszen MINDENHOL játszik. Csak a bárhol, bármikor felismerhető, karcos, bluesos gitárhangja vezetheti nyomra közönséget. Fonay Tibor, Junior Prima-díjas ügynök, a basszusgitár mestere, határtalan virtuozitásának köszönhetően nincs számára mission impossible. Csízi László pedig generációjának vezető dobosa, tévedhetetlen és teljesen kiszámíthatatlan, egyenesen a dobrendőrség gyilkossági
osztályáról. A zenekar Soundcloud-os hangfelvételei nem semmisülnek meg a meghallgatásuk után.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
október 6

M40 ZENEKAR koncert

Az M40 Zenekar néhány éve a hangszert korábban letevő zenészekből alakult meg. A tagok huszas éveikben aktívan zenéltek különféle műfajokban. A műfajok most is keverednek, az ismert dalokat saját világukra alakítják, hangszerelik. Az alap rockzenekari felállást fúvósokkal, szájharmónikával színesítik. A játszott dalok közt vannak a 70-es évekből és napjainkból is. A közös, hogy minden számuk énekelhető, táncolható. Ez alkalommal basszusgitárosuk, Hargitai Csabi 40. születésnapját ünnepelik!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

október 6

Disco Fever Special w/ Elliot & Séf

A 70-es, 80-as, 90-es évek zenéit játssza Elliot és Séf.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 7

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

október 9

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 11

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 12

Solidmen és Massza koncert

Solidmen:
A 4 tagú Solidmen zenekar változatos, tabuk nélküli rock’n’rollt játszik, de zeneileg rengeteg műfajból merít. A formáció tagjai nem mellőznek egyetlen stílust, vagy ötletet sem azért, mert nem fér bele a koncepcióba. Így lesz a koncepció maga az egyedi és igényes rockzene. 2017 az új lemezről és a visszatérésről szól. A 2014-ben megjelent Remélem nincs harag, illetve a 2015-ös Nulláról Hatvanra című nagysikerű nóták után idén hasonlóan nagy lendülettel és erős anyaggal érkeznek az itthoni könnyűzenei porondra. A szeptemberben debütáló új album, a Város Fölött a Hunnia Records gondozásában jelenik meg.

youtube: www.youtube.com/solidmenmusic
deezer: http://www.deezer.com/hu/artist/12926293
spotify: http://tinyurl.com/y94elevz
google: http://tinyurl.com/y99oyrw9
iTunes: http://tinyurl.com/yavm5t4a

Massza:
A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. Még ebben az évben felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekarai közé. A saját bevallásuk szerint is harapós, karcos rockzenét játszó trió 2017. május végén debütált bemutatkozó albumával, a Full Szervízzel. Az album egy közel féléves munkaperiódus gyümölcse, amiről a srácok a következőket tartják fontosnak elmondani:
“Az album címét – Full szervíz – egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette, és 11 dal szerepel rajta. Ebből 2 már hallható volt az EP-n , de kissé felfrissítve újra felvettük . Az albumon hangmérnöke Takács Zoltán Jappán volt, és Cserny Kálmán “Bogi”-nál, az Origó Stúdióban dolgoztunk. A dalokat úgy írtuk hogy jött ami jólesett, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez 100%-ig sikerült is. Az első klip a lemezről a Micsoda szép, amit a 2016-s Sziget Fesztiválon adott koncertünkön rögzítettünk.”
A zenekar tagjai: Szamosközi Zoltán (ének, basszus) / Bánhegyi Tamás (gitár) / Müller Máté (dob)

facebook: https://goo.gl/EbMfgy
youtube: https://goo.gl/ZRgupD
spotify: https://goo.gl/726Qs5
instagram: https://goo.gl/EJvy7z

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
október 13

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 14

Hard Talk Puzsér Róberttel

Benda Márta és Puzsér Róbert vitatkoznak a monogámiáról. Pro és kontra.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

1000,- Ft
október 14

History of Drum and Bass vol. 3.

A Dob és basszus históriák harmadik fordulójában a Bladerunnaz rezidensét Mastif-ot és a Weekendbass-ről jól ismert Norm-ot hívjuk vendégül akik megmutatják mitől szeretjük már több mint 20 éve ezt a műfajt. Segítségükre lesz a bemutatásban Zoom és persze a rezidensek Cr1s, Crocus, Stern és Rack. Tartsatok velünk a múltidézésben.

Lineup:

Mastif (Citrus Recordings, Mindtech Recordings, Ammunition, Bladerunnaz)
Norm (Weekendbass)
Dj ZooM (dnbnoise.com)
Cr1s B2B Stern [Windchime, dnbnoise.com]]
Crocus B2B Rack (Amp_Air Klub)

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

október 16

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 18

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 19

Jackie’s Gun és Mongoose Limit koncert

Jackie's Gun:
A Jackie's Gun 2015-ben alakult budapesti energikus rockzenekar. 2017 nyarán jelent meg első lemezük, amely a "CELL" nevet kapta, majd nem sokkal később megjelent a legelső klipjük "Happenings Seem Similar" című dalukhoz. A stílusuk valahol az alternatív, zúzó, energikus rock környékén mozog karakterisztikus ének és gitártémákkal egybefonódva.
yt: http://tinyurl.hu/l8E4/
fb: https://www.facebook.com/jackiesgun
insta: https://www.instagram.com/jackiesgun/

Mongoose Limit:
A zenekar 2011-ben alakult, majd első saját albumát 2015-ben az Origo Stúdióban vette fel. Az Easy című album 2016 februárjában jelent meg digitális formában a legtöbb zenemegosztó oldalon, valamint szeptemberben CD-n is a Zoolite Music gondozásában. A megjelenést egy lemezmutogató mini turné követett, amelynek első állomása az A38 hajó volt. 2017-ben a zenekar második albumán dolgozik, amelyből egy dal már meg is jelenet. Ez lett a Vision.
yt: http://tinyurl.hu/gnd3/
http://tinyurl.hu/OYE4/
fb: https://www.facebook.com/mongooselimit
insta: https://www.instagram.com/mongooselimit/

Beugró: 500 ft

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 20

A Nyughatatlan koncert

Még javában tombol a nyár, nyoma sincs az ősznek! Még lehet szervezni a programokat! De addig is egy dátum, amit nem árt felírni! Október 20-án várunk titeket szeretettel a Mika Tivadar Mulatóban!

20:00 Kapunyitás
20:30 Hajdú Bianka akusztikus koncertje
21:15 A Nyughatatlan
23:00 Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Jegyek: a helyszínen 1500 Ft, elővételben 1000 Ft (50 db)

A Nyughatatlan
A 2010-ben alakult Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült játékfilmről kapta a nevét. A műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock'n'roll szeretete. Eddig három lemezt adtak ki, a 2016-os Földobom idén aranylemez lett. A zenéjükben keverednek az autentikus rockabilly elemek a saját zenei világukkal, amit a zenekar Alter Country-ra keresztelt.

Johnny Cash: https://www.youtube.com/watch?v=yL4zLUWgYgE&list=PLy07jEQClJvpcFvX9dDTtmXifBeXaVG-q

Saját dalok: https://youtu.be/6Gj2YQywFII?list=PLy07jEQClJvp8jZWMY6P71lxNMHOz7jdR

Kezdés: 20:30

1500,- Ft
október 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 21

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 23

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 24

Hangképző Növendékkoncert

A Hangképző zeneműhely növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Lelkes Reny, Tiborcz Zsófia, Veres Mónika énekes, Demkó Gergő, zongorista és Jung Norbert, gitáros tanítványai.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 25

Ez itt Spárta? - Beszélgetés a "Taigetosz-törvényről"

Nagy vihart kavart májusban, amikor elfogadták az azóta “Taigetosz-törvény” néven elhíresült oktatási törvénymódosítást. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek ezután nehezebben kapnak majd felmentést és a sajátos nevelési igény megállapítása is bonyolultabbá válik.

Valójában miről szól a törvény? Kik az SNI-s, kik a BTM-es gyerekek, mi a helyzet a disz-esekkel? És mire jók ezek a cimkék egyáltalán? Maga az új szabályozás rossz, vagy a rendszer, amelyben bevezették - esetleg mindkettő? A tanulási nehézségek mutatnak-e területi trendeket? Vagy a család anyagi helyzete határozza meg a gyerekek esélyeit ebben is?

A beszélgetés Deviszont Közösségi Tér adománygyűjtő eseménysorozatának következő állomasa.

A beszélgetés résztvevőivel hamarosan jelentkezünk.

*****************************************************
A DEVISZONT Közösségi Tér egy indulás előtt álló kispesti oktatási projekt, melyben szakgimnazisták és szakiskolások számára szeretnénk alternatív időtöltést kínálni mindezt közösségépítéssel egybekötve. Ez az előadássorozat egy fundraising eseménysorozat egyik eleme, melynek minden alkalmán egy oktatással kapcsolatos strukturális problémát veszünk elő, beszélgetünk róla, és mi is elmondjunk, a projektünk milyen válaszokkal készül ezekre.

Kezdés: 18:00

október 25

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 26

Canarro koncert

Django, swing, gipsy jazz
Magyarország elsõ gipsy jazz zenekara, amelynek repertoárjában a hazai tradíciók kerülnek ötvözésre a jazz és a manouche swing stílusaival.

A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar jazz ötvözete. Zenéjük a különbözõ zenei tradiciók és a jazz találkozása. A zenekar 2015-ben a Sziget fesztivál valamint a televízióban közvetített Prima Primissima Díjátadó Gála meghívott fellépõje is volt.
2016-ban a csodálatos Tcha Limbergerrel álltak közösen színpadra. A tagok egyedüliként képviselik Magyarországon ezt a mûfajt, izgalams zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét egy dinamikus, improvizatív és felemelõ dallamokon keresztül.

www.canarro.hu
www.facebook.com/canarro

https://www.youtube.com/watch?v=47BWHMhuiv8
https://www.youtube.com/watch?v=ReORnPFu5t0
https://www.youtube.com/watch?v=S-IHsOWaBbs

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 27

HolyChicks koncert

Csak nők a Mikában! Legalábbis a színpadon, de a nézőtéren már közel sem olyan biztosan ugyanis öt tagú csajzenekar tolja a rockandrollt a színpadon ezen a hétvégén a HolyChicskes lányok személyében! Előttük pedig az első sörök fogyasztásához az elbűvölő hangú. Calidora játssza el egy szál gitárral kedvenc rockslágereinket!

HolyChicks:
A lányok 2015-ben még Fluor Tomi nyári turnéján dolgoztak együtt, majd ősszel összeálltak és megalakult az azóta is változatlan felállású lánysupergroup! Az elmúlt két év alatt egy kislemezt, három videoklipet, és több vidéki illetve budapesti koncertet tudnak maguk mögött (többek között olyan nemzetközi sztárok előtt is, mint a MIYAVI vagy Eric Martin) a folyamatosan épülő közönségről nem is beszélve. VIGYÁZAT: A rock ’n roll alapvetően férfi terep, de ha valakire, akkor rájuk igaz Joan Jett mondása: „A csajoknak is van tökük, csak kicsit magasabban, ennyi az egész!
https://www.youtube.com/watch?v=mLKd6iecTGY
https://www.youtube.com/watch?v=4T4JHlVIWtk

Calidora:
Calidora a hazai új generáció egyik legegyedibb hangja. Lágy, személyes éneke az érzékek legmélyére hat - átjár és nem ereszt. Énekes-dalszerzőként az akusztikus szettek bensőséges hangulatát ötvözi az elektronikus zene hangzásvilágával. Bár a kortárs előadók közt különcnek számít, tehetségére számos meghatározó zenész felhívta már a figyelmet Vékony Zolitól egészen Lukács Laciig.
https://www.youtube.com/watch?v=zbeytIXdqsc
https://www.youtube.com/watch?v=P2PXSApEH2c

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
október 27

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 28

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

Halloween Party zombikkal, vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed. Lesz tánc, móka, kacagás. Az éjfélig jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 30

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 1

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 2

Atomic Playboys, Overcast, Que Pasa Mijo koncert

Que Pasa Mijo:
A zenekar stílusa ötvözi a stooner punk illetve a '90-es évek esszenciáját a grunge-t.

Overcast:
Novák Árpád - ének 
Kispál Gábor - gitár, vokál 
Bakó Ádám - basszusgitár 
Tasos Nikosz V. - dobok
Németh Krisztián - ritmusgitár, vokál
A zenekart 1999-ben Novák Árpád (énekes), Kispál Gábor (gitáros) és Veres Zoli (basszusgitáros) hívta életre. Pár évvel később Zoli távozott a zenekarból, majd a kezdeti felállás jelentősen átalakult. Az eleinte még depresszív és erős társadalomkritikát gyakorló szövegekkel, és a Metal „stílus határait” széles körben értelmező zenei alapokkal operáló, a kétezres évek első felében jelentős underground rajongóbázist és a 2003-as, széles körben elterjedt Rémálomvilág EP-t magáénak tudó formáció 2004 nyarán feloszlott és némi átalakulást követően, mint Dirty Rock N’ Roll formáció, „WHY?” néven működött 2006-ig. 4 évvel a feloszlás után az OVERCAST két alapító tagja, Gábor és Árposz teljesen új felállással - ismét Overcast név alatt - próbálni kezdett. A zenei alapokat jelentősen átformáló, viszont a korábbi filozófiát követő formáció 2011 tavaszán ismét átalakult, ekkor váltott a zenekar - a Why? által lefektetett nyomvonalon - ismét a Dirty Rock irányába. 

Atomic Playboyz:
Rock, shock, pop!
Yeah Tee: gitár
Dan Dalton: basszusgitár
Norbi Ramone: vokál
Titusz Glamchild: dobok

20:00-20:40 - Que Pasa Mijo 
21:00-21:40 - Overcast 
22:00-23:00 - Atomic Playboyz 

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 19:30

700,- Ft
november 3

Tárkány Művek koncert

A Junior Prima díjas Tárkány Művek világzenét játszik. Az időről időre megújuló zenekar a Kárpát-medence népzenéjét jazz, reggae, pop elemekkel házasítja. 2010 óta Európa számos országában megfordult, a legnevesebb hazai és külföldi fesztiválokon játszott. A tagok sok más formációban, projektben, illetve színházi előadásban vettek, vesznek részt. Olyan neves előadókkal játszottak együtt, mint Mihály Dresch, Frank London, Izraeli Filharmonikusok, Ágoston Béla, Fonó zenekar, Szalonna és Bandája, Mique Montanaro, Vujicsics együttes. A zenekar negyedik nagylemeze 2016-ban jelent meg Magyar konyha támad címmel, amelyen saját szerzemények, illetve népzenei feldolgozások is helyet kaptak.

Petra Kész - ének
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom
Pázmándi Gergely - szaxofon
Ádám Móser - harmónika
Dani Arday - nagybőgő
Dávid Szegő - dob

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
november 3

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

november 4

Gobbi Hilda filmklub: A jó, a rossz meg ami közte van / Saving Face 

Wil, a sikeres sebész magánügyi problémákkal küszködik, míg nem találkozik egy gyönyörű lánnyal, a táncos Viviennel, aki felkavarja az egész életét. Alighogy megismerkednek Vivien kap egy nagyon jó ajánlatot csak egy gond van vele, hogy a repülőjegye Párizsba szól. Wil egy kis "apósi" rábeszélés után félre áll a lány tánckarrierje elől és szakít vele.Közben odaköltözik Wilhez homofób mamája is, aki terhes és lefoglalja lánya mindennapjait. Végül átcsap tündérmesévé az egész történet és kapunk egy nem túl bonyolult, mégis szívet melengettető filmet.
(R: Alice Wu, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 91 perc, 2004)

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz egyesület filmklubja. A vetítésen ajánlott adományt, 500Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

500,- Ft
november 4

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashup-ok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 6

Apu azért iszik, mert te sírsz.

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 8

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 9

Papaver Cousins és The Pontiac koncert

Papaver Cousins:
A Papaver Cousins Nagy Barnabás és Szendrey-Nagy Olivér zenei rokonságában fogant folk-duó, melyben a két dalszerző-előadó kendőzetlen őszinteséggel mesél félelmeiről, vágyairól és a világról, mely elnyomja, vagy éppen gerjeszti azokat. Kettejük együttműködése Tom Waits Closing Time-jának kitartó hallgatásával vette kezdetét és egy olyan zenei világ kialakulásával szökkent szárba, mely teret enged a legtörékenyebb folkdaloknak épp úgy, mint a zajos poszt-punknak, vagy felvillanyozó garázs-blues szerzeményeiknek. Utóbbinak jó példája első kislemezük nyitódala, a “No God Can Cage My Love”, mely 2015-ös megjelenése után röviddel az index.hu dalversenyének döntőjébe is eljuttatta a zenekart. Első élő felvételük 2017 elején került nyilvánosság elé, az “A Holy Night with Papaver Cousins” egy vidéki kápolnában rögzített koncert hat dalát tartalmazó EP és koncertfilm formájában jelent meg januárban. Első nagylemezük, a “Lack of Lightness” ugyancsak ambíciózus utazás a páros lírai világában, melynek intim, akusztikus dalait hallgatva minden szoba melegebb lesz egy kicsivel, mint előtte, míg gazdagabban hangszerelt szerzeményeik magabiztos léptekkel és bátor szókimondással haladnak a kortárs alternatív folkzene irányába. A “Lack of Lightness”-t átjáró finom intellektus izgalmasan dolgozza fel a szerelem, a család és az Istennel való perlekedés kérdéseit egyaránt. Dalai panaszkodás nélkül beszélnek bajokról, feloldozással szolgálnak a veszteségekre és a két zenész közti remek kémiának köszönhetően szórakoztató és dinamikus pillanatok sorozatával szolgálnak minden hallgatáskor. Olivér szerint a lemez arról szól, hogy hogyan próbáljuk menteni a dolgokat, amikért küzdöttünk. Arról ahogy megtanuljuk, hogy amit leszakítottunk, nem állítható helyre, nem lehet visszatenni oda és úgy, ahogy találtuk. Mert ez épp úgy nem működik virágokkal, ahogy emberekkel sem.

The Pontiac:
A The Pontiac 2017 márciusában alakult, Nagy Barni és Kiss Peti ötletei nyomán. Ők ketten a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerkedtek meg, hasonló zenei ízlésük, és hasonló humoruk hozta össze őket. Itt ismerkedtek meg a dobossal, Süli Tomival is, Zákányi Benedek basszusgitáros pedig már Petivel korábban is játszott együtt. A dalaik témái az életből vettek, hétfőkről, nőkről, emlékekről szólnak. Bemutatkozó EP-jük idén ősszel jelenik meg Morning Rain címmel.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
november 10

Momentán Orsi koncert

A Momentán Orsi egy közel 20 éves zenekar, tagjai amolyan budapesti helyi érdekű vasútnak tartják magukat. Akusztikus zenéjükön néhol még tetten érhető az eredet, a 80-as évek alternatív zenei kultúrája, azonban mára ez kiegészült számos elemmel, így összehozva azt a kavalkádot, mely nehezen meghatározhatóvá teszi a műfaji besorolást. "Némi rock és sok csiribiri", ahogy a tagok definiálják tevékenységüket. Fogyasztható dalok, a mindennapok problémáival, örömével, bánatával, One-tól a Töksötétig, a Folyón túl a Kék madárig, a körmönfont ördögtől a parajfőzelékig.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

november 10

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 11

Maszkura és a tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga!) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek. 2015 decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli. Az albumon hallható Siska Finucci közreműködésével létrejött, a Dal2016. legjobb 30 dala közé is bekerült Kinek sírjam.

Tagok:
Biró Szabolcs „Maszkura” – ének, harmonika, billentyűs hangszerek
Boros Gábor – nagybőgő, basszusgitár
Földesi Attila – dob
Kertész Csaba – gitár
Vikukel Dániel – billentyűs hangszerek

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
november 11

Mana Mana Cirip Cirip w/ Savages y Suefo

A Savages y Suefo név két budapesti dj/producert takar, mindketten az eklektikus zenei szcénából jöttek. Játszanak is mindent, ami eszükbe jut, de leginkább a downtempo, a dub, a hip-hop, a funk, és a swing keverékét, gyakran balkáni, latin és keleti fúziókban. Lassan egy évtizede, 2008 óta dolgoznak együtt. Ez idő alatt olyan elismert zenekarokat és producereket remixeltek, mint a DelaDap, Kid Loco, Watcha Clan, vagy legutóbb az Anima Sound System.

Saját zenéikből eddig 4 kislemezt jelentettek meg olyan remixerek közreműködésével, mint a Renegades Of Jazz, Mr. Bird vagy [dunkelbunt].

Debütáló albumuk 2013 januárjában került a boltokba világszerte. Megjelenésekor a hét lemeze volt a német Funkhaus Europa és a multicult.fm rádióknál. Dalaikat egy sor népszerű válogatásra liszenszelték. Azóta megjelentettek egy gyűjteményt a legjobb remixeikből, jelenleg pedig második, „Brotherhood” munkacímű nagylemezükön végzik az utolsó simításokat. Az új számokban énekesként közreműködik Ashley Slater (Freak Power, Kitten and the Hip), Denise M’Baye (Mo’ Horizons), M3NSA (RedRed, Fokn Bois), Bryant Goodman (Mystical Plants) és KRSA (PASO) is.

Londontól Athénig, és Koppenhágától Milánóig sokfelé játszottak klubokban és fesztiválokon, kis és nagy színpadokon, kamionokon és hajókon, erdőkben és tengerpartokon.

Suefo 2001 óta vezeti Mana Mana című heti rendszerességű rádióműsorát a Tilos Rádión. A srácok ugyanezen a néven indították el saját lemezkiadójukat is 2012-ben.

www.savagesysuefo.com
www.soundcloud.com/savages
www.youtube.com/savagesysuefo
www.mixcloud.com/savagesysuefo
www.manamana.hu

A belépés ingyenes!

Kezdés: 23:00

november 15

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 16

Trick, Heavenhike, Meg egy cukorka koncert

Heavenhike (20:00)
A zenekar koncertezett az Amigoddal, illetve a Szabó Benedek és a Galaxisokkal is, majd már, mint független egység, 2017 tavaszára elkészítette első egész estés, „Szívszorító” névre keresztelt nagylemezét. Az album egyik előfutára a „Ha jó” c. szerzemény, mely a Petőfi Rádió mellett számos vidéki rádió frekvenciáján is hallható. Az említett debüt lemez az ősz folyamán jelenik meg, november 16-án a Mika Tivadar Mulatóban az album dalait mutatja be a zenekar.

Meg Egy Cukorka (21:00)
A Meg Egy Cukorka egy 3 tagú, budapesti rockzenekar. Dalszövegeik miatt műfajukat könnyen azonosítják azzal amit magyaralternek/alterrocknak hívnak, de a brit gyökerű pop/rock világa szintén jellemzi zenéjüket. A zenekar március végén adta ki az I. kislemezét. Azóta megnyertek számos tehetségkutatót és megfordultak a legtöbb kultikus helyen. Idén felléptek a VOLT fesztivál 3. legnagyobb színpadán és ismeretlenségük ellenére jelentős közönséget ragadtak magukkal. Jelen koncert a születésnapi koncertjük lesz.

Trick (22:00) 
Volt három zenekedvelő általános iskolás egy kisvárosban, akiknek nem volt elég a kazetták cserélgetése, saját maguk akartak hangokat csikarni a hangszerekből. 2012-ben jelentek meg az első demo felvételek, majd 2014-ben, adták ki Álomgyár című első nagylemezüket. 2017 a második korong éve mely Kint és Bent néven publikált. A csapat -vendégekkel kiegészülve- ősszel újra célba veszi az ország klubjait, hogy sajátos hangulatú koncertjeivel őrjítse meg a közönséget.

Belépő: 900HUF 

Kezdés: 19:30

900,- Ft
november 17

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 18

Balkan Party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 22

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 23

Alpaca Beat koncert. Special guest: Fák Alatt Zenekar

ALPACA BEAT:
A 4 tagú Alpaca beat zenekar a nagyvárosi élet sokszínű hangulatát idéző sajátos 'Melange sound' amely nevében és arculatában is ötvözi a mozgalmas városi élet hol lüktető hol laza ritmusát. A “melange sound”analóg a nevében hasonló kávé itallal, zenéje olyan eltérő ritmusú és stílusú, amelynek szabadvonalú építőkövei együtt alkotnak egy sajátos minőségű keveréket. Dalaik egyfajta motivációs életélvezetet közvetítenek rapbe hajló szövegekkel tarkítva.

FÁK ALATT:
Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ezt a stílust önti új formába: az izgalmasabb hangzás érdekében a kvartett a klasszikus rockos felállást hegedűssel bolondítja; igazi csemegéje a feltörekvő új zenei nemzedéknek. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.

PROGRAM:
20:30 Kapunyitás
21:00 Fák Alatt Zenekar
22:00 Alpaca Beat

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 24

Trevor Dunn / Pándi Balázs duo (USA-H), The Best Bad Trip (H) koncert

A kortárs kísérleti zenék egyik legismertebb alakja, Mike Patton és John Zorn legstabilabb zenésztársa, a Mr. Bungle, a Fantomas, a Tomahawk, a Melvins, a fáradhatatlan bőgős-basszusgitárosa Trevor Dunn újra Budapestre látogat, hogy megismételje tavalyi sikeres A38-as koncertjét, ezúttal a Mika Tivadarban.

Trevor egyike annak a kevés zenésznek, aki amellett, hogy ezerféle dologban kipróbálja magát, ezekben mind kiugróan is alkot, ami köszönhető annak, hogy zenekara a Mr. Bungle forradalmasította azt a zenei kollázstechnikát, ami során a klezmertől a death metalon át, a funktól, a free jazzig minden létező műfajt váltanak és kevernek.

Ahogy sok eltérő műfajban, úgy sok teljesen eltérő karakterü zenésszel is sikerült maradandót alkotnia, még a Korn gitáros Head szólólemezére is őt hívták beugrani, amikor basszusgitárost kerestek, de rendszeresen hívja Nels Cline, és Sean Lennon is.

A budapesti koncert egy régi barátság lenyomata. Pándi Balázzsal először 2012-ben turnéztak együtt az olasz free-doom Obake tagjaként, azóta pedig több lemezen és koncerten is közreműködtek. Játszottak a Slobber Pupban a szintén Zorn all-star tag Jamie Safttel, és Joe Morris-szal, de vettek fel lemezt az Albert Aylerrel és a New York-i avantgárd krémjével játszó harsonás Roswell Rudd-dal, 2018-ban pedig jön közös lemezük trióban Jamie Saft-tel, valamint kvintetben a Sun Ra Arkestra két oszlopos tagjával, Danny Ray Thompsonnal és az Arkestrával 60 éve játszó, és azt jelenleg is vezető Marshall Allennel.

Az estét a The Best Bad Trip fogja nyitni, akik a Zorn és Patton világát idéző jazzes, improvizatív, kollázsos világ budapesti nagykövetei.

Belépő 2000 HUF

Kezdés: 20:00

2000,- Ft
november 24

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 25

Vintage Disco w/ DJ Languszta

Egy igazi táncos szombat a Mikában! Csupa olyan zene, amitől bólogatni, táncolni, majd ugrálni akartok! DJ Languszta gondoskodik arról, hogy hajnalig ne legyen kedvetek elhagyni a táncparkettet.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
november 29

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 30

Revo Project és The Anahit koncert

The Anahit: Elektronikus balladák fiatal dal- és zeneszerzőtől. 
Revo Project: Élő rap-soul Ep-bemutató, és megszólal egy-két ritka klasszikus is.

Belépő: 500 Ft

Kezdés: 20:30

500,- Ft
december 1

MikroBe koncert

A Mikrobe 2009-ben alakult a Comethebe zenekar három tagjából (Váczi Kristóf - ének, basszusgitár, Eichinger Tibor - gitár, Czibere József - ütőhangszerek). A terv az volt, hogy gitár, perka, basszusgitár és ének felállással egy viszonylag csendes zenét játszó, kisebb zenekart hozunk létre. Az első próbák alatt kiderült, hogy 2:1 arányban a rockosabb hozzáállás a domináns. Így hamar kialakult a mai hangzásunk. Sok páratlan lüktetésű, rock-pop-jazz-punk elemet ötvöző kompozíciónk van, konkrét műfaji meghatározást nem is szoktunk használni. Előszőr vendégként, majd állandó tagként csatlakozott hozzánk Bóta Nóri, aki énekesként, ritmusgitárral a kezében erősíti a zenekart. Első, Páros7 című lemezünk megjelenése után Herboly Laci váltotta Józsit a doboknál. Ettől is változott a hangzásvilág. Az utóbbi három évben már ezzel a felállással koncertezünk:

Bóta Nóra - ének, gitár
Eichinger Tibor - gitár
Herboly László - dob
Váczi Kristóf - ének, basszusgitár

https://www.facebook.com/themikrobe/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 1

Western Sound System Presents Reggae Shot

Early reggae, ska, rocksteady
Zene: JD Littlehead & Darth Wada

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:30

december 2

Gobbi Hilda Filmklub: A rém

A megtörtént eseményeket feldolgozó, Golden Globe-ot is nyert film Aileen Wuornos, az Egyesült Államok első női sorozatgyilkosának történetét mutatja be. Wuornos kegyetlen gyermekkorának következményeként tizenhárom éves korára prostituált lesz. Floridában "országúti prostiként" keresi a kenyerét, kuncsaftjai zömét kamionosok teszik ki. Egy bárban összeismerkedik Selbyvel, szerelmes lesz. Amikor egyik vendégével elfajulnak a dolgok, önvédelemből lelövi a férfit, s ezzel gyilkosságok tragikus sorozata veszi kezdetét. Két éven belül hét férfit öl meg, elmondása szerint mindannyiukat önvédelemből. Végül hat gyilkosságot ismer be, melyért a bíróság halálra ítéli.

Főszereplők: Charlize Theron, Christina Ricci

A filmet a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozathoz kapcsolódva mutatjuk be.

A filmklubban 500 Ft adományt gyűjtünk, amit az egyesület tevékenységére fordítunk.

Az egyesület tevékenységeiről bővebben itt: https://labrisz.hu/

Kezdés: 18:00

500,- Ft
december 2

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

december 4

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 6

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 7

Caesar's Bread és Rekamié koncert

A CAESAR'S BREAD zenekart a kőbányai Szent László Gimnázium diákjai alapították 2013-ban. Dalaik a szexualitásról, a szerelem jó és rossz oldalairól, emberi érzésekről, társadalmi kérdésekről szólnak hol magyar, hol angol nyelven.

2016 óta koncerteznek rendszeresen a főváros kisebb-nagyobb klubjaiban, 2017-ben pedig színpadra léptek a Kőbányai Halmajális nagyszínpadán, valamint a Sziget Fesztivál Telekom-VOLT Nagyszínpadán, ahol a Müller Péter Sziámi AndFriends előzenekara lehettek.

Ősszel már bevették a Rocktogont, a Lámpást és a Robotot, most a Mika közönségének meghódítására törnek. Koncertjeik hangulata magával ragadó, közönségükkel együtt nem alszanak, hanem piknikelnek, és olykor még a lépcsőházban is szexelnek. ;-)

REKAMIÉ:
Szállj be az űrhajónkba,
Repülj velünk egy másik univerzumba,
Lesz itt drum 'n bass, reggae, ska vagy funky, itt mindent megtalálsz.
Az út alatt a 3 tagú zenekar a kalandos dalszövegekkel, a könnyed gitár riffekkel, őrült dobbal és basszussal mindened megmozgatja.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
december 8

DLRM koncert – Santa Special Party

Alig 1 év elteltével a DLRM visszatér a Mika Tivadar Mulatóba immár hagyományosnak mondható év végi koncertjével, ami egyúttal a zenekar első önálló egész estés bulija, és az idei utolsó budapesti koncertje is lesz egyben!

A tavalyi Mikás koncert annyira emlékezetesre sikerült, hogy kár lenne változtatni a recepten: Az Akvárium Klub, és az A38 Hajó után december 8-án a DLRM visszatér a Mikába, hogy ezúttal egy családiasabb hangulatú bulival zárja az évet, ami meglehetősen termékenyen telt a zenekar számára: meghozta az első nagylemezt 'Cheeky Pig' címmel amit aztán nyáron, és ősszel is megturnéztattak Európa szerte. Most a banda idei utolsó budapesti bulijára kerül sor. Várunk mindenkit!!

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 8

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 9

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

december 11

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
december 13

Menedék Karácsonyi Buli

Idén is készül a Menedék Egyesület jótékonysági tombolával, ahol most is szuper nyereményeket fognak kisorsolni. A bulin megvásárolható szelvények ára 500 Ft, amely adománnyal az egyesület munkáját támogatjátok. Az ajándékot felajánlók között van pl. a Katona József Színház, a MAC Cosmetics vagy a LEGO Csoport. Fellép a Midlife Crisis, a Helsinki Bizottság és a Menedék Egyesület közös bandája. Idén is gyűjtünk BKK jegyeket! Miért? Mert szeretnénk, ha minél több menekült tudna eljutni közösségi programjainkra. Ha hozol egy jegyet, azzal segíthetsz valakinek eljutni egy ilyen eseményre.

► Az este menetrendje ◄

▼ 19:30 - Kapunyitás

▼ 20:30 - Midlife Crisis koncert

▼ 22:00 - Jótékonysági Tombola Show

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 19:30

december 14

OHM Maid és Deley koncert

OHM MAID:
Alteres-pszichedelikus móka, elszállós fátyolozásokkal, szigorú ritmusszekcióval, gusztusosan előadott verbális kegyetlenkedésekkel és el nem spórolt gitárszólókkal.
Facebook: https://www.facebook.com/ohmmaid/
Youtube: https://youtu.be/ElL3FiFTd7M
Soundcloud: https://www.soundcloud.com/ohmmaid/
Instagram: https://www.instagram.com/ohmmaidband

Deley:
Különböző hangulatok, instrumentális alapok, post-rock és elektronikus elemek, mindehhez pedig egy intenzív vizuális élmény – a Deley zenekar 2012-ben így kezdte pályafutását és az irány azóta sem változott. 2013-ban debütáltak az Adventures in Psychoacoustics című EP-vel, ami három post-rock válogatáslemezre is felkerült. Tavaly ősszel végre megérkezett az új lemezanyag, a Sounds of Science, ami mellé kidolgoztak a srácok Molnár Trippy János közreműködésével egy teljesen új vizuált is. A Sounds of Science időközben megjárta a hazai SUN és Börzsönystock fesztiválokat és a Művészetek Völgyét, és bemutatkozott külföldön a hollandiai Uncloud és a romániai Cobra fesztiválon.

Belépő: 600 HUF

Kezdés: 20:20

600,- Ft
december 15

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 16

7 éves a Mika Tivadar Mulató! Fellép: AKT Színésznő-Zenekar

Idén 7 éves lett a Mika Tivadar Mulató! Ezt a mágikus évfordulót szeretnénk veletek megünnepelni az AKT Színésznő-Zenekar társaságában. A koncert után Balkan Partyval folytatódik az este.

Az AKT Színész-zenekar 2005 novembere óta létezik. A koncertek egyszerre teremtenek nosztalgikus-és bulihangulatot. Francia-olasz-magyar és angol ismert és kevésbé ismert dalok feldolgozásai kerülnek műsorra évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el, színésznők igencsak szórakoztató előadásában, élő zenekari kísérettel.

2011.10.14-én az AKT nyitotta meg a Mika Tivadar Mulató koncerttermét.

https://www.youtube.com/watch?v=drDO4WkMHsY

Énekel és táncol: Palóc Eszter és Takács Paulina
Zongora: Harmati Máté/ Kiss András
Dob: Földesi György
Szaxofon: Nemes Janó

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

december 16

Balkan Party - 7 éves a Mika!

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) gondoskodik.

Ezen az estén a Mika Tivadar Mulató 7. születésnapját is ünnepeljük!

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by LAPIDEM (FR).

We are also celebrating the 7th birthday of Mika Tivadar Mulató!

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00
Free entrance

Kezdés: 23:00

december 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 20

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 21

ROOM 11 koncert / Winkler Flóra akusztik / The Swamp Creatures

ROOM11
A négy budapesti gimnazistából álló ROOM11 zenekar megalapulásának első évfordulóját ünnepli idén decemberben. A műfajilag indie és alternatív közé sorolható saját számaik mellett pár feldolgozást is játszanak. Hangzásukat az elvarázsoló gitár, zongora és énekmelódiák teszik egyedivé. A májusban megjelent kislemezük óta tartó visszavonulós/zeneírós időszakot fogja megtörni a november végén megjelenő single amihez videoklip is készült. Találkozzunk december 21-én, és zárjuk az évet közösen a szülinapos ROOM11-nel!

Takács Dorina - ének & billentyű
Proszenyák Ábel - dob
Szallabek Balázs - szólógitár
Chrobák Adrián - basszus & szólógitár

FLORA
Winkler Flóra a korábbi zenekarával megjelentetett hihetetlen menőn zúzós Paint The Lilies EP után szóló albumát készíti, melyről pár dalt ezen az estén mutat be először. Saját és feldolgozás dalok akusztikus gitáron a tőle megszokott meghitt, és dögös hangulatban.

Winkler Flóra - gitár & ének

The Swamp Creatures
A "The Swamp Creatures" egy pszichedelikus mocsár rock zenekar Budapestről. A banda célja az, hogy hallgatóikat a mocsár legmélyebb bugyraiba rabolják el. Zenéjük legfőbb jelzői a pszichedelikus elszállás, krautos pörgés és a mocsaras hangzásvilág, melyet próbálnak a legérdekesebb módokon vegyíteni. Annak érdekében, hogy számaik hangulata magával ragadóbb legyen egy csipet énekkel is megfűszerezték azokat. Nemrég jött ki az első daluk "Silver Lightning" címmel!

Galántai Zsolt- gitár, ének
Krisztel Marcell- dob,vokál
Szallabek Tamás- basszusgitár
Celichowski Emil- szintetizátor
Bacsa Bence- ritmus hangszerek

19:30-20:00
FLORA

20:20-21:20
ROOM11

21:45-22:45
The Swamp Creatures

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 22

Zephyr és Reményhal karácsonyi koncert

ZEPHYR:

A ZEPHYR egy budapesti ART-rock zenekar, a hazai alternatív underground életben egyre intenzívebben lüktető jelenség. Zenei világuk roppant eklektikus. Ironikus és szarkasztikus szövegcsokrokat éteri gitárdallam kísér, melynek az alján feszesen pulzáló dob-basszus hallható. A banda első albuma az Ösztönnel, aggyal, reflexszel 2016-ban látott napvilágot. Jelenleg második albumán dolgozik a mostanra végleges és teljes ZEPHYR, amit csepegtetve be is mutattak A Kutya Vacsorája zenekarral közösen megálmodott turnéjuk során. A koncertsorozat főállomása tavasszal volt a budapesti Akvárium klubban. A banda legsikeresebb, legütősebb koncertjévé avanzsálódott. Legújabb lemezük 2018. tavaszán fog megjelenni.

--------------------------------------------------------------------------------------

Reményhal:

Az utóbbi évek sztárzenekara, a hazai és nemzetközi vizeken egyaránt nagy sikereket elért csapat újra nagyszínpados produkciót mutat be Budapest szívében, Mika Tivadar Mulatójában. Mivel közel a szenteste, karácsonyi hangulat várható. Nem miattuk, hanem ugye egyébként. Mint megszokhattátok, összevissza játszanak mindenféle hangszereken, még buzukin is, igaz szintetizátor segítségével! Valószínűleg lesznek sztárvendégek, de mondjuk ez nem biztos. Új dalokkal is készülnek a srácok, de elég nehezen megy a dalszerzés, szóval ez olyan 70 %. Ezt mind összevetve, hatalmas buli lesz: gyertek sokan!

Kapunyitás: 20:00
Reményhal: 20:30
ZEPHYR: 21:30

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

800,- Ft
december 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 23

The END / Chinese Rolex / ZsVÁ - The Xmas Event

20.00: Chinese Rolex
21.00: THE END

Év végén a Fiúk ismét emelkedett hangulatban.
Örömzene, ahogy ritkán..

THE END
Ligeti György - gitár,ének
Pap Krisztián - ének, gitár
Zságer Balázs - zongora
Winter Csaba - basszus
Némedi Árpád - szájharmonika, ének
Michael Zwecker - dob
...
Bővebb infó róluk:
https://www.facebook.com/theend.kaposvar/about?lst=100001540741008%3A100001540741008%3A1508267317&section=bio&pnref=about

Chinese Rolex:
https://www.youtube.com/watch?v=Ftx5FfffHhM
https://www.facebook.com/chineserolex/

Belépő: 1000 Ft

A koncert után ZsVĀ zenél nektek hajnalig.
A bulira a belépés INGYENES.

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
december 27

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 28

Sativus lemezbemutató és Revue koncert

Stavius:
A SativuS soproni hip-hop formáció a 3. TOP című lemezét mutatja be első alkalommal Budapesten. Az új élőzenekaros felállást cimbalom, nagybőgő, trombita is színesíti, ami ebben a műfajban nem megszokott.

Revue:
A Revue, azaz Sívó Dániel projektje 2015 nyarán több stíluskanyar után szólóból zenekarrá alakulva adta ki bemutatkozó - elektrofunkos-house-os-soulos-popos - nagylemezét Digital Love címmel, de aztán együtt hamarosan még újabb műfajban kötöttek ki első magyar nyelvű dalukkal, amiben a frontember ráadásul rappel. A #szeretkezz olyannyira bejött, hogy ezután ezen a vonalon maradt a projekt és a zenekar jelenleg a harmadik albumon dolgozik, ami jövőre várható. Koncerten már az új lemezről is hallható lesz pár dal.

Belépőjegy: 1000Ft

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 29

12th Annual Prehistoric Meeting of the Magic Mosquitoz

Nősember az ősember? Nemzetközi szimpózium a hominid reprdoukciós-stratégia kulturális evolúciójáról.

Tisztelt kollégák!
Hihetetlen, de újra eltelt egy a tudományunk számára eredményekben gazdag év. Kifejezett örömömre szolgál, hogy idei konferenciánk a hedonizmus bölcsőjében, a csodálatos Budapesten kerül megrendezésre. A résztvevők száma alapján joggal állíthatjuk, hogy találkozónk mára a világ legfontosabb szakmai fórumává nőtte ki magát a hominid reprodukciós-stratégia tudományok területén.
Engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat és színvonalas, termékeny diszkutálást kívánjak Önöknek, az idei rendezvényünk fogadó bizottsága, a Magic Mosquitoz együttes nevében is!

Dr. Julius Banger,
a Független Antropológiai Szövetség álelnöke
******************************************************************************
Meghívott előadók:

Dr. H. Habil. Moritz Schweinherder PhD: Das abenteuerliche Leben des Homo heidelbergensis.

Dr. Habil. Ziggy Korbač PhD: Sexuálne tabu v karpatských kmeňoch pred maďarskou / slovanskou okupáciou.

Prof. Emeritus Kloakaa Van Fakken: “Ugh.” Seksuele communicatie tussen geslachten door middel van muziek.

Prof. Dr. Julius Banger: Ancient DNA evidence for modern human sexual harassment as key extinction cause of Neanderthals.

Priv. Doc. Alexander Nikolaj Bukaklov: Yavlyayetsya li poligamiya pleziomorfnoy dlya nashego vida? Tematicheskoye issledovaniye, osnovannoye na arkhaichnykh polineziyskikh plemenakh.

Adj. Prof. Dr. Serge la Fontaine: Le symbolisme des instruments à vent allongés dans les sociétés modernes non civilisées.

PhD cand. Ariadna Lopez Nuna, Clara Gómez Hancurazón & Ines Catártico: El orgasmo triple era crítico para la revolución evolutiva cultural del hombre paleolítico.

Az előadások a nagyközönség számára nyilvánosak.
Regisztrációs díj: 1500 HUF
******************************************************************************
További program:
- kerekasztal beszélgetés a meghívott előadókkal
- kávészünet (közben zenés-táncos műsor a Pomázi Kultúrház jóvoltából)
- előadók vezette privát workshopok egyetemi hallgatók részére
- posztkonferencia terepbejárás: Tutti Frutti Lounge Club Budapest 'behind the scene' látogatás szakmai vezetéssel
- konferencia afterparty DJ Homo erectus-szal!

"Reproductio sexualis est magnum, inventas vitae."

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
december 29

Disco Prehistorica with DJ Homo erectus

Greasy oldschool R&B / hot vintage soul / jungle exotica / wildbeat / trashtwist party feat. az utánozhatatlan, az ellenállhatatlan, a valószínűtlen DJ Homo erectus!!!  Dresscode: caveman, jungle, amazon, tarzan, mamut, Acid Betty.   Uugaa-buugaa!!! Otongaa! Oooh-ooh, my soul!!!!!
"This DJ is very funny”

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 30

Maszkura és a tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga!) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek. 2015 decemberében jelent meg a legújabb Maszkura és a tücsökraj stúdióalbum tíz dallal, amely a Tedd ki! címet viseli. Az albumon hallható Siska Finucci közreműködésével létrejött, a Dal2016. legjobb 30 dala közé is bekerült Kinek sírjam.

Tagok:
Biró Szabolcs „Maszkura” – ének, harmonika, billentyűs hangszerek
Boros Gábor – nagybőgő, basszusgitár
Földesi Attila – dob
Kertész Csaba – gitár
Vikukel Dániel – billentyűs hangszerek

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 30

Pre_NYE Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
Ans many more

Start: 23:00
Free

Kezdés: 23:00

december 31

Tilos Rádió Szilveszter

Néhány év alatt immár a téli szezon legbiztosabb programjai közé számítanak a Tilos Rádió szilveszteri bulijai a Mikában (írhatnánk úgy is, hogy „hagyományos”, ha nem lenne annyira gáz…).
Idén újra a táncolók között, testközelben játszó Dynamite Dudes rockabilly koncertje búcsúztatja az évet, és mellette két helyszínen hallhatjuk a város legjobb alternatív Dj-it.

A bejárati szinten:
DJ Johnny Drama
Vida Tóni (Tordas Rádió)
Suefo (Mana Mana)
Azaki (Goaszendvics a Tilos Rádióban)

A lenti koncertteremben:
Sztyepp (Szik+Viz Tilos Radio)
DJ Titusz
carl oh (Tilos Selection)
Dj Palotai
Ferenc Szanati (Euphonic Moments)

A bejáratnál welcome pogácsa, a buli este 8-kor kezdődik és reggelig tart.
Tilos Szilveszter a Mikában!

További infók hamarosan......
Stay Tuned: 90.3 fm / www.tilos.hu

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

1500,- Ft
január 3

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 3

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 5

Rude Boys & Girls Ska Party

Selectgirls Thelma & Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Január eleji ska táncest a jamaikai eredetű stílus második és harmadik vonalának őrült számaiból szemezgetve két lány és egy fiú lemezlovász által. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 6

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok? Várom a ötleteket

Zeneszerző: Lapidem (FR)
Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Composer: Lapidem (FR)
Start: 22:00
Free admission

Kezdés: 22:00

január 8

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 10

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 11

István (ex-Carbonfools), Szinnyai Dóri és Noé lemezbemutató koncert

Az estén három fellépő, Fekete István, Szinnyai Dóri és a Noé zenekar lép színpadra, hogy az idén megjelent lemezüket bemutassák. Mindannyiukban közös, hogy fontos szerepet töltenek be dalaikban a szövegek, bár igaz Dórinál és a Noénál egyfajta belső béke megtalálása, válaszkeresés van a középpontban, Istvánnál, ahogy ő mondja: a kozmosz és az emberi kapcsolatok.

SzinnyaiDóri idén jelentette meg első albumát, Csak lélegezz! címmel, amelyen jól ötvöződik Dóri kettős zenei világa, ami olykor akusztikus, popzenébe hajló máskor sokkal inkább pszichedelikus, világzenéhez közelítő. Az általában nagyzenekari formáció helyett ezen az estén trióban szólalnak meg dalai a két zenekartag, Hajba Imi és Áron kíséretében.

Fekete István a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa idén megjelent Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve. Ahogy István mondja "A szövegek néha idealisták, naivak, hippisek, néha ironikusak. A magyar beatkorszak, a Generál és Bergendy zenei hangulatát idézik."

A Noé 2017-ben alakult dob-basszus-gitár felállású indie trió, akiknél a 60-as, 70-es évekbeli érzelmi és hangzásvilág párosul merengő, a megszokottnál sokkal érzékenyebb szövegekkel. Nem csoda, ha Zoli a frontember úgy tekint rájuk, mint a személyes naplójának bejegyzéseire.

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 12

Premier Allstars koncert

A Premier Művészeti Szakgimnázium három éve nyitotta meg budapesti tagintézményét, és azóta képez zenészeket és táncosokat minden korosztályban. A 2017-ben végzett felnőtt évfolyam zenészei szeretettel meghívnak mindenkit egy egész estés koncertre, ahol először mutatják be tudásukat az iskola keretein kívül. Az este folyamán a legkülönbözőbb zenei stílusokat vonultatják fel, így például a jazz, a rock vagy a kortárs popzene békésen megférnek egymás mellett a repertoárban.
Aki szereti az élőzenét, annak kiváló program januári depresszió ellen!
Kezdés: 21:00

Énekel:
Csete Attila
Gór-Nagy Erika
Hajnóczy Janka
Kótai Sziszi
Mészáros Melinda
Názár Viktória
Rózsa Laura
Szabadi Andrea

A zenekar tagjai:
Baráth István - basszusgitár
Béki Zsolt - billentyű
Dörnyei Szabi - gitár
Hellenpárt György - billentyű
Oláh Gábor – dob

A belépés díjtalan.

Kezdés: 21:00

január 12

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 13

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 15

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
január 17

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 18

Alone in the Moon és Jackie's Gun koncert

Jackie’s Gun:
A Hegyi Ádám és Fodor Krisztián által alapított Jackie’s Gun zenekar egy akusztikus duónak indult, de a rockzenéért való rajongásuk többet követelt ennél, az alapítást követő években pedig rátaláltak a megfelelő társakra Péterdi András (ének), Milei Bálint (dob) és Imrei Ariel (basszusgitár) személyében. A zenekar hangzására a stílus minden irányzata hatással van, főleg a grunge, stoner és a punk világából inspirálódnak, de zenéjükben gyakran tűnnek fel metal elemek is. Első, Cell című 13 dalos lemezüket 2017 nyarán adták ki. Ugyanebben az évben a banda megnyerte a Papp Szabi (Supernem), Anga-Kiss Miki (Useme) és Frankó Roni zenei újságíró által zsűrizett Police Fragrances Rebel Yell elnevezésű tehetségkutatót, melynek fődíja egy teljes lemezfelvétel és egy neves hazai alternatív fesztiválon való fellépés. A nyereményt és a lendületet kihasználva a srácok már készítik az új dalokat és nagy vágyuk, hogy a hazai rock színtér üde színfoltjává, stílusuk méltó képviselőivé váljanak.
Jackie’s Gun - Cell (Album): https://goo.gl/SW4mBP

Alone in the Moon:
Az Alone in the Moon 2015 nyarán tűnt fel a budapesti színtéren Collection of Great Generational Anthems c. debütalbumával, mely egy 14 dalos, 64 perces, grandiózus tisztelgés a 90-es évek rockzenéje előtt, olyan előadók nyomvonalán, mint az Alice in Chains, a Nirvana, a Soundgarden, a Deftones, a Kyuss, vagy a Tool. Az egyre gyarapodó rajongótábor mellett talán a legfontosabb elismerésként a zenekar a Cseh Tamás Program 2016-os szezonjában 274 jelentkező közül bekerült a támogatott 25 induló előadó közé. A támogatási összegből több kiadvány is készült. A 2017 júniusában megjelent Glamour Grunge EP az irodában tespedő, az emberektől egyre inkább elidegenedő, meg nem értett forradalmár mindennapjait írja le, az első album grunge-stoner rockos mixtúrájának kompaktabb, egyszerűbb, kiábrándultabb verziójaként. A 2018 januárjában érkező Budapest Nihil kislemez a kortárs budapesti gitárzenei színtér stílusparódiájaként egy punkosabb irányt vetít előre, egyúttal a zenekar első magyar nyelvű dalát is tartalmazza. Az anyag a január 18-i koncerten lesz először kapható, limitált példányszámban, természetesen csakis kazettán.
AITM Facebook:
https://www.facebook.com/aitmband/
AITM Bandcamp:
https://aloneinthemoon.bandcamp.com/
AITM Spotify:
https://open.spotify.com/artist/2s2VzUIiQdC5bONN1PlZhr

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
január 19

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Gango

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 20

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 24

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 25

Muzsik és Volkova koncert / vendég: Demény Gergely

Egy korszak lezárása: Rövidesen találkozunk. Hét új dalt gyűjtött egy csokorba Muzsik és Volkova, újabb indie folkos, akusztikus utazás a greengrass világában!

Hallgassátok meg itt: ☛ https://www.youtube.com/watch?v=DZk9TkBsUn4&list=PLBOiK_PwDBUfjyNdrTBhHx3AUJkRoVzYH

Muzsik és Volkova magyar-orosz dalszerző testvérpár, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. Az országot a ZUP tagjaiként zenélték körbe az elmúlt 10 évben. 2016 nyara óta azonban megújult zenei irányvonal mentén, Muzsik és Volkova néven, duóban koncerteznek tovább. Zenéjüket az indiefolkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők csak "greengrassnak” neveznek. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség, valamint a társadalmi reflexió játsszák a főszerepet. Repertoárjukon gyakran bukkannak fel orosz nyelvű feldolgozások is. Élő megszólalásuk pedig a "one-man-bandek" koncepcióját követi. Idén már a Fishing on Orfűn is felléptek, júliusban pedig megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját.
A Rövidesen találkozunk bemutatóján ott lesz velük Harangozó Sebestyén (Szabó Balázs Bandája), Prommer Patrik (Kafkaz, Bródy) és Pesti Mátyás (Nunki Bay Starship), akik a lemezen is közreműködtek.
A lemez meg is vásárolható: http://www.nowbooks.hu/termek/muzsik-es-volkova-rovidesen-talalkozunk-digit/

Előttük Demény Gergely melegíti a színpadot, aki az egyedileg hangolt hangszerén a fingerstyle gitározás sajátos hazai képviselője. Koncertjei bensőséges hangulatúak, szenvedélyes és álomszerű szerzeményei mind egy-egy történetet mesélnek el a hallgatóknak.
Blackbird Beneath The Snow című lemeze 2015-ben jelent meg.
Hallgat ☛ https://www.youtube.com/gergelydemeny

Belépő: 1000 HUF
Támogatói jegy: 1500 HUF (kaptok mellé egy apróságot is)

A koncertet támogatja a NOW Books & Music és a NOWmagazin.hu

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
január 26

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban. 50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

január 27

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak. ( 2015. Júniusában.) A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja, a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma.

Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos, és Ujvári Flóra bőgős.

Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb maga a lélek megérintése, és felszabadítása, és a minőségi szórakoztatás. Úgy érzi, hogy idővel egyre inkább jellemző lesz rá a „lélek zene”, ebben szeretne mélyülni. Szeretné, ha zenéjük megérintenéa mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás és a játékosság.

A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, a pop, néhol az etno és a rock stílusjegyeit is hallhatjuk, de alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzás ad. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, fokozatos építkezés után jön a tetőpont, a kiáradás, majd a feljövetelhez képest gyorsabb lemenetel jellemzi az ívet, végül a közönséggel való összekapcsolódás. A zene egység élményt, összekapcsoltságot teremtő lehetősége olyan adomány, amit öröm kihasználni.

A célközönség elsősorban a fiatalok, illetve azon 30-40-esek, akik kellőképpen nyitottak, és előnyben részesítik az igényesebb zenét, szövegeket.

A hangszerek: gitár, bőgő, dob, szaxofon és elektromos szaxofon, pianínó, és helyenként elektronika (groove boksz).

A zenekar tagjai:

Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
január 27

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 31

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 1

Magácska, Vár Be Q és Beb-Hop Slammers koncert

Magácska:
Pimasz buli-pop a tudatalattid hálószobájából.
Terényi Eszter Gabriella - ének
Kardos Csaba - ének/gitár
Nagy Zoltán - ének/gitár
Sárdi Ádám - bass
Földi Balázs- dob

Vár Be Q:
A Vár Be Q zenekar 2015 elején alakult. Főként Várallyay Benedek saját szerzeményeit játsszák közösen kialakított koncepció szerint. Újító és egyben hagyományőrző zenei elképzeléseik által hoznak létre olyan instrumentális zenét, amely érdeklődésre tarthat számot a fiatalabb és idősebb generációk körében egyaránt. Zenéjükben a meghatározó jazzalapot bluesos, funky-s és népzenei (magyar és balkáni) hatások szövik át.
Cseke Dániel - szaxofon
Martha Kristóf - bass
Várallyay Benedek - gitár
Milei Bálint - dob

Beb-Hop Slammers:
Energikus jazz-hop, mérföldes grooveokkal.
Békés Dorka - ének, rap
Tóth Levente - gitár
Marczell Márton - billentyűk
Garami Sámuel - trombita
Rabóczki Balázs - szaxofon
Imrei Ariel - basszusgitár
Kiss Tamás - dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 2

I Play Only Parov Stelar w/ Lapidem

Parov Stelar rajongó vagy? Akkor ez a buli neked szól! Egy éjszaka, amikor csak Parov Stelar szól. Régi és új slágerek, eredeti dalok és remixek, továbbá side projektek, mashupok és minden, ami az osztrák zenész munkásságába belefér. És aki megtáncoltat titeket, nem más, mint Dj Lapidem (FR), a Mika Tivadar Mulató rezidens electroswing felelőse és nem utolsó sorban Parov Stelar rajongó.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 3

Gobbi Hilda Filmklub: Fábri Zoltán: Hangyaboly

A Gobbi Hilda filmklub februári vetítése a 6. LMBT Történeti Hónap programsorozatához kapcsolódik.
2018-ban emlékezünk Kaffka Margit halálának 100. évfordulójára. Ehhez kapcsolódva vetítjük le Kaffka 1917-ben megjelent kisregényének 1971-ben készült filmváltozatát, Fábri Zoltán mára már klasszikus alkotását. A főszerepekben Törőcsik Mari, Vass Éva, Pap Éva.

A főnökasszony haldoklik, s a zárda lakói a közelgő választásra készülve két pártra szakadnak. A fiatalabb nővérek, élükön Virginiával, változtatni akarnak az évszázados merev dogmákon, modern iskolát és tudományt, fürdőszobát és szabadabb szellemet szeretnének. Jelöltjük a világi egyetemet is végzett Magdolna nővér. A növendékek is lázonganak a vasfegyelem ellen, ám Magdolna kivonja magát a harcból, mert taszítja Virginia iránta érzett vonzalma, zavarják győzelemre törő eszközei.
Az apácazárdában játszódó film az első olyan magyar játékfilm, amelyben bár érintőlegesen, de megjelenik a leszbikusság témája. A vetítés után Pap Évával, a film egyik szereplőjével és Demeter Évával beszélgetünk.

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz Egyesület filmklubja.
A vetítésen ajánlott adományt, 500Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

500,- Ft
február 3

Black 2da goldschool presents: FREAK HOW YA' LIKE! w/ Györemix

Ismét egy új év amikor a játék nem mehet csak babra
Addig míg nem emlékezünk meg a Rap-aranykorszakra
Sötétben megcsillanó láncok és fekete vinylek a lemezjátszón visszatérnek
Nem aranylánc-fűrészelt DJ-toronyból HipHop, érkeznek a 80-as / 90-es évek!
DJ GYöReMiX! a pultban. 

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

FAM és Gödri Bulcsú beszélgetése

"Puzsérváró".
Egyik párt a másik - választás előtti felhúzó a Párhuzamos alapítvány tágomatásával.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 7

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 8

Album Release: Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival

Redbreast Wilson és zenekara, a Juke Joint Revival az elmúlt években töretlen lendülettel igyekezett megismertetni Észak-Mississippi zenéjét az európai közönséggel. A számos klubkoncertnek, fesztivál fellépésnek, rádiós és tévés megjelenésnek köszönhetően pedig egyre népszerűbbé tették az amerikai mély dél zenéjét.

A formáció 2015-ös lemeze után új albummal jelentkezik, Swampside Crawl címmel. Az új lemez pesti bemutatójának pedig a Mika Tivadar Mulató ad otthont.

Az este során az új album dalai mellett a közönség vendégként hallhatja ország egyik legkiválóbb blues harmonikását, KC Brownt.

Az estét pedig a kirobbanó energiájú trió, a Dynamite Dudes nyitja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
február 9

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

február 10

Szesztilalom Party w/ Lapidem – 20-as évek farsangja

Szesztilalom Party w/ Lapidem – 20-as évek farsangja

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: Lapidem
Electroswing, vintage és modern pop.
Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.
A belépés ingyenes.

Prohibition Costume Party w/ Lapidem

Dress up in 1920s fashion and let's party!
If you arrive in a fancy dress until midnight, we'll give you a welcome drink!
Music by Lapidem
Electroswing, vintage and modern pop.
Free entry.

Kezdés: 22:00

február 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 14

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 15

Shaibo klipbemutató és Szipka-loops koncert

A Shaibo bemutatja májusban megjelenő első lemezének előfutárát, a Next To Me című dalt, és az ehhez készült videoklipet!

A Szigeti Zsófia (ének) által 2015-ben alapított formációt négy fiatal, de profi zenész alkotja; Cseh Péter (gitár) Nyitrai Péter (basszus gitár), Klausz Ádám (dob). Több regiszterből táplálkozó, kifinomult popzenéjüket jazzes-soulos elemekkel vegyítik, egyedi hangzásviláguk kialakításában az alkotói flow kapja a legnagyobb szerepet.
A Shaibo egy olyan kollektíva, akiknél a zenekar tagjai között cirkuláló pozitív energia menthetetlenül átragad a közönségre.

Szipka-loops:
A Szipka-loops Kéri Samu énekes-rapper-beatboxer-looper-producer-zenész egyszemélyes formációja. Samu nem csak frontembere a zenekarnak, hanem egyedüli tagjaként szólaltatja meg a teljes zenekari aparátust a modern technológia segítségével. Tavaly a looper világbajnokság többszörös kiemeltje volt, szeptembertől pedig a patinás Berklee College of Music-on folytatja tanulmányait. A Szipka-loops sílusa nehezen behatárolható, rengeteg irányból inspirálódik, de a februári koncertre egy popos, csörgedezős, csajozós szettel készül, szóval ha nem tudod, hogy hol legyen a post-valentinnapi randid, még egy ok, hogy elgyere!

Belépő: 700 HUF

Kezdés: 20:00

700,- Ft
február 16

Nana Vortex koncert

A Nana Vortex a magyar világzenei paletta kétségkívül egyik legprogresszívebb, legkísérletezőbb formációja. A fiatal együttes máris két formabontó albummal jelentkezett. Első, Forduló című lemezük pop, folk, jazz elemeket fúzionál, olykor szürreális zenei motívumokat is belecsempészve az eredetileg népzenei ihletettségű dallamvilágba. Különlegessége, hogy a dalszerzés, majd a stúdiófelvétel és videóalbum is a Balaton-felvidék egyik borteraszán zajlott, így muzsikájukban egyedülálló módon kerülhet párbeszédbe tér-szöveg-zene a hallgatókat bevonó alkotói munkafolyamat feltárásával. A Nana Vortex tavaly decemberben pedig ismét új zenei anyaggal jelentkezett: Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepelve a költő zeneszerzeményeit gondolták-gombolták újra. Bizony, a magyar irodalom egyik legnagyobb mestere nemcsak költött, hanem komponált is! A zenekar Arany János melódiáit tiszteletben tartva 21. századi köntösbe öltöztette a magyar író zenei gondolatvilágát, ezáltal is felmutatva Arany kortárs arcát.
A koncerten tehát mindkét lemez dalai felcsendülnek, a fiatal magyar zene lendületét és Arany János költészetét is ünnepelve.

A zenekar tagjai:
Jéger Dorottya – ének
Paár Julianna – ének
Kaszap Atilla – szaxofon, brácsa, ének
Bíró Szabolcs ’Maszkura’ – tangoharmonika, ének
Szabó Dániel – cimbalom
Boros Gábor – nagybőgő
Szabó Sipos Ágoston – dob, ének

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
február 16

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 17

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

február 21

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 22

Dereng és Evolvo koncert

Dereng:
Páratlan bólogatás, gerjedő gitárok, lángoló erősítők, zúzás, dara, fiatalság, bolondság. Az Isten Háta Mögött régi gitárosának zenekara az emészthető matematika világában utazik. Három kislemez és a tavaly megjelent nagylemez dalai biztosítják a nem szórakoztató metál talpalávalót, persze a prímszámokra gerjedők és páratlan lábúak előnyben lesznek a táncnál.
https://www.facebook.com/dereng.band
Nagylemez:
https://www.youtube.com/watch?v=WFQwdTrzpU0&t=75s
Klip:
https://www.youtube.com/watch?v=IKfKq7PTjeQ

Evolvo:
Az Evolvo zenekar 2013-ban alakult Budapesten. Zenéjük igyekszik véleményt formálni a világ dolgairól, csipkelődő, inkább szomorú, de lendületes dalok formájában. Hamarosan kislemez, nagylemez is várható, együttműködésekkel, akusztikus számokkal.
https://www.facebook.com/evolvomusic/

Tagok:
Ádám Kornél (gitár, ének)
Gadolla Gergely (bass)
Veress Áron (dob)

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 24

Szuperhősök és képregényhősök farsangja

Szuperhősök és képregényhősök a Mikában! Lehetsz Batman, Superman, vagy ha ki akarsz tűnni a sok Batman és Superman közül, akár Garfield, Bobó, Bucó, Szetti, vagy Tacsi. Ne hagyd otthon a jelmezed, mert ha éjfélig megérkezel, welcome drink jár érte!
A legszuperhősösebb zenéket DJ Lapidem hozza!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
február 28

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 1

Utcáról Lakásba! – Kiállítás és jótékonysági koncert

Kardos-Horváth János, Czutor Zoltán, Egyedi Peti, Apey és Jónás Vera mind az Utcáról Lakásba! Egyesület javára zenélnek március elsején a Mika Tivadar mulatóban! Gyertek el, és hallgassátok meg ezt az egyedi zenés estet. Minden belépőjegy az Utcáról Lakásba Egyesület otthonteremtő munkáját segíti majd!

Program:
19.00 Vörös Anna Utcáról Lakásba! - öt év kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja Szilasi László író, A Harmadik híd című regény szerzője.
20.00 - Koncert

Zenészek:
Kardos-Horváth János
Czutor Zoltán
Egyedi Peti
Apey
Jónás Vera

A koncertre a belépőjegy 1000 ft, amey teljes egészében az Egyesület munkáját támogatja.

Az Utcáról Lakásba! Egyesülettel azon dolgozunk, hogy változást érjünk el a hajléktalanellátásban. Olyan egyszerű ez az ügy: az szeretnénk, hogy az érintettek kapjanak lehetőséget, segítséget a hajléktalanságból való kitörésben. A megoldást támogatott bérlakásokban látjuk, ami országosan viszonylag egyszerűen megoldhatná a lakhatási krízis nagyon nagy részét. Mi magunk korábban utcán élőknek nyújtunk bérlakáshoz jutási lehetőséget, már közel 40 embernek, de a szám folyamatosan nő. A munkánkat 2012-ben kezdtük meg. Vörös Anna a kezdetektől, sőt korábbtól kezdve velünk van fényképezőgépével, mert a munkánkat megalapozó Város Mindenkié hajléktalan érdekvédő csoport tevékenységét is követte már. A vándorkiállításunk utolsó eseményét azért márciusra tesszük, mert az első bérlőnk márciusban öt éve, hogy megkaphatta bérlakását. Nézzétek meg a munkánkról készült videót a honlapunkon: https://utcarollakasba.hu/

A kiállítás és zenés program az ULE ünnepsége, és támogatói eseménye is egyben. Gyertek el, és terjesszétek az eseményt barátaitok közt. Addig is, ha még nem tudjátok, hogy ott lesztek-e, bankkártyás utalással bármikor támogathattok minket akár itt is: https://adjukossze.hu/kereses/utcáról%20lakásba/?sort=0

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 2

Rude Girls & Boys Ska Party vol. II.

Selectgirls Thelma & Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Március elején ismét ska táncest a Mikában! A jamaikai gyökerű műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseiből és titkos gyöngyszemeiből válogat a két lány és egy fiú lemezlovász. Skankin' up!

A belépés ingyenes!

Kezdés: 22:00

március 3

Gobbi Hilda Filmklub: Immacolata és Concetta

A Gobbi Hilda filmklub márciusi vetítése a 6. LMBT Történeti Hónap programsorozatához kapcsolódik.
A Magyarországon először látható 1980-as olasz játékfilm (r. Salvatore Piscicelli, fsz. Ida Di Benedetto, Marcella Michelangeli) két nápolyi nő szerelmi történetét mutatja be. Immacolata és Concetta szenvedélyes kapcsolatot kezdenek a börtönben, és szabadulásuk után összeköltöznek, dacolva Immacolata férje és a társadalom megvetésével. De a külső fenyegetéseknél végül rombolóbbnak bizonyulnak a belső ellentmondások.

A Gobbi Hilda filmklub a Labrisz Egyesület filmklubja.
A vetítésen ajánlott adományt, 500 Ft-ot gyűjtünk, melyet az egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

500,- Ft
március 3

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos. 
Zeneszerző: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 7

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 8

OHM MAID és Chinese Rolex koncert

OHM MAID:
Alteres-pszichedelikus móka, elszállós fátyolozásokkal, szigorú ritmusszekcióval, gusztusosan előadott verbális kegyetlenkedésekkel és el nem spórolt gitárszólókkal.
Facebook: https://www.facebook.com/ohmmaid/
Youtube: https://youtu.be/ElL3FiFTd7M

Chinese Rolex:
„Egzisztencialista western” – így jellemzi a Chinese Rolex zenekart amerikai énekes-gitárosa. „A legkülönfélébb zenei hatások keverednek a szörfpunktól kezdve a viper jazzen és a jangle popon keresztül a spagetti western glamig, vagy épp a country death metalig. Elég tömény főzet, de nem is az volt a cél, hogy könnyen csússzon” – szól a bemutatkozó szövegük.

Belépő: 1000 HUF / Diákoknak: 500 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 9

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 10

Memento koncert

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 10

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 23:00

március 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 14

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 15

Skyhős lemezbemutató koncert

A 2016-ban különösen álltak a csillagok, sok minden átrendeződött, átadta helyét valami újnak. Ekkor találkozott össze öt öntörvényű, sokat próbált, különleges képességű zenész, akikből egy pillanat alatt szupercsapat formálódott. A SKYHŐSök a hazai könnyűzenében hosszú évek óta ismert és elismert arcok. Összesen legalább 100 lemezzel, sikeres produkciókkal, egy tucat zenei díjjal a hátuk mögött, eddig rejtett képességekkel és remek zenékkel indultak útnak februárban a SKYHŐS küldetésre. 2018-márciusában megjelenik az első nagylemezük FÉLBETÉPVE címmel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 16

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 17

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vendég: Kovács Péter.
Vita a reklámról pro és kontra.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

1000,- Ft
március 17

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 20

Szociális Munka Világnapja 2018

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szociális Munka Világnapja, melynek témája a "Segítsük a közösségeket és a fenntartható fejlődést".

Kezdés: 14:30

március 21

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

március 22

The Punch és Agavoid koncert

THe pUnch: Wordspotting klipbemutató:
A magyarországi angol nyelvű deep-psych-art-hypnogroove szcéna képviselői és az Overground Productions közös munkája a videklip, ami bemutatásra kerül. Ennek alkalmából a kvartett a készülő új albumukról (Beyond the Crystal Mountain) játszik majd csillagplazmából álló folyami áramlásokat, ellebegtetve minket az Andromédán és Siriuson túlra, ahol már se tér, se idő nem létezik, csak a tudatunk teremtő ereje. Szemeket becsukni, biztonsági öveket kikapcsolni, irány a kozmosz zavartalan trance nyugalma.

The Agavoid:
A 2015 nyarán megalakult, immáron kvartettként működő zenekar már a KERET tehetségkutatóján, első koncertjükön megnyerte a szakma egyöntetű figyelmét. 2016 júniusában megjelentették bemutatkozó nagylemezüket, CĀSUS címmel, és azóta aktívan koncerteznek. A pszichedelikus alapokból határozottan, de finoman építkező zenéjüket az elektronika, a hangminták, elektronikus ritmusok nem megszokott használata jellemzi, ezt öleli meg az élő rimtusszekció és az éteri vokálok, képekkel variáló szövegek. Nyitottságuk, a zene iránt érzett tiszteletük és a stúdiót játszótértként használó szemléletük az egyik legizgalmasabb kísérleti zenekarrá tette őket. A zenekar tagjai: Huszár Kristóf (basszusgitár, elektronika) Puskás Dalma Tamara (ének) Kriska Bálint (billenyűk, elektronika) Vincenzo Pellecchia (dobok)

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
március 23

Darjeeling és Shakin' koncert

Darjeeling:

2016-ban Budapesten alakult, fiatal alternatív/indie-pop/rock zenekar. Saját dalok, angol szöveg, elektromos gitárok. Túlérzékenység." 2017. augusztusában jelentették meg első két klipes dalukat, a Legacy és a This (Is A War) című dalokat, majd év végén kijött a Yellow című single.
Számos fővárosi klubban felléptek már, idén pedig két vidéki helyszínen (Esztergom, Kecskemét) is bemutatkozási lehetőséget kaptak.
http://recorder.blog.hu/2018/01/15/magyarradar_darjeeling

Shakin':
FB: https://www.facebook.com/shakinofficial/
Tagok: Villangó Veronika (ének, trombita), Balogh Dániel (ének, gitár), Illy Tamás (dob, szájharmonika)

Belépő: 600HUF

Kezdés: 21:00

600,- Ft
március 23

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 24

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

március 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
március 28

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 29

Barkóczi Noémi koncert / vendég: Anne Shirley Supersad

Barkóczi Noémi énekes-gitáros a hazai dalszerzõi színtér egyik klassz színfoltja, aki 2016-ben kezdett el igazán mozgolódni, ennek eredménye volt elsõ szólólemeze a ‘Nem vagyok itt’. A budapesti klubkoncertek közben jött a gondolat, hogy a következõ dalok már zenekaros verzióban szólaljanak meg, így a projekt az év második felére zenekarrá bõvült. A közös munka lenyomata pedig a Linóleum címû EP. Ezen az estén egy teljesen új felállásban, de a megszokott dalokat hallhatjátok Noémiéktől.

https://noemibarkoczi.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/noemibarkoczimusic/

Vendég: Anne Shirley Supersad

Dalok a legszebb legszomorúbb nyaramról.
Csordás Zita: ének, gitár
Nagy Emma: ének

https://anneshirleysupersad.bandcamp.com/releases

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
március 30

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Nieder

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 31

Hangácsi Márton koncert

Hangácsi Márton: énekes-dalszerző.
Néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már csak szólóban játszik, a koncertek viszont túlmutatnak a megszokott egyszemélyes, akusztikus előadásokon. A dalok modern átgondolásban, gazdagabb hangszerelésben (elektromos gitár, loop pedál, sample pad) kerülnek színpadra. A két kislemez (Other Lovers, Right In Front Of Me) után Marci első nagylemeze tavaly májusban jelent meg, My True Fairy Tale címmel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
március 31

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 4

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 5

Indeed, Ripe Foal és Spacedust koncert

Indeed:
Az Indeed együttes már évek óta aktív tagja a budapesti rockzenei életnek, szinte már az összes kisebb és nagyobb klubot végigjátszva, 3 lemezzel a hátuk mögött várják az április. 5.-i bulit! Zenéjük ez idő alatt folyamatosan változott, egészen az alter-rock vonaltól indulva a stoner-grunge vonalon át a hard rockig vegyülnek az elemek és mozdítják meg a hallgatóságot. Tavaly jelent meg Sinecure c. nagylemezük.
A teljes lemez itt:
https://www.youtube.com/watch?v=BNI9kHALmaE&list=PLy53pEP31crr-q4lfSf9Y1iF-MD58-gHh
Élő koncert felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=qM9vcSFDkMw
Facebbok oldal:
https://www.facebook.com/indeedthemusic/
Bandcamp oldal:
https://indeedrestoned.bandcamp.com/

Ripe Foal:
A Ripe Foal elemi rockzene, mely ösztönösen vállalja gyökereit, de nem ragad le azoknál. Van, hogy sivatagi busszal, van, hogy nyitott tetejű cadillac-kel, de mindig saját útján utaztat. Earth Rock.
Zene:
https://www.youtube.com/ watch?v=PivqJqfd4oI

Spacedust:
A 2011-ben alakult Spacedust a napenergiát és a sötét részecskék adhézióját vegyesen használva a szokásos űr rock - puszta rock hangzást keveri az ingoványosból szabadult gránddzsal és faék poprockkal.
Dark Flow c. daluk élőben itt:
https://www.youtube.com/watch?v=FKRm5XNymsc
FB:
https://www.facebook.com/spacedustmusic/

Belépő: 500 HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
április 6

Nyughatatlan koncert

A 2010-ben alakult Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült játékfilmről kapta a nevét. A műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock'n'roll szeretete. Eddig három lemezt adtak ki, a 2016-os Földobom idén aranylemez lett. A zenéjükben keverednek az autentikus rockabilly elemek a saját zenei világukkal, amit a zenekar Alter Country-ra keresztelt. 

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 21:00

1500,- Ft
április 6

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 7

Gobbi Hilda Filmklub - Pussy Riot: Egy punk ima

A Gobbi Hilda filmklubban az országgyűlési választások előestéjén egy politikai témájú filmet, a "Pussy Riot: Egy punk imá"-t vetítjük. (Szinkronizált orosz-angol dokumentumfilm, 88 perc, 2013. Rendező: Maxim Pozdorovkin, Mike Lerner)

A Pussy Riot nevű zenekar három tagját, Marija Aljohinát, Jekatyerina Szamucevicset és Nagyezsda Tolokonnyikovát 2012-ben tartóztatták le, miután a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban azért fohászkodtak, hogy megszabaduljanak Putyin elnöktől. Miután a dalról készült videó felkerült a legnagyobb videomegosztókra, nyomozás indult az ügyben. A sajátos performance miatt akár hétéves börtönbüntetés vár rájuk. A filmből kiderül, hogyan váltak ezek a nők politikai aktivistákká, modern ikonokká.

A vetítést követően a nők politikai tudatosságáról beszélgetünk Kaufer Virág expolitikussal, Kováts Eszter politológussal és Szűcs Teri irodalomkritikussal.

A filmklubban 500 Ft ajánlott adományt gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

500,- Ft
április 7

Rude Girls & Boys Ska Party vol. III.

A jamaikai gyökerű műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseiből és titkos gyöngyszemeiből válogat a két lány és egy fiú lemezlovász. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 9

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

április 11

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 12

Fekete István és Jammal & The Groove Troop koncert

Fekete István:
Fekete István a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa idén megjelent Kartonpapír Bolyongó című lemezét mutatja be egy szál akusztikus gitárra és énekre hangszerelve. A zenét és szöveget a 60-as évek beat korszaka inspirálta.
http://itunes.apple.com/album/id1249508899?ls=1&app=itunes
https://open.spotify.com/album/3EEmGc4MdRtovayqgjfBfd

Jammal & Tha Groove Troop:
A zenekar 2017-ben alakult. A műfaj, amit játszanak BrassBeat, azaz a hip-hop, pop, R’n’B, illetve rap zene keveredése a fúvószenével. A felállás rendkívül exkluzív: trombita, szaxofon, harsona, tuba és dob hangszerekből áll, melyet olykor ritmusos rap szövegek és pörgős beatbox (szájdobolás) fűszerez. Az akusztikus hangszerek lehetővé teszik, hogy a produkció bármilyen helyszínen, akár hangosítás nélkül is egyből megszólaljon. Repertoárjukon szerepelnek - a mai és régebbi világslágerek mellett - saját szerzemények is. A különleges, egyedi hangzásvilág újdonságként hat a hallgatóságra.
Facebook elérhetőség:
https://www.facebook.com/JammalGT
Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=2-JCV3ODSzc
https://www.youtube.com/watch?v=ndvoFZ-1bJ4
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/1909646709315749/
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/1988203218126764/
https://www.facebook.com/JammalGT/videos/2023855897894829/

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
április 13

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

április 14

Happy Blues Birthday Party

Boeghoe:
A Boeghoe Moldován Gyula énekes-gitáros-dalszerző zenekara, amely egyéni hangvételű saját zenét játszik. Első rock - blues lemezanyaguk 1991-ben jelent meg ‘Kutya az asztalon’ címmel. Fennállása óta a magyar rockélet számos ismert képviselője megfordult ebben a formációban.
Tagok: Moldován Gyula - ének, gitár Nagy Zoltán - basszusgitár Váry Zoltán - dob

Red One House:
A Red One House zenekar az ország első és egyetlen HOKUM BLUES bandája. A veresi vándorzenészek ezt a rég elfeledett műfajt modernizálták, de előadásukban a régi vaudville színházak világát idézik. A dalok, témájukat tekintve a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait, férfi és nő közötti kapcsolatokat dolgozzák fel, melyekből a koncert végére egy emberi történet rajzolódik ki. Komédia, blues, tánc...

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

április 14

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 18

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 19

Azegrivár koncert

Electric night! Magyarország egyik (ha nem a) legegyszemélyesebb zenekara, Azegrivár ezúttal elektromos hangzásokkal csábítja a nagyérdeműt a belvárosi Mika Tivadar Mulatóba! Régi melódiák új ponchóban (ha már a slágerköntös párhuzamot túlhasználták) és persze eddig sohasem hallott dalok is bővítik majd a repertoárt. Gengszterkorzó, Fesztivá', Pozitív Dal, A bikás-dombi fenegyerek, meg ami fennmaradt az idő szitáján. Ha ismered, azért, ha nem, akkor azért!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
április 20

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 21

Siketfajd koncert, vendég: Puhító

Siketfajd:
2011 óta léteznek, működnek és parádéznak. Első bemutatkozó lemezük, a Dürgés 2016-ban jelent meg, és most két év elteltével (nem kapkodták el) elkészült a második, a Mi ez a tánc?.
A lemezbemutató koncert egy fantasztikus, izgalmas mulatságnak ígérkezik. Meglepetésekkel, különlegességekkel, sőt lehet, végre új számokkal megtűzdelve mutatják be az új anyagot.
Előttük a legendás Puhító forrósítja fel a hangulatot!

Puhító:
„Metálszamba” – ennyit árul el stílusáról a 2000-es évek derekán összeállt formáció. Groove-ok és spleenek, ütősök-fúvósok, áthallások és elhajlások: latinos ritmizáció, rockos hangzás, slágeres, énekelhető dallamvilág, ahol balkáni szelek is fújdogálnak. A fin de siècle kurrogásához bőven akad inspiráció: a kolbásztól Lolitáig, a fényképesdoboztól a globális túlélési lehetőségekig mindent megénekelnek. „Nem viccelnek” – mondta egy kritikusuk, és valóban: a derűs kísérletezés-kalandozás közben sem adnak alább lendületükből, a markáns megszólalásból.

Belépő: 500HUF

Kezdés: 21:00

500,- Ft
április 21

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 23

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 24

Hangképző Piano Live Növendékkoncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres MóNIKA, Lelkes Reny, Kovács Réka és Takács Noémi énekes tanítványai. Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

április 25

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 26

Blue Tips és skeemers koncert

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Eddig egy EP lemezük jelent meg 'I drink only water at parties' címmel, valamint egy nagylemez, az 'Empire'. Nevüket Jim Jarmusch 'Paterson' című filmje inspirálta.
Műfaj: Indie, Garage, Pop, Rock
Tagok:
Borszukovszky Flóra: ének, ritmusgitár,
Makai Máté: gitár,
Zsirai Andris: basszusgitár,
Heatlie Dávid: dob

skeemers:
A beach pop hazai üdvöskéi, a skeemers a házban! Gyere el, ha szeretsz sörrel a kezedben fejet rázni és hiányzik a nyár, a srácok-lány megtölti a füledet D vitaminnal!

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
április 27

Crescendo koncert

Crescendo koncert
Már hivatalos: A Crescendo Az évezred egyik zenekara! Mainstreambe hajló alternatív gitárpop zene, ötletesen kreatív szövegekkel és több műfaj határait feszegető áthallásokkal. Disco, Titok és Königmutter című daluk a Petőfi rádión is hallható. Ezen az estén a készülő EP új dalai is hallhatóak lesznek, a stabil klub-kedvencek mellett. A nyár előtti utolsó budapesti koncert, megjelenni mindenképp ajánlatos és jót tesz.
FB:
https://www.facebook.com/crescendozene

Youtube:
https://www.youtube.com/user/misidunai

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
április 27

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.  Zeneszerző: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 28

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 1

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 3

Köpönyegforgatók, Autopilot, Egyetlen koncert

PROGRAM:
20:00 Egyetlen
21:00 Autopilot
22:15 Köpönyegforgatók

Köpönyegforgatók:
Sokan már csak a haverkodós "Köpi" megszólítást használják, de nem számít, az a fontos, hogy nektek legyen jó. Viszont most valami újat mutatunk. És egyből kettőt. Egy új lemezt, a Forog a köpönyeg címűt, meg egy új gitárost, akinek a neve egyébként Peti.
Ha fel akarsz készülni, akkor itt a lemez, bámulatos videókkal: https://www.youtube.com/watch?v=SWLM0q8YuYI&list=PLrbRw0Tsfwtws-Z8wQv_JcKWCk3jPI0jg

Autopilot:
A hard rock és pszichedelikus rock határán mozgó

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
május 4

A II. PolyLove Fesztivál Megnyitója

Fesztiválunkat 2018-ban Szurovecz Kitti regényíró nyitja meg, akinek tavaly az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent nagysikerű regénye, "A sokszívű" az első olyan magyar nyelven a műfajon belül, amely a téma alapos megismerésére, közösségünk felkeresésére és utánjárásra épült. Szurovecz Kitti, aki újságírói, riporteri tevékenysége mellett 2010 óta ír regényeket, "A Gyémántfiú" trilógiával az olvasói szavazatok alapján helyezést ért el Libri Aranykönyv TOP5 listáján. "A sokszívű" című művében a poliamoria egyszerre nyert szórakoztató, hiteles és tömegek szívét megragadó kifejtést.

Megnyitó estünkön fellép a Még 1 Mesét Akciócsoport is. Társulatuk playback improvizációs színházi előadás keretében ragadja meg és fejezi ki emberi kapcsolatainkból fakadó és hozzájuk kötődő érzelmeinket.

KAPCSOLÓDÁSAINK
"Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk." (Radnóti)
Ha ketten, s ha hárman, ha többen? Ha én és te, mi és ti, vagy mi és mi? Netán ők is? Hogyan vagyok "én" a "mi"-ben, és hogyan vannak "ők" a "ti"-ben?
Hogyan kapcsolódik egymáshoz ember és ember, hogyan kapcsolódunk egymáshoz mi, hol vannak a határaink, érzéseink, milyen új világok ébrednek bennünk találkozásainkkor?
Ugye, van egy jó történeted?
Vagy szívesen meghallgatnád másokét?

A playback improvizációs színház egyszerre képzelet és realitás, színpada egyben szívünk belső tere is, ahonnan saját történeteink elevenednek meg a színészek játéka által. Megoszthatjuk érzéseinket, megismerhetjük mások történeteit, külső és belső világukat egyaránt. A playback improvizációs színház: maga a kapcsolódás.

A POLYLOVE FESZTIVÁL:
A fesztivál célja, hogy a poliamoriát és etikus többpartnerűséget ismertebbé tegye, teret nyújtson arra, hogy az iránta érdeklődők megosszák gondolataikat, kérdéseiket, tapasztalataikat egymással, megélhessék és felvállalhassák identitásukat, inspirációt kapjanak.

A program mint a fesztivál minden eseménye, ingyenes. A helyszínen azonban lesz módotok adománnyal támogatni a fesztivál létrejöttét, amit köszönünk.

SZÍV A SZÍVBEN: KÉZ A KÉZBEN - POLYLOVE 2018

Kezdés: 19:00

május 4

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 5

Madarak és fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Negyedik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2018. május 5-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca!  Az utcában már reggel 10.00-től lesznek programok, a Mika Tivadar Mulató délután nyit.

Program a Mika Tivadar Mulatónál:

Mika Tivadar Mulató:
16.00 – Én, Miss Mandarin. Dr. Tölgyesy Zoltán családregényéből olvas fel.
17.00 – Várom otthon a démonaimat, versfaragás Seregély Ágnessel.
18.00 – Dynamite Dudes koncert

A többi program az utcában:

Wichmann:
10.00 – 18.00 – Mutáns bringa bemutató

Ellátó kert:

17.00 – Pinata

Kőleveskert:
11.00 – 16.00 – Eszkuláp Állatvédő Egyesület
13.00 – 16.00 – Madárrá változtató műhely a Menedék Egyesülettel / Menedék bazár
12.00 – 18.00 - Civil falu: Rehab Critical Mass, Magyar Szegénységellenes Hálózat, Menhely Alapítvány, Zachor Alapítvány, HaVer, Védegylet, Partners Hungary, Utcáról Lakásba Egyesület (kiállítás Vörös Anna fotóiból), TASZ, Skandináv Ház, Heti Betevő.

Café Analóg
Polaroid portréfotózás egész nap.

Kazimír:
13.00 – 15.00 - Panda elektroakusztik
13.00 – 15.00 - Jótékonysági bográcsozás a Kazimír elött, interkulturális játékok az Artemisszio alapítvány jóvoltából.
15.00 – 17.00 – Babra
16.40 – Hastánc
17.00 – 19.00 – ¡nosnach

Kazicum:
12.00 – 18.00 – Utcai festés

Szimpla Kertben:
11.00 – 13.00 - Alkoss velünk! Tilda és a kövér macska a SzimplaKertben. Gyere el május 5-én 11-13 óra között a Szimplához, mert készíthetsz velünk gyönyörű kézműves konyharuhát különleges zöldségnyomdákkal, megalkothatod a saját éttermed étlapját és megvásárolhatod 20% kedvezménnyel Kalas Györgyi könyvét! Tilda és macskája, Besamel egy izgalmas nyári nyomozós regényben kiderítik, ki akar ártani Tildáék éttermének. Hallgasd meg a szerző előadásában, hogy hogyan kezdődik a kaland! A helyszínen Kalas Györgyi író és Szalay György illusztrátor dedikál.
13.00 – 19.00 – Bringa Cirkusz
19.00 - Kiállítás a Vad Art és a Jancsó Art megrendezésében. Megnyitó.

Szimpla Kert előtt:
10.00 – 18.00 – Kalas Györgyi könyvbemutató, főzés
10.00 – 12.00 – Moncsicsill
12.00 – 18.00 – Játszóház
12.00 – 18.00 - Magültetés
12.00 – 14.00 – Babra
14.00 – 16.00 – ¡nosnach
16.00 – 18.00 – Antonia Vai, Morocz Tamás
18.00 – 20.00 – Szimpla Táncház

Szimpla Terem:
10.00 – 18.00 – Szimpla Terem Nyílt nap
12.00 – 15.00 - Budapest Micro – mikroszínház előadása

Karaván előtt:
10.00 – 18.00 – Blueteam, Night Mayor

Szimpla Bringa Pince:
10.00 – 19.00 – RideKálmán Nyitott Szerviz (adományos bringaszervíz)

Szimpla Háztáji:
10.00 – 18.00 – Tűzzománc
10.00 – 18.00 - Parallel Universe Budapest - a Szimpla Design Shop kiállítása

Yellow Zebra:
13.00 – 16.00 - Shodor Balázs utcazenész, utcarajz
16.00 - Hastánc
17.00 – 19.00 - Kontor Tamás - Fekete Jenő - Horváth Misi koncert

A belépés ingyenes.

Kezdés: 10:00

május 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
május 10

WatchMe és Mongoose Limit koncert

WatchMe
A WatchMe zenekar 2015-ben alakult, ennek ellenére már most hosszú a sikerek listája. Első daluk, a Naked Man már lassan 64 ezres nézettséggel bír. Rengeteg szakmai díj mellett a zenekar megnyerte a Veszprémi Utca Zene Fesztivált. MTVA díjasok, év énekese és év szaxofonosa 2016, Öröm a zene díj. 2017 nyarán Olaszországban és Németországban turnéztak. Eddig összes daluk a Petőfi Rádióban debütált.
Első lemezükön (On the Stage) olyan előadók is közreműködtek, mint Busa Pista (Irie Maffia). Ars Poeticajuk a dalaik.
Igazi AMAZONOK.

Mongoose Limit
A Mongoose Limit 2011 őszén alakult Ipolyi-Gáts Hunor (gitár/ének), Csermann Ádám (basszusgitár) és Csóti Dániel (dob) felállással. Az alapvetően rockzenét játszó power trio igyekszik nem gúzsba kötni magát műfajilag, ezért dalaikban a jazzes taktusoktól az indie rock hőskorát idéző riffeken át kifejezetten popos szerkezetekig terjed a stílusméter. Ez a rádióbarát, de mégis progresszívabb, alternatív hang szülte meg a zenekar jellemzésére legalkalmasabb kifejezést, a „popresszív” rockot.
Vision (single): http://tinyurl.hu/gnd3/
Easy (album): http://tinyurl.hu/OYE4/

Kapunyitás: 20:00

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:00

800,- Ft
május 11

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban. 50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dog / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!
DJ: Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 12

Drasztikusok koncert

A Drasztikusok zenekar a 80-as évektől válogatva elevenít fel pop-rock klasszikusokat. Egy híján tíz éve létezik a formáció, évente egy koncertet hoznak stabilan, tehát minden fellépés igazi kuriózum. A zenészekről: gitárosuk alapította az Iron Maident (aztán máshogy alakult az élete), a billentyűsük keresztnevének második betűjéről nevezték el a normál zenei A hangot (ezt persze titkolja), a zenekar basszerosa találta fel a pentaton-skálát (de nem kapott nagy hírverést annak idején), az énekesüknél vett különórákat Freddie Mercury, Rihanna, Placido Domingo és a veresegyházi asszonykórus (utólag már bánja, ezért sose beszélt ezekről senkinek). A dobos pedig a zenész legjobb barátja.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

május 12

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
május 18

Disco Fever w/ Elliot & Séf - 70-es évek party

Egy este a diszkó korszak kezdetének legnagyobb zenéivel, amikor a kötött mellényes mikrofonfrizurás nők görkoriban szédítették a trapéznadrágos bajszos pasikat. A 70-es évek legtáncolhatóbb zenéit Séf és Elliot válogatja!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 23

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 25

Urban Disco Nightclub

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.

DJs:
Zenit Incompatible
Nieder

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 26

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vendég: Waldmann Szabolcs
Vita Isten létezéséről pro és kontra.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 30

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
június 1

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

A belépés ingyenes. / Free entry.

Kezdés: 22:00

június 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 8

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Free admission

Kezdés: 22:00

június 13

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 15

Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.
A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.
Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!
The party is brought to you by LAPIDEM (FR) and LAYDNA (HU)
It will be an eclectic international night!

Free entrance

Kezdés: 22:00

június 20

Kommunikáció kapcsolatainkon belül és kívül

Ugye mennyire nem könnyű időnként csak elmondani... egyáltalán, kigondolni... pláne megkérdezni? Vagy "mondhattam volna másképp"? Vagy "ez csak utólag jutott eszembe"?
És Ő nem értette meg?... Ne aggódj! Mind ismerjük az érzést!

A tiszta, asszertív kommunikáció és konfliktus megoldás egészséges kapcsolataink alapja. Ám mindjárt nehezebb dolgunk van amikor egy érzelmileg telített helyzetben kell kommunikálnunk, magunkról és szükségleteinkről. Például amikor először előbújunk, vagy amikor sokadjára kell elmagyaráznunk, hogy még mindig nem “gondoltuk meg magunkat” a nemi identitásunkkal vagy szexuális orientációnkkal kapcsolatban.

Interaktív workshopunk során hasznos kommunikációs trükköket osztunk meg veletek, amit ott helyben ki is próbálhattok. Célunk az, hogy olyan módszereket osszunk meg veletek, illetve a jelenlévők egymással, melyek könnyebbé teszik kapcsolataink ápolását.

Gondolatmegosztás, játék, eszmecsere és horizontjaink gazdagítása: gyertek, mindenkit szívesen várunk!

programvezetők: Vitrai Sára és D-Balogh Andrea

Kezdés: 18:00

június 21

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 22

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna
Mark Ronson
És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 29

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Destiny's Child and even Britney Spears with a touch of Madonna, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

július 6

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 23:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Start: 23:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

július 13

We <3 R’n’B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

július 20

Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by LAPIDEM (FR) and LAYDNA (HU)

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00
Free entrance

Kezdés: 22:00

július 27

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Start: 23:00
Free admission

Kezdés: 22:00

augusztus 3

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 23:00.
Ingyenes belépés.

An evening combining swing and jazz and contemporary music, where the music from the early 1900s meets modern music, presented to you by Lapidem (FR) and LAY DNA (HU).

Start: 23:00.
Free entrance

Kezdés: 22:00

augusztus 10

Moonwalk Party w/ Lapidem

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg.

Amire számíthattok:

Sok Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna

És még sokan mások!

Kezdés: 22:00
A belépés ingyenes

-------------------------------------------------------------------------------------------
A night dedicated to Mickael Jackson and artists that he influenced.

Music to be expected:
A lot of Michael Jackson!
Jackson 5
Janet Jackson
Bruno Mars
Justin Timberlake
Madonna

And many more

Start: 22:00
Free

Kezdés: 22:00

augusztus 17

Balkan Party

Ha szereted Boban Marković-ot, Shantelt vagy Goran Bregović-ot, akkor ez a buli neked szól!.
Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek.
Szóval kedves barátaim, Disko Partizani nameg alkohol Bubamarával!.

A zenéről a LAPIDEM (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik.

Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében..

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

-------------------------------------------------------------------------------

If you like Boban Marković, Shantel or Goran Bregović, this party is for you.
Mesmerizing balkan sounds all night to make you dance and go mad. The brass will be the king of the night!
So, Disko Partizani my friends, and Alkohol with Bubamara!

The party is brought to you by LAPIDEM (FR) and LAYDNA (HU)

It will be an eclectic international night!

Start: 22:00
Free entrance

Kezdés: 22:00

augusztus 24

We <3 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Britney Spears egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Destiny's Child and even Britney Spears with a touch of Madonna, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

augusztus 31

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
Ti milyen filmzenékre tombolnátok?

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Kezdés: 23:00
A belépés ingyenes

When we hear the word "soundtrack", we all have in mind some songs like the music from Puple Fiction or the Blues Brothers.
This party is dedicated to such songs, made or featured in movies.
Post some suggestions on the event

Lapidem (FR) & LAY DNA (HU)
Start: 23:00
Free admission

Kezdés: 22:00

szeptember 7

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 8

Gobbi Hilda Filmklub: A számolás joga

A Gobbi Hilda filmklub 11. évadját A számolás joga című filmmel indítjuk. A film után matematikus és gender szakértőinkkel beszélgetünk a filmről, a nők oktatásának hazai helyzetéről, a társadalmi nemek tanulmánya szak betiltásának szándékáról.

A film története röviden:
Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet... amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángészt, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék.A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe... és azután haza is hozni.

A filmklubban ajánlott adományt, 500ft-ot gyűjtünk, melyet egyesületünk, a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.
www.labrisz.hu

Kezdés: 18:00

500,- Ft
szeptember 8

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül. DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 14

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 15

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 19

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 20

Jammal & the Groove Troop, Rodek Balázs Trió koncert

Jammal & The GrooveTroop:
A zenekar 2017 ben alakult. A mai és régebbi klasszikusok, fúvós zenekarra áthangszerelve szólalnak meg náluk. A közönség csodálkozva néz, hogy micsoda modern hangzás jöhet létre
klasszikus hangszerekkel. A műfaj, amit játszanak BrassBeat, rap zene keveredése a fúvós zenével. Rap, beatbox, trombita, harsona, szaxofon, tuba, dob hangszerekből tevődik össze. A saját számaik mellett szerepet kapnak a mai és régebbi nagy slágerek, klasszikusok.
Facebook: https://www.facebook.com/JammalGT

Rodek Balázs Trió:
2018-ban alakult a zenekar.
Tagok: Szabó Dániel - dob
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Rodek Balázs - gitár
Saját szerzemények, melyek egy nap történetét mesélik el, Song of the day cím alatt. Dani és Ádám mindketten a Zeneakadémián szereztek master diplomát és számos formàcióban játszanak. Dani többek között a MÖRK, Indigó, Vörös Janka e-series-ben, Ádám a MAO, Czirják Csaba trió, Vintage Dolls-ban. Rodek Balázs pedig a Kodolányi Janos Főiskola Jazz tanszakán végzett Birta Miklósnál, idén nyáron pedig Jonathan Kreisberg jazzgitáros mesterkurzusan vett részt New Yorkban.

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
szeptember 21

Kr3ll, Cult Devil (Cult Triubte) koncert 

Cult Devil:
A Cult Devil zenekart 2017-ben alapította az országos szinten ismert dobos Ragadics Csaba (Machine Mouse) és Orczy Rafael (ex-Head for the Sun) énekes. Az első perctől kezdve nem egy cover, hanem tribute zenekar volt a cél, authentikus hangzással megszólaltatni a 'The Cult' slágereit.
A zenekarhoz később csatlakozott Donka Richárd (ex-Head for the Sun), Varga András (ex-Steel Orange) és Riki Church (Junkies). A zenekar azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Európa egyik legjobb Cult tribute zenekarává váljon.
Tagok:
ének: Orczy Rafael
gitár: Donka Richárd
gitár: Varga András
basszusgitár: Riki Church
dobok: Ragadics Csaba “Raga”

Kr3ll zenekar:
Linda Daemon - ének
Riki Church - basszusgitár
Tommy - gitár, szintik
Viktor Keresztes

KR3LL:
Férj-feleség csapat (Linda és Tommy), akikhez csatlakoztak legjobb barátaik: Riki Church és Viktor Keresztes, akik együtt élvezik az életet és a közös zenélést Európa szívében. Saját stílusú zenét kreáltak, erős ütemekkel és energetikus vibrálással, pozitív dalszövegekkel, amelyeket mindenki magáénak érezhet. Élő hangszereket kevernek elektronikus hangzásokkal és elragadó ütemmel.
Több ezer zenekar inspirálja őket, de a zenéjük sajátos. A rockzenét és az elektronikus zenéket kedvelők is szeretik a Kr3ll dinamikus dalait. Céljuk, hogy party zenét hozzanak azoknak, akik szeretik elengedni magukat, táncolni, headbangelni, és önmaguk lenni elveszve egy izgalmas zene hallatán. A Kr3ll belőlük jön, de mindenkihez szól. Őszinte, bulis zene, egy cseppnyi szexualitással.

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
szeptember 21

Rude Girls & Boys Ska Party vol IV.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

szeptember 22

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz. Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 26

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

szeptember 27

Einstand + Grand Club koncert

EINSTAND:
Posztapokaliptikus turbópop a 3000-es évek slágereivel
https://www.youtube.com/watch?v=RutuKoykccM

GRAND CLUB:
A Grand Club zenekar 2016-ban alakult, kezdetben feldolgozásokat játszottak, majd megszületett kizárólag saját, magyar nyelvű számokból álló repertoárjuk. A poprock, magyaralter, a beat, valamint a grunge irányzatok állnak legközelebb a zenekar stílusához, de sokféle hatás felfedezhető zenéjükben, mint a pszichedelikus, surf, vagy garage rock. Szövegeik tekintetében inkább a lírai hangvétel kerül előtérbe. Debütáló kislemezük idén tavasszal jelent meg “Farkas, vagy bárány” címmel.
https://www.youtube.com/watch?v=NsNKYxPThIk

Belépő: 500 Ft

Kezdés: 20:30

500,- Ft
szeptember 28

PinUps és Ludditák koncert

A PinUps egy 2014 óta létező négytagú punk-rock csajbanda, három éve a két Luddita-MC-vel, Mókival és Titával kiegészülve – tehát hatfős, és újabban azért elég hiphopos is. Egy léggitározós szülinapi videó után lényegében a közönségigény hívta életre a zenekart és a kezdeti „csak a barátok örömére” összehegesztett kedvenc számok feldolgozásai után nekiláttak saját dalokat is írni, majd leigazolták a két Luddita-lányt. A szűk körű privát bulikat elég hamar menő koncerthelyekre cserélték: A Fishing on Orfű színpadától a Sziget Magic Mirror sátrán át a Tel-Aviv Pride klubbulijáig. A gitárral (Orsi), billentyűvel (Zsuzsi), basszussal (Lindus) és dobbal (Vivi), felálló PinUps-bulikon Nagypál Orsi énekhangja elég rendhagyó módon vegyül a Ludditarikácsolással – Nanushkától Matuskáig, komfortzóna-tágítástól agyszűkítésig, hüvelyi ultrahangtól buzilobbiig minden terítékre kerül. A feminista, csajközpontú témaválasztás mellett izgalmasan játszanak a női szerepekkel: full sminkben és flitteres miniruhában segget rázva zúznak. A PinUps kemény, mint a jég verése, lendületes és vidám kisbetűs zenekar, ami pár száz fős klubokban működik a legjobban, és riszálni ugyanolyan jól lehet rá, mint hajat lóbálni vagy pogózni ájulásig. Zenéjükben egyaránt megtalálható klasszik rock ősereje, a punk egyszerűsége, a 80-as évek alter elszállása megspékelve hiphoppal.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
szeptember 28

DanceDanceDance! w/ Revo Project Dj Set

Ezen az estén az ezredforduló környékén keressük azokat a zenéket, amiket meghallva mindenki rohan a tánctérre. Missy Elliott, Destiny's Child, Usher, TLC, Boys II Men, és még sok régi ismerős, akik mellett képtelenség egy helyben ülni. Kényelmes cipő és reggelig tartó táncolásra alkalmas ruha viselése javallott!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

szeptember 29

We <3 90s 

Ki nem szereti a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén! Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 3

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 4

Bollywood party - Isten/Nő special!

20.00-21.00 Bhangra workshop Prince Gurvinder vezetésével
21.00 Bollywood party
23.00 Bhangra bemutató - Prince Gurvinder
A legpörgősebb indiai zenékkel vár DJ Milendee és Dj Thot!

A Hopp Múzeum, a Mika Tivadar Mulató, a Budapest Bollywood, valamint az Indiai Nagykövetség az ISTEN|NŐ. A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában című, a hindú művészet egy-egy kiemelt témáját bemutató kiállításhoz kapcsolódva Bollywood party-val kedveskedik azoknak, akik szeretnének egy hatalmasat mulatni – nem szokványos környezetben.

Eddig biztosan azt hitted, hogy egy múzeumban minden poros és mozdulatlan (na jó, talán mégsem hitted). Hogy az ott dolgozóknak fogalmuk sincs mit kezdjenek a lábukkal egy-egy pörgős ritmus hallatán. Gyere és mulass velünk október 4-én este a Mika Tivadar Mulatóba rendezett Bollywood partinkra és meg fogsz lepődni! Nem ismersz egyetlen indiai táncmozdulatot sem? Sebaj, lesz tánctanítás. De még tombola is! Táncoltasd meg a kurátort!

Bhangra? A bhangra (tánc és zene) Pundzsábból származik, hagyományosan aratáskor, esküvőkön vagy más fesztiválokon táncolják dobos kísérettel. A táncosok eredetileg egy kört alkotva mutatták be virtuóz táncukat. Az ún. free style bhangra a 90-es évek környékén jelent meg, amikor ez a nagyon energikus tánc nyugati elemeket is beolvasztott. Gyere el és tanuld meg a bhangra tánclépéseit, és próbáld ki rögtön a buliban! Balle balle!

Bollywood? A szó az indiai város: Bombay (Mumbai régi neve) és Hollywood összevonásából keletkezett. Évente közel 150 bollywoodi film készül. Ezek szinte mindegyikében központi helyet foglal el a tánc és zene. A filmek bevett promótálási módja ezen klipek kiszivárogtatása, így a moziba kerüléskor már mindenki kívülről fújja a filmek betétdalait.

A belépés ingyenes!

További infó: https://www.facebook.com/bpbollywood
A kiállításról bővebb információ: https://www.facebook.com/hoppmuseum/

Kezdés: 20:00

október 5

A Nyughatatlan koncert

20:15 - Hajdu Bianka akusztikus műsora
21:00 - A Nyughatatlan

A Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült filmről kapta a nevét. A zenekar koncertjein az ismertebb Cash dalok mellett a korai rock & roll nagy legendái is felcsendülnek. Óriási spektrum ez Bill Haley-től Roy Orbison-ig, de a feldolgozások mellett a zenekar saját dalai is elhangzanak. Nyolc év alatt négy lemezt adtak ki, a 2016-os albumuk tavaly aranylemez lett. A saját dalaikban érződik a magyar kultúra, és a rock & roll szeretete, de minden ritmusjegyben ott van a Johnny Cash iránti rajongás is.

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

1500,- Ft
október 5

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 6

Rock the Night w/ Hunyi

Október 6-án teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 10

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
október 10

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 11

Űrhajó, Lemurian Folk Songs, Űrlénykirály koncert

Űrlénykirály:
Egy ember, aki gitározik és közben a lábával egy looperen lépked.
https://www.facebook.com/urlenykiraly/
https://www.youtube.com/watch?v=wcpzYQEqUfE
https://soundcloud.com/rl-nykir-ly/sets/rl-nykir-lyn-ep

Lemurian Folk Songs:
A hatalmas egek, hónapokig tartó tengerparti vándorlás egzotikus szigetek, egy hegyi varázsló által ihletett, majd megalkotott Lemurian Folk Songs 2015-ben állt össze először instrumentális, pszihedelikus stoner trió formájában, bár csak két koncert erejéig. Majd még egy-két év autópályák mellet, sivatagi kóborlás és utcazenélés után csatlakozott Benus Kriszti énekkel, hogy a második "Maro" album hetvenes éveket idéző, igéző krautrockja hirtelen a világ minden táján elterjedjen. Például hallatszott már kanadai rádióban, volt róla szó belga, portugál, francia, amerikai meg magyar blogokon, egy finn oldal az év egyik legjobb lemezének minősítette. A hosszadalmas tagcsere után sikerült megtalálni a megfelelő rezonanciájú basszusgitárost Nemesházi Attila személyében.
https://www.facebook.com/lemurianfolksongs/
https://www.youtube.com/watch?v=bNNTqvN30Ik&feature=youtu.be
https://lemurianfolksongs.bandcamp.com/

Űrhajó:
Az Űrhajó instrumentális, experimentálisan pszihedelikus post-prog-szörfrockja nagyjából négy éve robbant be a magyar undergroundba, a régi barátok, Köd Gabi, Tóth Zoltán és Dudás Zsombor Koala által. Játszottak már Kapolcson, Börzsönystockon és kb az összes budapesti underground klubban. Nemsokára napvilágot lát a legújabb album, amibe már betekintést nyerhetünk ezen a koncerten is.
https://www.facebook.com/urhajozenekar/
https://www.youtube.com/watch?v=TgcBdGwkBX4

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
október 12

Marmunsk! és Jackie's Gun koncert

MARMUNSK!:
Grunge/noise/heavy rock Budapesten élő nyíregyháziaktól. Idén januárban jelentkeztek "Wasted Energies" címre hallgató kislemezükkel, fő hatásaik pedig a Helmet, a Failure, a Barkmarket, vagy a korai Nirvana. A zenekar élőben csinálja a feszkót igazán, így ezen a péntek estén bőven lesz hangoskodás a Mika színpadán, mielőtt a srácok stúdióba vonulnak hogy felvegyék első nagylemezüket.

Iklódi Tamás - gitár, ének
Kiss Sándor - basszusgitár, vokál
Baku László - dob, vokál

Instagram: https://www.instagram.com/marmunsk/
Bandcamp: http://marmunsk.bandcamp.com

Jackie's Gun:
Hangzásukra a rock stílus minden irányzata hatással van, de főleg a grunge, progresszív és a punk világából inspirálódnak.
A zenekar megalakulása óta megnyerte a Police Fragrances Rebel Yell tehetségkutatót, majd a 2018-as év Sound of the University tehetségkutató győztes zenekara lett. Idén nyaron az első hazai turnéjukon lehetőséget kaptak olyan nagy fesztiválokon koncertet adni, mint például a STRAND fesztivál vagy az EFOTT fesztivál.

Két legújabb daluk:
VA Valary: https://youtu.be/eGnp454qYfM
Even if: https://youtu.be/rsjwPs1vZbc

Péterdi András- Ének
Hegyi Ádám- Gitár,vokál
Fodor Krisztián- Gitár,vokál
Milei Bálint- Dob
Imrei Ariel: Basszusgitár

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
október 12

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 13

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita Isten létezéséről II.
Pro és kontra
Vendég: Waldmann Szabolcs

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 17:00

1000,- Ft
október 13

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
október 17

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 18

Chinese Rolex és Kőnigh Péter : iRMA koncert

20:00 Chinese Rolex
Cultural imperialism at its best: Original Garage-Indie-Americana from Budapest, led by Jonathan Nelson of Macon, GA, USA.
- Jonathan Nelson - Songwriting, Guitars & Vocals
- Márton Jankovics - Guitars
- Michael Zwecker - Drums and Cowbell
- Gergő Kiss - Bass Guitar
https://www.facebook.com/chineserolex/?ref=br_rs

22:00 Az iRMA! Kőnigh Péter új zenekara, sok új (és régi) dallal.
Tagok:
- Ének, gitár, dalszövegek: Kőnigh Péter
- Gitár: Borbély Péter
https://www.facebook.com/borbelypeter?ref=br_rs
- Basszusgitár: Zoltán Dzsegi Viktor
- Dob: Kreutz László Stalker
https://www.facebook.com/kreutz.laszlo (Art Deco, HÚS,
A.E. Bizottság, Nagy Feró, Millenniumi Földalatti
Vasútvonal, XL Sisters, Ági és Fiúk, Keleti Fény, Fraktál
fúvósok)
https://www.facebook.com/kpmimosa/?ref=settings

Szervezés: Selyebi Péter ShowreC https://www.facebook.com/showrec/

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
október 19

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

október 20

Ed Is On koncert

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze. A csapat a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutott tovább, majd a következő két évben folyamatosan koncerteztek budapesti és vidéki klubokban, valamint számos fesztiválra is meghívást kaptak. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket ’Velem csak a baj van’ címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek tovább. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

Tasnádi Bence - ének, basszusgitár
Várvölgyi Szabolcs - gitár
Szilágyi Márton - dob
Wolford Beni – billentyű

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
október 20

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.

DJs:
Nieder
Zenit Incompatible

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

október 24

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
október 24

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 25

Stikli koncert

A Stikli zenekar első lemezének bemutatókoncertje. Előszó helyett. Mindenféle múltjaink átszivárgása és összeérése. Nyeld le, köpd ki. Nincs jelentősége. Az utóíz marad. A STIKLI zenekart hat budapesti fiatal alapította 2016 őszén. A vízió az volt, hogy csináljanak egy magyar nyelvű, tartalmas szövegekkel dolgozó és zeneileg is kifejező zenekart. A zenekar befelé fordul, és azokat a hétköznapi problémákat fogalmazza meg, amivel minden fiatal felnőtt szembesül. Teszi ezt a hat tag sokszínű zenei gyökereinek köszönhetően egyedi megfogalmazásban. Zenéjükben a hangszeres betéteknek ugyanolyan erős kifejező szerepet szánnak, mint a szöveges részeknek.

Tagok: Gulyás Barna – gitár, ének
Nagy Ambrus – gitár, ének
Németh Marcell – trombita
Perlik Márk – billentyűk, vokál
Perlik Róbert – basszusgitár
Ujvári Péter – dobok

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
október 26

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 27

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 31

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
október 31

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 1

Pálinka Republik koncert + Halloween House Party

Több csávó, több nemzet, több különböző stílus, egy közös: a PÁLINKA!!!!
Meg persze a zene. Ami legalább annyira több nemzetiségű, mint a tagok, vagy talán még jobban. Tudod milyen az, amikor a magyar vitrus találkozik a mediterrán temperamentummal, és a latin-amerikai hévvel? Gyere el, megtudod! Különleges Halloween buli!

19:00 Kapunyitás
19:30 George Jones
20:45 Alex Vivas (eredeti Ecuador-i zene)
22:15 Palinka Republik!
12:00 Gabriel Dubuc (Latin DJ)

Belépő: 1600 HUF
Minden jegyvásárló a zenekar vendége egy korsó sörre!

Kezdés: 20:00

1600,- Ft
november 2

Halloween Party – Élőhalottak éjszakája

Halloween Party zombikkal , vámpírokkal és más földöntúli lényekkel. Egész estés borzongás és party. Minél ijesztőbb vagy, annál jobb. Ha a közeli barátaid sem ismernek fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jól sikerült a jelmezed.

Az éjfélig jelmezben érkezőknek WELCOME DRINK jár!

Lemezlovas: Lapidem

Kezdés: 22:00

november 3

Gobbi Hilda Filmklub: Szülők az előbújásról

Akinek előbújik az LMBTQI gyereke, sokszor úgy érzi, hogy ő az egyetlen, akivel ez történik. Most olyan szülőkről készült kisfilm, akik már tudják, hogy nincsenek egyedül.

Az előbújás nemcsak a leszbikus, meleg, biszexuális, queer, transznemű vagy interszexuális (LMBTQI) embereket érinti, hanem a szüleiket is. Nekik is meg kell tanulniuk feldolgozni ezt a helyzetet, sőt saját maguknak is elő kell bújniuk egy LMBTQI gyerek szülőjeként.

Felmérések szerint a magyar népesség 5-8 százalékát teszik ki az LMBTQI emberek. Mégis, a magyarok 44 százaléka szégyellné, ha meleg vagy leszbikus lenne egy családtagja. Ez a Európai Társadalmi Elemzések című reprezentatív kutatásból derült ki tavaly. Pontosan ugyanezt az eredményt mutatta a Budapest Pride idei felmérése is. Abból viszont az is kiderült, hogy a válaszadók 36 százaléka ugyan megpróbálná pozitívan fogadni egy családtagja előbújását, de úgy gondolja, romlana a kapcsoltuk a bejelentés után.
A Háttér Társaság és a Budapest Pride kisfilmje

Vendégeink a hazai LMBTQ szülőcsoport tagjai, valamint Hauer Szilvia projektkoordinátor, pszichológus.

A vetítésen 500 forint ajánlott adományt gyűjtünk melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

november 3

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 7

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
november 7

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 8

ELMARAD!! Turbó Méhek koncert

Sajnos a ma esti Méhek koncert betegség miatt ELMARAD!!

A Turbó Méhek ismét rajzanak, ezúttal a Mika Tivadar Mulatóban! Gyertek, és hozzatok magatokkal sárga tengeralattjárót, teknósbékát, és két fél bigyót, illetve kispermetű gyerekeket, akik meghozzák az esőt!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

1500,- Ft
november 9

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 10

Stifler Mamája, Szadtéri 4akkordos Performansz és Moonshine Bros. koncert

A Stifler mamája második szülinapja, jó sok pop-punkkal, meg jó haverokkal. Velük ünnepel a legendás Szabadtéri 4akkordos Performansz és a mandolin-ukulele-metál legnagyobbjai, a Moonshine Bros. Sokan leszünk, gyere időben! Hátha józanon is megpillanthatsz valakit.

Program:
19:30 Moonshine Bros.
20:30 Szabadtéri 4akkordos Performansz
21:45 Stifler mamája

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
november 10

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 14

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
november 14

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 15

Kelenføld, Restart, Chain Bridge Pop koncert

Kelenføld
A Kelenføld egy budapesti, alternatív pop-rock zenekar. 2017 szeptemberében léptek ki a nyilvánosság elé, amikor megjelent az első, három számos EP-jük Pszichológus címmel. A következő hónap a rendkívül jól időzített, Október című single-ről szólt, majd idén májusban jelent meg az első, Repülőgépek című nagylemezük, ami kísérletező egyszerűségében az utóbbi évek tapasztalatait járja körbe.

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Chain Bridge Pop
"Lendületes, világot megváltó popzene a hétköznapi hősöknek."
_____________LEMEZBEMUTATÓ KONCERT!________________

Hajdu Erik - ének, gitár
Hajdu Zoltán - gitár
Szombathelyi Dávid - basszusgitár
Bauer Attila - dobok
Kádi Balázs - billentyű

►Spotify: https://open.spotify.com/artist/46dO53BaTR9EoWUE07qQiu
►iTunes: https://itunes.apple.com/us/artist/chain-bridge-pop/1316624429
►Deezer: https://www.deezer.com/us/album/52147692
►Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCXGINBgQnZHidM7RNOzu6pw
►Instagram: https://www.instagram.com/chainbridgepopzenekar/tagged/
►Web: www.chainbridgepop.hu

Re-Start Official
Alternatív funky a fővárosból, ahol gyakran kell újrakezdeni.

Az első, "Így a jó" címet kapott pop-rock albumuk, majd első EP-jük, a "Transzformáció" után idén jelent meg a zenekar "Nyugi!" névre keresztelt újabb EP-je, mely a kezdeti pop-rock vonal után már funky elemeket is tartalmaz. Na de nyuginak itt abszolút nincs helye! Re-Start!

► Bandcamp: https://bit.ly/2yXkqRD
► Deezer: https://bit.ly/2NYl5rL
► Youtube: https://bit.ly/2Ao6wKh
► Instagram: https://www.instagram.com/restartofficial/

Lukács Máté - ének, ritmusgitár
Lipcsei János - ének, szólógitár
Szekeres-Gaál Bence - basszusgitár
Teimel Viktor - dobok

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 16

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 17

A zene éjszakája

19:30
Ravel: Menuet antique
Ravel: Pavane egy infánsnő halálára
Ravel: Sonatine
Debussy: Ballet
Debussy: La plus que lente
Debussy: Clair de lune
Debussy: Tarantelle styrienne

Budapesti Fesztiválzenekar: Szabó Levente, Szefcsik Zsolt – hegedű, Bolyki László – brácsa, Markó György – cselló

20.30
Boccherini: Éjjeli őrjárat
Delibes: Virágok tánca
Albéniz: Asturias, Sevilla
Piazzolla: Libertango
Bartók: Román népi táncok
Gershwin: Lullaby

Anima Musicae Kamarazenekar: Borsos Kata, Kiss Enik – hegedű, Szabó Tamás – brácsa, Kónya Attila – cselló, Gyetvai Gábor – nagybőgő

21.30
Debussy: Egy faun délutánja – részlet
Bach: a-moll partita – részlet
Berio: Sequenza – részlet
Debussy: Syrinx
Vivaldi: A pacsirta – fuvolaverseny – részlet
Vivaldi: Piccoloverseny – részlet
Virtuóz zenekari részletek

Drahos Rebeka – fuvola (Fischer Annie-ösztöndíjas)

További információ: https://www.budapestinfo.hu/hu/programok-es-helyszinek

Kezdés: 19:00

november 17

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes

Kezdés: 22:00

november 21

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
november 21

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 22

The California Nightmares, The Nobody Elses és Skeemers koncert

Menetrend:
The California Nightmares
The Nobody Elses
Skeemers

Skeemers:
Skeemers. Fairlady. Surfpop. Reklámokban már hallhattad őket, itt az ideje, hogy egy koncertet is megnézz magadnak. Sokak szerint tök menő csaj énekesük van, ezzel azért ők is egyetértenek. Fiatalok már nem, de legalább szexik. Pattanj be velük a lejárt forgalmival rendelkező kabrióba, irány a tengerpart és szörfözzünk egyet, hogy együtt felidézzük az örök nyarat.

The Nobody Elses:
A The Nobody Elses zenekar, amely korszaka legelején a basszusgitáros Fodor Dávidból és a gitáros Marschal Rolandból állt, 2013-ban bővült ki Makai Edina dobossal így megtalálva jelenleg is működő formáját. A zenekar nem szívesen határolja be magát műfaji megnevezésekkel, de eddigi munkásságukat tekintve talán a pszichedelikus rock világával hozhatóak kapcsolatba. A 2014-től koncertező The Nobody Elses az erdélyi határokat megnyitva 2015-ben a budapesti KERET blog által szervezett Kikeltető versenyen első helyet nyert, ezáltal a főváros underground szcénájának az egyre ismertebb és kedveltebb zenekarai közé kezdett el tartozni. Olyan klubokban lehetett már találkozni velük mint az A38, ahol a Fran Palermo vagy a Csaknekedkislány előzenekaraként voltak jelen, de felléptek már az Aurórában és a Toldi klubban is. Az együttes első kislemeze, a Lisa, 2015 decemberében jelent meg majd ezt követte a 2016-ban kiadott első nagylemez, a The Soul Piper and The Mischievious Spirit, melynek műfaja a progresszív rock.

The California Nightmares:
A The California Nightmares zenekart 2017 végén alapította három fiatal srác, Virág Levi, Komjáthy Dani és Király Levi. Zenéjük főleg a surf/garage/skate punk stílusra hajaz, ami a srácok atitűdjén is meglátszik. Nyáron jelent meg az első kislemezük RIGHTS címmel az Ígéretes Titánokon, októberben pedig a KERET blog által szervezett Kikeltető versenyen is felléptek. Voltak már a Skeemers előzenekara, valamint léptek fel a Tilos Rádió születésnapi buliján is. Jelenleg az új kislemezükön dolgoznak a srácok, amiről fognak hozni pár számot is.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
november 23

Takáts Tamás Blues Band koncert

Takáts Tamás - ének, szájharmonikia, gitár
Gál Gábor - gitár
Patyi Sándor - basszusgitár
Tóth Károly - dob

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
november 23

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör. No regrets, no requests.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

november 24

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

november 28

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
november 28

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

november 29

Citizen Naiv és Monyo Project koncert

Citizen Naiv:
A Citizen Naiv az ÉLETVIDÁM hétköznapok hírnöke. Fontos célkitűzése, hogy SZÍNT és HUMORT vigyen a szürkeségbe és felpezsdítse a közönségét.
A zenekar tagjai:
Fábián Franciska: szöveg, ének, billentyű, fuvola
Soós Tamás: zene, gitár
Zámbó Ede: basszusgitár
Regős Márton: szaxofon
Lovag Roland: dob

Monyo Project:
A Monyo Project Erdélyből Londonig tévelygő, de Budapesten központosodott zenekar. A cold rock zene energiáját ürügyként használják, hogy eldübörögjenek vele mindenféle dolog legvelejéig. Néha szimfonikus zenekarral, néha füstös klubban a romlás színpadain, vagy a legmenőbb dj-k zenéjével ötvözve, de mindig érezni, hogy az a hatalmas dinamika ami belőlük jön, az valamilyen személyes dolog. Hogyan csinálják? Hisznek a lazaságban. Szimpla Music

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 30

Crescendo és Out of Office koncert

20:00-20:50 Out of Office koncert
21:00-22:30 Crescendo koncert

Crescendo:
Nagyon is szerethető hazai gitárpop az undergroundból a világhírig. Hat srác, akik éreztetik, hogy minden jó (lesz/volt/lehet). Gondolatközpontú szövegek és táncos zene. Sörrel a kézben táncolva kiabálós, meg állva tapsolós zene. Egyre hangosabban, egyre többeknek.

Out of Office:
A Crescendo vendégeként jönnek a srácok izzítani a terepet a 70-80-90-es évek legnagyobb rock legendáinak - "hall of fames" feldolgozásaival, többek között a Lynyrd Skynyrd, Black Sabbath, Michael Jackson, GnR, ACDC, Brian Adams vagy a Nirvana slágereivel.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
november 30

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Ingyenes belépés.

Kezdés: 23:00

december 1

Gobbi Hilda Filmklub: Cukorfalat

A Cukorfalat vetítésével a Labrisz filmklubja a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozathoz kapcsolódik.

‼ A SZOKÁSOSTÓL ELTÉRŐEN, 5 ÓRAKOR KEZDÜNK!

A film sztorija:

Cukorfalat /Hard Candy/
amerikai thriller, 104 perc, 2005. R:David Slade

Hayley (Ellen Page) szép és vonzó 14 éves kamaszlány, aki kortársaihoz hasonlóan sokat lóg az interneten. Egy chat-szobában megismerkedik Jeffel, a 32 éves fotóssal, és pár hét levelezés után találkoznak egy kávézóban. A kialakulóban lévő vonzalmat a személyes találkozás csak megerősíti, és bár érzi, hogy a tűzzel játszik, Hayley beül a nála jóval idősebb Jeff kocsijába, és elmegy vele a férfi házába. A Los Angeles dombjai között meghúzódó villa falait tinédzserlányokról készült provokatív fotók borítják, és Hayley-nek nem lehet kétsége afelől, hogy a férfi vonzalma nem konkrétan neki szól, hanem a kiskorú lányok iránt érzett pedofil vágy hajtja.

A filmklubon ajánlott adományt, 500 Ft-ot gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 17:00

december 1

Vanavan koncert

Izgalmas, egyedi zenei hangzás jellemzi Soma Mamagésa legújabb zenei formációját, amivel az Everness fesztiválon debütáltak 2015. júniusában. A dallamokat és a szövegeket Spitzer Gyöngyi Soma írja, a zenéket Schlosser András, a hangszerelő és zeneszerző társ (plusz szaxofonos) pedig Lőrincz György. A dalszövegeket magyarul, angolul és halandzsa nyelven írta Soma. Mellettük még két kiváló zenész van: Banai Szilárd dobos és Ujvári Flóra, bőgős. A zenei stílus igen egyedi, de alapvetően jellemzőek rá a fülbemászó dallamok. Sokféle elem jelenik meg a repertoárjukban: a jazz, az etno, a pop, a punk, az avantgarde, de a rock és a punk stílusjegyeit is hallhatjuk. Alapvetően mindegyikre jellemző a melodikusság, játékosság, és jó néhány dalban az elemeltség, ami néhány számban pszichedelikus hangzást ad. Bátran mondható, hogy Soma hangja ős-erőként tör fel, különösen a keményebb, rockosabb hangzású számokban, ami egy új szín a palettáján. A koncert nagyon tudatos ívben van felépítve, tele dinamikus (néha erős) váltásokkal. Soma többféle karaktert jelenít meg a színpadon, nem csak zenei stílusában, de az előadásban és az énekhangban is.
Soma úgy fogalmazta meg zenéjük célját, hogy számára a legfontosabb, hogy felszabadítsa, lelazítsa, feltöltse az embereket. Akkor örül, ha az emberek nagyobb önbizalommal, fülig érő szájjal mennek el a koncert végén. Szeretné, ha zenéjük megérintené a mindenkiben ott rejlő játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket. Szövegeit átitatja a spirituális gondolkodás - mindez közérthető módon - és a játékosság.

A zenekar tagjai:
Soma Mamagésa – ének, dalszöveg, dalszerzés
Schlosser András – gitár, zeneszerzés
Lőrincz György – szaxofon, elektromos szaxofon, zeneszerzés, hangszerelés, groove box
Ujváry Flóra – bőgő
Banai Szilárd- dob

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
december 1

radiocafé 98.6 - emlékbuli

Már több mint 7 éve hallgatott el sokak kedvenc rádiója, de azóta valahogy senkinek nem jutott eszébe összehozni a dj-ket, műsorkészítőket, és persze a hallgatókat… Pedig ki ne szeretne radiocafés zenékre táncolni, és együtt idézgetni a kedvenc műsorajánlókat? Egy egész éjszakás nosztalgiázás azokkal, akiknek a 98.6 hullámhossza örökre a radiocafét jelenti.

A dj pultban is mindenki ismerős lesz:
Cyborg Templar
Infragandhi
Rob
Marvin

Találkozunk december 1-én a Mikában!
(Aki cafés pólóban jön nem kap semmit, de menő!)
A belépés ingyenes.

radiocafé 98.6
Van Barátod.

Kezdés: 22:00

december 5

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 6

Timur Lenk és Zebulon Dudora koncert

Zebulon Dudora: https://youtu.be/33roteGGPzs

Timur Lenk: https://youtu.be/CqZUUcMHcpg

Szaloncukor feldobálása engedélyezett, a tálca unicumot /sört inkább óvatosan adjátok fel a színpadra.

A Zebulon Dudora zenekar sokkal szerényebb bárminél, sőt: álszerény, ezért most nem részletezné magát, max bebaszcsizgat ide még egy tanulságos klipet, tessék:
https://youtu.be/uO7wahu6FjI
Meg persze a FB oldalát:
https://www.facebook.com/zebulondudora

A Timur Lenk zenekar tagjai:
Takács "Taki" Zoltán - kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan kefír, húsleves, unicum.
Junger "Sógor" Endre - kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan gyógysör, ha jólesett még három.
Pataki "Dirty" Lőrinc- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan utál vezetni.
HaIász "Fisher" Tamás- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan parasztkolbász házikenyérrel.
Tóth "Totya" Gyula- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan sem talál haza.
Bárkányi "Bárki" Balázs- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, másnaposan visszamegy a pénztárcájáért
dr. Peller "Rohadék" György- kedvenc édessége az unicum, sör, sonka, disznósajt, néha fagyizik. Elnyal egy puncsot.
http://www.timurlenk.hu/

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 7

Floo és Blue Tips koncert

FLOO:
A FLOO egy indibe, grungeba nyúló alternatív rock duó.
Védjegyük a stenkes riffek és a ragadós, dinamikus dallamok.
A zenekar 2018 januárjában alakult Fodor Gábot gitáros/énekes és Krajnyák N. Bence dobossal.
Első megjelenésük a 2018 szeptemberében kiadott négy számos WHITE RAIDER EP.
A koncertjük gerincét, így természtesen a kislemez fogja adni, emellett a következő anyagukból is meg fognak szólaltatni néhány dalt.

Blue Tips:
2017 januárjában alakult szentendrei zenekar. Első Ep lemezük tavaly tavasszal jelent meg, I Drink Only Water at the Parties címmel, amit decemberben követett az Empire névre keresztelt nagylemezük.
Műfaj: pop, rock, indie, garage
Tagok:
Borszukovszky Flóra - ének, gitár
Makai Máté - gitár
Zsirai Andris - basszusgitár
Heatlie Dávid - dob

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:00

500,- Ft
december 7

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 8

Hanukai Arconpörgés

A fény ünnepének alkalmából fénysebességgel ugrunk a pesti éjszakába Hanuka 7. napján
Az emeleten karaoke. A pincében csoda: egy éjszakás a parti, de nyolcnak fogod érezni. Welcome fánk + drink. 22h-kor a Szuperrabbi belobbantja a hannukiát.
21:30-ig - FREE
21:30-tól - 1000 HUF
(kapunyitás: 20:30, korhatár: 18)

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
december 12

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 13

Hangácsi Márton és Meet Me Midway koncert

Hangácsi Márton:
Énekes-dalszerző. Néhány zenekaros és utcazenészként eltöltött év után ma már csak szólóban játszik, a koncertek viszont túlmutatnak a megszokott egyszemélyes, akusztikus előadásokon. A dalok modern átgondolásban, gazdagabb hangszerelésben (elektromos gitár, loop pedál, sample pad) kerülnek színpadra. A két kislemez (Other Lovers, Right In Front Of Me) után Marci első nagylemeze 2017 májusban jelent meg, My True Fairy Tale címmel.

Singer-Songwriter He's been playing in bands for years, also performed as a busker, now he's playing solo. The gigs are more than the usual one-man-band performances: Marci uses extra instruments (electric guitar, sample pad, loop pedal) to make his shows more enjoyable. After his last two EP's, he released his first album My True Fairy Tale in May, 2017.

Meet Me Midway:
Valami nyugodt, visszafogott, lélekig hatoló. Egy énekkel és két gitárral. Néha egy kis szájharmonikával. Mindezt a singer-songwriter és az akusztikus folk műfajain belül mozogva.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 14

Szűcsinger lemezbemutató koncert

„Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót” – Szűcsinger-kötet jelenik meg a Rózsavölgyinél!
A magyar költészet és a zene mindig is társak voltak – de a Szűcsinger valami egészen más. A zene itt rangján kezeli, de nem tiszteli túl a verseket, nem csupán tolmácsolója a versnek, hanem veleszületett testvére, új esélye is.

Szűcs Krisztián zenész és Szálinger Balázs költő jó pár éve vándorolnak közös sorozatukkal, mely egyszerre popzenei koncert és irodalmi est, kabaré és paródia, a visszapillantó tükörben pedig öröm és bánat, sírás és nevetés gombafelhői emelkednek, egyre magasabbra. Duójuk a költészet és a zene
viszonyának újabb, mégis hagyományosabb világát idézi meg. A Szűcsinger hősei ekhós szekereken járnak-kelnek, eltévednek és korábban érkeznek, olykor felléptetik magukkal a barátaikat,
bolondoznak és haragszanak, és egyformán meghatja őket a szerelem, a világháború fájdalma vagy egy falusi kultúrház impozáns mérete. Első kiadványuk az Ennyit tudtunk segíteni címet viseli. A kötethez mellékelt lemezen – amelyen vendégelőadóként Bödőcs Tibor és Kovács Krisztián is közreműködik – főként saját szövegek, részben pedig Karinthy-, Petőfi-, Kosztolányi- és Háy János-művek felhasználásával írott dalok hallhatók, amelyek közé itt-ott prózai betétek ékelődnek.
Maga a kötet pedig egy sokszínű kis válogatás, amelyben a lemez anyagai mellett helyet kapnak a Szűcsinger műsorából mára már kikerült szövegek, van interjú a legelkötelezettebb rajongókkal, és egy Szűcsinger-térkép is, a duó országjárásának eddigi állomásaival.

Herkulesfürdő
https://www.youtube.com/watch?v=UOfTha_8Glk

A betyárok temetője:
https://www.youtube.com/watch?v=ddPnVRzxG9E

14-15
https://www.youtube.com/watch?v=XSO366ZVCGY

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 14

Rude Girls & Boys Ska Party vol. V.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 15

The End koncert

Ligeti György - gitár,ének
Pap Krisztián - ének, gitár
Zságer Balázs - zongora
Winter Csaba - basszus
Némedi Árpád - szájharmonika, ének
Michael Zwecker - dob

Hogy kik is ők?
A The End lényegében egy underground szupergroup, egy baráti társaság, akik még gimiben alapították zenekarukat és azóta is kifogyhatatlan energiával lépnek színpadra.... Ami egyéb elfoglaltságaik miatt igen ritkán fordul elő. De most igen.
Ráadásul a közös zenélés öröme, a rakenrol érzés a mai napig szétrobbantja őket és tapintható lesz körülöttük, amint találkoznak, hiszen ez nem csak egy egyszerű zenekar, hanem egy igazán különleges zenészekből álló régi baráti társaság. És szerintük ezért nem lehet a THE END soha valamiféle nosztalgia együttes.
Íme a zenekar tagjai, akiket valószínűleg nem nagyon kell bemutatni: Winter Csaba (Napra, Európa Kiadó, Müller Péter, Blues Train), Ligeti György (Zagar, Ligeti Gyuri Álomgyára, We Are Rockstars, ex-The Puzzle), Zságer Balázs (Zagar, Changing Grey, Demon Superior), Pap Krisztián (ex-The Puzzle), Michael Zwecker (ex-Kispál és a Borz), Némedi Árpád.
És csak azt játszák, amit szeretnek....aki igazi ÖRÖMZENÉRE kíváncsi, annak hallani kell őket!

THE DOORS, JIMI HENDRIX, THE ROLLING STONES és a TÖBBIEK ahogy csak a THE END tudja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 15

Rock the Night w/ Hunyi

December 15-én teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 19

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
december 19

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

december 20

Menedék Karácsonyi Buli - Midlife Crisis koncert

Sok szeretettel várunk a Menedék Egyesület karácsonyi bulijára! Idén is készülünk jótékonysági tombolával, ahol most is szuper nyereményeket fogunk kisorsolni. A bulin megvásárolható szelvények árával (500 Ft) egyesületünk munkáját támogatjátok.
Közkívánatra idén is fellép a Midlife Crisis.

Az este menetrendje:
20:00 - Kapunyitás
21:00 - Midlife Crisis koncert
22:00 - Jótékonysági Tombola Show

A bulira a belépés ingyenes!

Kezdés: 20:00

december 21

Reményhal koncert

Karácsonyi Nagykoncert, avagy Reményhal a MikARÉNÁBAN!
Igazi csemegével, velős, erős, hosszú koncerttel, szusszanásnyi tőlük meg nem szokott akusztikus dalokkal egyaránt készülnek, az ő imádott és szeretve tisztelt közönségüknek! Lesz szalonnacukor, halcsók, soha nem hallott dalok, sokat hallott dalok és minden, ami Reményhal!

Kapunyitás: 20:00
Koncertkezdés: 21:00

Belépő: 800HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
december 21

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 22

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

december 26

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert talk show-ja.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
december 26

Open Mic a földszinten

Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.) Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: bringalakulat@gmail.com

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:00

december 27

Meztelen Diplomaták Akusztik

Évzáró koncertjüket mutatják be a Meztelen Diplomaták. A zenekar első nagylemeze a Sellő Grand Hotel 2013-ban jelent meg, amely után nem csak Budapesten, de vidéken is egyre népszerűbbé váltak az alulöltözött nagykövet urak. Az elmúlt években egy további EP és kislemez látott napvilágot, és közben végig koncertezték az országot keresztbe-kasul. Energikus, vidám zenéjüktől mindenki táncra perdül. Nem is nagyon kell őket ennél jobban bemutatni, hiszen nem először csapnak fergeteges bulit nálunk.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
december 28

Takáts Tamás Blues Band koncert

Takáts Tamás - ének, szájharmonikia, gitár
Gál Gábor - gitár
Patyi Sándor - basszusgitár
Tóth Károly - dob

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
december 28

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 29

Maszkura és a Tücsökraj koncert

A 2007-ben alakult Maszkura és a Tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik legmagasabb művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon.A cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat.
Magával ragadó zenéjük a legjobb soul / funk / hip-hop muzsikák hagyományain alapuló, kísérletező, szenvedélyes esztétikai álmodozás.
A Maszkura és a Tücsökraj eddig négy nagy- és két kislemezt jelentetett meg – ezek közül a Szégyentelent, a Kérlek, így szeress!-t és a Pesti nőket is jelölték már az év albuma díjra. Legkedveltebb felvételeik (Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Lady Maga! stb.) folyamatosan jelen vannak az országos és a helyi rádióállomások műsorán, és több válogatáslemezre is felkerültek.

Belépő: 1200 HUF

Kezdés: 21:00

1200,- Ft
december 29

Mana Mana Cirip Cirip - Savages y Suefo

A Savages y Suefo dj/producer duó a budapesti eklektikus zenei szcénából jön. Fellépnek dj-ként és live actként, zenét készítenek, és saját kiadót irányítanak Mana Mana Records néven. 2008 óta olyan elismert zenekarokat és producereket remixeltek, mint a [re:jazz], Kid Loco, Watcha
Clan, vagy legutóbb az Anima Sound System. Debütáló albumuk 2013 januárjában került a boltokba világszerte. Megjelenésekor a hét lemeze volt a népszerű Funkhaus Europa és a multicult.fm rádióknál. A Judie Jay közreműködésével készült Ballroom Breakers című dalukat egy sor népszerű válogatáslemezre liszenszelték és azóta is játsszák a rádiók.
2018 fontos év a srácoknak, idén tíz éves a formációjuk és novemberben került a boltokba
„Brotherhood” című második albumuk a német Agogo Records kiadásában. Az új számokban
énekesként besegít Ashley Slater (Freak Power, Kitten and the Hip), Denise M’Baye (Mo’ Horizons),
M3NSA (RedRed, Fokn Bois), Bryant Goodman (Mystical Plants), MC Fedora és KRSA (PASO) is.
Az albumot itt lehet meghallgatni:
https://savagesysuefo-agogo.bandcamp.com/album/brotherhood
www.facebook.com/savagesysuefo

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

december 30

WINDOW X SPEIZ BOIZ Évzáró

Hip-hop beatekből fordulunk elektronikába a két zenekar évzáró buiján a Mikában.
A speiz boiz funk-hiphop-jazz körülmozgó instrumentál grúvolása után, a lassabb de súlyosabb basszusokat hozó Window dalok, majd ezen stilusok elektonikus tánczenei darabjai kerülnek elének.

Window:
Bécsy Bence - gitár
Csizmás András -moog
Jancsovics Máté - dob
Kocsis Bence - ének, gitár

Speiz Boiz:
Sági 'Vanis' Viktor - gitár
Heilig Tamás - basszusgitár
Boros Levente - dob

Kedvezményes belépő a fellépés napjáig: 800 Ft
Regisztrálj az email címeddel az alábbi honlapon http://windowmusic.eu

Helyszíni belépő: 1200 Ft

Kezdés: 21:00

1200,- Ft
december 30

PRE NYE Back to the 80's

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes

Kezdés: 23:00

december 31

Tilos Rádió Szilveszter

Megint elszaladt egy év és megint – immár hagyományosan – TILOS SZILVESZTER a MIKÁBAN, és megint két helyszínen játszik Palotai és a többi híres Tilos Dj, éjfél előtt majd megint lángol a nagybőgő és szól az őrült rockabilly a Dynamite Dudes koncertjén.
Az érkezésnél welcome-pogácsa, a buli este 8-tól reggelig tart.

A fenti közösségi térben inkább funk, hiphop és seggrázás lesz, de még nincs kőbe vésve, a Dj lineup még alakulhat, de nagyjából rájuk számíthattok:
Sztyepp
Zotyka
Szamosi
Hentes
Clairvo

A lenti koncertteremben majd house szól és techno, electro, és némi komolykodás, a Dj-k pedig:
LN/SO
Minek b2b Minich
Sematic
Palotai
Ohmikron
Ferenc Szanati
AeRo

Tilos támogatói jegyek a helyszínen: 1500 HUF

Kezdés: 20:00

1500,- Ft
január 4

We <3 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 5

Urban Disco Nightclub w/ Zenit

Évitzedfetisizmus-mentes, parkettropogtató tánczene: modern disco és klasszik house, fenséges funk, mennyei mashupok, szénsavmentes víz, szénsavas sör.
No regrets, no requests.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 9

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 10

GranCanada, OHNODY és DRMRZ koncert

Évindító est 3 bandával a Mika Tivadar Mulatóban. A DRMRZ debütál, a GranCanada másodszor lép színpadra, hozzájuk csatlakozik az OHNODY is.
Kapunyitás: 19:30
20:00: DRMRZ debut
21:00: GranCanada
22:00: OHNODY

GranCanada: A teltházas debüt után ismét színpadon a 8 tagú hiphop-r&b formáció. Pálmalevelek, fúvósok, színes ingek, extravagáns frontemberek, tengerentúli flow amire számítani lehet. Bemutatkozó EP-jük tavasszal érkezik, januárban az Intim Torna Illegál előtt is fellépnek.

OHNODY: Hegyi Dóri több közreműködést és vendégéneklést követően nem olyan régen szólóprojektjével jelentkezett. A Water című debütdal után hamarosan érkezett is a Nude című koncept EP, ami az emberek közötti érzelmi, romantikus és szexuális feszültségeket fejtegeti. A dalokban a Dóritól már megszokott puha melankóliával átitatott szövegvilág kerül előtérbe, minimál elektronikus alapokra helyezett alternatív indie köntösbe bújtatva. Nem sokat várt Dóri és a tavaszt első magyar nyelvű dalának megjelenésével zárta. A Hideg az emlékeken való rágódásról szól, a múltat szimbolizálja, ami bármikor bekúszhat a gondolatainkba.

DRMRZ: " Mária Terézia óta nem volt az országunknak ilyen termékeny embere" OV.
Először áll színpadra ebben a formában a Dobos Kristóf vezette, az Év dalán is versenyben lévő DRMRZ.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 11

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 12

Jóanépi és Fák Alatt koncert

Jóanépi:
A Jóanépi zenekar 2017 tavaszán, egy baráti örömzenélés során alakult. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is. A zenészeket jól ismerhetjük más együttesek, a Góbé illetve az Aurevoir soraiból.
A zenekar tagjai:
Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura
Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki
Czupi Áron - ütős hangszerek
Orosz Kristóf - gitár, ének
Cseke Dániel - szaxofon
Kocsis Levente - basszusgitár

Fák Alatt Zenekar:
A Fák Alatt Zenekar az altert vegyíti indie-vel, és némi népivel. A műfajra egyszer a bölcsészdance zsánernevet húzták rá, amit a zenekar azóta büszkén vállal. A zenekar célja, hogy minél több emberhez eljuttathassák gondolkodtató, mégis vidám zenéjüket. Szövegeik olykor nem mellőzik a pátoszt, azonban a túlzott elvontságtól nem kell tartani - mégiscsak korunk fiaitól jönnek.
Az említett "korunk fiai": Pál Gergely (gitár, ének), Kovács Kristóf (hegedű), Nyéki Ábel (basszusgitár), Vörös László (dobok)

PROGRAM:
20:30 Kapunyitás
21:00 Fák Alatt Zenekar
22:00 Jóanépi

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 12

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 16

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 17

Kicsi a Világ, Ohm Maid és Herself koncert

Kicsi a világ:
A Kicsi a Világ különleges zenei világa egyedi, eklektikus, kicsit elszállós, elgondolkodtató, valódi érzelmi utazás és zenei élmény. A dalok talán leginkább a ’90-es évek és a mai pop-rock irányzataiból kialakuló eklektikus hangzásvilágot tükrözik, fellelhetők a chilloutosabb, akusztikusabb hangzások is, melyek végül egy egységes és egyedi egészet alkotnak. A koncert különlegessége, hogy egy-két jól ismert számot most először magyar nyelven mutatnak majd be.

Ének: Korányi Dorka
Gitár és vokál: Gömöri Marci
Billentyű és vokál: Kristóf Misi
Basszusgitár: Mészáros Lőrinc
Dob: Tasos Nikosz

Ohm Maid:
Egy többnyire budapesti pszichedelikus rockzenekar, bár az ütős-rúgós szekciót illetőleg már náluk is betette a lábát a fránya Kelet. Jelenleg az első nagyon nagy lemezükön dolgoznak, amiről (remélhetőleg) már fognak is új számot játszani ezen a bulin.

Herself:
A 2018-ban alakult Herself szívesen kísérletezik az underground életérzés, az elektro effektek és popzenei elemek összekeverésével. A zenekar nyáron a Művészetek Völgyében adta első koncertjét, Budapesten pedig a Mika Tivadar Mulatóban mutatkoznak be.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
január 18

Köpönyegforgatók és The Medley’s koncert

Köpönyegforgatók:
A Miskolc-Budapest tengelyen élő-alkotó pop-rock trió dalai különböző stílusokba bele-bele kóstolgatva is egy nagy egésszé állnak össze. Számos megnyert tehetségkutató jelezte indulásukkor, hogy amit csinálnak, arra bizony van igény, és a közönség mellett a szakma is elismeri őket. Koncertjeiken folyamatos a kontakt a közönséggel, akik rendre veszik is a lapot - egy Köpi koncertről soha nem távozott még senki egy-egy ott helyben megtanult dalrészlet, netán súlyos dallamtapadás nélkül. Budapest jelentős helyei mellett immáron a vidéki helyszíneken is utat törtek, rajongótáboruk folyamatosan növekszik.

The Medley’s
Budapesti post-blues, urban-rock együttes. Az alapító tagok Magos Bálint és Pauer Gellért olyan zenei hangulatot álmodtak meg, ami a nagyvárosi életforma visszásságait és neurózisait intelligens cinizmussal és sötét humorral közvetíti. A szövegek gyakori motívumai a szerelem, a félelem, a főváros és egyéb függőségek. Jellegzetes színpadi műsoraikkal gyakran koncerteznek országszerte. Első EP lemezük 2013-ban jelent meg Ragadj Magaddal címmel, hat dallal, olyan neves zenészek gondozásában, mint Kirschner Péter (Európa Kiadó, Sziámi Andfriends).
Pauer Gellért - szöveg - ének
Magos Bálint - zene - szólógitár
Békés Péter - ritmusgitár
Bóra András - basszusgitár
Kárpáti Zoltán - dobok
Szita Kriszti - vokál

20:00 The Medley's
21:00 Köpönyegforgatók

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 18

Rock the Night w/ Hunyi

Januárban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 19

Gyík zenekar Symphonic

2019. január 19-én a Mika Tivadar Mulatóban igazán kivételes este lesz - a Borsa nem csak hogy fel fog állni a cajonról, de még looperezni sem fog! Luc Gizivel és fekete öves ritmusszekcióval kiegészülve áthangszereltük a kedvenc saját magunk által írt dalokat, hogy aztán jól megmutassuk nektek, milyen az, amikor nem veszik el bennünk egy rockzenekar. Komoly zenei utazás lesz, a legkomolyabb.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
január 19

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 22

MMAMT lemezünneplő - lemezhallgató

Január 15-én jelenik meg Egyedi Péter szerzői debütálása Mindenkinek megvan a maga története néven. Egy héttel később sok szeretettel várunk a MMAMT lemezünneplő // lemezhallgató estjére a Mikába, ahol

- meghallgatjuk közösen az új MMAMT-lemezt
- Frankó Roni kérdezi Egyedi Pétert mindenfélékről
- de igazából bárki kérdezheti Egyedi Pétert
- kapható lesz a lemez és mindenféle kedves portéka
- egy mini-performansz sem teljesen esélytelen

A belépés zéró forint, becézve zérusz.

Kezdés: 19:00

január 23

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 24

Ben Leavez live set és IMITATION koncert

Imitation:
Indietronica, weird pop, art-pop, electronic pop, trip-hop, no style. Valahol a The Knife – Björk – Bonobo háromszögben helyezkedik el az önmagát weird popként meghatározó formáció zenéje, melyben Pápai Zsanett énekel a legkülönbözőbb hangszíneken és hangulatokban Gödri Bulcsu furcsa, hol karcos, hol melankolikus alapjaira. A szeptemberben megjelent The Original című első album „eklektikus, szilánkosabb, hidegebb, kísérletibb hangzásokra épülő” anyagában protest songok éppúgy helyet kapnak, mint személyes és lírai megszólalások és bizarr szerepdalok.
Pápai Zsanett – vocals
Gödri Bulcsu – Akai MPC X
+ outstand – visual performance

Ben Leavez:
Ben Leavez egy experimental downtempo projekt mely absztrakt ritmikákkal és hangszeres elemekkel színesíti a mai elektronikát. Zenéjét leginkább disszonancia és a konszonancia szent harca, valamint az emberi gépiesség jellemzi. Live produkcióiban tört ritmikák dominálnak, újabban azonban techno orientált lüktetések is fontos szerepet nyernek.

Belépő: 1000 HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
január 25

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

január 26

PinUps és Ludditák koncert

A PinUps egy 2014 óta létező négytagú punk-rock csajbanda, három éve a két Luddita-MC-vel, Mókival és Titával kiegészülve – tehát hatfős, és újabban azért elég hiphopos is. Egy léggitározós szülinapi videó után lényegében a közönségigény hívta életre a zenekart és a kezdeti „csak a barátok örömére” összehegesztett kedvenc számok feldolgozásai után nekiláttak saját dalokat is írni, majd leigazolták a két Luddita-lányt. A szűk körű privát bulikat elég hamar menő koncerthelyekre cserélték: A Fishing on Orfű színpadától a Sziget Magic Mirror sátrán át a Tel-Aviv Pride klubbulijáig. A gitárral (Orsi), billentyűvel (Zsuzsi), basszussal (Lindus) és dobbal (Vivi), felálló PinUps-bulikon Nagypál Orsi énekhangja elég rendhagyó módon vegyül a Ludditarikácsolással – Nanushkától Matuskáig, komfortzóna-tágítástól agyszűkítésig, hüvelyi ultrahangtól buzilobbiig minden terítékre kerül. A feminista, csajközpontú témaválasztás mellett izgalmasan játszanak a női szerepekkel: full sminkben és flitteres miniruhában segget rázva zúznak. A PinUps kemény, mint a jég verése, lendületes és vidám kisbetűs zenekar, ami pár száz fős klubokban működik a legjobban, és riszálni ugyanolyan jól lehet rá, mint hajat lóbálni vagy pogózni ájulásig. Zenéjükben egyaránt megtalálható klasszik rock ősereje, a punk egyszerűsége, a 80-as évek alter elszállása megspékelve hiphoppal.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 21:00

1000,- Ft
január 26

Rude Girls & Boys Ska Party vol. VI.

Selectgirl Louise vs. Selector Desmond Schlekker
Szeptemberben ismét ska táncest a Mikában! A műfaj második és harmadik hullámának alapvetéseivel és kevésbé ismert gyöngyszemeivel párbajozik Louise és Desmond Schlekker. Skankin' up!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

január 30

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
január 30

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

január 31

Stikli Ska Night x Kama3

Stikli:
Még több fel-le, még kevesebb cha-cha-cha, de leginkább önfeledt ugrándozás várható januári koncertükön. Néhány dalukat igazán bulizós ska-feldolgozásban hallhatjátok majd, kiegészülnek vendégzenészekkel is, és pár friss ropogós Stikli dalt is bemutatnak.

Kama3:
A Kama3 ezúttal is négykeréken szállítja majd a hangulatot. Távol-keleti szerelmek, elfeledett nyarak, francia nyelvlecke és lájfsztájl.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 1

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 2

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 6

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
február 6

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 7

Turbó Méhek koncert

A Turbó Méhek ismét rajzanak, ezúttal a Mika Tivadar Mulatóban! Gyertek, és hozzatok magatokkal sárga tengeralattjárót, teknősbékát, és két fél bigyót, illetve kispermetű gyerekeket, akik meghozzák az esőt!

Belépő: 1500 HUF

Kezdés: 20:30

1500,- Ft
február 8

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 9

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 13

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

február 14

Korlátlan fogyasztás koncert

Jellemzően a 70-80-as évek külföldi és magyar rock zenéjét játsszák, de korábbról és későbbről is vannak számok. A zenekar tagsága az elmúlt 26 évben változatlan, tavaly januárban volt a 25 éves „szülinapi” fellépésük. A felállás két gitár, billentyűsök, basszusgitár, és dob.
A repertoárban nagy hangsúllyal vannak jelen a P. Mobil és a HBB számok, de játszanak magyar részről még Skorpiót, Piramist, LGT-t is. Külföldi zenekarok zenéi között vannak Deep Purple, Steppenwolf, Black Sabbath számok, de pl. Eagles, Dire Straits és Smokie is.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 20:30

február 15

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 20

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

február 21

Bad Groove koncert

Dögös groove-ok, dinamika, fülbemászó dallamok, nagy, közös éneklés.
Kövendi Eszter - ének
Csengeri Tamás - gitár,
Csiki Antal - basszusgitár, dalszerző
Mózes Zoltán - billentyűk
Rácz Áron - dobok
Rabkovács Péter - szaxofon

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
február 22

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 23

Szesztilalom Party

Ahogy azt már megszokhattátok, februárban egy alkalommal a 20-as évek ruháit öltjük magunkra és úgy bulizunk! Öltözz rojtruhába, legyen nálad revolver, szedd elő a gyöngysorod vagy vegyél fel kalapot, és gyere velünk a 20-as évekbe!
Zene: LAY DNA & Lapidem
Electroswing, vintage és modern pop.
Az éjfélig jelmezben érkezőket welcome drinkkel várjuk.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

február 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
február 27

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

február 28

Corgi és Akin Manakin koncert

Corgi:
Budapesti zenekar, formációjuk 2016-ban kezdett el zenélni Trains 2 Berlin néven saját számokkal. Ahogy haladtak előre, kezdett körvonalazódni a zenei identitásuk, és végül úgy döntöttek, hogy nevet változtatnak. 2018 óta Corgi néven alkotnak tovább, dinamikusan fejlődnek zeneileg, és ízlésben egyaránt. Stílusuk britpop, indie pop-rockkal ötvözve és egy kis elektronikus new wave-vel megfűszerezve. 2019 tavaszán adják ki első nagylemezünket, amelyből egy kis ízelítő hallgatható youtube csatornájukon:

https://www.youtube.com/channel/UCXOBYQln142wDoVFhP12XwQ
https://www.youtube.com/watch?v=QUEHvR2_sgs

Akin Manakin:
Budapesti formáció, zenéjüket a kísérletezés jellemzi, amely a pop és egy szokatlan hangzásvilág határait mossa össze.

Belépő: 1000Ft

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 1

ZH presents: Kelenføld

A Zeneipari Hivatal végzősei (leendő menedzserek, koncertszervezők és egyéb zeneipari pályakezdők) havi egy pénteken a Mikában mutatják meg, hogyan lesz a tananyagból valóság, koncertszervezés modulzáróból Artisjus műbejelentő!
A három péntekből álló koncertsorozat alternatív pop-rock, indie vagy egy kis shoegaze produkciókat mutat be a Mikába érkező közönségnek.
Hozd el barátaidat és töltsd velünk március első péntekét!

A koncertsorozat első vendége a Kelenføld!

“Egyszerű, hatásos indie rock és olyan dalszövegek, amik átélhető tapasztalatokat fogalmaznak meg kesernyés-vicces iróniával.” - így nyilatkozott a Kelenføldről a Recorder a 2018-as albumpremierük kapcsán.
A zenekar tagjainak érdeklődési köre a szerelem, világbéke, illetve a hő- és áramlástan. A zenészek szerepe is tökéletesen le van osztva: Sebi, a szerelmes tudós művész, Dani a felelősségteljes állampolgár, Gyuri, aki mindig hangosan kiabál és Tomi, akinek minden évben már csak egy év van hátra a suliból - ők hozzák nekünk a talpalávalót péntek este.

2017-ben indultak - nem meglepetés, Budapesten. Hogy ne csak az elnevezés legyen meghökkentő, az első, 3 számos EP-jüket Pszichológusra keresztelték, majd októberre időzítették az Október című single-t és 2018 májusában jelent meg első nagylemezük, a Repülőgépek.
A repülés mellett hajókon is örömmel töltik az idejüket: felléptek már az A38 Hajón és a TRIP Hajón, de a Mika Tivadar Mulatóban is visszatérő fellépők. Vidéki nagyvárosokba is
előszeretettel mennek koncertezni - akár egyedül, akár Szabó Benedek és a Galaxisok társaságában, legutóbb pedig a Petőfi TV-ben meséltek arról, hogy mi köze van a Balatonnak Kelenföldhöz.

Biztonsági öveiket kérjük becsatolni, hamarosan felszállunk!

► Bandcamp: http://bit.ly/klnfld-bandcamp
► Spotify: http://bit.ly/klnfld-spotify
► Deezer: http://bit.ly/klnfld-deezer
► Youtube: http://bit.ly/klnfld-youtube
► Instagram: https://instagram.com/klnfld

Balaton György (gitár, ének)
Fehér Tamás (szólógitár)
Nagy Sebestyén (basszusgitár, vokál)
Pass Dániel (dob)

Kapunyitás: 20:30, kezdés: 21:00
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 1

We <3 R'n'B

Egy fergeteges este régi és új R’n’B és hip-hop slágerekkel a Mika Tivadarban.

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, és még sokan mások!

DJ: Lapidem
Ingyenes belépés.

Classic and new R’n’B and hip-hop hits in Mika Tivadar for a hip shaking night!

50 Cent / Justin Timberlake / Snoop Dogg / Rihanna / Beyonce / Jason Derulo / JLO, and many more!

DJ: Lapidem
Free

Kezdés: 22:00

március 2

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Depeche mode, Blondie, Kim Wilde, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.

DJ: Lapidem (FR)
A belépés ingyenes.

One night dedicated to the best hits of the 80s. Countless artists to be expected such as A-Ha, Michael Jackson, Depechr Mode, Blondie, Kim Wilde, Madonna, Culture Club and so many more.

DJ: Lapidem (FR)
Free

Kezdés: 22:00

március 4

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 6

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
március 6

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 7

Keresztkérdés - elüt lemezbemutató // vendég: Tibes live

Keresztkérdés:
A Keresztkérdés live zenekar 2009-ban alakult és számos klubkoncertet és vidéki fellépést követően az első Szikra díjról a legjobb zenekarnak járó szakmai díjat hozták el. Stílusuk a nagylétszámú hip-pop; hip-hop, soul és funky alapokra építkező, közérthető élő popzene képzett és virtuóz zenészekkel, sok szintivel. Ebben az évben fellépett a Papp László Budapest Sportarénában az Ez az a nap rendezvény nyitó zenekaraként, élőben játszott a BalconyTV erkélyén. 2017-ben az Irie Maffia rapversenyén elért negyedik hely mellett az NKA Hangfoglaló Program támogatásának elnyerésére a legbüszkébbek. A program jóvoltából és keretében 2018 végén jelent meg harmadik albumuk az "Elüt", rajta a "Száraz lábbal" című számmal, amihez videoklip is készült.

Tibes:
Csaba Tibor „Tibes” 2009 óta foglalkozik rappeléssel, Fluor Tomi és a Hősök támogatásával bontogatta szárnyait, a 2012-es Red Bull Pilvakeren 3. helyezett lett. Tibes már a mikrofon végleges letételén gondolkodott, amikor találkozott az EMLP nevű formációval, ami nemcsak zenei pályafutását, de az életét is megváltoztatta. Alvajárók ébredése című, 2018-ban megjelent dala elnyerte a Szikra-díjat (Legjobb videoklip), illetve bekerült a verseny öt legjobb dala közé is.

Belépő: 900HUF
vagy 1800HUF (ajándék limitált példányszámú Keresztkérdés - Elüt lemezzel)

Kezdés: 20:30

900,- Ft
március 8

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 9

Idegen koncert

Az Idegen zenekar második születésnapi koncertje.
Tagok:
Kunics Olivér - basszusgitár, ének
Galgóczi Olivér - gitár
Langó Ádám - perka, elektronika
Dencs Dominik – dob
Az Idegen semmiről sem hazudik, nincs felesleges sor, sem hang. Az Idegen egység, ami izgalmas utazásra hív és magával ragad. Az Idegen olyan underground élményt nyújt, amitől nehezen kapsz levegőt, minden szorongásod a tánctérbe taposod és velük üvöltöd, hogy „nincsen több félelem”.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
március 9

Rock the Night w/ Hunyi

Márciusban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 11

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 13

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
március 13

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 14

Atomic Playboyz koncert

Az Atomic Playboyz 2013-ban alakult, de jelenlegi, véglegesnek tekinthető formáját 2015-ben nyerte el. Stílusuk leginkább a glam, a sleaze és a hard rock kategóriákhoz áll közel némi punkos felhanggal vegyítve. Mivel azonban egyik kategóriába sem illenek teljesen bele, így egyedien a ROCK-SHOCK-POP elnevezést használják. Fontos számukra, hogy a külsőségekben is érvényesítsék mondanivalójukat. Több külföldi, és magyar zenekar bizalmát elnyerték már az évek során, és bíznak benne, hogy a közönség is hasonlóképp vélekedik majd a bemutatkozó lemezt meghallgatva, ha pedig elmegy a koncertjükre, átszellemül és átérzi a ROCK-SHOCK-POP lendületét.
Első lemezünk címe Searchin’ For Gods, Livin’ Like Dogs. Hangulatában és szövegvilágában is többnyire vidám hangvételű, de mégis találhatók benne elgondolkodtató elemek, amik miatt esetleg pozitívabb irányba változhat a hallgató hozzáállása a további életében.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 15

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem
A belépés ingyenes.

március 16

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita a szocializmusról pro és kontra.
Vendég: Farkas Zsolt

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 17:00

1000,- Ft
március 16

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

Kezdés: 22:00.
Ingyenes belépés.

Kezdés: 22:00

március 18

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 20

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
március 20

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 21

Meszecsinka koncert

2018-ban a Meszecsinka „Álomban Ébren” c. albuma nyerte meg a Fonogram díjat a világzenei kategóriában. A zenekar fellépett komoly fesztiválokon Portugáliában, Németországban és Oroszországban, Magyarországon a Sziget Világzenei Színpada és a MÜPA az év csúcspontjai.Idén 10 éves a zenekar. Ezt egy új albummal ünnepli meg és újabb külső és belső területek meghódításával. Az új lemez májusban jelenik meg, de a Mikában is hallható lesz már több dal belőle. A zenekar épp lázas stúdiómunkálatok közepette van.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 22

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

március 23

Purimi Arconpörgés

Március 23-án alaposan megpakoljuk a Hámán-táskát! Eljött a sorsvetés ideje! 
A tánctéren IzraPOP es electro-tornádó csavarja a fejedet.
Teljesen belezavarodsz! => MAF Mordeháj? MAF Hámán?
Welcome drink a jelmezben érkezőknek.
Táncold ki a gyász Hámánt a klubból! Nyoma se maradjon.
További infók a buli részleteiről az alábbi linken: https://goo.gl/feCsbY

kapunyitás - 21:00

A belépés ingyenes.

Kezdés: 21:00

március 25

Féláras hétfő!

Egész este minden féláron + DJ az ablakban.

Kezdés: 16:00

március 26

Hangképző “Duets” Piano live koncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres Mónika, Lelkes Reny, Kovács Réka és Takács Noémi énekes tanítványai.

Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

március 27

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
március 27

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

március 28

Madrapur és Hold Utca koncert

Madrapur:
Alt-pank jóság.
Szabados Gábor / ének, gitár
Kozma Máté / ének, gitár
Ferencz Bence / bass
Nagy Gábor / dobok

Hold Utca:
Magyar nyelvű zenekar, sok-sok hazai és külföldi Alter inspirációval. Az 'Óriások Vagyunk' című lemezük tavalyi megjelenése óta gőzerővel dolgoznak az új számaikon, amikből többet is be fognak mutatni ezen a koncerten.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 29

Crescendo koncert

Crescendo koncert

Nagyon is szerethető hazai gitárpop az undergroundból a világhírig. Hat srác, akik éreztetik, hogy minden jó (lesz/volt/lehet). Gondolatközpontú szövegek és táncos zene. Sörrel a kézben táncolva kiabálós, meg állva tapsolós zene. Egyre hangosabban, egyre többeknek.
A Crescendo (az évszázad egyik zenekara) idén tavasszal egyetlen egy alkalommal hangoskodik a fővárosban. Ez az az alkalom. Nincs másik lehetőség, most kell jönnöd!

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
március 29

Electroswing Party w/ Lapidem (F), LAY DNA (H)

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

március 30

Moonwalk Party

Egy este, amit Michael Jacksonnak és azoknak a művészeknek szentelünk, akiket a pop király ihletett meg. Amire számíthattok: Sok Michael Jackson! Jackson 5, Janet Jackson, Bruno Mars, Justin Timberlake, Madonna, Mark Ronson. És még sokan mások!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 3

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
április 3

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

április 4

Nene születésnapi koncert / Vendég: Livingroom

Mi a Nene? A tagok sokszínű zenei hátterének találkozásában kiforrott, vidám popzene. Tapadós refrének, sajátos szöveg- és harmóniavilág jellemzi őket. A Nene üde színfoltja a hazai poppalettának. A zenekar a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán alakult 2017 tavaszán. Első daluk 2017 nyár végén jelent meg ‘Vártalak’ címmel, majd szinte azonnal bejutottak A Dal 2018 top 30-as mezőnyébe a ‘Mese a királyról’ című dalukkal. 2018-ban az Öröm A Zene országos döntőjének különdíjasa lett. Legújabb daluk, a ‘Vigyázok Rád’ a Soundcam Productions oldalán jelent meg 2018 októberében, és rövid időn belül az egyik legnépszerűbb dal lett a csatornán. Tavasszal koncerteznek a Margaret Islanddel, felvidéki turnéra indulnak, közben több új dalt is bemutatnak.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
április 5

ZH presents: Magácska ft. Maszkura

A Zeneipari Hivatal bemutatja a város legvagányabb dalszövegeit író Magácska és a nem kevésbé huncut Bíró Szabolcs ’Maszkura’ közös koncertjét a Mika Tivadarban. Mit kezd egymással harmonika és a belvárosi vadromantika? És milyen az a zenekar, aminek három frontembere van, mégsem Irie Maffia, mégsem Quimby? Április legtáncolósabb estéje lesz a Mikában ez a koncert. Gyere el, boldogabb leszel utána!

Terényi Eszter Gabriella (ének)
Kardos Csaba (ének, gitár)
Nagy Zoltán (ének, gitár)
Sárdi Ádám (basszusgitár)
Földi Balázs (dob)

A zenekar vendége:
Bíró Szabolcs ’Maszkura’ (harmonika, ének)

Kapunyitás: 20:30
Kezdés: 21:00

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
április 5

Soundtrack Party

Amikor filmzenéről van szó, olyan filmek jutnak az eszünkbe, mint a Ponyvaregény vagy a Blues Brothers. Ez a buli ilyen zenéktől lesz hangos.
DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 6

Gobbi Hilda Filmklub: Cameron Post rossz nevelése

Ezzel a filmmel a reparatív terápia témáját vesszük elő.

Az árva Cameron Post az ultrakonzervatív nagynénjénél nevelkedik a kilencvenes évek elején. Amikor a végzősök bálján rajtakapják egy autó hátsó ülésén, ahogy egy lánnyal csókolózik, drasztikusan megváltozik az élete. Átnevelő táborba küldik, hogy "kigyógyítsák" leszbikusságából. A tábort a szigorúságáról ismert Dr. Lydia Marsh vezeti a testvérével, és Cameron szövetségeseket keres, hogy túlélje azt az időt, amíg a vendégszeretetüket élvezi.

A film után Dr. Ritter Andrea klinikai szakpszichológussal és Márton Imrével beszélgetünk.

A filmklubon 500Ft ajánlott adományt gyűjtünk, melyet a Labrisz Egyesület tevékenységeire fordítunk.

Kezdés: 18:00

500,- Ft
április 6

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 10

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

április 10

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

április 11

Blue Tips, God & Monkey és Warshow koncert

Blue Tips:
A zenekar 2016 áprilisában alakult Budapesten. Flóra Borszukovszky és Zsirai Andris szerelme indította útnak az akkor még instrumentális zenének hívott projektet. 2017 áprilisában csatlakozott hozzájuk Heatlie Dávid, dobos és énekes, az ifjú. Ekkor jött létre első nagylemezük, melyen 7 dal szerepelt. Miután első koncertjeiknek nagy visszhangja volt, újra stúdióba vonultak, video- és dalszöveges klipeket gyártottak. Egy tiszteletes tanácsára gitáros meghallgatást tartottak egy helyi kávézóban, ahol megismerkedtek Makai Mártonnal.

God & Monkey:
Zenei hagyomány, szenvedély és magabiztos temperamentum. Ezek hármasa adott gyeplőt Attila és Dani 2012-ben induló közös projektjének, amelynek nem titkolt célja, hogy egy szép hagyományokkal rendelkező, bár itthon kihalófélben levő műfaj egyik utolsó, színvonalas fenntartói, rendíthetetlen elkötelezettei legyenek. Ahogy zenetörténelemből számos nagy vetélkedést ismerünk, a zenészek két ellentétes - olykor egymással viaskodó - világának közös munkájából mára egy olyan színpadi produkció kerekedett, melynek igazi nyertese, maga a hazai és külföldi klubokat látogató közönség. Habár a God&Monkey zenekar electro/dance/punk/rock zenei forradalmának nincs sok köze Attila és Dani projektjéhez, érdemes velük is egy tartalmas, energikus estére találkozni.

Warshow:
A WARSHOW pszichedelikus indie punkot játszik. Bánatos, de dinamikus zene, amit élőben kell hallani. Ez lesz az egyetlen tavaszi koncertjük, mielőtt visszavonulnak a stúdióba, hogy második kislemezüket fölvegyék.

Belépő: 800HUF

Kezdés: 20:30

800,- Ft
április 12

Stifler Mamája és Burning Hate Heroes koncert

Stifler Mamája:
Pop-Punk a 90-es és a 2000-es évekből, Punk goes Pop átiratok a korszak legnagyobb dalaiból és saját dalok.
Kerényi László - ének, gitár
Kátai Artúr - gitár, vokál
Sipos Zoltán - basszusgitár
Kosztolányi János - dob

Burning Hate Heroes:
A Burning Hate Heroes 2017.05.13-án alakult Orosházán. A műfaj: pop-punk/punk-rock/pop-rock, mint pl.: a Good Charlotte, Sum 41, Blink-182, Billy Talent, de nem csak feldolgozásokat játszanak hanem saját dalokat is.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
április 12

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este, ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 13

Jurij koncert

A Jurij idén lett nagykorú, amit a Mika Tivadar Mulatóban ünnepel meg a zenekar. A srácok koncertjeiken néha komoly, máskor enyhén infantilis, kéz- és lábdobálós szocrock dalaikkal táncoltatják meg az embereket. Eddig hat albumot és három kislemezt jelentettek meg, játszottak már Londonban és Berlinben, voltak egyetemi tananyag Lengyelországban, adták zenéjüket filmfesztiválos versenyfilmhez, és egyetemi vizsgafilmekhez is, valamint bakelitlemezt is adtak ki.
Győri Gábor - gitár
Polák Péter - gitár, ének
Sándor Dániel - dob
Somogyi Ferenc - basszusgitár

Belépő:
Elővételben: 1200HUF
Helyszínen: 1500HUF

Kezdés: 19:30

1500,- Ft
április 13

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 17

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
április 17

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

április 18

Jammal & The GrooveTroop, István (ex Carbonfools) és Noé koncert

Jammal & The GrooveTroop:
A zenekar 2017-ben alakult. A műfaj, amit játszunk BrassBeat; azaz a hip-hop, pop, R’n’B, illetve rap zene keveredése a fúvószenével. A felállás rendkívül exkluzív: trombita, szaxofon, harsona, tuba és dob hangszerekből áll, melyet olykor ritmusos rap szövegek és pörgős beatbox (szájdobolás) fűszerez. Az akusztikus hangszerek lehetővé teszik, hogy a produkció bármilyen helyszínen, akár hangosítás nélkül is egyből megszólaljon. Repertoárunkon szerepelnek - a mai és régebbi világslágerek mellett - saját szerzemények is. A különleges, egyedi hangzásvilág újdonságként hat a hallgatóságra.
https://www.facebook.com/JammalGT

István (ex Carbonfools):
Fekete István, a Carbonfools és a VUK egykori gitárosa saját szerzeményeit mutatja be akusztikus gitárra és looperre hangszerelve. A zenét és a szöveget a 60-as évek beat korszaka inspirálta.
Eddig megjelent dalok:
http://itunes.apple.com/album/id1249508899?ls=1&app=itunes
https://open.spotify.com/album/3EEmGc4MdRtovayqgjfBfd

Noé:
2017-ben alakult dob-basszus-gitár felállású indie trió, akiknél a 60-as, 70-es évekbeli érzelmi és hangzásvilág párosul merengő, magyar nyelvű szövegekkel.
https://noeoffical.bandcamp.com/releases

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
április 19

We <3 the 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Spice Girls, vagy akár Britney Spears egy kis Vengaboys-al fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Spice Girls and even Britney Spears with a touch of Vengaboys, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 22:00

április 20

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

április 24

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
április 24

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt) itt: | Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: budapestopenmic@gmail.com
------------------------------
Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)
**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances only; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

április 25

Earlybird, Perfect Pill és Massza koncert

33. és egyben az utolsó Massza koncert. Lehet várni feltámadást, de ez nem az a történet. Az utolsó bulira elkíséri őket a nagyszerű Perfect Pill és a csodálatos Earlybird zenekar.

Massza:
Karcol és harap. De ez is a balhéhoz tartozik.
Müller Máté - dob
Bánhegyi Tamás - gitár
Horváth Gergely Ambrus - billentyű
Szamosközi Zoltán - basszusgitár, ének

Perfect Pill:
A Perfect Pill zenéjében a dallamos rockzene világa találkozik grunge és progresszív hatásokkal.
Szabó Levente – vokál/gitár
Czaller László - dob
Szenkovits Arshak - gitár
Takács Tamás - basszusgitár

Earlybird:
Popzenea, ami elgondolkodtad.
Jávor Péter - ének
Szathury Zsolt - dob
Tengely Bence - gitár, elektronika

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
április 26

Jóanépi koncert, vendég: The Sharon’s

Jóanépi:
A Jóanépi együttes 2017 tavaszán, egy baráti örömzenélés során alakult. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is.
A zenekar tagjai:
Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura
Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki
Czupi Áron - ütős hangszerek
Orosz Kristóf - gitár, ének
Cseke Dániel - szaxofon
Kocsis Levente – basszusgitár

The Sharon’s:
Folkos, jazzes, pop.
Bár a Sharon's zenekar egy friss formáció, számos eredményt tudhatnak a hátuk mögött. 2017. júniusában mutatták be az „Édentől keletre” című dalukhoz forgatott videóklipet. Bejutottak a 2018-as Veszprémi Utcazene Fesztivál döntősei közé, és még ebben az évben megjelent első kislemezük „Te meg én" címmel. Ősszel elnyerték az NKA Hangfoglaló program kiemelt támogatását.
A zenekar tagjai:
Enghy Sáron - ének
Almási Bálint - ének, gitár
Kaposi Benedek - cselló
Kovács Olivér - dob
Tasnádi László – basszusgitár

Belépő:
Elővételben: 1400HUF
Helyszínen: 1800HUF

Kezdés: 20:30

1800,- Ft
április 26

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

április 27

Amber Smith koncert

Lassan két éve, hogy megjelent legutóbbi, "New" című lemezük. Azóta megint nagylemezen dolgoznak, szóval ideje berúgni a koncert-motort. Lesznek új dalok is, meg "klasszikusok" is (pl.:Hello Sun, I was the first, Square 1).

Belépő:
Elővételben: 1000HUF
Helyszínen: 1200HUF

Kezdés: 20:00

1200,- Ft
április 27

Rock the Night w/ Hunyi

Áprilisban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 1

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 2

ELMARAD!!!! Deley és PsyPorn koncert

Pszichedelikus tavaszindítás különleges vizuális élménnyel kiegészülve - ez az, amit kínálunk ezen az estén, ráadásul duplán a Deley-jel és a PsyPornnal.
Deley:
Gazdagon hangszerelt instrumentális rock, izgalmas zenei ötletekkel és elektronikus hatásokkal. A Deley zenekar két LP-t követően Clutch! című koncertlemezével jelentkezett tavaly év végén, amit most élőben is megmutat a banda.
PsyPorn:
A PsyPorn egy psyberpunk zenét játszó zenekar Budapestről. Debütáló lemezük tavaly év végén jelent meg PARADOX ISLAND címmel. Az élő performanszukra jellemzőek az átszellemült dallamok és színes hangzásvilág, mely mély és imbolygó basszusokkal és utaztató ütemekkel párosul. Az improvizatív koncertjeiken projekció öleli körbe a triót, ezzel a közönséget egy pszichedelikus utazásra invitálva a psyberpunk világba.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:00

1000,- Ft
május 3

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

Május 3-án, pénteken minden idők legnagyob hip-hop é R’n’B slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!
A bal sarokban 2Pac, Eminem, Missy Elliott az N.W.A, 50 Cent, és Dr. Dre.
Velük szemben Rihanna, Alicia Keys, Beyoncé, Usher, Chris Brown, Akon és még sokan mások.
Vérpezsdítő HIP-HOP és R'N'B dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez!
DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 4

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 8

Apu azért iszik, mert te sírsz

Apu azért iszik, mert te sírsz.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 9

A Köztársaság bandája és Kölyök koncert

A Köztársaság bandája:
A Köztársaság bandája zenekar minden generációt meg tud szólítani. Abba a zenei világba tartozónak tartják magukat, melyhez pl. a Csík Zenekar vagy a Szabó Balázs Bandája tartozik. Feldolgozásaikban autentikus népdalok hangzanak el az ő egyéniségüknek megfelelő kísérettel, ritmikával. Vegyítik a népzenét a reggie-vel, a drum and bass-el és saját magával, de a népi rap sem áll távol tőlük.
Tagok:
Czupi Veronika - ének
Lipics Viola - hegedű, vokál
Lipics Gergő - hegedű, ének
Mészáros Vince - brácsa
Balogh András - brácsa, bőgő
Egervári Mátyás - cimbalom, tamburabrácsa
Nemes Gábor "Kölyök" - gitár, vokál
Kovács Dániel - Basszusgitár
Czupi Áron - dob, vokál

Kölyök:
"Nemes Gábor, azaz Kölyök igazi unikumnak számít az egész magyar zenei színtéren. Gitárjáték a legmagasabb szinten, beatbox, loop station… Valahogy Kölyök azt az érzést adja meg nekem, amit nagyon régóta keresek. Újracsomagolja, maivá és ezáltal szerethetővé teszi azokat a népdalokat, amikhez hiába próbálok kötődni, de magyarként mégis kulturális örökségem része.' (igeretestitanok.hu)

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
május 10

Back to the 80s

Egy éjszaka a 80-as évek legnagyobb slágereivel. Az A-Ha, Michael Jackson, Blondie, Kim Wild, Madonna, Culture Club mellett sok más előadó dala is felcsendül.
DJ: Lapidem (FR)
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 11

Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában

Ismét Madarak és Fák napja a Kazinczy utcában! Ötödik éve rendezzük meg, ünnepelve a belváros közepén a természetet, ami idén május 11-ére, szombatra esik. Az utcában működő vendéglátóhelyek újra összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb, és párbeszédalapúbb belváros létrehozásáért. Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk: milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, s hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában. Gyertek a Kazinczy utcába 2019. május 11-én, reggel 10-től egészen este 8 óráig teljes hosszában miénk, tiétek az utca! A belépés minden programra ingyenes.

Programok a Mikánál:
14.00 - Lépjen be a Nappalimba! - városi séta hajléktalan szemmel (A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezés: varosiseta@menhely.hu)
14.00 – 19.00 – Bolond Bringák
16.00 – 20.00 - Jótékonysági ruhagyűjtés az Úrfi zenekarral
17.00 – 20.00 – DJ Mezősimán

A többi program az utcában:

Kőleves:
12:00 -16:00 Menedék Bazár - könyvek és ruhák, amik megvásárlásával a Menedék Egyesületet támogatod.
12:00 -16:00 Menedék Kreatív - Madárrá változtató műhely és egyedi kitűzőkészítés.
12:00 - 17:00 Eszkuláp Állatvédő Egyesület
12.00 – 17.00 - DJ Mezősimán
14:00 - 18:00 Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát
14:00 - 18:00 Sütivásár a Heti Betevővel

Kazimír:
13.00 – 15.00 - Mitiszika zenekar
15.00 – 17.00 – SomePPL koncert
17.00 – 19.00 – DJ Panda

Szimpla Kertben:
14.00 – 20.00 - Painters Palace Art Market
20.00 – Hastánc Varieté

Szimpla Kert előtt:
10.00 – 12.00 – DJ Moncsichill
12.00 – 14-00 - SomePPL koncert
14.00 – 16.00 – DJ Panda
14.00 – 18.00 – Backgammon révület
16.00 – 18.00 - Mitiszika zenekar
18.00 – 20.00 – Erdőfű
12.00 – 20.00 – Játszóház Projekt

Szimpla Terem:
10.00 – 14.00 - Ékszerkészítő workshop és vásár.

Yellow Zebra előtt:
14.30 - Gál Csaba Boogie és Horváth Misi
17.30 - Teddy Harpo

Kezdés: 10:00

május 11

Stikli koncert

„A hecc kedvéért. Merthogy ennyi van. Semmi extra, viszont minden jól. És ezt megünnepeljük.”
Dalaik inkább befelé fordulnak, és azokat a hétköznapi problémákat éneklik meg, amivel minden fiatal felnőtt szembesül. Teszik mindezt sokszínű zenei gyökereiknek köszönhetően, behatárolhatatlan stílusban és egyedi megfogalmazásban.
Gulyás Barna - ének, gitár
Nagy Ambrus - ének, gitár
Németh Marcell - trombita
Perlik Márk - billentyű
Perlik Róbert - basszusgitár
Ujvári Péter – dob

Belépő: 800 HUF

Kezdés: 21:00

800,- Ft
május 11

Balkan Party

Ha szereted Boban Markovic-ot, Shantelt vagy Goran Bregovic-ot, akkor ez a buli neked szól! Fülbemászó balkán dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez! Az est királyai a rézfúvósok lesznek. A zenéről a Most Wanted, Ramses Hoppa (NL), Lapidem (FR) és LAY DNA (HU) gondoskodik. Egy este a nemzetközi a kavalkád jegyében.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 23:00

május 15

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 16

Audioshake és Bors koncert

Audioshake:
Az AUDIOSHAKE modern, populáris rock zenét ad a közönségnek. Olyan zenét, ami a popzene rajongóinak is élvezhető élmény, de a rockot imádók szívébe is betalál.
Bella Levente - ének, basszus, synth
Juhász Rob - gitár
Kontor Tamás - gitár
Perness János – dobok

Bors:
Kultúrnatív tánczenekar Veszprémből.
Halmosi Gábor - ének, gitár
Veress Ádám - gitár, vokál
Gulyás Krisztián - dob, szintetizéjtör

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
május 17

Friday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 18

Electroswing Party

Egy este a swing és a jazz jegyében, ahol az 1900-as évek elejének zenéje találkozik a mai electroswinggel nemzetközi DJ-csapatunk: Lapidem (F) és LAY DNA (HU) prezentálásában.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 22

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.
Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 24

We <3 the 90s 

Ki ne szeretné a 90-es évek zenéjét? Backstreet Boys, Ace of Base, Destiny's Child, vagy akár Daft Punk egy kis Madonnával fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
Zene: DJ Lapidem

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 25

Rock the Night w/ Hunyi

Májusban ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

május 29

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Apu az európai parlamenti választásokat értékeli.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
május 31

Hip-Hop vs R'n'B

Május 31-én, pénteken minden idők legnagyobb #HIPHOP és #RNB slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!

A bal sarokban 2Pac, Eminem, Missy Elliott az N.W.A, 50 Cent, és Dr. Dre…
Velük szemben Rihanna, Alicia Keys, Beyoncé, Usher, Chris Brown, Akon és még sokan mások…

Vérpezsdítő HIP-HOP és R'N'B dallamok az egész estés tánchoz és őrülethez!

DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
https://www.facebook.com/birdsdaymusic/

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

június 5

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 7

Hard Talk Puzsér Róberttel

Vita Isten létezéséről III.
Vendég: Waldmann Szabolcs

Tudomány és vallás határai, erkölcs és hatalomgyakorlás egy Isten nélküli világban.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 12

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
június 15

Open Mic - Szabad a mikrofon! Budapest Pride

Gyere el Te is a Pride-hónap legszuperebb eseményére!

Az Open Mic egy pozitív, erőt adó, és biztonságos tér, ha bemutatnál egy művészeti előadást: dalt, táncot, verset, slam-et, vagy bármi mást!
Ha van mit megosztanod másokkal, hangot szeretnél adni a produkciódnak, jelentkezz a openmic@budapestpride.hu címen (tárgy: Open Mic) vagy a helyszínen. Az Open Mic színpada kizárólag LMBTQI emberek számára nyitott. Ott találkozunk!
Jelentkezés: 19:00, kezdés: 20:00.

A Mika akadálymentes, kerekesszékkel be tudtok jönni. A mosdó sajnos nem akadálymentes.

Belépő: nincs :)
-----------
Come to the most awesome event of Pride month!

Open Mic is a beautiful, positive and empowering space if you want to perform your creative art: music, dance, poetry, slam … anything!
If you feel like sharing your thoughts and voice through your performance, email us at openmic@budapestpride.hu (subject: "Open Mic") or sign up during the event! Sign-up from 7pm, start at 8pm. The Open Mic stage is only open for LGBTQI people. See you there!

Accessibility: Mika is accessible for wheelchair users. The bathroom is not accessible though.

Admission: free :)

Kezdés: 19:00

szeptember 1

A PROGRAMOK A NYÁRON SZÜNETELNEK, DE SZEPTEMBERBEN ÚJRA INDULNAK A BULIK!

szeptember 4

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Téma: Technológiai és kulturális szingularitás.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
szeptember 11

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
szeptember 18

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
szeptember 20

MFÖEK 5. születésnap - Jótékonysági koncert a mentett állatokért

Kicsit mi is pislogunk, olyan hamar eltelt ez az 5 év! Ez alatt több, mint 350 boldog négylábú kapott új esélyt és gazdisodhatott az önkénteseink szorgos munkájának köszönhetően. Visszanézve az elmúlt évekre, nemigen volt alkalom, hogy egy pillanatra megálljunk és megünnepeljük mindazt, amiért nap mint nap keményen dolgozik a csapat, épp ezért az MFÖEK 5 éves fennállásának alkalmából jótékonysági koncert estet szervezünk a mentett állatokért. Ha velünk tartasz, nem csak menő zenekarokkal bulizhatsz, de jelenléteddel támogatod azt is, hogy minél több kutya és macska kezdhessen új, gazdis életet!

Az ünnepléshez jár a jó zene, így négy magyar zenekart is hozunk nektek, akik bevállalták hogy biztosítják a talpalávalót:

The California Nightmares
skeemers
Fat & Cute
Gustave Tiger

A helyszínen te döntöd el, mennyivel szeretnél hozzájárulni az őszi hónapok mentéséhez és melyik támogatói jegy megvásárlásával segíted a négylábúak szabadulását.

A koncert esten azoknak is kedvezni szeretnénk, akiknek sajnos korábban nem jutott már a kedvenc termékeinkből, így újra jövünk szuper táskákkal és kiegészítőkkel.

Várunk szeretettel mindenkit egy közös, önfeledt ünneplésre! 

Kezdés: 20:30

szeptember 20

We <3 the 90s 

"It's a beautiful life, oooh" Ki ne szeretné a 90/00-es évek zenéjét?
Backstreet Boys, Ace of Base, Spice Girls, vagy akár Britney Spears egy kis Vengaboys-al fűszerezve. Fiatalkorunk legjobb zenéire fogunk bulizni ezen az estén!
DJs:
Birdsday (All Night Long DJ Set)
https://www.facebook.com/birdsdaymusic/

A belépés ingyenes.

"It's a beautiful life, oooh" Who doesn't love 90/00s music?
From Backstreet Boys, to Ace of Base or Spice Girls and even Britney Spears with a touch of Vengaboys, we'll will party on the best music of our youth

Entrance fee: none

Kezdés: 23:00

szeptember 21

Rock the City: Latin a Diszkó!

Szeptember 21-től minden szombaton Latin A Diszkó a Mika Tivadar Mulatóban! A Rock The City felkavarja a budapesti éjszakát a legújabb party sorozattal, a legtüzesebb latin slágerekkel.

Jegyár: éjfélig lányoknak ingyenes, utána 1500 Ft. Fiúknak egész este egységesen 1500 Ft.

Kezdés: 22:00

1500,- Ft
szeptember 25

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
szeptember 27

We <3 R'n'R w/ Hunyi

Ismét teret kapnak a gitárcentrikus zenék is a Mika táncparkettjén! Hiszen nem csak a dizsire kezd el magától mozogni a lábunk, hanem a jól ismert riffekre is! Gyere, és szaladj be a tánctérre sikítozva egy jó Ray Charles, Beatles, Led Zeppelin, Lenny Kravitz, RHCP, Foo Fighters, vagy Jamiroquai számra! A buli különlegessége az elbűvölő Hunyi a lemezjátszóknál, aki nem hogy nem harapja le a fejed, ha számot kérsz, de még akár be is rakja a kedvenc dalodat!
A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 1

Stand-up Budapest a földszinten

Ha rajongsz a stand-upért és megnéznéd, mit tudnak a klub legjobbjai, akkor ez az este a tiéd! Itt a magyar showcase est 6 fellépővel és a házigazdával, akik BÁRMIRŐL beszélhetnek, és fognak is.
Az esemény a földszinten lesz.
A belépés ingyenes

Kezdés: 20:00

október 1

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

Welcome to Magic Mic Comedy's inaugural show!

This is the first showcase of Budapest's best (or whomever was available) comedians, in association with ESN ELTE, hosted at Mika Tivadar Mulató.

Important: This show is in the big room in the basement – there is another show happening at the same time in Hungarian upstairs, which might confuse you. Just go down the stairs in the back to find us. If you're lost, look for the comedy show with the more handsome hosts.

The event is in English, and is free of charge.

Meet your hosts: Lőrinc Réti and Sid Moorthy. Add them, say hi, slide into their DMs (please).

Your performers:
Mate Safranka
Ali Soufizadeh
Rebecka Vilhonen
Rupert Slade

15 MINUTE BREAK

Kitti Nagy
Kofi Sarfo
Eric Gruber
Noé Bex

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 20:00

október 2

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 2

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

október 3

Lépjünk a Holdra lemezbemutató w/ Third Planet és Árnyéknyúl

Szeptember végén megjelenik a Lépjünk a Holdra első nagylemeze, amelyet október 3-án Veletek szeretnének megünnepelni a Mika Tivadar Mulatóban. Az eddigi legnagyobb Lépjünk a Holdra buli lesz, kiegészülve a csodás Árnyéknyúl és Third Planet zenekarokkal!

Jegyvásárlás: https://tixa.hu/lepjunkaholdra_191003_mika_lemezbemutato

Early bird: 800 HUF
Elővétel: 1000 HUF
Helyszín: 1300 HUF
Vedd meg előre a jegyet és a belépéskor vedd át holdas kitűződ és matricáid!

Lépjünk a holdra:
Négyen együtt 2017 óta dolgozunk folyamatosan egy olyan világon, amely periodikusan változik, mégsem ismétli önmagát. Nem állandó és nem szabályos, nem bontható részegységekre. Mindig mást, mindig máshogy, de mondani akar valamit. Egységes antipop.

Third Planet:
Könnyed dallamok, lágy lüktetés, éteri nyelv: kliséktől mentes prog-rock.

Árnyéknyúl:
Az Árnyéknyúl egy alternatív rockot játszó, három tagú debreceni zenekar.
Dalaik szövegcentrikusak, őszintén beszélnek az embereket érintő hétköznapi problémákról, élményekről, sokszor ironikusan megjelenítve azokat a gyakran szürreális érzéseket, amiket bárki tapasztalhat, és érezhet, jó és rossz impulzusok hatására egyaránt.

Kezdés: 20:30

1300,- Ft
október 4

Electroswing Party w/ Ordiman

Ordiman hosszú évek óta jelen van a magyar zenei életben mint Dj, producer, dalszerző. Dalai és remixei minden zenei felületen elérhetőek és több külföldi és hazai válogatáslemezen hallhatók. DJ-ként számtalan helyen zenélt már, rendszeres fellépője olyan kluboknak, mint az A38 Hajó, az Akvárium Klub, az Instant vagy a hazai és külföldi nagy fesztiválok. Szettjeiben a 20as - 30as évek vidám, lüktető és táncolható swing zenéit prezentálja 21. századi köntösben, mint egy hamisíthatatlan Gatsby party!

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 5

Lynx Music vol.1.

Lynx Music presents:

Free Party on Saturday with the
-best vibes
-best hits

What else do you need?

Free entry.

Kezdés: 22:00

október 8

Magic Mic Comedy Open Mic (in the basement)

HERE'S WHERE YOU SIGN UP, PLEASE READ THE DESCRIPTION BEFORE DOING SO: https://forms.gle/gDh8qbpeDp1YTS4x9

Welcome to Magic Mic Comedy's first Open Mic show!

If you're not familiar with the format, an open mic essentially means that anyone is free to try themselves out on stage in front of a live audience – regardless of age, experience or level of skill. Whether you've been toying with the idea of trying stand-up for a while or you're a pro, now you'll have a chance to perform at Mika. All performers (12 total) get 5 minutes onstage. Please note this is a stand-up comedy open mic only.

Since we're happy to collaborate with ESN ELTE, we're reserving half of the spots for Erasmus students! Invite your new international friends and show them what you can do; or just dare someone to do it and see if they chicken out. You're only here for a few months – what have you got to lose?
Oh, and if you need some extra motivation, anyone brave enough to go onstage gets a free drink!

The event is in English, and is free of charge for everyone. See the link above to apply for a spot!

Kezdés: 20:00

október 9

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 1000HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 9

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

október 10

warm’n’fuzzy nights vol.1. / Shakin, God&Monkey és Floo koncert

A Floo-val, illetve a God & Monkey-val közös koncertjeik után az jutott eszébe a Shakin’-nek,
hogy milyen jó lenne rendszeresen együtt játszani ezekkel a remek zenekarokkal, és a random, ‘valakivel valahol majd csak lesznek fellépéseink’ elv helyett megpróbálni felépíteni egy saját, karakteres eseménysorozatot. Szerencsére mindenki vevő volt az ötletre, így megszületett a Warm’n’Fuzzy nights elnevezésű koncepció. A célkeresztben Budapest underground klubjai állnak első körben (később remélhetőleg vidéki helyszínekre is eljut a kezdeményezés). 2019 folyamán két est fog megrendezésre kerülni, melyek közül az első a Mika Tivadar Mulatóban lesz, a második pedig a Dürerben, decemberben.

Shakin':
Garázsrock trombitával. 2016 nyarán Eleanor címmel kijött az első daluk. Ezzel a számmal az együttes bejutott a Keretblog által szervezett, 2016-os Kikeltető mezőnyébe. 2017 júliusában megjelent az ‘Are You Shakin’?’ elnevezésű, négy számos EP-jük. A zenekar bekerült a 2019-es Szimpla Lemming Program felfedezettjei közé.

Floo:
A FLOO egy indie-hez, grunge-hoz nyúló alternatív rock duó. Védjegyük a stenkes riffek és dinamikus dallamok hektikus egysége. A zenekar 2018 januárjában alakult Fodor Gábor gitáros/énekessel és Krajnyák N. Bence dobossal. Első megjelenésük a 2018 szeptemberében kiadott négy számos WHITE RAIDER EP. Azóta 2019-et a 'Downtown' című dallal nyitották, majd jött áprilisban az első magyar nyelvű LO/VE/ kislemezük.

God & Monkey:
Johnny & Jimmy Monkey 2017-ben adta ki bemutatkozó EP-jét, amit azóta két másik követett. Ez idő alatt négy tagú élő formációvá bővültek és tavaly szeptemberben kezdték el bevenni Budapest és egyéb városok klubjait. Stílusuk arányosan eklektikus post punk disco pszihedélia. Ezen a nyáron elvonultak egy hétre a Balaton felvidékre, hogy új anyagokon dolgozzanak, amiből a "Warm & Fuzzy vol. 1." koncerteken is adnak ízelítőt majd. Élő produkcióik lendületesek, forró levegővel és fröcsögő izzadtsággal telítettek, szóval nem igazán érdemes kihagyni.

Belépő: 500HUF

Kezdés: 20:30

500,- Ft
október 11

Story Slam

Indul a Story Slam Magyarország! Igaz történeteket mesélünk egymásnak jegyzetek nélkül. A történet rólad szóljon, és ne legyen hosszabb 5 percnél. Ha nem szívesen állsz ki közönség elé (biztos megjön a kedved egyszer), akkor is gyere, garantált, hogy nem fogsz unatkozni.
Havonta egyszer, péntek este mindig más lesz a téma. Most első alkalommal a téma: ELŐSZÖR. Amikor először rúgtam be; amikor először lettem szerelmes; amikor először mentem egyedül külföldre; amikor először kaptam fizetést, amikor először...

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 11

Hip-hop vs R’n’B (Birdsday)

Október 11-én, pénteken minden idők legnagyobb #HIPHOP és #RNB slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!

Kezdés: 22:00

október 12

Saturday Fever by Peg Top Djz - Elliot & Séf

Egy este ahol az elmúlt 60 év zenéiből válogat Elliot és Séf, akik 15 éve mixelnek zenéket úgy, hogy minden számot ismersz valahonnan, mégis mindig meglepődsz, mert olyan frappánsan ugrálnak stílusok között, precízen ritmusra keverve, hogy kapkodod a fejed, vagy röhögsz, de biztosan táncolsz, néha AC/DC-re, Abbára vagy éppen Chuck Berryre.

A belépés ingyenes.

Kezdés: 22:00

október 14

Hangképző Piano live koncert

A Hangképző zeneműhely élő zongorakíséretes növendékkoncertje. Fellépnek Bősze Bea, Veres Mónika, Lelkes Reny, Kovács Réka, Nagy Ricsi énekes és Kovács Felícián zongorista tanítványai.

Zongorán kísér: Kovács Felicián

A belépés ingyenes.

Kezdés: 19:00

október 15

Magic Mic Stand-up Comedy Night (in the basement)

This is a showcase of Budapest's best (or whomever was available) comedians, in association with ESN ELTE, hosted at Mika Tivadar Mulató.

The event is in English, and is free of charge.

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 20:00

október 16

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

FONTOS INFORMÁCIÓ: A terem befogadóképessége 120 fő, jegyet a helyszínen (a koncertterem bejáratánál) lehet venni a kezdés előtt 45 perccel. Elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség.

Vizitdíj: 1000 HUF

Kezdés: 19:00

1000,- Ft
október 16

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:30

október 17

Fiúk + Doggos

A Fiúk 2018 őszén alakult Budapesten. A zenekar stílusát a kelet-európai keserűség és az amerikai feeling good ötvözése határozza meg R’n’B és indiepop elemek összemosásával.A Félek című debütáló daluk 2019 tavaszán jelent meg, amellyel elindult a Fiúk.

Fiúk Tv:
http://bit.ly/FiukTv

A Doggos egy fiatal, lendületes Indie Rock/Pop zenekar, Pécsről. Zenéjükben egyszerre van jelen az Indie szcéna fiatalos és nemtörődöm attitűdje és a rádiópop megfontoltsága. Első EP-jük tavaly márciusban jelent meg, 'Blemp' címmel. Ezzel be is kerültek a KERET Blog tehetségkutató versenye, a Kikeltető tavalyi mezőnyébe.

A zenekar idén három új single-lel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Azek és új, eddig sosem hallott dalok is hallhatóak lesznek majd a koncerten!

Doggos YouTube:
https://bit.ly/2xD03sJ

Belépő: 1200HUF

Kezdés: 20:30

1200,- Ft
október 29

Magic Mic Stand-up Comedy Showcase

Welcome to Magic Mic Comedy's third comedy showcase!

Things are starting to heat up with our little engine-that-could show, so thank you for all your support! Let's keep it up!

The event is in English, and is free of charge, but donations are very much appreciated so that we can keep doing this show, and make exciting things happen! We have specific plans, and you guys will be excited, but no spoilers!
PLEASE NOTE THAT THE EVENT WILL START AT 7:30. Your punctuality will be verrrrry much appreciated by Hairy Larry and Sid Fuckface.

Your hosts: Lőrinc Réti & Sid Moorthy

Your performers:
FIRST HALF:
1. Ali 2-Pizza-Day (Iran)
2. Furcifer, AKA Dehumanizes Soy Rain (Iran)
3. KING RHINO (USA)
4. Noé Bex (France)

15 MINUTE BREAK

SECOND HALF:
1. Rebecka Vilhonen (Finland)
2. Mina Ebrahimi (Iran)
3. Karyn Dietrich (USA)
4. Eric Gruber (USA)

An international line-up for an international crowd. See you there!

Kezdés: 19:30

október 30

Apu azért iszik, mert te sírsz

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetése.

Vizitdíj: 1000HUF

Kezdés: 18:00

1000,- Ft
október 30

Open Mic a földszinten

Előadók jelentkezhetnek a helyszínen, vagy előzetesen (javasolt)
| Performers can sign up on spot or in advance (recommended) at: openmicbudapest@gmail.com
------------------------------
HU: Open Mic @Mika (a földszinten)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a Mika Tivadar világot jelentő deszkáit? Itt az alkalom, csak jelentkezned kell! Máskor is szeretsz nézőként inspiráló, változatos, esetleg kísérleti produkciókat látni, új előadókat felfedezni? Ez az est erre lett kitalálva, vesztenivalód nincs.
(A meghívás – kevés kivétellel – zenei előadásokra szól, a sorrendet a szervezők alakítják és kommunikálják, az előválogatás jogát fenntartják. Mikrofont és 1 db akusztikus gitárt + hangosítást biztosítunk, egyéb hangszert igény szerint az előadó hoz magával.)

**A belépés ingyenes. Pontos kezdés és zárás várható**
------------------------------
EN: Come join us as the Open Mic scene of Budapest expands into the party district. If you think you can entertain a nice audience in one of the more recognized venues of the city, sign up and tell us a bit about yourself. If you don’t want to perform, you can just enjoy an inspiring variety of live music.
(For music performances—mainly; organizers reserve the right to pre-select and establish order of acts. Mics and one acoustic guitar + PA are provided, other instruments are the responsibility of the performer.)

**Free entry. Event expected to start and end on time.**

Kezdés: 20:00

október 31

Summer Freeze és Crescendo koncert

Crescendo
A crescendo egy remek zenekar. 6 épkézláb férfi, akik előhozzák magukból a sármőrt és a szörnyet. Mert ugye Halloween lesz. Idei utolsó hangos Crescendo koncert a fővárosban. Tökre nem éri meg lemaradni. A legfélelmetesebb néző ajándékot kap. De a zene is klassz lesz.

Summer Freeze
A már több mint tíz éve működő Summer Freeze zenekar zenei világát a dal- és szövegközpontúság, koncertjeiket pedig erőteljes előadásmód jellemzi. Legfrissebb hír a zenekarral kapcsolatban, hogy a srácok a 2019-es Öröm A Zene országos tehetségkutató programsorozat kiírásának döntősei! Különleges műsorprogrammal készülnek az estére: Jaj! című EP-jük bemutatása mellett új hangszereken íródott új dalaik is felcsendülnek majd.

Belépő: 1000HUF

Kezdés: 20:30

1000,- Ft
november 5

Magic Mic Comedy Open Mic

HERE'S WHERE YOU SIGN UP, PLEASE READ THE DESCRIPTION BEFORE DOING SO: https://forms.gle/d9aygBPsgmrqat3t9

Welcome to Magic Mic Comedy's Open Mic show, hosted by Lőrinc Réti and Sid Moorthy!

If you're not familiar with the format, an open mic essentially means that anyone is free to try themselves out on stage in front of a live audience – regardless of age, experience or level of skill. Whether you've been toying with the idea of trying stand-up for a while or you're a pro, now you'll have a chance to perform at Mika. All performers (12 total) get 5 minutes onstage. Please note this is a stand-up comedy open mic only.

Since we're happy to collaborate with ESN ELTE, we're reserving half of the spots for Erasmus students! Invite your new international friends and show them what you can do; or just dare someone to do it and see if they chicken out. You're only here for a few months – what have you got to lose?
Oh, and if you need some extra motivation, anyone brave enough to go onstage gets a free drink!

The event is in English, and is free of charge for everyone. Click here to apply for a spot: https://forms.gle/d9aygBPsgmrqat3t9

If you have any questions, hit us up!

Kezdés: 19:30

november 5

Stand-up Budapest

Novemberben is folytatódik az immmáron negyedik alkalommal teltházas stand-up estünk, hol máshol, mint a legendás Mika Tivadar Mulatóban!

Az est fellépői:
Dániel Gaál
Dániel Ligeti
Török Ádám
Mate Safranka
Szabó Balázs Máté

Házigazda: Bács Miklós

Az esemény a földszinten lesz.

Kezdés: 20:00

június 10

APU AZÉRT ISZIK, MERT TE SÍRSZ

Kezdés: 19:30

1000,- Ft
TEL: 00-3620-965-3007
Email: info@mikativadarmulato.hu
Program: mikativadar.media@gmail.com
Cím: 1075 Budapest, Kazinczy u. 47.